Ha újra az enyém lennél, soha többé
nem kételkednél a szavaimban.
Chanyeol
Egy
hét telt el azóta, hogy Baekhyunnal járni kezdtünk. Elég fura ezt így kijelenteni,
mert azelőtt sosem ünnepeltünk évfordulókat, hiszen mi születésünktől fogva
együtt voltunk. Ő különben is azt vallotta, hogy mindennap ünnep, amit velem
tölthet, ezért nem jelöltünk ki egyet sem, amin gyertyafényes vacsorára vagy
romantikus hajókázásra mentünk volna. Ha kedvünk támadt a randizásra, bármikor
fogtuk magunkat, és nekivágtunk.
Egy
hét telt el azóta, hogy Baek és Sehun szakítottak. A mindannyiunk számára nagy
jelentőséggel bíró éjszakát követően Sehun az állítólagos szülei házába
költözött. Azt viszont nem kürtölték világgá, hogy már nincsenek együtt. Túl
gyanús lenne, ha Taeyeon fülébe jutna a szétválásuk. Azt tanácsoltam
Baekhyunnak, ha valaki a kapcsolatukról kérdezné, azzal rukkoljon elő, hogy
Sehun szeretne több időt a szüleivel tölteni, de az ott alvásai csak
ideiglenesek.
Egy
hét telt el azóta, hogy Baekhyunnal találkoztunk. Taeyeon egyfolytában rajtam
lógott, megőrjített, hogy egy percre sem tudok elszakadni tőle, de most végre
ránk mosolygott a szerencse. Két teljes napra elhúzott valami szépség farmra,
ahol az esküvőnkre akarja rendbe hozatni magát. Ha azt hiszi, attól jobban fog
kelleni, hogy legyantázzák, arcpakolást tesznek rá, meg mit tudom én, miket
művelnek az ilyen helyeken, nagyot téved. Sajnos a lelkét semmilyen kezelés nem
képes szebbé varázsolni.
Egy
hete csak Baek üzeneteit olvashatom, illetve néha fel is tudtam hívni pár percre,
de olyankor nem igazán beszéltünk lényegre törő dolgokról, mindketten azt
hajtogattuk, mennyire várjuk azt a bizonyos két napot. Az adott erőt, amikor
visszagondoltam a kunyhóban töltött éjszakánkra az álarcos bál után. Nem
csináltunk mást csókolózáson kívül, úgy viselkedtünk, mint tizenévesen, de ez
így volt tökéletes. Nem akartam túl nyomulósnak mutatkozni, hisz Baekhyun
szemszögéből akkor aludtunk együtt először, ő pedig nagy valószínűséggel nem
akart ribancnak tűnni, aki első alkalommal szétteszi a lábát egy randin, úgyhogy
leragadtunk a túlfűtött csókoknál. De micsoda csókok voltak azok!
–
Hivatalosan is elment a boszorkány, tiszta a levegő! – rikkantja Honey a
szobánkba robbanva. Kicsit féltem, hogy szomorú lesz, ha bejelentem, magára
hagyom egy darabig, de mihelyst megtudta, hogy Baekhyunnal készülök
romantikázni, örömmel állt a rendelkezésünkre a megszervezést illetően. Azt a
feladatot kapta, hogy azon nyomban jelezze Taeyeon távozását, amint elhagyja a
palota területét, hogy megragadva a hátizsákom, futólépésben a szerelmemhez
eredhessek.
–
Adj egy nagy puszit, hercegnőm! Ígérd meg, hogy jó kislány leszel, és ha bármi
baj van, gondolkodás nélkül hívj!
–
Ne aggódj, érezzétek jól magatokat! De akkor ez azt jelenti, hogy Baekhyunie
oppa memóriája rendbe jött?
–
Sajnos még nem, de rajta vagyok a dolgon. Viszont képzeld, e nélkül is sikerült
elcsavarnom a fejét.
–
Ezek szerint a ti szerelmetek erősebb az apuékénál. Apuci olyan elvarázsolva
néz Kyungsoo bácsira… Lehet, hogy ha visszanyerné az emlékezetét, már az sem
változtatna az érzésein. – Honey nem sír, de az a mélységes szomorúság, ami
belőle árad, engem is elkeserít. Egy ő korabeli gyereknek nem szabadna ismernie
ilyesfajta fájdalmat. Legnagyobb sajnálatomra nem tudok semmi okosat, semmi
reménytelit mondani erre, és szégyen, nem szégyen, de gondolatban már
Baekhyunnal vagyok, ezért egy ostoba „ hidd el, minden rendben lesz, mint
minden mese, ez is jó véget fog érni”-nél nem futja többre tőlem.
Mielőtt
izgatottan kiszaladnék az épületből, az anyukám (azaz Baekhyun nénikéje)
gondjaira bízom Honeyt, és jókedvemben nem csak a keresztlányomnak adok egy
nagy cuppanós puszit. Édesanyám furcsán néz rám, de azért elmosolyodik, és jó
utat kívánva integet a kicsivel karöltve. A megfelelő álcázás miatt kénytelenek
vagyunk megint külön menni a határig, ezért én az autómhoz sietek, míg Baekhyun
Pearl hátán fogja megközelíteni a helyet. Vannak cinkosaink, akik falaznak nekünk,
ha borulna a bili; nevezetesen a mama, akinek Baek elújságolta a fejleményeket,
és Kyungsoo, aki kedvesen kiáll a szerelmünk mellett, de azért nem árt továbbra
is óvatosnak lenni. Ami azt jelenti, hogy további fél órát kell nélkülöznöm a
kedvesem jelenlétét, viszont azt már egy lábon ugrálva is kibírnám a mögöttünk
álló egy héthez képest.
–
Nem értem, mi ez a nagy felhajtás! – közli Baekhyun felfújt arccal, amikor
megtudja, hogy repülőre fogunk ülni. – Egy hét elteltével végre újra veled
lehetnék, erre szálljak fel egy gépre, amin további órákon át nem érhetek
hozzád, ráadásul bármikor lezuhanhat. Ne csináld ezt! Nem akarok meghalni egy
hét járás után.
–
Képzeld, sikerült Taeyeon pénzéből egy magángépet rendelnem, amin akármit
csinálhatunk. Szeretnélek egy különleges randira elvinni.
–
Nekem tökéletesen megfelel a havas táj vagy a kis kunyhó… Egy randi miatt nem
kell a világ végére menni.
–
Először a hóért sem voltál oda, később pedig imádtad, úgyhogy hidd el, ezzel is
így leszel. Nyugi, ha meghalunk, legalább együtt ér minket a halál – próbálok
viccelődni, de Baek gyilkos pillantásából arra következtetek, hogy ezt nem
tartja valami jó poénnak. Duzzogva húzódik el tőlem, holott a bejelentésem
előtt még úgy csüngött rajtam, mint egy faágba kapaszkodó levél.
