DaeJae - My Only Wish |OS|

2002. július

Amióta az eszemet tudom, ugyanazon a helyen töltöttem a nyári szünet napjait. Mivel anyukám tanárnő, neki sem jelentett problémát huzamosabb ideig elszakadni Busantól, így a tanév végét jelző utolsó kicsengetés után rögtön eljött a bátyámért meg értem, és már pattantunk is be a kocsiba, hogy meg se álljunk a legszebb tengerpartig, amit életemben láttam. Nem mintha láttam volna egyet is a fent említett helyen kívül, de én akkor is imádtam azt a kis nyaralót, ami a legjobb barátom családjának tulajdonában állt.

Sosem panaszkodtam amiatt, hogy igazán ellátogathatnánk több helyre is, tökéletesen megelégedtem azzal, hogy Yongguk hyung társaságában heverhetem ki az iskola fárasztó óráit. Év közben nem tudtunk túl sokat találkozni, mert ő él tanuló lévén egyfolytában a könyvei felett görnyedt, de a tenger jótékony hatással bírt rá, és ott teljesen át tudott szellemülni laza csávóvá. Szerettem azokat a pillanatokat, amikor lustán elnyúltam a homokban, ő pedig boldog arckifejezéssel órákon keresztül szórta rám a rímeket, melyeket nem világhírű rapperektől lopott, saját maga találta ki őket tíz éves korától.

Ő volt az a férfi példakép, akire felnézhettem. Apám születésem után lelépett, a bátyám meg már kiskoromban sem törődött velem. Fontosabbak voltak számára a haverjai, ami valójában nem ütött szíven, mert nekem ott volt Yongguk hyung, aki a világ összes bátyját lekörözte minden téren. Ráadásul még azt is neki köszönhettem, hogy megismerkedtem azzal a fiúval, akin kívül nem sikerült beleszeretnem másba sok-sok év múltán sem, holott esküszöm, minden erőmet bevetve próbálkoztam megfeledkezni róla.

Mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy a parton tartsuk a születésnapomat, és nem bántam, hogy több mint két hetet kellett várnom a valódi dátumhoz képest. Éppen a kilencediket ünnepeltük, amikor megpillantottam egy kócos srácot, aki nem tartozott a meghívottak közé. Szokás szerint a tenger mellett sátoroztunk le, ő pedig odasündörgött száj tátva bámulni Yongguk hyungot, aki az egyik szerzeményével szórakoztatta a kis társaságot. Amíg a többiek fogadott testvéremet éltették, érdeklődve az idegenhez sétáltam, és megkérdeztem tőle, hogy mit keres a bulimon, de ő valószínűleg meg sem hallotta a hangom, annyira hyung bűvkörébe került.

– Wow, leesett az állam, ember! Szívesen duetteznék vele a Ki mit tudon. Tutira megnyernénk! És nekem nagyon kell az a laptop, amit főnyereményként adnak.

– Akkor kérdezd meg tőle, hogy fellép-e veled – mondtam kedvesen. Igazság szerint én terveztem hyung oldalán énekelni, de nekem már volt laptopom, úgyhogy gyorsan arra a döntésre jutottam, hogy az ismeretlen fiú jobban megérdemelné a győzelmet.

– Jesszusom, dehogy! Ránézni is alig mertem. Elájulnék, ha megszólítana, a színpadra meg fel se tudnék menni, mert az odavezető úton belehalnék az idegességbe. – Nevetve megragadtam a kezét, és hyung felé kezdtem cibálni. Viccesnek tartottam, hogy úgy áradozott róla, mint egy világsztárról, miközben csak egy átlagos srác volt, aki szeretett előadni. – Hyung, van egy rajongód, aki fel szeretne lépni veled a Ki mit tudon. A neve…?

– Yo… Youngjae vagyok – dadogta fülig vörösödve, amin hyunggal együtt jót derültem.

– Mutasd, mit tudsz, kölyök! Ha elég jó vagy, lehet róla szó. – Youngjae arca pirosról falfehérre váltott, és mielőtt bármit is tehettem volna, világgá szaladt. Hallottam Yongguk anyukájának a hangját, aki történetesen az én anyukám legjobb barátnője, hogy tortaevésre hív, amire normális esetben rögtön rohantam volna, de nem hagyhattam, hogy Youngjae magában őrlődjön, ezért gyors léptekkel utána indultam.

Szerencsére nyomokat hagyott a homokban vizes lábacskáival, így könnyedén rátaláltam az egyik pálmafa tövében. Nem tudott visszariasztani szemrehányó tekintetével, mit sem törődve vele leültem mellé, és magam sem értem, hogy miért, de egy csomó baromságot elmeséltem neki az életemről. Talán abban bíztam, hogy ha megtudja, hogy mennyi szarságon mentem át, amiért apa nélkül kellett felnőnöm, ő is megnyílik, de elég kitartónak bizonyult a makacs hallgatás terén.

– Elénekelhetném előbb neked? És ha nagyon borzalmasnak találod a hangom, légyszi, mondd meg, mert nem akarok beégni a király előtt. – A „király” jelzőn majdnem felnevettem, de attól féltem, azt hinné, hogy rajta gúnyolódom, ezért csak szelíden mosolyogtam rá. Kivételes személynek éreztem magam, amiért bennem megbízott annyira, hogy adott a véleményemre, és előttem nem szégyenlősködött. Azért rendesen izgult, percekbe és sok mély lélegzetvételbe került, mire nagy nehezen belevágott, de az eredmény fantasztikusra sikeredett. Nem is értettem, miért volt olyan lámpalázas, hiszen csodálatosan énekelt, és amikor ezt megosztottam vele, könnyekben tört ki, amit nem tudtam mire vélni.

– Tessék! Ezt a csokit a szülinapomra kaptam, de neked adom, hátha ettől jobb kedved lesz. – Szipogva elvette az édességet, de nem tömte mohón a szájába az egészet, ahogy legtöbb osztálytársam tette volna, hanem kettétörte, és az egyik felét a kezembe nyomta.

– Az anyukám temetésén énekeltem utoljára. Azóta többször próbálkoztam, mert az éneklés mindig megnyugtatott, de mások előtt sosem ment. Egyfolytában a zokogó családom képe jelent meg a fejemben, amitől lefagytam, de amikor rád néztem, csak téged láttalak. – Két dolog jutott eszembe a kijelentését hallva: Megfogadtam, hogy többet nem fogok csúnyán viselkedni az anyukámmal, és hogy akárhányszor Youngjae énekelni szeretne, én ott leszek, hogy engem lásson a rossz emlékek helyett.

– Szívesen kölcsönadom neked az anyukámat. Osztozhatunk rajta, ahogy ezen a csokin is. A bátyám úgyis sok időt tölt a barátainál, szóval… – Youngjae hevesen a nyakamba vetette magát, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. Kicsit furcsálltam ezt, mert hyung sosem puszilgatott, és különben is olyan lányos szokásnak tűnt, de neki bármit megengedtem volna, ha cserébe boldognak láthattam. Megbeszéltük, hogy másnap délben ugyanott találkozunk, és elkezdjük a gyakorlást, aztán nehéz szívvel felálltam, hogy a nyaralónk felé vegyem az irányt. Nem akartam ott hagyni, de hirtelen olyan álmos lettem, hogy hamar a takaróm alatt kellett teremnem.

– Hé, még nem is tudom a neved, angyalsrác! – Kicsit meglepődtem a megszólításon, főleg, mert az angyali jelzőt is lányosnak gondoltam, de ezt nem tettem szóvá, csak mosolyogva elárultam neki a nevem:

– Daehyun.

Majdnem egy hónapon át készültünk a versenyre, ami a következőképpen nézett ki: Youngjae csak úgy volt hajlandó énekelni, ha látott engem közben, ami cseppet sem zavart. Felnézett hyungra, de amint kettesben hagytam őket, bepánikolt, és addig nem folytatta a gyakorlást, amíg vissza nem mentem. Az igazat megvallva tetszett, hogy ennyire függ tőlem, és a próbák mellett jókat játszottunk, úgyhogy mondhatni minden percet együtt töltöttünk.

A verseny napján azonban nem várt esemény történt. Youngjae szörnyen izgult, nem beszélve rólam, aki színpadra sem lépett, mégis olyan ideges voltam, mintha az X Faktor döntőjében lennék. Az első sorba ültem középre, és Youngjae lelkére kötöttem, hogy egy pillanatra se nézzen másra, csak rám, amíg vége nem lesz a produkciójuknak. Hyung belekezdett az elsöprő rap részbe, és Jae is gyönyörűen énekelte az első refrént, pedig láttam, hogy remeg a keze, ahogy a mikrofont fogta. Aztán jött a táncos rész, ami őszintén szólva az én hibámból került bele, mert úgy gondoltam, akkor vehető biztosra a győzelmük, ha csinálnak pár menő figurát az éneklés mellett.

A közönség valóban imádta a lépéseiket, de a következő pillanatban az elismerő tapsvihart a gyerekek gúnyos nevetése váltotta fel, amikor Youngjae megbotlott, és óriásit esett. Rettenetesen megijedtem, azt hittem, megsérült, ezért rohantam, hogy a segítségére legyek, ő viszont megalázva ellökött magától, és meg sem állt a nyaralójukig, ahol bezárkózott a szobájába. Nem törődtem azzal, hogy engedély nélkül hatoltam be a házba, lecövekeltem a barátom ajtaja előtt, és addig szándékoztam ott maradni, amíg ki nem nyitja.

– Neked adom a laptopomat, jó?

– Hagyjál már, Dae! Nem kellett volna felmennem a színpadra. A barátaim úgyis mindig cikiznek amiatt, hogy inkább a szobámban énekelgetek ahelyett, hogy velük fociznék. Bár amilyen szerencsétlen vagyok, a meccseket is csak végigbénáznám. Most mindenki erről fog beszélni.

