ChanSoo - Forever and always 2/3

Gyere a Hannam hídhoz!

Összerezzenek, amikor fél álomban meghallom annak a hangját, aki már nyolc éve nem suttog szerelmes szavakat a fülembe. Igaz, hogy fél órája lefeküdtem, de szokás szerint nem tudok egy könnyen elaludni, így nem mondhatom azt, hogy csak álmodtam, hogy hozzám szólt. Ugyanolyan tisztán és valósághűen csengett a kérése, mint annak idején, amikor a hegyen figyelmeztetett a zsebemben lapuló levél fontosságára. Akkor azt hittem, azért kerülhetett velem kapcsolatba, mert élet-halál között lebegtem, de most nincs semmi bajom. Leszámítva azt, hogy a szívem azóta sem gyógyult meg, a lelkem rendületlenül utána sóvárog, pedig az agyam tisztában van azzal, hogy nem jöhet vissza hozzám.

Kipattanok az ágyból, és lábujjhegyen átosonok a gyerekszobába, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e az ikrekkel. Kicsit kóros, amit csinálok, de a mai napig többször rájuk nézek éjszakánként, mert attól rettegek, valami baj történik velük, amíg alszom, és az ő elvesztésükbe nem tudnék belenyugodni. Minji a kedvenc mackóját ölelgetve szunyókál, Seonggi pedig szokás szerint lerúgta magáról a takaróját, ezért visszaterítem rá, nehogy megfázzon. Hallgatom még egy ideig egyenletes lélegzetvételüket, nézem békésen pihegő alakjukat, miközben ezredjére adok hálát Sehunnak, hogy rám hagyta őket. Nélkülük nem tudtam volna kiheverni azt, hogy örökre elment, és addig mesterkedtem volna, amíg nem követtem volna a mennyek országába, de a gyerekeket nem hagyhattam magukra. Még akkor sem, amikor el kellett fojtanom egy síró görcsöt, hogy ne vegyék észre rajtam, mennyire szét vagyok esve belül, még akkor sem, amikor a lefektetésük után órákon keresztül az eget bámultam, abban reménykedve, hátha egyszer felfedezem Sehun arcát a hold fényében ragyogni.

Sosem voltam rossz apa, mindent megadtam a gyerekeimnek akár játékok, akár szeretet terén, és előttük kiválóan lepleztem a bennem tomboló vihart, ami az idő múlásával sem tudott csillapodni. Ha a kicsikkel voltam, enyhült a fájdalom, de amikor ők iskolában voltak, én meg dolgozni, illetve a magányba fulladt éjszakákon megőrjített az a kín, amit képtelen voltam száműzni az életemből. Egyedül álmomban voltam boldog, mert amikor végre eluralkodott rajtam a fáradtság, és szinte kiütöttem magam, az a kép elevenedett meg előttem, amit Sehun látott a halálos ágyán. Ott nem voltam megkeseredett szingli apuka, egy állandó levakarhatatlan mosoly játszott az ajkamon, amikor végignéztem, miként bénázik a focipályán, csak hogy lenyűgözze a fiunkat, meg hogy milyen ügyetlenül fonja be a lányunk haját. Számomra két világ létezett: a valódi, ahol Minji nekem mondta először, hogy apa, és az elképzelt, ahol a gyerekek áhítattal tekintettek az igazi apukájukra.

Felhívom Soyou-t, és megkérem, hogy jöjjön át vigyázni az unokáira. Azt hazudom neki, hogy sürgősen be kell mennem az irodába egy halaszthatatlan munka miatt, pedig más okból toporgok az ajtóban arra várva, hogy minél előbb megérkezzen. Szerencsére nem laknak messze, és tudom, hogy akár hajnali háromkor is riaszthatnám, rögtön itt teremne, annak ellenére, hogy az apám a kezdetektől fogva ellenezte ezt az egészet. Miután Sehun meghalt, és megszülettek a gyerekek, elé álltam, hogy mindent kertelés nélkül elmondjak neki. Akkor már felesleges volt, hiszen nem terveztem más férfival beállítani a közös ebédekre, de azt akartam, hogy apám tudja, miért nevelek egyedül két gyerkőcöt, akik ráadásul nem az enyémek. Természetesen teljesen kiakadt, és azon a véleményen volt, hogy ha minden áron az apjuk akarok lenni, vegyem feleségül az anyukat, vagy béküljek ki Areummel, hogy egy normális család látszatát keltsük. Az ikrek anyja azon nyomban lelépett, miután világra hozta őket, de szerencsére arra hajlandó volt, hogy tegyen egy nyilatkozatot arról, mi szerint nekem szándékozza örökbe adni a porontyait. Areummel pedig még véletlenül sem vettem volna fel újra a kapcsolatot, úgyhogy apám máig nem fogadta el azt az életformát, amit képviselek, de Soyou nem törődött azzal, hogy akárhányszor hazament tőlünk, hosszas veszekedésnek lett kitéve.

Amint megérkezik, egy gyors ölelés után már indulok is, és olyan sebesen száguldok végig a folyóig vezető úton, hogy többször majdnem belemegyek az előttem haladó autókba. Mindig lassú tempót diktálok, mert az van bennem, akárhányszor volán mögé ülök, hogy nem szenvedhetek balesetet a kicsik miatt, de az a hang, amit nemrég hallottam, teljesen elveszi az eszem. Egyszerűen a zsigereimben érzem, hogy abban a pillanatban, amikor fellépek a hídra, meg fog változni az életem. Totálisan beleélem magam abba az elképzelésbe, hogy újra láthatom Sehunt, amitől a szívem olyan sebes dobogásba kezd, amilyet már rég nem tapasztaltam. Miért ne történhetne meg? Ha a hangja olyan kristálytisztán ér el hozzám, mintha a közvetlen közelemben lenne, az sem kizárt, hogy megjelenjen előttem. Nem érdekel, hogy gyönyörű, szárnyait széttáró angyal képében, vagy ijesztő szellemként mutatkozik meg, csak hadd töltsek el vele egy kis időt, hogy erőt merítve belőle folytathassam tovább a szürke hétköznapokat. Annyira boldoggá tenne, ha néha napján eljönne hozzám, ha pár percre megsemmisülhetne a hiánya miatt keletkezett űr bennem. Azt sem bánnám, ha nem tudnám megérinteni, de arra rohadt nagy szükségem van, hogy érzékeljem a jelenlétét magam körül…

Csüggedten markolászom a híd korlátját, amikor legalább egy órája hiába várok. Nem Sehun szólt hozzám, csupán a képzeletem játszott velem, hiszen képtelen vagyok elengedni őt. Közben az ég is rázendít, mintha én vetíteném ki a lelkemben dúló érzelmek forgatagát a világra, ami mennydörgés és villámok kíséretében zúdul a partra. Beleordítom az évek óta felgyülemlett csalódottságot és frusztrációt a sötét éjszakába, hadd vigye magával a szél, hátha megkönnyebbülök egy kicsit, amint kiszakad belőlem. Szabadjára engedem a könnyeimet, melyeket oly sokszor kellett visszaparancsolnom a helyükre, és eggyé válok az elemekkel, hogy az érzelem kitörésem úgy söpörhessen végig a városon, mintha a vihar része lenne. Kellett ez a velőt rázó zokogás, és a sokáig nyúló üvöltés, mert velük együtt a feszültség is távozik a testemből. Nem álltatom magam, ez a könnyed érzés maximum egy hétig fog kitartani, de legalább átmenetileg fellélegezhetek. Talán ha rendszeresen csinálnám, jótékony hatással lenne a közérzetemre, úgyhogy el is tervezem magamban, hogy jövő pénteken ismét ellátogatok ide.

Megrémülök, amikor hátulról erős karok ragadnak meg, és levonszolnak a hídról. Istenem, hát mégis eljött! Azt hihette, megint öngyilkossági kísérletet próbálok végrehajtani, amit nem hagyhatott, ezért megjelent, hogy megakadályozza. A boldogság hullámokban tör rám, miközben beleveszek abba a forró ölelésbe, amire oly régóta vágytam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen valóságosan érzékelhetem a testét az enyémnek préselődni, hogy még az illata is az orromat fogja csiklandozni. Meg szeretném kérdezni tőle, hogy miért nem érkezett korábban, sok-sok évvel ezelőtt, de nem akarok telhetetlennek tűnni, ezért örömkönnyekben úszva megfordulok, hogy egy csókkal üdvözölhessem.

