BaekYeol - I Just Called To Say I Love You |OS|

– Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, mi történt a tegnapi bulin, amin persze megint nem voltál ott.

– Neked is szia, Baek. Köszönöm kérdésed, szuperül vagyok. Már csak fele annyira hasogat a fejem, mint tegnap. És te hogy vagy?

– Jól. Na szóval képzeld, Sehun és Jongin smároltak az előadásuk végén. Hihetetlen, milyen szexin tudnak viselkedni tánc közben. Tizenöt évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen dögös pasik lesznek. Meséltem már neked, hogy másodikban úgy megijesztettem Jongint, hogy bepisilt? Az más kérdés, hogy aztán addig csikizett, amíg gatyát nem cseréltem vele, így nekem kellett végigvonulnom a sulin a pisis nadrágjában, de akkor is ciki, hogy halálra rémült egy ártatlan kis egér tetemtől. Sehun meg szörnyen ciki leveleket írt az osztályfőnökünknek, akibe bele volt zúgva az első perctől fogva. Egy nap becsempésztem a tanárnő zsebébe az egyik levelét, amit titkosan őrizgetett, hogy jól megszívassam, erre a csaj azt hitte, én írtam, és megint csak én szívtam. Mindenesetre tök gázak voltak kiskorukban, most meg szívesen összegyűrném velük a lepedőt, ha nem lennének ezer éve a barátaim.

Témánál vagyunk. Nincs nap, hogy Baekhyun valamilyen formában ne hozná fel, hogy a barátság szent és sérthetetlen, ami azt jelenti, hogy két barát semmilyen körülmények közt nem szerethet egymásba. Én hülye meg ettől függetlenül mindig reménykedem, amikor úgy szól bele a telefonba köszönés helyett, hogy „csak azért hívtalak, hogy elmondjam…” Amiatt a francos Stevie Wonder dal miatt minden alkalommal azt remélem, az lesz a mondat vége, hogy „szeretlek”, pedig tisztában vagyok azzal, hogy ez a valóság, és Baekhyun nem az az elbűvölő herceg, akiről évek óta álmodom. Inkább egy gonosz manóhoz hasonlítanám, nekem mégis ő kell, hiába vesz körül egy rakás álom pasi. De legalább nem úgy fejezi be, hogy „csak azért hívtalak, hogy elmondjam, tetszik valaki”. Amíg ez a változat nem hagyja el a száját, a remény sem hal meg, bár én már évekkel ezelőtt megástam a sírját.

– Szerinted miért smárolták le egymást, ha Sehun Yixinget szereti, Jongin meg Kyungsoo-t? Akkora idióták! Nem mernek nekik szerelmet vallani, hebegnek-habognak a társaságukban, ahelyett, hogy nyíltan előrukkolnának az igazsággal.

– Talán félnek a visszautasítástól…

– Ugyan már! Ha kikosaraznák őket, még mindig vigasztalódhatnának egymással, vagy akárkivel, de ha meg sem próbálják, csak azért, mert be vannak szarva a pofára eséstől, akkor egész egyszerűen gyávák. Ha elesel, majd felállsz, de ha csak álldogálsz egy helyben sosem fogsz célt érni.

Még két perce sem beszélünk, de legszívesebben már rábasznám a telefont. Ő nem tudhatja, de a mondanivalójával teljesen megsemmisít, ugyanis én sem merem neki elmondani egy jó ideje, hogy szeretem. Én is gyáva vagyok, ami részben az ő hibája, hiszen ő hangoztatja folyton, hogy barátok közt szó sem lehet romantikus dolgokról. És mégis min változtatna az, ha most a képébe vágnám, hogy szerelmes vagyok belé? Kiröhögne, elterelné a témát néhány poénnal, de a vallomásom után mindig ott lebegne köztünk az a tudat, hogy én többet érzek iránta, és ez mindkettőnknek kényelmetlen lenne, nagy valószínűséggel még a barátságunk rovására is menne, amit nagyon nem szeretnék. Ezért inkább szokás szerint hallgatok. Ha elmondanám, ami a szívem nyomja, Baekhyun magát hibáztatná, amiért nem tud viszont szeretni, én azonban nem akarom, hogy ez az ostobaság elválasszon tőle, ezen kívül inkább csak én szenvedjek, minthogy ő is.

– Mit csinálsz ma este?

– Ágyban popcornozás és maratoni filmezés.

– Hű, ez csak akkor lenne izgalmas, ha nem egyedül vágnál bele, de feltételezem, nincs ott melletted senki.

– De, itt van Mr. Breki, Röfi kisasszony és Hápi kacsa.

– Jesszusom, még szerencse, hogy téged nem ismertelek az általános suliban, mert ha most ilyen zakkant vagy, milyen lehettél akkor? Vagy nálad fordítva mennek a dolgok? Túl gyorsan nőttél fel, ezért most egy kiadós dugás helyett a plüsseiddel játszadozol? Chanyeol-ah, nekem bármit elmondhatsz! A legjobb barátod vagyok, bízz már meg bennem, az istenért! Valami baj van odalent, igaz? Elkísérlek orvoshoz, nem kell ezt szégyellned, sokkal gázabb az, ha inkább az állatkáid közé menekülsz…

– Letettelek, Baek.

Nem is tudom, hányszor tettem már fel magamnak azt a kérdést, hogy miért vagyok szerelmes ebbe a hülye gyerekbe. A számba helyezek néhány kihűlt kukorica szemet, és a nyakamig húzom a takaróm, hátha így sikerül elbújnom a világ elől. Azért vannak jobb napjaim. Van, hogy felszedek valakit, és úgy teszek, mintha egy normális meleg pasi lennék, aki ágyról ágyra jár, de igazából sem a paplanom rejtekén, sem egy másik férfi karjaiban nem érzem magam otthon. Azóta bolyongok, amióta megismertem Baekhyunt, és fogalmam sincs arról, mikor lesz vége ennek az ébren is tartó alvajárásnak. Ha együtt vagyunk, zavar, hogy nem érhetek hozzá úgy, ahogy én szeretnék, ha meg nincs mellettem, hiányzik, még ha csak barátilag ölelhetném is meg.

A középiskola utolsó évében ismertem meg Baekhyunt. Végzősként kellett sulit váltanom, mert apa új munkát kapott, ami elég rosszul érintett. Rengeteg barátot kellett magam mögött hagynom, a tanáraimat is sajnáltam, mert sokukkal jó volt a viszonyom, és rohadtul nem volt kedvem az új fiú szerepéhez. Az elején nem is voltam önmagam. Leverten kullogtam a folyosókon, alig szóltam pár szót a társaimhoz, én, akinek alapjáraton be sem állt a szám nulla-huszonnégyben, ráadásul az ebédemet is inkább a könyvtárban fogyasztottam el, annyira nem akartam a többiek közé menni.

Egy nap kénytelen voltam betenni a lábam az ebédlőbe, mert anya elfelejtett kaját csomagolni nekem, illetve lefogadom, hogy direkt csinálta, hogy végre bemerészkedjek a menzára, amit muszáj volt megtennem, mert majd’ éhen haltam. Csak álltam ott, mint egy idióta, azt mérlegelve, melyik asztalhoz kéne odaülnöm, de egyik társaság sem keltette fel különösképpen az érdeklődésemet. Aztán megakadt a szemem egy fiún, aki még evéshez sem vette le a baseball sapkáját. Úgy bámult ki az ablakon, mintha a világon semmi nem izgatná, főként az a moslék, amit étel gyanánt csesztek elénk. A mellette helyet foglaló srác mosolyogva piszkálta a tésztáját. Látszott rajta, hogy ő is jobban szereti az anyukája főztjét, mégis lehengerlőn a konyhás nénikre vigyorgott, akárhányszor átviharzottak a helyiségen. Az egyiket Sehunnak, míg a másikat Jonginnak hívták, amint megtudtam a harmadik személytől, aki olyan hangosan beszélt, hogy még három asztallal arrébb is az ő meséit hallgatták a diákok.

Ráemeltem a tekintetem Baekhyunra, és azután képtelen voltam másfelé nézni. Magával ragadott, vonzott minden mozdulatával az első pillanattól kezdve, amitől úgy lefagytam, hogy kiesett a kezemből a tálca, amit addig szorongattam, pedig tök görcsösen kapaszkodtam bele. Mindenki felfigyelt a csörömpölésre. Balról egy kedves lány akart segíteni, jobbról egy strébernek tűnő fiú, de amikor megéreztem Baekhyun kezét az enyémen, újra elejtettem a tálcát félúton egy asztalhoz igyekezve. Egy olyan helyet céloztam meg, ahol csak egy lány ült, ő is éppen menni készült, de miután Baek összeszedte a földön landolt cuccaim, a saját asztalához kormányozott.

Semmihez sem mertem hozzáérni, nehogy leverjek valamit, úgy remegett a kezem. A jelenlétem nem sokban változtatott a többiek viselkedésén: Sehun folytatta az ablakon való kibámulást, Jongin folytatta a vigyorgást, Baekhyun pedig a beszédet. Szerintem tutira gyépésnek nézett, amiért kábé még levegőt se vettem, ennek ellenére másnap a könyvtárba menet elkapott, és berángatott az ebédlőbe, pedig akkor már volt kajám. Saját magamnak készítettem el, nehogy anya ismét kiszúrjon velem, mert eszem ágában sem volt még egyszer belépni arra a borzalmas helyre, a fecsegő manóval a nyomomban viszont nem tehettem mást. Megpróbáltam taktikát váltani, gondoltam, ha beszélgetésbe elegyedek az egyik sráccal, figyelmen kívül hagyhatom Baekhyun létezését, és mivel Jongin egy fokkal vevőbbnek tűnt a csevegésre, mint Sehun, elkezdtem a sulis ügyekről faggatni. Készségesen válaszolgatott a kérdéseimre, csakhogy Baekhyun nem tűrhette szótlanul, hogy ki mertük hagyni a társalgásból, így hirtelen azon kaptam magam, hogy már nem én kérdezgetem Jongint, hanem Baekhyun vallat engem, és én úgy elregéltem az egész életemet egy fél óra alatt tudatomon kívül, mint egy dalos pacsirta. Olyan volt, mintha megbabonázott volna, mintha akkor se tudnék neki ellenállni, ha akarnék a rám bocsátott varázslata miatt.

– Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, két perc múlva legyél kész, mert két és fél perc múlva a házad előtt fogok parkolni.

– Ne már! Nincs kedvem bulizni, gyere fel, ha annyira vágysz a felüdítő társaságomra.

– Nem szeretem a popcornt, filmekből max pornót nézek, de azt nem veled, és ki nem állhatom a hülye plüsseidet. Ha felmennék, félő, hogy egytől egyig kihajigálnám őket az ablakon. Amúgy meg fontos küldetésünk van. Elhatároztam, hogy ma lesz a napja annak, hogy összehozzuk a két kedvenc párosomat.

– Na, ne fárassz! Majd lépnek, amikor jónak látják, nem fogok bekavarni más életébe.

– De mind egy rakás szerencsétlenség. Nélkülem még azt sem tudnák, mire használják a farkukat. Meséltem már neked, milyen felvilágosítást tartottam a kicsiknek? Amikor azzal jött az anyukájuk, hogy a méhecske beporozza a virágokat, én elárultam nekik, hogy van, amikor két méhecske inkább egymásra kíváncsi, és leszarják a virágokat. Letoltam a gatyámat, és megkérdeztem tőlük, hogy ezt tartjátok izgalmasabbnak, vagy a bátyám falán pózoló meztelen nőt, mire Sehun ordítva világgá szaladt, Jongin meg addig bámult ledermedve, amíg a mamája ránk nem nyitott. Azóta se áll velem szóba, mert szerinte én tettem a fiát homokossá, pedig inkább örülnie kellett volna, hogy Jongin-ah megtanulta másra használni a szerszámát a nadrágbaa pisilés helyett.

– Hálát adok az égnek, amiért nem ismertelek még akkor! Nem hittem volna, hogy gyerekként kiborítóbb voltál, mint most.

– Ezt bóknak veszem. Remélem, tudod, hogy már csak egy perced maradt idevonszolni a csinos hátsódat.

Még ennyi idő múltán is megborzongok, amikor ilyen jelzőkkel illet, holott tudom, hogy csak poénkodik. Mármint tényleg helyesnek tart, de ez még nem jelenti azt, hogy össze is jönne velem. Egy nagy sóhaj kíséretében leteszem Mr. Brekit az ágyra, aztán magamra kapom az első göncöt, ami a kezembe akad, és beletúrok a hajamba, amitől valószínűleg még ziláltabbnak fog tűnni, de nem érdekel. Senkinek sem akarok tetszeni, és továbbra is morcos vagyok, amiért nem nézhettem végig a filmet, úgyhogy nincs kedvem a jópofizáshoz. Ha Baeknek így is jó vagyok, akkor viselje el a nyomott fejemet.

– Wow, de jól nézel ki! Ha nem tudnám, hogy az egyetlen, akit az ágyadba engedsz, az a rusnya béka, azt hinném, egy óriási meneten vagy túl, és haragudnék magamra, amiért kirángattalak a csávó mellől, de sajna csak arról van szó, hogy nem ismered a fésűt. Pedig adtam egyet szülinapodra, és mivel nem használtad, adtam egy újabbat karácsonyra, de ezek szerint nem vesztetted el az elsőt sem, csak ignorálod.

– Kár, hogy téged nem lehet ignorálni. Mert ha most nem jöttem volna el veled, bemásztál volna az ablakomon, és addig bosszantottál volna, amíg ugyanide nem kerültem volna.

– És előtte kihajigáltam volna a rusnya békát meg a társait az ablakon, szóval helyes döntést hoztál. – Baekhyun úgy paskolja meg az arcom, mintha egy két éves gyerek lennék, akit irtó cukinak tart. De én nem azt akarom, hogy a cuki barátot lássa bennem. Miért nem látja a férfit, aki csak érte él? Ha el tudnám csábítani, ha kívánna engem, talán azon az idétlen szabályán is túl tudna lépni, mi szerint a barátok csak barátok lehetnek életük végéig.

A buliszerűséget Sehun otthonában tartjuk. Nem vagyunk sokan, maximum tizenöten, de a legtöbben statiszták, akiket Baek az első fél órában jól leitat, hogy gyorsan kivonja őket a forgalomból. Amíg ő azzal foglalatoskodik, hogy csak azok maradjanak a nappaliban, akikre szüksége van, én váltok pár szót a srácokkal. Bár nincs április elseje, eldöntöttem, hogy ráfér egy kis ugratás Baekre, és szerencsémre a fiúk egyetértenek velem abban, hogy meg kell tréfálnunk a kis szájhőst. Yixing először nem érti, mi lesz a feladata, de Sehun mosolyogva elmagyarázza neki kínaiul, míg Jongin Kyungsoo kezén simít végig gyengéden a beszélgetésük közben. Őket nézve kicsit megbánom, hogy keresztül szándékozom húzni Baek tervét. Talán tényleg egy kis támogatásra lenne szükségük ahhoz, hogy együtt legyenek, aminek az igazat megvallva jómagam is örülnék, mert akkor lehet, hogy én is tökösebben viselkednék.

– Drága barátaim! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megünnepeljük, hogy barátságokból igenis születhetnek szerelmek. Tudom, hogy én voltam az, aki mindig azt szajkózta, hogy ez egy baromság, nem létezik ilyen, de a kivétel erősíti a szabályt. Szeretném elmondani nektek, hogy Chanyeol és én együtt vagyunk! Az a bolond már évek óta szeret, de nem merte nekem elmondani, hallottatok már ilyet? Mintha valami emberevő szörnyeteg lennék! A lényeg, hogy végre tisztáztuk a dolgokat, és most mi vagyunk a legboldogabbak a világon.

Ezzel a forgatókönyvvel nem számoltam. Bennem reked a levegő, amikor Baekhyun mélyen a szemembe néz, és megfogja a kezem. Olyan rajongással mosolyog rám, ahogy én szoktam a róla őrizgetett fotóira, hozzám simul, mindent bevet annak érdekében, hogy a barátaink elhiggyék, tényleg járunk. Bassza meg, csak nehogy megcsókoljon, mert azt nem bírnám elviselni! Oké, használjon eszközként a kis tervéhez, végül is ő nem tudhatja, hogy az, hogy a karjaimban tartom, egyre több darabra töri a szívem, de a csók ne jusson eszébe, könyörgöm! Neki ez csupán egy játék, a csók is az lenne, én azonban nem akarom, hogy játékból megcsókoljon. Vagy teljes szívével lángolva, vagy sehogy.

– Ez… egy elég rossz hír… – szólal meg Sehun remekül játszva a szerepét. Az arcára nézve egy meghallgatáson lévő színészre emlékeztet, aki életre-halálra szóló harcot vív azért, hogy megkapja a főszerepet. Baekhyun riadtan enged el a tekintetét látva, és én nem tudom eldönteni, hogy örülök-e annak, hogy már nem érzem a melegét, hisz a cselekedetei hamisak voltak, vagy sajnálom, hogy legalább ebben a formában nem élvezhetem tovább a teste hozzám préselődését. – Szeretlek, Baekhyun! Ma akartam bevallani, hogy második óta odavagyok érted. Azok a levelek nem a tanárnőnek szóltak, hanem neked, rád gondoltam, amikor megírtam őket, rólad álmodtam, mialatt úgy tettem, mintha mások tetszenének.

– Hallgass, Sehun! Én vagyok szerelmes Baekhyunba – veszi át a szót hasonló drámaisággal Jongin, mire Baek pipacspirosból hirtelen falfehérré válik. – Igen, bevallom, kiskoromban egyszer bepisiltem a suliban, de Baek bevállalta, hogy nadrágot cseréljen velem, és elviselte a többiek kibeszélését, hogy engem megvédjen. Azóta tudom, hogy nem lesz senki más, aki a helyedbe léphetne a szívemben.

– Chan, mondd, hogy most csak álmodom! Elaludtam nálad filmezés közben, és egy rémálomba csöppentem, ugye? Ébressz fel, légyszi! – súgja nekem Baekhyun rémülettel az arcán. Kezdem megsajnálni, mert látszólag totálisan benyalta a maszlagot. A hab akkor kerül végérvényesen a tortára, amikor Yixing következik. Egy wǒ ài nǐ-val indít, majd egy egész kisregény jön kínaiul, aminek szerintem Baek a negyedét se fogja fel, de Yixing szavak nélkül is tökéletesen megérteti magát. Lassan közelíti meg az áldozatát, miközben úgy nézi, mintha egy harapásra felfalná, aztán gátlástalanul Baekhyunra tapad. Az egyik keze a csípőjét markolássza, a másik a hajában kalandozik, a szájával pedig a nyakát veszi célba. Én hülye meg kezdek féltékeny lenni, annak dacára, hogy nekem köszönhető az egész színjáték. Mégis bánt, hogy a kis bevándorló fél perc alatt többet kap Baekből, mint amennyit én egy életen át fogok.

– Soo, ha te is azt mondod, hogy szeretsz, én esküszöm, cölibátust fogadok! – menekül Kyungsoo háta mögé Baekhyun, aki időközben a falfehérből egy olyan színre váltott, amit nem tudok megnevezni.