Nem könyörögtem neki tovább, mert eszembe jutott egy jobb ötlet. Visszanyargaltam a Ki mit tud helyszínére, és megkértem az egyik szervezőt, hadd lépjek fel én is. Eleinte zsörtölődött, amiért a nevem nem szerepelt a jelentkezők között, de végül rájött, hogy ez csak egy hatodrangú tengerparti verseny, és beleegyezett. Szerencsémre hyung ott maradt, hogy megnézze a többiek előadását, így megkérhettem, hogy videózza le az enyémet. Homlok ráncolva nézett rám, tudta, hogy valamiben sántikálok, de nem állt ellen a kérésemnek.

– Te meg mi a fenét műveltél? – rontott ki hüledezve Youngjae a szobájából, amikor megkapta a videót, amit küldtem neki. – Te komolyan bepisiltél a színpadon? Normális vagy?

– Mostantól az emberek erről fognak beszélni. Sokkal cikibb az, ha összepisiled magad éneklés közben, mintha szimplán elesnél. Megnyertem a lúzerségi versenyt, haver! – Youngjae meghatottan körém fonta vékonyka karjait, mialatt dőlt a röhögéstől. Nem érdekelt, hogy a nyomoromon nevet, és hogy mindenki ezt teszi vele együtt, érte megérte totál beégetni magam. Nem okozott gyomorgörcsöt az a gondolat, hogy ha kimegyek az utcára, az emberek mutogatva össze fognak súgni a hátam mögött, mert amíg őt boldognak tudhattam, ennél gázabb tetteket is bevállaltam volna.

– Egyik barátom sem osztja meg velem az anyukáját, és nem pisilnek be nyilvánosan, hogy elvonják a bénaságomról a figyelmet. Te őrült vagy, angyalsrác!

– Youngjae, ugye tudod, hogy holnapután… – csuklott el a hangom a mondat befejezése előtt. A nyár végén az én családom Busanba tért vissza, ő viszont egy aprócska faluban élt az Isten háta mögött. Egyszerűen megszakadt a szívem arra a gondolatra, hogy az egyébként is unalmas őszi napokon nem élvezhetem majd a társaságát, ami egy-kettőre nyárrá változtatna bármilyen évszakot.

– Hé, az angyalok nem sírnak! Nekik az a feladatuk, hogy boldoggá tegyék az embereket. Amúgy meg mindennap hívni fogjuk egymást, és jövő nyáron találkozunk ugyanitt, rendben?

– Megígéred? – hüppögtem a kezét szorongatva.

– Megígérem, hogy még egy tájfun sem akadályozhatja meg, hogy találkozzunk!

2006. január

Idegesen toporogtam a szerény kis ház előtt. Mindig csak nyáron találkoztam Youngjae-vel, ezért nehezen tudtam felfogni, hogy a tél kellős közepén az ajtajában állok. Mivel sokat panaszkodott amiatt, hogy én sosem vagyok ott a szülinapján, elhatároztam, hogy meglepem, és annyira csodálatos anyukát kaptam az égiektől, aki képes volt több mint négy órát vezetni a cél állomásig.

Youngjae és én betartottuk az ígéretünket, és az elkövetkezendő nyarakat együtt ökörködtük végig. Azelőtt is szerettem azt a helyet, de ő még különlegesebbé tette a vakáció pillanatait. A mindennapos telefonhívásokról sajnos le kellett mondanunk, mert az első havi számla kiverte a szüleinknél a biztosítékot, de e-mailt sosem szalasztottunk el egymásnak küldeni. Rettenetesen izgultam amiatt, hogy mit fog ahhoz szólni, hogy bejelentés nélkül megjelentem nála, hisz a váratlan meglepetések sokszor rosszul sültek el, ő azonban majd’ kiugrott a bőréből, amint meglátott, úgyhogy a felesleges idegeskedésem hamar szertefoszlott.

– Furán nézel ki így beöltözve. Fürdőgatyában jobban mutatsz – vihogott, mire én teljesen elpirultam.

– A francba, a büdös francba! Otthon hagytam az ajándékodat! – Hosszú ideig törtem azon a fejem, hogy mit adhatnék Youngjae-nek, mert ő mindig valami eredetivel állt elő, erre amikor nagy nehezen kitaláltam, elfelejtettem magammal hozni. Egy ezüstszínben pompázó mikrofont vettem neki, amit a közelgő sulis fellépésen használhatott is volna, mert nem csak a szülinapja okán látogattam el hozzá. Sokat mesélt egy bizonyos rendezvényről, amin szívesen énekelt volna, de ez csak úgy jöhetett létre, ha engem a közönség soraiban látott.

– Kit érdekel! Számomra te vagy a legszebb szülinapi ajándék. – Szokásához híven adott egy puszit, amit egyre zavarba ejtőbbnek éreztem, ahogy nőttem, ugyanakkor minden alkalommal jobban vártam, hogy újra megtegye.

– Gyerünk, művész úr! Gyorsan kapja össze magát, mert jelenése van!

– Ugye nem a suli bulira célozgatsz éppen? Felejtsd el! Nem emlékszel, hogy beégtem legutóbb?

– Nyugi, ott leszek, hogy ha bármi baj van, rögtön bepisiljek. Tulajdonképpen titkon remélem is, hogy rontani fogsz, annyira vágyom arra, hogy megint előrukkolhassak a tehetségemmel.

– Őrült egy angyal vagy te, Jung Daehyun! – kacagott, majd beszaladt a szobájába, hogy átöltözhessen. – Csak egy feltétellel állok színpadra. Ha te is velem fogsz énekelni.

Nem utasítottam vissza a kérését, hiszen egyrészt szerettem énekelni, másrészt szívesen támogattam a jelenlétemmel. A web kamera segítségével sokat gyakoroltunk közösen, úgyhogy amiatt sem kellett aggódnom, hogy a próbák hiánya a hátrányunkra lesz. Így történt hát, hogy frenetikus sikert arattunk a kis falusi iskola összeeszkábált színpadán. Youngjae ezúttal nem esett el, ezért nekem sem kellett újra bemocskolnom a hírnevem, sőt, olyan egységesen működtünk együtt, mintha évezredek óta ezt csináltuk volna. Azok voltak addigi életem legboldogabb pillanatai. Beleértve azt is, amikor Jae szorosan magához ölelt a színfalak mögött. Egy hirtelen mozdulatomnak köszönhetően nem az arcomat érték puha ajkai, hanem a számat, amitől mindketten lefagytunk, és bár csupán egyetlen röpke másodpercig tartott, nekem mégis a mindenséget jelentette.

– Azt kértem az anyukámtól, hogy előbb találkozzunk a szokásosnál, és teljesítette! – ugrándozott Youngjae vidáman hazafelé a hóban.

Nem mertem elmondani neki, hogy én a Mikulástól szoktam minden évben azt kérni, hogy újra láthassam őt, nehogy túl gyerekesnek tartsa. A megismerkedésünket követő karácsonyon anya elvitt a plázába, és sorba állított a Télapónak beöltözött bácsi előtt. Már akkor is tudtam, hogy ez a nagy szakállú történet csak maszlag, de anya annyira szerette volna, hogy minél tovább maradjak kicsi, hogy a kedvéért belementem a játékba. Amikor azonban a fickó megkérdezte tőlem, hogy mit kívánok, azt feleltem, hogy az összes létező nyáron találkozni szeretnék Youngjae-vel.

Láttam, hogy ezzel a kéréssel megfogtam az öreget, mivel addig mindenféle játékok nevei hangzottak el egy hús-vér emberé helyett. Megérdeklődte, hogy esetleg ezen kívül szeretnék mást is, mire azt válaszoltam, hogy még gyakrabban találkozni Youngjae-vel, ha lehetséges. A Télapó figura megelégelte az ostoba fecsegésem, kezembe nyomott egy kis autót, és félretolt, hogy elbeszélgessen egy nálam átlagosabb vágyakkal rendelkező gyerekkel.

– Amint elég idős leszek hozzá, megtanulok vezetni. Nem akarom azzal fárasztani anyát, hogy gyakrabban hozzon le ide, viszont ha meglesz a jogsim, annyiszor fogok jönni, ahányszor csak a kedvem tartja – jegyeztem meg a hóban heverve. A kezemet a zsebembe dugtam, hogy le ne fagyjon, és Youngjae a sajátja helyett szintén az enyémbe préselte be a mancsát, hogy az ujjaimat szorongatva még nagyobb meleghez jusson. Egy alapos hógolyó csatán, szánkózáson, viháncoláson voltunk túl, amit az otthoni barátaimmal már rég nem tettem. Tizenhárom évesen nem akartam ilyen gyerekes dolgokkal elütni az időt, inkább a fűtött szobában ücsörögve olvastam, hogy ne hazudtoljam meg a korom, de vele imádtam kis kölykök módjára bohóckodni.

– Amint betöltöm a tizennyolcat, Busanba fogok költözni, hogy spórolhass a benzinen. Kibérlünk majd egy kis lakást, és ugyanott fogunk dolgozni, hogy bepótoljuk ezt a sok külön töltött időt. Te mi szeretnél lenni? Remélem, nem pizza futár, mert akkor téged más címre küldenének, mint engem…

– Nem is tudom. De a pizza futár kilőve. Miért nem leszünk énekesek? Lehetne egy bandánk Yongguk hyunggal, meg van egy Zelo nevű srác, aki még csak tíz éves, de már most látszik rajta, hogy egy géniusz.

– Jó ötlet! És ott van Jongup, tudod, a tengerpartról.