– Maga egy megveszekedett bolond! Miért akart leugrani a hídról? Ártatlan embereket lőnek le, ütnek el, satöbbi, maga meg csak úgy eldobná az életét? Rosszul vagyok az ilyenektől!

Az arcomat érő pofon kijózanít, de az újabb csalódás sokkal jobban perzsel, mint a velem szemben álló idegen kezének a lenyomata. Igaza van, egy címeres ökör vagyok, de nem azért, mert le akartam vetni magam a hídról, hiszen a gyerekek miatt sosem tennék ilyet, hanem azért, mert elhittem, hogy vannak még csodák, beleéltem magam egy sci-fi forgatókönyvébe, ahol a halott szerető visszatér életben maradt kedveséhez, hogy enyhítsen a fájdalmán. Mindig is realista voltam, nem egy álmodozó, fellegekben járó típus, hogy képzelhettem azt egy percig is, hogy Sehunnal fogok találkozni? Ezzel a baromsággal csak annyit értem el, hogy most napokig az eddiginél is jobban fogok szenvedni az ostoba reményeimnek köszönhetően. Még egyszer felnézek a férfira, de nem tudom kivenni a vonásait a szakadatlanul hulló eső miatt, ráadásul kapucnival védi a fejét, aminek egy része az arcát is takarja. Vajon miért merészkedett ki ilyen ítéletidőben az utcára, amikor normális ember az orrát sem dugja ki a lakásából?

Válaszra se méltatva az idegent rohanni kezdek. Nem tudom, mi elől futok, de ok nélkül halálos rémület lesz rajtam úrrá tőle. Nem akarom, hogy utolérjen, hogy olyan vádlón meredjen a szemembe, hogy a nélkül vessen rám követ, hogy ismerne, és legfőképpen azért menekülök előle, mert nem áll szándékomban megismerni. Még a végén megsajnálna, haza szeretne vinni, megkérdezné, mitől kerültem ilyen állapotba, én pedig senkinek nem vagyok hajlandó beszélni a helyzetemről. Soyou gyakran emlegette a pszichológus lehetőségét, amit én rendre mereven elutasítottam, mert attól még nem érezném jobban magam, ha elmesélném a Sehunnal kapcsolatos emlékeimet egy olyan személynek, aki azt sem tudja, milyen csodálatos ember volt, és hogy miért kötődöm hozzá annyira. Pedig lehet, hogy nem ártana beszámolnom valakinek arról, hogy hangokat hallok, de most az a legfontosabb, hogy minél messzebb kerüljek a nyomomban haladó „vadásztól”, aki valószínűleg nem akar rosszat, csak meg akar bizonyosodni arról, hogy épségben hazaérek-e, mégsem vagyok képes a szemébe nézni, mert akkor megint a képembe vágódna az a tény, hogy mekkora marha voltam. Így a normális út helyett bokrok egymásba gabalyodó ágai között török előre, abban bízva, hogy a rossz körülményeknek köszönhetően lerázom magamról a kitartó alakot.

Másnap reggel elmegyek Vivivel a közeli parkba, amíg Soyou elfurikázza a gyerekeket az iskolába. Nem is bánom, hogy nem én viszem ma be őket, mert még mindig az este történtek hatása alatt vagyok. Amikor hazamentem, gyorsan kulcsra zártam az ajtót, és percekig lestem ki a kukucskálón, mert attól féltem, a lakásig követett az a fickó. Nem értem, miért tartottam jobban tőle, mint az ördögtől, de az események következtében szinte egy szemhunyást sem aludtam, ezért úgy döntöttem, kiveszek egy nap szabit. Hagyom, hogy Vivi jól kiszaladgálja magát, aztán beülök egy kád forró vízbe egy könyv társaságában, és megpróbálom kiverni a fejemből a tegnapot, mintha csak egy rossz álom lett volna.

De rá kell jönnöm, hogy a rémálom még mindig nem ért véget, amikor egy biciklis fogja magát, és nem kis sebességgel belém csapódik. Nem fáj az ütközés, viszont az egész éjszakán át tartó esőzésnek köszönhetően a sárban landolok. A tettes lepattan a bringájáról, és odasiet hozzám, hogy felsegítsen, de amint rám néz, széles vigyorra húzódik a szája, amit nem tudok hova tenni.

– Ez nem lehet véletlen! Huszonnégy órán belül kétszer találkozunk, hibbant srác? – Amint kiejti a „hibbant” jelzőt, már én is tudom, kiről van szó. Nem vizsgáltam meg annyira a vonásait, hogy felismerjem, ha belém száguld az utcán, de a hangjában megbúvó gúny elárulja a kilétét. – Ennyire szeretsz sáros lenni? Akkor már értem, miért nem a rendes úton mentél haza tegnap. Ha gondolod, szívesen leszek a partnered egy iszapbirkózásban.

– Nem én vetettem magam a biciklid elé, te jöttél belém! – kiáltom haragosan, de nem vagyok hajlandó ránézni, mert nem elég, hogy elütött, rendkívül irritál a lekezelő stílusa.

– Ja, mert rajta felejtettem a szemem egy csini hátsón, de ha tudtam volna, hogy itt vagy, inkább a tiédet bámultam volna meg. Na gyere, hadd vehessem szemügyre! – Eszem ágában sincs megfogni a felém nyújtott kezét, de tényleg ideje lenne talpra állnom, mert elég hülyén néz ki, hogy a sárban fetrengve cseverészek vele. Még szerencse, hogy szabadnapot vettem ki mára, mert simán elkésnék a munkahelyemről ezek után.

– Vivi, indulunk haza! – kiabálom a kutyának, aki valahol a park másik végében bóklászik. Amint meghallja a hívást, odakocog hozzánk, viszont nem engem vesz célba, hanem a pökhendi csávót, aki a bicajának támaszkodva ácsorog. Felugrik rá, megnyalja a kezét, és amikor a férfi leguggol hozzá, élvezettel hagyja, hogy simogassa, sőt, a fejét az ölébe fektetve adja át magát a kényeztetésnek. Ez a jelenet még feljebb viszi az agyvizem, pedig eddig sem panaszkodhattam a bosszankodást illetően. De hát ez a szemtelen eb annak idején alig fogadott el engem, keserves hónapokba telt, amíg nagy nehezen megbarátkozott azzal a ténnyel, hogy rám lett bízva, de még akkor sem láttam rajta ilyen kicsattanó örömöt. Az ikreket imádja, viszont az idegeneket messziről elkerüli, nem az a fajta, aki egy simogatásért bárkihez odalopózik. Miért képez kivételt ez a felfújt hólyag?

– Milyen édes kutyus vagy te! Szimpinek találsz, mi? Szerinted hogyan tudnánk elérni, hogy a gazdid is jó véleménnyel legyen rólam? Tudod, hiába sáros, a hátsója lekörözi a másik srácét – kuncog, miközben áruló kutyám fülébe duruzsol, mint egy suttogó. És arról se feledkezzünk meg, hogy szemérmetlenül stíröli a fenekemet, egy cseppet sem zavartatva magát. Sehun halála után meg sem fordult a fejemben az a gondolat, hogy összejöhetnék valakivel, de az ilyesfajta bájgúnároktól világéletemben borsózott a hátam. Komolyan azt hiszi, hogy ez a szöveg meg ez a viselkedés bejön az embereknek? – Hadd tegyem jóvá a bűnömet! Meghívlak magamhoz, ahol szépen lefürödhetsz, majd egy hihetetlenül finom masszázsban részesítelek, aminek a végén garantálom, hogy nem fogsz csalódni. Meghallgatom a panaszaidat, adok néhány tanácsot, főzök egy isteni teát… Testi-lelki kényeztetést nyújtok neked, és mire beköszönt az este, elfelejted a komor gondolataidat, mi több, ki sem akarsz majd kelni az ágyamból.