– Először is, ne fogadj meg olyat, amit két napnál tovább nem lennél képes betartani. Másodszor, nincs az a pénz, amennyivel le tudtak volna fizetni, hogy azt mondjam neked, hogy szeretlek. – Sehun, Jongin és Yixing már fetreng a röhögéstől, és én is elég nehezen türtőztetem magam, bezzeg Kyungsoo-nak sikerül fapofával szemlélni Baek szenvedését. Amikor nagy sokára leesik neki, hogy most bizony jól át lett verve, duzzogva elvonul egy sarokba, hogy kiihassa az üveg tartalmát, amit útközben felnyalábolt.

– Hé, most meg mi a bajod? Végül bejött a cupidós terved, nézz csak rájuk! – bökök fejemmel a két pár felé. Jongin és Kyungsoo éppen összebújva ringatóznak valami nyálas dalra, amíg apró puszikat hintenek egymás szájára, ami nekem elég furcsa látvány, mert sosem gondoltam volna, hogy Soo egyszer még így fog valakivel romantikázni. Őt én hoztam a csapatba; még a régi sulimban volt a legjobb barátom, aztán mikor a fővárosba jött egyetemre, újra tudtunk találkozni, illetve bemutathattam a többieknek. Mindig él tanulóként jeleskedett, később pedig a munka lett a legfontosabb számára, ezért is örülök annak, hogy végre mással is foglalkozik.

– Hurrá! Mindenki kibaszottul szerelmes minket kivéve – jegyzi meg lehangoltan Sehunt és Yixinget méregetve, akik kissé hevesebben fejezik ki az egymás iránt érzett szerelmüket Jonginéknál. Végül is, Sehun otthon van, úgyhogy talán nem ártana lépnünk, ha nem akarjuk végignézni a továbbiakat. Yixing csatlakozott hozzánk legkésőbb. Egy tavalyi táncversenyen ismerkedtek meg Sehunnal, és rögtön lehetett látni, hogy minden téren egy hullámhosszon vannak, eddig mégsem sikerült ezt elmondaniuk a másiknak, de azt hiszem, most egy éjszaka alatt pótolni fogják mindazt, amiből máig kimaradtak.

– Csak a magad nevében beszélj. Honnan tudod, hogy én nem vagyok szerelmes? – kérdezem tétován az üveg után nyúlva, hogy bátorságot meríthessek néhány kortyból.

– Mégis kibe? Abba a rusnya béka bábuba? – Legszívesebben felpofoznám Baekhyunt a gúnyos hanglejtése miatt, meg azért, mert olyan vak, hogy nem veszi észre a nyilvánvalót. Bár ha ő vak, akkor én egy barom vagyok, amiért hallgatok, de mit tehetnék, amikor egy mondatával sutba vágja a hangulatomat? Ha nem nyögte volna be ezt a békás megjegyzést, talán folytattam volna a gondolatmenetemet, így azonban az élettől is elment a kedvem.

– Mi lelte az elsőszámú párosunkat? Se tapi, se puszi, hogy is van ez? – vigyorog ránk Sehun, mire Baekhyun dühösen az asztalra csapja a mostanra kiürült üveget.

– Azóta hányingerem van, hogy a pasid rám mászott. Azt ajánlom, tartsd pórázon, és jó röviden!

– Most meg hova mész? – kérdezem tőle, amikor felállva úgy megtántorodik, hogy meg kell fognom a karját, ha nem akarom, hogy elessen. Nagyon irigylem, amiért részeg. Én bezzeg nem is piálhatok, ha velem van, mert félő, hogy ittasan mindent kitálalnék neki, pedig néha nagyon jó lenne az alkoholba menekülni a sok szarság elől.

– Nekem itt már nincs dolgom. Csak aludni szeretnék végre. – Nem kéri, hogy kísérjem haza, de természetesen nem fogom ilyen állapotban magára hagyni. Szerencsére az első taxi megáll, amit leintek, így hamarosan a hátsó ülésén vagyunk, ahol Baekhyun a vállamra dőlve nyöszörög, amíg én a haját simogatom. A fenébe, micsoda nyomorúságos élet ez? Nekem vannak a legszuperebb barátaim, zenetanárként dolgozhatok, amit imádok, van pénzem, nyaranta a legtutibb helyekre utazhatok el, és mégsem tudok boldog lenni egy átkozott titok miatt, ami lassacskán teljesen felemészt.

Hirtelen úgy érzem, itt és most mindent el kell mondanom neki, különben megfulladok. Annyi éven át hallgattam, annyi éven át néztem csendesen, amikor egy másik sráccal lépett le a szórakozóhelyekről, annyi éven át képzeltem egy egyéjszakás idegen helyébe őt, de ha ebben a pillanatban sem szólalnék meg, azon nyomban kettéhasadna a szívem. Nem érdekel, ha elutasít, nem érdekel, ha kinevet, muszáj beszélnem, hogy ne haljak bele a némaságba.

– Szeretlek, Baek! Az első naptól kezdve, hogy az asztalotokhoz ültem. Kettős érzetek fogtak el veled kapcsolatban; arra gondoltam, hogy ez a gyerek eléggé elviselhetetlen a sok dumálásával, amiből néha semmit nem értettem, ugyanakkor újra és újra hallani akartam a hangod. Ez azóta sem változott. Gyakran az agyamra mész, de nem tudnék nélküled élni. Nem kell, hogy viszonozd az érzéseimet, csak végre megkönnyebbültem, érted? Remélem, ennek ellenére lehetünk továbbra is barátok. Nekem kicsit nehéz, mert most is kurvára megcsókolnálak, de ha eddig túléltem, ezután is menni fog. Szerettem volna, hogy tudd…

– Haver… Nem akarlak elkeseríteni, de a barátod kábé azóta alszik, hogy beszálltatok hozzám. Szerintem holnap reggel ismételd el ezt neki. – Mellbe vágnak a sofőr szavai, a sajnálkozó mosolya, amitől a föld alá szeretnék süllyedni, és Baek egyenletes hortyogása, ami a taxis állítását igazolja. Tehát amikor végre összeszedtem minden bátorságom, egy vadidegen hallotta a vallomásom. Hát ilyen peches is csak én lehetek! Na persze, holnap reggel ismételjem el. Csakhogy holnap reggel már nem lesz bennem az a kis pia, ami fejbe csapott, nem fog körülvenni az a különleges légkör, amit egy perccel ezelőtt még éreztem. Szomorúan konstatálom, hogy ez biztosan az univerzum akarata volt, és elhatározom, hogy ezután nem fogok ellenszegülni a sorsomnak. Kiverem a fejemből ezt a lehetetlen szerelmet, és megnyitom a szívem, hátha előbb-utóbb belesétál valaki, hogy örökre átvegye Baekhyun helyét.

***

– Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, mennyire haragszom rád, amiért két hónapja nem szóltál egy szót sem arról, hogy randizgatsz valakivel. Hát ki vagyok én neked? Mindennap beszélünk, és így eltitkoltad előlem. Lehet, hogy már embert is öltél ezzel az erővel.

– Lebuktam, basszus! Mostanában azért nem hívtalak át, mert két hullát rejtegetek a szekrényemben. Vigyázz, nehogy te is odakerülj egyszer!

– Haha, bepasiztál, és fejlődik a humorod. Mi történt veled? Csalódtál a plüsseidben, és így állsz rajtuk bosszút?

– Van valami lényeges is, vagy ennyit szerettél volna közölni?

– Mindent el kell mesélned! Hol találkoztatok, hogy néz ki, hova vitted először, meghúztad már? És a legfontosabb kérdés: jobban szereted nálam? Tudod, ezernyi pasival enyeleghetsz, de legjobb barátból csak egy van.

– Holnap minden kérdésedre válaszolok, de most mennem kell, mert fél óra múlva találkozom vele.

– Legalább az utolsó kérdésemre hadd kapjam meg a választ.

– Jaj, Baek! Ne fárassz már! Szedd fel azt a szőke pultos srácot, aki ezer éve rád van állva, és holnap beszélünk. Na csá!

Miután azon az ominózus estén meghoztam az elhatározásom, három nappal később egy új énektanár érkezett az iskolába, ahol zongorázni és gitározni tanítom a gyerekeket. Sajnáltam, hogy az öreg Lee úr nyugdíjba ment, de amint megismertem az utódját, már nem bántam annyira a cserét. Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem Kim Jongdae-t, az angyal jelzővel illetném. Angyali mosolyt villantott rám, amikor először találkoztunk, angyali hangon énekelt, amikor random összehoztunk egy duettet, és tényleg azt képzeltem, hogy az égiek küldték nekem, mert nála jobbat keresve sem találhattam volna Baekhyun elfelejtésére.

Persze ez az elfelejtősdi nem ment olyan könnyedén. Az első randinkon konkrétan végig Baekről pofáztam, Jongdae viszont egy bizonyos Minseokról fecsegett egyfolytában, így nem volt annyira kényelmetlen a szitu. Kiderült, hogy egy cipőben járunk, ugyanis ő szintén reménytelenül szerelmes, és ez a kapocs még jobban összekovácsolt minket. Egyikünk sem erőltette a dolgokat, szépen, lassan haladtunk fokról, fokra, nem sértődtünk meg azon, ha egyszer-egyszer még szóba kerültek az elérhetetlen álmok, aztán egy napon azon kaptam magam, hogy hiányzik Jongdae, amikor betegség miatt nem jött be melózni egy darabig.

– Itt van a világ legszebb hangja – állok fel az asztaltól, hogy magamhoz szoríthassam a páromat. Furcsa valakire párként tekinteni, aki nem Baekhyun. Évekig csak futó kalandjaim voltak, mert senkivel nem akartam járni rajta kívül, és azt reméltem, előbb-utóbb beadja a derekát, de nem várhatok életem végéig. Nem pazarolhatom el a fiatal éveimet arra várakozva, hogy talán egyszer majd húsz-harminc év múlva rájön, hogy én vagyok számára az igazi, mert nekem most van szükségem valaki gyengédségére, szeretetére.