Egyszerre öntött el a boldogság, és tépázta a szívem egy addig nem tapasztalt szomorúság. Rengeteg időbe telt, amíg ez megvalósulhatott, és én a nyárig vissza lévő pár hónapot alig bírtam kivárni, nemhogy éveket. Nem akartam hazamenni. Eleinte természetesnek hatott, hogy Youngjae-vel csak a nyári vakáció alatt lehetek együtt, de az idő múlásával ez egyre nehezebb lett számomra. Kezdetben mindig úgy gondoltam rá, mint a legjobb barátomra a tengerpartról, de miután láttam hópelyheket tapadni össze-vissza meredező hajtincseibe, ráébredtem, hogy télen ugyanúgy szükségem van rá. Ahogy tavasszal is látni szeretném a nyíló virágok közt, és ősszel, amikor a lehullott faleveleken heverhetnénk a hótakaró helyett.

– Áruld el egy titkodat! – pattant fel, mihelyst kiszagolta az engem körüllengő bánatot. Nem tudtam neki mit mondani, amit ő rejtegetésnek hitt, ezért addig csikizett, amíg fuldokolni nem kezdtem a nevetéstől.

– Nincsenek titkaim előtted. Miért, neked vannak? – kíváncsiskodtam, amint kiköhögtem magam. Youngjae hirtelen elhallgatott, komoly arckifejezést vett fel, ami nem volt rá jellemző, ezért megijedtem. Sem hallgatni, sem komolykodni nem szokott, és őszintén szólva el sem tudtam képzelni, hogy mi válthatta ezt ki belőle.

– Tetszik valaki. Az osztályomba jár, de képzeld, kínai, és alig beszéli a nyelvünket. A lényeget érti, de arra gondoltam, sokkal személyesebb lenne, ha az anyanyelvén vallanék neki szerelmet egy levélben. Csakhogy egy szót sem tudok kínaiul! Segítesz, Dae? Légyszi, írd le, amit diktálok neked, jó?

Összetörten kullogtam Youngjae után, amíg ő lelkendezve szedte a lábait. Elátkoztam magam, amiért jó voltam kínaiból, és eléggé lehangolt, hogy már nem én vagyok az első az életében. A csodás napból hirtelenjében borzalmas lett, és legszívesebben szóltam volna anyának, hogy azonnal induljunk haza, minthogy Youngjae szerelmes leveleit írogassam.

Leültem az asztalához, és körmölni kezdtem. Amikor azt mondta, minden órán lopva téged figyellek, én azt írtam le, hogy örülnék, ha fejlődnék kínaiból, tudnál ajánlani esetleg egy tanárt, aki korrepetálna? Amikor azt ecsetelte, hogy el szeretne vele menni moziba vagy állatkertbe, én úgy fordítottam le, hogy szeretek moziba járni, de mivel te úgysem értenéd a koreai filmeket, inkább hagyjuk. Persze lehetett volna alternatívákat találni, például koreai filmet kínai felirattal, de a kellőképp nyersre sikeredett levél után biztosra vettem, hogy az illető nem fogja Youngjae társaságát keresni.

Hazafelé a kocsiban megkérdeztem anyát, hogy nem költözhetnénk-e Youngjae-ék falujába, mert úgy gondoltam, hogy ha állandóan mellette lennék, nem vonná el más a figyelmét. De anya azt felelte, hogy abban a falucskában csak egy iskola van, ahol minden állás be van töltve, ő pedig imádott tanítani, úgyhogy nem kérhettem meg arra, hogy miattam menjen el bolti eladónak.

Lefeküdtem a hátsó ülésen, és a pulóverembe rejtettem az arcom, mintha aludnék, de valójában némán végigsírtam az utat. A tél felszínre hozta bennem azt, amit nyáron mindig megpróbáltam elnyomni: szerelmes lettem Youngjae-be. Pár órával korábban még tényleg nem volt előtte titkom, de attól kezdve súlyos teherként nehezedett rám a felismerés, amit semmiképp nem árulhattam el neki. Szánalmasnak éreztem magam, ugyanis a bátyám az én koromban már a fél szomszédsággal smárolt, nekem meg egy olyan fiúról kellett álmodoznom, aki sosem lehetett az enyém.

– Hyung, akkor is szeretnél, ha a fiúk tetszenének? – zokogtam a telefonba, amikor hazaérve első dolgom az volt, hogy felhívjam Yonggukot.

– Úgy érted, ha Youngjae tetszene? Nézd, öcskös, én akkor is szeretnélek, ha egy napon magas sarkúban, hosszú szőke hajjal és műkörmökkel jelennél meg az ajtómban, de azért igazán remélem, hogy erre nem fog sor kerülni.

– Honnan tudtad, hogy…?

– Az anyukád is tudja.

– Tessék? – visítottam négy oktávval magasabb hangon. – Na persze! A mai napig én sem voltam tisztában az érzéseimmel, ne kábíts már!

Hirtelen kivágódott az ajtóm, amin anya lépett be egy széles mosoly kíséretében. Nagyon mérges lettem rá, amiért hallgatózott, és el akartam lökni magamtól, amikor átölelt, de erős asszony lévén szorosan tartott, és a fejemet puszilgatva ringatott, mintha még kisbaba lettem volna.

– Nem kell aggódnod, kicsikém! A bátyádnak köszönhetően szerintem egy rakás unokám lesz, és valószínűleg nem is ugyanattól a nőtől. Nincs baj azzal, hogy Youngjae-t szereted. Sajnálom, hogy ilyen messze laktok egymástól, de rengeteg időtök lesz még. Azért ne siessétek el túlságosan, jó? És mindig használjatok…

– Anya, hallgass már el, kérlek! Youngjae-nek más tetszik. Most kellett a nevében írnom egy szerelmes levelet… – Hitetlenkedve rázta meg a fejét, mintha képtelenség lenne, hogy Youngjae nem engem szeret, amitől duplán kiborultam. Más azon szomorkodott volna, hogy a szülei nem fogadják el, hogy nem a lányokhoz vonzódik, én meg attól a támogató szövegtől másztam falra, amit fél órán át nyomatott. Egyedül akartam lenni, hogy belemerülhessek az önsajnálatba, erre a pozitív gondolatait kellett hallgatnom, amikor én marhára negatív voltam abban a pillanatban.

2010. augusztus

Nem volt kedvem a parton megrendezett karneválhoz; sokkal szívesebben filmeztem volna otthon Yongguk hyunggal, de Youngjae erőszakkal kirángatott az ágyból, és még az sem zavarta, hogy egy csomó popcorn a földön landolt brutális módszereinek köszönhetően. Kezdetben úgy tett, mintha rajtam kívül senki mással nem tudná jól érezni magát, és folyton körülöttem legyeskedett, de amint megakadt a szeme egy dögös pasin, már csak a koktélom társaságát élvezhettem.

Azt találtam a legnyomorúságosabbnak a történetemben, hogy mint kiderült, Youngjae is meleg, ennek ellenére engem a legjobb barát státuszába sorolt be, ahonnan nem volt kiút. Fel nem foghattam, miért ragaszkodott ahhoz, hogy kísérjem el a buliba, amikor ő minden adandó alkalmat kihasznált a flörtölésre, amíg én rosszkedvűen meredtem a poharamra, azon filózva, hogy erősebb piát kéne bele kérnem. Talán azt remélte, hogy én is felszedek valakit, mert nem szerette, ha otthon kuksolok, de engem egy csini arc vagy izmos kar sem hozott lázba.

– Dae! Gyere, és fordíts! Látod azt a srácot? Maga a főnyeremény! Annyit értettem, hogy Alejandro-nak hívják, és hogy Acapulco-ban lakik. – hadarta Youngjae lelkesen, majd azt a hülye Lady Gaga dalt kezdte énekelni, miközben a célszemély irányába rángatott.

Szóval erre kellettem neki. Egy két lábon járó szótárt látott bennem, akinek segítségével bárkit megkaphatott. Elátkoztam magam, amiért jó nyelvérzékkel lettem megáldva. Az utóbbi időben minden szabad percemet a nyelvtanulásnak szenteltem, mert csak akkor tudtam megfeledkezni egy bizonyos személyről, ha belemerültem a még ismeretlen szavak világába. Remek figyelem elterelő módszernek bizonyult, mégis megfizettem az árát, amikor Youngjae személyi tolmácsát kellett játszanom.

– A barátod cuki, de az az igazság, hogy te jobban tetszel – mormolta a fülembe a mexikói, mialatt Jae elment italért. Az a fiú tényleg jól nézett ki, nagyszerű nyári kaland lehetett volna belőle, csakhogy a szívem külön életet élt, és nem érdekelte, hogy a szememnek mi tetszik.

– Haza kell mennem. Eléggé fáj a fejem, ne haragudj. Használd másra a szádat beszéd helyett – tanácsoltam Youngjae-nek, miközben belül forrongtam a csókjuk gondolatától. Mérgesen baktattam a nyaralóhoz magamat szidva, amiért nem ittam többet. Elhatároztam, hogy otthon megteszem. Tudtam, hogy hyung hol rejtegeti a dugi piát, és úgy terveztem, addig meg sem állok, amíg teljesen ki nem dőlök.

–  Van itthon sojutok? És engem meg sem kínálsz?

– Mi a fenét keresel te itt? Menj vissza Armando-hoz! – közöltem mogorván, amikor Youngjae lehuppant mellém, és kivette a kezemből az üveget.

– Alejandro-nak hívják, és perpillanat éppen mással ropja, úgyhogy eljöttem, mert túl unalmas volt az a hely.

– Itt aztán még unalmasabb. Egy pasi sincs, akire csorgathatnád a nyálad. – A soju hatására elég arrogánssá váltam. Józanul sosem beszéltem vele foghegyről, még ha fájt is, hogy nem úgy tekint rám, ahogyan én rá. A türelmem fogytán volt; féltem, hogy nem marad nekem annyi alkohol, amennyi elég lenne a képszakadáshoz, ezért azt akartam, hogy sürgősen menjen el, és hagyjon egyedül szenvedni.

