Ha újra az enyém lennél... - Ötödik nap nélküled

Ha újra az enyém lennél, ismét olyan szerelmes lehetnék, ami csak a regényekben létezik.

Baekhyun

Lustán nyújtózkodom egy nagyot az ágyban. Nincs erőm felkelni a távirányítóért, pedig eléggé idegesít a film, amit éppen vetítenek, nem mintha bármelyik tévéműsor le tudná kötni a figyelmemet. Inkább azon szenvedélyemnek hódolok, hogy Sehun félmeztelen testét bámulom, ahogy minden este szoktam. Egyszerűen nem találtam még ennél jobb elfoglaltságot. Kíváncsi lennék rá, őt valóban érdekli-e az adás, vagy a gondolatai teljesen máshol járnak, miközben a szeme a képernyőre tapad, de nem akarom zaklatni a faggatózásommal. Ha szeretné, úgyis elárulná, merre kalandozik, amúgy meg lefogadom, hogy most is a munkán agyal, mert az a lételeme.

Rohadt nagy mázlistának érzem magam, amiért egy ilyen adonisszal járhatok. Sosem fogom megunni feszes hasfala, izmos karjai fixírozását, ami szerencsére nem zavarja őt. Szerintem külön örül neki, hogy van, aki fürdőzik a szépségében, máskülönben nem pucérkodna előttem. Én bezzeg nyakig húzom magamon a takarót, mert kényelmetlenül érint, hogy amíg a barátom a világ egyik legszexisebb hímje, én csak egy nyikhajnak tűnök mellette. Nem is tudom, hogy fanyalodhatott rám, bár azért jobb napjaimon nem tartom magam annyira katasztrofálisnak.

Néha zavar, hogy egy közös programunk sincsen. Sehun egész nap katonáskodik, amiről igazság szerint azt sem tudom, mit jelent, mert még sosem láttam bevetés közben, de ez nem is baj, mert halálra idegeskedném magam. Így is elég nehezen múlnak az órák nélküle, főleg, hogy kicsit unalmas az állatok közt lenni reggeltől estig. Bosszant, hogy folyton csendben kell maradnom, és ha meg is szólalok, a lovak nem válaszolnak, ami számomra felér egy kínzással, mivel imádok beszélni. Néha beszököm a nénikémhez a konyhára, hogy meghallgassak pár pletykát, amit a vacsoránál továbbadok Sehunnak, bár ő nem igazán a beszédességéről híres. Meghallgatja a badarságaimat, ha jó hangulatában van, halványan elmosolyodik, aztán siet a szobánkba lepihenni, hogy kiheverje a fáradalmakat.

Gyakran az az érzés kerít a hatalmába, hogy nem is vagyunk egy pár. Túlságosan távolságtartóan viselkedik velem, nem megyünk sehova randizni, de otthon sem ér hozzám, ami egyre jobban aggaszt. Mégis mit kezdjek azzal, hogy a legínycsiklandóbb falatot helyezték a tányéromra, ha nem kóstolhatom meg? Talán a sarkamra kéne állnom, hisz meg sem próbáltam elhívni magammal, pedig lehet, hogy csak arra vár, hogy én lépjek először. Megannyi emlékem van arról, hogy szenvedélytől fűtve nekem esik, ezért szeretném kideríteni, hogy régen mit csináltam jobban, mert ha most is azt tenném, újra minden a régi lehetne köztünk.

– Nincs kedved lemenni a tópartra? Piknikezhetnénk az éjszakai égbolt alatt, vagy csónakázhatnánk, amihez kedved van – kezdem óvatosan a puhatolózást. Sehun felém fordul, de meg sem kell szólalnia, már a tekintetéből látom, hogy mi lesz a válasza. Nem szabadott volna előrukkolnom ezzel. Szegény sokkal durvább munkát végez nálam, érthető, ha hulla lesz estére. Önző vagyok, amiért szóba merészeltem hozni. Ha ilyen telhetetlenül viselkedem, a végén még úgy felbosszantom, hogy el fog hagyni, amit nagyon nem akarok. Nem veszíthetem el országunk legdögösebb srácát, inkább beérem annyival, hogy csak nézem őt.

– Ne haragudj, Baek! Tudom, szörnyű barát vagyok, de tényleg kimerített az utóbbi időszak…

– Mi? Dehogy vagy szörnyű! Én vagyok az, amiért nem értelek meg. Csak attól féltem, hogy velem van bajod, hogy már nem tetszem neked. Vagy, hogy már más tetszik… – Bevallom, nem tudom kiverni a fejemből, hogy mit csinálhatott Sehun és az a béna Jongin, mialatt össze voltak zárva. Kimondhatatlanul böki a csőröm az a gyerek, de azt meg kell hagyni, hogy nem néz ki rosszul, én konkrétan labdába se rúghatok mellette, szóval nem alaptalan a gyanúm. Az volt a tervem, hogy jól kifigyelem őket a vacsorák alkalmával, hátha másként néznek egymásra, vagy megpróbálnak titokban beszélgetni, amit kihallgathatok, de Jongin azóta kerüli a palota konyháját. Tegnap megláttam őt egy fiú társaságában, akivel elég közvetlennek tűnt, és ez cseppet megnyugtatott. De ettől még az nincs kizárva, hogy Sehun nem esett bele.

– Mégis ki más tetszhetne? Chanyeol herceg? – Hányást imitálva felhördülök, amin Sehun elmosolyodik, aztán a következő pillanatban magához húz. Olyan hirtelen jött az egész, hogy teljesen meglepődöm, amikor a szája az enyémhez ér, szó szerint megijedek a mozdulattól, ami csuklás formájában ölt testet. Iszonyatosan szégyellem magam, amiért így elszúrom azt a pillanatot, amire régóta várok, Sehun viszont nagyon jót mulat a reakciómon. Nem is tudom, mikor láttam utoljára így nevetni, úgyhogy még rá is teszek egy lapáttal a csuklórohamra, amitől nem bírja abbahagyni a hahotázást.

Végre nem érzem magam annyira nyominak Sehun oldalán, mint eddig. Lehet, hogy találna nálam jobb pasit, de én legalább meg tudom nevettetni, ami remélhetőleg neki is olyan fontos, mint nekem. Felbátorodva a jó kedvén, úgy döntök, ma este nem fogok megelégedni a bámészkodással. Nincs szükségünk a partra ahhoz, hogy összebújjunk. Ott úgyis csak az agyamra mennének a bogarak, amiktől nem tudnék a lényegre koncentrálni.

