TIMELESS ~ 9 ~ 'Til the end of time

Idegesen toporgok abban az elhagyatott raktárhelyiségben, ahol végre akarom hajtani a Hwang ellen irányuló bosszúmat. Néhány hét múlva Bora szülni fog, így cselekednem kell, mielőtt kifutnék az időből. Az utóbbi egy hónap csodálatosan telt: állandóan Youngjae-vel voltam, Zelo és a fiúk szülei csatlakoztak az esti játékainkhoz, ami miatt lassan teljesen megfeledkeztem a küldetésemről. Hihetetlenül élveztem, hogy végre egy igazi család része lehetek, hogy mindenki mellettem van, akit szeretek, és már nem görcsöltem azon, hogy mi lesz később. Nagyon felszabadító volt gondok és kételyek nélkül élni, de pár napja realizáltam, hogy ez nem mehet így tovább, és gőzerővel rákapcsoltam a terv megvalósítására.

Ismét szerencsém volt, mert amikor ellátogattam abba a bárba, ami előtt megmentettem Hwangot a késeléstől, láttam, hogy az egyik asztalnál tárgyal valakivel. Megvártam, hogy végezzen, a nyomába szegődtem, és kiderítettem, hol lakik. A következő napokban többször kiszöktem a házból, hogy ne veszítsem szem elől a mesterkedéseit, és egyszer például egy gyerekkel a kezében láttam, de azt nem tudom, hogy mit művelhetett vele. Nehéz volt ellógnom otthonról, hiszen amióta Zelo velünk van, az éjszakákat is Youngjae-vel töltöm, de azt hazudtam a kedvesemnek, hogy Borának segítek tanulni, amit kételkedés nélkül bevett. Viszont egyszer felhívta a lányt, mert az én telefonom ki volt kapcsolva, aki persze semmit sem tudott a dologról, ennek ellenére nem köpött be. Utána azonban jól lecseszett, mert azt feltételezte, megcsalom Youngjae-t, azért ez a nagy titkolózás, de neki meg azt füllentettem, hogy egy nagy meglepetéssel készülök a barátomnak, amit remélhetőleg elhitt.

Tegnap kihallgattam Hwang telefonbeszélgetését, amit a fiával folytatott. Ide beszélt meg vele találkozót, bár arról fogalmam sincs, miért pont egy ilyen kétes eredetű környékre hívta, mindenesetre nekem kapóra jön, mert itt könnyebben nyélbe üthetem a tervem, mint egy forgalmas helyen. Olyan tökéletesen megfelel az elvárásaimnak ez az épület, mintha csak az én kedvemért szervezte volna ide a találkát. Magas oszlopok húzódnak az üresen kongó térségben, amelyek egyikéhez kikötözhetem szegény mit sem sejtő fiacskáját. A fekete zsák mélyén, amit magammal hoztam, megannyi kötél lapul, de van mellettük egy benzines kanna és néhány gyufaszál is. Természetesen csak a kötelet fogom használni, de a többi kellék remek eszközként fog szolgálni arra, hogy ráijesszek a fiúra, és legfőképpen az apjára. Kicsit beparáztatom a kölyköt, aztán elengedem, végül leszámolok a faterrel annak a pisztolynak a segítségével, ami szintén helyet kapott a zsákban. Oké, legutóbb nem bántam valami jól a kezembe adott fegyverrel, de mostanra lelkiekben felkészültem a csatára, legalábbis nagyon remélem.

– Édesem, te meg mit keresel itt? Nem Borával tanulsz? – Halálra rémülök, amikor meghallom a hátam mögött Youngjae hangját a hely feltérképezése közben. Sebesen megpördülök, hogy a szemébe nézhessek, de ő ahelyett, hogy a tekintetemet keresné, furcsállva mered a kezemben szorongatott zsákra. Inkább én kérdezhetném tőle, hogy mi a fenét keres itt. Nem hiszem, hogy sokan mászkálnának errefelé, szóval sürgősen meg kell magyaráznia a jelenléte miértjét.

– Időközben megérkezett Shinwoo, és Bora inkább vele folytatta a tanulást, vagy másba vágtak, nem tudom… – mondom zavartan nevetgélve. Youngjae sokadjára gyanakodva mér végig, de mielőtt rátérhetnék arra a részre, hogy alaposan kifaggatom, magától tárja fel előttem érkezésének okát.

– Tudod… Kihallgattam egy beszélgetést a szüleim között. Kiderült, hogy anya megcsalta apát, és egy másik férfitól esett teherbe, szóval akit eddig a fateromnak hittem, valójában nem az. Kutatni kezdtem, és kiderítettem, hogy ki az igazi apám, és megbeszéltem vele egy találkozót…

Ez csak valami kibaszott rémálom lehet! Youngjae komolyan azt akarja nekem mondani, hogy az a gazember Hwang az apja? Hát én itt helyben megőrülök! Ledobom a zsákot, hogy a szabaddá vált kezeimmel jó erősen megszorongathassam őt. Az egy dolog, hogy kiakadtam, de számára meg nem lehet könnyű az, hogy tizenkilenc évig tévhitben élt, és szüksége van a támogatásomra, még ha erősnek is mutatja magát. A vállamba temeti az arcát, és reszketegen kifújja a levegőt, mintha egy nagy súlytól szabadult volna meg azzal, hogy elmondta nekem, mire jött rá. Nyomok egy puszit a szájára, és kicsit megszidom, amiért nem avatott be előbb a dologba. Ha tisztában lettem volna vele, hogy arra készül, hogy találkozzon azzal a mocsokkal, nem engedtem volna el otthonról. Szent Isten, ha belegondolok abba, hogy pár perccel ezelőtt még azt tervezgettem, hogy fogom terrorizálni Hwang fiát… Még szorosabban fonom a teste köré a karom, mintha saját magamtól akarnám megvédeni, majd kirángatom a nyomasztó helyről, a zsákot a földön hagyva.

– Drágám, én nem mehetek el innen. Meg akarom ismerni az apámat. Nem áll szándékomban tartani vele a kapcsolatot, csak azt szeretném tudni, milyen ember. – Hogy milyen ember? Ahhoz nem kell megismernie, napokon át tudnék beszélni arról, mekkora szar alak, nem elég az? Én biztos, hogy nem engedem meg, hogy itt maradjon! Sürgősen ki kell találnom valami mondvacsinált indokot, hogy velem jöjjön. Megjátszhatnék egy kamu hívást, mintha hyung keresne, és azt mondaná, rohanjunk haza, mert baj van. Vagy azt hazudhatnám, hogy Boránál beindult a szülés, és Shinwoo írt egy SMS-t, hogy menjünk be a kórházba, mert a lány azt szeretné, ha mi is mellette lennénk… Már éppen előkapom a telefonomat a zsebemből, hogy azt füllentsem, le van halkítva, de megéreztem a rezgését, amikor meglátom Hwangot három méterre tőlünk.

– Milyen ügyetlen fiú vagy te, jobban kéne vigyáznod a tulajdonodra – jegyzi meg nyájasan Hwang, amikor visszaadja nekem az elejtett telefonomat, de közben Youngjae-re néz, mintha a „jobban kéne vigyáznod a tulajdonodra” kijelentést rá értette volna. – Na és melyikőtök a fiam? – kérdezi, miközben egy ártatlan mosolyt varázsol az arcára. Youngjae bemutatkozik neki, és zavartalanul közli vele, hogy én vagyok a párja, ezért minden jogom megvan ahhoz, hogy mellette legyek. Látszik Hwangon, hogy majd’ felrobban a dühtől, amikor a fia, akit oly régóta meg akart ismerni, bejelenti, hogy a legnagyobb ellenségével jár, de egyelőre még nem mutatja ki a foga fehérjét.