– Itt van a leggyönyörűbb fiú a világon. Miért akarnék mással lenni? – Szédülés fogott el a szavai hallatán, ezért hanyatt dőltem az ágyon, hátha fekve jobb lesz a helyzet. Ő utánam mászott, és a mellkasomra hajtva fejét dúdolni kezdte az egyik sorozat betétdalát. Az az idióta Jae semmilyen nyelven nem tudott. Hiába hallgatta hevesen lüktető szívemet, nem értette meg, mit üzen neki. Becsuktam a szemem, és már majdnem elaludtam, amikor egy olyan kérdés ütötte meg a fülemet, amire egyáltalán nem számítottam:

– Kivel csókolóztál először? Én tavaly Himchannal. Emlékszel rá? Csak pár napot töltött itt, de mielőtt haza utazott volna, megcsókolt. Irtóra elbénáztam! Nagyon izgultam, hiszen ő négy évvel idősebb és tapasztaltabb volt, ami miatt annyit idegeskedtem, hogy őszintén szólva nem is emlékszem rá, hogy mit éreztem. Őt is bevehetnénk a bandába, amit majd alapítunk, mert tök jó fej.

Lelöktem magamról Youngjae-t, és az üveg után tapogatóztam. Nem tudtam az első csókjáról. Azt hittem, csak húzza a pasik agyát, de komolyabbra még senkivel sem fordultak a dolgai. Himchant én is jó fejnek tartottam, viszont nem voltam hajlandó egy bandában játszani vele a történtek tudatában. Valahol a szívem mélyén abban reménykedtem, hogy én csókolhatom meg először Youngjae-t, de ellopta tőlem az esélyt, így látni se akartam többé.

– Én még nem csókolóztam. Ez neked biztos rohadt gáz, mert már a tizenhetet is betöltöttem, de eddig nem találkoztam olyannal, akivel szívesen megtettem volna.

– Szerintem nem gáz, de jó érzés, úgyhogy azt szeretném, hogy veled is megtörténjen. Mi lenne, ha Jonguppal csinálnád? Lerí róla, hogy teljesen odavan érted! Gyere, ő is kint van a karneválon, keressük meg!

– Hagyjál már! És mégis honnan veszed, hogy én olyan vagyok, mint te? Nekem egy lány kell. Egy dögös vörös vagy egy szexi szőke, a lényeg, hogy bugyit és melltartót hordjon alsógatya helyett. – Láttam Youngjae-n, hogy megbántottam azzal a kifejezéssel, hogy én nem olyan vagyok, mint ő. Kikászálódott az ágyból, és egy szó nélkül az ajtó felé indult, ami meglepett, mert normál esetben elpoénkodta volna a dolgot, vagy beszólt volna valamit, de a hallgatása cseppet sem tetszett.

Botorkálva utána mentem, majd megfogtam a karját, hogy magam felé fordítsam, mihelyst megállt a parton. A tekintete dacról, sértettségről árulkodott, mégis ellágyultak a vonásai, amint rá mosolyogtam. Eszeveszett vágtába kezdett a szívem, amikor gyengéden magához húzott, mert éreztem, hogy végre meg fog történni az, amire ezer éve vágytam. Féltem, boldog voltam, sírni és nevetni szerettem volna egyszerre, de csak becsuktam a szemem, és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy azt tegyen velem, amit akar.

Totálisan szétestem, amikor az ajkai birtokba vették a számat, a nyelve érzékien és lassan fedezett fel minden rejtett zugot, amíg határozottan markolt a fenekembe. Nem akartam elveszteni a fejem, nehogy ne emlékezzek arra a csodára, de a meztelen hátamon kalandozó ujjai egyre közelebb sodortak a megsemmisülés határához. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy vajon bénának tart-e, mivel nekem az volt az első csókom, de nem tudtam sokáig töprengeni ezen, mert hirtelen megszívta az alsóajkamat, melynek során a maradék józaneszem is cserbenhagyott.

– Az biztos, hogy ezt soha nem fogom elfelejteni – suttogta a számra, miközben apró puszikat hintett rá. – Ugye nem is volt olyan rossz egy magam fajtával csókolózni? Valld be, hogy majd’ belepusztultál! Itt van rá az élő példa – markolt a nadrágomban keletkezett dudorra. A mozdulatai agresszívak voltak, mégis olyan jól esett, amit csinált, hogy legszívesebben ribancokat megszégyenítő módon váltam volna meg a gatyámtól, hogy jobban hozzám férhessen. – Ó, úgy látom, Alejandro féltékeny. Megyek, és megvigasztalom.

Reszketve rogytam a földre. Készen álltam arra, hogy minden téren kitárulkozzak előtte, erre egy elégedett vigyorral az arcán továbbállt. Azon az éjszakán nem csak az első csókomon akartam túlesni vele; bevallottam volna neki, hogy ő életem értelme, aztán napkeltéig szeretkeztünk volna, de számára csak egy kellék voltam, amit kedve szerint használhatott. Rájöttem, hogy két okból csókolt meg: egyrészt azért, hogy bebizonyítsa, egy férfi ugyanolyan tűzbe tud hozni, mint egy nő, másrészt velem tette féltékennyé azt a latin macsót. Amikor oldalra pillantottam, Alfredo Alberto akárkicsoda ajkait falta akkora hévvel, mint előtte az enyémet, amitől hatalmas haragra gerjedtem. Én még mindig magamon éreztem az érintéseit, miközben ő már valaki mást kényeztetett, ami úgy felfordította a gyomromat, hogy percekig nem bírtam abbahagyni az öklendezést.

– Daehyun-ah, te részeg vagy? – kapta rám riadtan a tekintetét Yongguk hyung, amikor a falba kapaszkodva betámolyogtam a szobájába. – Gyorsan gyere be, anyád meg ne lásson!

– Jaj, csak azt ne! Most nem lennék képes végighallgatni a litániáit… Hyung, akkor is szeretni fogsz, ha összehányom a szobádat? – Yongguk elborzadva nézett rám, de szerencsére nem dobott ki. Nyöszörögve magamra húztam a takaróját, és az arcomhoz szorítottam egy plüsst, amit az ágya szélén találtam.

– Mégis mi a frász történt veled?

– Csókolóztam Youngjae-vel.

– És ennyire szar volt?

– Nem arról van szó… Isteni volt. Még sosem éreztem magam olyan boldognak, mint a karjaiban. De csak azért tette, mert előtte azt mondtam, nem csinálnám fiúval, meg azért, hogy féltékennyé tegye Alvaro-t.

– Kit? Végül is az mindegy. Szeretnéd, hogy laposra verjem?

– Igen… – Hyung felállt, és céltudatosan az ajtó felé indult, mire észbe kaptam, és egy hangos nemmel visszaparancsoltam magam mellé. – Jövőre nem fogok eljönni ide.

– Ne már, öcskös, hiányoznál! Ne engem büntess amiatt a barom miatt.

– Ugye tudod, hogy Jihye halálosan beléd van esve? Látom rajtad, hogy neked is tetszik. Legalább te ragadd meg a boldogságot! Menj, és most azonnal kérd meg, hogy járjon veled!

Eleinte győzködni kellett hyungot, hogy nyugodtan egyedül hagyhat, nem fogok semmi hülyeséget csinálni, de végül beadta a derekát, és nagy izgulások közepette megcélozta Jihye családjának nyaralóját. Úgy zokogtam álomba magam, hogy azt kívántam, ha már én nem járhatok sikerrel, ő hadd leljen rá a szerelemre. Valamikor az éjszaka közepén észleltem, hogy besüpped mellettem a matrac. Fél kómásan azt gondoltam, hyung érkezett haza, de hamarosan megcsapta az orrom az a jellegzetes illat, amit a világon a legfinomabbnak véltem. Youngjae illata. Óvatosan átölelt hátulról, hogy ne ébresszen fel, és a teste rázkódásából arra következtettem, hogy sír. Az első reakcióm az lett volna, hogy megfordulok, és letörlöm a könnyeit, de aztán rájöttem, hogy biztosan csak az a baja, hogy Alfonso megint lekoptatta, így inkább visszaaludtam, hogy egy képzelt világba menekülve pár órára megszabadulhassak a cudar valóságtól.

2011. július

Azon a nyáron tényleg nem mentem el a tengerpartra. Hyung járni kezdett Jihye noonával, arra meg marhára nem voltam kíváncsi, hogy minden este azt nézzem, hogyan hálózza be Youngjae a következő áldozatát. Anya szomorúan fogadta, hogy nem tartok vele, és feltételezésem szerint be se vette, hogy azért akarok olyan nagyon nyári melót vállalni, hogy a kedvenc együttesem koncertjére gyűjtsek, mert nagyon drágák a jegyek.

A diák munka unalmasabbnak bizonyult, mint amire számítottam. Még szerencse, hogy csak hat órában kellett adatokat rögzítenem, mert ha több időt kellett volna a monitor előtt töltenem, tutira kárt tettem volna a gépben, és akkor a fizetésem mehetett volna a javítására. De legalább a magas órabérért megérte az irodában rostokolni a csodás part helyett.

– Köszöntsétek az új kollégátokat! – utasított minket jókedvűen a főnök munkába állásom második hetének első napján. Szorgosan ütöttem tovább a billentyűzetet, nem állt szándékomban jópofizni új munkatársammal, ezért amíg a többiek rögtön felpattantak, hogy köré gyűlhessenek, én csak egy pillanatra néztem fel rá. Nem törődött az őt üdvözlő srácokkal, a tekintete az enyémbe fúródott, én meg nem tudtam folytatni a feladatomat, mert a kezeim lebénultak a meglepettségtől.

– Mit keresel te itt? – szegeztem neki szemrehányóan, amikor levágódott a mellettem lévő helyre. Mellesleg az a szék nem volt üres, csakhogy Youngjae uraság egy ártatlan mosollyal megkérte a rajta üldögélő lányt, hogy menjen arrébb, és láss csodát, a kishölgy egy szó nélkül továbbállt.

