Ha újra az enyém lennél... - Tizenharmadik nap nélküled

Ha újra az enyém lennél, azt se bánnám, ha egyfolytában yaja time-oznánk.

Baekhyun

Kedvetlenül lógatom a lábam a konyhában. Napok óta nem találkozhattam Chanyeollal, amit utálok. Fogalmam sincs, meddig tudom még elviselni ezt a helyzetet, de a türelmem egyre fogy. Ez az ország egykor az apámé volt, aki a történetek alapján nem számított túl jó embernek, ennél a félőrült nőnél viszont bárki jobb lenne. Vajon másként alakult volna a nép sorsa, ha nem hagytam volna őket cserben? Ha nem a szabadságot választottam volna a korona helyett, talán megmenthettem volna őket, és velük együtt magamat is. Ugyanakkor ebben az esetben elválasztottak volna Chanyeoltól, ami az emlékezetvesztésnél is rosszabb opció.

Mostanság hajlamos vagyok magamat okolni a történtek miatt. Idegessé tesz, hogy nem jutunk egyről a kettőre a megoldás megtalálását illetően, miközben Chanyeol és a ribanc esküvője már a nyakunkon van. Konkrétan egy hét múlva fognak egybe kelni, amennyiben nem cselekszünk sürgősen. Milyen ironikus, hogy évekkel ezelőtt nekem kellett volna feleségül vennem őt, most meg a szerelmemet kényszeríti a vőlegény szerepébe. Biztos, hogy nem fogom engedni, hogy ez a frigy megvalósuljon. Chanyeol nem akar megszökni, mert akkora szívvel áldották meg, hogy nem nyugszik, amíg vissza nem adja az egész ország emlékeit, és meg nem fizetteti Taeyeonnal a tettét, de én önzőbb vagyok ennél. Ha továbbra sem bukkanunk rá az emlékeink kulcsára, magammal viszem a pasimat, mielőtt igent mondhatna az oltárnál. Nem érdekel, mekkora nyomort hozok ezzel a többiekre, az a lényeg, hogy mi ketten meneküljünk végre el ebből a pokolból.

Amikor arra a nőre pillantok, akit sokáig a nénikémnek hittem, felfedezem, hogy tényleg nagyon hasonlít rá Chan. Hogy nem vettem észre a szembe ötlő árulkodó jeleket? Micsoda fájdalom lehet az én fülesemnek, hogy semmire nem emlékszik vele kapcsolatban az a két ember, akiket a világon a legjobban szeret. Valamiért egy percig sem kérdőjeleztem meg, hogy Chanyeol és Sehun az igazságról beszéltek a hallgatózásom során. Nem kezdtem el tagadva hőzöngeni, hogy „miért találtok ki ekkora baromságot?”, mert a szívem mélyén tudtam, hogy csak is az lehet a valóság, amiben Chanyeol életem szerelme. Mintha a helyére került volna a régóta keresett utolsó darabkája a puzzle-nak, mintha hosszú heteken át tartó fuldoklást követően végre lélegzetvételhez jutottam volna. Mérhetetlen öröm áradt szét a testemben, ezért nem volt okom a kételkedésre. És Chanyeol minden mozzanata azt igazolta, hogy helyesen teszem, hogy hiszek neki.

Felkapok egy kávétól gőzölgő bögrét, és Chanyeol szobája felé veszem az irányt, amint észlelem a kígyó távozását. Napok óta egyfolytában arra várok, hogy mikor teszi ki a lábát a palotából, úgyhogy nagy lelkesedésemben kettesével szedve a lépcsőfokokat szökkenek fel az emeletre. Kopogás nélkül rontok be a szobába, mivel két másodpercet sem akarok elvesztegetni, mire egy rémült tekintetű, kócos álomszuszékkal találom szemben magam. Levágom az asztalra az innivalót, majd nagy hévvel az ágyára vetődöm, hogy kielégítve régen kínzó éhségemet, falni kezdhessem hívogató ajkait.

– Hé, ez túl veszélyes. Be sem zártad az ajtót! – Villámokat megszégyenítő gyorsasággal újra az ajtónál termek, hogy a kulcs elfordításával kissé megnyugtassam a barátomat, bár ezek után sem tűnik túl felszabadultnak.

– Kinyírtam a boszorkányt, úgyhogy nincs mitől félned többé. – Chanyeol szemei elkerekednek, arcára kiül a totális rémület, amitől olyan aranyos lesz, mint egy anime karakter. – Ne parázz, csak vicceltem. De azon nyomban meg fogom ölni, ha a feleséged lesz.

– Ilyesmivel ne poénkodj! Főleg most ne, amikor kötélen táncolnak az idegeim. – Nem neveti el magát, az egyik keze görcsösen ökölbe szorul, míg gondterhelten az alsóajkát rágcsálja. Szétfeszítem az ujjait, és a tenyerébe csúsztatom az enyémet, puha csókokat hintek a szájára, hogy e képpen próbáljam meg kiűzni belőle a feszültséget, ami hosszas unszolás után sikerülni látszik.

– Mindjárt lefotózom magunkat, és elküldöm a viperának. Hátha megpukkad mérgében. – Chanyeol halványan elmosolyodik. Hagyja, hogy a kezemet a pólója alá csúsztassam, a fogai a nyakamat karcolják, amitől akaratlanul is nagyokat sóhajtok. Hirtelen eszembe jut, hogy ezen az ágyon szokott enyelegni Taeyeonnal, amitől megfagy a vér az ereimben. Most rögtön meg kell tudnom, meddig mentek el, bár így is elég nehezemre esik meggátolni a bennem tomboló vadállatot, amikor a közelemben van. – Lefeküdtél vele? Muszáj volt megtenned a hiteles álcázás miatt, ugye? – A hangom nem több megtört suttogásnál. Nem tudom leküzdeni a torkomban keletkezett gombócot, a szemembe tóduló könnyeket, melyek láttán Chanyeol határozottan megrázza a fejét.

– Dehogyis!

– De hogy tudod távol tartani magadtól?

– Azt mondtam neki, van egy kis problémám…

– Azt hazudtad, hogy impotens vagy? Ó, ha tudná, amit én… – Pajkos mosollyal az arcomon végigsimítok a combján, de mielőtt a fent említett helyhez érhetnék, rácsap a kezemre, aztán még le is fogja, hogy ne tudjon tovább rosszalkodni.

– Azt mondtam neki, hogy álomkórban szenvedek. Amint belép a szobába, leragadnak a szemeim, horkolást imitálok, meg ilyenek. Nem sokáig bírja a hánykolódásomat, úgyhogy kábé fél órán belül mindig visszamegy a saját szobájába.

– Még szerencse, hogy annyi esze nincsen, hogy egyszer reggel másszon rád – vihogok jókedvűen. – Mi van? Csak nem elálmosodtál? – kérdezem huncut hangszínen, amikor fejcsóválva elhúzódik a csókjaim elől.

– Menned kéne. Lehet, hogy ő nem tartózkodik a palotában, de biztosra veszem, hogy vannak kémjei. Mivel magyaráznád, hogy a kávé felhozása után egy órát töltöttél a szobámban?

– Eldugult a vécé, és megjavítottam. Ah, ez a Chanyeol herceg akkora kábelt fektetett, hogy egy medve megirigyelte volna! Nagyon undi volt, de hát mégiscsak ő az úrnő jegyese, akinek szerencsére jól működik az emésztése, szóval az egészsége miatt nem kell aggódni. Nehogy azt higgyétek, hogy azért bűzlöm, mert napok óta nem fürödtem. A szagom Chanyeol herceg jó állapotnak örvendő beleinek köszönhető. – Chanyeol eddig bírta az aggodalmas bámulást. Elváltoztatott hangomnak, színészi alakításomnak már nem tud ellenállni. Úgy nevet, hogy közben a karomat csapkodja, mire engem is elkap a röhögő görcs, pedig szívesen folytatnám a műsorozást.