– Ezt a maszlagot tényleg be szokták nyalni? – Nem tudom, minek állok szóba vele egyáltalán, amikor előre tudom a válaszát. Lefogadom, hogy az összes meleg pasi behódol felsőbbrendű modorának, de azt sem tartom kizártnak, hogy néhány hetero macsót is sikerült már levennie a lábáról. Nyilván sérti az egóját, hogy összetalálkozott az egyetlen hímnemű példánnyal, akire nem hat az általa kifejlesztett bűbáj, ezért addig szándékozik ostromolni, amíg le nem győzi az ellenállásomat, de Do Kyungsoo-val rossz lóra tett.

– Másokat nem kell ennyit fűznöm, egy szó nélkül velem jönnek. – Mielőtt végképp kiakadnék, alaposan megnézem magamnak tetőtől talpig. Na nem azért, mert kezdek elcsábulni szexi hangja hallatán, csupán kíváncsivá tesz, hogy mit találnak a fiúk olyan vonzónak ezen a nagyképű, önimádó palin. Várjunk csak… Az előbb szexinek tituláltam a hangját? Oké, ha nem lennék ilyen defektes, akkor a külseje is bejönne. Kábé olyan magas, mint Sehun volt, olyan barna a haja, mint amilyenre Sehun festette az övét középiskolában, és… Á, menthetetlen vagyok! Nem tudok úgy elemezni egy újonnan megismert embert, hogy ne látnám Sehunt a háta mögött, és így elég nehéz valós képet alkotnom bárkiről. De tök mindegy, hogy néz ki, vagy hogy milyen bizsergetően tud beszélni, a viselkedése kiveri nálam a biztosítékot, úgyhogy nem is fecsérlek rá több időt.

– Akkor el kell, hogy keserítselek, mert én leszek az első, és talán az egyetlen, aki nem dől be a szánalmas dumádnak. – Odamegyek hozzá, de csak azért, hogy elrángassam tőle a kutyát, miközben szándékosan egy adag sarat fröcskölök márkás cipőjére. Egy arcizma sem rándul meg, de amikor rácsatolom Vivire a pórázát, és határozott léptekkel, búcsú nélkül elindulok, csalódottságot vélek felfedezni a szemében. Ja, gondolom, szörnyen nagy veszteséget jelent számára, hogy egyel kevesebb pasit cipel az ágyába a héten. Erővel kell a kutyát a megfelelő irányba húznom, mert az a pimasz dög folyamatosan vissza akar menni újdonsült kedvencéhez. Basszus, ha ennyire rákattant, neki adhatom, aztán legyenek egymáséi, mert simán kinézem ebből az idiótából, hogy a háziállatokra is ráfanyalodik, ha éppen nincs más. Többszörös kerülő úton megyek hazáig, mert továbbra is attól tartok, követni fog, hiszen most már okot is szolgáltattam rá. Lehet, hogy ezután presztizskérdést csinál a dologból, és mivel önszántamból nem ugrottam fejest az ágyába, elkap egy sikátorban, hogy kedvére megerőszakolhasson… Azt hittem, lesz egy nyugis napom, ami alatt kiűzhetem a fejemből az oda nem illő gondolatokat, erre még több baljós képzet párosult hozzájuk. Ez remek!

Jongin unszolásának hála egy konditeremben várom azt a személyi edzőt, amelyik éppen ráér velem foglalkozni. Nem vagyok oda az ilyen helyekért, de a barátom azt állította, hogy ezeken a gépeken levezethetem a feszültségemet, és inkább ebbe mentem bele, mert a másik mániája az volt, hogy állandóan össze akart hozni valamelyik ismerősével, így a két rossz közül a valamivel jobbat választottam. Talán nem mondott hülyeséget azzal, hogy nem fog badarságokon járni az agyam, miközben visszaszámolom a perceket a futás befejezéséig.

– A legjobb személyi edző birtokába került, uram! Minden létező téren a szolgálatára állok! – Ez most valami vicc? Egyszerűen nem hiszem el, hogy megint ebbe a bájgúnárba botlok! Az utóbbi egy hetem nyugalomban telt, erre amikor a legkevésbé vártam, ismét felbukkan. Hogy lehetséges az, hogy a megannyi fitness terem közül pont abban kötöttem ki, ahol dolgozik? És persze rajta kívül az összes többi edző foglalt… Az univerzum csúnyán összeesküdött ellenem, és már kezdek azon aggódni, hogy ezután a sarki boltba sem mehetek le a nélkül, hogy ne találnám szembe magam azzal a tenyérbe mászó képével.

– Tudtommal azért kapod a fizetésed, hogy segíts létrehozni egy megfelelő edzési tervet, nem pedig a szívdöglesztő mosolyodért, ami kezd kicsit unalmassá válni.

– Rendben, akkor megmutatom, milyen speciális edzési tervet állítottam össze kizárólag neked. Érezd magad megtiszteltetve, mert másoknak nem adok ilyen jót.

Mr. Flörtbajnok bosszúálló üzemmódba kapcsol, amiért nem vagyok hajlandó igénybe venni az egyéb szolgáltatásait. Olyan kemény edzésnek vet alá, amit életem végéig emlegetni fogok. Meg nem tudnám nevezni azokat a gépeket, melyekre felparancsol, és amiket a legdurvább fokozatra állítva kárörvendve figyeli a szenvedésemet. Feldühödhetnék, amikor kiszúrom, hogy amíg én a futópadon majd’ kiköpöm a tüdőmet, ő kéjesen a seggemet bámulja, sőt, amikor végzek az újabb kihívással, rá is csap, de szó nélkül hagyom, mert úgy vagyok vele, hogy hadd vágyakozzon csak utána, úgysem lesz soha az övé. A porcikáim riadtan felsikoltanak az egymást követő borzalmas feladatok láttán, de az elején megfogadtam, hogy nem fogom feladni. Ez a kis mitugrász azt hiszi, megleckéztethet, csak azért, mert nem omlottam a karjaiba, de nem isszák ám olyan forrón azt a kását. Majd én megmutatom neki, hogy kivel szórakozzon! És ha a hajtása miatt kórházba kerülök, legalább beperelhetem az életem veszélyeztetése címszó alatt.

– Na jó, elég volt ennyi mára. Másképp is leizzaszthatod magad, ami sokkal kellemesebb ennél…

– Már megmondtam, hogy ne is álmodj arról, hogy átlépem a küszöbödet! Bár ha az volt a célod, hogy a végkimerültségbe hajszolsz, hogy aztán ájultan azt csinálhass velem, amit akarsz, nyertél… – nyöszörgöm a földre rogyva, ahol muszáj üldögélnem egy kicsit, mert jelenleg lélegezni is alig bírok, nemhogy felállni, és az öltöző felé venni az irányt.

– Én arra gondoltam, hogy ingyen beengedlek a wellness területére, hogy kipihenhesd magad a szaunában vagy a jakuzziban. – Felém nyújt egy kulcsot, amit nem csak azért utasítok vissza, mert nem bírom felemelni a kezem. Nyilván túlzásba viszem a paranoid viselkedést, de attól tartok, ha rábólintok a felajánlására, utánam jön, és rám mászik a forró vízben. Pedig jól esne egy alapos lazulás a wellness részlegen, ráadásul ingyen, de ostoba módon nem élek a kínálkozó lehetőséggel.