– Pénzt kell gyűjtenem a kedvenc együttesem koncertjére – vigyorgott rám önelégülten.

– Kapd be! – formáltam némán a számmal, miközben visszafordultam a géphez, és úgy tettem, mintha a világ legizgalmasabb történetét olvasnám a képernyőn. – És hol fogsz lakni? – érdeklődtem lezseren, a szememet továbbra is a monitoron tartva.

– Nálatok – közölte olyan természetességgel, mintha azt mondta volna, hogy a macskák nyávognak, a kutyák meg ugatnak. – Anyukád külön örült annak, hogy nem leszel egyedül.

Kezdetben eléggé dühített, hogy egész nap el kellett viselnem Youngjae-t. Nem elég, hogy a munkahelyen nem volt nyugtom tőle, még otthon is boldogított, pedig pont azért maradtam Busanban, hogy elkerüljem a vele való találkozást. Amíg én belemerülve a gépelendő adatok világába dolgoztam, ő egyfolytában csacsogott, egyaránt adta a szépet fiúknak és lányoknak. Nem értettem, hogy tud egyszerre beszélni, és hiba nélkül feladatot teljesíteni, mert engem már az is összezavart, hogy csak hallgattam azt a sok sületlenséget, amit összehordott.

Az idő múlásával azonban nem bántam, hogy egy újabb nyarat töltünk együtt. Mellette gyorsabban elszállt az a hat óra, és nem is unatkoztam annyit alatta, délutánonként meg esténként pedig állandóan kettesben hülyéskedtünk. Jae másként viselkedett a nagyvárosban, mint a tenger mellett. Nem flörtölt senkivel, nem járt el bulizni, élvezte, hogy kinyúlhat a kanapénkon, és a vállamra hajthatja a fejét filmnézés közben. Rengeteget nevettünk; úgy éreztem magam, mintha újra gyerekek lennénk, amikor még nem álltak közénk ismeretlen szeretők. Bár nem a parton lógtunk, életem legszebb nyarának könyveltem el azt az időszakot, mert annyira felhőtlenül és zökkenőmentesen telt.

Az előző évi csókunkat egyikünk sem hozta fel. Szerintem Youngjae azt hitte, annyira részeg voltam, hogy nem emlékszem rá, én meg nem szívesen rontottam volna el az idillt. Kezdtem beletörődni, hogy minket nem egymásnak teremtett a sors, és örültem annak, hogy barátként magam mellett tudhatom. Nem feszengtem, amikor csak mi ketten voltunk a szobámban, nem gondoltam tovább a dolgokat, amikor szorosan átölelt, csak boldog akartam lenni, és őt is boldoggá tenni, ami úgy tűnt, sikeresen megvalósult.

– Mikor fogod elhívni Daehyunt randizni, Suwoong-ah? – kérdezte Youngjae mosolyogva az egyik cigi szünet alkalmával a kollégánktól. Egyikünk sem dohányzott, amíg a többiek nagyban füstölögtek, mi hárman elvonulva ácsorogtunk nem messze a bejárattól. Kedveltem Suwoongot, néha még munka után is csatlakozott hozzánk, Youngjae felvetése mégis megfagyasztotta a vért az ereimben.

– Akár már ma este – mondta félénken a fiú, mire Jae ujjongásban tört ki. Teljesen sokkot kaptam, azt sem tudtam, mit kéne reagálnom, de a némán magam elé meredés nyilván nem számított túl jó pontnak. Fogalmam sem volt arról, hogy Suwoong is meleg, mi több, randira hívna engem. Arról nem is beszélve, hogy rettentően irritált Youngjae közbenjárása. Nem éreztem jogosnak, hogy kerítőt játszva beleszól az életembe. Azt gondoltam, azért csinálta, hogy lerázhasson, és végre megdöntsön valakit. Berohantam a mosdóba, mivel nem tudtam elrejteni az árulkodó könnyeket, melyek azért láttak napvilágot, mert lefogadtam, hogy Youngjae nem is érezte magát jól velem, csak kötelességből nem akart magamra hagyni. Sose szerette, hogy én otthon ücsörgök, amíg ő bulizik, így elrendezte, hogy én is kimozduljak, hogy bűntudat nélkül éjszakázhasson.

– Jesszusom, hogy nézel ki? Suwoong mindjárt itt lesz, kapd már össze magad! – torkolt le este, amikor a kanapén heverészve lelt rám, ahol éppen chipsszel tömtem magam. Miután lenyugodtam, belementem a randiba, de ez csak azért történt meg, mert képtelen vagyok nemet mondani. Eldöntöttem, hogy írok Suwoongnak egy üzenetet, hogy ne haragudjon, de hirtelen lebetegedtem, mire Youngjae kikapta a kezemből a mobilomat.

– Menjél el vele te randizni, ha annyira akarsz! – csattantam fel a telefonom után kapva.

– De te tetszel neki. Az a fiú olyan rendes, pont hozzád való. Ő jól bánna veled, és… Azt szeretném, ha boldog lennél…

– Boldog? Szerinted attól leszek boldog, ha egy olyan emberrel randizgatok, aki iránt semmit nem érzek? És miért gondolod azt, hogy a boldogsághoz muszáj járnom valakivel? Engem az tesz boldoggá, ha órákon át a béna főnökünkön nevetünk… – Nem sírhattam előtte, ezért bemenekültem a fürdőbe, és öt perc alatt elkészültem. Ha Youngjae-nek bulizni támadt kedve, én nem tartottam vissza. Elmentem Suwoonggal, hogy ő tiszta lelkiismerettel bújhasson ágyba egy idegennel, de meglepetésemre igazán kellemesre sikeredett az estém.

Könnyű volt Suwoonggal megtalálni a közös hangot. Rendkívül alkalmazkodó, figyelmes személyiséggel rendelkezett, és azzal a fantasztikus képességgel bírt, mint senki más. A társaságában meg tudtam feledkezni Youngjae-ről, abban a két és fél órában, amit az étteremben ütöttünk el, csak rá koncentráltam, a gondolataim nem kalandoztak el máshova.

Hazaérve persze megtört a varázs. Csak egy pillanatra néztem fel az ablakunkra, de amint megláttam Youngjae-t, már nem bírtam tovább színlelni. Ugyanakkor a büszkeségem nem engedte, hogy ilyen könnyen megadjam magam. Felbosszantott, hogy az a hülye még arra sem volt képes, hogy elhúzzon otthonról, az én lakásomban fektetett meg valakit, ezért céltudatosan megragadtam Suwoong vállait, és vadnak tűnő csókba hívtam. Nem tudtam megmondani, milyen érzeteket vált ki belőlem a közelsége, hiszen csak dühből cselekedtem, és sajnáltam a srácot, amiért gyerekes viselkedésem prédájává vált, de akkor, ott képtelen lettem volna józan maradni.

– Jól telt az estéd? – próbáltam magamra vidámságot erőltetni, mihelyst beléptem a nappaliba. Youngjae nyúzottnak tűnt. Biztosan eddig szexelt, gondoltam. De lehuppanva mellé nem éreztem rajta imádott parfümjét, amit minden bevetésénél magára locsolt. Nem csillogtak úgy a szemei, mint az olyan alkalmakkor, amikor megismert egy szexi hímet. – Mi az? Busanban nincs senki kedvedre való?

– Örülök, hogy te jól szórakoztál Suwoonggal – terelte el a témát magáról. Halkan beszélt, szomorúan, amitől egy olyan képtelen ötlet villant a fejembe, hogy talán az törte ennyire le, hogy csókolózni látott minket. Felforrt az agyvizem attól, hogy nem képes kimondani, mi a baja, ezért lesz, ami lesz alapon rázúdítottam az igazságot:

– Csak nem az bánt, hogy lesmároltam? Ugyan már, Youngjae! Pontosan tudod, hogy miért csináltam. Hogy féltékennyé tegyelek, hogy elhitessem veled, rajtad kívül létezik más is számomra, pedig rohadtul nem! Most úgy utállak! Minek kellett kibámulnod az ablakon? Az ajkaim egy évig őrizgették a csókod, erre dacból már egy másik ember csókjának nyomai vannak rajta…

Youngjae óvatosan hanyatt döntött a kanapén, és mohón az ajkamra tapadt. Annyira más volt vele csókolózni… Nem vonta el a megbántottság a figyelmemet, nem álltam ellen, pedig éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége, csak kiélveztem minden egyes pillanatot, amivel megajándékozott. Közben az járt az eszemben, hogy ha Youngjae-vel nem csókolózhatok többet, nem baj, de mással sem fogok, mert akkora különbség volt a tapasztalataim között. Nem mintha túl sok tapasztalattal büszkélkedhettem volna, de pontosan tudtam, hogy nem Suwoong tehet arról, hogy az ő érintéseitől nem borult lángba a testem, hogy az ő mozdulatai nem késztettek remegésre, vagy hogy az ő pillantásától nem vert olyan gyorsan a szívem.

