TIMELESS ~ 6 ~ Stop the time

–   Ez komoly? Nem elég, hogy te készítetted el a reggelit, még ágyba is hozod nekem?

– Ne reménykedj, csak a kapcsolatunk elején foglak elkényeztetni, annak érdekében, hogy végérvényesen belém szeress. Aztán ha ez megtörténik, visszatér a lusta énem, mert akkor már csinálhatok bármit, úgyis imádni fogsz. – Eszem ágában sincs elárulni, hogy felesleges ilyesmihez folyamodnia ahhoz, hogy menthetetlenül beleszeressek, hadd élvezzem ki egy kicsit a gondoskodását. Anya híján kiskoromban is nélkülöznöm kellett a babusgatást, legalább a pasim tegyen ki magáért, bár természetesen nem a kajából áradó illat felelős a felgyorsuló szívdobogásomért, amikor Youngjae az ágyam szélére ül. Jó lenne még pihenni, mert két-három óránál nem aludtam többet az izgatottságból kifolyólag, de amikor megérzem az ajkait az államon, rögtön kimegy az álom a szememből. – Mi jár annak, aki ágyba hozza a kedvesének a reggelit?

– A keze? Na, mutasd meg szépen, hogy mit alkottál azokkal a szorgos kezekkel!

– Ha nem kapok egy csókot, te nem kapsz kaját, ez így működik.

– Szóval, ha nem engedelmeskednék a zsarolásodnak, te végignéznéd, ahogy éhen halok? Szerinted ez az út vezet ahhoz, hogy végérvényesen beléd szeressek? – Kicsit elszomorodik, pedig az utolsó mondatom nem volt komoly. Úgy tűnik, elvettem a kedvét attól, hogy behajtsa rajtam a fizetségét, mert feláll, hogy idehozhassa a pár méterre lévő asztalkára helyezett tálcát. Amikor meglátom, hogy mit tartalmaz az ölembe rakott tányér, felnevetek, és egy szemrehányó pillantást küldök Jae-nek. – Erősen kétlem, hogy ezt a sajtos, baconös croissant-t te készítetted. Ezért cserébe akartál csókot kapni?

– Én megpróbáltam! Ezt a konyhában uralkodó kupi is bizonyíthatja. Hajnali öt óta fenn vagyok, de volt olyan tojás, ami már a feltörésnél túljárt az eszemen, úgyhogy két órányi szenvedés után inkább beugrottam a pékségbe. De a dzsúsz igazi narancsból van, amit én facsartam a szorgos kezecskémmel.

– Értékelem az igyekezetedet. – Odahúzom magamhoz, és egy hosszú csókot nyomok a szájára, amitől rögvest jobb kedve lesz. El sem hiszem, hogy ilyen boldogságban telhet a reggelem. Általában ez a napszak a leggyötrelmesebb számomra, utálom az ébresztőóra idegtépő vijjogását, meg az utána következő álomkórosan végzett tevékenységeket, de ma Youngjae simogatására ébredtem, aminek köszönhetően örömmel hagytam ott az álmok mezejét. Bárcsak a génmódosítás lehetővé tehetné azt, hogy mellőzzem az alvás alantas tevékenységét, hiszen ezzel értékes óráim vesznek kárba, amit például Youngjae nézésével tölthetnék. Vajon milyen lehet, amikor alszik? Mindenképp meg kell lesnem az egyik éjszaka!

– Mi a fene folyik itt? – ront be Yongguk hyung kopogtatás nélkül a szobámba. – Ha az, hogy összejöttetek, azzal jár, hogy ezentúl Daehyun nem csinál nekünk kaját, most azonnal szakítsatok!

– Jól van, na! Holnap majd összedobok pár szendvicset, de ennél többre ne számítsatok! – Hyung nem zavartatja magát, amikor a tányéromon heverő croissant után nyúl, és megkönnyebbülve harap bele egy hatalmasat. – Hé, az Daehyuné! Mindent elvittek előlem, mire a pékségbe értem, és már nem lett volna időm megvárni az újabb szállítmányt.

– Itt vagyok én, a bátyád, aki törölgette a taknyos orrodat kiskorodban, aki ellátta a sebeidet, amikor naponta összetörted magad, aki inkább a kezedet fogta, amikor lázas voltál, ahelyett, hogy a haverjaival lógott volna… És itt van egy csini pofi, aki ezek szerint egyetlen pillantásával elfeledteti veled a létezését. Az biztos, hogy nekem csak egy gyerekem lesz, mert meg akarom őt kímélni attól, hogy csalódjon a testvérében.