Sértődött ábrázattal zsebre vágja a kulcsot, és faképnél hagy, hogy szemléltethesse velem, miről maradtam le, amikor nemet mondtam neki. Lazán odasétál az egyik sráchoz, aki edző nélkül hajtja végre a gyakorlatokat, és egy percnyi fűzés után megszerzi tőle a telefonszámát. Hallom, hogy a fiú megkérdezi, mikor jár le a műszakja, amire Casanova azt feleli, hogy tulajdonképpen nincs több ügyfele mára, így gyorsan végez a kardiózással, hogy nevetgélve együtt távozhassanak az épületből. Az a srác biztos örömmel fogadta volna a jakuzzihoz vezető kulcsot, mi több, ő maga kérte volna meg a bájgúnárt, hogy kísérje el… Dühösen a falba bokszolok, miközben hagyom, hogy az arcomat immár ne csak az izzadtság cseppek borítsák be. Azt magam sem tudom, hogy miért bőgök, de elég szarul érzem magam egy óra masszív kínzás után magányosan a földön ücsörögve, sajgó testtel, víz nélkül. Konkrétan fejbe vágom magam, amikor az a gondolat jelenik meg az agyam rejtekén, hogy mennyivel jobb lenne, ha más edzésformától nem érezném a tagjaimat. Ha másfajta mozgásnak vetett volna alá az a hitvány alak…

– Te miattam sírsz? – Jaj, ne már! El sem vitte a lakásáig azt a szerencsétlent, meghúzta őt a mosdóban, aztán visszatért hozzám, hogy folytathassa a vérem szívását? Érdekes módon nem gúnytól csöpögő hangon szólít meg, sokkal inkább lágyan, aggódva, és hogy tettekkel is bizonyítsa, nem olyan szar ember, amilyennek képzelem, meg szeretné érinteni az arcom, hogy letörölje róla az árulkodó könnyeket, de mielőtt bármit is tehetne, meglendítem a cipőmet, amit idő közben levettem, mert nyomta a lábam, és teljes erőből a csini arcába vágom. Tudom, kettőnk közül most én vagyok a paraszt, de nem bírok egy légtérben megmaradni vele, így az öltözőbe iszkolok, amíg ő a fájó orrát fogdossa. Ajánlom neki, hogy oda ne jöjjön utánam, mert akkor kénytelen leszek gondoskodni arról, hogy soha többé ne tudja csatába küldeni a kis katonáját, akire annyira büszke. – Bájos, ugyanakkor mégis harcias… A kedvenc párosításom! – kiált utánam, csak hogy az övé legyen az utolsó szó.

– Segített az edzés? – érdeklődik Jongin szombat este az El Dorado-ban ülve. Nem gyakran szoktam kiszabadulni otthonról, egyrészt a gyerekek miatt, másrészt nem is szeretek bulizni, de egy hónapban egyszer ráveszem magam arra, hogy úgy tegyek, mintha jól szocializált ember lennék, és beugrom ide az egyetlen személlyel, akit barátomnak nevezhetek. Jongin valójában Sehun barátja volt; akkor ismerkedett meg vele, amikor elmentem az egyetemre, és elég közel kerültek egymáshoz. Miután a kedvesem meghalt, Jongin úgymond a szárnyai alá vett, nem tágított mellőlem a legrosszabb időszakjaimban sem, ezért úgy gondoltam, megérdemli, hogy a bizalmasommá fogadjam. Az irodában azért beszélgettem a kollégáimmal, de velük csak a hétköznapi, felszínes dolgokat érintettük, az érzéseimről csak neki mertem mesélni.

– Nem igazán. Viszont hoztam egy döntést. Ma éjszaka szexelni akarok. – Jongin félrenyeli a poharában lévő vodkanarancsot, és egy jó darabig fulladozik, mialatt hitetlenkedve pislog rám.

– Drogot csempésztek az italodba, hogy ilyeneket mondasz?

– Idefigyelj, harminc éves vagyok, és még szűz. Ez egyáltalán nem normális, úgyhogy ezen sürgősen változtatnom kell. A szívem örökre egy férfié marad, de attól még a testi örömöktől nem kell megfosztanom magam.

– Nézd… Vannak olyan típusú emberek, akik bárkivel lefekszenek, nem számít nekik a dolog érzelmi része, de te nem ilyen vagy. Szerintem várnod kéne. Lehet, hogy egy-két év múlva találkozol valakivel, akibe beleszeretsz…

– Én nem leszek még egyszer szerelmes, érted? Kössünk egy fogadást! Elmegyek azzal, aki legközelebb belép azon az ajtón. Tök mindegy, hány éves, hogy néz ki, fél órán belül alatta fogok lihegni. És ha esetleg nem jönnék be neki, kénytelen leszek téged használni. – Ráhozok egy újabb fuldoklási rohamot szegény szöszire, de nevetve megpaskolom a kezét, mielőtt még komolyan venné az ajánlatomat. Ő „a röptében a legyet is” fajta srác, viszont a barátság fogalmát tiszteletben tartja, és soha nem lépné át a határt, ha rólam van szó.

Idegesen fészkelődöm a helyemen, amikor negyed óra elteltével nem történik semmi. Hogy lehetséges az, hogy egy ilyen forgalmas helyre tizenöt percen keresztül egyetlen ember sem teszi be a lábát? Talán a sors egy véleményen van Jonginnal, és nem akarja, hogy hülyeséget kövessek el, de ha én elhatározok valamit, akkor azt véghez fogom vinni. Ha kell, nem mozdulok innen záróráig, addig csak beesik valaki. Hogy miért pont most szántam rá magam egy ekkora lépésre? Hát azt az okot még Jonginnak sem árultam el. Mostanában többször fantáziáltam arról, hogy egy bizonyos személy elkap, és összegyűri velem a lepedőt. Iszonyatosan felbosszantott, hogy az az öntelt ficsúr beférkőzött a tudatomba, és ezzel tulajdonképpen valamilyen szinten elérte a célját. Ki akarom verni a fejemből még a létezését is, és ez könnyebben fog menni úgy, ha valakivel megteszem azt, amit a képzeletemben vele csináltam.

– Odass! Egyszerre ketten is érkeztek. Ha hirtelenjében ilyen bevállalós lettél, nyomhatnátok hármasban. De a barna lépett be előbb, úgyhogy ő a befutó – bök oldalba Jongin izgatottan. Abbahagyom a koktélom unott kavargatását, és megfordulok, hogy szemügyre vehessem a jövőbeni partneremet, mire sokkosan kapom el róla a tekintetemet. Ez hihetetlen! Az égiek nagyon csúnya játszmába kezdtek ellenem, amiben rohadtul nem állok nyerésre.

– Ez az az idegesítő barom, akiről meséltem neked – sziszegem a fogam közül, miközben elveszem Jongin elől a poharát, hogy egy hajtásra kiigyam a tartalmát.

– Az, amelyik azt hitte, öngyilkos akartál lenni, aztán biciklivel a sárba lökött, aztán halálra edzett? – És az, akit ki akartam verni a fejemből, basszus. Ez nem lehet igaz! Természetesen rögtön kiszúrt, és természetesen egyből az asztalunk felé vette az irányt. Ha most felpattannék, és azt hazudnám, hogy telefonáltak otthonról, hogy tűz ütött ki a lakásban, az hihető lenne?

– Te követsz engem, tündérem? – lép a hátam mögé, és a vállamra simítja a kezét, mialatt érzékien a fülembe búg. Az egyik felemet kirázza a hideg az érintésétől, a másik viszont áruló módjára örül annak, hogy ismét érezheti a teste melegét. Füldugót kéne használnom a közelében, mert nincs rám jó hatással a hangja. Ha sokáig hallgatom, még a végén követni fogom a pokol fenekére is…

– Mi voltunk itt először, ha nem tűnt volna fel – közlöm óvodásokra hajazva.

– De mi rendszeresen járunk ide. Fura, hogy eddig még nem találkoztunk, bár ahogy a mondás tartja: ami késik, nem múlik. Mellesleg itt az ideje annak, hogy bemutatkozzunk egymásnak, nem gondolod? Az én nevem Chanyeol, ő pedig itt a legjobb barátom, Baekhyun.

– Én Jongin vagyok, ő meg Kyungsoo – veszi át a szót a haverom, amikor észreveszi, hogy nem vagyok hajlandó megmukkanni.

– Örvendek a szerencsének, Jongin – mondja Baekhyun elragadtatva, tudomást sem véve rólam. Na ne! Ezek ketten úgy néznek egymásra, hogy attól még én is zavarba jövök. Megölöm Jongint, ha egyedül merészel hagyni a nyakiglábbal!