– Van egy park a közelben. Mit szólnátok, ha elmennénk oda piknikezni ebben a szép időben? Fiam, elugranál a sarkon lévő boltba néhány sörért? – mondja mézes-mázas hangszínen Hwang. Na basszus, ez most kinyír engem! És én hülye megszabadultam a fegyvereimtől… Youngjae odasiet hozzám egy futó csókért, ami túl érzelmesre sikeredik, mert biztosra veszem, hogy ez lesz az utolsó, így bele kell adnom minden iránta táplált szeretetemet. Szegénynek lövése sincs arról, ki ez az ember, mert hyunggal mindenféle cifra jelzővel illettük, amikor szóba került, de a valódi neve egyszer sem hangzott el. Miért is feltételezné azt, hogy amíg ő elmegy sörért, hogy utána egy pasis beszélgetés során jókedvűen megigyuk, az apuci végez velem? A helyében én sem látnék semmi rosszat Hwangban, hiszen most egy egyszerű, hétköznapi férfinak tűnik, aki nagyon örül annak, hogy végre együtt lehet a fiával.

– Daehyun, Daehyun, Daehyun… – tornyosul fölém fenyegetően életem megrontója. – Nem elég, hogy meg akarsz ölni, még a fiamat is bemocskolod? Tudod, esetleg… talán… megkegyelmeztem volna neked, de azt nem tűrhetem, hogy a fiam miattad pokolra kerüljön. Mert a ti viszonyotok beteges, érted? De majd én elviszem ebből a fertőből. Ha nem lesz az állítólagos családja meg a te közeledben, helyre fog jönni. Ti mind rossz hatással vagytok rá. Amíg élsz, az utamban vagy, mert így nem tartana velem, ha hívnám. Miután meghalsz, egy darabig fájni fog neki, de akkor jövök én, és megteszek mindent annak érdekében, hogy maga mögött hagyja a múltját. Most szépen a fejedbe röpítek egy golyót, aztán lerogyok a holtan összecsukló tested mellé, mintha nagyon sajnálnálak, és azt mondom Youngjae-nek, hogy egy bűnöző tette, azokból úgyis sok járkál errefelé. – Zseniális terv, mondhatom. Szeretnék én is kitalálni valami hasonlóan jót, de a halántékomnak szegezett pisztoly eléggé meggátol a gondolkodásban. A szívem majd’ kiszakad a mellkasomból, úgy ver, de sajnos ezúttal nem Youngjae csókjai pörgették fel. Az emberek általában azt állítják, mielőtt meghalnak, lepereg az életük filmje a szemük előtt, de én semmi mást nem látok azon a gyűlöletes szempáron kívül, pedig sokkal inkább nézegetném a boldogságomat hirdető képkockákat. Mondjuk, az is lehet, hogy arra akkor fog sor kerülni, amikor már a fejemben lesz a várva várt golyó…

– Azonnal ereszd el őt, te szemétláda! – sziszegi Changwook egy hasonló kaliberű pisztollyal a kezében, amit Hwangra irányít. Milyen érdekes, hogy legutóbb a fiúk apukája védtelenül hagyta, hogy ez a barom azt csináljon, amit akar, most meg szembeszáll vele, pedig csupán az én életemről van szó. Bár valószínűleg a szerelmemért teszi, mert mindennek ellenére továbbra is saját fiaként tekint rá. – Négy éve pont azon a napon árulta el a feleségem, hogy mit tett, amikor eljöttél Youngjae-ért. Annyira ledöbbentem, hogy abban a pillanatban semmi nem számított, nem érdekelt volna az sem, ha ott helyben megöltél volna, és ez most sincs másképp. De azt nem fogom hagyni, hogy a gyerekek életét tönkretedd, épp eleget ártottál már ennek a szegény fiúnak.

– Nem kell itt hősködnöd, Wook, nem áll jól neked. Mondd csak, négy év elég volt ahhoz, hogy kiverd a fejedből azt a képet, amin éppen a feleségedet… – Changwook egy mozdulattal kiüti Hwang kezéből a pisztolyt, ami hangos csörömpöléssel ér földet. Ráveti magát, melynek következtében ő is elveszti a fegyverét, amit gyorsan felkapok, hátha szükség lesz rá. Youngjae riadtan kiált rá az apjára, aki éppen a falba veri a másik apja fejét, amikor megérkezik. Nem ért semmit az előtte zajló eseményből, nem tudja, mi vezetett odáig, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok, de egyfolytában azt ismételgeti Wooknak, hogy „te nem vagy gyilkos”. Amikor rájön, hogy a szavai nem érnek el az apjáig, odaszalad hozzájuk, és kimenekíti Hwangot a karmai közül, majd azt mondja neki, hogy fusson. Sajnos nem kapott eleget ahhoz az a szemét, hogy tehetetlenül essen össze, így képes Youngjae segítségével odakocogni az autójához, amit azon nyomban beindít, ahogy odaér. Felemelem a kezemben tartogatott pisztolyt, megpróbálok pontosan célozni, de miután meghúzom a ravaszt, a golyó sajnos a hátsó ablakon száguld be az első helyett.

– Ti mindketten megvesztetek? Mi a franc folyik itt? – förmed rám Youngjae, miközben kicsavarja a kezemből a fegyvert, hogy miután ledobja a földre, messzire rúghassa tőlünk.

– Éppenséggel az történt, hogy most engedted el azt, aki megölte a szüleidet, mielőtt hyunggal megváltoztattuk a múltat, és aki miatt nem sokára el kell válnunk! – Annyira mérges vagyok, hogy alig látok a dühtől, ezért nem fárasztom magam azzal, hogy részletesebb magyarázatot adjak Jae-nek, azt inkább az apjára hagyom. Fortyogó haraggal szívemben haza indulok, nem fogom meg a barátom kezét, nem vele teszem meg az otthonunkig vezető utat, egyedül trappolok hazáig, mint egy dacos gyerek.

Amint belépek az ajtón, meghallom azt a jellegzetes hangot, ami hyung szobájából szűrődik ki. Nemrégiben beszerzett egy bokszzsákot, hogy annak püfölésével vezesse le a benne felgyülemlett feszültséget. Zelo mindig kimenekül a szobájukból, amikor belekezd az „edzésbe”, és kopogás nélkül beront hozzánk, így volt már arra példa, hogy akkor sikerült ránk törnie, amikor nagyban faltuk egymást. Engem is idegesít, amikor csak azt lehet hallani, hogy dirr-durr, csitt-csatt, meg Yongguk csatakiáltásait, amit néha hangos zene dübörgésével nyom el, ami szintén bosszantó egy idő után, de úgy érzem, most pontosan erre van szükségem, ezért utam egyből hyung szobájába vezet.

Mindenféle magyarázat nélkül odamegyek a hifijéhez, és max hangerőre állítva benyomok egy durva rock zenét rajta. Beállok a bokszzsák másik oldalára, és harci pózba helyezkedek. A február óta bennem rekedt összes feszültséget, csalódottságot beleviszem az ütéseimbe, mialatt engedem, hogy a basszus meg a dob üteme átjárja az egész testem. Automatikusan teniszezőkre hajazó nyögések hagyják el a számat, és hamarosan versenyezni kezdek hyunggal azon a téren, hogy ki a hangosabb, ki üt nagyobbat. Egyszer akkorát sózok a zsákra, hogy az nekicsapódik Yongguknak, aki ennek következtében hátratántorodik, majd miután összeszedi minden erejét, olyan nagy ütést mér az előtte elhelyezkedő tárgyra, hogy seggre ülök, amikor belém vágódik.