– Mondja a világ legtehetségesebb zenésze. Verhetetlen páros vagyunk, nem igaz? – Jongdae finoman szájon csókol, amitől rögtön öröm járja át a lelkem. Szerintem nem létezik olyan ember, aki mellette rosszul érezné magát, mintha valóban egy angyal lenne, aki mindent fénnyel áraszt el a puszta létezésével. Direkt azért jöttünk egy meleg bárba, hogy ne kelljen visszafognunk magunkat, ha egymáshoz szeretnénk érni, ahogy egy „normál” helyen kéne. De csak egy-két koktélt akarunk meginni halkan beszélgetve, ahelyett, hogy berobbannánk a bulizó tömeg közé.

– Helló srácok! Nem hittem volna, hogy pont egy ilyen helyen fogtok randizni. De úgy örülök, hogy végre megismerhetlek… Ööööö… hogy is hívnak?

– Baekhyun! Mondtam, hogy szedd fel a szőke pultos srácot, aki nagyon nem ezen a helyen dolgozik. – Agyvérzés kerülget, amikor Baekhyun cseppet sem zavartatva magát, lazán odasétál hozzánk, mi több, vigyorogva helyet foglal az asztalunknál, holott senki sem invitálta. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Nem véletlenül nem mutattam be őket egymásnak. Egyrészt ha Baek is itt van, csak rá tudok koncentrálni, másrészt tutira le fog égetni Jongdae előtt, és én egyiket sem akarom.

– Á, örülök, hogy megismerhetlek. Már nagyon sokat hallottam rólad – mondja Jongdae kedvesen, kezet nyújtva a barátom felé.

– Én viszont semmit nem tudok rólad. De ne aggódj, nem azért, mert olyan jelentéktelen vagy, hogy Chanyeol szóra se méltat, csak engem ignorál mostanság.

– Szívesen mesélek neked magamról. Chanyeol és én kollégák vagyunk. Mindketten imádjuk a gyerekeket és a zenét, a kínai kaját meg a karaokét, úgyhogy elég sok közös van bennünk. – Öt perc elteltével arra eszmélek, hogy Baekhyun és Jongdae olyan fesztelenül fecserészik, mintha én ott sem lennék. A hisztis hercegnőt általában Baek szokta alakítani, de esküszöm, ha ez így megy tovább, itt hagyom őket a fenébe, és becserkészek egy csini fiút, aki kizárólag rám figyel. Még a végén ezek ketten fognak összejönni, amíg én hoppon maradva sírok mindkettőjük után. Komolyan mondom, most egy kanál vízben meg tudnám fojtani Baeket. Nem kellek neki, ugyanakkor azt sem hagyja, hogy mással boldog legyek, hol itt a logika? Jól ismerem őt. Nem azért bájcseveg ilyen mézes-mázasan Jongdae-vel, mert annyira szimpi neki, csupán engem akar bosszantani, ami remekül sikerült is neki.

– Azt mondtad, szeretsz karaokézni. Gyere, kihívlak egy párbajra! – Baekhyun lelkesen felugrik a helyéről, és megragadva Jongdae karját a másik terembe siet. Semmi kedvem végignézni a produkcióját, de utánuk megyek, nehogy a hátam mögött valami olyat csináljon, amivel elkergeti mellőlem Jongdae-t.

Baekhyun a legnehezebb balladát választja ki. Nem hiszi el, hogy Jongdae-nek csodálatos hangja van, annyira el van telve a saját énektudásától, hogy számba sem veszi, hogy valaki jobb lehet nála, vagy legalább egy szinten állhat vele. Baekhyun mindig is énekes szeretett volna lenni, de valamiért az eddigi összes meghallgatásán elhasalt, és egy könyvtárban kénytelen dolgozni, amit utál. Biztos vagyok benne, hogy a zsűrinek nem a hangi adottságaival van problémája, sokkal inkább a viselkedésével. Nem alázatos, úgy jelenik meg, hogy itt mindenki tök szar, kivéve engem, mert én vagyok a kezdet és a vég, szóval nem kérdés, hogy tovább fogok jutni. Tehát szerintem a túlzott nagyképűsége miatt adják ki az útját, ami mindig nagyon megviseli, ennek ellenére a következő alkalommal sem vált stratégiát.

Először Baekhyun kezd énekelni, ami nagyon szépre és magával ragadóra sikeredik. De mihelyst meghallja Jongdae tiszta, csilingelő hangját, befeszül, és attól kezdve a dal végéig görcsösen próbálja túlszárnyalni őt. Amíg Jongdae nyugodtan, mosolyogva adja elő a részét, Baeken látszik, hogy ideges, érződik rajta, hogy folyamatosan felül akar kerekedni a mellette állón, és amíg Jongdae partnerként tekint rá, ő ellenfélként kezeli, akit minden erejét bevetve le kell győznie. A kezdeti harmónia elveszik, kellemetlenné válik Baekhyun erőlködése, ettől függetlenül engem még így is lenyűgöz, és a szám felétől elfelejtek Jongdae-re nézni, amikor ő következik, csak Baeket figyelem, és azon drukkolok, hogy hagyja abba a makacs dacolást, de sajnos nem engedelmeskedik a telepatikus kérésemnek.

– Jongdae jobb volt! Neki hangosabban tapsolt a közönség, ő nyert…

– Hé, te most tényleg sírsz? Ugyan már, Baek! Szuper voltál, mint mindig. – Magamhoz húzom pityergő mivoltát, és ütemesen simogatni kezdem a hátát. Jongdae elszaladt a mosdóba, úgyhogy van egy kis időm megvigasztalni elszontyolodott barátomat. Vajon a meghallgatásokon is így szokott viselkedni? Mert akkor teljesen megértem, hogy elutasítják. Ráadásul most duplán akart bizonyítani, mert Jongdae-ben nagy riválisra lelt, ezért lehet ennyire elkenődve. – Kit érdekel, hogy mi a közönség véleménye? Nekem te vagy, és örökre te leszel a number one. De ezt el ne áruld Jongdae-nek!

– Jongdae rendes srác. Ne haragudj, amiért megzavartam a randitokat, de muszáj volt csekkolnom, hogy megfelelő pár-e számodra, hogy jól bánik-e veled… – Szorosabban fonom a karjaim a vállamba szipogó Baek teste köré. Szóval nem azért jött, hogy beleköpjön a levesembe, csak meg akart óvni egy esetleges rossz kapcsolattól, ami az én szemembe is könnyeket csal. Igen, Jongdae egy angyal, de sajnos én jobban szeretem az ördögfiókákat, akiknek mélyen legbelül szintén van egy angyali énjük, amit csak a kiváltságos személyek előtt fednek fel. – Én most megyek. Meglátogatom a szőke pultos fiút.

Sokadjára szakad meg a szívem, amikor egy halvány mosolyt erőltetve magára kisétál a bárból. Utána szeretnék menni, mit menni, rohanni, Jongdae felém közelgő alakja azonban a földhöz szegez. Nem érdemelné meg, hogy itt hagyjam. És különben is, az utóbbi két hónap olyan jól alakult. Úgy éreztem magam, mintha az elvonón lennék, és lassacskán megtisztulna a szervezetem a Baek iránti őrületemtől, erre egy rohadt este mindent elront. Egyetlen pillantásától, érintésétől megint függővé váltam, és most kezdhetem elölről a keserves munkát.

– Baekhyun igazán jó fej – jegyzi meg Jongdae visszaülve az asztalunkhoz. Annak ellenére, hogy mosolyog, érzem rajta, hogy valami megváltozott köztünk. A légkör már nem olyan könnyed, mint Baek felbukkanása előtt volt, a remény, hogy mi ketten valaha egymásba szerethetünk, szertefoszlott, amint Jongdae test közelből megtapasztalta, hogy mennyire a hatása alá tudok kerülni. Ez az átkozott függés sosem fog elmúlni. Egy-két napra félretehetem, de ahogy találkozom vele, újra lángokba borulok. Mégis mit kéne tennem? Költözzek a világ másik végére, vagy mi?

– Ezennel vége, ugye? – kérdezem elcsukló hangon. Fogalmam sincs, miért sírok pontosan. Talán azért, mert Jongdae-t tényleg nagyon megkedveltem, és hiányozni fog a jelenléte. Vele jól éreztem magam, végre volt valaki, akivel nem csak egy éjszakát szándékoztam együtt tölteni, de ezt is elcsesztem. Meg persze azért, mert amíg én szakítok a világ legédesebb pasijával, Baek épp a szöszi pultos alatt liheg, és valószínűleg rég nem a karaokén vagy a beszélgetésünkön agyal.

– Ha ez megvigasztal, nem miattad van. Én sem tudok túllépni Minseokon. Mi lenne, ha valami mással próbálkoznánk? Hódítsuk meg álmaink pasijait. Nem arra gondolok, hogy közöld Baekhyunnal, hogy évek óta szerelmes vagyok beléd, hanem érd el, hogy ő is beléd szeressen, hogy ugyanúgy bolonduljon érted, ahogy te érte. Elhiheted, hogy én is baromira félek az egésztől, de ha ketten csináljuk, talán könnyebb lesz. Mindennap megoszthatjuk a tapasztalatainkat, bátoríthatjuk egymást, satöbbi. Mit szólsz?

Totálisan begőzölök, ha arra gondolok, amit Jongdae felvázolt előttem. Egyfelől teljesen izgalomba jövök, és legszívesebben most azonnal belevágnék, másfelől viszont gúzsba köt a visszautasítástól való félelem, ahogy eddig is, és csak azért mondok igent az ajánlatra, mert ha Jongdae látja, hogy tökös vagyok, akkor ő is az lesz Minseokkal. Erőt kell merítenie belőlem, és ha ehhez az kell, hogy pofára essek Baek előtt, ám legyen. Eddig egy kisebb összeget sem tettem kockára a képzeletbeli kaszinóban, ahol Baekhyun szíve a főnyeremény, de ezúttal az életem lesz a tét, és mindent vagy semmit alapon a mélybe fogom vetni magam.