– Gyere, szerezzünk valami piát! – ragadja meg barátja csuklóját Chanyeol, aki nem igazán szeretne elszakadni a kiszemeltjétől, de morogva követi a másikat. A bájgúnár biztosan rá fogja venni arra, hogy lépjen le Jonginnal, hogy szabad legyen a pálya hozzám. Nem mintha Baekhyun nagy rábeszélésre szorulna, mert a jelek szerint azonnal a mellettem helyet foglaló szöszi lábai elé vetné magát.

– Jongin-ah, segítened kell nekem! Én komolyan elmentem volna akár egy ötven éves, kövér pacákkal is, ő az egyetlen, akinek semmi pénzért nem másznék az ágyába. Menj el vele te, kérlek! Jól kijönnétek, ő is nagy szexgép…

– Kedves tőled, hogy először magadat ajánlottad fel, aztán meg Chanyeolt, de az a baj, hogy nekem a barátja tetszik. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy szerelem első látásra! – közli olyan átszellemült arckifejezéssel, hogy ha nem ismerném, még elhinném, amit mond.

– Ne szórakozz velem, Kim Jongin! Te még sosem voltál szerelmes.

– Te meg sosem akartál lefeküdni az első pasival, aki belép a bárba. – Ez jogos, de valahogy muszáj lesz az oldalamra állítanom, mielőtt azok ketten visszatérnek.

– Ha most itt hagysz, nem hívlak meg többet vacsorára hozzánk. – Jongin imádja a főztöm, úgyhogy ennek a fenyegetésnek hatásosnak kell lennie. A tenyerébe támasztja az állát, és olyan fejet vág, mintha megfontolná a hallottakat, de kisvártatva rám villantja lehengerlő mosolyát, és közli, hogy reméli, Baekhyun is jól főz.

Amikor a fiúk visszatérnek az asztalhoz, Baekhyun kitúr a helyemről, hogy Jongin mellé ülhessen, így kénytelen vagyok Chanyeol oldalán helyet foglalni. A „szerelem első látásra” párosunk két szó váltása után egymásra hangolódik, amit mosolyogva nézek végig. Tudom, hogy percek kérdése, és lelépnek, amiért haragudnom kéne Jonginra, de örülök annak, hogy végre nem csak a szexre hajt. Mivel árvaként nőtt fel, mindig is gondjai voltak a kötődéssel, ezért nem fogom meggátolni abban, hogy egy meghittebb helyre menjenek, hogy közelebbről is megismerkedhessenek. Azon viszont csodálkozom, hogy Chanyeol egyszer sem próbálkozik be nálam. Csendesen figyeli a velünk szemben romantikázókat, és még véletlenül sem utánozza le a mozdulataikat. Nem teszi a kezét a combomra, nem ér hozzá lopva az ujjaimhoz, amikor Baekhyun érintetlen italáért nyúlok, csak félszegen rám mosolyog, amint észreveszi, hogy titokban őt lesem.

Miután a srácok angolosan távoznak, Chanyeol beszélgetést próbál kezdeményezni velem, amire persze nem vagyok vevő. Éppenséggel azt mérlegelem magamban, hogy berúgjak vagy sem. Ittasan könnyebben el tudnám viselni a társaságát, de ki tudja, mit művelnék alkohol hatása alatt, ezért inkább egy korttyal sem iszom többet. Amikor körbenézek, azt fontolgatom, melyik pasihoz kéne odacsapódnom, hogy lerázzam a colost, de be kell vallanom, hogy elég gáz a felhozatal. Sokan már most seggrészegen támolyognak, mások nem egyedül érkeztek, és olyanok is vannak, akik csak alapból taszítanak, ahogy végigpásztázom őket. Nincs mit tenni, Chanyeol a legjobb választás, de ezt semmiképp nem fogom az orrára kötni, mert akkor tutira elbízná magát.

– Menjünk a lakásodra! Igazad volt, még én sem tudok ellenállni a csáberődnek – mondom fél órányi szenvedés után. Kezdetben még lelkesen magyarázta, hogyan ismerkedtek meg Baekhyunnal, de amikor csak egy fagyos tekintetet kapott válaszul, elhallgatott, és azóta némaságba burkolózva ülünk, ami a vele való szexnél is kínosabb. Chanyeol értetlenkedve mér végig a kijelentésem után, de mielőtt bármit is mondhatna, felállok, és magabiztos léptekkel a kijárat felé baktatok.

– Hazaviszlek – motyogja, amikor kinyitja nekem a kocsija ajtaját. Mi a frász üthetett belé? Eddig akkora volt a szája, most meg konkrétan visszautasított?

– Eldöntöttem, hogy ma este szexelni fogok, úgyhogy ha nem vagy hajlandó kielégíteni az igényeimet, elmegyek azzal a pasival – bökök a bárból kilépő, kétes kinézetű alak irányába, és elindulok felé, hogy bebizonyítsam, véresen komolyan gondoltam előző megjegyzésemet.

– A francba… – Kissé remegő ujjai a csuklómra fonódnak, hogy annál fogva húzzon vissza az autóba. És belém vajon mi a fene üthetett? A nagy pasifaló felajánlotta, hogy hazavisz, én meg képes voltam nemet mondani rá! Hát normális vagyok én? A vadász úgy gondolta, hogy egyszer az életben futni hagyja a zsákmányát, mire az az ostoba áldozat nem élt a vissza nem térő alkalommal.

Ennél kínosabb már nem is lehetne az autóban uralkodó légkör. Chanyeol vonásai feszültek, egyszer sem pillant rám, nem viccelődik, mereven figyeli az utat, és végig szótlanul vezet. Mi baja lehet? Ha jobb kedve lenne, talán rá tudnám magam venni a beszélgetésre, de úgy, hogy teljesen elzárkózik előlem, inamba száll a bátorság. Félek, hogy olyan témát vetnék fel, amitől még rosszabb hangulata lenne, ezért inkább én is csendben maradok, és próbálom leküzdeni magamban azt a nagy adag idegességet, ami egyre csak nő az otthona felé közeledve.

Elit környéken parkolja le az autóját, és a háza is fényűzésről árulkodik. Amíg az én kis lakásom a negyediken helyezkedik el számos másik társaságában, neki medencéje van az udvaron, és annyi szobája, hogy egy osztálynyi gyerek kényelmesen beköltözhetne. A nappalija nem sokkal kisebb az én egész kéglimnél, és olyan festmények díszítik a falát, amiket csak a legnevesebb múzeumokban látni. A szőnyeg bordó, puhán besüpped a talpam alatt, amikor egyik lábamról a másikra állok a házigazdára várva. Chanyeol egy valódi úriembernek bizonyult: lesegítette rólam a kabátot, leültetett az eszméletlenül kényelmes fotelébe, és kiment a konyhába, hogy hozzon nekem valami lazulásra szolgáló italt. Ez a fiú annyira más, mint akit azelőtt megismertem. Ha így viselkedett volna kezdetektől fogva, másképp viszonyultam volna hozzá, de ez a kettősség összezavar.

– Játsszak neked? – kérdezi lágyan, amikor felfedezi, hogy a falnak támasztott gitárt mustrálom. Megrázom a fejem, és határozottan a szemébe nézek. Fel kell világosítanom arról, hogy a szexen kívül nem kívánok többet tőle, mielőtt még egy meghitt randiként tekintene a dologra. Pedig szívesen mereszteném tovább a hátsóm ebben a mennyei fotelben, aminek mint kiderült, még masszírozós funkciója is van. Ilyen jól kereshet fitness edzőként? Vagy ez igazából annak az idősebb pasinak a háza, aki megengedi, hogy itt lakjon, ha cserébe extra szolgáltatásokat nyújt neki a bérleti díj kifizetése helyett?

– Csak szex, és más semmi, érted?

– Ezt a szabályt én alkottam, úgyhogy nem lesz gond – vigyorog, de a szemében megbúvó érzelmek nem egyeznek azzal, amit a szája mond. Amint tudatosul benne, hogy tényleg nincs egyéb szándékom vele, a hálóba vezet, ahol azon nyomban lekapcsolom a villanyt, ahogy vetkőzni kezd. Ha látom, hogy nem Sehun áll előttem, nem leszek képes folytatni. Amikor megérzem a kezét a testemen, eltolom magamtól, mert jobb, ha nem ő szabadít meg a ruháimtól, számomra már az is túl bizalmas. Amint anyaszült meztelenül ácsorgok a szobája közepén, lerántom az ágyra, mert ha sokáig nem cselekednénk, gondolkodni kezdenék, aminek nem lenne jó vége.