– Hyung, esküszöm, ez felér egy jó szexszel. Nem mintha tudnám, hogy milyen a jó szex, mert Youngjae-vel nem szoktunk rosszalkodni… – Kimerülten heverünk a földön, miközben a zene továbbra is beszivárog az ereinkbe. Yongguk elmondja, hogy azon húzta fel ennyire magát, hogy megtudta, hogy Jae nem az apjuktól van, ráadásul az anyja nem mással lépett félre, mint Hwanggal, én pedig beszámolok az elmúlt egy óra eseményeiről. Ordítva társalgunk, hogy halljuk egymást a zene mellett, és mindkettőnk ökléből folydogál a vér, annyira szétvertük, amit egyikünk sem bánt meg. – Ezt meg kell ismételnünk, hyung. Sokkal jobban érzem magam!

– Mit perverzkedtek itt? – érdeklődik Youngjae, amikor belép a szobába. Kikapcsolja a hifit, majd elborzadva veszi szemügyre a sérüléseinket. Odasomfordál hozzám, és óvatosan átölel, mintha attól tartana, még mindig haragszom rá, és vissza fogom utasítani a közeledését, de ehelyett erősebben szorítom magamhoz. Közben megemlíti, hogy ki kéne mennünk, mert az anyukájuknak beszéde van velünk, mire Yongguk vérebeket megszégyenítő morgásban tör ki. Le akar lépni, de mielőtt megtehetné ezt, Jae ideiglenesen ott hagy engem, hogy a testvérét zárhassa a karjába. Elmondja neki, hogy mennyire szereti őt, bármi is történjék, és megpróbálja lenyugtatni, hogy eleget tehessen az édesanyja kérésének.

A légkör, ami eluralkodik a kis családi kupaktanács közben, köszönőviszonyban sincs azzal, amilyen akkor szokott lenni, amikor vacsorázni vagy szórakozni gyűlünk össze. Changwook a lehető legtávolabbi pontra húzódott, hogy a könyvébe temetkezve azt a látszatot keltse, hogy egy fontos munka közepén van. Yongguk csak az anyjától a legtávolabbra eső sarokba vackolódott be, és olyan tekintettel mered maga elé, hogy szerintem ha egy virágcsokorra meresztene ilyen szemeket, a szirmok rögtön elporladnának. Zelo megszeppenve kuporog mellettem, mint egy kiskutya, aki nem érti, neki tulajdonképpen mi keresnivalója ezen a megbeszélésen. Jiyoon szörnyen idegesnek tűnik, ellentétben Youngjae-vel, aki olyan nyugodt, mintha semmi különös nem történt volna. Én meg annyira el vagyok csigázva, hogy ötletem sincs, milyen fejet vághatok, ezt csak úgy deríthetném ki, ha előkapnék valahonnan egy kis tükröt.

– El szeretném nektek mesélni az egész történetet, hogy ez után egyetlen kérdés se maradjon bennetek – kezdi Jiyoon a kezeit tördelve. – Azt le kell szögeznem, hogy azóta szeretem Wookot, amióta megismertem, és ez abban az őrült időszakban sem változott meg, amikor félreléptem. Azt mondják, van egy bizonyos vonzalom a controllerek és az időutazók között, ami sajnos megvolt Hwang és köztem is…

– De Hwang nem is időutazó – szól közbe a kedvesem.

– Ő maga nem az a szó szoros értelmében, de az apja az volt, ő meg azzal foglalkozott világéletében. Szóval…

– Akkor ez azt jelenti, hogy Youngjae és Daehyun szerelme sem valódi, csak a controllerek és időutazók közti vonzalomról van szó? – mondja kissé gúnyosan Yongguk. Tudom, hogy nem az egymás iránt tanúsított érzésünket akarja megkérdőjelezni, csak most olyan hangulatban van, hogy a ház előtt álló kukába is belekötne.

– Ez nem igaz! Ezzel az erővel ti ketten is egymásba habarodhattatok volna – csattan fel Jae felháborodva Zelo-ra meg a bátyjára mutatva, akik csupán egy elborzadt pillantással reagálnak.

– Szóval… Amikor megismerkedtünk, Hwang nem tudta, hogy én controller vagyok, ahogy én sem tudtam, hogy ő mivel foglalkozik. Néhány találka után együtt töltöttem vele egy éjszakát… Ez soha többet nem fordult elő, de azóta sem tudtam megbocsátani magamnak, hogy azon az estén otthon hagytam a férjemet a két éves fiammal együtt, hogy…

– Na én ezt eddig bírtam hallgatni! – pattan fel hyung a helyéről, és kiviharzik a nappaliból. Tanácstalanul pislogunk egymásra Jae-vel, de mielőtt bármelyikünk utána mehetne, Zelo feláll, és elnézéskérések közepette távozik a köreinkből. Egy hónapja még félt Yongguktól, most meg ő az első, aki megpróbálja lenyugtatni? Ez fura, de én mindenesetre örülök ennek a változásnak.

– Amikor reggel Hwang elment zuhanyozni, felfedeztem az óráját, amit el sem rejtett, ott hevert az asztala közepén. Miután visszajött, nem bánta, hogy megtaláltam, sőt, kifejezetten örült, mert felvázolhatta nekem a tervét. Elmesélte, hogy árvaházban nőtt fel, és egész életében nélkülöznie kellett, amit eléggé megunt. Egy nap találkozott egy fickóval, aki azt állította, hogy az apja, és hogy a jövőből érkezett. Megmutatta neki az órát, és elmagyarázta, hogyan működik.

– Mekkora egy hazug ez a Hwang! Nekünk azt adta be, hogy ő találta fel az első órát, ezért a többiek szinte bálványozták, mert úgy vélték, hogy ó, ilyen dologra biztos csak egy nagyon okos, nagyon ügyes ember képes – vágok közbe mérgesen.

– Ilyen órák már régóta léteznek, még csak nem is az apja volt az első, aki feltalálta őket. Viszont az elődjei saját magukon hajtották végre a kísérleteket, amik a génmódosításhoz vezettek. De ez azzal járt, hogy sokat betegeskedtek, rosszullét gyötörte őket az utazások után, ezért Hwang eldöntötte, hogy használni fogja az órát, viszont másokat fog elküldeni egy-egy utazásra, hogy megóvja magát a dolog rossz részétől. Megosztotta velem azt a szörnyű ötletet, hogy gyerekeket fog alávetni a kezelésnek, amitől az utolsó csepp vonzalmam is szertefoszlott, és nem sokkal később megszöktem tőle, az órát pedig magammal vittem. Szörnyen mérges volt rám, mert évekig szenvedett egy újabb óra előállításával, hát még amikor tudomást szerzett a hasamban növekedő gyerekről. Nem tudtam, kitől vagyok terhes, és nagyon reméltem, hogy a férjemtől, de nem hagyott nyugodni a kérdés, ezért titokban csináltattam egy DNS tesztet, ami az ellenkezőjét bizonyította. Elköltöztem a családommal, hogy Hwang ne találjon meg, de négy éve a nyomomra bukkant, és amikor tudomást szerzett Youngjae-ről, már nem engem akart újra megkaparintani, hanem a fiát…

A kedvesem feltesz még pár kérdést az anyjának, majd megfogja a kezem, és kirángat a házból. Szorosan átölel, és a vállamra hajtja a fejét, hogy a nap egyre melegebb sugaraiból és belőlem nyerhessen erőt. Szórakozottan simogatom a haját, miközben a gondolataim Jiyoon szavai körül forognak. Ezek szerint Hwang hosszú éveket áldozott az órák létrehozására, utána pedig előkészítette a terepet a gyerekek beszerzésére. Jae szülei és azok felmenői az összes órát birtokba vették, de ez az ember kifogott rajtuk. Ha ők sem tudtak elbánni vele, mit tehetnék én? Kezdem elveszteni a reményt. Nem elég, hogy össze fogom törni Youngjae szívét, még Bora életét sem menthetem meg, így teljesen felesleges volt az utazásom. Megkímélhettem volna magam a mellkasom közepében dúló fájdalomtól, és megóvhattam volna Jae-t a jövőbeni könnyektől. Bár akkor nem élne sem a nagypapája, sem a szülei, tehát még sem volt hiábavaló a befektetett energiám. De ha valami jó is származik a munkámból, miért vagyok ilyen szarul?