Első körben kikapcsolom a tévét, és beteszek helyette egy kellemes zenét. Ezt követően magamhoz veszek egy flakon testápolót, és megkérem Sehunt, hogy feküdjön hasra. Jól a hátába masszírozom a krémet, és egy darabig nem mozdulok arról a területről. Sehun megérdemli, hogy ilyesfajta lazításban lehessen része, és elégedett nyögései is arról tanúskodnak, hogy jó ötlet volt tőlem a kényeztetés. Amikor kicsit más vizekre szeretnék evezni, nyomok egy puszit a vállára, csakhogy arról megfeledkezem, hogy nemrég bekentem, úgyhogy prüszkölni kezdek, amint megérzem a krém ízét, mire Sehunból megint kitör a nevetés. Nem sikerül szexisebbre vennem a figurát, ami frusztrál, de legalább megmaradt a jó hangulata.

– Biztos, hogy akarod? Attól tartok, én nem az a tündéri lovag vagyok, akire szükséged van. A katonák nem csak a harcmezőn kemények, én viszont nem akarlak bántani. Azért nem értem mostanság hozzád, mert ismerem magam. Ha kiszakad belőlem a felgyülemlett feszültség, annak lehet, nem lesz jó vége.

Nem gondoltam volna, hogy Sehun azért nem közeledik felém, mert magától félt. Ellágyulok a gondoskodásától, végigsimítok a vállán, és hagyom, hogy birtokba vegye a számat. Nem tagadom, vágyom a gyengéd előjátékra, hogy addig csókoljon, amíg pocsolyává nem olvadok, ő azonban nem tudja sokáig türtőztetni magát. Hamar bevadul, amiért nem hibáztathatom, hiszen feketén-fehéren felvázolta, mire számíthatok. Nem viselkedhetek ne bánts virág módjára, meg kell adnom neki, amire vágyik, hogy velem maradjon, hogy boldoggá tegyem. Az nem számít, hogy engem kicsit megrémiszt durva gesztusaival…   

Olyan erősen szorít, hogy alig kapok levegőt. Bepánikolok, amikor meg akar szabadítani a pizsamámtól, mert képtelen vagyok elvonatkoztatni a testalkatomtól, ezért muszáj kiugranom az ágyból, hogy legalább a villanyt lekapcsoljam. Visszabújva mellé engedem, hogy hevesen levetkőztessen, de a rajtam kalandozó ujjak nem váltanak ki belőlem semmit. Még jó, hogy besötétítettem, így nem láthatja az arcom, amire egyre nagyobb kétségbeesés ül ki. Mi a franc bajom van? Eddig azért nyavalyogtam, hogy Sehunt hidegen hagyom, amikor meg rám mozdul, legszívesebben visszavonulót fújnék. Tutira nem vagyok normális, amiért még nagyobb kegyként tekintek arra, hogy nem kell egyedül lennem a defektességem ellenére. Szerintem nincs még egy lúzer a föld kerekén, aki rosszul lenne Oh Sehun érintéseitől.

Természetesen nem szólalok meg. Nem utasítom vissza, nem menekülök el előle, holott már könnycseppek csípik a szemem. Olyan érzés kerít a hatalmába, mintha meg akarnának erőszakolni, de hát Sehun a barátom, nem egy vadidegen, ráadásul nem is úgy néz ki, mint azok az ijesztő alakok, akik sikátorokban kapják el az áldozataikat. A helyemben mindenki repesne az örömtől, ha egy ágyba kerülne vele, én meg itt játszom a szende szüzet, amikor eddig utána epekedtem. Biztosra veszem, hogy leállna, ha megkérném, de az egóm nem engedi, hogy megfutamodjak. Inkább csendesen tűrök, minthogy beismerjem előtte a gyengeségemet.

Stratégiát változtatva megpróbálok felülkerekedni Sehunon, hogy én irányíthassak. Azt valamiért nem bírnám elviselni, ha lefeküdnénk, ezért egy kevésbé riasztó opciót választok. A lábai közé ereszkedem, és hezitálás nélkül ráhajolok az ágyékára. Gyorsan el kell vonnom a figyelmét arról, hogy rám másszon, ezért kapkodó mozdulatokkal igyekszem ilyen módon eleget tenni a vágyainak. Sehun a hajamba markol, cseppet sem gyengéden löki felfelé a csípőjét, igazság szerint majd’ megfulladok, de akkor is inkább ezt viselem el a szex helyett.

Amint végzek, végigcsókolom a combját, csak hogy ne gyanakodjon, aztán visszafogott lépésekkel a fürdőben termek. Legszívesebben úgy rohantam volna, mintha égne a ház, de az túl feltűnő lett volna. Megragadom a fogkefém, hogy eszelős sikálásba kezdjek. A túlzásba vitt fogkrémtől öklendeznem kell, de muszáj valahogy elűznöm a számban keletkezett ízt. A torkom fáj a megerőltetéstől, a könnyeimnek képtelen vagyok parancsolni még hosszú percek múltán is. Nem értem, mi van velem, szörnyen érzem magam, és a tükörképem is azt bizonyítja, hogy a kinézetem sem rózsás.

Nem merek visszamenni a szobánkba, mert nem szeretném, hogy Sehun ilyen állapotban lásson. Ő semmiről sem tehet, én rontottam el minden jót, amit együtt megéltünk eddig. Emlékszem, amikor kéz a kézben sétálgattunk a palota mögött elterülő virágos réten. Emlékszem, milyen boldog voltam akkor. Azóta semmilyen változás nem történt. Nem szerettem bele másba, nem ábrándultam ki belőle, most mégsem érzem azt, mint amit azon a verőfényes napon.

Lehet, hogy a közérzetem romlása Park érkezésének köszönhető. Hát persze! Hogy nem jutott ez előbb eszembe? A szimpla létezése kikészít, az, hogy egy emelettel feljebb alszik békésen, amíg nekem rémálmaim vannak miatta. Egyfolytában azt látom magam előtt, ahogy lelövi az apámat, és nem hagy nyugodni a bosszú, ami megmérgezi a mindennapjaimat. Amikor nem tudtam, hol bujkál, beletörődtem, hogy a tette büntetlenül fog maradni, de most, hogy itt van egy karnyújtásnyira tőlem, nem hagyhatom ki a kínálkozó alkalmat. Szerencsétlenségemre az úrnő párja, ami azt jelenti, hogy országunk királynője nem fogja börtönbe csukni, vagy kivégezni, ahogy megérdemelné. Az a nyomorult biztosan csak azért jött össze vele, hogy megússza az életfogytiglant.