Azért
elkerekednek a szemei, és a szája is egy nagy „o”-t formál, amikor beszállunk a
luxus járgányba. Kedvére való az a sok étel meg ital, ami csak arra vár, hogy
elfogyasszuk, a kényelmes fotel, amiben úgy fest, mint egy trónján terpeszkedő
uraság, a személyzet tagjai, akik minden óhaját lesik. Ám amint megkezdjük a
felszállást, az ámulat helyét átveszi az iszony, és egyik kezével görcsösen
szorongatva a karfát, másikat a szájára tapasztva igyekszik túlélni az
emelkedést. Szívesen a képébe vágnám, hogy kölcsön kenyér visszajár, ugyanis az
első repülésünknél én paráztam ennyire, amíg ő teljes nyugalomban élvezte az
utat.
–
Hé, egész úton csukott szemmel, összekuporodva akarsz maradni? Vess már egy
pillantást a felhőkre!
–
Fotózd le, aztán ha földet érünk, megnézem – nyöszörgi arcát a tenyerébe
temetve. Nem azért fizettem ki egy vagyont, hogy ilyen durcásan viselkedjen. Másra
is fordíthattam volna azt a pénzt, csakhogy én neki akartam kedveskedni.
Odapréselődök mellé, mivel ezen az ülőalkalmatosságon simán elférünk ketten is,
ha nem fetrengésre használja, és egy határozott mozdulattal megfogom mindkét
kezét. Felpattan a szemhéja, de csak azért, hogy tiltakozását kifejezve meredhessen
rám, én azonban nem hőkölök hátra, a szájára helyezem az enyémet. Érzem rajta a
dacos ellenállást, izmait megfeszítve próbál távol tartani magától. Esze ágában
sincs visszacsókolni, végül, amikor lassan végignyalok rajta, egy reszketeg
sóhaj kíséretében résnyire nyitja ajkait, amit kihasználva nyelvem utat tör
magának a folytatáshoz.
–
Még sosem csókolóztunk a felhők felett – jegyzem meg örömittasan fejét az ablak
felé fordítva, hogy ne csak engem, a látványt is élvezze. Baekhyunnal
szerettünk utazgatni. Jártunk már San Francisco-ban, hogy a Golden Gate hídon
sétálgassunk kéz a kézben, Rómában, ahol részegen annyi érmét dobtunk a
Trevi-kútba, aminek az összegéből majdnem állhattunk volna egy következő utat,
Acapulco-ban, melynek partján szintén nem túl szomjasan, egymásnak estünk a
csillagok fényében. Józanul sosem lettem volna olyan gátlástalan, hogy erre sor
kerüljön, de némi tequila, megfűszerezve Baekhyun ellenállhatatlanul huncut
mosolyával bármilyen tiltott dologra rá tudna venni. Egy szóval imádtunk
utazni, imádtuk nagy kanállal habzsolni az életet, új és merész tevékenységekbe
vágni, de a repülőn való csókolózás nem számíthatott ezek közé a velünk együtt
utazók miatt.
–
Remélem, a következő ördögi terved nem az lesz, hogy a felhők felett után
jöjjön a víz alatti smárolás. – Attól függetlenül, hogy fejcsóválva meresztgeti
rám a szemét, elégedetten kémleli a mellettünk húzódó fellegeket. Ha tudná,
hogy a víz alatti smacizáson már túl vagyunk! Nem tartott sokáig, és élvezetes
sem volt, de a poén kedvéért kipróbáltuk egyszer. Kicsit megint elszomorít,
hogy ő nem emlékszik arra, amire én. Mit ér az a sok élmény, ha nincs kivel
megosztoznom az emlékeken? Van megannyi fotó az otthoni gépünkön, ami igazolja,
de egyetlen kép sem tudja visszaadni azt az érzést, ami a személyes
tapasztalatszerzéshez fűződik. Először az volt a tervem, hogy hazaviszem
Baekhyunt, hátha kivált belőle valamit az ismerős környezet, de elég macerás
lenne a szomszédoknak való magyarázkodás, ezért elvetettem az ötletet.
Így
hát egy közeli településen szállunk le. Nem terveztem túl hosszúra a repülést,
hogy minél többet lehessünk az ominózus helyen, ezért nem akartam messzire
menni. Baek értetlenkedve vonja fel a szemöldökét a bár előtt, ahova kormányzom
őt. Joggal teszi fel a kérdést, hogy csupán emiatt utaztunk ennyit, de egy exoluxiai
klubban nem jelenhettünk volna meg együtt, én viszont ragaszkodom ahhoz, hogy
újra zongora mögé üljön.
–
Azt szeretném, ha énekelnél nekem – közlöm vele kérlelőn, mire háborgó
pillantást lövell felém.
–
Most komolyan azért jöttünk el ilyen távolságba, hogy énekeljek? De hát én nem
is tudok énekelni! A zongorázásról nem is beszélve. Micsoda pocsék randi ez…
–
Lehurrogtad a havat, a repülést, a végén mégis mindkettőt imádtad. Kérlek, tégy
egy próbát a kedvemért! Szerintem újra beléd zúgnék, ha nekem küldenél egy
dalt. – Baekhyun fújtatva megindul a zongora felé. Ezek szerint a legnagyobb
motivációt az jelenti számára, hogy még jobban fogom szeretni, amit nagyon
édesnek találok. Látom, hogy mond valamit az éppen játszó zenésznek, aki kis
tétovázás után átadja a helyét. Mosolyogva leülök a legközelebbi asztalhoz, és
kíváncsian várom, mi fog történni, amint a billentyűk fölé helyezi a kezét.
Azt
gondolom, a zongorázást ugyanúgy nem lehet elfelejteni, mint az úszást vagy a
biciklizést, melyet Baekhyun tökéletes játéka hamarosan igazol is. Talán nem
emlékszik arra, amikor megtanulta ennek a dalnak a kottáját, de a tudatalattija
minden hangot előhoz, ahogy belekezd. Rögvest elönt a libabőr, amint felcsendül
gyönyörű hangja. Kicsit önzésből választottam ezt a helyet, mert annyira
hiányzott már az éneklése, az, hogy a dallamoknak köszönhetően visszarepüljek
abba az időbe, amikor minden estén őt hallgatva ücsörögtem a lakásunk közelében
lévő bárban.
Baekhyun
a Csillag születik betétdalát, az I’ll Never Love Againt adja elő teljesen
átszellemülve. Mindketten imádtuk a filmet, legalábbis a végéig. Én már kábé a
tizenötödik percben tudtam, hogy nem lesz itt happy end, de Baek megrögzött
romantikus lélekként az utolsó pillanatig bízott a jó befejezésben.
Akárhányszor részegen látta Bradleyt, morogva tette közzé kommentárjait, ami
miatt folyton lepisszegték a mellette ülők a moziban. Többször a fülembe súgta,
hogy utálja ezt a fazont, Gaga sokkal jobbat érdemelne nála; úgy beleélte magát
a történet alakulásába, mintha az a valóságon alapult volna.