– Meg szeretném ismerni az itteni énedet – szólal meg hirtelen Youngjae.

– Ez nem olyan jó ötlet… – Elég sokk érte mára, nem kéne még egynek kitenni. De ismerve őt, tudom, hogy addig fog erősködni, amíg nem teljesítem a kérését.

– Miért nem akarod bemutatni nekem? Attól félsz, hogy jobban tetszene nálad? – kérdezi incselkedve, miközben kisöpör néhány kósza tincset a homlokomból, és megpuszilja az orrom hegyét.

– Igen, valószínűleg sokkal cukibbnak találnád nálam – mosolyodom el félszegen.

Youngjae beparancsol az autóba, és boci szemekkel azért könyörög, hogy vigyem el oda, ahol találkozhat az itteni Daehyunnal. Kicsit húzom az időt, bár azzal tisztában vagyok, hogy nem kerülhetem el a titok felfedését, ha Jae-ről van szó. Igazából, nem értem, miért zavarna, ha megtudná az igazságot. Az sem rázta meg különösképpen, hogy rájött, Hwang az apja, a testvérét sokkal inkább kikészítette ez a tény, szóval lehet, hogy azon sem lepődne meg, hogy az ő évében még meg sem születtem, mi több, a legjobb barátjának hasában vagyok.

– Ó, ez szörnyű! A tragacsod már megint bemondta az unalmast. Gyere, használjuk ki az alkalmat. – A kocsinak kivételesen nincs semmi baja, de azt remélem, hogy néhány csókkal ki tudom verni a fejéből a nagy megismerkedés ötletét. Kételkedve néz rám, de amikor megérzi a számat az övén, rögvest átadja magát az élvezetnek. Kemény napunk volt, úgyhogy százszor nagyobb kedvem van a vele való lazuláshoz, minthogy lerántsam a leplet a 93-as Daehyun kilétéről.

– Remek elterelő hadművelet volt, de ezt folytathatjuk az után, hogy bemutattad nekem őt. – Könnyűszerrel beindítja a motort, mintha végig tudta volna, hogy igazából nem fulladt le, én pedig kénytelen vagyok rátérni a Bora háza felé vezető útra. Jae próbál viccelődni, de kivételesen nem vagyok vevő a poénjaira. A feszültség nem oldódik bennem, hiába simít végig a karomon, inkább egyre nő, minél közelebb érünk a célhoz. Vajon miért lett ez hirtelenjében ilyen fontos Youngjae-nek? Azt gondolta, mivel nem sokára el kell válnunk, majd az itteni énemmel vigasztalódik? Ha ez a Daehyun csak egy-két évvel lenne fiatalabb nála, nem ékelődne akadály közéjük, és vígan járhatnának, de így…

– Hé, miért hoztál Borához? Azt hiszed, hogy a lányos fecsegése elfeledteti velem, hogy mire kértelek? Édesem, nem kell aggódnod. Tényleg azt hiszed, hogy miután elmész, én összejövök a másikkal? Téged szeretlek, és ez persze mindegyik énedre igaz, de nem tervezek háremet tartani. Biztos vagyok benne, hogy bármilyen formában beléd szerettem volna, de nem foglak megcsalni, még akkor sem, ha tulajdonképpen saját magaddal tenném, nem valaki mással… – Amikor Youngjae a „bármilyen formában” kifejezést használja, eszembe jut valami, ezért megindulok a néhány méterrel arrébb kóborló eb irányába.

– Nézd csak! Ő az itteni énem. – Megsimogatom a kutya puha, fehér bundáját, majd felnevetek, amikor engem figyelmen kívül hagyva Jae karjába veti magát. – Látod? Ő is első látásra beléd szeretett!

– De ez egy lány kutya… – Youngjae megragadta a lényeget, mint mindig. Nem azon akad ki, hogy azt próbálom vele megetetni, hogy az egyik énem nem emberi, hanem azon, hogy lány. Vajon, ha egy kan kutyát mutattam volna neki, kevésbé találta volna gyanúsnak? – Á, basszus, tényleg hasonlít rád! Te szoktál ilyen nyálas puszikat adni – kacag fel, amikor a kutyus végignyal az arcán.

– Tudod, milyen nehezemre esett megtanulni, hogy ne a kertbe pisiljek?

– Jaj, olyan hülye vagy! Szegény kutyuli teljesen belém habarodott, erre itt kell hagynom…

– Vigyük haza! Tudom, hogy hyung nem fog elsőre rajongani érte, de szerintem neki is jót fog tenni a társasága. – Két okból is jó lenne magunkkal vinni a kutyát. Egyrészt nagyon sajnálom, hogy egy ilyen cukiságnak nincs gazdája, másrészt valamilyen szinten vigaszt nyújthatna Youngjae-nek a jövőben. A kutyus hozzábújhatna, amikor nem lesz más, akit átölelhet, és a vele való játék egy időre kiszakíthatná a miattam érzett melankóliából.

– Legyen a neve Baby, mert olyan kicsi és édes. – Amikor Jae felemeli a kutyust, hogy elbúcsúzzon tőle arra az időre, amíg beszaladunk a házba, Bora megjelenik a kapuban, és széles mosollyal üdvözöl minket. Ő is megszeretgeti újdonsült háziállatunkat, majd a kertbe invitál, hogy egy limonádé mellett beszélgethessünk. Baby el sem mozdul Jae lába mellől, aki elragadtatva vakargatja a füle tövét, de azért engem nem kímél a szemrehányó pillantásoktól. Tutira be fog sértődni, ha nem teszek eleget a kérésének, ami nem lenne jó, hiszen már olyan kevés időnk van hátra, így egy mély levegővétel után komoly tekintettel Borához fordulok:

–  Mi lesz a kisfiad neve?