– Tudod, mit? Edd csak meg nyugodtan azt a croissant-t, majd mi veszünk valamit a suli büféjében. Nekem különben is finomabb jutott annál – jegyzi meg Youngjae, mielőtt a számra tapadna.

– Na most aztán tényleg megvakultam! Idefigyeljetek! Ha nem lesz meleg kaja az asztalon, mire este hazaérek, és ha előttem merészeltek enyelegni, ez a takaros kis ház egyedül az enyém lesz, világos voltam?

– Hyung, szerintem be kéne szerezned egy csajt, aki meleg kajával várna minden este, és akivel kedvedre enyeleghetnél – közli Jae egy ártatlan mosoly kíséretében.

– Azt hiszem, mégiscsak jobb, ha le van foglalva a szád, mert addig sem kell hallgatnom a hülyeségeidet! – Hyung felmarkolja a kaja maradékát, amit még nem tömött magába, és ránk csapja az ajtót, hogy elkezdhessen készülődni. Youngjae, mint aki jól végezte a dolgát, mellém fekszik, átveti a lábát az enyémen, a karját pedig szorosan a testem köré fonja. Nincs sok időnk a tanítás kezdetéig, amit bárminél jobban szeretnék elkerülni, de azt nem engedhetem meg, hogy a barátom eszét annyira elvegye a szerelem, hogy az érettségi előtt semmi másra ne koncentráljon a kapcsolatunkon kívül. Felsóhajtok, amikor a szája megint az enyémre talál, és beleveszek az érzetekbe, amit az egymáson való mozgásuk generál bennem, miközben az ujjai a tincseim közt barangolnak. Kétségtelenül ez életem legfantasztikusabb reggele, amit Jae még fantasztikusabbá akar tenni, amikor nyelvével óvatosan végignyal az ajkaimon, de hyung kiabálása tovaűzi a meghitt pillanatot. – Azonnal szedjétek rendbe a konyhát! Ha fél percen belül nem szivaccsal a kezetekben látlak titeket, el lesztek fenekelve, amit szerintem szívesebben fogadnátok egymástól, mint tőlem.

– Kapd be, hyung! – kiabálja alig érthetően Jae, mivel egy percre sem hajlandó abbahagyni az alsóajkam szívogatását.

– A bátyád vagyok, ami azt jelenti, hogy elég undorító lenne, ha én kapnám be, úgyhogy ha nem bánod, ezt a kiváltságot meghagyom Daehyunnak. De nem lesz mit bekapnia, ha tizenöt másodpercen belül nem tolod ide a segged. – Nevetve bontakozom ki Youngjae öleléséből, hogy egy szempillantás alatt a konyhában teremhessek. Tartozunk ennyivel hyungnak, hiszen minden költségünket ő állja, de legfőképpen azért, mert ő a világ legklasszabb bátyja. Lefogadom, hogy nem egy olyan család van, ahol a nagy tesó jól ellátja a kisebbik baját, amikor kiderül, hogy meleg, abban a reményben, hátha kiveri belőle a ferde hajlamot, de hyung a kezdetektől fogva az öccse mellett áll, annak meg kifejezetten örül, hogy én vagyok a párja.

– Lógjuk el az első órát, vagy akár az összeset! – mormolja Youngjae a tarkómra, miközben én nagy serényen suvickolom az általa bemocskolt serpenyőt. A konyhapulttal már végeztem, bár nem értem, mit csinált azokkal a tojásokkal, hogy mind ripityára tört, mielőtt a megfelelő helyre kerülhetett volna a tartalmuk. Vagy azokat már csak mérgében csapdosta a pulthoz, miután az előző adagokat sikeresen odaégette? Nem szabadott volna ilyen feladatot bíznom rá, hiszen a nagyinál is hasonlóképpen jártam a süti készítése után: nekem kellett eltűntetnem a pusztítása nyomait. El kell tekintenem a fogadásunktól, mert főzni még mindig jobban szeretek, mint takarítani!

– Gyerünk, kölykök! Lee bácsi ma nemcsak engem fog elfurikázni a munkába, hanem titeket is suliba, nehogy esetleg lógni támadjon kedvetek – harsogja hyung, amikor már minden csillog-villog.