Ha eljátszadoznék egy kicsit Chanyeollal, máris jobb kedvem lenne. Azt a béna Jongint is csak azért piszkáltam, mert a kárörvendés pár percre elvonta a figyelmemet a saját nyomoromról. De most, hogy nem igazán jön a közelünkbe, más célpont után kell néznem. Mellesleg Park kiborítása sokkal nagyobb elégtételt jelent számomra, így két legyet üthetek egy csapásra. Egyrészt felvidítom magam a szenvedése láttán, másrészt végre meg fog fizetni azért, amit apámmal tett.

Leülök a lehajtott vécétetőre, miközben egy zseniális terv kezd kirajzolódni a fejemben. Azzal semmire sem mennék, ha újra rárontanék a hercegre, el kell érnem, hogy magától sétáljon bele a csapdámba. Lerí róla, hogy tetszem neki, ezért olyan szinten a függőmmé fogom tenni, hogy a végén lélegezni se bírjon nélkülem. Persze nem vethetem magam rögtön a nyakába, mert az túl szembetűnő lenne, de fokról fokra egyre közelebb fogok kerülni hozzá, hogy végignézhessem, amint a szíve szilánkosra törik. Nagyon nehéz lesz számomra ez az időszak, hiszen azzal az emberrel kell enyelegnem, akit teljes lényemmel gyűlölök, de ha a meggyötört arca lebeg a szemem előtt csókolózás közben, ki fogom bírni, mert megéri az áldozat a végeredmény miatt. El fog jutni arra a pontra, hogy inkább a halált választaná a fájdalom helyett, amit neki okozok, és akkor örömmel fogom a fejébe ereszteni a megváltást jelentő golyót.

Jól esne, ha csinálnál nekem egy bögre kakaót. Ráérsz?

Magamban számolom a másodpercek múlását, és amikor huszonöthöz érek, a mobilom üzenetet jelez. Fél percbe sem telt, hogy Chanyeol reagáljon. Már most a tenyeremből eszik a kicsike! Hideg vizet fröcskölök az arcomba, lehunyom a szemem, hogy összeszedjem magam, de valójában csak attól jobban vagyok, hogy a bosszúmmal foglalatoskodhatok. Ez legalább eltereli a figyelmemet a kapcsolatom zátonyra futásáról.

Halkan settenkedek át a szobán, nehogy felébresszem Sehunt. Kicsit fáj, hogy azon nyomban elaludt, mihelyst kielégítettem, és eszébe sem jutott, hogy nekem is járna a törődés, ugyanakkor megkönnyebbülök, amikor anélkül jutok ki a folyosóra, hogy észrevenné a szökésemet. Nem fogok szakítani vele, sőt, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy rendbe hozzam, ami félresiklott. A bosszú mellett ez lesz a másik feladat, amit előtérbe helyezek. Nemsokára az az álompár leszünk, akik egykor voltunk.

Görcsbe rándul a gyomrom, amint meglátom Chanyeolt az asztalnál tüsténkedni. Lelkesen tölt tejet az egyik bögrébe, aminek örülnöm kéne, hisz már most teljesen bepörgött, mi lesz egy-két hónap múlva, de fogalmam sincs, hogy fogom letuszkolni a torkomon azt a löttyöt, amit ő csinál, azzal a kézzel, amihez vér tapad. Az apám vére. Annyira belefeledkezik a műveletbe, hogy észre se veszi az érkezésemet, amit kihasználva nézem kicsit, mielőtt felfedném magam. Hirtelen felmerül bennem az a kérdés, hogy egy ilyen gondoskodó ember, hogy lehet gyilkos? Folyton a kis Haneul hercegnő társaságában látom, elviseli a nyúzását, nem rázza le magáról, pedig nem is a saját lánya, nekem pedig kedves mosollyal az arcán készít kakaót, amikor valójában meg sem érdemlem. Halk dúdolása, a mozdulat, ahogy iszik egy kortyot a bögréből, hogy leellenőrizze, megfelelően ízesítette-e, dejá vu érzésként hat rám. Olyan, mintha már átéltem volna egyszer ezt a pillanatot, de hiába erőltetem meg az agyam, képtelen vagyok előhívni az ezzel kapcsolatos emlékképet.

– Komolyan mondom, megmentettél! – fordul felém egy nagy sóhaj kíséretében, miközben elém helyezi a gőzölgő italt. – Egy hét leforgása alatt tizenkétszer néztem végig a Jégvarázst. Megszámoltam. Már aludni sem merek, ugyanis rémálmaim vannak attól a fura hóembertől. A rajzfilm megálmodóját pedig ezerszer nyírtam ki fejben ezerféle módon, illetve azért imádkoztam, nehogy legyen második része.

– Lövésem sincs arról, mi az a Jégvarázs. De milyen bajt tudna okozni egy hóember, amitől rémálmaid vannak?

– Például ott van az orruk, amit általában egy répa helyettesít. El tudod képzelni, miket lehet csinálni egy répával? – Nevettemben majdnem kiköpöm a kakaót, amiért kár lenne, mert nagyon finomra sikeredett. Ahhoz képest, hogy attól tartottam, alig bírom majd magamba erőltetni, olyan gyorsan felhörpintem, hogy Chanyeol arca elégedetten felragyog, és készít nekem még egyet. Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen kísértésbe estem. Még csak az hiányozna, hogy a nagy haditervem végére beleszeressek ebbe a mamlaszba! Na jó, azért egy-két vicc, és finom innivaló még nem fogja megtörni a pajzsot, ami a szívemen keletkezett.