És
amikor nem fordultak jobbra a dolgok, magából kifakadva a mosdóba rohant.
Nagyot sóhajtva követtem őt, de elég zabos voltam, mert napok óta arra vártam,
hogy a hangszórókból, jó minőségben hallhassam az utolsó számot, erre az ő
zokogását kellett hallgatnom a vécéből. Ott álltam a csap alá tartva a kezem,
és közben Baekhyunt szidtam magamban. Mégis mit sirat azon a csávón, akit két
órán keresztül masszívan utált? Örülnie kéne annak, hogy Gaga találhat majd
nála sokkal jobbat, ha letelik a gyász időszaka.
Két
nappal később Baek elénekelte nekem címezve azt a dalt, amiről lemaradtam kis
kirohanása miatt. Titokban megtanulta a kottáját, a szövegét, pedig azelőtt
sosem vállalt be angol nyelvű számokat, mert bénának tartotta a kiejtését. Az
akcentusán tényleg lehetett volna még csiszolni, de ez cseppet sem rontott
csodálatos előadás módján. Sokkal lenyűgözőbben prezentálta Lady Gagánál.
Egyszerre mosolyogtam, és könnyeztem, árasztott el a boldogság, és facsarta
mérhetetlen fájdalom a szívem. Tudtam, hogy azért gyűlölte a film
főszereplőjét, mert magára emlékeztette. Bár ő nem viselkedett annyira
szélsőségesen, sokszor kiakasztott, ettől függetlenül úgy szerettem, amilyen.
Nem akartam, hogy azt gondolja, jobbat érdemlek nála, csak azt akartam, hogy
olyan őrülten szeressen, mint addig.
Egy
nap leforgása alatt írtam neki egy dalt. Rég csináltam ehhez hasonlót, legutóbb
kissrác korunkban rukkoltam elő ilyen ajándékkal. A ritmus nem lett kellően
lágy, a rímek nem mindenhol passzoltak, távolról sem lehetett volna tökéletes
szerzeménynek nevezni, de minden szó, minden hang a szívem legmélyéről jött. A
következő estén a gitárommal egyetemben átvettem Baekhyun helyét, mielőtt vége
lett volna a műsorának. Meglepődve nézett rám, korábban maximum otthon hallott
énekelni, mert nem szerettem a közönséget, de érte képes voltam szembeszállni a
legfélelmetesebb démonjaimmal is. És bizony minden fáradozást megért az a
szerelmes és boldog tekintet, amit a dalért cserébe kaptam.
Ez
a bár nem a mi szokásos kis helyünk, sosem jártunk még itt, hirtelen a város
neve sem ugrik be. Baekhyun nem emlékszik a múltunkra, azt hiszi, csak most
kezdtünk el randizgatni. Egy dolog azonban nem változott: ugyanolyan
szerelmesen énekel nekem, mint régen, ami ugyanúgy meghat, boldoggá tesz,
könnyekre fakaszt, fülig érő mosolyt csal ki belőlem. E mellett annak is
örülök, hogy végre láncok nélkül látom szárnyalni. Amióta Exoluxiába cipeltek
minket, folytonos feszültség, a helyes út ideges keresése jellemezte, de ebben
a pár percben testestül-lelkestül átadja magát a zenének, hagyja, hogy
beszivárogjon a bőre alá, a csontjáig hatoljon, eggyé váljon vele, amitől úgy
ragyog, mint annak idején.
–
Te jó ég, ez mennyei volt! Hálás vagyok neked, amiért egy újabb életre szóló
élményt adtál. Hihetetlen vagy! Mintha jobban ismernél, mint én saját magamat –
lelkendezik Baekhyun egy kihalt kis utcában a kezemet szorongatva. A random
fellépésének köszönhetően ezerrel pörög, nem tud egyhelyben maradni, most is
éppen egyik lábáról a másikra áll izgatottságában. Szemei gyermeki csillogást
hordoznak magukban, úgy néz rám, mintha valami istenség lennék, aki a
természetfeletti képességeivel olvas a gondolataiban, amikor csak arról van
szó, hogy volt rá több, mint negyed évszázadom, hogy megismerjem.
–
Mi jár annak, aki ismételten egy remek helyre hozott el téged? – Fintorogva
legyint egyet, majd incselkedve egy röpke pillanatra a számhoz érinti az övét,
aztán olyan nagy hévvel lép hátra, mintha megégettem volna.
–
Már megkaptad az ajándékodat. Szemtanúja lehettél a sztárvilág legújabb, egyben
legfényesebb csillagának megszületésének. Érezd megtiszteltetve magad!
–
De egy ilyen fényes csillag mellé kell egy menedzser is. Ne is fáraszd magad a
kérdés feltevésével, elvállalom. Viszont a munkámnak elég magas ára van, mivel
én vagyok a legjobb a szakmában. Száz naponta.
–
Száz mi? Won? Azt röhögve kicsengetem. De még a dollárt is.
–
Csók. – Baekhyun a szemét forgatva, felháborodást színlelve el akar lökni
magától, de én határozottan megragadom a csípőjét, hogy megakadályozzam a
felesleges beszédben. – Oké, mivel a jóvoltadból megismerkedhettem a világ
legjobb tevékenységével, megkapod a jussod.
–
A világ legjobb tevékenysége alatt ugye a velem való csókolózást érted?
–
Ahhh, bocsánat! A világ második legjobb tevékenységével, ami az éneklés, mert
az első természetesen ez… – Nevetve megcsókol, mialatt rendkívül nagy öröm
száll meg. A körülöttünk lévő helyiségekből kiáramlik a zene, a többféle szólam
keveredik az utcán sétálgató emberek keltette zajjal, mi mégis olyan békésen
állunk ott egymásba feledkezve, mintha senkinek nem szúrna szemet két csókolózó
férfi. Mintha az Exoluxiába való visszatérés csupán egy rossz rémálom lett
volna, de igazából a soron következő utunkon viháncolnánk Baekhyunnal. Nem
akarom, hogy ez az éjszaka véget érjen. Az ostoba megrögzöttségnek köszönhetően
egyfolytában attól rettegek, hogy bármelyik pillanatban tovatűnhet a varázslat,
ezért nem tudok száz százalékosan a lényegre koncentrálni, ami elég bosszantó.
– Mit szólnál, ha egész éjjel ezt csinálnánk? A három legjobb dolgot: ide-oda
repkednénk a magán repcsivel, közben felváltva énekelnék neked, és
csókolóznánk.
–
Azt mondanám, hogy ennél tökéletesebb ötletet még sosem hallottam.