– Köszönöm, Baekhyun-ssi, hogy kihúzott a szarból. Hogy hálálhatnám meg a munkáját? – Végre elpárolog belőle az utolsó csepp kétely is, így ezúttal minden szenvedélyét beleadva csókol meg. Szörnyen frusztrál, hogy nem emlékszem az első csókunkra. Amikor a közös élményeinkről mesél, olyan érzésem van, mintha egy szuper izgalmas film jeleneteit osztaná meg velem. A főszereplőket véletlenségből úgy hívják, mint minket, de ennél több hasonlóságot nem vélek felfedezni az általa leírt Baekhyun és köztem. Néha megfeledkezik arról, hogy elvesztettem a múltunk részleteit. Ilyenkor spontán felkiált, hogy „emlékszel, amikor…”, aztán elszégyellve magát bocsánatot kér, pedig én tartozok neki bocsánatkéréssel. Én nem emlékszem semmire, amíg ő mindenre, sőt, részlegesen még Sehun memóriája is helyre állt. Mi a baj velem? Hogy vehették el tőlem mindazt a csodát, amit együtt átéltünk? És ami ennél is félelmetesebb kérdés: mi van, ha sosem kapom vissza őket?

– Lépjünk le egy kicsit, kérlek!

– Hidd el, én is ezt szeretném, de nem tehetjük kockára a jövőnket néhány örömteli perc miatt. Annyira boldog vagyok, amiért visszakaptalak, ugyanakkor a boldogságomat folyamatosan beárnyékolja a lebukástól való rettegés…

– Majd improvizálok! Tudod, hogy jó vagyok ebben. Azt mondom majd: – itt újra bevetem a hang elváltoztatást és a kézzel-lábbal való mutogatást, hogy jókedvre derítsem – A herceg úgy megerőltette magát a vécén trónolás közben, hogy kijött az aranyere, ezért sürgősen orvoshoz kellett vinnem, hogy megvizsgálja, és adjon neki valamilyen kenőcsöt. Nemsokára itt a nászéjszakája, addigra el kell múlnia minden bajának.

– Te bolondabb vagy, mint fénykorodban voltál.

– Köszönöm az elismerést! Na? El akarlak vinni randizni. Eddig mindig te leptél meg engem, de ezúttal én akarlak elkápráztatni. Légyszi! – Chanyeol szenvedve a vállamba temeti az arcát, miközben azt mormolja, úgysem lesz képes ellenállni a cuki könyörgésemnek. Korábban folyton olyan dolgot csináltunk, ami valamilyen módon kötődött a múltunkhoz. Ez abból a szempontból zavart, hogy én nem emlékeztem egy régi momentumra sem. Most azokra a tevékenységekre szeretnék sort keríteni, amiket idáig még nem tettünk meg. A legfontosabb tényező persze az, hogy bárhol, bármilyen körülmények közt kettesben lehessek vele. – Idd meg a kávét, aztán kapd össze magad!

– De hát utálom a kávét. Nem is értem, miért pont ezt hoztál.

– Mert ez volt az első kezem ügyébe akadó lötty. Nem tervezgettem nagy gondoskodással, hogy valami finommal állítsak be hozzád, nem ez volt a lényeg. – Megfogom a bögrét, de amint belekortyolok, fintorogva húzom el a számat. Nincs is rosszabb egy kihűlt kávénál! Chanyeol szíve megesik rajtam. Önfeláldozóan magába tuszkolja az italt, pedig az ő arcáról is lerí, hogy egyáltalán nem ínyére való. Chanyeol már csak ilyen. Bármit megtenne azért, hogy engem védelmezzen, legyen szó arról, hogy vőlegényt játszik egy boszorkány oldalán, vagy arról, hogy kényszeredetten megissza a keserű kávét. Tettem én valaha hasonló gesztust a javára? Bebizonyítottam egyszer is, hogy mennyire fontos nekem, hogy én ugyanúgy odaadnám mindenem érte, ahogy ő értem?

Tudom, hogy mennem kéne, de mivel megrohamoznak az érzelmek, képtelen vagyok elszakadni tőle. Homlok ráncolása ellenére átölelem, beszívom férfias illatát, miközben próbálom azt sugallni, hogy ő az életem. Elég szánalmas, hogy vele ellentétben én csak egy öleléssel fejezhetem ezt ki, de remélem, eljön az a nap, amikor hozzá méltóan cselekedhetek. Annyira belemerülök a belőle áradó melegségbe, hogy fogalmam sincs, miért rezzen össze halálos félelemmel a tekintetében. Aztán meghallom a folyosóról Taeyeon hangját, aki a bezárt ajtón kopogtat elszántan, amitől az én arcomra is kiül a rémület.

– Buj be a szekrénybe! És ki ne gyere onnan, akármi történjen! – parancsol rám Chanyeol, mialatt elkezd a szekrény irányába tolni. A következő pillanatban becsukja az ajtaját, én pedig rögtön úgy érzem, hogy mentem megfulladok. Mi lesz később? Idegesség uralkodik el rajtam, aminek egyedül Chanyeol ruhái tudnak gátat szabni. Az orromat szépen vasalt ingeihez dörgölöm, megsimogatom a kabátokat, amik a testére szoktak simulni, csukott szemmel elképzelem, hogy egyenként hámozom le róla a megérintett göncöket, így sikerül egy kicsit lenyugtatnom aggódva vágtázó szívem.

– Azt hittem, elmentél – hallom meg beszűrődni Chanyeol kimért hangját. Istenem, miért mindig neki kell szembe nézni az ellenséggel? Amíg én a szekrényben ücsörgök a ruháját szagolgatva, ő megint hőst játszik az érdekemben. Mikor fog már végre megfordulni az a rohadt kocka? Kezembe kéne vennem az irányítást. Ki kéne innen ugranom, a kígyó elé állnom, és közölnöm vele, hogy Chanyeol az enyém, ne is álmodjon arról, hogy egyetlen egy alkalommal is megkaphatja, de természetesen túl gyáva vagyok ahhoz, hogy előmerészkedjek.

– Nem akartam telefonon elújságolni a jó hírt. Látni szeretném az arcod, amikor meghallod. A kocsiban ülve felhívott Song atya, mert egy pár lemondta a holnapi esküvőjét, ami azt jelenti, hogy felszabadult egy hely. Egy héttel előre hoztuk a lagzit, szerelmem! Csupán egy nap, és Park asszony lehetek! – Én is kíváncsi vagyok, milyen arcot vághat Chanyeol. Nagyon jól tudja palástolni valódi érzéseit, ha a jövőnk védelméről van szó, de egy ilyen bejelentéstől még a leghiggadtabb szerzetes isfalnak menne szerintem. Jómagam olyan erősen markolászom az ingét, hogy félő, el fog szakadni a finom anyag. Nem hiszem el, hogy ekkora véletlenségek léteznek! Inkább arról lehet szó, hogy Taeyeon lefizette azt a párt, hadd telepedhessen Chanyeolra minél hamarabb. Esetleg kinyírta őket, hogy szabad útja legyen az oltárhoz, vagy törölte az emlékeiket, és olyanokat ültetett a helyükre, amikben utálják egymást, ezért nem házasodnak össze.

– De hát az előkészületek… – Chanyeol máskor határozott hangja most bizonytalanul cseng. A fenébe, hát persze, hogy megijedt, hiszen egy hét helyett már csak egy napunk maradt. Nemrég még azt gondoltam, egy hét baromira kevés idő, jelen esetben azonban egy örökkévalóságnak tűnik az egy naphoz képest. Mégis mit tudnánk elérni huszonnégy óra leforgása alatt, amikor heteken keresztül nem jutottunk semmire?

– De hiszen minden készen van! Semmit sem akartam az utolsó pillanatra hagyni.

– És a vendégek?

– Aki tud, jön, aki nem, így járt. Nem a vendégek a fontosak, hanem mi ketten. Ha nem lenne ott más rajtunk kívül, engem az sem érdekelne. Úgy izgulok! A szekrényben van az öltönyöd, igaz? Megnézem, minden rendben van-e vele. Egy folt sem lehet rajta… – Elakad a lélegzetem, amikor közelebbről hallom a vipera sziszegését. Most végem! Nem ugrottam elő, hogy felvilágosítsam arról, kihez tartozik Chanyeol, mégis le fogom buktatni magunkat. Hogy lehetek ilyen hülye? Nem szabadott volna fellopóznom ide. A kedvesemnek igaza volt, mint mindig. Ahelyett, hogy megvédeném, még több bajt hozok a fejére. Miért csinálok én folyamatosan rosszat, még ha akaratomon kívül is?

– Szívem, hadd mutassam meg, mennyire örülök annak, hogy már holnap a feleségem leszel… – Chanyeol fátyolos hangszíne, Taeyeon szórakozott kuncogása felkavarják a gyomrom. Ha így haladunk, a ribanc nem fog eljutni addig, hogy kinyissa a szekrényt, de az öklendezésemmel fogom magamra felhívni a figyelmét. Melyik lehet az az öltöny, amit a nagy napra szán? Azt kéne telibe hánynom!

