Ha újra az enyém lennél... - Hetedik nap nélküled

Ha újra az enyém lennél, rajonganál az esőért.

Chanyeol

Az ablakon kopogó esőcseppek zajára ébredek. Másnak rosszkedve lenne, ha nem verőfényes napsütés fogadná reggel, bennem viszont szép emlékeket idéz a zivatar. Baekhyunt látom magam előtt csuromvizes hajjal, és elégedetlen morgása visszhangzik fülemben, amiért ellopták tőle az esernyőjét. „Mégis ki annyira debil, hogy egy ernyőt nyúljon le pénztárca, mobil vagy bankkártya helyett? Ilyen is csak velem fordulhat elő! Látod, hogy nézek ki? Pont a fodrásztól jöttem, érted? Tök menőn belőtte a hajam, erre tessék…”

Nem tudtam megállni a nevetést, ami persze tovább bosszantotta, és sértődötten magára zárta a fürdő ajtaját. Megvártam, hogy lecsillapodjon, nem könyörögtem fél percenként, hogy jöjjön már ki. Amíg dúlt-fúlt, készítettem neki egy jeges Americanót, majd egy szál bokszerben elfeküdtem az ágyon, hogy egy huncut mosollyal köszönthessem fél órával később. Amikor észrevett, elhúzta a száját, és fejcsóválva felhörpintette a kávét. Duzzogva ücsörgött az asztal melletti széken, miközben az ablakon kibámulva az esőt szidta, amin szintén nevetnem kellett. Baeket felettébb idegesítette, hogy ahelyett, hogy együtt éreznék vele, folyton jót mulatok a háborgásain, ezért felpaprikázva odarontott hozzám, hogy addig csikizzen, amíg kegyelemért nem esedezem.

Szerencsére a szenvedésem őt is felvidította, így miután kiélte rajtam a gonoszságát, kacagva tapadt az ajkamra. Nedves tincsei az arcomat cirógatták, az eső pedig olyan kitartóan ostromolta az ablaküveget, hogy nem lepett volna meg, ha betörte volna. Nem mintha érdekelt volna, hisz Baekhyunnal a karomban semmi más nem számított, csak ő meg én. Gyorsan megszabadítottam a vizes ruháitól, mialatt a kulcscsontjára suttogtam, hogy elképesztően szexi bőrig ázva, úgyhogy megtiltom, hogy vegyen egy új ernyőt.

Azt követően még akkor is kirohant az esőbe „lezuhanyozni”, amikor nem is volt semmi dolga az utcán, hogy visszatérve pimaszul rám vigyorogva várja a folytatást. Egyszerűen imádtam hallgatni az esőcseppek dobolását, melyek az ő elégedett sóhajaival keveredtek, amint megérezte a számat a testén. Utálom a tudatot, hogy most nem fog kirohanni a szobájából, hogy vizes legyen, nem fog bejönni hozzám, hogy egy órákig tartó lustálkodásra invitáljon. A keserédes nosztalgia könnyeket csal a szemembe. Mit érnek az emlékek, ha ő nem emlékszik rájuk? Mennyivel könnyebb lenne kimosott aggyal meredni a semmibe. Attól félek, belefáradtam az emlékezésbe. Megőrjít, hogy az emlékeken kívül már semmim sem maradt, és jelen állás szerint nem is lesznek újabbak a szerelmem társaságában.

Tudom, hogy nem szabadna így gondolkoznom. Én vagyok az egyetlen, aki megmentheti a családját, amit nem tehetnék meg, ha az én memóriámmal is gond lenne. De vannak napok, amikor kifejezetten nehéz kikecmeregnem az ágyból, hogy a tettek mezejére lépjek. Dühít, hogy semmi kézzel fogható adatot, információt nem találtam Taeyeon szobájában, ami az emlékezet módosítással állna kapcsolatban, pedig nem kis időt töltöttem a dolgai feltérképezésével. Talán inkább azt a laboratóriumot kéne átvizsgálnom, ahol az elrablásom után ébredtem, csak sajnos akárhányszor megpróbáltam oda bemenni, zárt ajtó fogadott, és a kulcsát még nem sikerült megszereznem. Minden reggel reménnyel a lelkemben ébredek, hogy esetleg ma lesz az a nap, amikor megtalálom a megoldást, és minden este csalódottan sírom álomba magam egy újabb elpazarolt tizenhat óra után.

Fellelkesedve kapok a telefonomért, amikor az éjjeliszekrényen pihenve üzenetet jelez. Az is megnyugtat, hogy Honey nevetgélve babázik a földön, mert túl sokat bánkódott szegénykém, amióta itt vagyunk. Visszabújok a takaró alá, és megnyitom a reggeli köszöntő levelet, amit Baekhyun küldött nekem. Az a napom fénypontja, amikor írunk egymásnak. Mivel általában a megoldáshoz vezető utat keresem, nincs sok időm találkozni vele, ezen kívül az utóbbi hetekben el sem mozdult Sehun mellől a lábadozása alatt, de arra mindig találtunk módot, hogy telefonon tartsuk a kapcsolatot.

Baekhyun: Jó reggelt, nyakigláb herceg! Hogy aludtál? Engem ez a hülye eső ébresztett. Úgy utálom!

Én: Pedig az eső nem olyan rossz dolog. Egyszer ki kéne próbálnod bőrig ázva szeretkezni. Nagyon felszabadító érzés.

Baekhyun: Hmmm… Felkeltem Sehunt, és most rögtön kipróbálom akkor!

Én: Ne! Igazából nem is annyira jó. Inkább mesélek neked az álmaimról. Jól aludtam, mert egyfolytában veled álmodtam. Képzeld, te voltál a rendőr, aki megszondáztatott gyorshajtás miatt. Te voltál a boltos, akinek nem tudtam elég pénzt adni a vásárlás végén. Te voltál az a srác, aki belém jött hátulról, mert a telefonjával volt elfoglalva a vezetés helyett.

Baekhyun: Hú, akkor ez egy rémálom volt! Számomra legalábbis az lenne, ha mindenhol magamba botlanék.

Én: Dehogy! A rendőr Baekhyunnak természetben fizettem ki a gyorshajtás díját, a pénztárost szintén ilyen módon kárpótoltam a hiányos összeg miatt, az autósnak meg azt mondtam, hogy nem jelentem fel, ha feljön a lakásomra, hogy négyszemközt intézzük el a dolgot.

Baekhyun: És mindegyik én vevő volt az ajánlatodra?