– Hali! El sem hinnéd, mi történt! Képzeld, Jongdae jól félrevezetett minket. Valójában nem is egy angyal. Épp most törte össze a szívem.

– Mi?

– Jól hallottad. Odavan valami Minseokért, aki egyszer csak megjelent a bárban, aztán a szemem láttára estek egymásnak. Mit szólsz ehhez? Teljesen kivagyok! Össze tudnánk futni? Vagy lefoglal a pultos srác?

– Nem, dehogy! Mindjárt hazaérek, de akkor irányt váltok, és nálad találkozunk. Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget, amíg vársz rám! Tudod, hogy egyetlen pöcsfej sem éri meg a könnyeket. A barátok százszor fontosabbak. Rohanok!

***

– Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, holnapután lesz a bátyám esküvője, amire engem kért fel tanúnak. A baj csak az, hogy a nagyi folyton a fülemet rágja, amiért nincsen pasim. Hallottál már ilyet? Minden valamire való öreglány szívrohamot kapna, ha kiderülne, meleg az unokája, ő meg állandóan azzal nyaggat, hogy vigyek haza valami szexi fiúkát. Tudom, hogy túl nagy kérés, de nem tennél úgy a hétvége erejéig, mintha járnánk?

Így történt az, hogy egy órával Baekhyun hívása után elindultunk Bucheonba. Még akkor is sűrű bocsánatkérésekkel bombázott, amikor beszálltam a kocsijába, pedig nekem pont kapóra jön ez a kis játék. Könnyebb lesz a közelébe férkőznöm, mint gondoltam. Egy hónapja játszottam el neki a hattyú halálát, hogy mennyire kiborított a Jongdae-vel való szakítás, és azóta a munkát leszámítva egy tapodtat sem mozdult mellőlem, hogy tartsa bennem a lelket, sőt, ahhoz is ragaszkodott, hogy mondjak fel, mert nem fog nekem jót tenni, hogy egész nap egy helyen tartózkodom Jongdae-vel, de sikerült meggyőznöm arról, hogy nincs egy közös óránk sem, a folyosón meg messzire elkerülöm őt.

– Szegény Baekbeom… Se az anyánk, se az apánk nem lesz ott az esküvőjén. Tudod, milyen kellemetlen lehet ez neki a menyasszonya családja előtt? – Baekhyun az alsóajkába harapva próbálja meg visszatartani a torkát fojtogató sírást. Bal kezével olyan görcsösen kapaszkodik a kormányba, hogy egészen elfehérednek az ujjai, míg a jobb ökölbe szorulva pihen a combján, amit óvatosan megérintek, és mivel nem húzza el, simogatni kezdem. Röviden összefoglalva Baekhyunék apja pénzt sikkasztott, egyszer még egy bankot is kirabolt, és miután börtönbe csukták, az anyukájuk annyira bekattant, hogy évek óta egy idegszanatóriumban ápolják. Ezért a szokásosnál is erősebb kötelék fűzi a tesójához, illetve a nagymamájához, aki csak akkor költözött vissza a szülővárosába, amikor a fiúk már képesek voltak gondoskodni magukról.

– Ott van a gyönyörű menyasszonya, aki nemsokára a felesége lesz, az öccse, aki rajong érte, a szuper nagyija, és nem mellesleg az a sógor, akiről mindig is álmodozott – bökök szerény személyemre büszkén, mire Baek felnevet. Olyankor a legnehezebb visszafognom magam, amikor szomorúnak látom. Szeretném az ajkaimmal lecsókolni a könnyeket az arcáról, egy-két buja tettel elvonni a figyelmét a fájdalomról, de most is, mint mindig be kell érnem a keze cirógatásával, és az ostoba szavakkal, amikből kezd elegem lenni. Nem beszélni akarok, rengeteg mindent csinálnék vele a nyavalyás beszéden kívül.

– Örökké hálás leszek a nagyinak és hyungnak, hogy velem voltak azokban az időkben, de tudod, ki miatt éltem túl? Hogy ki miatt nem kötöttem ki az anyám mellett a diliházban? – Nem kell kimondania, az az ellágyuló tekintet mindent elárul. A francba, talán Baeknek igaza van. Ha összejönnénk, lehet, hogy teljesen megromlana a kapcsolatunk, hisz ki garantálja, hogy párként ugyanolyan jól működnénk, mint barátként? Például ő utálja a plüsseimet, és tuti, hogy kidobná őket, ha hozzám költözne, ami engem zavarna, és ő sokáig szeret fennmaradni, aztán délig alszik, amíg én pont fordítva vagyok… Oké, valljuk be, hogy ezek ócska kifogások. Ha most Baekhyun megcsókolna, ha csak egyszer engem ajándékozna meg a szenvedélyével, én magam dobnám ki a plüsseimet, és nem zavarna, ha sokáig kéne ébren maradnom, mert lefoglalnám magam vele.

– Figyu, mit szólnál ahhoz, ha nem a legénybúcsúra mennénk, hanem a leányra – vetem fel zavartan, hogy tereljem a témát, mire Baekhyun elkerekedett szemekkel pislog rám. – Miért, téged izgatnak a képedbe nyomott cicik? Inkább lessünk meg egy-két chippendale fiút!

A fényűző limuzinban összegyűlt kis társaság elég érdekesre sikeredik. A partin részt vesz Hyejin húga, aki még nem töltötte be a tizennyolcat, a legjobb barátnője, aki bármelyik pillanatban megszülhet, Baek nagyija, aki a leglelkesebb a csapatban, és mi ketten, mint pasik. A táncos fiúkat szemmel láthatóan leginkább a mi jelenlétünk zavarja. Ezek közt nincs egy meleg sem, ráadásul olyan töketlenek, hogy alig mernek megmozdulni, mert nyilván attól paráznak, hogy rájuk fogunk mászni. Nem akarom őket megbántani azzal a megállapítással, hogy nyugodtan cicázhatnak, mivel nálam magasabban van a mérce. Sokkal magasabban. Nem fogok elalélni pár izmos kartól, meg dudorodó alsógatyától, ami egyértelműen ki van tömve, ugyanis miattunk alig érzékelhetőre zsugorodhatott össze a csomagjuk.

Amikor a fiúk befejezik a show-nak nevezett valamit, a lányok csalódottan motyognak az orruk alatt. Byun nagyi fennhangon háborog, amiért végre egyszer az életben eljutott egy ilyen műsorra, de semmit nem kapott a nem kis pénzért cserébe, amit elkértek ezek a csirkefogók. Bevallom, ittam pár pohárka piát, mert annyira unatkoztam, ami asszem, kellőképp kifejti a hatását, amikor kissé szédelegve felállok, és határozott léptekkel birtokba veszem azt a helyet, ahol nemrégiben még a nyálgépek tipegtek.

A csajok már akkor sikoltozásban törnek ki, amikor még semmit nem csinálok, Baek arcára viszont ráfagy a mosoly. A dögös zene hullámai, amit én választottam, hamar magukkal ragadnak, és fél perc múlva már egy röpke hasvillantással is megörvendeztetem az engem nézőket. Gőzöm nem volt róla, hogy tudok táncolni, de úgy érzem, sokkal jobban nyomom az előző bandánál, amit a lányok folyamatos kurjangatása nyugtáz.

A következő szám közepén váratlanul letépem magamról az ingem, amit Baekhyun ölébe dobok. Szegény olyan zavarba jön, hogy rám se mer nézni, inkább a padlóra mered, legalábbis addig, amíg a sógornője fel nem rántja a fejét, hogy felém irányítsa a pillantását. Amikor találkozik a tekintetünk, pajkosan rákacsintok, majd érzékien végignyalok a számon, amitől tisztára elvörösödik. Ez az! Végre úgy érzem, kezdek révbe érni. Végre nem a legjobb barátját látja bennem; egy pasit lát, aki felkeltette az érdeklődését, különben nem lenne ilyen szégyenlős.

Lassan elindulok felé, miközben úgy csavarom a csípőm, mintha hivatásos ribi lennék. Megfogom a kezét, végighúzom a mellkasomon, a hasamon, és nem hagyom, hogy ellökjön, pedig az ellenállását még nem sikerült megtörnöm. Az egyik lány azt kiabálja, hogy a gatyától is szabaduljak meg, mire Baek addig hátrál, amíg neki nem préselődik a falnak. Ismét elkapom a kezét, amit a csípőmre helyezek, és arra utasítom, hogy vegye le rólam a nadrágot. A pillantása könyörgő, már-már elsírja magát kínjában, de ezúttal úgy döntök, nem kímélem. Egy kis segítséggel elérem, hogy megtegye, amire kértem, és megborzongok, amint az ujjai a combomat súrolják.

Azzal verem ki végképp a biztosítékot a barátomnál, amikor a számba veszem a mutatóujját, és jól megszívom. Byun nagyi a vállára csapva közli vele, hogy igazán nem kell ártatlannak tettetnie magát előtte, aztán megcélozza a fenekemet, amit jól megfogdos vihorászás közben. Visszamegyek a színpadként szolgáló helyre, és bokszerben is szórakoztatom még egy kicsit a közönséget: a tánc végén lefekszem a földre, végigsimítok a testemen, mialatt folyamatosan próbálom tartani a szemkontaktust Baekkel kisebb-nagyobb sikerrel.