Kissé erőszakosan húzom végig a kezem a combján; nem akarok semmiféle előjátékot, rögtön a lényegre térek, hogy minél előbb szabadulhassak innen. Chanyeol gyengéden ér hozzám, amit megpróbálok figyelmen kívül hagyni. A kocsiban arra gondoltam, végül is nem baj, hogy vele fogok lefeküdni, mert ő a megtestesült Don Juan, nem romantikázik, csak arra hajt, hogy minél hamarabb kielégülhessen, de ebben is tévedtem. Hiába próbálom eleinte hárítani szelíd mozdulatait, egy idő után beleveszek a bennem támadt érzetek forgatagába, és erőtlenül hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar. Elterveztem, hogy majd arra fogok gondolni, hogy Sehun simogat, ő éri el azt, hogy olyan szabadon viselkedjek, mint még soha, de végig a tudatomnál vagyok, és attól függetlenül, hogy a sötétben nem látom, Chanyeol jelenléte tölti be a mindenséget. Mialatt vele vagyok, megfeledkezek arról, hogy évekkel ezelőtt meghalt a szerelmem, amin azóta sem tudtam túltenni magam, megfeledkezek arról, hogy jó apa módjára a gyerekeimnek kéne éppen mesét olvasnom, hogy annyira nyomorult vagyok, hogy harminc évesen veszítem el a szüzességemet, egy olyan személlyel, aki semmit sem jelent nekem. Nincs fájdalom (leszámítva az első együttléttel járót), nincsenek kételyek, nincs megbánás, csak két férfi, akik néhány észveszejtő pillanatot okoztak egymásnak, ami alatt semmi más nem számított csak az, hogy a külvilág megszűnt létezni számukra.

– Remélem, megfeleltem az elvárásaidnak – lihegi, mialatt legördül rólam.

– Abszolút – vigyorgok az élvezet okozta mámor következtében. Tudat alatt cselekszem, amikor utána nyúlok, hogy végigsimíthassak a hátán, de ezúttal ő húzódik el tőlem. Arra szeretném kérni, hogy ismételjük meg ezt párszor, de a kedve továbbra sem javult, úgyhogy nem firtatom a dolgot. Majd bemegyek egyik nap a fitness terembe, és előadom, hogy lehetnénk állandó szexpartnerek. Szükségem van rá, mert amíg a karjaiban vagyok, nem gyötörnek a múlt árnyai, az öröm felülkerekedik a fájó emlékeken, és neki úgysem fog megkottyanni plusz egy kamatyolás a héten. Persze megtehetném, hogy minden alkalommal mással fekszem le, de minek erőlködnék a keresgéléssel, ha ő kéznél van?

– Nagyon nagy vihar támadt kint. Tudom, hogy nem így tervezted, de nem lenne tanácsos ilyen időben útnak indulnod….

A körülményeknek köszönhetően Chanyeol házában ragadok éjszakára. Ezzel alapból nem is lenne baj, de ragaszkodott ahhoz, hogy ne a kanapén aludjak, én meg nem akartam kitúrni őt a saját ágyából, hiszen én vagyok a hívatlan vendég, így egymás mellett nyom el minket az álom. Nem beszélgettünk a szex után, nem volt közös zuhizás, sem teaiszogatás nevetgélve, csak adott egy pizsama szerűséget, hogy kényelembe helyezhessem magam, és már ki is dőltünk.

Reggel azonban arra ébredek, hogy a végtagjai indaként csavarodnak körém, ami érthetetlen okból jól esik. Az lenne a megfelelő reakció tőlem, hogy lerázom magamról, ehelyett a hajába túrok, és hagyom, hogy hullámos tincsei az ujjaimra fonódjanak. Csak nézem hosszú szempilláit, csókra szomjazó ajkát, és egy tűnő pillanat erejéig elképzelem, hogy ha akarnám, minden reggel ez a látvány fogadhatna. Görcsös szorításából rájövök, hogy nagy szüksége lenne valakire, aki nem csak egy menetet akarna lezavarni vele, hanem teljes szívéből szeretni tudná őt, de sajnos nem én vagyok erre a feladatra a kompetens személy.

Így hát kibontakozok az öleléséből, és egy gyors öltözés után a kijárathoz osonok. Nem fordulok vissza, nem hagyok magyarázkodó üzenetet magam után, csupán menekülök előle, ahogy ezelőtt is tettem. Nem használhatom arra, hogy elfeledtesse velem a múltat egy kis időre, miközben én nem nyújthatok semmit cserébe, ezért nem fogom többet felkeresni. Úgy gondolom, Chanyeol jó ember, így azt kívánom, találja meg azt a férfit, aki megérdemli a szeretetét. Neki egy hozzá hasonló vidám személyiségű társra van szüksége, nem egy olyan valakire, aki képtelen kilépni a múlt fogságából. Egy olyan valakire, akinek a szíve nem szakad bele abba a tudatba, hogy épp most csalta meg élete szerelmét.

– Mi újság, Soo? – szól bele álmosan Jongin a telefonba, amikor felhívom őt a buszról.

– Inkább te mesélj! Mi történt azzal a sráccal?

– Ugyanaz, mint velem. Tudod, szerelem első látásra. Egész éjszaka beszélgettünk, aztán a végén megcsókoltam.

– Beszélgettetek, és nem történt több egy csóknál? Te beteg vagy, fiam?

– Ha ez egy betegség, soha nem akarok kigyógyulni belőle! Te meddig bírtad Chanyeol társaságát? Tíz percig azért ment, vagy már előbb leléptél?

–  Vele együtt léptem le…

– Komolyan? Soo, ezek szerint te kedveled őt! Ismerlek téged, és őszintén szólva jót mulattam magamban, amikor kijelentetted, hogy ágyba bújsz valakivel, és biztosra vettem, hogy visszavonulót fogsz fújni, mielőtt sor kerülhetne rá. Ha hazamentél Chanyeollal, az csak egyet jelent: tetszik neked, és én annyira örülök ennek. Ti is végigbeszélgettétek az éjszakát?

– Én… lefeküdtem Chanyeollal.

– Te lefeküdtél Chanyeollal? – kérdezi a levegőt kapkodva Jongin. Nem akarom, hogy illúziókat kergessen az általa beképzelt érzéseimről a nyakigláb iránt, úgyhogy minél hamarabb tisztáznom kell vele a történtek alakulását.

– Kyungsoo lefeküdt Chanyeollal? – visítja Baekhyun visszhangként  a vonal túl oldalán. Én alig hallhatóan dörmögtem el ezt a nyavalyás mondatot, de neki köszönhetően a fél busz rám kapta a tekintetét. Nem tudtam, hogy ezek még mindig együtt vannak, akkor inkább nem is zavarom őket…

– És most együtt kávéztok az ágyban, mint mi? Jaj, ez annyira izgi! Menjünk el egy dupla randira, jó? Imádni fogod Baeket, én pedig szeretném megismerni Chant…

– Ott hagytam őt, mielőtt felébredt volna.

– Te ott hagytad, mielőtt felébredt volna?

– Kyungsoo ott hagyta a barátomat, mielőtt felébredt volna? – ismétli Baekhyun papagáj módjára. Rettenetesen fáj a fejem, szóval nincs szükségem a sipákolására, meg a szemrehányó megjegyzéseikre, ezért annak ellenére bontom a vonalat, hogy hallom, hogy belekezd egy következő mondatba. Egyébként sem tértem még magamhoz abból a sokkból, ami akkor terített le, amikor realizáltam, hogy olyat tettem, amivel elárultam azt a tiszta szerelmet, amit Sehun iránt tápláltam. Ahelyett, hogy a következő megállónál leszállnék, hogy hazamehessek, továbbra is a buszon maradok, és csak akkor kászálódok le róla, amikor a temetőhöz ér.

Pánikolva szorongatom a fiam kezét, aki egy kórházi ágyon fekszik. Elesett rollerezés közben, és össze kellett varrni egy sebet a halántékán, de szerencsére nem történt komolyabb baja. Mégis annyira kikészültem attól a gondolattól, hogy rosszabbul is járhatott volna, hogy egy percre sem vagyok hajlandó elmozdulni mellőle. Amíg kisebbek voltak az ikrek, szinte burokban neveltem őket. Nem vittem ki őket a játszótérre, nehogy balesetet szenvedjenek, és a lakáson belül is folyton a nyomukban voltam, mert azt nem bírtam volna elviselni, ha elvesztettem volna valamelyiküket. Amikor bekerültek az óvodába, azt mondták a gondozók, hogy szociálisan vissza vannak maradva, amiért rajtam és a nagymamájukon kívül senkit nem ismernek, és rávilágítottak arra a tényre, hogy mennyi dologból maradtak ki óvó magatartásomnak hála, amin át kellett volna esniük annyi idősen. Bár óriási erőfeszítésembe került, meg kellett engednem, hogy görkorizzanak, biciklizzenek, szülinapi zsúrokra járjanak, ahova egy idő után nem kísérhettem el őket. Görcsbe rándult a gyomrom, akárhányszor veszélyes körülmények közé kerültek, és most is az volt az első reakcióm, hogy Seonggi meg fog halni, amiért nem vigyáztam rá eléggé, de szerencsére a túlzott aggodalmam feleslegesnek bizonyult.

Majdnem hanyatt vágódom, amikor meglátom Chanyeolt berontani a kórterembe. Odarohan a másik ágyhoz, amin egy kábé Seonggival egykorú fiú fekszik, és szorosan a karjába zárja, mire a gyerek nyöszörögve megkéri, hogy legyen óvatosabb, mert fáj a keze. Nem merek ráköszönni, három hete színét sem láttam, ami meglepő volt, hiszen azelőtt mindenhol belebotlottam. Megkönnyebbültem, hogy nem kell szembe néznem vele, ugyanakkor titkon vártam, hogy valahol találkozzunk, de arra nem számítottam, hogy itt fogom újra látni, ráadásul egy gyereket ölelgetve. Nem is azon csodálkozom, hogy ismét összesodort minket a szél, hanem azon, hogy a kisfiú apának szólítja őt. Jongin és Baekhyun sülve-főve együtt vannak, amióta megismerkedtek, de nekem egyikük sem mondta, hogy Chanyeolnak van egy fia. Mondjuk, eleve folyton leintettem őket, ha róla akartak beszélni, úgyhogy nem is volt lehetőségük arra, hogy megosszák velem ezt az információt.

Amikor felfedez, először meglepetten pislog, majd olyan dühösen mered rám, amitől szó szerint összerezzenek. Hozzászoktam a vidám tekintetű Chanyeolhoz, bár a szomorkás szeműhöz is volt már szerencsém, ilyen haragosnak viszont még soha nem láttam, és nem is gondoltam, hogy ennyire ki lehet hozni a sodrából. Felállok, mert úgy érzem, ha nem megyünk ki, a gyerekek előtt fog botrányt csinálni, ő pedig nagy léptekkel utánam iramodik, majd kissé hevesen csapja be maga mögött az ajtót.

– Az a kibaszott gyűrű… – sziszegi a folyosóra érve, amikor felfedezi az ujjamon pihenő karikát. – Hogy nem vettem ezt észre korábban? Milyen vak vagyok! Te velem csaltad meg a feleségedet! Azt gondoltad, á, ezt az idiótát kihasználhatom, úgyis fűvel-fával lefekszik. De házas emberekkel nem szoktam! Rájöttél az asszony mellett, hogy igazából arra vágysz, hogy téged dugjanak meg, és mivel azt feltételezted, hogy nekem nincs szívem, jó partnernek tartottál? – fröcsögi a képembe a karomat szorongatva. Nincs kedvem magyarázatot adni fals feltételezésére, magasról teszek rá, hogy mi a véleménye rólam. Ha egy gazembernek hisz, aki félrelépett az asszony háta mögött, egészségére, legalább végleg kiábrándul belőlem. Megfordulok, hogy egy nővérke keresésére induljak, akitől megtudakolhatom a fiam állapotát, amikor a lányom hangja csendül fel a közelben:

– Apuci… – Minji, aki hozzám hasonlóan a testvére ágya mellett virrasztott, odasomfordál hozzám, és figyelmen kívül hagyva a felbőszült Chanyeolt, körém fonja apró karjait. – Juwon megkérdezte, hogy a mi apukánk is meleg-e, mert az övé az, de én nem tudom, mit jelent az, hogy meleg, ezért azt mondtam neki, amit te szoktál, hogy számodra csak mi létezünk.

– Akkor mondják azt egy fiúra, hogy meleg, ha egy másik fiúba szerelmes – magyarázza Chanyeol pár fokkal higgadtabban a nem egészen pontos definíciót a lányomnak.

– Akkor az én apukám nem az, mert ő senkibe nem szerelmes, pedig én mindig is azt akartam, hogy az legyen – mormolja Minji lefelé görbülő szájjal. Abba még bele sem gondoltam, hogy a gyerekeim észreveszik rajtam, hogy valami hiányzik az életemből, még ha nem is mutatom ki előttük. Összefacsarodik a szívem a lányom elkámpicsorodott arcát látva, és megpróbálom megvigasztalni őt egy jókora puszi áradattal, aminek egyelőre meglesz a hatása. Elmosolyodik, és vidáman visszamegy a srácokhoz, amikor megkérem, hogy hagyjon minket kettesben Chanyeollal. Megint nem értem magam, hiszen itt volt a remek alkalom arra, hogy megszabaduljak a colostól. Visszamehettem volna Minjivel a testvéréhez, ehelyett a folyosón maradtam, és elfogadtam Chanyeol meghívását a kórház kávézójába.

– A párommal örökbe fogadtuk Juwont, amikor egy éves volt, de a barátomnak nem volt kedve sokáig apát játszani, ezért pár hónapon belül lelépett. A fiam a mindenem, de egy héten kétszer ott alszik a nővéreméknél, és ilyenkor szabad a kéró, és… érted… – magyarázza Chanyeol a teáját szürcsölgetve. Oké, most rajtam a sor, hogy beszámoljak az életem alakulásáról. Sosem beszéltem még egy idegennek az érzéseimről. Jongin és Soyou szemtanúi voltak annak, amin átmentem, de hogy érthetné meg a helyzetemet egy olyan férfi, aki nem élt át hasonlót? A percek túlságosan hosszúra nyúlnak, mialatt gondolatok nélkül meredek a bögrémbe, és a csendet végül nem én töröm meg, pedig nekem kéne. – Nem kell elmondanod. Menjünk vissza a rosszcsontokhoz. Tudod, Juwon leesett a fáról, mert olyan nyughatatlan, mint az apja, úgyhogy nem hagynám sokáig magára, nehogy szétszedje a kórház berendezését…

– Volt egy fiú, akit nagyon szerettem… Együtt nőttünk fel, és mindketten tudtuk, mit érzünk a másik iránt, de a balfaszságomnak köszönhetően nem jöttünk össze… Amikor be akartam neki vallani az érzéseimet, ő… balesetet szenvedett, és meghalt… Mielőtt elment volna, összeházasodtunk, aminek nem volt semmi értelme… Sehun lefeküdt néhány nővel, aztán az egyik teherbe esett az ikrekkel, és azt szerette volna, hogy én neveljem fel őket, mert a csaj lemondott a felügyeletükről… Szánalmas egy alak vagyok, igaz? Csak egyetlen csók csattant el köztünk, semmi más, én mégsem tudtam elfogadni a mai napig, hogy a sors ezt tette velünk… – Chanyeol elhűlve ül vissza a helyére, amikor meghallja első mondatomat. Nem nézek rá a beszámolóm közben, már az is kész csoda, hogy a terítő színes kockáinak látványába kapaszkodva ki tudtam nyögni a szívemet nyomó szavakat. Ismét felszínre tör bennem a keserűség, ami oly régóta mardossa a bensőm. Miért pont Sehunnak kellett meghalnia kettőnk közül? Ő tele volt életkedvvel, nagy reményeket fűzött a táncos karrierjéhez, amíg engem semmi nem érdekelt rajta kívül. De azt a kérdést is feltehetném, hogy miért pont minket választott el a sors, amikor annyi szemét alak mászkál a világon? Lehet, hogy ez kegyetlenül hangzik, de gyilkosok, erőszaktevők, gonosz emberek vígan élnek, mialatt az ártatlanokat elragadja a halál. Ahogy a másik autó sofőrje is ép bőrrel megúszta a balesetet. Egyetlen vigaszom, hogy a rácsok mögött rohad, de egyszer ki fog onnan szabadulni, és folytathatja az életét, amíg Sehun örökre a föld alatt fog maradni…