– Daehyunnak szeretném hívni. Ne haragudj, Jae, amiért nem rólad nevezem el, de mindig is úgy éreztem, hogy Dae olyan számunkra, mint egy angyal, aki azért érkezett, hogy újra összehozzon minket. Nélküle az a felszínes liba maradtam volna, akivé az állítólagos barátnőim tettek… – Jelentőségteljesen Youngjae-re pillantok, aki kezdetben nem veszi a lapot, de árulkodó tekintetemnek köszönhetően lassan összeáll a kép a fejében. Hirtelen a szájához kap, és könnyek jelennek meg a szemében, melyek hamarosan Bora vállára hullanak, amikor szorosan magához öleli őt. – Mi a baj? Kérlek, ne borulj ki! A következő gyerekemet ígérem, rólad fogom elnevezni…

– Nem borultam ki, de ha már Daehyunról kapja a nevét, legalább hadd legyek én a keresztapja. Nagyon fogok vigyázni rá, és mindent meg fogok neki adni… – Bora értetlenkedve pislog, mert Youngjae eddig sosem mutatott különösebb érdeklődést a babája iránt. A lány meg is jegyezte egyszer, hogy kettőnk közül biztosan én leszek az, aki több időt fog a fiával tölteni, mert Youngjae maximum már csak akkor fog foglalkozni vele, amikor különböző butaságokat csinálhatnak együtt, amíg csak egy síró-evő-kakiló gép lesz, nem találja majd érdekesnek. Hirtelen tudatosul bennem, hogy Youngjae nem véletlenül imádta annyira kicsi Dae-t 94-ben, hiszen én magam árultam el neki, hogy ki ő valójában. De nem tart sokáig az örömöm, amikor rájuk gondolok, mert eszembe jut, amit Zelo mondott. Végeznem kell Hwanggal, ha törik, ha szakad, akkor is, ha az elkövetkezendő időt csak ezzel fogom tölteni, mert legalább a szeretteim életét boldoggá akarom tenni. – Most rögtön felkísérlek a szobádba. Nem ücsöröghetsz a napon, még megárt a kicsikémnek! És ettől kezdve nem kelhetsz ki az ágyból, megértetted? Ha kell, ideköltözöm, hogy felügyeljelek. Nem engedhetem meg, hogy baja essen a babának.

– Hé, nyugodj már le! Dae, úgy látom, nem fárasztod le eléggé ezt a bolondot. Különben is, ma este randim van Shinwoo-val, úgyhogy…

– Akkor majd idejön, és az ágyban filmeztek, vagy ilyesmi. És amint fájásaid támadnak, vagy csak szükséged van valamire, azonnal szólj nekem, akár hajnali kettőkor is, és én rögtön itt termek, hogy a segítségedre legyek.

– Igenis, apaaaaaa – nyafogja Bora, mialatt segélykérően néz rám.

Legalább negyed órát várok Jae-re, mire visszaér. Biztosan alaposan ellátta Borát mindenféle tanáccsal meg cuccal annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen alakuljon a terhességét illetően. Amikor visszatér a kertbe, futólag megsimogatja Baby buksiját, majd odasiet hozzám, és olyan hosszasan ölel magához, hogy az a képzetem támad, ennek sose lesz vége.

– Menjünk el valahova! Csak te meg én. – Nem kell kimondania, hogy nem egy akármilyen helyre szeretne ellátogatni, a nélkül is tudom, hogy az időutazásra céloz. Így hát miután hazavisszük a kutyust, a csuklónkra csatoljuk az órákat, és már készen is állunk. Direkt a falat bámulom, amíg Youngjae bepötyögi a dátumot és a helyet, mert azt akarom, hogy meglepetésnek hasson. Nem hiszem, hogy az anyukája örülne annak, ha tudná, mit művelünk, de talán nem akadályozna meg benne minket, hiszen ő sem hibátlan, és mi semmi rosszat nem fogunk tenni, csak el akarunk egy kicsit szakadni a mindennapok fojtogató légkörétől.

2000. december

Már értem, miért kért arra Youngjae, hogy nyáron téli ruházatot öltsek magamra. Mehettünk volna Hawaii puha homokkal behintett tengerpartjára is, de valamiért a helyszín Szöul maradt. Nem rajongok a télért, főleg amikor ilyen hideg idő van, de a karácsonyi hangulat merőben változtat a hozzáállásomon. Sapkát persze nem voltam hajlandó felvenni, hiába kínálgatott nekem Jae egy cuki hóembereset, inkább a kapucnimat húztam a fejemre, az mégsem olyan kényelmetlen. Kesztyűt sem vettem fel, mert akkor nem érezhetném az ujjait az enyéimbe fűződni, így a zsebembe dugom egymásba fonódó kezünket. A csizma meg legalább két számmal nagyobb rám, amit kölcsönadott, ezért úgy botorkálok mellette, mintha már túllennék egy-két forralt boron.

– A rohadt életbe, ez nagyon fáj! – nyavalyog Youngjae, miután elesik a jégen. Én bukdácsoltam idáig, mégis ő töri össze magát? Pedig jó mókának bizonyult korcsolya híján csak úgy csúszkálni, és egy darabig semmi gond nem volt, aztán elkezdtünk kergetőzni, aminek persze nem lett jó vége. Rossz ránézni Jae fancsali ábrázatára, mert eltorzult vonásai arról árulkodnak, hogy nem kis kínokon megy keresztül. Elég magas a fájdalom küszöbe, szóval tényleg nagy a baj, ha ilyen fejet vág. – Tedd azt el! Megmondtam, hogy nem akarom, hogy megváltoztasd a múltat, akármi történjen. Maximum akkor használhatod, ha halálos balesetet szenvedek, egyébként nem – rivall rám, amikor felhajtom a kabát ujját az óráról.

Bicegve jön mellettem, mert a bokája sérült meg, de kis idő múltán ismét olyan felhőtlenül cseverészik, mintha mi sem történt volna. Bárcsak a távozásomon is ilyen könnyen túltenné magát! De sajnos az száz bokasérülésnél is nagyobb fájdalmat fog okozni neki, ezért nem kergetek hiú ábrándokat az ügyet illetően. Inkább beleveszek a karácsonyi forgatagba, amiben eddig még sosem volt részem. Mindig dolgoznom kellett az ünnepek alatt is, és annál többre nem futotta, hogy egyszer-egyszer megálltam a kirakatok előtt, hogy szemügyre vehessem, milyen ajándékokat nem fogok kapni. Most először jár át úgy igazán az ünnep szelleme, amikor ránézek a hógolyózó gyerekekre, vagy a rénszarvas álarcban bohóckodó apukára, de mindezek nem jutnának el a szívemig, ha közben nem Jae kezét szorongatnám.

Hosszúra nyúlt kóborlásunk után betérünk egy hangulatos kávézóba, ahol karácsonyi zene szól, és az illatok is az ünnep közeledtét hordozzák magukban. Stílszerűen rendelek egy mézeskalács ízesítésű forró csokit, amíg Youngjae a fahéjas-narancsos teára szavaz. Vicces, de még nem is randiztunk igazán ezelőtt. Mindig vagy otthon voltunk, vagy a könyvtár rejtekén romantikáztunk megbújva a könyvek közt, de ilyen tipikus randizós helyekre nem jártunk, ezért duplán élvezem a mai alkalmat. Ráadásul furcsa módon az emberek sem küldenek megvető pillantásokat felénk, pedig a kezünk folyamatosan összekulcsolva pihen az ölemben, és néha nem szégyellünk egy-egy csókot lopni a másiktól, hogy kis időre felfüggesszük az ivást.

– Mit kívántok a Mikulástól? Csak mondjátok el nekem, és én továbbítom – libeg oda hozzánk egy angyalnak öltözött lány, akin annyi ruha van, mintha nyár közepén járnánk. Rajtunk kívül minden pasi örül ennek, akik valószínűleg azért térnek be ide, hogy a szemüket legeltethessék az angyalkán, miközben persze fogyasztaniuk kell, ami jót tesz a kasszának. Van egy feszes cuccban rohangáló krampusz fiú is a lányok meg a mi örömünkre, de engem nem igazán hatott meg a jelenléte, csak annyit állapítottam meg vele kapcsolatban, hogy előnyösebb lenne neki a szőke hajszín.

– Az én kívánságom még a Mikuláson is kifogna – mosolyodik el keserűen Youngjae, amitől az angyallány arca szomorúra vált.

–  Azért mondd el, sosem tudhatod!