– Nincs kedved egy éjszakai piknikhez? Visszük Pearlt, tábort verünk a tóparton, és részletezheted a rémálmaidat, mert felkeltették az érdeklődésemet. – Chanyeol gyanakodva mér végig. Nem csodálom, hogy meg van lepve, hisz pár napja még meg akartam fojtani, most meg kedvesen elhívom egy randiszerű dologra. Lehet, hogy elhamarkodottan cselekedtem. Várnom kellett volna még egy-két hetet, esetleg kevésbé romantikus invitálással kellett volna előhozakodnom, de őszintén szólva most nekem is jólesne egy kis lazítás. Nincs kedvem visszamenni a Sehunnal közös szobánkba, már csak a gondolattól is fuldokolni kezdek, hogy befeküdjek mellé. Nem jönne álom a szememre, sokkal inkább vágyom egy kis csavargásra, mellesleg ezzel össze is köthetem a kellemest a hasznossal.

– Megkérhetem a nénikédet, hogy vigyázzon Haneulre? Nem szívesen hagynám egyedül.

– Persze, addig én összedobok néhány szendvicset. Aztán majd elmeséltetem vele azt a híres Jégvarázst. – Nem igazán értem, kitől félti Chanyeol ennyire a hercegnőt. Ott van az anyja, nála lenne a legjobb kezekben, nem? Na mindegy, most arra kell koncentrálnom, hogy jól sikerüljön az este. Nem lehetek túl rámenős, ugyanakkor kicsit el fogom csavarni Chanyeol fejét, hogy legyen miről álmodoznia, amikor elválunk. Remélem, a királynő már alszik, mert nem lenne szerencsés, ha rajta kapna minket. Nagylelkűen megengedte, hogy Sehunnal járjak férfi létemre, de azt kétlem, hogy szó nélkül hagyná, hogy rámásszak a jegyesére. Attól meg végképp kiakadna, ha arra jönne rá, hogy a játék végén holtan fogja látni a kedvesét. Sajnálom őt, mert nagyon jó úrnő, de ahogy a mondás tartja, szemet szemért, vagy az én esetemben életet életért.

– Hogyhogy Pearlt választottad a sok ló közül? – érdeklődik Chanyeol, amikor kivezetem a fekete kancát az istállóból. Furcsa módon Pearl odadörgöli a fejét a coloshoz, pedig azt hittem, ilyet csak velem csinál. Sehunt bezzeg messziről elkerüli.

– Valójában ő választott engem. Minden lónak enni adtam, elláttam őket, de Pearl olyan közvetlenül viselkedett velem, mintha ismerne, így hát ő lett a kedvencem. – Gyakorlott mozdulatokkal felpattanok a kanca hátára, míg Chanyeol úgy dönt, mellettünk sétálva teszi meg a tóhoz vezető utat. Nem is baj, hogy nem ül fel a hátam mögé, mert feszélyezne a közelsége, bár előbb-utóbb hozzá kell szoknom, ha sikerre akarom vinni a tervem.

Az út csendesen telik. Belefeledkezem a táj látványába, a csillagos ég fürkészésébe, abba a nyugalomba, ami hirtelenjében a hatalmába kerít. Rég éreztem már magam ilyen komfortosan. Az utóbbi időben mindenféle kétség gyötört, de valamiért ezek a pillanatok megszabadítanak a kérdésektől, és egyszerűen élvezem, ahogy a lágy szellő cirógatja az arcom, ahogy Pearl patái kopognak a kemény földön.

Nem messze a tótól arra jutok, hogy nem ártana kicsit megleckéztetni Chanyeolt. Nem telhet el úgy az este, hogy végig jól szórakozzon, ezért lomha vágtára fogom Pearlt, és odakiáltom a hercegnek, hogy ha a hosszú lábaival legyőz minket, meg foghatja a kezem. Rendkívül jól mulatok a próbálkozásán, amikor minden erejét beleadva megkísérli leelőzni a lovat, ami persze képtelenség lenne, ha nem jeleznék Pearlnek, hogy lassítson. A közbeavatkozásomnak köszönhetően Chanyeol nyer, aki a végén úgy kifárad, hogy nyöszörögve terül el a földön, amit én hangos nevetéssel követek nyomon.

– Szóval annyira meg szeretnéd fogni a kezem, hogy azt se bánnád, ha az országhatárig kéne futnod?

– A világ végéig is elfutnék egyetlen érintésedért. – Nem néz rám, csukott szemmel liheg, mialatt a karját fájlalja, amit beütött elvágódás közben, de a hangjában megbúvó fájdalom a szívemig hatol. Még szerencse, hogy nem találkozik a tekintetünk, mert biztosra veszem, hogy az is tele lenne szomorúsággal, amit egyre nehezebben viselnék el. Nem tudom, mivel szolgáltam rá arra, hogy ennyire odalegyen értem. Sosem voltam kedves hozzá, tulajdonképpen nem is ismer, mégis úgy viselkedik, mintha mindent tudna rólam.

–  Gyere, egyél egy szenyát kárpótlásképpen.

–  Nem kérek, köszi. Nem vagyok éhes.

– Vagy inkább attól félsz, hogy megmérgeztem a kaját. Kicsaltalak ide, hogy végignézhessem a haláltusádat, aztán beledobom a tested a tóba, és az emberek azt fogják hinni, hogy véletlenül estél bele. A tökéletes gyilkosság, nem? Talán csak Columbo nyomozná ki, hogy én vagyok a tettes.

– Mégis mit kéne hinnem? Nemrég meg akartál ölni, most pedig felajánlod, hogy megfoghatom a kezed. Te nem lennél óvatos a helyemben?

– Én az izgalmasabb dolgok híve vagyok. Szexszel nyírnálak ki. Olyan sokáig, és olyan vad tempóban csinálnánk, hogy szívrohamot kapnál. De legalább szép halálod lenne.

– Azt hiszem, be kell érnem a kézfogással – nevet fel, de továbbra sem ér a szendvicsekhez. Megfogok egyet, beleharapok egy nagyot, majd a poén kedvéért úgy teszek, mintha rosszullét törne rám. A mellkasomra tapasztva kezem fetrengek a földön, hörgök, szerintem nagyon hitelesen alakítom egy haldokló szerepét, amit az is bizonyít, hogy egy idő után Chanyeol aggódva ugrik oda hozzám, hogy megszabadítson a lenyelt falatoktól.

– Hé, most nem csak a kezemet fogod – mondom incselkedve, amikor egész teste hozzám préselődik ijedtében. Amint realizálja, hogy átvertem, duzzogva ellök magától, és csak azért sem eszik a kajából, de nem baj, mert így több jut nekem. Elhúzódik a pokróc legtávolabbi pontjára, hogy minél messzebb lehessen tőlem, és rám se hederítve nézegeti a tó vizén megcsillanó hold fényét, amíg magamban még mindig azon nevetek, hogy milyen rémült képet vágott az előbb. – Nekem rövidek a végtagjaim. Közelebb kéne jönnöd, ha meg akarod fogni a kezem.