– Én inkább azt mondanám, hogy Sehun iszonyú szerencsés, amiért valaki ennyire szereti őt. Irigylem, tudod? Bárcsak egyszer engem szeretnének így… – Alig látok a könnyeim fátylán át, de azt meg tudom állapítani, hogy Chanyeol szeme is benedvesedett. El sem hiszem, hogy megnyíltam egy szinte idegen férfi előtt, ráadásul még sírni se szégyelltem előtte. Chan nem mer közeledni felém, de amikor a kezére helyezem az enyémet, hála jele ragyog fel az arcán, amit legszívesebben boldog mosolyra váltanék. Lehet, hogy van egy fia, és mindig akad egy ágymelegítője, de tisztán látszik rajta, hogy mennyire éhezik a szeretetre, ahogy én is… Csak az a különbség kettőnk közt, hogy én egy olyan személy után sóvárgok, aki már soha nem lehet az enyém.

– Te vagy az a bácsi, aki miatt az apukám napokig depizett? – érdeklődik Juwon, amikor visszamegyünk a gyerekek kórtermébe. Chanyeol a fia szájára tapasztja a kezét, de amint elveszi onnan, a kölyök folytatja a mondanivalóját: – Láttalak kijönni a házunkból, amikor kiszálltam noona kocsijából. Aztán meg olyan szomorúnak láttam az aput, mint még soha. Nem adnál neki egy esélyt? Pocsékul főz, és nem gyakran takarít, inkább új ruhát vesz, minthogy a koszosat kimossa, és néha leéget a buta vicceivel a barátaim előtt, de hatalmas szíve van, amibe simán beleférnél a gyerekeiddel együtt.

– Apa, randizhatnál Chanyeol oppával, hogy kiderüljön, hogy te is meleg vagy-e! – hallatszik a zseniális ötlet Minjitől. Chanyeol olyan zavarban van, hogy szerintem jó néven venné, ha elnyelné a föld. Az arca lángokban áll, nem mer a szemembe nézni, és patakokban folyik róla a víz a gyerekek megjegyzéseit hallva. Belesajdul a szívem, amikor arra gondolok, hogy ez a magabiztos férfi, akiből sugárzik az erő és az optimizmus, annyira maga alatt volt, hogy még a fia előtt sem tudta leplezni csalódottságát. Chanyeol kezd belém szeretni, amit talán okosabb lenne megakadályozni a hitegetés helyett, én mégis bíztatóan nézek rá.

– Apa folyton lepattintotta a tanárnéniket, akikkel össze akartam hozni, szóval szerintem is jó ötlet kideríteni, hogy boldogul egy bácsival – csatlakozik Seonggi a minket összeboronálók táborához. Látszik, hogy ez a kölyök fejre esett a rollerrel! Még hogy össze akart engem hozni bárkivel, ez nem is igaz. Mondjuk, ha jobban belegondolok, egyszer bent ragadtam az egyik teremben Liu kisasszonnyal, de akkor azt hittem, valamelyik rossz gyerek zárt be minket, hogy felbosszantsa az osztályfőnökét, meg sem fordult a fejemben, hogy a fiam a tettes, aki annak érdekében cselekedett, hogy barátnőt kerítsen nekem.

Rég nem érzett béke árad szét az ereimben, amikor Chanyeol leküzdve a zavarát, játszani kezd a kicsikkel. Nézem, ahogy bolondot csinál magából azért, hogy megnevettesse őket, és elmerülök a kacajokban, amik csupa vidámságot hordoznak magukban. Vivihez hasonlóan az ikrek sem rajonganak az idegenekért, főleg ha felnőttekről van szó, de úgy látszik, Chanyeol nem csak a szex éhes fiúkákat tudja levenni a lábáról. Azt hiszem, most jött el annak a pillanata, hogy én is beálljak a sorba. Túlságosan édes az a kép, amin a lányom elalszik Chan karjaiban, amíg a srácok újabb és újabb vicces meséért könyörögnek neki. Egyszerűen elolvadok a látványtól, és annak ellenére, hogy tudom, hogy talán nem helyes az, amit teszek, odamegyek Chanyeolhoz, és elveszem tőle Minjit, hogy a testvére mellé fektethessem.

– Próbáljuk meg – suttogom a mellkasára helyezve a kezem, miután minden gyereket álomba ringatott. Rémület villan a szemében, és kétségbeesetten addig hátrál előlem, amíg a szemközti falnak nem ütközik.

– Nem kell ezt csinálnod… – mormolja rekedten, de én nem tágítok. Meg kell tanulnia, hogy ha a fejembe veszek valamit, akkor a végsőkig küzdök annak megvalósításáért.

– De én tényleg meg szeretném próbálni. Veled. Mert… nekem nem menne mással, Chanyeol… – Amint kipréselem az ajkaim közül a vallomást, felvillanyozódik, mintha kicserélték volna benne az elemet, és erősen magához szorít. Először minden egyes porcikám tiltakozik meleg teste érintése ellen, de minél tovább tart a karjaiban, annál inkább száll ki belőlem az ellenállás. Annyira jól esik mélyen beszívni az illatát, hallani a szíve dobbanását, érezni az ujjait a tarkómon… Könnyebb lett volna elhúzódni tőle, mert akkor nem mardosna bűntudat amiatt, hogy nem Sehunt ölelem át, de ha lépésről lépésre haladunk, talán képes leszek rendbe jönni. Teljes lényemmel bízom abban, hogy Chanyeol meg fog gyógyítani engem, mert arra a terápiára, amit ő nyújthat nekem, egyre jobban vágyom.

– Kössünk egy egyezséget! Ha karácsonyig nem érem el, hogy belém szeress, mindenki megy a maga útjára, és maximum barátként folytatjuk tovább. De ha addig sikerül elcsavarnom a fejed, boldogan élünk az idők végezetéig. – Na és mi van vele? Mi van, ha ő nem zúg belém karácsonyig, vagy… Ez azt jelenti, hogy ő már most biztosan tudja, hogy szeret? Ez a tény kissé megrémít… Na jó, rohadtul megrémít, mert attól félek, hogy én nem leszek képes viszonozni az érzelmeit, és össze fogom törni a szívét a határidő lejártakor, pedig nem akarom, hogy miattam vagy bárki más miatt szomorkodjon. Hirtelen eszembe jut valami, amitől megszédülök, ezért meg kell kapaszkodnom Chanyeolban. Nem hallucináltam, amikor azon az ominózus estén Sehun hangját hallottam. Azért akarta, hogy a Hannam hídhoz menjek, hogy találkozzak Chanyeollal, és az utána következő egymásba botlások sem voltak véletlenek. Sehun azt szeretné, ha végre továbblépnék, és valamiért ezt a férfit szemelte ki számomra.

– Megegyeztünk – suttogom határozottan a szemébe nézve. Nem azért mondtam igent az ajánlatára, mert rájöttem az őrangyalom mesterkedésére, hanem azért, mert tényleg tetszik nekem ez a srác. Ha Sehun valamelyik kollégámmal akart volna összehozni, száz véletlenszerű találkát is nyélbe üthetett volna, akkor sem adtam volna be a derekamat. De Chanyeol más. Chanyeol különleges, és bízom benne, hogy az iránta érzett vonzalmam egy sokkal mélyebb érzelemmé növi ki magát idővel.