– Te vagy az én őrült angyalom, a legjobb barátom, a… – Youngjae hangja elcsuklott, és a szemei megteltek könnyekkel. Megrémisztett, mert sosem láttam még olyan bánatosnak. Sugárzott belőle a fájdalom, amit azonnal el kellett mulasztanom. Gyűlöltem magam, amiért miattam került ilyen állapotba. Minek csókoltam meg Suwoongot? Hisz egy cseppet sem élveztem, ráadásul ez által összetörtem annak az embernek a szívét, aki a világot jelentette nekem. – Szeretlek, édes angyalom! De nem lehetek veled. Olyan fiatalok vagyunk még, és engem hajt a vérem. Talán ha harminc évesen találkoztunk volna először… És lehet, hogy tíz év múlva már készen állnék egy kapcsolatra, de nem kérhetlek meg arra, hogy várj rám. Az lesz a legjobb, ha többet nem látjuk egymást…

– Ne! Azt el tudom viselni, ha nem járunk, de a legjobb barátomat nem veszíthetem el…

– Azt hittem, Yongguk hyung a legjobb barátod – mosolyodott el halványan. Nem mondhattam el neki, hogy ő több nekem legjobb barátnál, de még a szerelem sem megfelelő kifejezés arra, amit iránta éreztem. Még mindig átölelve tartott, én pedig hirtelen felindulásból újra megcsókoltam. Tisztában voltam vele, hogy azt az éjszakát nem fogjuk megismételni, de ha csak egyszer kerülhetett rá sor, mindent meg akartam tenni alatta.

Youngjae hagyta, hogy ügyetlenül reszkető kezeim megszabadítsák a ruháitól, és közben leutánozta a mozdulataimat. Annyit álmodoztam arról, hogy az ágyamban fog feküdni mellettem, rajtam, de sosem reméltem, hogy ez az álom valóra is válhat. Nem álltattam magam. Tudtam, hogy Jae nem fog változtatni az elhatározásán. Nem kergettem hamis illúziókat azzal kapcsolatban, hogy a szeretkezésünk során ráébred, hogy neki mégsem kell senki más, és a felől sem támadtak kétségeim, hogy az elkövetkezendő időkben rohadtul fog fájni, de akkor sikerült elérnem, hogy csak a pillanatnak éljek. Boldogok voltunk, szerettük egymást, és én nem támadtam le azzal a kérdéssel, hogy ennek ellenére miért nem maradunk együtt.

Egész éjjel nem aludtam. Görcsösen kapaszkodtam belé, mert éreztem, hogy ezek után már semmi nem lesz ugyanaz. Felnőttünk, egymásra találtunk, aztán pár röpke órát követően elveszítettük a másikat. Sejtettem, hogy Youngjae nem szívesen búcsúzkodna, ezért mielőtt reggel felébredt volna, kimásztam az ágyból, és hagytam neki egy cetlit azzal az üzenettel, hogy kimegyek anya elé a reptérre. Szívem legmélyén persze azt reméltem, hogy utánam jön, bejelenti, hogy soha többet nem megy haza a kis falujába, beköltözik a szobámba, és amíg nem találunk egy olcsó albérletet, ott fogunk lakni anyával, aki ennek szintén nagyon örült volna, de délután csak ketten léptük át az otthonunk küszöbét, és nekem már csak az emlékeim maradtak, meg a kispárnámat átitató Jae illat, amit úgy szorongattam azután, mint azt, aki korábban rajta feküdt.

2014. július

Három év telt úgy el, hogy nem találkoztam Youngjae-vel, és ez nem rajtam múlt. Elfogadtam, hogy nem lehet a párom, továbbra is barátként viselkedtem volna vele, de nem kaptam rá lehetőséget. Rengeteget e-maileztünk, nem szakítottuk meg végleg a kapcsolatot, de akárhányszor azt írtam neki, hogy meglátogatnám, vagy hogy nyáron legalább pár napra ugorjunk le a partra, mondva csinált indokokkal visszautasított. Arra a megállapításra jutottam, biztosan azért, mert nem szeretne kísértésbe esni, sem kihasználni engem, hisz magamat ismerve rögtön a karjaiba omlottam volna, bármi is történt korábban. Persze lehet, hogy csak én voltam paranoiás, mivel elmesélte, hogy az apukája megbetegedett, és azért nem tudott elszabadulni, mert őt ápolta, de túlságosan gyanakvó énem mindenféle összeesküvés elméleteket gyártott.

Hiányzott. Mocskosul hiányzott, de ez csak akkor tudatosult bennem, amikor újra azon a helyen álltam, ahol először csókolóztunk. Abban az évben azért érkeztem a régi nyaralóhelyünkre, mert Yongguk hyung megkért rá. Azt mondta, nagy bejelentenivalója van, és ragaszkodik ahhoz, hogy ott oszthassa meg velem. Akkor már majdnem tíz hónapja jártam Suwoonggal. A véletlen vagy a sors ismét az utamba sodorta, és mivel ő volt az egyetlen, aki mellett meg tudtam feledkezni a múltról, beadtam neki a derekam. Távol a tenger illatától nem kísértettek egykori boldogságom árnyai, jól éreztem magam vele, nem töprengtem azon, hogy mi lett volna, ha, a hullámok azonban egy-kettőre felszínre hozták az emlékeimet.

– Készülj, öcskös, mert fél év múlva keresztapa leszel! – újságolta hyung a nagy hírt, mire felocsúdva a hirtelen jött melankóliából, a nyakába ugrottam. Ő és Jihye megcsinálták. Az első szerelmükkel maradtak, amitől az egyik szemem sírt, a másik pedig nevetett. Nagyon örültem a boldogságuknak, de a kis csapatunkból hiányzott valaki, aki minden bizonnyal egy helyes fiút szédített éppen.

– Mit nem hallok, hyung! Gratulálok! A második gyereketek keresztapja lehetek majd én?

Teljesen ledöbbentem, amikor Youngjae felbukkant a semmiből, hogy jól megszorongassa hyungot. Haragudtam rá, amiért olyan hosszú időn át lerázott, ráadásul egyáltalán nem készültem fel arra, hogy újra láthatom, az ösztöneim mégis győzedelmeskedtek a sértettségem felett. Gyorsan elhúztam Yongguktól, és annyira erősen öleltem magamhoz, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Nem is akartam! Attól féltem, nem fogja értékelni heves közeledésemet, de úgy csillogtak a szemei, mint gyerekkorunkban, ami forrósággal öntötte el az egész testem.

– Elrabolhatom? – fordult tisztelettudóan hyunghoz, aki elégedetten vigyorogva bólintott egyet. Youngjae megfogta a kezem, majd futásnak eredtünk. Hangosan kacagva gázoltunk a homokban, aztán a zenés felvonulás helyszínéhez érkezve Jae a csípőmre csúsztatta a tenyerét, hogy irányító mozdulatokkal táncolásra bírjon. Arcomat az ég felé fordítva teli torokból énekelni kezdtem, amihez hamarosan ő is csatlakozott. Igen, jól éreztem magam Suwoonggal, de vele csodálatos volt, őrületes, vérpezsdítő, ami életre keltette szunnyadó szívemet.

Hirtelen megjelent egy srác, aki se szó, se beszéd lecsapta a kezemről Youngjae-t, és izgatott magyarázásba fogott. Éreztem, hogy falfehérré válok, amikor megértettem, hogy mit hajtogat japánul. Annak a barom Youngjae-nek az volt a perverziója, hogy külföldiekkel jött össze. Biztosan élvezte, hogy nem érti, mit mondanak, hiszen a hangsúly sosem a szavakra került. Realizáltam, hogy rég nem látott barátom csak azért hívott magával, hogy megint tolmácsnak használjon, és ezúttal helyesen fordítottam, holott régebben mindig téves információkat adtam át, hogy eltávolítsam a leendő szeretőitől.

– Ha esetleg a térdelésből és a gyűrűből nem jöttél volna rá, hogy ez a kedves fiú éppen megkéri a kezed, akkor most megerősítem – vágtam oda fennhangon, majd felbőszülve visszaindultam hyungékhoz.

– Várj már, Dae! Gőzöm sincs róla, mi ütött ebbe a bolondba! Esküszöm, két hete ismerem, és semmi nem volt köztünk. Ezek szerint ide is követett, ami végképp azt igazolja, hogy nem százas. De a gyűrűk jól jönnek. Gyere hozzám, angyal!

Amikor Youngjae fél térdre ereszkedett előttem, úgy éreztem, egy komédia kellős közepébe csöppentem. Egyszerűen nem tudtam komolyan venni a szavait. Három évig látni se akart, aztán váratlanul előtűnt, megkérték a kezét, megkérte a kezem… Mégis mit kellett volna tennem? Egy szó nélkül igent mondani neki? Mindennél jobban vágytam arra, hogy valóban össze akarja kötni az életét velem, de abban a pillanatban túl sok volt bennem a kérdőjel.

– Miért csinálod ezt? Mostanra sikerült kibuliznod magad? Elég strigulát húztál a listádon ahhoz, hogy megállapodj mellettem? Lassan egy éve járok Suwoonggal. Dobjak el mindent miattad? De hiszen te sem mondtál le anno a kicsapongó életmódról, akkor nekem miért kéne ezt tennem? Azt mondtad, ne várjak rád. Pedig én vártam volna! Akármeddig vártam volna, ha tudom, hogy van esélyem, de most már késő.

– Kérlek, hallgass meg! Nem apukám volt beteg, hanem én. Tudod, milyen nehezemre esett elengedni téged azon az éjszakán? Te voltál az életem, Daehyun, amióta megismertelek, és csak veled akartam szeretkezni… Folyton arról írtam neked, milyen szexi csődörökkel partizok, miközben valójában egy steril kórházban feküdtem, ahol szerencsétlenségemre még a doki is tök ronda volt. Egyedül a te üzeneteid tartották bennem a lelket. Dae, én azt hittem, meg fogok halni. Nagy fájdalmak gyötörtek, halálos kórtól szenvedtem, amiből rohadt kevesen gyógyulnak fel. Apa minden pénzét a műtétekre, kezelésekre költötte, míg végül találtunk egy orvost, aki lassan bár, de teljesen tünetmentessé tett. És amikor már nem állt közénk a rám vadászó halál, semmi nem tartott vissza attól, hogy szerelmet valljak neked. Mert te vagy az én őrült angyalom, a legjobb barátom, és az egyetlen szerelmem.