Másnap
délelőtt le sem lehet vakarni a vigyort az arcomról, amikor beszállok a
kocsimba. Egy kis időre ismét nélkülöznöm kell Baek társaságát, mert úgy
döntöttünk, jobb lesz, ha pár órára felbukkanok a palotában. Túl gyanús lenne,
ha két teljes napot egyikünket sem látnák. De este már a kunyhóban leszünk, és
ettől a gondolattól folyamatosan mosolyognom kell. Ő ott fog várni rám, én
pedig nagy valószínűséggel nem bírok majd órákat itt dekkolni, megmutatom magam
Taeyeon néhány csatlósának, aztán amilyen gyorsan lehet, kereket oldok.
Az
elmúlt éjszaka tényleg tökéletes volt. A repülés számomra nem sokat nyomott a
latba, a földön ugyanolyan eszméletlenül éreztem volna magam. Tulajdonképpen
Baek mellett mindig a fellegek közt járok, szóval nem igazán számít, hogy
fizikailag is ott vagyunk-e. A hangja most is a fülemben cseng, csillogó
szemeinek látványát képtelenség lenne elfelejteni. Kezdetnek megivott egy pohár
pezsgőt, aztán elénekelt egy dalt, végezetül megtalálta a számat. Szerencsére
rám sokkal több időt fordított, mint a korábbi cselekedeteire. A csók után
megismételte még párszor a szenthármas sorozatot, amíg az ölemben, vállamra
hajtva a fejét el nem bóbiskolt. Annak ellenére, hogy én egy szemhunyást sem
aludtam, olyan friss vagyok, mintha több energiaitalt és kávét magamba öntöttem
volna, pedig csak Baekhyun szerelme sodort ebbe az állapotba.
Amikor
a szobámba érve megpillantom Sehunt a földön kuporogni, egyből levágom, mi a
helyzet. Rohama van, és én vagyok az egyetlen, akihez ilyenkor fordulhat. A
bálon történő jelmez cserénk óta nem találkoztam vele. Már azt hittem,
abbamaradt nála a jelenség, de a tekintetét uraló gyötrelemből egyértelművé
válik, hogy jelenleg éppen tudatában van az igazságnak.
–
Tudod, mit csinálok mostanság? – kérdezi szenvedő hangszínen. Odamegyek hozzá,
hogy hűvös kezemmel kissé lehűtsem égő homlokát, majd egy pohár vizet
szuszakolok belé, annak ellenére, hogy nem akar inni. – Jegyzeteket készítek
magamnak az ébrenlét pillanataiban. Így neveztem el azt az állapotot, amikor
rendben van a memóriám. Beállítok egy emlékeztetőt, és amint a mosott agyú énem
észleli a jelzést, megnézi az irományt. Ez olyan kibaszott Ötven első randi feelingű cucc.
–
És hogy reagál a mosott agyú éned ezekre a jegyzetekre?
–
Először természetes reakcióként a tagadás fázisa lép elő. Azt gondolom, sokat
ittam, és marhaságokat hordtam össze, de ahogy elkezdek a sorok között olvasni,
elhiszem az állítást. Így persze még nehezebb az egész. Eddig legalább csak pár
percre szenvedtem a történtek miatt, most meg egész nap mardos a tudat. És az a
legrosszabb, hogy Jongin nem igazán hisz nekem.
–
Micsoda? Te elmondtad Jonginnak? – csattanok fel idegesen. Valamiért én az
elejétől fogva nem számoltam azzal a lehetőséggel, hogy Baekhyun nyakába
zúdítsam a tényeket. Attól féltem, sült bolondnak nézne, aki mindenféle
baromságot összehord, csak hogy a közelébe férkőzhessen, amiért soha többé nem
fog velem szóba állni. Vagy ami még ennél is rosszabb lenne, ha elhinné, és
amint tudomást szerezne róla, Taeyeon életére törne. Ő mindig is fejjel ment a
falnak, előbb cselekszik a gondolkodásnál. Hiába mondanám neki, hogy nem szabad
felfednünk magunkat senki előtt. Ha nekem nehezen megy a színjátszás, ő egy
percig sem venné fontolóra a következményeket.
–
Mert ha te látnád valakivel szerelmesen enyelegni Baekhyunt, nem ugyanígy
tennél? Egyszerűen megőrjített a tudat, hogy Jongin Kyungsoo-val van. Már
rájöttem, hogy semmi értelme nem volt annak, hogy beszámoltam neki az
igazságról, na mindegy.
–
Baek azt mondta, látott titeket összebújva táncolni az álarcos bálon.
–
Ez igaz, régóta az volt a legcsodálatosabb estém. Sokáig maradtunk együtt, és
az elválásunk után azt írta, négy százalék előnyöm van Kyungsoo-hoz képest, egy
hete mégsem keres. Szerelmes abba az idiótába, és lehet, hogy tetszem neki, de
ez még nem elég ahhoz, hogy engem válasszon. El tudod ezt képzelni? Borzalmas
dolgokon mentünk át, évekig szenvedtünk egymás nélkül, mégis sikerült
megtalálnunk a boldog befejezést. Legalábbis azt hittük. Amíg egy átkozott
napon arra nem ébredtem, hogy életem szerelme egy idegen férfira néz úgy, ahogy
korábban rám nézett, Taeyeon azt állítja, hogy a lányunk az ő lánya, én meg a
te pasiddal járok. Hát nem kész agyrém? Szerintem Baekhyun hányingert kapna, ha
realizálná, hányszor smárolt velem.
–
Ezzel ne poénkodj, mert a végén még egy monoklit kapsz! Tudod, milyen borzalmas
volt nekem titeket együtt látni? A legjobb barátomat életem szerelmével… Még ha
csak egy elmebeteg játszma része is.
–
De ahogy elnézem, köztetek minden a régi. Mármint Baekhyun nem emlékszik
semmire, de legalább szeret. El sem hinnéd, mit nem adnék, ha Jonginnal ez
történne. Nem érdekelne, hogy nem emlékszik az esküvőnkre, a megkoronázásomra,
az első csókunkra, csak még egyszer szorítson úgy magához, mintha én lennék az
egyetlen számára.
–
Bárcsak ez az egész az én történetem része lenne. Tudod, Baek folyton azzal
nyaggatott, hogy írjak folytatást az Én
és a Hercegemnek, de egy regény összehozása után teljesen leblokkolt az
agyam. Bárcsak lenne egy varázstollam, és minden valóra válna, amit leírnék
vele. De annyival is beérném, ha megtalálnám az ellenszert erre a kurva
emlékezet vesztésre. Szerinted egyáltalán létezik ilyen, vagy hiába is keresem?
–
Fogalmam sincs. Azt sem értem, te hogy emlékezhetsz mindenre, és hogy miért
pont nekem vannak ilyen éber állapotaim. De most már én is segíthetek ebben. Beleírom
a jegyzeteimbe, hogy a legfontosabb küldetés, hogy megtaláljuk az ellenszert,
és a hülye kardozás helyett arra fogom fordítani az energiámat.