– Gyere te közelebb! Megfuttattál, rám hoztad a frászt, most rajtad a sor, hogy tegyél valamit. – Tetszik, hogy meg van sértődve. Vagyis az tetszik, ahogy lebiggyeszti az ajkát, és felfújja az arcát, mint egy kisgyerek, akit nem hagy az anyukája órákon át videojátékozni. Jesszusom, hogy tarthatom aranyosnak? Jobb lenne, ha inkább én is a tó vizére fókuszálnék, mert elég nagy szarban vagyok, ha már ennyitől ellágyulok.

– Miért akarod elvenni az úrnőt, ha nem vagy szerelmes belé? – kérdezem hirtelen ötlettől vezérelve. Chanyeol vonásai egy csapásra elkomorulnak. A keze ökölbe szorul, egész lénye megváltozik, amint megemlítem a menyasszonyát. Lehet, hogy a királynő sakkban tartja valamivel? Csak azért fog vele összeházasodni, mert zsarolja? Ezt nem tudom elhinni egy olyan kegyes és jóságos emberről, mint Taeyeon. Talán az apja kényszeríti arra a herceget, hogy kösse össze az életét vele, miközben neki a fiúk tetszenek, illetve konkrétan én.

– Bármi másról beszélgethetünk, csak erről ne. Na és te mit szeretsz annyira Sehunban?

– Azt, hogy elképesztően jól néz ki. A legjobb pasi, akivel valaha találkoztam. Minden tetszik benne: ahogy jár, ahogy beszél…

– De hát pösze!

– Pont az a szexepilje.

– Hah! Tudod, egy párhuzamos univerzumban körbe röhögnéd magad, amiért így csorgatod a nyálad Oh Sehunra. És az én búgó hangomat imádnád. – Ó, igen! Park Chanyeol menten beledöglik a féltékenységbe. Ha abban a párhuzamos univerzumban nem ölte meg az apámat, esetleg lenne is esélye nálam. Szégyellem magam, amiért olyan gondolatok fordulnak meg a fejemben, hogy ha Chanyeol egy ártatlan srác volna, szívesen járnék vele, hiszen ott van Sehun. Hogy fogalmazódhatnak meg ilyen felvetések bennem, amikor a kedvesem otthon alszik békésen, amíg én valaki mással flörtölök az éjszaka leple alatt? – És van egyéb is a kinézetén túl? Megnevettet, a kislábujjad is bizseregni kezd, ha megcsókol, majd’ felrobban a szíved, amikor hozzád ér?

Csalódottan állapítom meg, hogy egyik kérdésére sem tudok igennel felelni. Romantikus alkat vagyok, ezért vágyom azokra, amiket Chanyeol felsorolt, mégsem élhetem át egyiket sem. Miért járok Sehunnal, ha még csak meg sem nevettet? Azt akarom, hogy a kislábujjam is bizseregjen csókolózás közben, hogy a szívem majd’ kiessen a helyéről, amikor valaki hozzám ér. Utálom a szürke hétköznapokat, színekre van szükségem. Harsány, hivalkodó színekre, mint amilyen Chanyeol haja. Herceg létére hogy hasonlíthat egy papagájra? Mindenesetre nekem bejön ez a rikító style. Túlságosan is.

–  Mi lenne, ha mindkettőnk párkapcsolatát hanyagolnánk? – kérdezem lehorgasztott fejjel.

– Mi lenne, ha mindketten szakítanánk, és megmutatnám neked, milyen az, amikor minden porcikád beleremeg a gyönyörbe? – Már attól megremegek, ahogy közelebb húzódva hozzám a kezembe csúsztatja az övét. Te jó Isten, tényleg baromi szexi a hangja! Főleg amikor rekedtesen suttog, és mellé úgy néz, mintha átlátna a ruhámon. Mintha épp azon járna az esze, hogy miket fog velem csinálni annak érdekében, hogy érezzem, amiről beszélt. Lever a víz, kényelmetlenül érintenek ujjaimba fűződő ujjai, bűntudat mardos, amiért hagyom, hogy ezt tegye velem apa gyilkosa, amiért megcsalom Sehunt…

– Azt nézd! Jongin és Kyungsoo is kimerészkedtek a négy fal közül enyelegni. Lekapom őket, és megmutatom Taeyeon úrnőnek. Kíváncsi leszek, mit fog ahhoz szólni, hogy az engedélye nélkül még egy meleg pár lett a birodalomban. – Pont jókor fedeztem fel a közelünkben romantikázó szerelmeseket. Az, hogy a telefonomért nyúlok, remek alibiként szolgál arra, hogy elengedjem Chanyeol kezét. Sokkal jobban éreztem magam, amikor a futással szívattam, vagy a mérgezés általi rosszulléttel, ez az összebújás egyszerűen nem megy nekem, és sajnos nem azért, mert annyira visszataszítónak találom. Éppen az a baj, hogy elkezdtem vonzódni hozzá, ami nagyon veszélyes. Az apám gyilkosa a barátom sem lehet, nemhogy a pasim, ez teljes mértékben ki van zárva.

– Kérlek, ne! Jongin így is szenved a lábai miatt, hadd legyen egy kis öröme – kapja ki a kezemből a mobilomat Chanyeol. A fenébe, ki ez? Teréz anya reinkarnációja? Olyan kíváncsi lettem volna arra, hogy az úrnő mivel bünteti meg őket, erre még ebben sem lelhetem örömöm. Szörnyen unalmas az életem, végre feldobhattam volna valamivel, de hát önjelölt szentünk ezt is elcseszte. Ünneprontó majom! Most én sértődöm meg, ugyanis nem hajlandó visszaadni a telómat, elrejti magánál, nehogy elterelve a figyelmét használhassam. Kinek képzeli magát, az anyámnak? – Egyébként őket nézve nem kaptál kedvet? Egy csókért cserébe visszakapod a mobilodat, mit szólsz?