Abbahagyva a vonaglást, odamegyek hozzá, hogy az ölembe kapjam, ami ellen vinnyogva tiltakozik. Sok mindent csinálnék vele, mert végre elvesztettem a gátlásaimat, a többiek előtt azonban nem akarok továbbmenni, ezért csak azt jelzem Baeknek magamhoz szorítva őt, hogy mennyire feltüzelt a nézése, meg az a gyors érintés, amivel megajándékozott.

– Baszki, sürgősen vissza kell térned a plüsseidhez! Nem áll jól neked ez a macsó szerep, tökre leégetted magad a rokonaim szeme láttára.

– A rokonaid imádták, amit csináltam, ahogy te is. – Baekhyun felháborodva csap a combomra a taxiban. Annyira felpörögtem, olyan szinten tombol bennem az adrenalin, hogy nem szívesen megyek haza, de muszáj lesz kicsit pihenni az esküvő előtt. A barátom sértődötten húzódik a lehető legmesszebbre tőlem, csakhogy engem nem tud átverni a megjátszott kiakadásával. Élvezte a ma estét, ugyanúgy többet akar, mint én, pusztán valami meggátolja a vágyai kifejezésében. De ha nekem sikerült kivetkőznöm magamból, nála is el fogom érni, hogy hamarosan a lábaimnál heverjen folytatásért könyörögve.

– Fiúk, gondolom, nem zavar titeket, hogy egy szobában kell aludnotok – mondja Byun nagyi vigyorogva, amikor az otthonában találkozunk. – Elég kicsi ez a ház, de én nem vagyok olyan vaskalapos, mint sok öreg társam, aki képtelen elviselni, ha egy fiatal pár együtt hál a fedele alatt. Velem ne törődjetek, nyugodtan csináljátok azt, amihez csak kedvetek van. Én is voltam fiatal, tudom, hogy mi a dörgés.

Imádom ezt a nőt! Milyen kár, hogy az unokája nincs vele egy véleményen. Nagy komolyan közli, hogy a bátyával szeretné tölteni az éjszakát, ha már a legénybúcsúján nem vehetett részt, így Hyejin alszik a nagyival, én meg egyedül maradok egy rakás kétellyel. Miért menekül előlem? Tényleg ennyire gáznak tartja, ha két baarát egymásba szeret? Most még dühösebb vagyok rá. Mert ha nem viszonozná az érzéseimet, azt az idő múlásával el tudnám fogadni, de annak semmi értelme, hogy látom a szemében a vágyat, érzem a testén, hogy megremeg, amint hozzáérek, mégsem akar az enyém lenni. Egy idióta! Meg sem érdemli, hogy szeressem.

A szertartás gyönyörű, többször elérzékenyülök rajta. Eszembe jut a nővérem esküvője, meg az, hogy milyen jó lenne egyszer Baeket nem a tanú szerepében látni, hanem a vőlegényemként. A nagyija imádná, ha megélhetné, hogy a kisebbik unokája is megházasodik, de a dolgok állása szerint még a barátságunk folytatása is kérdéses, ugyanis a hisztis manó reggel óta hozzám se szól. Mondtam neki, hogy nagyon jól néz ki, mire csak legyintett egyet. Megkérdeztem, hogy segíthetek-e valamiben, de meg sem hallva továbbállt. Ezért belül tök feszült vagyok, de kifelé megpróbálom a legjobb arcom mutatni, mert a párnak nem a fancsali képem bámulására van szüksége.

– Chanyeol-ah, tisztában vagy vele, hogy a kis produkciód óta azt hallgatom a feleségemtől, hogy ha nem lennél meleg, gondolkodás nélkül téged választana? – bök oldalba vigyorogva Baekbeom a vacsora alatt. Baekhyun ül a másik oldalamon, de nem azért, mert annyira szeretne mellettem lenni, csupán az ültetési rend kényszerítette ide.

– Nem a melegség a főprobléma, hanem, hogy mindenem Baekhyuné. Egyszerűen nem tudnék mást szeretni, még a pasik közt sem. – Byun nagyi szemébe könnyek gyűlnek, Beom lágyan rám mosolyog, csak Baekhyunon érzem azt, hogy legszívesebben behúzna nekem egyet. Hülye hisztis manó! Ő kért meg arra, hogy játsszam el, hogy járunk, erre amikor tökéletesen alakítok, ő úgy tesz, mint egy tüskés sündisznó: begubózik, elhárítja a közeledésemet, ami elég hülyén néz ki. A családja azt látja, hogy van egy srác, aki teljesen odavan érte, aminek örülnek, az ő viselkedését azonban nem tudják hova tenni.

– Szerintem te valami varázsló lehetsz. A kisöcsém szája egyébként állandóan jár, de melletted szépen csendben van. Mivel érted el ezt nála?

– Nagyon lefárasztom szegénykémet. Amióta velem van, nem hagyom sokat lustálkodni. – Baekhyun keze megfeszül az enyém alatt. Tudom, hogy egy hajszál választja el attól, hogy beteljen nála a pohár, ezért nem ártana visszavennem magamból, és különben is csak egyfolytában hazudok, ami elszomorít. Olyan dolgokról mesélek, amik sosem történtek meg köztünk, és ahogy elnézem, soha nem is fognak, ez lassan az én lelkesedésemet is tovaűzi.

– Mit szeretsz benne a legjobban? – kíváncsiskodik Hyejin. Nagyot sóhajtva elmosolyodok, és úgy döntök, erre a kérdésre válaszolhatok, mert ezúttal nem fogok hazudni.

– Hogy mindent feláldozna a szeretteiért. Hogy bármilyen rossz pillanatomban képes megnevettetni. Hogy sosem adja fel az álmait, és újra meg újra próbálkozik, nem tántorítja el száz kudarc sem. Hú, én… Ha végig sorolnám a listát, napkeltéig itt hallgathatnátok – mosolygok zavartan. Hyejin Baekhez fordul, hogy neki is feltegye ugyanezt a kérdést. A barátom látszólag nagyon bele van merülve az ínycsiklandó falatokba, de az arckifejezésén látom, hogy csak azért tuszkolja magába az ételt, hogy ne kelljen megszólalnia.

– Ez a ti esküvőtök! Muszáj állandóan rólunk beszélni? Amúgy meg mindent szeretek Chanyeolban. Na, most örültök? Ő úgy tökéletes, ahogy van, szóval nem tudnék egy dolgot sem kiemelni. – Baekhyun pufogva levágja a kanalát, aztán eltűnik valahol a mosdó környékén. Ezt vajon komolyan gondolta, vagy csupán a színjáték része volt? Jaj, ennyi kérdéstől meg fog fájdulni a fejem! Bárcsak beleláthatnék az elméjébe, annyival könnyebb lenne a helyzetem.

Baekhyun tovább durcáskodik az est folyamán, így még a dalt sem akarja előadni, amivel erre az alkalomra készült. Két okból ülök le a zongora mellé. Lehet, hogy nincs olyan jó hangom, mint Baeknek, de én nem fogom cserbenhagyni a friss házasokat. Ezen kívül az is motivál, hogy hátha ilyen módon sikerül elérnem a választottam szívéig. A vetkőző műsor nem hozta meg a kellő hatást, de ha egy szerelmes dallal sem leszek képes lerombolni szikla szilárd falait, nincs több ötletem a továbbiakat illetően.

Minden iránta táplált érzésemet belesűrítem három és fél percbe. Nem nézek rá, végig csukva van a szemem, mert attól félek, ha meglátnám elutasító pillantásait, elrontanám az előadást, aminek tökéletesnek kell lennie. A hangom egy ponton elcsuklik, egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon, de ettől még nem lesz rossz a szám, sőt. A billentyűk fájdalmas játéka megnyitja a szívem, hadd árassza el minden, ami benne van a tulajdonosát. A lelkem leteszem a lábai elé, és nem érdekel, ha megtapossa, a mindent vagy semmit játékban arra a lehetőségre is felkészültem.

Összerezzenek, amikor egy gyengéd kéz érintését érzem a vállamon. A következő pillanatban szorosan átölel hátulról, és velem együtt énekli a dal utolsó pár sorát. Sosem tudhatom, hogy mi szól nekem, és mi képezi a színjáték részét. Talán csak összeszedte magát, hogy ne a pofavágásaira emlékezzenek, de az is lehet, hogy ezzel sikerült az ujjam köré csavarnom. Mégis honnan kéne tudnom, melyik opció az igaz? Bele fogok őrülni ebbe a tétovaságba.

– Táncolunk? – kérdezi félszegen, amikor felállok a zongorától. Na jó, ha tudtam volna, hogy egy dallal ilyen kezes báránnyá tehetem, végigénekeltem volna életünk minden napját. El sem hiszem, amikor a keze megtelepszik a nyakam körül, és hogy lágyan cirógatja a tarkóm. Az én ujjaim remegnek, amikor végigsimítok a derekán, a szívem elfelejt normálisan verni, mert hol gyors tempóban vágtázik, hol kihagy egy ütemet. Én sem vagyok teljesen százas. Tegnap simán levetkőztem előtte, szemérmetlenül flörtöltem vele, aminek sokan lettek szemtanúi, most meg levegőt sem kapok zavaromban. El kéne mennem egy dilidokihoz. Most azonnal!

– Beom biztos örül, hogy a dal végén csatlakoztál hozzám – jegyzem meg rekedten. Baekhyun mosolyogva nyom egy puszit az államra, aztán a vállamra hajtja a fejét. Beletúrok selymes tincseibe, mélyen magamba szívom édes illatát, és elraktározom a pillanatot, mert továbbra sem vagyok biztos abban, hogy ez valaha még egyszer megismétlődhet. – Jól tudom, hogy a nagyinak jövő hónapban lesz a szülinapja? Arra megint el kéne, hogy kísérjelek, nem?