– Örökre együtt szeretnék maradni a szerelmemmel. – A lány firkál valamit a kezében tartogatott füzetbe, majd továbbáll, hogy a következő asztalnál ülőket is meginterjúvolhassa. – Amióta hyung négy éve elárulta, hogy találkozni fogok veled, minden karácsonyon arra gondoltam, hogy a következőt végre együtt tölthetjük. De te már nem leszel itt karácsonykor, ezért szerettem volna idejönni. Hogy legalább egyszer átélhessem ezt a hangulatot a társaságodban…

Utálom Youngjae-t gyengének látni, az az én reszortom. Nem tudom, mi tévő legyek, amikor megremeg a keze a bögrét felemelve, vagy amikor lefelé görbül a szája. Az a száj, aminek csak mosolyognia és csókolnia szabadna. Mégis mit mondhatnék erre? Én sosem reménykedtem abban, hogy találkozok valakivel, aki ilyen mély érzéseket kelt bennem, most mégis itt ülök, és a szívem egyik fele repes az örömtől, a másik meg majd’ beleszakad a jövőbeni gondolatokra. De amíg együtt vagyunk, nem akarok szomorkodni, arra lesz elég időnk az elválásunk után, úgyhogy betáplálom az óráinkba a következő dátumot. Ugyanebben az évben maradunk, viszont a választásom szilveszter napjára esik, és egy olyan helyre, ahol száz százalék, hogy fel fogunk dobódni.

– Anyu, azok a fiúk a semmiből bukkantak elő! – visítja egy kislány, amikor balszerencsénkre az orra előtt jelenünk meg. Az anyja rá sem hederít, folytatja a bámészkodást, ami megnyugtat, mert hiába ismételgeti a gyerek az igazát, úgyis azt fogja hinni, hogy csak túlságosan gazdag a fantáziája.

– Mi a Télapó segédjei vagyunk. Kicsit eltévedtünk, ezért bolyongunk köztetek, annak ellenére, hogy elmúlt a karácsony. Viselkedj jól, mert különben jövőre semmit sem fogsz kapni! – A kislány nagyokat pislog Jae sztoriját hallva, de valószínűleg hatott a meséje, mivel hirtelen elnémul, és még akkor sem felel, amikor az anyja észbe kapva megkérdezi, hogy mit akart mondani.

Amint belépünk az előttünk álló klubba, a zene elárasztja egész lényemet. Bulizni sem voltunk még együtt, nem mintha egyedül olyan gyakran jártam volna. Amikor betöltöttem a tizennyolcat, Zelo-val kiszöktünk a közeli szórakozóhelyre. Mivel a pia nem hatott ránk, és az ott megforduló emberek se kötötték le a figyelmünket, csak a zenére összpontosítottunk. Irigyelve követtem Zelo könnyed mozdulatait, amik olyan természetesen jöttek belőle, mintha kiskora óta tánclépéseket gyakorolt volna, pedig akkor próbálkozott velük először. Én csak lötyögtem mellette, remélve, hogy legalább a zene ütemét el tudom kapni, de nem mutathattam olyan rosszul, mint amilyen bénának éreztem magam, mert a lányok le sem tudták venni a szemüket rólam, bár lehet, hogy az a külsőmnek szólt.

– Miért bámul az a fickó ilyen furán téged? – kérdezi Youngjae kissé morcosan. Eddig észre sem vettem, hogy valaki engem figyel, annyira belemerültem a barátommal való együtt mozgásba, de amikor Jae rámutat a dologra, megfordulok, és egy vizslató tekintettel találom szemben magam. Sosem láttam még ezt az ürgét, nem tudom, mit akarhat tőlem. Nem úgy néz rám, mintha fel szeretne szedni, sokkal inkább úgy, mintha szellemet látna. Odamehetnék, hogy megérdeklődjem, mégis ki ő, de nincs kedvem ilyen hülyeségekre pazarolni az időt. Megragadom Jae kezét, hogy visszahelyezzem a csípőmre, és olyan szexi mozgást próbálok produkálni, amivel magamra vonhatom a figyelmét, hogy megfeledkezzen arról az alakról. Bejön a tervem, mert a következő pillanatban már vigyorogva markol a fenekembe, amitől a pulzusszámom sosem tapasztalt magasságokat üt meg.

– Azt a rohadt… Odanézz, édes! – Hirtelen megállok, amit Jae nem tud mire vélni. Nem hiszek a szememnek, muszáj, hogy a barátomnak is megmutassam, amit látok, hátha csak arról van szó, hogy hallucinálok.

– Dae, valami baj van! Nem is ittunk, szóval nem keverhettek olyan szert a piánkba, amitől képzelegni kezdünk, de ez egyszerűen nem lehet igaz! Te is azt látod, amit én? Hogy hyung és Zelo…? – Youngjae nem meri befejezni a mondatot, de nincs is szükség rá, mert én is úgy le vagyok döbbenve, hogy csak egy bólintással tudok reagálni. Nem messze tőlünk Yongguk és Zelo egymást falják a táncparkett kellős közepén. Mondhatnám Jae-nek, hogy bújjunk el, nehogy észrevegyenek, de tök felesleges, mert kizárt, hogy érzékelik a külvilágot. Több okból is megrázó élményt okoz ez a jelenet számomra. Először is, sosem gondoltam volna, hogy hyung beteszi a lábát egy ilyen helyre. Másodszor, sosem gondoltam volna, hogy látni fogom valakivel smárolni, és hogy az a valaki pont Zelo lesz. Harmadszor, az öcsikém arca olyan örömökről árulkodik, amikor a másik hozzáér, amire baromira nem lennék kíváncsi, hiszen mégiscsak a rokonainkról van szó.

– Nem tudtam, hogy a bátyád meleg – közlöm hüledezve Jae-vel, aki továbbra is a levegőt kapkodja.

– Én sem, baszki! Asszem, megálltam a fejlődésben! Ezt nem bírom nézni…

– Akkor ne nézz oda! – Sokkosan a falnak támasztom a hátam, és átölelem a kedvesem, mert többre nem vagyok képes jelenleg. A vállamba fúrja a fejét, mintha tényleg meg akarná óvni magát az elénk táruló képtől, az én tekintetem viszont akaratlanul is visszavándorol az újdonsült párosra. – Ez egy pedofil állat! Meg kell mentenem tőle kicsi Zelo-t! Nézd meg, hogy rátapadt a nyakára, hát mindjárt holtan fog itt összeesni szegény gyerek! – Ellököm magamtól Youngjae-t, hogy a kölyök megmentésére siessek, bár őszintén szólva cseppet sem fest úgy, mintha segítségre szorulna. Jae elkapja a csuklómat, és visszaránt, nehogy közbe tudjak avatkozni, amiben végül is igaza van, de sürgősen le kell lépnünk innen, mert különben nem állok jót magamért.

– Annyira édesek! Alig várom, hogy az orruk alá dörgölhessem ezt, amint hazaérünk. – Nekem elég sok jelző eszembe jut őket nézve, de az „édes” nem szerepel köztük. Bár boldognak tűnnek, aminek örülök, csak meg kell emésztenem azt a tényt, hogy a gyerek felnőtt, és hogy pont hyung csinált belőle férfit. Emlékszem, milyen undorral osztotta meg velem, hogy kényszerből lefeküdt egy nővel, és megkönnyebbülök, amikor az arcára pillantva mindenféle érzelmet látok tükröződni rajta, csak undort nem.