Leforrázva álltam ott, levegőt is alig kaptam. Egész idő alatt abban a hitben éltem, hogy Youngjae egymás után falta a jobbnál jobb pasikat, erre kiderült, hogy haldoklott. Ezt képtelen voltam feldolgozni. Azt kívántam, bárcsak egy csomó jelentéktelen idegennel szexelt volna, amíg én utána sóvárogtam, ahelyett, hogy a haláltól rettegett. Könnybe lábadt tekintettel várta, hogy átöleljem, és azt mondjam, mostantól minden rendben lesz, de nem tudtam mást csinálni a szoborrá dermedt bámuláson kívül.

– Miért nem mondtad el? – suttogtam nagyot nyelve.

– Érettségi előtt álltál, álmaid egyetemére készültél… Ha elmondtam volna, folyton az ágyam szélén ültél volna, amit imádtam volna, de nem ronthattam el az életed.

– Jogom lett volna választani! Mindennel szemben téged választottalak volna…

Akkor is őt választottam, de egy kis időre egyedül kellett maradnom, hogy megemésszem a hallottakat. Ott hagytam őt, és bezárkóztam a hyungék nyaralójában lévő szobámba gondolkodni. Egyértelmű volt, hogy Youngjae-t szerettem, hogy vele akartam lenni életem végéig, de összeszorult a szívem arra a gondolatra, hogy fájdalmat fogok okozni Suwoongnak. Hogy mondhattam volna el neki, hogy őt csupán pótléknak használtam, csak azért kellett, hogy ne érezzem olyan magányosnak magam, amikor ő mindent megtett értem?

Nem tudom, milyen hosszasan tépelődtem, de kisvártatva arra lettem figyelmes, hogy Yongguk hyung egy Télapó jelmezben feszít előttem. Azt azért biztosra vettem, hogy öt hónapon át nem filózhattam, ezért felettébb furcsálltam, hogy hyung ilyesmire vetemedik a nyár közepén. Amúgy is látszott az arcán, hogy a pokolba kívánja az egészet, de eleinte azt hittem, a pici érkezésére gyakorol. Annak ellenére, hogy nem rajongott az ilyen cuki szarságokért, nem kételkedtem abban, hogy a gyermeke kedvéért bármire képes lesz.

– Van egy ajándékom számodra. De gyorsan bontsd ki, mert így is sokkal tartoztok nekem ezért – tolt az orrom elé egy nagy zsákot.

Fejcsóválva nyitottam ki a csomagot, mert az alakjából meg a mocorgásából tudtam, ki lapul a nyári Mikulásunk puttonyában. Elképedve észleltem azonban, hogy Youngjae nyuszi füleket helyezett a fejére, sőt, még egy bolyhos farkat is erősített a nadrágja hátsó részére. Az orrát úgy mozgatta, mint egy vérbeli tapsifüles, amitől akaratlanul is elmosolyodtam, holott pillanatnyilag teljesen össze voltam zavarodva. Amikor nagyobb figyelmet fordítottam a pólójára is, felfedeztem rajta a lényegre törő feliratot, ami azt hirdette, hogy „gyere hozzám”. Ennyi éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy feladva a makacskodást a karjába vessem magam, és megajándékozzam egy forró csókkal.

– Akkor ezt igennek veszem – mormolta az ajkamra mosolyogva, mialatt egy pillanatra sem engedett el.

– Még nem is járunk. Hogy kérdezhetsz ilyeneket?

– Én nem kérdeztem, felszólítottalak, édes – bökött a felsőjére, amin valóban nem az állt, hogy „hozzám jössz?” – Különben is, ezer éve ismerlek, és pontosan tudom, hogy veled akarom eltölteni életem hátralévő részét. Már eddig is túl sokat voltunk külön, vagy te nem így érzel?

– Persze, hogy így érez! Nyugodtan essetek egymásnak, csak előtte szabadítsatok meg ettől a hacukától, mert eddig bírtam Télapót játszani. Jössz nekem egyel, Youngjae-ya! Pár év múlva te fogsz helyettem beöltözni a gyerekemnek, és rengeteg ajándéknak kell majd lennie a zsákodban, amit természetesen te fogsz megvenni előtte. – Nevetve odaszaladtam Yonggukhoz, aki szemmel láthatóan fellélegzett, amikor lekerült róla a Mikulás jelmez. Komolyan végigmért mindkettőnket, nem mondott semmit, de a tekintete mindent elárult: azt tanácsolta (vagy inkább parancsolta), hogy hagyjuk abba a játszmázást, és mostantól csak a jövőre koncentráljunk. Jae kézen fogott, és átvitt az ő nyaralójukba, hogy zavartalanul kettesben lehessünk, mert az ő apukája már rég nem járt a tengerhez, hyungéknál viszont állandó vendégnek számított anya és immár Jihye is.

– Szerelmem… Adsz nekem öt percet? – kérdeztem félszegen, amikor Youngjae ragyogó szemekkel csókolta végig az arcom, amint megérkeztünk. Végre boldog voltam, de a boldogságom nem lehetett teljes a gyomromban keletkezett görcstől, ami egyre nőtt, ahogy a kezembe vettem a telefonomat a teraszon. Egy ideig csak bámultam a kijelzőt, pedig nem akartam sokáig távol lenni Jae-től, mert olyan kétségbe esetten nézett rám, mintha azt hinné, soha nem fogok hozzá visszamenni.

Suwoong vidáman fogadta a hívásomat, amitől még nagyobb bűntudat lett úrrá rajtam. Arra számíthatott, hogy azért keresem, hogy megmondjam neki, mennyire hiányzik, és milyen kár, hogy ő nem tudott velem jönni, ehelyett én szakítani terveztem, ráadásul telefonon keresztül, amit alapjáraton gusztustalannak tartottam, de képtelen voltam kivárni, amíg személyesen találkozunk.

Nem húztam sokáig az időt, hamar a lényegre tértem, és remegő hangon a tudtára adtam, hogy Youngjae is itt van, aminek köszönhetően újra felszínre törtek rég eltemetett érzéseim. Azok az érzések, melyek sosem múltak el, csak megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őket, de többé nem akartam hazugságban élni. Suwoong nyugodtan fogadta a hírt, mintha előre sejtette volna, hogy csak addig lehet mellettem, amíg életem szerelme újra fel nem bukkan, és sok szerencsét kívánt a kapcsolatunkhoz. Lenéztem az ujjamon ékeskedő gyűrűre, miközben hálát adtam az égnek, hogy Suwoong nem láthatja, mert az felért volna még egy pofonnal.

– Úgy féltem, hogy elkések, és mire eljutok hozzád, te már fülig szerelmes leszel Suwoongba – jegyezte meg halkan Youngjae, amint leülve mellé átkaroltam a vállát.

– Mégis hogy szerethettem volna bele másba, hiszen kilenc éves korom óta te voltál az egyetlen, akiért megőrültem. Azon a napon megpecsételődött a sorsom, amikor idiótát csináltam magamból miattad. Szerinted azt bárkiért megtettem volna? Én viszont arra lennék kíváncsi, te mikortól vagy szerelmes belém? – rukkoltam elő azzal a kérdéssel, ami egy ideje igazán foglalkoztatott. Nem titok, hogy ő sokáig csak barátként tekintett rám. Elmesélte, ki tetszik neki a suliban, megosztotta velem a nyáron átélt kalandjait, mialatt én az után sóvárogtam, hogy bárcsak én lehetnék a történetei főszereplője. Youngjae a nyakamba csókolt, és szorosabban fonta körém kissé reszkető karjait. Valószínűleg nem tudta elhinni, hogy végre együtt lehetünk, ami rám is igaz volt. Úgy éreztem, mély álomba szenderültem, és mindaz, ami az elmúlt pár órában lejátszódott, csak szerelmes elmém szüleményeként jött létre.

– Amikor először megcsókoltalak, az csak játék volt számomra. Egy ostoba kölyök szórakozása, aki azt hitte, te is egy leszel a listáján, és könnyedén továbbléphet, miután behúzza a strigulát. De visszatérve a mexikói sráchoz, ráébredtem, hogy minden mozdulatában téged kereslek, és az, amit korábban oly annyira élveztem, már cseppet sem érintett meg. Azért nem mondtam el rögtön, mert szükségem volt egy kis időre, hogy feldolgozzam, hogy beleszerettem a legjobb barátomba, de karácsonykor el akartam menni hozzád, hogy mindent bevalljak. Olyan izgatottan készülődtem, elképzeltem, milyen romantikus körülményeket fogok teremteni, erre a buszhoz tartva összeestem. Egy kórházban tértem magamhoz, ahol azzal szembesítettek, hogy leukémiás vagyok. Nem reménykedtem, mert anyukám is abban halt meg, és ismertem a statisztikákat, amik eléggé ellenem szóltak…

– Úgy csináltad végig azt a nyarat, hogy tudtad, milyen beteg vagy. Azért akartad, hogy jöjjek össze Suwoonggal, hogy ne szomorkodjak annyira az elvesztésed miatt. Azért mondtad, hogy pasizni akarsz egy komoly kapcsolat helyett, mert ezzel próbáltál meg kiábrándítani magadból… – suttogtam a kulcscsontjára. Fájón nyilallt belém a felismerés, mi szerint az első szeretkezésünk alkalmával egész végig ott lebegett a feje felett a halál, ami csak arra várt, hogy lecsaphasson rá, és magával vigye. Erősebben szorítottam magamhoz, mintha attól rettegnék, hogy megint meg fogja környékezni, de készen álltam arra, hogy mindennel szembeszállva harcoljak érte.