– De igen. Két hónap múlva pedig karácsony – suttogja a nyakamba a csodás szavakat. A lehelete jólesően csiklandozza a bőröm, az izmaim megfeszülnek, amikor megérzem a nyelve hegyét a kulcscsontomon. – Még nem is kérdeztem, hogy mit szeretnél fizetségképpen, amiért eljöttél velem.

– Csókolj meg… – lehelem mámorosan. Szívem szerint azt válaszoltam volna, hogy „szeress viszont”, de annyira vágyom már arra a csókra, hogy a testem nem engedte, hogy mást mondjak. Becsukom a szemem, és kisvártatva megérzem Baek ajkait az enyémekre simulni. Olyan extázisba esem, hogy szinte fel sem fogom, mi történik velem. A hangok összemosódnak, olyan, mintha egy véget nem érő zuhanás venné kezdetét, amikor a nyelvünk egymásba gabalyodik. Az agyam hátsó zugában egy gonosz kis hang azt hajtogatja, „ne éld bele magad túlságosan, Hamupipőke, mert ha elmúlik a varázs, visszaváltozol szánnivaló vesztessé”, de megpróbálok kiélvezni minden pillanatot, hogy legyen mire emlékeznem, ha véget ér ez a csoda.

– Ma már kénytelen leszek veled aludni. Mégsem zavarhatom meg hyungék nászéjszakáját – kuncog Baek, amikor kéz a kézben tesszük meg a nagyi házához vezető utat. Istenem, fél óra telt el a csókunk óta, és még mindig tart a varázs. Könyörgöm, sose múljon el! Gyorsan rázendítek egy nótára, nehogy annak hiányában távolodjon el tőlem Baek, mire jóízűen elneveti magát. A kapu elé érve elhatalmasodik rajtam a boldogság, ami abban nyilvánul meg, hogy felkapom őt, és mint ahogy a menyasszonyokat szokták, átviszem a küszöbön. Meg sem állok, amíg a szobánkig nem érek, ahol óvatosan lefektetem az ágyra, aztán ráengedem a súlyomat.

– Ezer éve vágyom erre, Baek… Megőrülök érted! Megőrülök… – Belém fojtja a szót egy vad csókkal, amit nem bánok, mert sokkal jobb ez a tevékenység a beszédnél. Annyi éven át vissza kellett fognom magam, hogy most képtelen vagyok úrrá lenni a feltörő vágyon. Ott csókolom, harapdálom, ahol érem, és a nyögései még merészebbé tesznek. Amíg a mellbimbóját szívogatom, lehúzom a sliccét. Már attól el tudnék menni, hogy a férfiassága a combomnak nyomódik, nem beszélve a vágytól, ami gyönyörű szemében csillog.

Hamar lekerülnek rólam is a ruháim, immár meztelenül fonódnak össze a végtagjaink, amitől totálisan elszáll az agyam. Baekhyun újabb csókba hív, mialatt az ágyékaink keményen egymásnak feszülnek, úgy érzem, ha még egy mozdulatot tesz, menten megsemmisülök, de ő szemmel láthatóan élvezi a kínzásom. Miután kellőképp kiszórakozta magát, vagy egyszerűen arról van szó, hogy már ő sem bírja tovább, előszedi a táskájából a szükséges kellékeket, amik a mennybe jutásomhoz asszisztálnak.

– Oké, most már elmehetsz. – Értetlenkedve pislogok Baekhyunra. Nem vágott pofon, de rideg szavai, a hangszín, amin megszólal, távolságtartó tekintete felérnek egy késdöféssel egyenesen a szívem közepébe. – Megkaptad, amit akartál, úgyhogy eltűnhetsz végre, nem értetted?

– Te meg miről beszélsz? Baek, mi a baj?

– Húzz már el innen! – kiáltja könnyek közt, mialatt akkorát taszít rajtam, hogy nekiesek a falnak. Hozzám vágja a ruháimat, meg sem engedi, hogy a szobában öltözzek fel, kilökdös a folyosóra, aztán rám csapja az ajtót, majd bezárja mögöttem. Helló, Hamupipőke, elmúlt éjfél!

Minden erőmet össze kell gyűjtenem ahhoz, hogy felöltözzek, aztán megtörten rogyok a padlóra. Nem értem, mi történt! Szeretkeztem Baekhyunnal, minden csodálatos volt, mosolygott rám, úgy csókolt, mintha ez lenne az utolsó napunk élve, olyan szorosan ölelt, hogy szinte teljesen eggyé váltunk, de a végén ahelyett, hogy boldogságban úszva heverésztünk volna egymás karjában, nekem esett, melynek következtében most itt zokogok az ajtaja előtt. Még mindig azt remélem, ki fogja nyitni, és mindent elmagyaráz, holott itt kéne hagynom a picsába, de amilyen hülye vagyok, bármit tenne, megbocsátanék neki.

– Mi történt, Chanyeol-ah? – siet oda hozzám Byun nagyi, aki felsegít a földről, és a konyhába vezet, hogy négyszemközt beszélgethessünk. De arra a kérdésére, hogy mi történt, mi a francot kéne válaszolnom, amikor én sem tudom? Én szeretném a legjobban tudni, hogy mi az isten történt, csakhogy Baekhyun elzárkózott előlem.

– Baekhyun és én sosem jártunk. Megkért, hogy tegyek úgy, mintha a párja lennék, mivel maga aggódik amiatt, hogy egyedül van, és én belementem, mert amióta ismerem, szerelmes vagyok belé, ami azt jelenti, hogy bármit kérne tőlem, teljesíteném. Meg akartam őt hódítani: a tánccal, a neki való énekléssel, és azt hittem, sínen vagyok, mert megcsókolt, aztán… Szóval mi együtt voltunk, de utána kidobott, azt mondta, tűnjek el… – Az utolsó mondatot alig hallhatóan motyogom el. Nem merek az idős asszony szemébe nézni, az asztal lapját pásztázva hullanak a könnyeim, így váratlanul ér, amikor a nagyi megsimogatja az arcom.

– Nézd, gyermekem, Baekhyun az anyja és az apja kapcsolata miatt ilyen. Tudod, Beom erős, ő hamar túltette magát a történteken, de a kicsi Baek nem képes elfelejteni a múltat. Az apjától azt látta, hogy élősködött az anyján, és miután kapott tőle pénzt meg szexet, megverte. Egyszer azt mondta, sosem lesz szerelmes, mert attól fél, hogy ugyanolyan szemét lesz, mint az apja, vagy ugyanolyan szerencsétlen, mint az anyja. Ezért retteg egy kapcsolattól, érted? De ha te elhagyod, sokkal rosszabb lesz a helyzet. Ha téged is elveszít, azt nem fogja kibírni…

Sajnálom Baekhyunt, sajnálom, hogy ilyen körülmények közt kellett felnőnie, és hogy nem sikerült a bátyához hasonlóan továbblépnie, de nem áldozhatom fel magam. Lehet, hogy tíz év múlva sem lesz képes egy kapcsolatban élni, és én még akkor is utána fogok epekedni. Az lesz a legjobb, ha egy darabig nem találkozunk. Meg kell emésztenem ezt az estét, döntéseket kell hoznom a jövőt illetően, aztán egyszer majd talán összefutunk a boltban ácsorogva, egymásra mosolygunk, mintha mi sem történt volna, és megnézünk egy filmet a közeli moziban. De most el kell mennem. Nem tudhatom, mit hoz a holnap, csak azt tudom, hogy ma aludni akarok. Semmi mást, csak aludni.

***

– Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, szeretlek! Lehet, hogy már túl késő, lehet, hogy éppen valaki karjaiban vigasztalódsz, esetleg egyedül vagy, de eleged van belőlem… Hidd el, teljes mértékben megértenélek, ha nem akarnál többet látni. Én… Itt állok az ajtód előtt… Ha adsz még egy utolsó esélyt, kérlek, engedj be…

Kiesik a telefon a kezemből, amikor az ajtóhoz rohanok. Egy pillanatra megállok, mielőtt kinyitnám, mert azon agyalok, hogy talán nem kéne ilyen könnyen adnom magam. Meg kellene váratnom, kicsit húzni az agyát, de hogy lennék ilyesmire képes, amikor valójában nem tett semmi rosszat? Mármint annak fényében, amit a nagymamájától hallottam, másképp látom a történteket.

Másfél hete tűkön ülve várom, hogy Baekhyun jelentkezzen. Az incidenst követően tizenöt órát aludtam, és miután felébredtem, rögtön hozzá akartam rohanni, de megfogadtam a barátaim tanácsát, mi szerint hagyjam, hogy ő keressen meg, még ha borzasztó nehezemre is esett a várakozás. A srácok és a nagyi, akivel folyamatosan konzultáltam, biztosra vették, hogy ha Baek lenyugszik, átgondolja a dolgokat, eljön hozzám, de jó lett volna, ha azt is elmondták volna, hogy mennyi idő múlva fog ez megtörténni. A másfél hét teljesen kibírható volt, csak hát tegnap még azt hittem, egy év is lehet.

– Szia! Eljátszhatnám, hogy van nálam valaki, vagy, hogy azt szeretném, hogy kiengesztelj, vagy, hogy szörnyen zavarban vagyok, és egy ideig kényelmetlenül kerülgetnénk egymást, de inkább rögtön lerohanlak, mit szólsz?

– Ez egy tökéletes terv! – Lehet, hogy bölcsebb lenne leülni első körben egy kávé mellé, és megvitatni az érzéseinket, de mindig is a cselekvés híve voltam, úgyhogy két percen belül már az ágyamon fekszünk, hasonló pózban, mint a nagyi házában. Szerencsére nem tartok attól, hogy ugyanaz lesz a végeredmény, látom Baeken, hogy ezúttal nem fog megfutamodni, hogy ezután sosem fog magamra hagyni.