Én: Naná! A boltos azt mondta, máskor se vigyek magammal elég pénzt, a rendőr megígérte, hogy ha kell, ha nem, igazoltatni fog, a balesetes meg konkrétan el sem akarta hagyni a kérómat. Ha visszaaludnék, most is éppen rajtam lenne az álmaimban.

Baekhyun: Látható jele is van az álmodozásodnak?

Én: Szeretnéd csekkolni?

Baekhyun: Mit szólnál ahhoz, ha ma este randiznánk? Ha szeretnéd, beöltözhetek rendőrnek, vagy eljátszhatnám, hogy beléd megyek, bár személy szerint jobban örülnék annak, ha te jönnél belém…

Még szerencse, hogy be vagyok takarózva, illetve, hogy Honey nem velem foglalkozik, mert igen csak feltüzelnek Baek kis üzenetei. Kedvem lenne örömömben ugrálni, amikor azt írja, randizzunk este. Mégis jól alakul ez a nap! Igazság szerint nem reméltem, hogy ez lesz a kis üzenetváltásaink vége. Hol cuki sorokkal bombáztam, hátha azzal elérek a szívéig, hol erotikusra vettem a hangot, hogy annak következtében megmozduljon benne valami. De kezdtem türelmetlenné válni, mert egy hét, két hét elteltével sem léptünk egyről a kettőre, így kudarcként könyveltem el a próbálkozásaimat.

Ma azonban búcsút inthetek az esti szomorkodásnak. Nem tudom, hova akar menni; azt írja, később fogja elküldeni a címet, de igazából nem számít, hol leszünk. Rég voltam már ennyire felvillanyozva. Odaszökkenek Honeyhoz, hogy őt se hanyagoljam el, és játszom vele kicsit. Aztán Taeyeonnal reggelizek, hogy továbbra is fenntartsam a szerető vőlegény látszatát. Végül kimegyek a kertbe, azzal a címszóval, hogy szedek neki egy virágcsokrot, aminek csak az említésétől teljesen elalél a szuka. Valójában arról van szó, hogy zavartalanul szeretnék ábrándozni az estéről, és annál nyugodtabb helyet keresve se találnék erre a tevékenységre.

Aggódva futok oda Sehunhoz, amikor észreveszem, hogy összeesve hever a hátsó kertben. Elsőre azt hiszem, megsebezte egy kard, esetleg lövés érte, de közelebb érve látom, hogy fizikailag semmilyen sérülés nem csúfítja a testét. Nem vérzik, nincsenek eltörve a végtagjai, mégis olyan fájdalmasan nyöszörög, mintha a pokolban tenne éppen utazást. Kezét a halántékára tapasztva, szorosan lehunyja a szemét, ebből arra következtetek, hogy a feje fáj, de mielőtt elmehetnék orvosságért, a szavai megállásra késztetnek:

– Jongin… Nem szeretheted azt a gazembert, amikor hozzám tartozol… Meg kell állítanom Taeyeont… Vissza kell szereznem a lányomat és a szerelmemet… De annyira fáj…

– Sehun! Sehun, hallasz engem? Én vagyok az, Chanyeol. Nézz rám! Te emlékszel? Emlékszel a valódi életünkre? – Sehun egy röpke pillanatra megpróbálja felvenni velem a szemkontaktust, de nem sokáig képes fókuszálni. Mindenesetre döbbenetet olvasok le az arcáról. Meglepte, hogy én ismerem az igazságot, de engem még jobban meghökkent, hogy ő hirtelenjében mindennek tudatában van. – Nézd, annak a ribancnak a mesterkedései nem fogtak rajtam. Sosem volt baj a memóriámmal, csak megjátszom, hogy üresfejű báb lettem, hogy ez által túléljem ezt a szörnyűséget. Bennem megbízhatsz! Én vagyok a legjobb barátod.

– Ez komoly? El sem hiszem, hogy beszélgethetek egy normális emberrel, és az külön öröm, hogy pont te vagy az. – Mielőtt Sehun folytathatná, felsegítem a földről, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet. Besurranunk a cseléd részlegre vezető ajtón, és meg sem állunk a szobájáig. Szegényt végig támogatnom kell, mert alig bír menni. A vége felé már csak vonszolom, aztán amint elérjük a célunkat, az ágyára rogy. Arra az ágyra, amit Baekhyunnal oszt meg. Arra az ágyra, amit hosszú éveken keresztül én osztottam meg Baekhyunnal…

– Te is csak megjátszottad az amnéziát? – kérdezem, megpróbálva elterelni a gondolataimat arról, amit ez a szoba magában hordoz.

– Nem. Semmire nem emlékeztem, ráadásul más emlékeket ültettek a fejembe. Azt hiszem, tegnap volt az első rohamom. Nagy fájdalommal jár, és csak pár percig tart. Utána újra az az agyatlan idióta leszek, amilyennek a ribanc programozott. Nem tudhatom, mennyi időnk van még, Chanyeol-ah, de muszáj elmondanom, hogy Baekhyun nem szerelmes belém, és én se szeretem őt. Azt plántálták az elménkbe, hogy járunk, de ez semmit nem jelent.

– De gondolom, csináltatok ezt meg azt… Meg tudhatnám, hogy meddig mentetek el? – Hogy én mekkora köcsög vagyok! Végre kommunikálhatok valakivel, aki emlékszik a múltunkra, és ahelyett, hogy fontos információkat vennénk számba, ilyen baromságokkal hozakodok elő. Ráadásul még azzal sem törődök, hogy Sehun tök szarul érzi magát. Barátságból jeles, Park Chanyeol!

– Nem hiszem, hogy hallanod kéne ezt…

– Jogom van tudni. – Nem elég, hogy Sehunt fájdalmak gyötrik, még a kérdésem is kikészíti. Tisztában vagyok azzal, hogy bármit csináltak, nem saját akaratukból tették, mégis annyira szeretném, ha Baekhyunnak továbbra is csak én lennék az egyetlen férfi az életében.

– Nem feküdtünk le. – Ó, hála az égnek! De látom Sehun sajnálkozó nézésén, hogy valami más történt, ezért addig szuggerálom, amíg ki nem szűri a foga közül a cudar valóságot: – Orális szex. Ő is nekem, és én is neki…

Annak ellenére, hogy egyiküket sem tartom hibásnak, az öklöm automatikusan Sehun arcába csapódik. Tényleg egy vadbarom vagyok, amiért így bánok vele. Gratulálok magamnak, hogy még egy plusz fájdalom forrással ajándékoztam meg legjobb barátomat. Idegesen mászkálok fel-alá a szobában, ami egykor az enyém volt, most mégis távolinak tűnik. A kis asztalkára Baekhyun nem nekem helyez kávét, a szekrényből nem az én ruháimat rángatja ki, hogy a beleegyezésem nélkül beléjük bújjon, az ágyra meg inkább rá se nézek, mert nem akarom végképp elveszíteni a fejem.