– Csak te adtál nekem erőt a küzdelemhez. Nem volt, ami ezen a világon tartson. A rosszabb napokon azt kívántam, hogy jöjjön már végre értem az anyukám, de aztán mindig eszembe jutott, hogy nem kell felmennem az égbe ahhoz, hogy angyalokkal találkozzak, hisz nekem van egy földre tévedt angyalom, aki nagyon szomorú lenne, ha… – Youngjae nem tudta folytatni a torkát fojtogató gombóc miatt. Nem tűrhettem a bánatát, messze kellett űznöm a kínzó emlékeket, hogy végre belefeledkezhessünk a megérdemelt boldogságba. Felhagytam a finom csókokkal, és határozottan, kissé erőszakosan hajoltam az ajkára. Ki akartam verni a fejéből a fájdalmas gondolatokat, elérni, hogy csak az itt és most számítson, ezért egyre merészebb lettem, ami hamarosan mosolyt csalt az arcára a korábbi könnyek helyett.

Vadul estünk egymásnak, nem úgy, mint pár évvel azelőtt. Mindent másképp szándékoztam csinálni, hogy ne emlékezzen arra a gyötrelemre, amit akkor érzett. Azt gondoltam életem legszebb pillanatának, de Youngjae betegségének fényében más értelmezést nyert az az este. Végül sikerült felülírnunk, túlszárnyalnunk, és új dimenzióba helyeznünk az eggyé válás fogalmát. Semmi nem létezett számomra rajta kívül. Egy pillanat töredéke alatt megfakult az a jó, amit Suwoonggal éltem át, mert Jae-nek köszönhetően színtiszta csoda költözött belém, amit hülye lettem volna veszni hagyni a szimpla jó javára.

Már éjfél is elmúlt, amikor bekopogtattunk anyához. Youngjae kezdetben vonakodott, mert nem akarta zavarni, de én tisztában voltam azzal, hogy anyám még a halálos ágyáról is újjászületve pattanna fel, ha tudomást szerezne arról, hogy Jae és én együtt vagyunk. Kettőjük közt igazán különleges kapcsolat alakult ki, így borzongató melegség járta át a szívem, ahányszor rájuk néztem. Jae megtalálta a pótanyukáját az enyémben, anya pedig kicsi kora óta úgy kényeztette őt, mintha az eltitkolt fia lenne, akit születésekor elhagyott, de később megbánta a tettét.

– Édes kicsikém, olyan boldoggá tesz, hogy teljesen meggyógyultál! Minden este imádkoztam érted, majd’ beleszakadt a szívem, amikor olyan rossz bőrben láttalak… – Anya és Youngjae egymás nyakába borulva zokogtak, amíg én realizáltam, hogy anyám mindvégig tudott a szerelmem szenvedéséről, és egy szót sem szólt nekem róla. Visszagondolva, néha eltűnt egy egész hétvégére, de én olyankor azt hittem, hogy egy pasival találkozgat, ezért nem firtattam a dolgot. Viszont minden alkalommal hulla fáradtan, beesett arccal tért haza, amit akkoriban nem tudtam hova tenni. Most már megértettem, hogy a sok vezetéstől merült ki, és az készítette ki annyira, hogy olyan állapotban látta Jae-t. Odafurakodtam hozzá, és könnyes szemmel magamhoz szorítottam. Kimondhatatlanul hálás voltam neki azért, hogy annak ellenére nem hagyta magára a kedvesemet, hogy nagyon megerőltető volt számára ez a procedúra. Nem kértem rajta számon, hogy miért nem árulta el a betegséget, inkább százszor elismételtem, hogy mennyire szeretem, majd örömittasan nyomtam egy csókot Youngjae szájára.

– Nem csak azért jöttünk, hogy Jae meglátogasson téged… – kezdtem a magyarázkodást, de anya fél perc alatt felmérte a helyzetet. Még a gyűrűket is kiszúrta az ujjunkon, melynek következtében olyat sikkantott, hogy szerintem az egész partot felverte.

– Istenem! A másik dolog, amiért minden este imádkoztam, az volt, hogy végre találjatok egymásra. Ki nem állhattam azt a Suwoongot. Nem rossz gyerek, de a kisfiam mellett az én Youngjae-mnek van csak helye. Állandóan vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjam le azzal, hogy nem veszed észre, hogy Daehyunie egész nap az én Youngjae-mre gondol? Még akkor is, amikor…

– Anya! – Jae és ő hahotázva ölelgették egymást, amíg én szégyenkezve kisebbre húztam össze magam. Tudtam, hogy anya nem kedveli Suwoongot, de ez nem ellene szólt, mert senkit sem tűrt volna meg mellettem a kis kedvencén kívül. Ettől függetlenül nem tetszett, hogy szegény fiún élcelődik. Elhatároztam, hogy a következő karácsonyon azt fogom kívánni a Mikulástól, hogy Suwoong is találja meg az igazit. Ha a nagyszakállú azt az álmomat is valóra váltotta, hogy Youngjae az enyém legyen, kétségtelenül ebben az ügyben is segíteni fog.

– Szerintetek mi legyen az együttesünk neve? – kérdezte Zelo békésen elnyúlva a homokban. Remekül éreztük magunkat kis csapatunkkal, amikor összegyűltünk, hogy megvitassuk a közelgő tehetségkutatón való indulást. Imádtam a partot, rengeteg szép emlék fűzött hozzá, és nem kételkedtem abban, hogy rengeteg szép emléket fogok még ott megélni. Youngjae csukott szemmel pihent a vállamon, nem igazán szólt hozzá a diskurzushoz, csak élvezte a napfény és az ujjaim cirógatását, de ennél a témánál érdeklődve fordult a többiekhez.

– B.A.P – közölte magától értetődően.

– Három random betű egymás után? Ezzel az erővel L.G.T is lehetne – hurrogta le Himchan az ötletet. Eleinte azt hittem, zavarni fog a jelenléte, hisz ő csókolta meg először Youngjae-t, de aztán rájöttem, hogy nem érdekel, hogy Jae kivel csókolózott először, amikor egész hátralévő életünkben velem fog.

– Az a Best Absolute Perfect rövidítése – magyarázta Youngjae, miközben egyenesen a tekintetembe mélyedt. A többiek felhördültek, nyálasnak találták a hasonlatot, mert azt gondolták, Jae konkrétan rám céloz ezzel a kifejezéssel, ami nagyrészt így is volt, de ettől függetlenül jó banda névnek tűnt, úgyhogy sikerült meggyőznöm a többieket arról, hogy fogadják el az ajánlatot.

– És melyik dalt adjuk elő? – szólalt meg Jongup, miután lezártuk az első kérdést. – Én a Backstreet Boystól a…

– Ha Backstreet Boyst akartok énekelni, én most rögtön kiszállok! – akadt ki Yongguk hyung. Zelo a másik rapperünk segítségére sietve lelkesen 2Pac nevét kezdte skandálni, ez viszont Himchannak és Youngjae-nek nem nyerte el a tetszését, ami egy hosszú percekig tartó vitába torkollott. Egymás után dobálóztak az előadók neveivel, a dalcímekkel, de nem találtak olyat, ami mindenkinek megfelelt volna.

– Mi lenne, ha írnánk egy saját dalt? – vetettem fel túlkiabálva őket, mire varázsütésszerűen elhallgattak. Bár gyanítottam, hogy az sem lesz egy könnyű menet, mert akkor meg a szövegen és a dallamon fognak összeveszni, mégis örültem, hogy elismerő pillantásokat lövelltek felém a javaslatom okán.

– Nos, akkor mi mennénk is. Az én drágám a kezetekbe adta a megoldás kulcsát, ami nélkül még most is marakodnátok, én meg az együttesünk nevét találtam ki, szóval ezt értékeljétek – közölte lazán Youngjae, és a kezemnél fogva felhúzott, hogy visszaindulhassunk az apartmanba.

– Nekem lenne nyomós okom lelépni, hogy a terhes feleségemmel legyek! – háborgott Yongguk hyung, de Zelo nyugalomra intette azzal a megállapítással, hogy mi úgyis csak a terhükre lennénk, mert vagy enyelegnénk vagy bolondoznánk, így beletörődve utunkra engedett minket.

Régebben mindig a parton való lógás számított a kedvenc tevékenységemnek nyáron, de amint összejöttünk Youngjae-vel, legszívesebben az egész időt a négy fal közt töltöttem volna. Be kellett pótolnunk a sok kihagyást, és ki kellett használnunk azt a pár hetet, amit még gondtalanul élvezhettünk. Youngjae kijelentette, hogy nem megy vissza a falujába, maximum csak látogatóba a jövőben, és egyértelmű volt, hogy mindenféle várakozás nélkül összeköltözünk. Én azonban nem tehettem meg Suwoonggal, hogy még a közösen bérelt lakásunkból is kirakom, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy amíg nem találunk új helyet, anyánál fogunk tábort verni, akivel persze madarat lehetett volna fogatni a hír hallatán. Egyikünknek sem volt munkája, mert Jae nem dolgozhatott a betegsége miatt, engem meg pont a nyár kezdetén rúgtak ki, így nyugodtan maradhattunk kicsit több időt a tengernél.

A kanapén feküdtünk egymásba gabalyodott végtagokkal, amikor Youngjae dúdolni kezdett egy dallamot, én pedig olyan szavakat párosítottam hozzá, amik először eszembe jutottak: „Forever with you…” Mert kicsi korom óta ez volt az egyetlen kívánságom. Mindig vele lenni. Hirtelen egymásra néztünk, és ráébredtünk, hogy annak ellenére, hogy kibújtunk a dalírás alól, tudat alatt éppen azt tesszük. Bekapcsoltam a hangrögzítőt a telefonomon, és előkaptam egy jegyzetfüzetet, hogy el ne vesszen a munkánk, majd elképzeltem, hogy Youngjae azt a dalt fogja énekelni a színpadon, miközben én megbabonázva bámulom őt. Végre biztos voltam abban, hogy az akadályokkal teli útról ráléptünk egy pompázatos virágokkal borított ösvényre, amiről már senki nem téríthetett le, ha egyszer rátaláltunk.