– Te kávéztál? Nem is szereted…

– Nagyon fáradt voltam, úgyhogy muszáj volt valamivel életet lehelnem magamba. – Annyira undorít a cuppogásuk, hogy muszáj a fülemre tapasztanom a kezem. Tényleg ekkora lúzer vagyok? Chanyeol eddig okosan elkerülte, hogy lefeküdjön a némberrel, erre a meggondolatlanságom miatt fog rá sor kerülni? Azt nem fogom túlélni! Ha a szekrénybe bújásomkor alig kaptam levegőt, most még rosszabb a helyzet. Ezen kívül szörnyű hányinger gyötör, szédülök, és…

– Baek… Édesem, vége van, nyisd ki a szemed! – Chanyeol magzat pózban kuporogva talál rám, szorosan lehunyt szemekkel, befogott fülekkel, előre-hátra hintázó testtel, mint egy autista, aki a ringató mozdulattal próbálja megnyugtatni magát. Zavar a hirtelen elém táruló éles fény, a friss levegőnek nem tudok örülni, ugyanis elsőre Taeyeon parfümjét lélegzem be, ami konkrétan Chanyeolból árad. Hova tűnt az ő isteni illata? Egyszerre kezdek sírni, és hányni. Nem tudom megítélni, hogy pár percet, vagy órákat töltöttem bezárva, de a szerelmem zilált külseje arról tanúskodik, épp elég idő volt ahhoz, hogy megtegye azt a szörnyűséget. – Kicsim, szedd már össze magad! Bocsáss meg, hogy bezártalak oda. Ha tudtam volna, hogy ilyen rosszul leszel, inkább a fürdőben rejtettelek volna el.

– Ott is rosszul lettem volna. Te… te… és az a kurva…

– Nem történt semmi. Előbb vágnám le a farkam, minthogy Taeyeon hozzá érjen. – Alapból viccesnek találnám ezt a kijelentést, de jelen állapotomban nem tudok nevetni, csak kérdőn bámulok rá. – Kicsit bezsongattam, hogy ne menjen a szekrényhez, de aztán elővettem az ártatlan kisfiú álarcomat, és közöltem vele, hogy a nászéjszakánkra tartogassuk magunkat. Azt mondtam, ha ma nem fekszünk le, jól ki leszünk éhezve holnap, és még szenvedélyesebb óráknak nézünk majd elébe. Ő meg lelépett, hogy gyönyörű legyen az esküvőre.

– Fantasztikus vagy! A legjobb! – Felnevet a pityergésemen, és magához húz, de én szemérmesen elhátrálok tőle. Chanyeol ismét megmentette a kapcsolatunkat, mire én összehánytam a szőnyegét, büdös a szám, taknyom-nyálam folyik, egyszóval egy rakás szerencsétlenség vagyok. Hányszor kell még ráébrednem, hogy nem érdemlem meg őt? Hogy mennyire nem vagyok méltó hozzá?

– Nos, hová is megyünk?

– Miről beszélsz? Holnap esküvő, azaz a rémálmok rémálma, és fogalmunk nincs arról, mi tévők legyünk. Ebben a helyzetben nem tudnék kikapcsolódni.

– Kérlek! Nekem szükségem van a kikapcsolódásra. Ha még egy percig ebben az átkozott palotában maradok, végleg becsavarodok. – Lehet, hogy én nem szuperhősnek születtem, lehet, hogy egy rakás szerencsétlenségnek tűnök, de ha Chanyeol ennek ellenére akar engem, nem utasíthatom vissza. Talán nem vagyok több egy bohócnál, aki semmi másra nem jó, minthogy megnevettesse a másikat, de sokszor egy nevetés százszor jobb megoldás a gyógyszereknél, vagy az alkoholnál. Én azzal menthetem meg Chanyeolt, hogy mosolyt csalok az arcára, illetve elárasztom azzal a mély szerelemmel, amit iránta érzek.

– Miért álltunk meg itt? – kérdezi álmélkodva Chanyeol, amikor lecövekelek a kis kunyhónk előtt. Pearl elégedetten kémlel körül, mert ő is szeret itt lenni a zöld legelő miatt, ami a ház mögött húzódik. Vigyorogva csimpaszkodom Chan nyakába, aki lazán a kocsijának dőlve vár a válaszomra, és gátlások nélkül megcsókolom. Ezen a helyen nem kell attól félnünk, hogy valaki rajta kap minket, hisz a madár se jár errefelé. Ezért is imádom ezt az elhagyatott területet. Nem kell feltétlen a négy fal közt maradnunk, az erdő lágy ölén is simán rámászhatnék, ha úgy tartaná kedvem.

– Megérkeztünk a randi helyszínére.

– De azt mondtad, valami különlegeset akarsz. Olyat, amit korábban még nem csináltunk.

– Attól még, mert a hely ugyanaz, a tevékenységek lehetnek mások. – Beletúrok selymes tincseibe, mialatt hosszasan elidőzök az alsóajka rágcsálásával. Nem fogom megengedni, hogy összeházasodjon Taeyeonnal. Ha megtenné, még kevesebb időt tölthetne velem, és nyilván nem lenne képes örökre elhárítani a szexuális közeledéseit. Mindkét gondolattól frászt kapok. Mindennap végtelennek tűnik nélküle, hogy a másik témát ne is említsem. Nem fogok a szobámban sírdogálni, amíg ők Jejura mennek a nászútjukra. Nem fogok ölbe tett kézzel a csodára várni, én magam teszek majd csodát.

– Hmmm… Ezt a dolgot már vagy ezerszer csináltuk, nem mintha bánnám – mormolja a számra. Jó, hogy végre mosolyog, a karjaimban minden feszültség kiszállt az izmaiból, ami a palota falai közt nyomasztotta. Szeretném elfeledtetni vele, hogy mi lesz holnap, elérni, hogy verje ki a fejéből azt az őrültséget, hogy feleségül veszi azt a nőt. Hallani akarom önfeledt kacaját, amit csak én válthatok ki belőle, látni azt a fényt, ami nekem köszönhetően ragyog a szemében. Tulajdonképpen én is hős vagyok. Egy boldog Chanyeolt varázsoltam a bánatosból.

– Szóval arra gondoltam, hogy szerepet kéne cserélnünk. Te leszel Baekhyun, én meg Chanyeol. Úgy viselkednénk, mint a másik.

– És abban mégis mi lenne a jó? Szerintem folytassuk, amit elkezdtünk.

– Jaj, ne legyél ilyen ünneprontó! Meglátod, mókás lesz. Kezdem én. – Kihúzom magam, felveszem a rá jellemző pókerarcot, és elmélyített hangon szólalok meg: – Park úr vagyok. Magas, búgó hangú, széles vállú… Többet tartózkodom az edzőteremben, mint otthon és a munkahelyemen összesen. Zseni vagyok. Éneklek, zenélek, könyvet írok, nincs olyan terület, ahol nem érnék el sikert. De ha veszítek egy játékban, ne legyen semmi törékeny a kezem ügyében, mert az fogja bánni. Amúgy Mr. Tökély is lehetne a nevem…

– Ne már! Nem is vagyok ilyen. Szerintem nem akarod te, hogy én a bőrödbe bújak. Annak csak sértődés lenne a vége.

– Gyerünk! Most már muszáj utánoznod engem. – Chanyeol gondolkozva vakargatja a fejét, majd az arckifejezéséből ítélve kezd átszellemülni. Olyan kisugárzást ölt magára, mintha övé lenne a világ, a tekintete parancsolgatásról tanúskodik, mintha nem fogadna el nemleges választ egyetlen kérésére sem. Erre mondják azt, hogy fennhordja az orrát, és lenéz másokat. Legalábbis nekem teljesen ez jön le a gesztusaiból. Mintha semmivel sem törődne, csak azzal, hogy neki jó legyen.

– Jesszusom, borzalmasan festek ma! Ki nem teszem az utcára a lábam ilyen fejjel. Jó lenne, ha te viszont elmennél, mert nem akarom, hogy ilyen rondának láss. Amúgy is depis vagyok egy csomó dolog miatt. Egész nap az ágyat fogom nyomni, nem szólok egy szót sem, és azt a sorozatot fogom bámulni reggeltől estig, amit utálsz. Attól talán kicsit jobb kedvem lesz. Sajnos te most nem tudnál felvidítani. Szörnyen kövér vagyok! Egy hónapig kábé semmit nem ettem, de aztán befaltam egy egész pizzát egyedül két hambi meg egy óriás krumpli társaságában. Bocsi, hogy neked nem adtam belőle egy harapást sem! Várj! Inkább mégse menj el! Még a végén találkoznál egy nálam sokkal helyesebb pasival, és rögtön elfelejtenéd, hogy otthon szenvedek. Kérlek, ne hagyj el! Tudom, hogy szörnyű vagyok, de eskü, meg fogok változni. Majd ha kikeseregtem magam, talán a lakást is kitakarítom, hisz olyan igazságtalan, hogy mindig te csinálod. Miért is vagy velem?