A szex utáni lazulás sokkal jobb, mint amire múltkor számítottam. Baekhyun a karomba fészkelődve simogatja az arcom, puszilgatja a szám, egy percre sem veszi le rólam a tekintetét, amíg én lustán a tincseivel játszadozom. A párnámon fekve kipirult orcákkal, csillogó szemekkel gyönyörűbbnek tűnik, mint valaha. Egy csomószor elismételgeti, hogy „szeretlek”, amit olyan áhítattal ejt ki, hogy beleremeg az egész testem még századjára is.

– Hova tűntek a plüsseid?

– Kidobtam őket. Tudtam, hogy egyszer itt fogsz mellettem feküdni, és helyet kellett neked csinálnom.

– Még azt a csúnya békát is kidobtad? Az volt a kedvenced.

– Nem, Mr. Breki a szekrényben várja, hogy szakítsunk, hogy visszakerülhessen a helyére.

– Na, arra várhat! – Megpuszilja a vállam, én meg legszívesebben az ablakhoz rohannék, hogy világgá kürtöljem, Byun Baekhyun szeret engem. Azt azért megteszem, hogy írok egy üzenetet Sehunnak, hogy mindenkinek újságolja el a fejleményeket, és közben Baek édes hangját hallgatom a zuhany alól.

– A zuhanyzóm egy hétig nem fog tudni aludni, amiért láthatott meztelenül – dugom be a fejem a fürdő ajtaján. Máris hozzászoktam ahhoz a látványhoz, hogy Baek egy szál törölközőt csavarva a derekára szárítja a haját. Sőt, inkább beállok a háta mögé, és a tükörből mustrálom magunkat, mialatt elveszem tőle a hajszárítót, hogy én folytathassam a műveletet. – Kicsim, nem ma lenne a meghallgatásod?

–  Ja, két óra múlva, de nem megyek el.

–  Mi az, hogy nem mész el?

–  Hát mert két óra múlva ismét orgazmusom lesz neked köszönhetően – vigyorog rám magabiztosan.

– Szívem, esküszöm, számtalan orgazmust fogok még szerezni neked, de ezt a lehetőséget nem hagyhatod ki. Most más lesz, mint eddig, mert én is veled tartok.

– Ne már, nincs kedvem hozzá. Nem is gyakoroltam az utóbbi másfél hétben.

– Gyerünk, bajnok, az én kedvemért menjünk el, kérlek! Megcsinálom a sminkedet, és felöltöztetlek.

– Mi? Szó sem lehet róla! Szörnyen lelombozó lenne, ha a pasim festene ki. És hogy hagyhatja el egy olyan mondat a szádat, hogy felöltöztetsz? Még csak egy órája járunk, és eleged van a vetkőztetésemből? – Baek nyafogása ellenére a kezembe veszem az irányítást. Szépen elterelem a figyelmét néhány puszival meg simivel, és mire észbe kap, már tetőtől talpig ki van rittyentve. Persze egész úton rinyál, hogy nincs formában, újra el fog bukni, de én a zsigereimben érzem, hogy ez lesz az ő pillanata.

– Fighting baby! Úgy énekelj, mint hyung esküvőjén, oké? Ne stresszelj rá, ne foglalkozz senkivel, csak engem nézz, mintha otthon lennénk. Ragyogj, mert a ragyogás egyenlő veled! – veregetem a hátát a backstage-ben. Úgy tesz, mintha nem kapna levegőt, minden kártyát megpróbál kijátszani annak érdekében, hogy elmenekülhessen innen, de nem dőlök be neki.

– Jézusom, miért hívtad el a többieket? Épp elég lesz előtted beégnem – kiált fel rémülten, amikor észreveszi a közönség sorai közt a barátainkat. Még Jongdae-t is meghívtam, aki Minseok mellől integet nekünk. Ők még nem jöttek össze, de nagyon jó úton haladnak a boldog befejezés felé, talán az est végére célba is érnek.

Baekhyun fantasztikus előadást nyújt. Nem láttam az előző fellépéseit, de ha a zsűri nem fedezi fel benne az őstehetséget, nagy baj van velük. Megfogadta a tanácsomat, és egész dal alatt a szemembe nézett, én meg pocsolyává olvadva hol mosolyogtam, hol a könnyeimmel küszködtem. Nagyon büszke vagyok rá, nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehetek a szerelme, és teljes szívemből azért imádkozom, hogy váljon valóra ez az álma is, mert ha sikerülne énekesként dolgoznia, végre teljes lenne az élete.

– A mai résztvevők mind tehetségesnek bizonyultak, de mint tudjátok, csak egy valaki juthat tovább. Az az egy, aki gyakornok lehet a cégünknél, és akinek garantáljuk, hogy fél éven belül debütálni fog, nem más, mint Byun Baekhyun!

Még azok is őszintén gratulálnak Baeknek, akik a vetélytársai voltak, és miatta veszítettek. Ő egyfolytában a kezemet szorongatja egy visszafogott mosollyal az arcán, pedig azt hittem, kirúgja a ház oldalát örömében. Azon a téren viszont nem szégyenlősködik, hogy simán lekap a producerek előtt, holott nem feltétlenül szerencsés reklámozni, hogy párja van, ráadásul egy pasi.

– Kimondhatatlanul hálás vagyok, amiért adnak nekem egy esélyt. Sok helyen megfordultam már, de egyiken sem gondolták azt, hogy sikeres lehetek. Megígérem, hogy keményen fogok dolgozni, és visszafizetem a bizalmukat – mondja Baekhyun udvariasan, amikor már csak a producerek meg ő tartózkodik egy irodában a szerződés aláírásánál. Na meg persze én, mert ragaszkodott ahhoz, hogy egy percre se hagyjam magára. – De azt előre szeretném leszögezni, hogy ha gondnak tartják a párkapcsolatomat, inkább ne vágjunk bele az egészbe, mert az énekes karrier nélkül még valahogy elélek, de Chanyeol nélkül nem.

– Ne aggódj, mi nem csinálunk ebből problémát – közli lazán a főnök, amíg én megtörlöm a szemem, ami a „Chanyeol nélkül nem tudok élni” megjegyzéstől lett nedves. – Hét éve az élettársam egy másik férfi, szóval elég hülyén nézne ki, ha a kapcsolatotok ellen ágálnék. Csak annyit kérek, hogy a kezdeti időszakban ne rántsd le róla a leplet, aztán egy ötven milliós YouTube nézettség meg pár tízezer eladott single után azt csinálsz, amit akarsz. Ráfér már erre a begyepesedett társadalomra egy kis vérfrissítés. A hisztérikus tinilányokkal, akik abban a hitben élnek, hogy majd őket fogod feleségül venni, ne foglalkozz. Elmúltak már azok az idők, amikor az idolok vécére sem mertek elmenni, mert hát egy sztár nem csinálhat olyan undorító dolgokat, mint a kakilás. Szarj magasról azokra, akik nem fogadnak el, és hidd el, híresebb leszel a sok megalkuvó énekes palántánál.

– Uramisten, imádom ezt a csávót! – lelkendezik Baek a kocsiban ülve hazafelé.

– Szóval kezdjem félteni a státuszom? Azon fogok agyalni egész nap, hogy amíg én zongorázni tanítom a gyerekeket, a főnök mikre tanít meg téged.

– Engem semmire nem kell megtanítani, mert már mindent tudok. – Baek felhangosítja a rádiót, és az anyós ülésen ugrálva énekel. Kiadja magából a feszültséget, tapsikol, kurjongat, illetve felmutatja a középsőujját azoknak, akik meg akarnak előzni. – Hallottad, mit mondott a boss? Hogy a kezdeti időszakban bujkálnunk kell. Nem mehetünk el vacsorázni, sem moziba, sehova. Szóval csak egy program marad: össze leszünk zárva a lakásban, ahol túl sok mindent nem lehet csinálni.

– Rengeteg DVD-m és társasjátékom van. A laptopon meg játszhatunk.

– Asszem, nem csak a plüsseid voltak útban. Ki kell dobálnom az összes cuccodat, míg végül a hatalmas ágyadon kívül nem marad más a szobádban. – Baek felcsúsztatja a kezét a combomon, és kárörvendve rátalál félig merev farkamra. Nem zavartatva magát masszírozni kezdi, mire én majdnem belehajtok az előttünk lévő autóba.

– Ha ilyeneket csinálsz, nem fogod megélni a debütálásod pillanatát. Amúgy valószínűleg a későbbiekben sem tehetjük ki a lábunkat otthonról, mert ha híres leszel, mindenhova rajongók ezrei fognak a nyomodban loholni.

– És? Zavar téged, hogy csak te meg én meg az ágy leszünk életünk végéig? – Nevetve megcsókolom a piros lámpánál, és a fülébe súgom, hogy pár perc múlva jól megünnepeljük a sikerét.

–  A srácok is velünk akarnak ünnepelni.

– Az orgiához nincs kedvem, én csak magamnak akarlak. Majd szépen kivárják a sorukat. – A boldogság mindenki számára mást jelent. Valakit az tesz boldoggá, ha megnyer egy olimpiai érmet, mást az, ha eljuthat a kedvence koncertjére, esetleg a menhelyről beszerzett kiskutya. Számomra a boldogság egyet jelent Baekhyunnal. Korábban is szerettem az életemet, de mindig is hiányzott az a bizonyos pont az i-ről, a hab a tortáról. Számomra Baek a pont, a hab, aminek az ízét életem végéig nem fogom megunni. Boldogan mondok neki igent, amikor megkér, hogy legyek gitáros a zenekarában, és jókedvűen hallgatom a terveit arra vonatkozóan, hogy Jongin meg Sehun lesznek a háttér táncosai, Kyungsoo és Jongdae a vokalistái, bár szerintem ők nem elégednének meg ezzel a szereppel. A lényeg az, hogy bármi is jöjjön ezután, csak jó lehet, mert ő és én most már örökre együtt leszünk.