Mindketten
összerezzenünk, amikor éktelen csörömpölés támad a folyosón. A következő
pillanatban egy holtsápadt Baekhyun ront be a szobába, aki mögött hangos
csattanással zárul az ajtó. Nem kell közölnie, hogy mindent hallott, a földre
hullott poharak, és dühtől szikrázó tekintete pont elég bizonyíték. Idegesen a
hajamba túrok, kissé túl nagyot harapok az alsóajkamba, aztán megpróbálom
megfogni a kezét, de könnyes szemmel eltaszít magától. Mi a francot csináljak
most? Sehunnak igaza van: nem számít, Baekhyun emlékszik-e vagy sem, a lényeg,
hogy végre újra az enyém lett, újra a karjaimban tarthattam, aminek most egy
másodperc töredéke alatt búcsút mondhatok. Nem élném túl, ha még egyszer
elveszíteném!
–
Mit keresel te itt? Abban maradtunk, hogy a kunyhóban fogsz várni rám…
–
Tényleg ezzel merészelsz előhozakodni azok után, amik kiderültek? Képzeld el,
arra gondoltam, megleplek. Képzeld el, azt a kis időt sem szerettem volna
elpazarolni, ezért kitaláltam, hogy azzal az indokkal, hogy felhozom az
ebédedet, bejuthatok a szobádba, de amikor meghallottam Sehun hangját,
megálltam hallgatózni. Először azt hittem, megcsalsz vele. Ez vicces, nem? Azt
hittem, az exem és az, akivel jelenleg járok, együtt szórakoznak, de ennél még
rosszabb történt…
–
Baekhyun…
–
Menj ki innen, Chanyeol! Sehunnal akarok beszélni.
–
Nézd, meg tudom magyarázni…
–
Csakhogy én nem vagyok rá kíváncsi. Először azt hittem, te vagy az
ősellenségem, aztán azt mondtad, hasonlítok a szerelmedre, ezért tetszem neked,
majd azt, hogy az a srác nem is létezik, csak azért találtad ki, hogy rajta
keresztül érhess el a szívemig. Amit meg most hallottam szavakba sem tudom
önteni, annyira összezavarodott minden a fejemben. Már nem tudom, ki vagy te,
és hogy mit hihetek el neked. Mi van, ha újabb hazugsággal állsz elő? Menj el a
kunyhóhoz, ahogy megbeszéltük. Kifaggatom Sehunt, mérlegelem a hallottakat, és
eldöntöm, utánad megyek-e vagy sem.
Szörnyen
nehezemre esik nem adni neki egy búcsú csókot, nem ölelni át még egyszer, hisz
ki tudja, lesz-e még rá lehetőségem? De mivel tökéletesen ismerem őt, tudom,
hogy csak jobban magamra haragítanám, ha most ilyesmivel próbálkoznék.
Segítséget kérve Sehunra sandítok, miközben azon rimánkodom, nehogy azelőtt
visszakerüljön az agymosott állapotba, mielőtt mindent tisztázna Baekhyunnal.
Nem is tartom fel tovább őket, gyorsan a szobán kívül termek, ahol összeszedem
a törött poharak darabkáit, pedig szívem szerint Baekhez hasonlatosan
kihallgatnám a bent folyó csevejt.
Több,
mint egy óra, mire a kunyhóba érek, annak ellenére, hogy direkt lassan
haladtam. A következő harminc perc még idegörlőbb, hisz a vezetés legalább
valamilyen szinten elvonta a figyelmemet, a kis ház csendes magánya azonban
teljesen felemészt. Számtalanszor előveszem a telefonom, hogy írjak
Baekhyunnak, de sosem jutok el addig, mert félek a válaszától. Felhívhatnám
Sehunt is, de valószínűleg mostanság tér magához az ébrenlét utáni sokkból,
úgyhogy őt nem szívesen zavarnám. Így is el tudom képzelni, hogy letámadta
szegényt az én kis harcias cicám. Milyen édesen festett abban az összetákolt
jelmezben!
Eljön
az a pont, amikor már nem figyelem az idő múlását. Nem pillantok percenként az
órámra, csak a lassan alábukó nap jelzi, hogy hamarosan sötétségbe fog
burkolózni a körülöttem elterülő táj. Ha Baekhyun megbocsátott volna, már itt
lenne. A lehető leggyorsabban vágtatott volna ide, Pearl alig bírta volna
szusszal az iramot. Felhagytam az ablakon való kinézegetéssel, a fülemet sem
hegyezem már, hátha lódobogás hangzik fel a távolból. Összeroskadva fekszem a
toldozott-foldozott matracon, ami sokkal kényelmesebbnek tűnt, amikor Baek
mellettem volt rajta. Átok-e vagy áldás az emlékezés? Ha nem emlékeznék rá, nem
fájna annyira, igaz?
Nincs
értelme tovább várni, meghoztam a döntést. Az emlékezésvesztés ellenszerét
ugyan nem találtam meg, azzal viszont nagyon is tisztában vagyok, hol őrzik azt
a gépezetet, amivel kimossák az emberek agyát. Valamiért elsőre nem sikerült jó
munkát végezniük rajtam, és ha másodjára sem járnék sikerrel, addig próbálkoznék,
amíg el nem jönne végre a várva várt tudattalanság. Nem számít, ha a végére
csak egy üres zokni fog maradni a fejemben agy helyett, muszáj mindent törölnöm
belőle.
Nem
akarom többé hallani a kicsi Baek panaszkodását, aki azt sivítja: „Mama, Chanyeol
már megint beleharapott a fülembe!” Mellesleg én puszilgatni akartam, de mivel
azt nem szabadott egy másik fiúval, valahogy muszáj volt a közelébe kerülnöm.
Nem
akarom többé látni a tizenhat éves Baekhyunt, aki mezítláb rohant felém a
homokban, kipirult arccal, szél tépte hajjal, hogy elújságolhassa nekem, az
apja egy hétre a szomszédos országba utazik, így kénytelen leszek őt elviselni
napi huszonnégy órában. Azon a héten egyik nap sem mentem be a suliba, pedig
sokra tartottam a tanulást, de nála fontosabb nem létezett ezen a világon.
Naphosszat a tóparton lógtunk, ahol sosem untam meg vízbe áztatott lábában
gyönyörködni. Egyszer kibicsaklott a bokája, aminek gonosz módon nagyon
örültem. Végre nem csak nézhettem, az ölembe vehettem pici lábfejét, hogy finom
mozdulatokkal kimasszírozzam belőle a rossz érzést. A végén már belezsibbadt a
kezem a sok simogatásba, de semmi pénzért nem hagytam volna abba. Még akkor is
nyomkodtam puha ujjacskáit, amikor elérte az álom, és angyali mosollyal az
arcán szenderedett el.
Nem
akarok többé emlékezni a mozdulataira, gesztusaira, a reakcióira, amiket mind
betéve ismerek. El kell felejtenem figyelem felkeltő torokköszörülését, amire
akkor került sor, amikor túl hosszasan merültem bele a könyvírásba. Nem volt
neki elég, hogy az egyik asztalnál ülve hallgatom, miközben dolgozom, arra
vágyott, hogy nézzek a szemébe, mert állítása szerint akkor szebben énekelt.