Nevetésben török ki Chanyeol eltúlzott sírását hallva. Vagy lehet, hogy nem is túlozza el? Az affektálás, heves mutogatás részét biztosan elnagyolja, de ami a viselkedésemet illeti, valószínűleg ilyen lehet. Ez elég kiábrándító. Azt hiszem, nem is jókedvemben röhögök már, hanem inkább kínomban. Amint ez leesik Chanyeolnak, azonnal abbahagyja a színjátszást, és egy kedves mosollyal próbálja elterelni a figyelmemet a fejemben kavargó gondolatokról. Mindig sejtettem, hogy nehéz eset vagyok, így szembesülni a valódi énemmel, mégis letaglózó.

– Hé, nézz rám! – Nagy, meleg tenyereibe fogja az arcom kényszerítve a szemkontaktusra. Rögtön letörli finom ujjaival a kibuggyanó könnyeim, de olyan szerelmes pillantásokat vet rám, amelyektől nem tudom befejezni a sírást. Gyengéden megcsókol, és szorosan magához ölelve súgja a fülembe a következő szavakat: – Neked van a legnagyobb szíved a világon. Ha rám támadna egy oroszlán, puszta kézzel kelnél a védelmemre. Ha beteg vagyok, jobban gondoskodsz rólam, mint az anyukám kiskoromban. Mindig megeszed a főztöm, pedig sosem sikerül jóra. Mégis úgy áradozol róla, mintha a legfinomabb kaja lenne, amit valaha ettél. Akkor is megdicsérsz, ha hamisan éneklek. Nélküled nem tudtam volna megírni a könyvemet. Te bátorítottál, bíztattál éjszakákon át, amikor én már rég feladtam volna. Egyszer nekimentél egy kétajtós szekrény méretű pacáknak, amiért rosszat mondott rólam, és nem érdekelt, hogy utána péppé vert. Napokig nyomtad az ágyat súlyos sérülésekkel, de még a fájdalmaid közt is azon voltál, hogy engem jókedvre deríts. Sosem szeretnék mást rajtad kívül, érted? Senki sem tökéletes. Vannak hibáid, ugyanakkor csodás tulajdonságaid is.

Szerintem viszont vannak tökéletes emberek. Egy legalábbis biztosan, aki az ölelésében tart éppen. Úgy döntök, hogy hiszek neki. Ha egy ilyen lenyűgöző férfi ennyi időn keresztül mellettem volt, csak nem lehet olyan reménytelen a helyzet. Úgy döntök, hogy ahelyett, hogy a kesergésbe merülve sajnálnám magam, ragyogó mosolyt villantok a szerelmemre, mivel nem azt érdemli, hogy visszaessen a letargikus állapotba. Nevetnie kell, mint előbb, és én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az előttünk álló órák boldogságban teljenek.

– Nos, lenne még egy dolog, amit valószínűleg sosem csináltunk eddig. Csináljuk fordított felállásban! – rikkantom elterülve a kényelmes matracon. Egész nap mókáztunk, amitől úgy érzem, kezdek kimerülni. Fogócskáztunk, mint a gyerekek, egy fára is felmásztam, hogy felidézzem Chanyeolban a régmúlt emlékeit, de nem maradtam sokáig a magasban, mert nem akartam huzamosabb ideig távol lenni tőle. Azokat a dolgokat ötvöztük, amiket az elmondása szerint sokat tettünk kölyökként, a még soha ki nem próbált tételekkel. Így hát a yaja time-ra is sor került, ami Chan kedvence lett. Közölte, hogy ilyet gyakran kell majd játszanunk otthon is, amire hezitálás nélkül rábólintottam. Mindenre hajlandó vagyok, ami a kedvére van. Boldogan tűrtem, hogy ugráltasson, hogy eszement baromságokat kérjen tőlem, ugyanis végig a nevetésétől zengett az erdő. Most azonban eljött az elégtétel ideje!

– Hogy érted ezt? – játssza a butát, de az arcáról sugárzó döbbenetet nem képes palástolni. Az övébe akasztom a mutatóujjamat, úgy húzom közelebb magamhoz, hogy a fülébe súghassam elvetemült ötletem.

– Cseréljünk helyet! Hadd legyek én az aktív fél. – Chanyeol hüledező pillantásokat lövell felém, miközben elakad a lélegzete. Amikor ma felébredt, nem sejtette, hogy ilyesmivel fogok előhozakodni. Örülök, hogy még annyi év múltán is meg tudom lepni. Megborzong, amint a leheletem a fülét csiklandozza, illetve inkább eszement gondolatomtól rázza ki a hideg.

– Ki van zárva! Nézd, semmi nem létezik, amit ne tennék meg neked, kivéve ezt. Mégis mi értelme lenne?

– Kíváncsi vagyok, milyen érzés lehet.

– Én is kíváncsi vagyok arra, milyen lehet egy csiga íze, mégsem eszem meg, mert undorít, ha elképzelem, hogy a számba veszem.

– Szóval téged undorítana, ha egyetlen egyszer én lennék a domináns? Bezzeg én számtalanszor kibírtam. Ez a csigás cucc amúgy felkeltette az érdeklődésemet. Legközelebb azt fogok rendelni, ha étterembe megyünk.

– Ne már! Ez olyan, mintha egy csaj műfarkat csatolna magára, és ő akarná megdugni a pasiját. Ez egyszerűen nem normális.

– Szóval most egy csajhoz hasonlítasz?

– Baekhyun… – Kicsit megsajnálom Chanyeolt, amikor elcsukló hangon, elkomoruló tekintettel ejti ki a nevem. Az a baj, hogy bár nem emlékszem, de valószínűleg az lehet a perverzióm, hogy szívatom őt, mert túlságosan szórakoztatnak a reakciói. Annyira édes azzal az elhagyatott kiskutya ábrázattal, hogy menten megzabálom! Erős, magabiztos férfiból hirtelen megszeppent kisfiúvá változott, aki nem akarja megtenni, amit a szülei kérnek tőle, de mivel nagyon szereti őket, végül úgyis igent mond.

Szemét módon sértődött fejet vágok. Nagy sóhajtozások közepette csomagolom ki a szendvicsemet, amin jó darabig nyammogok, pedig általában percek alatt be szoktam falni. Némán ücsörgök magam elé meredve, amikor egyébként le se lehet lőni. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne nevessem el magam a drágám tépelődésén, de akkor nem nézhetném tovább évődő pillantásait, melyek igencsak kedvemre valóak. Egyszerűen imádom, ha ilyen elveszetten viselkedik. A mindenre elszánt, bármire képes Chanyeolt már eleget láttam, hadd fürdőzzek egy kicsit a felsőbb rendűségem hamis illúziójában.

– Rendben, legyen! De bánj velem kíméletesen, ha kérhetem… – motyogja elfúló hangon. Ó, Istenem, hát tényleg bármire képes lenne értem? Kezének remegése láttán elszégyellem magam, amiért ilyen gonoszul kihasználom azt, hogy mindenre hajlandó, amit kérek tőle. Ez egyfelől tök romantikus, ugyanakkor ijesztő is. Ha egyszeriben elmenne az eszem, és azt mondanám neki, hogy ugorjunk a kútba, ő szó nélkül megtenné? Velem ugrana, mert én arra kértem, ahelyett, hogy lebeszélne az őrültségről?

Már nem tartom olyan szórakoztatónak a kis játékomat. Megállítom Chanyeolt, aki épp a nadrágját akarja levenni magáról, hogy doromboló cicaként bújhassak hozzá. Letörlöm az izzadságcseppeket a homlokáról, óvatosan megpuszilom a száját, aztán halkan megszólalok, komolyan a szemébe nézve:

– Csak vicceltem. Tudom, szar poén volt, de miért akarnék változtatni a helyzetünkön, ha imádom a mostanit? Ez nem olyan, mint amikor szavak szintjén cseréltünk. Az ágyban mindig is te leszel az úr. Lehet, hogy azon kívül kábé egyfolytában az van, amit én mondok, de azt szeretném, ha a szexben te diktálnál.