– Akármit is csináltunk Baekhyunnal, az nem volt igazi. Tudod, mi az igazi? Az, hogy Jongin beleszeretett egy idegen férfiba. Nem számít a migrén, nem számít, hogy megütöttél, mert a szívem sajgását semmi nem tudja felülmúlni. A lányom pedig egy őrült nő karmai közt van. Belegondoltál az én helyzetembe?

– Sajnálom! Teljesen igazad van, csak… – Nincs semmiféle „csak”. Sehun sokkal rosszabbul járt nálam. Láttam Jonginon, hogy mennyire odavan Kyungsoo-ért, ami túlmutat az emberekbe programozott emlékeken. Biztos vagyok abban, hogy ha Jongin elméjét nem manipulálták volna, sosem csalta volna meg Sehunt, hisz az ő szerelmük ugyanolyan erős, mint a miénk Baekkel, de ez a lehetetlen szituáció rá másképp hatott, mint a többiekre. Remélem, ha ennek az egésznek vége lesz, a barátomat fogja választani, mert nem tudnám elképzelni őt más oldalán huzamosabb ideig. És azt is remélem, hogy Sehun képes lesz elfelejteni azt a kínt, amit ez a románc okozott neki.

– Chan, még valamiről tudnod kell. Baekhyun… téged… – Sehun nem tudja befejezni a mondatot, amibe belevágott, mert egy gyötrelmes kiáltás kíséretében a párnára hanyatlik. Egy darabig úgy vonaglik, mintha áramot vezettek volna belé. Ezt követően egyszer csak mozdulatlanná dermed, végül felpattan, és értetlenkedve mered rám: – Mit keres a szobámban, Chanyeol herceg? Múltkor az a félnótás Jongin lépett be hívatlanul, most meg maga? Lehet, hogy csak egy szolga vagyok, egy katona, akinek nincs nagy tekintélye az uraságok körében, de a magán szférámat igazán tisztelhetné.

– Én… Többé nem fog előfordulni. – Lesokkolva iszkolok ki a folyosóra. Mi a franc volt ez? Sehun úgy viselkedett, mintha az a pár perc, amit tiszta tudattal töltött, meg sem történt volna, maximum csak az álmaimban. Bakker, ha felfedezi a szeme alá varázsolt monoklit, fogalma sem lesz arról, hogy kitől kapta. Hát őt sem irigylem, az biztos. És ki tudja, hogy ezek az epizódok nem fogják-e károsítani szerencsétlen agyát? Nem elég a saját bajom, most még érte is aggódhatok. Tényleg meg fogom ölni Taeyeont, ha bármelyikük maradandó sérüléseket szenved. És vajon mit akarhatott nekem mondani Baekhyunnal kapcsolatban? Mindegy, most nem fogok ezen töprengeni, mert készülődnöm kell az esti randira.

– El sem tudod képzelni, mennyire vártam ezt az estét – megyek Baekhyun elé gyors léptekkel, amint megpillantom sötétbe burkolózó alakját. Nem tagadom, kicsit meglep a helyszín. Elég sok opció átfutott az agyamon a randit illetően, de egy ütött-kopott, elhagyatott raktárépület nem szerepelt a felsorolásban. Bár az az igazság, hogy teljesen hidegen hagynak a körülmények, ha ő velem van, a pokol fenekét is mennyországnak érezném.

– Kétlem, hogy nálam jobban vártad volna – vigyorodik el sokat sejtetően. Nem is baj, hogy itt találkoztunk, mert ezen a helyen biztos nincsenek rejtett kamerák a falra szerelve. Baek nem véletlenü hozott ide. Tudta, hogy bujkálnunk kell, hogy a tópart sokkal szebb lenne, de a fák nem szolgáltatnának elegendő védelmet a ránk leselkedő veszély ellen. Teszek felé még egy lépést, hisz fogalmam sincs, hogy éltem túl az elmúlt heteket a közelsége nélkül, és most, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem a boldogságom, egy perccel sem vagyok hajlandó többet elvesztegetni.

– Úgy hiányzott a mosolyod, Baekhyun. – Bárcsak Sehunhoz hasonlatosan visszatérnének az emlékei. Nem számítana, ha csak fél óra erejéig lenne tudatában annak, hogy ki vagyok én, ki ő, mit érzünk egymás iránt, mert az a fél óra erőt adhatna a folytatáshoz. De nem leszek mohó. Mit nem adnék azért, ha egyetlen pillanatra csillanna meg a felismerés a szemében. Vajon Sehunnak hogy sikerült áttörnie az elméjében alkotott gátat? A szerelem, amit Jongin iránt táplál, olyan erősnek bizonyult, hogy nem törődött a határokkal? És az, hogy Baek továbbra sem emlékszik semmire, azt jelenti, hogy az ő szerelme nem eléggé erős?

– Nagy erőfeszítésembe került heteken át eljátszani, hogy kedvellek. Nehezemre esett úgy tenni, mintha beléd zúgtam volna, szóval most, hogy elérkezett a várva várt alkalom, nem fogok tovább színlelni. Megcsókolhatnálak, hogy még jobban fájjon a halálod, még jobban fájjon az, hogy csak egyszer érhetsz hozzám, de már csak a gondolattól felfordul a gyomrom. Megelégszem annyival, hogy golyót röpítek a fejedbe, és megkíméllek a hosszantartó kínzástól. Szerintem ez egy elég kegyes terv, nem gondolod?

Leforrázva meredek Baekhyun eltökélt és rideg tekintetébe. Annyira lesokkol, amikor előhúz egy pisztolyt, hogy a földbe gyökerezett lábaim miatt el sem tudnék menekülni. Tehát az utóbbi időben tanúsított kedves viselkedése csupán színjáték volt. Magához édesgetett, elhitette velem, hogy lehet esélyem nála, mindezt azért, hogy előkészíthesse a tökéletes csapdát. Hiszen az nem lett volna elég nagy büntetés, ha simán lepuffantott volna; az elutasítása sokkal jobban fáj egy mellkasom közepébe fúródó golyónál. A belőle áradó gyűlölet egy szempillantás alatt porrá zúzza a szívem, és meg sem próbálok védekezni, mert inkább meghalok, minthogy nélküle éljek tovább.