– Azt, hogy túlságosan sokat gondolsz magadról. Sehun legalább nem ilyen nagyképű seggfej, mint amilyen egyesek. – Chanyeol arca megint eltorzul Sehun nevének említésére. Dühösen hozzám vágja a telefonom, ami azt jelenti, hogy most simán megcsinálhatnám azt a fotót, de szerencsétlenségemre mire felemelem a készüléket, a párocska már eltűnik a láthatárról. Amikor oldalra pillantok, hogy jól beolvassak Chanyeolnak, észreveszem, hogy már áll, mi több, indulni készül. Mérges rám, én is mérges vagyok rá, de azért nem hagytam volna faképnél egy büdös szó nélkül. – Most meg hova mész?

– Ismét ellátogatok Arendelle-be. Te még Annánál és Elsánál is kibírhatatlanabb vagy!

– Az éjszaka közepén akarsz átmenni egy másik országba? És kik azok a csajok? Őket is hülyíted? Mindegy, kölcsönadom Pearlt. Legalább ne gyalog vágj neki a hosszú útnak. – Chanyeol olyan szemeket mereszt rám, mintha elgurult volna a gyógyszerem. Most meg mi van? Sportolás gyanánt inkább a saját lábán menne el egy másik országba? Örülnie kéne, hogy hajlandó vagyok megválni a lovamtól miatta, igazán értékelhetné cseppet a törekvéseimet. Hol van Pearl? Kitettük legelni a rétre, amíg a parton heverésztünk, de amikor oda akarom vezetni Chanyeolhoz, nem találom sehol. – Pearl elveszett! Úristen, lehet, hogy elrabolta valaki, és holnap őt fogják feltálalni ebédnél. Vagy szétmarcangolja egy medve!

– Keressük meg! Segítek.

– És ha már csak a véres cafatokat fogjuk megtalálni? – Megunva a pánikomat, Chanyeol megragadja a kezem, és berángat a mögöttünk elhelyezkedő erdőbe. Azért az nem szerepelt a terveim közt, hogy éjjel a sűrű erdő mélyén fogok csatangolni Park Chanyeollal. Jézusom, mi van, ha engem is megöl? Lehet, hogy megszívom, hogy játszmázni kezdtem, ahelyett, hogy egy jól célzott golyóval végeztem volna vele, és most ő fog végezni velem. Nem hiszem el, hogy ilyen könnyedén túl járt az eszemen. Ostobább vagyok Hófehérkénél, Park pedig biztosan nem lesz olyan kegyes, mint a vadász volt.

– Szart se látok. Ez nem túl jó ötlet… – motyogom pár oktávval magasabb hangon, amikor egyre mélyebben hatolunk az erdőbe. Nem halhatok meg így! Vadállatok fognak kebelezni a tetememből, még egy tisztességes temetést sem kaphatok, ahol Sehun a könnyeit törölgetné, a nénikém meg hangosan zokogna. Nem lesz lehetőségem helyrehozni a dolgokat Sehunnal. Nem lesz lehetőségem megtapasztalni a kislábujj bizsergést csók közben… A francba, Chanyeol még nálam is jobb színész! Soha nem is tetszettem neki, elejétől fogva arra ment ki a játék, hogy apám után küldjön a halálba, csak figyelem elterelés végett nyomult rám.

– Csinálok fényt a telefonommal. Jobb a semminél. – Chanyeol megvilágítja az előttünk elterülő utat, és közben egyfolytában Pearlt szólongatja. Továbbra is nagyon hitelesen alakít! Vajon mikor fogja belém döfni a pulóvere alatt rejtőző kést? És utoljára még egy jót sem ehettem. Utolsó vacsoraként nem szendvicseket kellett volna falatoznom, hanem minimum egy jó pizzát. Soha többé nem érezhetem az olvasztott sajt meg az édes pepperoni ízét! – Ha meglátsz egy mézeskalácsból készült házat, be ne menj! – kuncog a colos mellettem bandukolva.

– Aha. És még szerencse, hogy nem pirosban vagyok, különben felhívtam volna magamra a farkas figyelmét. De lehet, hogy a farkas közelebb van, mint gondolnám. – Chanyeol nem igazán foglalkozik a célozgatásommal, látszólag nagy erőkkel keresi Pearlt, amíg én csak kedveszegetten teszem az egyik lábamat a másik után. Az én lovamról van szó, mégis annyira letaglózott a felismerés, miszerint ez az utolsó utam, hogy nem tudok a keresésére koncentrálni. Mellesleg nem mindegy, hogy megtaláljuk vagy sem, úgysem tölthetek vele több időt. – Mi van, ha találkozunk egy sárkánnyal? Azokkal csak Sehun képes elbánni.

– Hogy mi van? Sehun azt mondta neked, hogy ölt már sárkányt?

– Nem is egyet. De ha még sikerülne is levágnunk az egyik fejét, még mindig lenne hat, amikkel tüzet okádna… Jesszusom, nem akarok halálra égni!

– A pasid egy hazug. Sárkányok nem léteznek. Max házisárkányok, de azok csak sodrófával meg serpenyővel tudnak neked menni.

– Megint féltékeny vagy Sehunra. Csak azért, mert te nem öltél meg egy sárkányt sem, nem jelenti azt, hogy nem is léteznek. – Chanyeol pufogva ököllel egy fába csap. Jaj, kellett nekem szóba hozni sehunt, most már tuti, hogy eltesz láb alól, annyira felidegesítettem. A következő pillanatban átesek valamin, amiről kiderül, hogy egy halott állat. A bűzétől hánynom kell, biztos vagyok benne, hogy összevérezte az egyetlen jó nadrágomat, és ezektől olyan hiszti hatalmasodik el rajtam, hogy az egész erdő belezeng. Rosszkedvemet tetézi, hogy bármelyik percben meghalhatok, így képtelen vagyok lenyugodni rövid időn belül.

– Hallgass már el! Idecsalod az állatokat, és holnapra már csak néhány csont fog maradni a testünkből.

– Szerinted a hülye telefonod hülye fénye nem hívta fel ránk a figyelmet? Lefogadom, hogy már csak pár méterre van tőlünk az ország legnagyobb sárkánya.

– Az istenit! Bezzeg azt nem tudták kitörölni belőled, hogy ne legyél ilyen idegesítő. – Kitörölni? Gőzöm sincs róla, miről hadovál Chanyeol, de nem merek rákérdezni. Félek tőle. Olyan mérgesnek tűnik, hogy jobbnak látom csendben maradni. És én még egy percig is azt hittem, hogy lesz esélyem kivonni a forgalomból. Amire én eljutnék odáig, hogy meghúzzam a ravaszt, ő rég alulról szagoltatná velem az ibolyát.

– Ez hiányzott még! – morgom az orrom alatt, amikor szakadni kezd az eső, ami olyan durvára sikeredik, hogy még a fák lombjain is áthatol. Nem telik bele sok idő, és máris csurom vizes a ruhám, a hajam egy csapzott kutya szőréhez hasonlíthat; még jó, hogy tükör nincs az erdőben. Gyerünk már, Park, essünk túl rajta! Miért kell kilométereket gyalogolnom dideregve, átázva, ha a végén úgyis meg fog ölni? Tudom, tudom, előtte még egy kicsit kínozni akar. Én is ezt tenném a helyében, úgyhogy valahol megértem.

– Au! Lehet, hogy eltört a lábam! – hallom meg egyszeriben Chanyeol fájdalmas feljajdulását. Visszafordulva látom, hogy a földön kuporogva a bokájára szorítja a kezét, és az éles szikladarabot is felfedezem, amiben megbotlott. Mellé guggolok, megpróbálnám megvizsgálni, de annyira szenved, hogy végül feladom. Talán nem tört el, de az biztos, hogy elég kellemetlen érzés, viszont nem maradhatunk itt, amíg jobban nem lesz. Megkérem, hogy támaszkodjon rám, aztán kínkeserves totyogásba kezdünk. Gyorsabban haladnánk, ha fel tudnám venni a hátamra, de a méreteiből ítélve ez képtelenségnek tűnik, így marad a pár lépés egy perc alatt stratégia.

– Direkt botlottál meg? Hogy újra ilyen közel lehess hozzám? – kérdezem huncut hanglejtéssel, hogy kicsit feldobjam a hangulatát. Sajnálom őt, mert nem elég a nyakunkba zuhogó eső, még a fájdalommal is meg kell küzdenie, ami a nyöszörgése alapján nem lehet gyenge.

– Érted még a nem létező sárkányokkal is szembeszállnék. – A hangja olyan őszintén cseng, hogy lassanként elszivárog a bensőmet fogva tartó félelem. Chanyeol nem akar engem holtan látni. Nem szövöget olyan gonosz terveket, mint én, sosem bántana, amíg én azon vagyok, hogy megkeserítsem az életét. Alapból örülnöm kéne annak, hogy kibicsaklott a bokája, és nagy fájdalmak kínozzák, a szívem mégsem képes azt követni, amit az agyam parancsol neki. Mintha két külön személyiség lennék egy testbe zárva, akik folyamatosan azon harcolnak, hogy csak az egyikük maradjon életben.

– Látok egy kis kunyhót. Nincs mézeskalácsból, úgyhogy szerintem be kéne térnünk. Vihar van, te alig bírsz járni, és állítom, hogy kurvára eltévedtünk. Majd holnap hazamegyünk. – Chanyeol annyira kivan, hogy nem nagyon tud reagálni, ezért a beleegyezése nélkül vonszolom be a házba. Nem hinném, hogy a további kutyagolás mellett döntött volna, bár őszintén szólva nem rajongok azért, hogy egy ilyen összetákolt viskóban kell letáboroznunk. Első ránézésre emberek nem laknak benne, úgyhogy legalább ők nem fognak ránk támadni birtokháborításért, de én menten meghalok, ha egyszer csak szembe jön velem egy jól megtermett patkány. És még Chanyeol sincs magánál, hogy eltávolítsa a közelemből a nem kívánatos lényeket, ez fasza!

Amint egy pillanatra elengedem őt, rongybabaként csuklik a padlóra, és amikor megfogom a karját, hogy felsegítsem, érzem, hogy tüzel a láztól. Kétségbeesetten húzom elő a táskámból a pokrócokat, amik szerencsére nem áztak el, és egyet a földre terítek, míg a másik kettővel be szándékozom takarni. Csakhogy annak nem lenne sok értelme, ha úgy teríteném rá a plédet, hogy csavarni lehet a vizet a ruhájából, ezért óvatosan elkezdem róla lehámozni a cuccait.

– Baek… Elég szarul érzem magam. Nem hinném, hogy ilyen állapotban képes lennék szexelni…

– Cssss… Ah, még az alsógatyád is vizes, ezt nem hiszem el! – Nem nézek rá, és próbálom nem megérezni, hogy milyen selymes a bőre, mialatt teljesen levetkőztetem. Nyakig bebugyolálom, beletúrok nedves tincseibe, hátha gyorsabban megszáradnak, ha picit átrendezem őket. Na jó, saját magamnak igazán felesleges hazudnom. Azért simogatom a haját, mert most könnyűszerrel garázdálkodhatok anélkül, hogy bárki megtudná. Úgy reszket, hogy a fogai összekoccannak, nehezen veszi a levegőt, és a tekintete olyan ködös, mintha teljesen máshol járna. Nehéz őt ilyennek látni. Túlságosan hozzászoktam ragyogó mosolyához, erős kisugárzásához; ilyen lehet amikor egy gyönyörű, élettel teli őzbakot leterít egy orvvadász.

– Baek… Ne haragudj, amiért úgy rád förmedtem aznap. Tudod, hogy te vagy a mindenem. Ma voltam bent Youngjunnál. Már alig várja, hogy velünk élhessen. Szerinted vegyünk egy kiskutyát is, hogy teljes legyen a család? Vagyis inkább a menhelyről kéne elhozni egyet.

– Jól van, de most próbálj meg aludni, kérlek! – Szegény félrebeszél a magas láztól. Mindig szokott nálam lenni egy rakás gyógyszer, de mivel azt hittem, csak egy-két órát fogunk a parton tölteni, nem tettem be ilyesmit. Ráadásul hirtelen ötlet volt, szóval csak a kaján járt az eszem, amikor bepakoltam. Ki gondolta volna, hogy az erdőben fogunk rekedni? És hol lehet Pearl? Talán már nem is él… Talán Chanyeol sem éli meg a reggelt… Megmagyarázhatatlan fájdalom hasít a mellkasomba, amint arra gondolok, hogy Chanyeolt holtan találom, miután felkel a nap. Akármit is tett, immár bebizonyosodik számomra, hogy én sem tudnám bántani őt, hogy csak a halála gondolatától szétszakad a szívem.