Szerintem csak szimplán imádta, ha csodálom, és én készségesen feláldoztam az
értékes perceket a kedvéért, még két nappal a leadási határidőm előtt is.
Inkább nem aludtam, és addig fejeztem be, amíg ő békésen szundikált az
oldalamon.
Ki
kell vernem a fejemből spicces nevetését, amit akkor vett elő, amikor néha nem
engedelmeskedtem a szeszélyeinek. Olyankor azt hajtogatta: „Elég volt az
írásból mára. Ha folytatod, én tovább iszok, és tudod, hogy annak nem
feltétlenül lesz jó vége.” Miután erre sem reagáltam, tántorogva megközelített
egy kiszemelt alakot a bárban, hogy a vele való flörtöléssel csikarja ki
belőlem a távozást. Sosem vette figyelembe, hogy néz ki a prédája, simán
odament a legcsúnyább példányhoz is, aztán a dolgok komolyra fordulása előtt
mindig visszavonulót fújt. Édesen rám mosolyogva, ártatlanul, ma született
aranyos kiscica ábrázattal közölte, hogy fáj a feje, ezért muszáj sürgősen
hazamennünk, és rettenetesen sajnálja, hogy félbe kell szakítania az
alkotásomat.
El
kell felejtenem az érintését, amitől bármilyen helyzetben más bolygóra
kerültem. Egyszer totál zabos voltam rá, amiért összetörte az anyukámtól kapott
bögrémet. Nem hozhattam el sok dolgot otthonról, ezért is tartottam akkora
becsben. Annak a bögrének mama illata volt, öt évesen is abból ittam, így régi
jó barátként tekintettem rá, erre őfelsége egy legyintéssel, és egy „nyugi,
majd veszek neked másikat” megjegyzéssel lezártnak vélte az ügyet. Kiabálni
kezdtem vele, még a bűbájos mosolyával sem tudott megpuhítani, még a
mézes-mázas szavaival sem vett le a lábamról, amikor azonban egy pillanat
erejéig a karomhoz ért, egy csapásra elszállt minden haragom. Ezt követően az
összes vitánknál megsimogatott, mert kiszagolta, hogy bármit tesz, a hipnotikus
ujjainak köszönhetően megbocsátok neki.
El
kell felejtenem a csókja ízét, a kedvenc parfümjének illatát, melyek úgy belém
ivódtak, hogy egy hónapon át moshatnák az agyam eredménytelenül. De meg kell
próbálnom, mert ha csak egy fél napra gondtalan, emlékek nélküli zombi lehetek,
hatalmas megkönnyebbülést fogok érezni. Tudom, hogy ott van Haneul, akinek
megígértem, hogy a családja újra együtt lesz, Sehun, akinek minél előbb
megoldást kéne találnom a fájdalmas migrénjeire, de van az a pont, amikor már
nem vagy képes mások bajával foglalkozni, egyszerűen nem tudod többé az ő
jólétüket a magadé elé helyezni. A pont, amikor nem lehetsz mártír a
továbbiakban, és az sem számít, hogy ha a szerelmed örökre egy elátkozott
mesében fog ragadni ennek következtében.
–
Te meg hova készülsz? – Baekhyun vádló hangja, az, hogy itt van, még ha késve
is érkezett, normál esetben kijózanítana, ez az elhatározás azonban olyan
mélyre ágyazta magát bennem, hogy gépiesen elmegyek mellette, mintha észre sem venném,
hogy előttem áll. – Hé, agyadra ment a sok hazudozás, és elvette a hallásod meg
a látásod?
–
Sajnos túl jól hallok, és túl élesen látok. Mindent hallok és látok, ami
kettőnkkel történt, de ennek véget kell vetnem. Fáj emlékeznem rád, ezért
elérem, hogy sikerüljön elfelejtenem téged.
–
Á, valóban? Nekem meg fáj, hogy nem emlékszem rád! Megtiltom, hogy egyedül
hagyj ebben a pokolban, megértetted? – Baekhyun megragadja a karom, ami azt
jelenti, hogy az érintése eredményeként rögtön búcsút mondhatok szilárd
elhatározásomnak. Nem beszélve arról, hogy mire feleszmélek, már a matracon
fekszem, és ezúttal nem egyedül szomorkodva. Baekhyun súlya a rongyos fekhelybe
présel, szenvedélye megrészegít, hirtelen azt is elfelejtem, hova indultam
előbb. Sietősen dobálja le magáról a ruhákat, amíg én mámorosan figyelem, ahogy
mindentől megszabadul. Nincs erőm megmoccanni, nincs merszem megérinteni,
nehogy eltűnjön a varázs tetteim hatására, ezért csak áhítattal bámulom, aztán
szó nélkül tűröm, hogy engem is levetkőztessen. – A francba! Nem vagyok rá
képes. Kívánlak, meg akarom adni neked, amit megérdemelsz, hiszen ezer éve
együtt vagyunk, nem kéne gondot okoznia a szexnek. De a fejem úgy zsong, hogy
menten megőrülök!
–
Nyugodj meg! Nem sietünk sehova. Például elmondhatnád, miért hitted el, amit
hallottál. Hogyhogy nem tartasz bolondnak? – Valójában nagy önuralomra van
szükségem ahhoz, hogy ne vessem rá magam. Annyi idő után itt fekszik meztelenül
a karjaimban, de nem tehetek semmit addig, amíg teljesen nem biztos az
érzéseiben. Bár az tény, hogy már az is sokkal több annál, amit vártam, hogy a
hajammal babrálva bújik hozzám. Ne legyél telhetetlen, Park Chanyeol!
–
Ha egyenesen nekem mondtad volna, talán nem így reagáltam volna. De miért
beszéltetek volna erről Sehunnal, ha nem lenne igaz? Mellesleg mindig is furcsálltam,
hogy semmit nem érzek iránta, hiába őrizgetek közös emlékeket rólunk. Hozzád
viszont a hamis emlékek ellenére is kötött valami nagyon erős vonzalom.
Mindezekhez hozzáadtam Sehun beszámolóját, és némi vacillálás után úgy
döntöttem, ennél az álvilágnál sokkal valósabb az, amiben beléd vagyok
szerelmes. Sajnálom, hogy ilyen sokáig várattalak. Csak gyűlölöm azt, hogy
semmire nem emlékszem abból a csodából, amit együtt éltünk át.
–
Szeretnéd, hogy meséljek? Tudom, az nem ugyanaz, de a semminél mégis több. –
Felemelem a kezem, hogy óvatosan letöröljem az arcán végigszántó könnyeket.