– Boldog új évet, szerelmem! – suttogom Youngjae ajkára, amikor éjfélt üt az óra. Nem mentünk át másik helyre bulizni, inkább az utcán összegyűlő tömeggel együtt vártuk meg a visszaszámlálást. Azt mondják, az új évi csóknak hatalmas ereje van. Jiyoon elmesélte, hogy a fiúk dédnagymamája szerint, ha új évkor megcsókolod azt, akibe szerelmes vagy, örökre együtt maradtok. A mai napon mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne váljunk el egymástól: üzenetet hagytunk a Mikulásnak, és eleget tettünk a déditől hallott babonának is, mégsem bízhatunk abban, hogy az imáink meghallgatásra lelnek. De az ujjongó tömeg gyűrűjében, ahol megannyi pár csüng egymáson, újra hinni kezdek a csodák létezésében. Végül is, senkinek nem fogok ártani, ha azzal álltatom magam, hogy jóra fordulhat a sorsunk.

1993. június

– Látod ezt? Hyung Babyvel játszik! Még a végén az is kiderül róla, hogy ha egy mesehős bőrébe bújhatna, Aranyhajat választaná Herkules helyett. – Yongguk ránk kapja a tekintetét, és gyanakodva méreget, mivel azt próbálja megfejteni, hol járhattunk. Mielőtt feltehetné a kérdését, Jae odalopózik hozzá, és behízelgőn a vállára helyezi a kezét.

– Tényleg nem haragszol a kutyus miatt? Hyung, nem akarsz nekem valamit mondani?

– De. Vedd le a nagykabátot meg a sapkát, mert a szomszédok hülyének fognak nézni.

– Nem erre céloztam. Esetleg… Van valaki, aki meglágyította a szívedet?

– Ha sokáig fárasztasz, megmutatom, hogy még mindig elég kemény vagyok. – Youngjae reménytelenül megcsóválja a fejét, amikor rájön, hogy hiába próbálkozik hyunggal, semmit sem fog kiszedni belőle. De nem tud lenyugodni, ezért megkörnyékezi Zelo-t, akit a karjánál fogva berángat a szobánkba, hogy bizalmas beszélgetést folytathasson vele. Én is követem őket, hogy megakadályozzam a pasimat, ha fecsegni támad kedve. – Meséld el nekem, hogy mi történt akkor, amikor a bátyám kiviharzott a nappaliból, és te utána mentél!

– Semmi. Yongguk hyung engem akart bokszzsáknak használni, amiért követni mertem, így inkább magára hagytam. – Jae csalódottan hümmög, és szinte látom, ahogy a fogaskerekek beindulnak az agyában. Szólásra nyitja a száját, de mielőtt bármit is mondhatna, betapasztom az enyémmel. – Krm, engem nem zavar, ha ezt csináljátok, de ehhez szerintem nincs szükségetek rám, úgyhogy csá! – A kedvesem felugrik, hogy Zelo után iramodhasson, de visszahúzom magam mellé, és egy csókot követően komolyan a szemébe nézek.

– Nem árulhatod el nekik, amit megtudtunk.

– De hyung akkora tuskó. Nagy segítségre szorul, ha érzelmekről van szó…

– A látottak alapján én nem állítanám ezt. Csak idő kell neki. Nem szerethet bele mindenki első látásra a másikba. Ha beleavatkoznál, elveszne az a varázs, ami a lassú, puhatolózó közeledés folyamatának a része.

– De én olyan lepcses szájú vagyok. Hogy tarthatnék magamban egy ekkora titkot? Kénytelen leszel állandóan csókokkal elhalmozni, annak érdekében, hogy elhallgattass.

– Azt hiszem, ez nem lesz túl megerőltető feladat számomra – jelentem ki csábosan, és rögtön belefogok a rám kiszabott „munkába”. Néhány perc múlva érzékelem, hogy Youngjae fészkelődni kezd alattam, ami az arckifejezéséből ítélve nem annak tudható be, hogy kellemes élményeket okozott neki a testem hozzápréselődése.

– Várjunk csak! Ha láttuk Zelo-t 2000-ben hyunggal, akkor az azt jelenti, hogy valamit sikerült megváltoztatnunk. Ha ők ketten együtt lehetnek, akkor mi is! – Izgatottan felpattan, és kirohan a szobából. A felfedezésétől én is lázba jövök, de azt továbbra sem szeretném, ha a fiúk tudomást szereznének arról, hogy minek voltunk a szemtanúi, ezért ismét üldözőbe veszem Jae-t, aki szerencsére a szüleinél köt ki. Jiyoon azonban elég idegesnek tűnik, és csendre inti a fiát, amint belekezd a történtek felvázolásába.

– Srácok, megtaláltuk azt a helyet, ahol Hwang három elrabolt csecsemőt tart fogva. Rajtuk is végrehajtotta a kísérleteket, de azért nem lett belőlük időutazó, mert nem járt sikerrel. Viszont most börtönbe juttathatjuk azt a gazembert. És ha hűvösre kerül, nektek sem kell elválnotok. Mivel nem öljük meg, az órák sem semmisülnek meg, így továbbra is használhatjátok őket – hadarja el Jiyoon egy szuszra a híreket. Youngjae örömittasan megöleli az anyját, aztán a kijárathoz vágtat, mert minél előbb a rácsok mögött akarja tudni Hwangot. Yongguk meg Zelo is értesülnek az eseményekről, és természetesen csatlakoznak kis csapatunkhoz, ami annak ellenére, hogy nagyon fel van ajzva, a lehető legóvatosabban közelíti meg a fent említett helyet.

Amint megbizonyosodunk arról, hogy nem tartózkodik senki az épületben, Yongguk felkap egy nagy követ, hogy annak segítségével zúzza be az ablakot, de az apja elveszi tőle, mivel egy betört ablak könnyűszerrel lebuktatna minket, és akkor Hwang nem kerülne a markunkba. Changwook odamegy az ajtóhoz, és egy csavarhúzóval fél perc alatt megbuherálja a zárat, melynek következtében pillanatokon belül bejutunk. Szörnyű látvány fogad minket, amikor a szemünk elé tárulnak a magukra hagyott babák. Az egyiknek már csupa lila a feje a sok sírástól, a másikat nem sok választja el attól, hogy leessen arról az ágynak nem nevezhető valamiről, amire rakták, a harmadik pedig olyan, mintha már nem is élne.

Jiyoonból azonnal előtör az anyai ösztön, és egymás után teszi tisztába, eteti meg, és dajkálja a babákat. Hwang újfent olyan ostoba volt, hogy a rablásokról és a génmódosításról szóló jegyzeteit szanaszéjjel hagyta az asztalán, ami remek bizonyítékként fog szolgálni ellene. Még nem riasztottuk a rendőrséget, mert azt szeretnénk, ha rajtaütnének azon a szemeten, és amilyen körmönfont, még kiszúrná, hogy a zsaruk a környéken járőröznek, így kivárjuk a megfelelő percet, amikor bejelentjük a gaztettét.

Körülbelül másfél órát dekkolunk tűkön ülve a helyiségben, amikor feltűnik a patkány, aki mit sem sejtve sétál bele a csapdába. Nem esik kétségbe, amikor észrevesz minket, ami kicsit bosszant, mert annyira szeretnék egyszer az életben halálfélelmet látni a szemében. Még mosolyogni sem szégyell, amivel végképp kihoz a sodromból, bár Yonggukot nem tudom megelőzni, mert mindenkinél gyorsabban veti magát Hwang idegesítő alakjára. Közben Wook elintézi a hívást, majd a fia segítségére siet, ám mielőtt cselekedhetne, Hwang belemártja a kését hyung hasába.

Jiyoon pánikolva sikoltozni kezd, és mivel rohadt mélyre fúródott az az átkozott kés, én is rendesen megrémülök, de Zelo hidegvérrel a karján pihenő órához nyúl, viszont mielőtt visszaállíthatná az időt pár perccel ezelőttre, Yonggukkal összekapcsolódik a tekintetük, és azt hiszem, ez az a pillanat, amikor elkezdődik az ő történetük.