– Szeretlek… Ez a röpke egy hét felért egy örökkévalósággal. De most végre újra itt vagy. Soha többé ne hagyj el… – Megfogom a kezét, hátha az megnyugtatja valamelyest. Biztosan összekever a szerelmével. Talán azért tetszem neki, mert hasonlítok rá. Elveszítette a kedvesét, ezért jobb híján belement az esküvőbe, de aztán megismert engem, én pedig teljesen összezavartam. Ő is teljesen összezavarja az érzéseimet. A szívem azt súgja, dobjam le a vizes cuccaimat, bújjak mellé, öleljem át, hogy a saját testem melegével mulasszam el a remegését, de a belém égett emlékek nem hagynak cselekedni. Fölé hajolok, a szám már majdnem az övét súrolja, de akkor bevillan az agyamba az az átkozott kép, amin pisztolyt fog az apámra, és legszívesebben a nyaka köré fonnám az ujjaim, hogy addig szorítsam, amíg élettelenül el nem ernyed a kezeim között.

Miután végre sikerül elaludnia, a viskó legtávolabbi pontjára húzódom, hogy ott gubbasszak reggelig. Sosem fáztam még ennyire, emellett minden kinti zajtól megriadok, így esélyem sincs az alvásra, pedig nagyon rám férne. Nem azért, mert fáradt vagyok, hanem mert az álmaimba merülve elmenekülhetnék Chanyeol elől. Bár amilyen szerencsétlen flótás vagyok, ahogy lehunynám a szemem, az ő arca jelenne meg előttem, az ő érintésétől borzongana meg a testem.

Amint meglátom a nap első sugarait, útnak indulok. Nem szép tőlem, hogy magára hagyom őt, de most képtelen lennék a szemébe nézni. Idő kell, amíg eldöntöm, mit kezdjek vele, mit kezdjek magammal, és ha együtt lennénk, nem tudnék józanul gondolkodni. De természetesen nem hagyom ott egyedül szenvedni; hazaérve megkeresem Raehwant, megkérem, hogy vigyen gyógyszereket, meleg teát, száraz ruhát a hercegnek, és hogy senkinek ne mondja el, hogy egy erdei kunyhóban töltötte az éjszakát, mert az rossz fényt vetne a hírnevére. Közben megpillantom Pearlt, aki békésen legelészik az istálló előtti területen, ami arra enged következtetni, hogy az a kis bestia fogta magát, és haza sétált, amíg mi lélekszakadva kerestük.

– Jól vagy, Baek? – fordul felém aggódva Sehun, amikor benyitok a szobánkba. – Tudod, hogy aggódtam érted? Hol voltál? – Magához szorít, és a hajamba temeti az arcát. Egy darabig csak állunk összeölelkezve, érzem rajta, ahogy az idő múlásával távozik belőle a miattam keletkezett feszültség, ami hihetetlenül jól esik. Még soha nem törődött így velem. Talán szüksége volt egy kis ijedtségre ahhoz, hogy ezután másképp viszonyuljon hozzám. Ha ezt tudtam volna, már rég elmentem volna az erdőbe szakadó esőben flangálni.

– Ne haragudj, csak ki akartam szellőztetni este a fejem, erre Pearl eltűnt, szóval egész éjjel őt kerestem.

– Ezektől a vizes göncöktől gyorsan meg kell szabadulnod – közli kicsit nyugodtabb hangszínen, mialatt egymás után dobálja le rólam a ruhákat. Hirtelen azon kapom magam, hogy ott állok anyaszült meztelenül Oh Sehun előtt. Normális esetben zavarba jönnék, de ezúttal elengedem az aggályaimat, és kizárólag a pasimra koncentrálok. Élvezem, ahogy a kezét végigfuttatja rajtam, ahogy megcsókolja a nyakam, ahogy azt mondja, még egyszer ne hozzam rá a frászt, mert számára csak én létezem. Sokkal gyengédebb, mint tegnap este, viszonozni szeretné az örömöt, amit okoztam neki, amitől lassanként elönt a boldogság.

Oké, nem tagadhatom, hogy nem élek át olyan intenzív érzeteket, amikről Chanyeol beszélt, de előbb-utóbb biztosan azokra is sor fog kerülni. Különben meg lehet, hogy nem is léteznek. Az őrült, szívet tépő szerelmekről csak olvasni szokás, vagy megnézni a moziban, a való élet nem erről szól. Ami a regényekben lángol, a valóságban éppen csak felszikrázik, mert a könyvekben mindent felnagyít az író fantáziája. Én tökéletesen megelégszem azzal, hogy Sehun végre kifejezi az érzéseit irántam, hogy a munka helyett engem választ, és ezt semmi nem árnyékolhatja be. Még az sem, hogy a tudatom mélyén tisztában vagyok azzal, hogy leginkább azért örülök annak, hogy letámadott, mert addig se gondolok egy bizonyos személyre.

– Mit szólnál ahhoz, ha ma egész nap együtt lennénk? Elmehetnénk egy cukrászdába, táncolni, vagy a tópartra.

– A tópartra ne! Mármint… Mi lenne, ha egész nap az ágyban lustálkodnánk, és néhányszor megismételnénk az előbbit?

– Mostantól több időt fogunk együtt lenni, úgyhogy sokszor megismételhetjük még az előbbit, de szeretnék végre egy normális randit. – Borzalmasan kimerültem. Legszívesebben ki se kelnék az ágyból este nyolcig, a jó meleg paplan alól filmeznék, és chipszel tömném a hasam, de Sehun csillogó tekintete cselekvésre késztet. Kivánszorgok a fürdőbe, megpróbálok egy forró zuhannyal életet lehelni magamba, hogy kezdetét vehesse a közös napunk, mert ez így helyes. Még ha Chanyeol ártatlan is lenne, iszonyú nagy botrány kerekedne abból, ha elhagyná az úrnőt. Kétségem sincs a felől, hogy mindkettőnket lefejeztetne. Még azelőtt ki kell irtanom a bennem keletkezett érzelmeket, mielőtt megszülethetnének. Nem véletlenül sodort az élet Sehun mellé. Ő és én összetartozunk, amit nem rúghatok fel holmi fellángolások miatt. A mai napot annak fogom szentelni, hogy kiverjem a fejemből Park Chanyeol létezését, és ha én valamit elhatározok, azt kivétel nélkül meg is valósítom.