Bármit megtennék, hogy enyhítsek a fájdalmán. Gyanítom, néhány közös sztori nem
lesz nagy segítség. Meghat, ahogy a nyakamba fúrja a fejét, ahogy szorosan
magához ölel mindenféle szexuális töltet nélkül. Ahhoz képest, hogy meztelenek
vagyunk, én is el tudok vonatkoztatni az erotikától. Egyszerűen élvezem, hogy a
ruhák nem állnak közénk, csak mi ketten vagyunk lelkileg, testileg
lecsupaszítva egymás előtt. – Vagy inkább aludnál egy jót?
–
Aludni? Még mit nem! Egyetlen percet sem fogok ilyen felesleges tevékenységre
pocsékolni, amikor végre felébredtem. Egész éjszaka mesélj nekem, Chanyeol!
Meséld el mindenből az első és az utolsó alkalmat, és az összes többit, ami
köztük volt, kérlek!
–
Ahhoz kevés lesz egy éjszaka – nevetek fel őszintén, és megpuszilom a homlokát.
–
Akkor ma mindenből csak az elsőt meséld el, és legközelebb jöhet a többi, jó?
Első szavad?
–
Maci.
–
Maci? Azt hittem, Baek, vagy imádlak Baek, bár az már két szó lenne, esetleg
őrületesen szerelmes vagyok beléd, elvehetem a cumidat?
–
Volt egy macid, amit nagyon akartam. Direkt megtanultam a szót, hogy egész nap
azt hajtogathassam, hátha meggyőzlek, de nem adtad nekem. Inkább mindenhova
magaddal cipelted, hogy még véletlenül se szerezhessem meg. Évek múlva egy
egész maci hadsereget kaptam tőled szülinapomra kárpótlásképpen, élen azzal,
amelyik folyton veled volt. Amikor megöleltem a plüsst, és mélyen beszívtam az
illatod, rájöttem, hogy nem is azért szerettem volna megkapni, mert olyan cuki,
hanem mert rád emlékeztetett. Mindennap elvittem a suliba, és titokban azt
szagolgattam a szünetekben, hogy enyhüljön a hiányod. Ezt még sosem mondtam el
neked. Valószínűleg kinevettél volna a nyálasságom miatt.
–
Ez imádnivaló… – leheli a számra. Látom a szemében, hogy komolyan gondolja,
hogy nem tart egy baleknek, amiért még tizenhat évesen is a tőle kapott mackót
szaglásztam szünetben, ahelyett, hogy a barátaimmal lógtam volna. – A fenébe!
Én nem tudom, mi volt az első szavam. Nem tudom, minek segítségével bírtam ki,
amíg te suliban voltál. Semmit sem tudok…
–
A te első szavad a baba volt – mondom gyorsan, hátha még időben sikerül
megálljt parancsolnom a könnyeinek.
–
Baba? Lányoknak való játékokkal játszottam? – kérdezi felháborodva. Most
legalább megfeledkezik a sírásról egy ideig.
–
Én voltam az élő babád. A mama szerint elég nyugtalanul viselkedtél
csecsemőként, de amikor a hasához bújtál, és érezted, hogy rugdosok, mindig
jókedved lett. Miután megszülettem, órákat töltöttél azzal, hogy csak néztél
engem. A sulis időszakot meg úgy bírtad ki, hogy amikor csak tehetted,
rajzoltál. Meg kell jegyeznem, pocsék festő vagy, ugyanakkor a legédesebb, mert
mindig kettőnket ábrázoltad. Chanyeol és Baekhyun kézen fogva a tengerparton,
mochit majszolva, kergetőzve, táncolva… Egyszer találtam egy képet, amit nem
akartál megmutatni, ezért eldugtad előlem. Csókolóztunk rajta. Persze
letagadtad, azt mondtad, ezek nem mi vagyunk, csak két alak, de én egész éjjel
nem tudtam aludni, mert az a kép járt a fejemben.
Órák
múlva azon kapom magam, hogy már a szám is kiszáradt, annyit beszéltem, de nincs,
ami befejezésre bírna. Hogy gondolhattam egy percig is, hogy ki akarom törölni
az emlékezetemből, a szívemből ezeket a csodás pillanatokat? Baekhyun hol
nagyokat kacag béna történeteinken, hol a sírás határán állva pislog a rázósabb
részeknél. Először csak a szép dolgokról akartam neki beszámolni, de közben
rájöttem, hogy a szomorúak ugyanúgy az életünk részei, azok nélkül nem
szeretnénk ennyire egymást.
Az
egész éjszakát különös meghittség lengi körül. Néha percekre felfüggesztem a
sztorizást egy hosszúra nyúlt csók kedvéért, máskor azért akad el a szavam,
mert Baekhyun ujjai olyan helyekre tévednek, hogy nehéz magamba fojtani a
jóleső sóhajokat. Én nem igazán merészkedek kényes területekre. Beérem a haja
és az arca simogatásával, csak egyszer mélyesztem a hátába a körmeim, amikor
túl hevesen feszül a csípőmnek, mialatt a nyakamat karcolják fogai.
–
Mi a helyzet az első szeretkezésünkkel? Itt történt meg? – kérdezi elfúló
hangon. Nem tudok azonnal válaszolni, mély levegőt kell vennem, hogy
lecsillapodjak. A szex témát nem véletlenül kerültem el messzire. Ugyanis azt
csinálni szokás, nem pedig beszélni róla. Nem nézek rá, feszélyez a kérdés, ő
azonban finoman megfogja az állam, hogy szemkontaktusra kényszerítsen. Puhán
megcsókol, keze a combomra vándorol, amitől újra ájulás közeli állapotba
kerülök.
–
Nem… Egy hotelben volt.
–
Ennyi? Hol vannak a részletek? Hallani akarom!
–
Semmi extra. Este rosszul lettél, ezért nem került rá sor. Elaludtunk, és az
éjszaka közepén arra eszméltem, hogy rám másztál.
–
Szeretnéd, ha most is rád másznék? Mutasd meg, pontosan mit csináltunk, mert
túl szegényes a fantáziám. – Nagyot nyelek, amikor ismételten rám fekszik.
Órákkal ezelőtt még bizonytalan volt, ezúttal viszont azt a vad vágyat látom a
szemében, amit minden szeretkezésünk alkalmával. Még mindig olyan hihetetlen ez
az egész számomra, hogy csak megbénulva heverek alatta a cselekvés helyett. Ez
tényleg a valóság? Nemrég még meg akart ölni, aztán azt hittem, örökre
elveszítem, amiért elhallgattam előle az igazat, erre most itt van, úgy csókol,
hogy abba mindjárt belehalok, és arra vár, hogy ne csupán szavakkal idézzem fel
az emlékeinket. Hogy tagadhatnám ezt meg tőle, amikor eddig annyi könnyet
hullatott? Ráfér már egy kis boldogság, arról nem beszélve, hogy felrobbanok,
ha tovább játszom a tehetetlen balféket.