– Egyszer nagyon meg fogod bánni, amire készülsz – jegyzem meg magabiztosan a szemébe nézve. Nem remélem azt, hogy le tudom beszélni arról, amit a fejébe vett, csak utoljára mondanom kell valamit, ami ott visszhangozhat az agya rejtekén egy életen át. Kerüli a tekintetem, látszik rajta, hogy belül hezitál, még ha azt is hiszi, hogy jól leplezi a vívódását. Most komolyan ilyen könnyedén feladom? Ahelyett, hogy meggyőzném, ne bántson, és tovább keresném a megoldást a memóriája helyreállítására, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt, feladva az eddigi harcot önként áldozom fel magam a csatatéren?

– Hallgass már el! Hogy lehetsz ennyire gonosz? Nem elég, hogy megölted az apámat, még azt is el akartad érni, hogy beléd szeressek. Nem szégyelled magad? Ha nem próbáltál volna elcsábítani, talán megkegyelmeztem volna neked. De el kell tűnnöd az életemből, különben folyamatosan ott lebegne körülötted a kísértés, aminek idővel nem tudnék ellenállni. Nem lehetek együtt az apám gyilkosával, érted? Még akkor sem, ha olyan szép a mosolya, még akkor sem, ha éjszakákon át arról álmodtam, milyen lenne megízlelni az ajkát…

Boldogság árasztja el a lelkem Baekhyun szavai hallatán. Ez egy kicsit groteszk, figyelembe véve, hogy bármikor lelőhet, de kit érdekel, ha kinyiffanok? Csak az számít, hogy mindennek ellenére vonzódik hozzám. A hamis emlékeinek köszönhetően abban a hitben él, hogy a másvilágra küldtem az apját, mégis tetszem neki. Elfelejtette a közös múltunkat, de újra levettem a lábáról, pedig elég hátrányos helyzetből indultam. Mi ez, ha nem igaz szerelem? Lehet, hogy Sehun szeretete olyan erős, hogy az eredményeként néha felszínre törnek az emlékei, Baekhyun szeretete viszont úgy lett ismét az enyém, hogy nemrég még csak egy gyűlölt vadidegen voltam számára. Szerintem ez nem kis dicsőség.

– Az apád akkor sem fog feltámadni, ha én meghalok. De ha életben hagysz, megismerheted azt az érzést, amire annyira vágysz. A szerelmet, amibe beleremeg az egész tested…

– Elég! Hát nem érted, hogy ettől a szövegtől még biztosabb leszek az elhatározásomban? – Baekhyun arcán könnyek csorognak végig, de sajnos a szenvedése nem akadályozhatja meg abban, hogy rám szegezze a pisztolyt. A keze reszket, a levegőt zihálva veszi; nem lehet könnyű felülkerekednie a bensőjében dúló érzelem kavalkádon. Sugárzik belőle a kettősség: egyrészt holtan akar látni, másrészt eldobná a fegyvert, hogy szorosan a karjaiba zárhasson. Ez olyan, mintha orosz rulettet játszana velem. Nem tudhatom, hogy végül a szeretet vagy a gyűlölet fog benne győzedelmeskedni, így rettegve várom, mit szán nekem a sors.

– Ne! – Baekhyun zaklatottan a rémült női hang irányába kapja a fejét, de a pisztoly csöve továbbra is a mellkasomra mutat. Remek! Taeyeon eljött, hogy megmentsen. Lehet, hogy ennek örülnöm kéne, de még akkor is szívesebben vagyok kettesben Baekkel, ha éppen ki akar nyírni. És mégis mit tervez ez az őrült ribanc? Áldozatot csinálva magából elém vetődik, hogy őt érje a golyó? Akkora szerencsém úgy sincs, hogy meghaljon, mi meg boldogan éljünk együtt tovább, az túl egyszerű lenne. Legszívesebben megkaparintanám a fegyvert, és egy lövéssel kiloccsantanám az agyát, amit csak azért nem teszek meg, mert kizárólag ő tudja, hogyan kaphatják vissza a szeretteim az emlékeiket. Tőle függ az életünk, ami rendkívül idegtépő, de ha egyszer fény derül az igazságra, nem fogok többé kegyelmezni neki.

– Úrnőm, minden tiszteletem az öné, de még ez sem tántoríthat el a szándékomtól. Parancsba adta, hogy ezen az éjszakán bármit megtehetünk büntetlenül. És én Park Chanyeol fejét akarom! – Baekhyun ujja ezúttal határozottan csusszan a ravaszra. Eddig ide-oda cikázó tekintete egyenesen rám vándorol, nehogy elvétse a célt, a következő lépésre azonban nem kerül sor, mert Taeyeon olyan dologgal rukkol elő, amit hallva kiesik a fegyver a kezéből.

– Nem Chanyeol ölte meg az apádat.

– De én láttam! Messziről hallottam az otthonom felé közeledve, hogy Chanyeol és apa veszekednek. Aztán eldördült egy lövés, és amikor beszaladtam a házba, apám ott hevert a padlón holtan, míg Chanyeol a gyilkos fegyvert szorongatta.

– Tehát azt nem láttad, hogy ő lőtte le, mivel nem is így történt. Chanyeol csak engem védett. Az apád meg akart erőszakolni, Baekhyun. Nagyon féltem, ezért kaptam fel az asztalán lévő pisztolyt. Ha nem fordítottam volna ellene, szerintem meg is ölt volna, miután megkapta volna, amit akart, hogy elhallgattasson. Chanyeol elbujtatott a házban, és magára vállalta a bűntényt, hogy tisztára mossa a nevem.

Bravó, Taeyeon! Ez a nő úgy hazudik, mint a vízfolyás. Azt a képet ültette Baekhyun fejébe, ami azt sugallja, hogy én vagyok az apja gyilkosa, hogy biztosan elválasszon tőle, de amikor a mocskos kis terve rosszra fordult, hirtelenjében kitalált egy olyan sztorit, melynek fényében az egész szituáció másképp hat. Betegesen szeret engem, nem bírná elviselni, ha Baek ámokfutása miatt vízbe fúlnának eddigi törekvései. Jó sok munkájába került, míg valóra váltotta elmeháborodott álmait, ezért nyilván meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy a dolgok a saját szája íze szerint alakuljanak.

– Sa… sajnálom, én most megyek… – Baekhyun nem mer Taeyeonra nézni. Nem kételkedik az állításában, bezzeg, ha én mondtam volna ezt, egy szavamat se hitte volna el. A kígyó pontosan tudta, mit kell beadnia Baekhyunnak ahhoz, hogy megfékezze. Azt is hazudhatta volna, hogy valaki más ölte meg az állítólagos apját, de az esetben Baek haragja szintén egy ártatlan emberre irányult volna, az úrnőjét azonban nem fogja bántani, bármit is tett. Milyen kedves Taeyeontól, hogy így gondoskodik a népéről! Vagy inkább onnan fúj a szél, hogy nem akarja feleslegesen felbosszantani az embereit.

– Egy éjszakát a tömlöcben kell töltened. Sajnálom, de nem hagyhatom büntetlenül, hogy a hercegre támadtál.

– Ahogy óhajtja, úrnőm…

Esküszöm, szétvet az ideg. Borzalmas emlékeket plántál Baekhyunba, aztán hoz egy olyan rendeletet, aminek semmi értelme nincsen, ráadásul be sem tartja az ígéretét, mi szerint mindent meg lehet úszni büntetés nélkül. Bár még mindig jobb ez a forgatókönyv annál, hogy a szerelmem megöl, Taeyeon pedig kivégezteti őt bosszúból. De vajon mit keresett itt az a némber? Nem volt alaptalan a feltételezésem. A nyomomba szegődött, csak hogy megbizonyosodhasson arról, hogy nem csalom meg. Ha belegondolok, elég jól alakult ez az este. Drága menyasszonyom most repeshet az örömtől, hisz Baaekkel nem rohantunk szerelmesen egymás karjaiba, sőt, szemtanúja lehetett annak, ahogy hideg vérrel az életemre tört. Azt hiszem, egy darabig nyugtom lesz tőle.

Baekhyun megtört alakját két őr vezeti el, amíg Taeyeon engem ölelgetve az iránt érdeklődik, jól vagyok-e. Kurvára nem vagyok jól, de nem azért, mert fizikai bántódásom esett volna. Van egy olyan sejtésem, hogy a kedvesemet nem egy luxus cellában fogják elhelyezni, ami rohadtul nincs ínyemre. Oké, csak egy éjszakáról van szó, de nem engedhetem, hogy akár egy órát magányosan, félve töltsön ott. Így hát olyasmire vetemedem, amire szörnyen nehéz rászánnom magam, a célom érdekében mégis muszáj megtennem.

Taeyeonra mosolygok, pajkosan kacsintok egyet, aztán az ölembe kapom, hogy a szobájába szaladhassak vele. Megköszönöm neki, hogy megmentett attól a félőrült gyerektől, puszikkal borítom be az arcát, ami annyira elnyeri a tetszését, hogy majdnem örömkönnyekre fakad. Sikongatva arra kér, hogy tegyem le az ágyra, ahol szenvedélyesen a számra tapad. Alig merek levegőt venni, mert gyomorforgató hányinger kínoz. Gyűlölöm az érintéseit, az illatát, és folyton figyelmeztetnem kell a kezem, nehogy véletlen a nyakára kulcsolódjon, hogy addig szorítsa, amíg élettelenül nem hanyatlik a párnára. Sosem csókoltam meg mást Baekhyunon kívül, erre pont a világ legaljasabb embere tör nyelvével utat az ajkaim közé. Nem baj, valamit valamiért. El kell viselnem ezt a borzalmat, hogy nemsokára a szeretett személy mellett lehessek.

– Milyen szerencsés vagyok, amiért ilyen gyönyörű menyasszonyom van. Ünnepeljük meg, hogy mindjárt itt az esküvő. Mit szólnál egy üveg pezsgőhöz, aminek egy részét rólad nyalnám le?

Taeyeon már csak a gondolattól majd’ összepisili magát. Mély lélegzetet veszek kilépve a szobából, de nem késleltetem a visszajutásomat, mert minél előbb véghez akarom vinni az ötletem. Szélsebesen a konyhában termek, kiveszek a gyógyszeres fiókból egy doboz altatót, amit szépen belekeverek Taeyeon poharába. Talán egy kicsit túlzásba viszem az adagot, mindenesetre reggelig biztos nem fog felkelni, úgyhogy lesz egy jó éjszakám. Ha meg esetleg délig kiütném ezzel, az még jobb.

Azt hittem, mire visszaérek, Taeyeon már meztelenül fog várni. Ezek szerint azt szeretné, hogy én vetkőztessem le. Ha ma nem fogok hányni, akkor soha! Eszem ágában sincsen lassan, érzékien lehámozni róla a ruhát, miközben végigcsókolom a testét, inkább egy mozdulattal megszabadítom tőle. Szerintem ő úgy gondolja, a türelmetlenségemnek köszönhető a hevességem, holott csak minél hamarabb túl akarok lenni az egészen.

Amikor már teljesen pucér, odaviszem az ágyhoz a poharakat, és negédes hangon köszöntőt mondok a koccintás előtt. A bőröm viszket az érintésétől, idegroham kerülget a vihogásától, hatalmas önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ezt kibírjam. Ha Baekhyun nem lenne, ha nem szeretném őt annyira, sosem kényszeríteném magam erre. Inkább örökre Exoluxiában ragadnék marionett bábként, minthogy ennek a ribancnak a szeretője legyek.

Taeyeon egy húzásra felhörpinti a piát, hogy újra a nyakam csókolgatásának szentelhesse minden figyelmét. Hurrá! Számolni kezdem a másodperceket, miközben azért fohászkodom, hogy fejtse már ki végre a hatását az a francos altató. A kígyó a nadrágom elejére csúsztatja a kezét, ami egyáltalán nem dudorodik. Hát igen, színlelhetek én akármilyen keményen, a farkamnak nem tudom megparancsolni, hogy tisztelegjen az úrnő előtt. Nem izgulnék fel nőkre, de még más pasira sem Baekhyunon kívül, nemhogy pont arra, akit szívből utálok.

Hála a magasságosnak egy-két perc szenvedést követően Taeyeon szemei lecsukódnak, ami rég nem érzett megkönnyebbüléssel tölt el. Rádobom a takarót, aztán kisprintelek a szobából, mintha puskával kergetnének. A börtön elé érve megtorpanok, mert rájövök, hogy az őrökkel nem számoltam. Mégis hogy játszhatnám ki őket? Körülnézve azonban egyet sem látok. Arra a következtetésre jutok, hogy elmehettek, mivel ma éjjel azt tehet mindenki, amit csak akar. Ráadásul olyan komoly biztonsági rendszer gondoskodik a bűnözők rács mögött tartásáról, hogy esélyük sem lenne megszökni. Egy őrrel előbb elbánnának, mint a szuper cellák szuper ajtajával.

A rabok nem igazán észlelik a jelenlétem. Az egyik helyiségben legalább öten tartózkodnak, verekednek, kiabálnak, észre sem veszik, hogy ott vagyok. A következőben alszanak, sok üresen árválkodik. Egyre nagyobb félelem hatalmasodik el bennem, amikor egyikben sem találom Baekhyunt. Lehet, hogy ennél is szörnyebb helyre vitték?

Hirtelen megüti a fülem egy ziháló hang, amit halksága ellenére ezer közül is felismernék. Odasietek a legutolsó cellához. Olyan sötét van, hogy szart se látok. A legeldugottabb helyre vágták be, ahol egy kis fény sincs, hideg viszont annál inkább. Ahogy érzékelem, annyira kicsi a lyuk, hogy még egy embernek is alig jut benne hely. Persze rosszabb lett volna, ha gyilkosok közé zárják, de akkor is nagyon sajnálom, mert Baek nem szeret egyedül lenni, pláne sötétben.

– Ne ijedj meg! Én vagyok az, Chanyeol. Világítok a telefonommal, jó? – mondom halkan, hogy ne rémisszem meg túlságosan. Nem várom meg a válaszát, bekapcsolom a fényt a mobilomon, és amint megpillantom a sarokban összekuporodott alakját, menten megszakad a szívem. Vacog, az arcát a tenyerébe hajtva sír, és én nem szoríthatom magamhoz, nem csókolhatom le a könnyeit. Óriási düh tombol bennem, melynek birtokában képes lennék porrá zúzni a tőle elválasztó rácsot, de továbbra sem veszíthetem el a fejem. Elegem van abból, hogy folyton vissza kell fognom magam, állandóan szerepet kell játszanom, úgy tennem, mintha minden rendben lenne, holott kibaszottul nincsen.

– Nem akartalak bántani… Bocsáss meg! – Szerintem Baek félreérti a haragom okát. Azt hiszi, azért jöttem, hogy az éj leple alatt eltegyem láb alól, ezért megpróbálom nyugodt vonásokba rendezni az arcom. A jelenlétemben még kisebbre húzza össze magát, a tekintete rettegést tükröz, amitől újfent rombolni támad kedvem. Hogy félhet tőlem az, aki a világomat jelenti? Miért néz rám így, a szerelmes, elbűvölt pillantások helyett?

– Azért jöttem, hogy ne legyél egyedül. Nem kell félned, Baekhyun. – Óvatosan kimerészkedik a sarokból, és közvetlenül a rács előtt telepszik le. Én a másik oldalon ugyanolyan pózt veszek fel, miközben jól megvilágítom a teret. Kiskorunkban Baek mindig azt mondta, fél a sötétben, azért nem mer egyedül maradni a szobájában, de szerintem csak mellettem akart lenni. Emlékszem, kezdetben hogy fel voltam háborodva, amiért anyukám és közém férkőzött, pedig amikor egyszer-egyszer a saját lakrészén aludt, egész éjjel álmatlanság gyötört, mert azon agyaltam, vajon jól van-e. Sokszor küldte el az apja a palotától tanulás címszó alatt, de egy hétnél többet még nem töltöttünk külön, főleg az utóbbi időben. Sosem aludt jól nélkülem; mostanság azonban fel sem tűnik neki a hiányom, amikor álomra hajtja a fejét.

– Miért vagy ilyen jó hozzám? Meg akartalak ölni, szemét módon elhitettem veled, hogy kedvellek, csak hogy csapdába csalhassalak. És te itt vagy, egy sötét, hideg, ijesztő helyen, hogy ne legyek egyedül…

– Hasonlítasz valakire, akit nagyon szerettem. A közeledben úgy érzem, mintha vele lennék…

– Ő hol van most?

– Taeyeon elvette tőlem. Nagyon közel van hozzám, viszont az a bestia törölte az emlékeit, így azt sem tudja, ki vagyok. Taeyeon gonosz, érted? Nincs nála gonoszabb a földön. Egy szavát se hidd el. Az igaz, hogy senkit sem öltem meg, de még véletlenül se védeném meg őt.

– Akkor miért vagy vele?

– A megszállottam. Azért törölte a szerelmem emlékeit, hogy az övé legyek. Én pedig nem mehetek el innen addig, amíg meg nem találom az ellenszert. – Baekhyun végre másképp néz rám. Tudom, hogy már nem azért megértő velem, mert félre akar vezetni. A pillantása őszinte, aggódó, melyet látva szeretnék nagyon messze futni vele. Elképzelem, ahogy addig verem, cincálom a köztünk magasodó rácsot, amíg el nem tűnik, aztán erősen megragadom Baek kezét, hogy ezúttal örökre magunk mögött hagyhassuk ezt az átkozott helyet. Holnap este már a kanapénkon kuporogva inná a kakaót, én meg mindent megtennék annak érdekében, hogy sikerüljön magamra vonnom a figyelmét a tévé helyett.

Két ok van, amiért nem válthatom valóra az álmaim. Egyrészt ha Taeyeon egyszer már ránk talált, simán a nyomunkra bukkanhatna másodjára is. Előle nincs menekvés. Még ha egy másik országba költöznénk is, hátrahagyva az eddigi életünket, félő, hogy ugyanarra a sorsra jutnánk, mint most. Mellesleg nincs kedvem bujkálva élni, mindennap attól rettegni, mikor üt le, és vonszol ide egy exoluxiai katona. Ezen kívül Youngjun arra vár az árvaházban, hogy a családunk része lehessen. Esküszöm, bármi áron teljesíteni fogom a vágyát, ami a miénk is. Másrészt pedig maradnunk kell, amíg Baekhyun vissza nem nyeri az emlékezetét. Érzem, hogy már bízik bennem, ha megkérném, hogy jöjjön velem, kis gondolkodás után belemenne, de nem akarom, hogy örökre elfelejtse a múltunkat.

– Segítek neked megkeresni az ellenszert, hogy újra együtt lehess a szerelmeddel, mert megérdemled. – Elmosolyodom elszántan csengő hangjától. Mennyire ironikus ez a helyzet! Fogalma sincs arról, hogy ő az, akit mindennél jobban szeretek ezen a világon. – Mesélsz nekem róla?

– Nem tudok elfogulatlanul beszélni róla. Ő a legédesebb, legodaadóbb, legszuperebb pasi, akivel valaha találkoztam.

– Akkor nem is hasonlít rám. Én önző vagyok, nem törődöm mások érzéseivel, és… – Nem bírom Baekhyunt szomorúnak látni. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt elkeseredett élete során. A baj bekövetkezte előtt azt vágtam a fejéhez, hogy elegem van a bosszantó viselkedéséből, amit százszor megbántam azóta. Bárcsak most is az idegeimen táncolna! Bárcsak előjönne a megszokott pimasz énje a csüggedés helyett.

– Én sem vagyok ám szent. Elhitettem Taeyeonnal, hogy rettentően kívánom, aztán altatót csempésztem az italába, és meztelenül magára hagytam.

– Azért enyelegtél vele, hogy mellettem lehess? – Baekhyun hangja elcsuklik a mondat végén. Úgy érzem, bármit mondhatnék neki, jelenleg semmivel nem tudnám felvidítani. Meghatottan pislog rám, finom kis tenyerét a rácsra helyezi, mire automatikusan leutánzom a mozdulatát. Az ujjaim leginkább a hideg vasat érintik, de néhány apró felületen felsejlik Baek puha bőre az enyém alatt. Ha sokáig fogjuk felemelve tartani a kezünket, elzsibbadnak, de ez fikarcnyit sem érdekel, amikor végre kapcsolatba kerülhetünk valamilyen szinten.

Eszembe jut, hogy ugyanezt csináltuk sok-sok évvel ezelőtt. Baekhyun mindig türelmetlenül várta, hogy hazaérjek a suliból, de néha nem tudott úrrá lenni az unalmán. Ilyenkor kiszökött a palotából, és meg sem állt az iskolám kapujáig. Folyton kilestem az ablakon őt keresve. A nyakam már begörcsölt az állandó jobbra fordulástól, de megérte a boldogságért cserébe, ami akkor ért, amikor felbukkant a feje a kerítés mögött.

Baekhyun olyan kicsi volt, hogy velem ellentétben nem tudott simán átnyúlni a kerítés felett, hogy megfoghassa a kezem, ezért felmászott rá. Számunkra semmi meghökkentő nem volt abban, hogy két tizenhárom éves fiú összekapaszkodva áll egymás tekintetébe mélyedve, a lány osztálytársaim viszont irigykedve szemlélték a történéseket. Minden szünetben azt kellett hallgatnom, hogy „én leszek Baekhyun herceg felesége”, amin csak jóízűen vigyorogtam magamban, mert ő kezdettől fogva az enyém volt, és tudtam, hogy örökre az enyém is lesz.

Az egyik alkalommal olyan közel hajolt hozzám, hogy majdnem összeért a szánk. Nem kellett sok ahhoz, hogy a szívem kitörjön a helyéről, úgy reménykedtem abban, hogy végre megtörténik, amire ezer éve vágytam, de Pearl hirtelen megbökte Baeket, aki ijedtében a földre esett. Mint kiderült, a ló nem hiába figyelmeztetett minket. A király katonái követték a herceget, de szerencsére már csak egy porban fetrengő, hangosan szentségelő úrfiról tudtak jelentést tenni.

Fáj, hogy Baekhyun nem emlékszik arra, amire én. Lehet, hogy már nem utál, de kedves idegennél akkor sem vagyok több számára. A szemembe nézve nem fedezi fel a közös múltunkat, és a jövőnk reménye sem mutatkozik meg neki. Oké, ne legyünk ilyen pesszimisták! Sosem kellett azért güriznem, hogy felhívjam magamra a figyelmét, hogy meghódítsam, elcsavarjam a fejét. Minden olyan könnyedén, és magától értetődően alakult köztünk. Kihívásként is tekinthetek az előttem álló feladatra. Elcsábítani Baekhyunt, elérni, hogy úgy szeressen, mintha ezer éve ismerne, nem feltétlenül rossz dolog, ugye?

– Ha nem lenne köztünk ez a rács, össze-vissza puszilgatnám a telefonodat, amiért elűzi a sötétet – jelenti ki mosolyogva, kissé incselkedő hangszínen, félrebillentett fejjel.

– Hé, és én nem érdemlek meg pár puszit? Hisz nélkülem nem tudná elűzni a sötétséget a telóm.

– Te sokkal többet érdemelsz egy-két puszinál. – Ezúttal komolyra vált a hangja, és lesütött szemmel teszi meg vallomását. Istenem, mondd, hogy ez a varázs nem csak egy éjszaka ereéig tart! Hogy nem fog újra utálni a kiszabadulása után, mert azt már tényleg nem élném túl, ha még egyszer gyűlölködve nézne rám. Szörnyű, hogy nem használhatom ki a lehetőséget. Nem húzhatom magamhoz, hogy megérezze, milyen vadul ver a szívem neki köszönhetően, így a szavaimmal kell bebiztosítanom, hogy adjon egy esélyt.

– Azt mondod, bármit kérhetek tőled? – Baekhyun megint elmosolyodik, miközben rosszallón megcsóválja a fejét. Egy pillanatra elgondolkodó fejet vág, aztán bizonytalanul bólint egyet, de derűs kisugárzásából lerí, hogy nem esik nehezére a beleegyezés. – Eljátszanád a szerelmemet egy napra? Nagyon hiányzik, el sem tudod képzelni, mennyire. Csak emlékezni akarok a szép dolgokra. Elmehetnénk azokra a helyekre, ahova vele jártam, azt csinálhatnánk, amit együtt csináltunk…

– Azt csinálnánk, amit együtt csináltatok? – visszhangozza megszeppenve. Kétely villan a szemében, érzem rajta, hogy szeretne visszavonulót fújni, de nem veszíthetem el újra. Megőrülök, ha továbbra is Sehun oldalán fog feszíteni, ha nem velem fog sétálgatni kéz a kézben a tó partján.

– Természetesen semmit nem fogok rád kényszeríteni. Csak abban kell részt venned, amiben szeretnél. Elfelejtetted, hogy nem vagyok szörnyeteg? De… Ha mondjuk, meg akarnálak csókolni… Hogy reagálnál? – Közelebb hajolok Baekhyunhoz, az orrom hegye a rácsot súrolja. Hipnotikus, megbabonázó pillantásokat lövellek felé, legalábbis remélem, hogy csábosan nézek, mert még sosem próbáltam. De már csak kiül az arcomra az a szerelem, ami a szívemet, az egész testemet uralja. Baek eleinte nagyot nyelve, elpirulva állja a tekintetemet, aztán akaratlanul is előrébb merészkedik, mintha egy láthatatlan zsinór húzná felém. Zavarban van, szaggatottan veszi a levegőt, egyértelmű, hogy megannyi szikra kelt életre körülöttünk. A lehelete az államat cirógatja, a szemében felgyúló vágy teljesen kikészít, ugyanakkor reménnyel tölt el a jövőre nézve.

– Basszus, ha így nézel rám, bármire igent fogok mondani. Ha megkérsz, hogy egy szál tangában lambadázzak a főtéren, kérdés nélkül teljesíteni fogom.

– Milyen jó ötleteid vannak! Csak a főteret hagynám ki belőle. Nyomj nekem egy privát show-t a szobámban. – Amikor meghallom Baekhyun imádott, örömteli kacaját, egy pillanatra minden fájdalom kiszáll belőlem. Eltűnnek a minket körülölelő falak, a nyomasztó sötétség; helyette egy olyan helyen találom magunkat, ahol minden fényben úszik, minden szép és jó, ahol csak mi ketten vagyunk, hogy megtehessük mindazt, ami nekünk jár. Aztán a nappalinkban elhelyezkedő kanapéra képzelem őt, ahogy incselkedve várja, hogy mellé osonjak, majd megunva a várakozást, kezébe veszi az irányítást, és a nyakamba ugrik, hogy elvesztve az egyensúlyom alatta kössek ki.

– Bocsáss meg nekem, Chanyeol! Igazságtalan voltam veled, sőt, majdnem megöltelek… Annyira szégyellem magam. Azt se érdemelném meg, hogy ember számba vegyél…

– Én már túlléptem ezen. Kérlek, te se rágódj rajta tovább!

Rendben, Chanyeol, nincs semmi baj. Lehet, hogy nem azon a varázslatos, elképzelt helyen vagyunk, de még mindig jobb egy sötét tömlöcben dideregni Baekkel, mint a kényelmes szobában kuksolni nélküle, azon filózva, vajon mit csinálnak éppen Sehunnal. Meg kell tanulnom lassan, lépésről lépésre megmászni a lépcsőfokokat, ahelyett, hogy egyből felrohannék a tetejére. Nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy várjak Baekhyunra, hisz mindig ott volt nekem, de ha szükséges, az idők végezetéig fogok várni, hogy aztán az összes elpazarolt csókot kamatostul behajtsam rajta.

Amikor észreveszem, hogy Baek szemei majd’ leragadnak, abbahagyom a fecsegést. Egy kedves altatót kezdek dúdolni, amit kiskorunkban anyukám énekelt nekünk. Bárcsak ő is láthatná maga előtt azt a két kisfiút, akik minden este egymásba gabalyodva aludtak el, és akik minden reggel elgémberedve ébredtek a kényelmetlen póz miatt. Rosszabb napjaimon sok baljós gondolat megfordult a fejemben: hogy Baekhyun egyszer megismer valakit a nagyváros forgatagában, és őt választja helyettem, hogy rájön, mégis inkább igényt tart a koronára, ezért hajlandó feleségül venni egy hercegnőt, én meg hoppon maradva sóvároghatok utána halálom napjáig. De azzal a forgatókönyvvel még véletlenül se számoltam, amiben az egész közös életünk törlődik az elméjéből.

– Te vagy a mindenem, Baek… Kérlek, légy újra az enyém, és hadd legyek én is a mindened, mint azelőtt… – suttogom a sötétségbe, amint ütemes szuszogásba kezd. Fejét a rácsnak döntve alszik, mialatt én hajnalhasadtáig bámulom őt, mert képtelenség betelni angyali szépségével. Beleőrülök, amikor az első napsugarak megjelenésével el kell hagynom az épületet, de nem kockáztathatom meg, hogy az őrök visszatérése utánig maradjak, vagy, hogy Taeyeon esetleg idő előtt felébredjen. Kifele menet a feltételes mód kijelentővé válik a fejemben: amikor Baekhyun újra az enyém lesz… A közös tevékenységeinkről szóló lista olyan hosszú, hogy még akkor sem ér véget a felsorolás, amikor belépek a szobámba, és magamhoz ölelem kicsi keresztlányom.

*******************************************

– Chanyeol szeret engem! El sem hiszed, milyen boldog vagyok. A tervem fantasztikusan sült el. Baekhyun meg akarta őt ölni, ezzel bizonyítva, hogy nem táplál iránta gyengéd érzelmeket, utána pedig Chanyeol és én egy őrjítő éjszakát töltöttünk együtt.

–  Hogy érted ezt?

– Mégis hogy érteném? Szerinted mit jelent az, hogy őrjítő éjszaka? Az ágyban pezsgőztünk, szenvedélyesen levetkőztetett, a többit meg el tudod képzelni, nem?

– Hihetetlen, milyen szerencsés vagy. Mi lett volna, ha Baekhyun nem hitte volna el a meséd, és kinyírta volna Chanyeolt?

– De nem így történt, úgyhogy felejtsük ezt el.

– És most hol van? Miért nem együtt reggeliztek szerelmesen?

– Hagyott nekem egy rendkívül romantikus üzenetet, amiben azt írta, hogy átment Haneulhöz, mert őt is nagyon szereti. Hát nem zabálnivaló?

– Örülök, hogy végre megnyugodtál. Remélem, egy időre felhagysz az ilyen ostobaságokkal, mint ez az éjszaka volt. Nem akarom, hogy ártatlan emberek sérüljenek meg az őrültségeid miatt.

– Az én kedves, jószívű öcsikém! Ne aggódj, és élvezd te is a szerelmet!

– Miről beszélsz?

– Most mit játszod az eszed az előtt, aki bárkinél jobban ismer? Szégyellhetnéd magad, amiért én mindenről beszámolok neked, te meg titkolózol előttem. Minji az, ugye? Jaj, az a lány olyan szép! Persze nálam nem szebb, de velem mégsem járhatsz, hisz testvérek vagyunk!

– Te mindenkinél jobban ismersz engem, Taeyeon-ah. Igen, Minji az.

– Remek választás, kicsikém! Vacsorázzunk ma együtt! Te, Minji, én és Chanyeol! Megyek, és mindent előkészíttetek a cselédekkel!