– Nem félsz attól, hogy megbüntetlek, amiért átvertél? – kérdezi fátyolos hangszínen. A helyében én tutira megharagudtam volna az előző színjáték miatt, és a sarokba vonulva duzzognék órákon át. Mekkora szerencsém van, amiért az enyém lehet Chanyeol szíve. Talán nem is tudja, mennyire hálás vagyok a sorsnak, az univerzumnak, nevezzük akárminek, hogy én kaphattam meg őt. A szerelemtől megrészegülve kifutok az esőbe, hogy belekiálthassam az éjszakába, minden egyes porcikám Chanyeolé, meg hogy a fejem búbjától kezdve a lábujjaim hegyéig szeretem őt. Nevetve az ég felé emelem a karjaim, fura tánclépés szerű mozdulatokat téve, amikor utolér, és megragad a csípőmnél fogva.

– Igazad volt! Az eső tényleg varázslatos.

– Ha tudnád, milyen gyönyörű vagy ilyen csapzottan – túr a hajamba, miközben magához ránt egy határozott csókra. A szájába nyögök, mert annyira jól esik, hogy belemarkol a fenekembe, amíg az ágyéka az enyémnek feszül. Rájövök, hogy vágytól csillogó szeme sokkal jobban tetszik, mint a hezitáló tekintete, ezért a későbbiekben sokkal többször kell feltüzelnem, hogy láthassam.

– Szeretkezzünk az esőben! Úgy értem, hozzuk ki a matracot, és csináljuk itt. – Chanyeol felnevet, és eltökélve berobog a fekhelyünkért. Azt hittem, nem fogja díjazni az ötletet, de kisvártatva egyszerre érzem forró száját a mellkasomon, meg a hűvös esőcseppeket, amik tökéletesen egészítik ki egymást. – Ilyet se csináltunk még korábban, igaz? – kérdezem zihálva, amikor az ajkai már a combon belső felén kalandoznak.

– Nem. Eddig csak bentről hallgattuk az esőcseppek kopogását, erre most egyfolytában a nyakamba zúdulnak.

– Zavar? Mert akkor menjünk be! – kérdezem aggódva, ülő helyzetbe tornászva magam. Nem akarok még egyszer olyan dolgot csinálni, amit Chanyeol nem szeretne. De ő nevetve a matracba présel, majd visszatér arra a területre, ahol előbb félbehagyta a kényeztetésemet.

– Itt nincs forró zuhany, úgyhogy be kell érnünk a természet adta lehetőségekkel. Mondtam már, hogy iszonyú szexi vagy vizesen? – A hajába markolok, amikor egy hirtelen mozdulattal a húsomba mélyeszti a fogát. Nyöszörögve azért könyörgöm, hogy jól büntessen meg, amiért szemtelen voltam, amit örömmel teljesít is.

– Holnap reggel, amint felkel a nap, elszökünk innen, jó? Soha többé nem akarok visszamenni oda. Minden éjszakán ezt akarom csinálni veled. Az ágyunkban, a szabad ég alatt, negyven fokban, és fagyban… Soha többet nem akarok nélküled elaludni, Chanyeol…

– Soha többé nem fogsz nélkülem elaludni, ígérem!

Szerelmem!

Bocsáss meg nekem, hogy egy szó nélkül itt hagytalak, de tudom, hogy nem engedtél volna el. Hidd el, ezerszer inkább a veled való szökést választanám, mint ezt a francos esküvőt, de nem nyugodhatok addig, amíg az édesanyám újra nem fog emlékezni rám. És azt is nagyon szeretném, hogy te emlékezz, mert rengeteg csodás élményt éltünk meg együtt, amik nem ugyanolyanok mesélés alapján.

Ígérem, ha ennek az egésznek vége lesz, még több csodás emlékkel fogunk gazdagodni, és soha többé nem válunk el. Kérlek, ne csinálj semmi butaságot! Ne rohanj be a szertartásra azt kiabálva, hogy te tudsz egy akadályozó tényezőt, ami miatt nem házasodhatunk össze. Ez a házasság nekem semmit nem ér, te se törődj vele. Ha rendbe jönnek a dolgok, úgy el fogjuk felejteni, mintha nem is létezett volna.

Te vagy a mindenem, ezt jól vésd az eszedbe!

Szeretlek!

Legszívesebben összetépném mérgemben a papírt, de nagy lélegzeteket véve inkább a zsebembe csúsztatom. A csodálatos éjszakánk után Chanyeol képes volt elsurranni mellőlem, hogy visszatérjen a Pokolba, ahelyett, hogy rálépett volna velem a Mennyország felé vezető útra. Teljesen elment az esze? Hogy áshatja meg önként a sírját? Nem értem, miért kell mindennek ilyen hullámzónak lennie. Egyik percben még a fellegek közt járunk, aztán a másikban már a földön fekve siratjuk a magunk mögött hagyott szép pillanatokat. Mikor jár nekünk legalább pár nap boldogság egymás után, mielőtt beütne a krach?

Egy módja van annak, hogy Chanyeol ne kövesse el élete legnagyobb baromságát. Most azonnal ki kell derítenem, hogy állíthatnánk helyre az emberek memóriáját. Így hát felpattanok Pearlre, és szélsebes vágtára kapcsolok. Ezúttal én leszek a hős, még ha az életembe is kerül. Ha kell, addig rúgom a labor ajtaját, amíg be nem jutok. Maga a gépezet sajnos nem elég, de a létező összes cuccot fel fogom forgatni, hogy rátaláljak a megoldásra. Nem lehet ez a történetünk vége. Chanyeol biztos nem egy olyan befejezést szánna a regényének, amelyben elveszi a fő gonoszt. Ha ezzel szembesülnének az olvasók, csalódottan tennék félre a könyvet, kiábrándulnának kedvenc írójuk műveiből, és többet nem is vennék meg az általa létrehozott terméket. Én ezt nem hagyhatom!

Őrülteket megszégyenítve rontok a palotába. Útközben láttam, hogy mindenki izgatottan készülődik a nagy eseményre, és nagyon szívesen felvilágosítottam volna őket arról, hogy kurvára nem lesz itt semmilyen nagy esemény, de muszáj volt visszafognom a bennem tomboló dühöt. Utam egyenesen a laborhoz vezet, aminek legnagyobb meglepetésemre kinyílik az ajtaja, amikor lenyomom a kilincset. Általában be van zárva… Lehet, hogy ez egy csapda? Taeyeon próbára akart tenni, és bent vár rám a sötétben, hogy aztán belém ereszhesse méregfogait?

Őszinte leszek, eléggé be vagyok tojva, amikor átlépem annak az átkozott helynek a küszöbét, de a félelmem sem tarthat vissza. Megtalálom a kulcsot, ami belülről van a zárba téve, ezért gyorsan magamra zárom az ajtót, nehogy a kutakodásom közben kapjanak rajta. Olyan óvatosan lépkedek előre, mintha bármelyik pillanatban megnyílhatna alattam a föld, vagy a nyakamba eshetne egy csontváz a plafonról.

Nincs túl nagy fény, de ahhoz pont elég, hogy felmérjem a terepet. Először a gépezetet látom meg, ami tekintélyt parancsolva terpeszkedik a helyiség közepén. Odamegyek hozzá, végighúzom ujjaim hideg felületén, miközben azért könyörgök, hogy hamar leljek rá a használati útmutatójára. Maga a szerkezet nem ér semmit, ha nem tudom, hogy indíthatnám be. Elborzadok, amint eszembe jut, hogy hány ember életét tette tönkre ez a masina. Kedvem lenne felgyújtani, örömmel nézném, ahogy porrá ég, de előtte még egyszer bele kell helyezkednem, pedig nagyon nincs ínyemre a vele való érintkezés. Olyan, mintha belesétálnék egy szörny karjaiba.

Amúgy meg mitől lenne evidens, hogy ez a gép a megoldás kulcsa? Lehet, hogy teljesen másfele kéne keresgélnem. Odalépek a gép mögött magasodó szekrénysorhoz, hogy belekukkantsak, mit rejtegetnek benne. Az sincs bezárva, amit egyre furcsábbnak találok. Olyan, mintha valaki direkt hagyta volna szem előtt a nyomokat. Lehet, hogy a szekrény patkányokkal van tele, amik rám ugranak, amint kinyitom, és halálra harapdálnak?

A polcokon semmi más nem található temérdek mennyiségű lemezen kívül. Mindegyik borítóján egy-egy név szerepel. Kis matatást követően megtalálom a saját nevemet jelző CD-t, és meghatottan magamhoz ölelem. Nem tudom, mi van rajta, de érzem, hogy ez fog a segítségemre lenni. Egyszerűen biztos vagyok benne, hogy azt a kincset tartom a kezemben, amit oly régóta kerestünk.

A fal mentén álló asztalva sandítva észreveszek egy gondosan összehajtogatott papírlapot. Már akkor tudom, hogy a gép használatának lépéseit tartalmazza, amikor még el sem olvasom. Nagyon gyanús ez az egész. Miért van hirtelen minden az orrom előtt? Mintha valaki tudta volna, hogy jövök. Várt volna, és segítő jobbot nyújtott volna az emlékezéshez. Vagy éppen ellenkezőleg. Továbbra sem zárhatom ki azt az eshetőséget, hogy ez egy csapda. De akárhogy is legyen, kockáztatnom kell. Inkább bukjak el a próbálkozásom után, minthogy egyáltalán ne próbálkozzak.

Izgatottan felhívom Chanyeolt, és megkérem, jöjjön a laborba. Természetesen nem ért semmit a lelkes hadarásomból, és félek, nem fog engedelmeskedni nekem, mert túlságosan tart Taeyeontól, de amikor letesszük a telefont, az az érzésem, nyert ügyem van. Úgy szorongatom a lemezt, mintha az életem múlna rajta, és valójában ez így is van. Ez a CD tartalmazza az emlékeimet, amiket nemsokára újra a helyükön fogok tudni. Ennek a CD-nek köszönhetően újra régi önmagam lehetek, sőt, visszatérhetek ahhoz az élethez, amit e nyomorúságos időszak előtt éltem. Istenem, csak nehogy tragédia történjen Chanyeollal idefele jövet. Szép kis pofon lenne a sorstól, hogy amikor végre megtalálom a szabadulásunkhoz szükséges kellékeket, neki valami baja esne büntetésképpen.

– Ez marhára rossz ötlet, Baek! – közli Chanyeol kábé századjára fel-alá mászkálva. Fél órája tépelődik, holott minden egyes perc értékes, erre ő képes elvesztegetni a drága időt a parázása miatt. – Még ha nem is csapda, simán elronthatunk valamit. Mi van, ha véletlenül kitörlöm az utóbbi pár hétben szerzett emlékeidet is, és már azokra sem fogsz emlékezni?

– Mi van akkor, ha minden jól fog menni, és végre-valahára hátunk mögött hagyhatjuk ezt a szarságot? – Határozottan meredek a szemébe. Tisztában van vele, hogy ha én egyszer a fejembe veszek valamit, abból nem fogok engedni. Hiába könyörög, hiába esedezik, véghez kell vinnem ezt a feladatot, mert ez az egyetlen esélyünk. Sajnálom, hogy mindig önző módon azt csináljuk, amit én akarok. Sajnálom, hogy nem hagyom Chanyeol szavát érvényesülni, és megesküszöm, hogy ezután ez másképp lesz, de most utoljára muszáj ráparancsolnom, hogy azt tegye, amit szeretnék.

Chanyeol könnyezve, remegő kézzel illeszti a csuklómra a gépből kilógó vezetékeket. Egy súlyos valamit a mellkasom közepére kell tennie, a fejemet pedig a géphez erősített sapka szerűségbe kell belehelyeznem. Látom, ahogy beteszi a CD-t a megfelelő helyre, de nem nyomja meg rögtön azt a gombot, melynek következtében elaludnék, aggódva fürkészi az arcom, és idegesen szorongatja a kezem.

– Mi van, ha fájni fog? – suttogja elhaló hangon.

– Semmi nem fájhat jobban annál, hogy feleségül veszed Taeyeont…

– Úgy félek… Te nem?

– Nem. A zsigereimben érzem, hogy sikerrel fogunk járni. Amikor felébredek, az összes csínytevésedre emlékezni fogok, Park Chanyeol! Higgy benne, oké? – Határozatlanul bólint egyet, aztán lágyan a számra helyezi az övét. Az ajkaira suttogom, hogy mennyire szeretem, aztán megkérem, hogy indítsa el a procedúrát. Mielőtt elaludnék, hallom, hogy felzokog, amitől megszakad a szívem. Borzalmas lesz neki órákon át mellettem ülni, és azon töprengeni, mi lesz, ha felkelek. De végül minden jóra fog fordulni. Hiszem, tudom, egész lényemmel ezt kívánom.

– Vizet… vizet… – krákogom kiszáradt torokkal. Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, mi történt velem, csak az egyértelmű számomra, hogy mindenem úgy sajog, mintha átment volna rajtam egy úthenger. A fejem leszakadni készül a helyéről, a kezemet nem bírom felemelni, ezért annak a valakinek, aki vizet hozott, meg kell itatnia. Akárhogyan erőlködöm, a szemem csukva marad, és olyan szinten szédülök, mintha az egész helyiség hullámozna körülöttem.

– Hogy vagy, édesem? – kérdezi egy riadt, de ismerős hang. Puha ajkak érintését érzem a kézfejemen, a haja a csuklómat csiklandozza, a könnyei lehűsítik kicsit felforrósodott bőröm. Ki lehet az? És ki vagyok én? – Mondd, hogy emlékszel, szerelmem!

„Baekhyun herceg az én szerelmem!”

„Chanyeol-ah, nem mondhatsz ilyeneket mások előtt, értetted?”

„De miért nem? Ha nagy leszek, össze fogunk házasodni.”

„Chanyeol-ah, kérlek szépen! Add azt a szívet Lunának, jó?”

„De ma Valentin-nap van. Az a szerelmesek ünnepe. Nem fogok egy olyan valakinek adni szívet, akit nem szeretek.”

„Az a szív engem illet, mama. Ne aggódj, el fogom rejteni. Senki sem fogja megtudni, hogy kitől van. Tessék, Chanyeol-ah, te csokit kapsz tőlem. Boldog Valentin-napot!”

Először öt évesen adtam KitKatet Chanyeolnak. Valamiért abban a hitben éltem, hogy később leptem meg őt az erdőben, egy fa odújába dugott darabbal, de ott volt az a bizonyos Valentin-nap. Egy gyönyörűséges szívet rajzolt nekem mindenféle díszítéssel, és nagyon zavarba jött, amikor észrevette, hogy végig hallottam, amit az anyukájának mondott. Valójában én nem készültem neki semmivel. Szerencsére azonban kapóra jött a zsebemben lévő csoki, amit ebéd után akartam megenni. Az igazat megvallva, csak azért voltam hajlandó rendes kaját enni, mert azt követően befalhattam az imádott csokimat. Hezitáltam, hogy odaadjam-e Chanyeolnak, hisz akkor édesség nélkül maradtam volna aznapra, elragadó mosolya viszont minden lemondást megért.

„Az a lány… a barátnőd?”

„Ki? Luna? Csak osztálytársak vagyunk. Mindig segítek neki megírni a matek leckéjét.”

„És azon kívül mit csináltok még?”

„Együtt szoktunk ebédelni.”

„És miről beszélgettek ebéd közben?”

„Rólad. Én folyton rólad beszélek, Baek. Luna meg szerelmes beléd, úgyhogy szívesen hallgatja.”

„Nyugodtan megmondhatod neki, hogy nincs esélye nálam.”

„Miért, kinek van? Minden lánynál ezt mondod.”

„Mert egyik lánynak sincs esélye nálam. Na és az a Nari vagy ki? Ő rád van cuppanva. Láttam, hogy fogtátok egymás kezét.”

„Te kémkedsz utánam? Amúgy ő fogta meg a kezem, amit én fél percen belül elrántottam. Azt nem láttad?”

„Adtál neki KitKatet?”

„Miért adtam volna? Az a mi szimbólumunk.”

„És szívet?”

„Azt sem.”

„Mostanában miért nem kapok tőled semmit Valentin-napra?”

„Mert a mama megtiltotta.”

„Tizenegy éves vagy. Meddig akarod még azt tenni, amit az anyukád mond?”

„Jaj, Baek, mi van már veled? Ajándékok nélkül is tudhatnád, hogy téged szeretlek a legjobban a világon.”

„Anyukádnál is jobban?”

„Anyukámat máshogy szeretem, mint téged.”

„Hogy szeretsz engem?”

„Nem tudom… Mint a legjobb barátomat.”

„Csak úgy?”

„Megőrjítesz, ember!”

„Narival csókolóztál már?”

„Mi van? Még csak tizenegy éves vagyok, fúj! Senkivel nem akarok csókolózni, az tök undi dolog!”

„Velem sem?”

Pimasz kérdésem hallatán Chanyeol úgy kiakadt, hogy szó nélkül elrohant tőlem. Nagy igyekezetében elesett, és az esés következtében eltörte a lábát. Egy hétig nem mehetett suliba, ami számomra a Paradicsomot jelentette. Lehet, hogy egy kárörvendő kis seggfej voltam, de örültem, amiért legalább egy hétig nem fog találkozni Lunával meg Narival, örültem, hogy egy hétig kizárólag az én társaságomat élvezheti. Utáltam a napokat, amikor az iskolában tartózkodott. Egy csomó barát vette körül ott, amíg nekem csak ő volt. Borzasztóan lassan telt az idő nélküle, azokban a napokban viszont egyfolytában együtt voltunk. Úgy tettem, mintha nagy beteg lennék, hogy ne kelljen órára járnom a Mesterhez, és minden egyes percet mellette töltöttem.

„Emlékszel, milyen baromságokat hordtam össze kiskoromban? Hogy elveszlek, meg szívet adtam neked Valentin-napra. Annyira gáz! Még szerencse, hogy nem pofoztál fel.”

„Miért lenne gáz? Még mindig őrizgetem azt a szívet. Az sokkal gázabb, hogy azóta nem adtál újabbat. És még elvehetsz.”

„Ne szórakozz már! Neked kell majd elvenned egy szép hercegnőt, akivel gyönyörű utódokat hozhattok létre. Remélem, a gyerekeid csak a külső vonásaidat fogják örökölni.”

„Tessék? Mi a bajod a belső értékeimmel?”

„Soroljam? Hisztisebb vagy, mint egy menstruáló csaj. Könnyen felkapod a vizet a semmin. Megsértődsz, oktalanul bosszút állsz rajtam, nem szólsz hozzám, ha úgy tartja kedved, rám se nézel, ha szerinted valami rosszat csináltam…”

„Ha ilyen elviselhetetlen vagyok, miért nem a menő és tökéletes barátaiddal lógsz éppen? Tudod, mit? Megyek, és összetépem azt az ostoba szívet. Persze, hogy gáz, hogy nekem adtad. Még jó, hogy anyád megtiltotta, hogy ilyet csinálj többet. És a gyerekeim mind egytől egyig olyanok lesznek természetileg, mint én. Rád fogom uszítani az összeset, hogy naphosszat ugráltassanak.”

Faképnél hagytam Chanyeolt, mielőtt elbőgtem volna magam. A tizenhatodik szülinapját ünnepeltük, de úgy felbosszantott a kijelentésével, hogy nem volt maradásom. Pedig imádtam az anyukája által elkészített tortát, imádtam az arcát nézni, amikor elfújta a gyertyát. Olyankor mindig azon elmélkedtem, vajon mit kívánhatott. Azzal, hogy dúlva-fúlva elfutottam, igazoltam az állítását, miszerint egy hisztérika vagyok. Ő mégis engem választott sokadjára is. Pár órával később becsempészett egy levelet az ajtóm alatt, amiben azt írta, nem bír egyedül a tortával, és ha nem akarom, hogy kárba vesszen, sürgősen menjek le a konyhába. Kivételesen nem játszottam tovább az agyam, kettesével szedtem a lefelé vezető lépcsőfokokat, a konyhába érve pedig a nyakába ugrottam. Olyan sokáig álltunk összeölelkezve, hogy elzsibbadt a karom, de tudtam, hogy az az ölelés a legszebb ajándék, amit adhatok neki, ezért addig húztam, ameddig csak lehetett. Aztán ránézve ugyanazt a vágyat láttam a szemében, amit a szívemben éreztem lángolni. Annyira, de annyira meg akartam csókolni, hogy egész testem beleremegett a sóvárgásba. De akkor megszólalt a mama a háttérben, amitől úgy rebbentünk szét, mintha bűnt követtünk volna el. Az egyetlen bűnünk az volt, hogy szerettük egymást, legalábbis mások szerint.

– Chanyeol-ah… Miért nem mondtad el, hogy az elrablásom előtt veszekedtünk? Annyira sajnálom… Borzalmas vagyok, kibírhatatlan…

– Te emlékszel a veszekedésünkre? De hiszen ez fantasztikus, édes!

– Mi lenne fantasztikus abban, hogy egy önző idióta vagyok? – Chanyeol nem törődve a nyavalygásommal örömmel telve megcsókol. Úgy nyom a gépezet, hogy elsőre nem tudom kellőképpen kiélvezni, ezért kérek egy kis időt, hogy kiszabadíthassam magam a szerkezet fogságából, majd minden szerelmemet Chanyeolra zúdítom egy véget nem érő csók formájában. El sem hiszem, hogy az összes emlékem visszatért! Jók, rosszak, csodálatosak, fájdalmasak… Az egész történet, amire heteken át nem emlékeztem. Chanyeolnak tudnia kell, hogy most jobban szeretem, mint valaha. Azonnal el akarok innen menni, hogy a saját házunkban szeretkezhessünk, hogy a bárunkban énekelhessek, hogy megjelenhessen Chan újabb best-sellere. És nem utolsó sorban, hogy végre örökbe fogadhassuk Youngjunt.

– Baekhyun? Szerelmem, mi van veled?

Gőzöm nincs arról, mi történik. Az előbb még Chanyeol nyelve az enyémmel hadakozott, az ágyéka keményen a csípőmnek préselődött, az ujjai a pólóm alatt jártak… Aztán egyszeriben mintha elvágtak volna a külvilágtól. Hallom, amit mond, érzem, hogy rázogat, de képtelen vagyok válaszolni, kinyitni a szemem, vagy akármilyen életjelet produkálni. Megbénultam, megnémultam, és sehogy sem tudom jelezni a kedvesemnek, hogy még élek.

– Drága vőlegényem, beengednél? – hallom meg Taeyeon mézes-mázas hangját az ajtó túloldaláról.

– Mit tettél vele, ribanc? Esküszöm, meg foglak ölni, ha nem csinálsz valamit! – Chanyeol tombol haragjában. Már nem játssza meg magát, nem tesz úgy, mintha minta jegyes lenne. Számára most telt be a pohár, amit abszolút meg tudok érteni. Én is törnék-zúznék, ha tehetném, annyira bosszant, hogy a csodás perceinknek már megint véget vetett valami faszság.

– Ejnye, hát így beszél egy férfi a menyasszonyával? Eszem ágában sincs segíteni, miután átvertél! Tegnap éjjel láttalak titeket a kis házban. Gyanakodtam rátok, ezért meg kellett bizonyosodnom arról, hogy tévedek. De sajnos nem tévedtem. Undorító volt, amit ott műveltetek! Gyalázat! Ezt nem tűrhettem tétlenül. Ismered a tündérmesék befejezését, ugye? Az igaz szerelem csókja életre kelti az alvó főhőst, satöbbi. Nos, nálatok ez fordítva van. Nagyon jó, hogy Baekhyun visszanyerte az emlékezetét, csakhogy álomtalan álomba merült, mert megcsókoltad.

– Miket zagyválsz itt össze?

– Azt hiszed, nem vagyok képes rá? Egy egész országtól elvettem az emlékeit, ez ahhoz képest gyerekjátéknak számított. A kis Baekhyun hall téged, de nem tud se beszélni, se mozogni. Még a szemét sem nyithatja ki. Ez az állapot el fog múlni huszonnégy órán belül, viszont a következő alkalommal már nem. Ha még egyszer megcsókolod őt, a drágalátos szerelmed meghal. Feldobja a talpát, meg ehhez hasonlók. Szóval választhatsz. Élhetsz velem királyként, megkapva minden jót és szépet. Vagy maradhatsz mellette, de soha többé nem csókolhatod meg, különben alulról fogja szagolni az ibolyát.

– Te elmebeteg, undorító, szánalmas nyomorult! – A hangokból ítélve Chanyeol fojtogatja a boszorkányt. Sajnos nem gyilkos, még egy csótányt sem tudna eltaposni, úgyhogy nem is reménykedem abban, hogy végleg kivonja a forgalomból. Ha a helyében lennék, ha ő feküdne itt tehetetlenül, én a legnagyobb szenvedést okozó módokon cincálnám darabjaira Taeyeont. Szerencséje, hogy engem választott Csipkerózsika szerepére. – Tényleg azt hitted, hogy ezzel a húzással magadhoz láncolhatsz?

– Várj! Kössünk alkut! Van egy visszautasíthatatlan ajánlatom. Egy évig az enyém leszel. Azt teszed, ami minden férj kötelessége, aztán a kijelölt idő leteltével visszamehetsz Baekhyunhoz, én pedig megszüntetem az „átkot”.

– Komolyan képes vagy ilyen mélyre süllyedni? Kicsit sem zavarna, hogy hánynom kéne minden egyes alkalommal, amikor hozzám érnél? Felejtsd el! Inkább élek egész életem végéig Baekhyun mellett, a csókja nélkül, minthogy a rabszolgád legyek egy évre. Tűnj el innen! Látni sem akarlak!

Hát… Ha Chanyeol helyében lennék, azt hiszem, másképp döntöttem volna. Én is teljes szívemből gyűlölöm ezt a nőt, és undorodom tőle, de ha az a tét, hogy életünk végéig nem csókolhatjuk meg egymást… Azt nem fogom túlélni!

Chanyeol oroszlánokra hajazva engedi ki magából a feszültséget hangos ordítások formájában, miközben üti és rugdossa, ami az útjába kerül. Remélem, egyszer azért véget ér a tébolya, ugyanis nagyon rossz itt egyedül. Fázom, félek, mit félek, rettegek, és ahelyett, hogy átölelne, megvigasztalna, tengert játszva tajtékzik. Attól még, mert nem tudok megmoccanni, a simogatását érezném. Pillanatnyilag azonban nem úgy fest, hogy határos időn belül le fog csillapodni. Persze megértem, csak ilyen magányos még sosem voltam. Itt van tőlem egy karnyújtásnyira, mégsem érinthetem meg, nem suttoghatok a fülébe nyugtató szavakat. Sírni szeretnék, de természetesen nem tudok, amitől még nagyobb pánik lesz rajtam úrrá. Egy nap elteltével már sírhatok, nevethetek majd; mindent csinálhatok, kivéve egy valamit. Azt az egyet, ami a legfontosabb számomra…

*******************************************

– Te voltál! Miattad nyerte vissza Baekhyun az emlékezetét. Nekem ne add be, hogy véletlenül hagytad nyitva az ajtót, és véletlenül felejtettél mindent szem előtt!

– Eszem ágában sincs tagadni. Sőt, nem is vele kezdtem. Először annak a nőnek adtam vissza az emlékeit, akit Sehun anyjának szerepébe helyeztünk. Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy sikeres lesz az elme visszaállítás, hisz olyat még sosem csináltunk, de szerencsére zökkenőmentesen zajlott.

– Nem félsz? A helyedben én fejvesztve menekülnék, amerre látok. Vagy abban reménykedsz, hogy meg fogok neked kegyelmezni, amiért az öcsém vagy?

– Nem. Pontosan tudom, hogy mérget kevertél az italomba.

– Miért tetted ezt? Elárultad az egyetlen embert, aki szeretett. Nehogy azt hidd, hogy ő szeret téged! Megástad a saját sírodat. Amint visszanyeri az emlékeit, el fog hagyni. Gyűlölni fog.

– Nem kergetek hiú ábrándokat, felkészültem. Gonosz vagyok, de nem annyira gonosz, mint te. Én csak egy cseppnyi boldogságot akartam. Egyetlen szeletet a hatalmas tortából. Veled ellentétben nem szándékoztam senkit egy életre magamhoz láncolni, aki sosem lehet az enyém.

– Mert egy vadbarom vagy! A kezedbe adtam az örök boldogság kulcsát, de te elhajítottad. Persze engem hidegen hagy, hogy rontod el az életedet, azt viszont nem tudom megbocsátani, hogy az enyémet tönkretetted. Hosszú éveken át dolgoztam azon, hogy megszerezzem Chanyeolt, erre te egy perc alatt romba döntöttél mindent. Milyen ostoba voltam, amikor azt hittem, Minji tetszik neked. Észre kellett volna vennem, hogy nézel rá, hogy sóvárogsz utána. Csakhogy az ő pillantásai, az érintései mind hamisak voltak, ezt ne feledd!

– Hallgass! Jobban tennéd, ha magadnak is kevernél egy ilyen koktélt, ugyanis Chanyeol sosem lesz a tiéd. Megkönnyebbülnél, ha velem tartanál a másvilágra, mert örök szenvedésre vagy ítélve nélküle, nem igaz? Tudod, miért nem menekültem el? Nagyon egyszerű a válasz. Meg akarok halni! Nem csak azért fedtem fel Baekhyun előtt az igazságot, mert jót akartam nekik. Túl gyáva vagyok az öngyilkossághoz, de tisztában voltam azzal, hogy te majd gondoskodsz arról, hogy ne kelljen tovább gyötrődnöm ezen a földön.

– Hazudsz! A szíved mélyén azt reméled, valamilyen csoda folytán téged fog választani, annak ellenére, hogy visszatérnek az emlékei. Nem innád meg a mérget, csak vetítesz itt, hogy eltereld a figyelmem, de addig nem szabadulsz innen, amíg nem fogy el az utolsó kortyig.

– Ha te is iszol, én is.

– Tévedsz. Itt én diktálom a szabályokat. Arra is rájöttem, hogy Chanyeol emlékeit sosem törölted ki. Ezúttal viszont nem fogom rád bízni a piszkos munkát. Amikor majd eljön hozzám, kimosom az agyát, és te akkor már nem leszel, hogy megakadályozhass benne.

– Sehun agyát kimostam, mégis elkezdett emlékezni egy idő után, mert annyira szereti Jongint. Biztos vagyok benne, hogy Chanyeol elméjének semmilyen gép nem tudna gátat szabni.

– Addig tökéletesítem a gépezetet, amíg kell. Emiatt ne aggódj! Gyerünk, igyál! Hálásnak kéne lenned, amiért nem fájdalmasabb halálnemet választottam számodra. Nem fogsz rögtön meghalni, ahogy a szervezetedbe kerül a méreg. Van két órád, mialatt elbúcsúzhatsz tőle. Aztán szépen, lassan lecsukódnak a szemeid, és békében hagyod el ezt a világot. Nem fog túlságosan fájni, kicsikém. Nem tudnám elviselni, ha téged szenvedni látnálak. Te vagy az egyetlen családtagom. Miért csináltad ezt velem? Én szerettelek! Csak benned bízhattam, csak neked mondhattam el minden titkom. Hiányozni fogsz… De nem hagyhatlak életben, nehogy még egyszer keresztbe tegyél nekem. Mondhatom, szépen kijátszottál. Hamis emlékeket ültettél a fejembe, hogy ne gyanakodjak. Chanyeol elaltatott, akárhányszor elszökött azzal a szeméttel, de ez nem volt elég, hisz egy idő után feltűnt volna, hogy miért nem emlékszem egyetlen közös éjszakánkra sem. Amíg nem voltam magamnál, olyan képeket juttattál az agyamba, amiken Chanyeol és én szeretkeztünk. Sőt, még arról a Minjiről is kreáltál emlékeket nekem, hogy elvond a figyelmet magadról. Azt megértem, hogy a saját malmodra hajtottad a vizet, de őket miért védted?

– Mert Rómeó neve mellett csak Júliáé szerepelhet. Hallottál már olyat, hogy Rómeó és Olivia? Értsd már meg, hogy olyan sem létezik, hogy Chanyeol és Taeyeon!

– Ahogy Jongin és Kyungsoo sem…

– Mit csináltál Baekhyunnal?

– Azt hiszed, annyira hülye vagyok, hogy elmondom neked, hogy aztán tovább adhasd? Mindenre van megoldás, mindennek van ellenszere. Még a méregnek is, amit mindjárt megiszol. De azt még neked sem árultam el, hogy hol őrzöm, és két óra nem lesz elég a megtalálására. Ess gyorsan túl rajta, aztán vegyél könnyes búcsút a szerelmedtől! Az lenne igazán nagy dráma, ha tényleg téged választana, de te sajnos a karjaiban halnál meg…

– Gyűlöllek! Teljes szívemből gyűlöllek, te nyomorult! Két óra pont elég arra, hogy megöljelek. Nem itt, nem most, az túl egyszerű lenne. De amikor a méreg kifejti végső hatását, magammal rántalak, hogy együtt égjünk a pokol tüzén egy örökkévalóságon át.