Miután Zelo felülírja a történteket, egy mozdulattal kiüti Hwang kezéből a kést, majd a torkához illeszti az élét, hogy nyugton maradjon, amíg meg nem érkezik az erősítés. Úgy tűnik, Hwang beletörődött abba, hogy lefegyverezték, hiszen ha megmozdulna, az a kés elnyisszantaná a nyakát, ráadásul már a szülők is ráfogták a pisztolyaikat, a következő pillanatban azonban ismét változik a kép. Értetlenül pislogok, amikor Hwang kezében megint meglátom a kést, de magam mögé rántom hyungot, mielőtt bármit csinálhatna. Hátrafordulva felfedezem, hogy Jimin áll az ajtóban, az egyik árvaházi társunk. Villámokat szóró tekintettel baktatok oda hozzá, és egy istenes pofon lekeverése után a földre küldöm.

– Te normális vagy? Hwang küldött vissza ebbe az időbe, ugye? Megkért, hogy segíts az itteni énjének, és te szó nélkül belementél! Hát nem érted, hogy ha eltakarítjuk az útból, a családoddal lehetsz? Megölte az anyádat! Felőlem vele tarthatsz a börtönbe, de azt nem hagyom, hogy keresztbe tegyél nekünk. – Letépem az órát a csuklójáról, és odadobom Zelo-nak, hogy helyezze biztonságba. Szólok Jiyoonéknak, hogy rejtsék el a fegyvereiket, mert az nem lenne szerencsés, ha a kezükben tartanák, amikor megérkeznek a zsaruk. Hwang az utolsó pillanatig nem adja fel, és ezúttal engem céloz meg a késével. Kifutok az utcára, ahol észreveszem a közeledő rendőrautót, ezért lelassítok, hogy szemtanúi lehessenek annak, amint Hwang belém akarja döfni a kését, így legalább továbbnöveli a bűnlajstromát. Az egyik rendőr lead egy figyelmeztető lövést, melynek hatására úgy megijed, hogy elejti a szúróeszközt.

Nem tehetek róla, de kárörvendve nézem végig, ahogy elviszik azt a barmot. Időközben a csöppségek szüleit is értesítették, akik azonosították Hwangot. Mivel az egyik anyukától a parkban rabolta el a gyerekét, a másiktól a bolt előtt, látták az arcát. Még szerencse, hogy ezeket a nőket nem ölte meg, bár nem tudom, a kicsikkel mit csinált volna, miután realizálta, hogy nem sikerült jó munkát végeznie rajtuk. Én voltam az első, akin megfelelően hajtotta végre a beteges kísérletét, de ezúttal megakadályoztuk ebben.

Nagy örömovációnk közepette megcsörren a telefonom. Bora keres, aki közli, hogy beindult nála a szülés, amitől Youngjae teljesen kétségbe esik, mivel még két hét van hátra a születésnapomig. Jiyoon úgy dönt, hogy velünk tart a kórházba, amíg a többiek az őrsre mennek vallomást tenni.

Jae túltesz bármelyik aggódva várakozó apán, amikor ketrecbe zárt oroszlán módjára járja be a folyosót. Fogalmam sincs, mennyi időt töltünk ott, nekem mindenesetre hosszú óráknak tűnik, mire egy ápolónő kiszól, hogy világra jött a baba. Nem lehettünk Bora mellett a szülés közben, mert Shinwoo szeretett volna bemenni, túl sokan meg nem tartózkodhattunk bent. Jae persze ragaszkodott ahhoz, hogy neki ott a helye, de nagy nehezen sikerült lebeszélnem róla. Annyira örülök annak, hogy Shinwoo ilyen komolyan veszi az apa szerepét, és hogy minden esetben Bora mellett áll, ezért nem hagyhattam, hogy a barátom butaságai elrontsák a meghitt pillanatukat.

Amikor bemegyünk abba a terembe, ahol Bora fekszik, Youngjae azonnal odanyargal hozzájuk, és elragadtatva bámulja az anyukája hasán pihegő újszülöttet. Én inkább a lányra koncentrálok, és felteszek neki néhány kérdést a szüléssel kapcsolatban, melyekre egy fáradt mosoly kíséretében válaszol. Közben fél szememet Jae-n tartom, aki nem meri még felvenni a picit, de egyfolytában simogatja, puszilgatja, bolondságokat suttog a fülébe, amiket még jó, hogy Bora nem hall.

Egyszeriben nagy szédülés lesz rajtam úrrá, és már ahhoz sincs erőm, hogy megkapaszkodjak, mielőtt rongybabaként összecsuklanék. Youngjae egyből otthagyja a babát, és aggódva az ölébe vonja a fejemet. Bora orvost akar hozzám hívni, de én tudom, hogy ezen egy jól fésült doktor úr sem segíthet. Hiába van még pár hetem a határidő lejártáig, túl közel vagyok az itteni énemhez, aki sokkal erősebbnek bizonyul az anyja hasából kibújva. Elkerülhettem volna a rosszullétet, ha távol maradtam volna innen, de nem akartam megbántani Borát, és abban reménykedtem, hogy nem leszek ilyen gyenge. De sajnos a zsigereimben érzem, ahogy az energia fokozatosan kiszáll belőlem, és nem tudom, meddig maradhatok életben kicsi Dae mellett.

– Most rögtön vissza kell menned 2012-be – állapítja meg Jiyoon a kórterembe lépve. Épp a büfében kávézott Shinwoo-val, amikor Youngjae felhívta, hogy sürgősen jöjjön fel. Még szerencse, hogy itt volt a közelben, ahogy az is, hogy nála vannak az órák, mert lehet, hogy nem bírtam volna kivárni, ha valahonnan messzebbről érkezett volna. Gyors mozdulatokkal rám csatolja az egyik órát, a másikat pedig a fia csuklójára erősíti.

– De maga… Egész életében azért dolgozott, hogy megszerezze ezeket. Most pedig hagyja, hogy tovább használjam, sőt, elengedi velem Youngjae-t? – nyöszörgöm alig hallhatóan.

– Ha majd nektek is lesz gyereketek, megérted – mosolyog rám szelíden. Sírni szeretnék kedves gesztusa hatására, de még a könnyeim sem találnak maguknak utat nagy gyengeségemben.

– Te egyáltalán velem akarsz jönni? – kérdezem félszegen Jae-t.

– Megtennéd, hogy nem húzod az időt ilyen buta kérdésekkel? – feleli sértődötten. – Még gyerekként sem hittem a Télapó létezésében, a babonákat meg élből visszautasítottam eddig, de mostantól minden természetfeletti dolgot isteníteni fogok – mosolyog visszafogottan, mialatt végigcsókolja az arcom. Én továbbra sem tudom elhinni, hogy most már semmi nem állhat közénk, és együtt maradhatunk az idők végezetéig, ezért csak sikerül kipréselnem egy árva könnycseppet a szememből. Borára nézek, aki riadtan figyeli, mi történik körülötte, majd visszafordulok Jiyoonhoz, hogy pár szót még intézhessek hozzá:

– Vigyázzon Zelo-ra! És magyarázza el Borának, hogy mi történt, mert szegény szerintem azt hiszi, hogy elment az esze a szülés mellékhatásaként. – Mielőtt további instrukciókkal láthatnám el az asszonyt, Youngjae beüti a megfelelő időpontot az órába, így a következő pillanatban magunk mögött hagyjuk a családunkat, hogy az előttünk álló fél évet kizárólag egymás társaságában töltsük.