–
Készülj fel, mert lehet, hogy nem emlékszel az első és az utolsó, meg az összes
többi együttlétünkre, de garantálom, hogy ennek minden másodpercére fogsz! –
Baekhyun lélegzete elakad, amikor egy határozott mozdulattal legurítom
magamról, hogy én kerekedjek fölé. Minden gyengepontját ismerem, pontosan
tudom, mitől indul be, mivel lehet totálisan elvenni az eszét, ezért sorra
látogatom kedvenc területeit. Belenyalok a fülébe, mire meglepetten nyög fel.
Nem gondolta volna, hogy egy ilyen jelentéktelen testrész is képes izgalmat
kiváltani az emberből. Mélyen megszívom a nyakát, és nem érdekel, mekkora
foltot fogok rajta hagyni, majd azt hiszik, Sehun tette. A mellbimbóinál időzök
a legtöbbet. Amíg az egyiket szívogatom, a másikat kicsit megcsavarom, ami
újabb meghökkent kiáltást csal ki belőle. Most rajta a sor, hogy ne moccanjon,
mert annyira letaglózzák az izgató érzetek, hogy még ha akarna, se tudna.
A
köldökét se hagyom ki, bár akkor már olyan türelmetlenül fészkelődik alattam,
hogy attól félek, idő előtt elmegy. Miközben végigcsókolom a combja belsejét, a
kezemmel határozottan megragadom ágaskodó férfiasságát, mire suttogva arra kér,
hogy ne várassam tovább, mert nem bírja. Némi előkészítést követően mögé
fekszem, mert a kis kifli, nagy kifli a kedvenc póza, aztán a lehető
leggyengédebben belé hatolok. Próbálom késleltetni a végét, hogy minél tovább
tartson, de Baekhyun kíméletlen csípőmozgása nem hagy túl sok időt. Amikor már
mindketten a csúcs közelében vagyunk, hátrafordul, vadul csillogó tekintetét az
enyémbe mélyeszti, majd olyan heves csókba hív, melynek következtében
atomjaimra hullok.
–
Hé, most meg mit művelsz? Meghúzol, aztán mint aki jól végezte dolgát, lelépsz?
Még jó, hogy pénzt nem adsz a szolgáltatásaimért cserébe! – háborog Baek,
amikor a pólóm után nyúlok. Ő is tudja, hogy muszáj indulnunk, ennek ellenére
úgy tapad rám, mintha sziámi ikrek módjára összenőttünk volna. Annyira örülök,
hogy így ragaszkodik hozzám, és természetesen nekem is rohadt nehéz lesz az
elválás, de muszáj megőriznünk a hideg vérünket, ha újra az otthonunkban szeretnénk
ébredni.
–
Taeyeon nemsokára megérkezik…
–
Ne már! Akkor mostantól azt fogjuk csinálni, hogy jobb esetben hetente egyszer
találkozunk egy gyors menetre, és kész? Én nem tudok így élni, Chanyeol! Lehet,
hogy te mesterien színlelsz a ribanc társaságában, de én képtelen vagyok úgy
tenni, mintha oda meg vissza lennék Sehunért, sajnálom. Nem csak néha-néha
akarlak szeretni, hanem mindig. Szeretlek, érted? Nagyon szeretlek!
–
Tessék? – Visszafojtott lélegzettel meredek Baekhyunra. Tényleg jól hallottam,
amit mondott, vagy csak a boldogság késztet képzelődésre? A „szeretlek” pusztán
egy egyszerű kifejezés, önmagában nem ér sokat. De az a lágyság, amit Baek
szemében látok, ahogy kiejti azt az egyszerű szót, szárnyakkal vértez fel, úgy
érzem tőle, mintha enyém lenne az egész világ.
–
Mi van, megsüketültél az orgazmus következtében? Nem számít, hogy emlékszem-e
vagy sem, te vagy az egyetlen, akit szeretni tudok. Száz hamis emlék sem
választhat el tőled. És te nem mondasz semmit? Mondjuk, az egyértelmű, hogy
szereted a világ legelképesztőbb, legszexisebb, legimádnivalóbb emberét…
–
Úgy hiányoztál, te kis egomán! – Felkapom Baekhyunt, és addig forgok vele
körbe-körbe, amíg szédülten vissza nem esünk a matracra. Mindketten eszelősen
nevetünk, csókolózunk, és egy-kettőre újra a földön találom a ruháimat. Oké,
plusz fél órába remélhetőleg nem fogunk belehalni. Az univerzum nem utálhat
annyira, hogy egy ilyen csodálatos éjszaka után egy elmebajos némber áldozatai
legyünk. Baekhyun nem mondja ki gyakran az „sz” betűs szót, mert annak a híve,
hogy ezerféle hatásosabb módon ki tudja fejezni, mit érez irántam. Ezért duplán
örülök, amikor elhagyja a száját, főleg mostani helyzetünket tekintve. Remélem,
így, hogy ő meg Sehun is besegítenek az ellenszer kutatásába, hamarabb pontot
tehetünk az ügy végére, és nemsokára kis lakásunk kanapéján gabalyodhatunk
egymásba. Addig is minden percét kiélvezem a mának, mert végre megint olyan
boldog vagyok, amilyen már rég nem voltam.
–
Szép vagyok?
–
Te mindig szép vagy, nővérem.
–
Te pedig mindig tudod, mit szeretnék hallani. Jobb vagy, mint az a tükör a Hófehérkében. Na és, minden rendben volt
itthon a távollétem alatt?
–
Természetesen.
–
Chanyeol mit csinált?
–
Egész nap a gyerekkel játszott, aztán találkozott Baekhyunnal.
–
Micsoda?
–
Nyugi, csak azért találkozott vele, hogy megkérje, nyergelje fel neki az egyik
lovat.
–
Már a frászt hoztad rám!
–
Nincs okod a pánikra. Folyton rólad beszél.
–
Tényleg? Jaj, el sem hiszed, milyen csodás éjszakáink vannak!
–
Kímélj meg a részletektől!
–
Ne legyél már ilyen prűd! Annyit álmodoztam arról, hogy milyen lesz Chanyeol
szeretőjének lenni, de minden képzelgésemet felülmúlja. Egy ász az ágyban!
–
Az öcséd vagyok, nem pedig a legjobb barátnőd. Nem érdekel a szexuális életed!
–
Engem viszont érdekel a tiéd. Mi van Minjivel? Lefeküdtetek már? Bár ő inkább
„megvárom az esküvőt, és majd a nászéjszakán” típus, nem? Vedd el gyorsan, hogy
ne kelljen sokat várnod. Mit szólnál, ha dupla esküvőt tartanánk?
–
Nem akarok belerondítani a nagy pillanatodba. Az a nap szóljon csak rólad.
–
Te kis önfeláldozó! Jól van, akkor legyen egy nappal az én esküvőm után. Nem
fogadok el semmilyen kifogást! Köszönök Chanyeolnak, aztán elviszem Minjit
menyasszonyi ruha nézőbe. Ő lesz a világ második legszebb menyasszonya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése