Minden jó, ha jó a vége ~ B.A.P berlini koncert beszámoló ~

Sziasztok!

Megpróbálom minél rövidebbre fogni az élmény beszámolót, hogy senkinek ne legyen túl unalmas, de nem akarom egy-két mondattal elintézni az egészet.

Néhányan talán tudjátok, hogy elég körülményes volt a koncertre való készülődésünk, ennyit én még nem szenvedtem egy koncerttel sem, bár ez valahol az én hibám is volt, mert össze-vissza kapkodtam, aztán meg csak szívtam, de azt mondtam, nem fog érdekelni, ha a vége happy end lesz. A két madridi jegyet sikerült eladnom, igaz, csak fél áron, de jó helyre kerültek, nagyon boldogok és hálásak voltak a lányok, akik megvették, és nekem ez többet ér, mintha drágábban kelt volna el nem annyira lelkes fanoknak.

Azt tudni kell, hogy a legjobb barátnőm, Szilvi és én látássérültek vagyunk, ezért kellett valaki, aki kijön velünk, mert egyedül nem boldogultunk volna. Eddig a barátom asszisztálta az őrületeimet, de decemberben nem tud elszabadulni a munkája miatt, úgyhogy másik alanyt kellett keresnünk. Hála Istennek, Szilvi egyik barátnője vállalkozott a feladatra, úgyhogy a korlátaim ellenére továbbra is elmondhatom, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy a körülöttem lévő embereknek köszönhetően kb. minden valóra válik, amiről álmodok, amit egyedül nem tudnék valóra váltani, de nekik hála nem kell a négy fal közt kuksolnom, mint sok sorstársamnak.

De ugorjunk is a lényegre:D Attól függetlenül, hogy Zsani velünk jött, neki se ment egy könnyen a tájékozódás, ezért sikerült úgy elcsesznünk az időt, hogy már nem értünk oda a számozásra. Még sosem jártam úgy, hogy ne lett volna számom, és persze rögtön bepánikoltam, hogy most akkor be se fognak engedni? Bár azért tudtam, hogy a jegyekkel a táskámban vicces lenne, ha egy szám miatt nem nyernénk bebocsátást. Csak annyi, hogy a sor végére kerültünk, de azt túl tudtam élni:D Hideg volt, szakadt az eső, sötét volt, szóval nem bizonyult egy leányálomnak a várakozás, de ez nem vette el a kedvünket.

A koncert természetesen csodálatos volt! Arról nem is írnék többet, mert csak áradozni tudnék, de sok lényegre törő tartalom nem lenne a szavaim mögött.

Több K-Pop koncerten voltunk már, viszont mindig sima jeggyel, úgyhogy sokat idegeskedtem a hi-touch miatt korábban. Szóval a végén külön állt a VVIP és a VIP, aztán megkezdődött a VVIP-esek fotózása. Én egy szót sem hallottam a pacsiról, pedig előzetes beszélgetéseim alapján azt szűrtem le, az a fotó előtt szokott lenni. Azt hittem, nem is lesz, azt meg végképp elkönyveltem magamban, hogy a képnél semmi esélyünk sem lesz a srácok közelébe férkőzni, hiszen végül csak VIP jegyet tudtunk venni, és hát 23 emberen nekünk igen nehéz lett volna átgázolni a céljaink elérése végett. Nem szomorodtam el, mondtam Szilvinek, hogy nem baj, akkor vettünk egy k*rva drága koncertjegyet, ez van, de a koncert legalább csodálatos volt.

Az a nő, aki feltételezéseink szerint fotózott, vagy csak szervezkedett, egyfolytában azt hajtogatta, hogy „don’t hug the members”, ami nagyon idegesített. Miért van az, hogy egyik helyen lehet, a másikon meg nem, én ezt nem tartom fairnek, ráadásul Berlinbe még azok a rohadt jegyek is drágábbak voltak. Mondjuk, nem tartom valószínűnek, hogy sokan betartották volna a szabályt, mert akkor nem kellett volna percenként elismételgetnie a nőnekXD

Aztán egyszer csak a VIP-re került a sor. A nő elmondta, hogy a 25 embernek ha jól emlékszem, három sorban le kell ülni a fiúk elé, szóval akkor már minden reményem tovaszállt. Mi minden esetre mentünk az előttünk lévő lányok után, és gondoltuk, hogy majd leülünk melléjük…

Szépen sétálgattunk ott, egyszer csak Szilvi rám szól, hogy rakjam fel a kezem, mert itt van a Zelo… What the fuck?????????????????? Egy pillanat töredéke alatt kellett realizálnom, hogy ez most a pacsi… Nekem olyanokat meséltek, hogy a pacsinál asztal választja el a fanokat a fiúktól, vagy ha az nem is, akkor sem számítottam arra, hogy ilyen hirtelen fog a nyakamba szakadni ez az egész. Nem tudtam felkészülni, teljesen váratlanul ért, hisz arról volt szó, fotózkodni megyünk, mire Szilvi mondja, hogy a másik kezemet is tegyem már fel, mert annak a drága gyereknek mindkét keze fenn van…

Hogy tudnám elmondani nektek, mennyit látok? A jobb szememre semmit, ezt könnyű elmagyarázni, a bal szememre meg 6%-ot, amin az emberek többsége kiakad, és persze, értem én, hogy a 100%-hoz képest nagyon kevés, de a 0%-hoz képest higgyétek el, hogy sokat ér. Viszont cső látásom van, ami azt jelenti, hogy tér látásom nincs, szóval oldalra nem látok, csak elég szűkösen előre… Bár a koncerteken semmit nem szoktam látni, legalább közelről képeken meg műsorokban nézegethetem őket. Csak az szokott fájni, amikor olyanokat olvasok, hogy milyen gyönyörűek voltak élőben a fiúk, mert én ebből ugyebár szart se érzékelek, én csupán a hangjuk gyönyörűségéről tudok nyilatkozni. Egy éve bánom, hogy nem vettem VIP jegyet az itthoni koncertre, amit most valamilyen szinten be tudtam pótolni, bár Yongguk hiányát sajnos nem lehetett áthidalni…

Visszatérve Zelo-hoz… Hirtelen kellett cselekednem, és a kezére fókuszálnom, így nem nagyon tudtam ránézni, bár egy pillanatra azért sikerült. Annnnnnnnnnyira szuper cuki volt! Egyfolytában beszélt hozzánk, szerintem azért, hogy ezzel hívja fel magukra a figyelmet, nehogy véletlenül szimplán elsétáljunk mellettük. Kicsit előre ugorva az időben, én szombat estig rózsaszín ködben úszkáltam, aztán a fáradtság eluralkodott rajtam, ami egy fél órás bőgésbe torkollott. Bennem az ágyamban fekve tudatosult, hogy egy kib*szott szót sem fogtam fel abból, amit az a tündéri srác mondott, és már soha nem fogom megtudni, mit beszélt hozzánk. Ráadásul úgy lesokkolódtam, hogy nem mondtam neki semmit, holott tökre megérdemelte volna, mert annyira lelkes és kedves volt. Jaj, kellett ezt nekem leírni, most megint sírok! Remélem, nem gondolja azt, hogy azért mentem egy szó nélkül tovább, mert nem szeretem:-(

Aztán bevallom, teljes képszakadás állt be nálam. Nem emlékszem, hogy Youngjae-vel meg Jonguppal mi történt, basszus… Pedig nem voltam ideges. Szörnyen be tudom magam stresszelni, előző éjjel alig aludtam, és attól féltem, a koncertet sem leszek képes emiatt élvezni, de szerencsére egyáltalán nem görcsölt be a gyomrom, még a szívem se ugrott ki a helyéről izgalmamban, mert amikor köztük voltam, olyan természetesnek hatott az egész, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Himchan mondta, hogy „hi”, és vele is megvolt a pacsi, bár nála még nem tértem teljesen magamhoz, úgyhogy elfelejtettem felnézni rá…

Utolsóként az én örök szerelmem, Daehyun következett… Csináltattam egy sálat, amire Ganji képét rakattam, és az volt a nyakamban. Eredetileg oda akartam neki adni, holott tisztában voltam azzal, hogy nem lehet, de végül nem tettem meg, amit egy kicsit bánok. Az senkit sem zavart volna, ha valahogy a nyakába varázsolom, mert azt értem, hogy a kezükbe nem lehet ajándékot adni, hisz akkor nem tudnának a többiekkel pacsizni, de megelégedtem annyival, hogy végre kicsit sikerült észhez térnem, és próbáltam kiélvezni a helyzetet. Meg hát annyi haszna azért volt a sálnak, hogy biztosan fog emlékezni a Ganji sálas lányra^^ Dae úgy fogta meg a kezem, hogy összefűzte az ujjainkat*.* Tudtam, hogy benne sosem fogok csalódni! Megkérdezte, hogy „It’s Ganji?”, én meg végre megtaláltam a hangom, és mondtam, hogy „yeah”, mire nevetett azzal az imádnivalóan édes nevetésével, én meg mondtam neki, hogy „saranghae” (helyesebben szólva vinnyogtam, mint egy idióta óvodás, de hát legalább annyira képes voltamXD), és az ő arcát is sikerült szemügyre vennem. Annyira közvetlen és barátságos, és nem is tudom, mi lenne a legmegfelelőbb jelző rá! Végül azt mondta, „see you next time”, aztán Szilvikémmel mint aki jól végezte a dolgát, továbbmentünk, és ott oldalt megálltunk, mert gőzünk nem volt arról, most mi az isten van… Szilvi jobban lát, mint én, de azért ő sem tökéletesen, na…

Fél perc múlva történt meg a csoda, amikor is Jongup odajött hozzánk, mondta, hogy „excuse me”, meg még valamit magyarázott koreaiul, és megfogva Szilvi karját, vezetni kezdett minket. Hát én akkor se vágtam, hova megyünk, de azért bíztam benne, hogy Jongupie nem fog minket rossz helyre vinniXD Egyszer csak ott találtuk magunkat a fiúk közt… Megint! Én őszinte leszek: nincs semmi bajom Jonguppal, de nekem mindig is olyan közömbös volt:/ Attól a pillanattól kezdve azonban kimondhatatlanul hálás vagyok neki, éljen sokáig, legyen boldog élete, sok gyereke, csodás házassága, fantasztikus karrierje…XD De most komolyan… Nagyot nőtt a szememben, és mostantól másképp fogok rá tekinteni. Biztos vagyok benne, hogy még sosem találkoztak látássérült rajongóval, és irtó büszke vagyok rájuk, amiért ilyen könnyedén kezelték a dolgot, nem paráztak be, hogy most mit kéne velünk kezdeniük, segítettek, stb.

Véletlenségből sikerült Youngjae mellé beállnom, ami számomra tökéletes hely volt. Mellettem állt Szilvi, és mellette Himchan. Én soha nem szoktam visszaélni azzal, hogy rosszul látok. Egyszer a Burgerben teljesen felháborodott egy nénike, hogy miért állnak a sorban hárman-négyen előttem, miért nem engednek automatikusan előre, én meg értetlenkedve bámultam rá, hogy mi van? Milyen jogon kéne előre engedniük, a lábaimmal nincs semmi probléma, tudok állni, szóval nyugodjon már le. A legjobb fiú barátom meg mindenhova ingyenesen akar bemenni, csak azért, mert vak, de ez nem így működik… Abban a szituációban viszont nagyon boldoggá tett, hogy kiváltságos helyzetbe kerültünk. Tudom, hogy szemétség azokkal szemben, akik csak ülhettek, és ennyi volt a nagy kép, de ők végig láthatták a fiúkat a koncert alatt, míg én nem. Ők mélyen a szemükbe nézhettek a pacsizásnál, míg én csak egy röpke pillantást vethettem rájuk, úgyhogy bunkóság vagy sem, de nekem nincs lelkiismeret-furdalásom.

És hát nem vagyok szívbajos. Ha már ilyen kegyes volt hozzám a sors, amit akár Jongupnak is nevezhetünk ebben az esetben, nem csak álldogáltam ott, hanem automatikusan átöleltem Youngjae-t. Különös, hogy akkor sem izgultam egyáltalán, valamiféle béke szállt meg, bár ez biztosan hülyén hangzikXD De tényleg nagyon fura érzés volt, és a furát jó értelemben kell venni. Olyan volt, mintha szó szerint megszűnt volna a világ körülöttem létezni, nem hallottam, nem érzékeltem semmit Jae melegén kívül, mintha rajtunk kívül senki más nem tartózkodott volna a helyiségben. Pedig én mindenre triplán rá szoktam parázni, és a megelőző hetekben csak a gondolatától bukfencet vetett a gyomrom, ott, abban a pillanatban viszont minden a helyére került:-)
A végén elköszöntünk tőlük. Mondtuk nekik, hogy thank you, saranghae, integettünk, és ők is ezt tették. Nagyon cukik voltak, én meg pár méter távolságban elkezdtem visongani a Szilvinek, amitől biztos úgy tűnt, hogy az elmémmel sincs minden rendbenXD

Amikor kijjebb értünk, odajött hozzánk egy staffos, megkérdezte, hogy minden rendben van-e, tudjuk-e merre van a kijárat, szóval akkor kapott észbe, hogy nem ártana segíteni. Bár én csak örülök annak, hogy korábban nem segítettek a staffosok, hiszen ők szépen leültettek volna Jongupie-val ellentétben:-)

Összességében feledhetetlen élmény volt, és csak Zelo miatt vérzik a szívem, de legközelebb ügyesebbek leszünk. Megtanultam, hogy ne essek pánikba, ha rögtön nem tudok VIP jegyet venni, ne kapkodjak meggondolatlanul össze-vissza, lesz az még egy héttel később is. A pacsira fogalmam sincs, hogy tudnánk jobban rákészülni, hogy ne villámcsapásként érjen, de majd arra is kitalálok valamit:D Az biztos, hogy ezentúl csak M&G-s jegyet fogok venni, és csak repülővel fogok külföldre menni, mert sokkal királyabb, mint a száz órás busz utak:-) A Daehyunba vetett bizalmam továbbra is töretlen, tehát ha ő azt mondta, lesz next time, akkor lesz is! Mi pedig türelmesen ki fogjuk várni, akármikor is kerüljön rá sor<3