– Nem vagyok egy hat éves pisis, akit el kell szállítani az iskolába! – háborog Jae, és durcás képpel, karba tett kézzel hátat fordít a bátyjának.

– Pedig pont úgy viselkedsz. Amúgy tudod te, hányan örülnének annak, ha nem a buszon kéne nyomorogniuk? Indíts! – Yongguk hyung az öccse vállára helyezi a kezét, és gyakorlatilag a kocsiig lökdösi. Ő beszáll az anyós ülésre, mi ketten pedig hátul foglalunk helyet, ami nincs ellenemre, mert legalább egész úton foghatom Jae kezét, aki végig azt motyogja az orra alatt, hogy mennyire elege van a testvéréből. Őszintén szólva örülök annak, hogy hyung nem hagyja őt elkanászodni. Szerintem sem hanyagolhatja el a tanulmányait, de amilyen hatással van rám, tutira két perc alatt levenne a lábamról, és simán elérné, hogy eldobva az elveimet a karjaiban töltsem az egész napot.

Eléggé nyűgössé tesz, hogy öt órát kell lenyomnom egyhuzamban Youngjae nélkül. Hogy kaphattam ilyen elcseszett órarendet? A nézésével is beérném, de amíg én matekon rohadok, ő irodalmon csücsül, és így tovább. Ráadásul általában olyan messze helyezkednek el egymástól a termeink, hogy a szünet fele elmegy, mire találkozunk. Nem tarthatnak komplettnek, amikor a csöngetést követően olyan sprintet vágok le, mint egy kilőtt puskagolyó, ami nem törődve az útjába kerülő akadályokkal száguld a célja felé. Egyik alkalommal úgy igyekeztem, hogy ott felejtettem a teremben a táskámat, de olyan is előfordult, hogy Youngjae meg én annyira siettünk egymáshoz, hogy elfutottunk a másik mellett a folyosón, aztán mire nagy nehezen összetalálkoztunk, egy gyengéd pillantás után szaladhattunk tovább, mert két perc múlva becsöngettek. Fárasztó ez a szerelem dolog, de tényleg! Éjszaka nem tudsz tőle aludni, a reggeledet a takarításnak kell szentelned, napközben olyan vagy, mint egy mérgezett egér a szünetekben, órán meg egyfolytában azon jár az eszed, hogy milyen szerencsés vagy, amiért ilyen piszok fáradtnak érzed magad.

Angolon végre megszánnak az égiek, mert azon kívül, hogy egy teremben lehetünk, sikerül egymás mellé ülnünk, ami mindkettőnk arcára földöntúli mosolyt varázsol. Nekem már az is elég, ha ilyen közel tudhatom magamhoz. Elkéri tőlem a tollam, amivel egy betűt sem ír le, ez a trükk csak arra szolgált, hogy megérinthesse a kezemet. Úgy teszek, mintha leejtettem volna valamit, és amikor lehajolok, végigsimítok a lábszárán, amitől kuncogásban tör ki. Lefirkantja a füzetébe, hogy alig várja az ebédet, mire egy apró bólintással felelek. Szerintem a hasamban lakozó pillangók úgysem fogják hagyni, hogy egyek, mert ők más valamire éheznek, de akkor legalább fesztelenül beszélgethetünk majd, és ha ügyesek vagyunk, többször érhetünk egymáshoz. Írásban megkérdezem tőle, hogy leadta-e a versét, de annak ellenére, hogy igen a válasza, az arckifejezéséből tudom, hogy eszébe se jutott, hogy miben állapodtunk meg tegnap.

Ha nem adod le, nem foglak megcsókolni többet.

Zsarnok!

Volt kitől tanulnom.

– Youngjae! – Mindketten összerezzenünk Yan tanárnő éles hangjára. A nálunk csupán pár évvel idősebb hölgyemény nem több százötven centinél, akiből általában mérhetetlen báj árad, de amikor felhúzzák őt a diákok, hirtelen házisárkánnyá lényegül át. Nem irigylem azt a férfit, akinek elnyeri a szívét, mert lehet, hogy már csak akkor fogja kimutatni a foga fehérjét, miután oltár elé vezeti őt. A barátom előveszi lehengerlő mosolyát, és minden angol tudását beleadja abba a mondatba, amit a tanárnő szemébe mond, de én tudom, hogy nekem szánja.

– I’m going crazy if I can’t kiss you at this moment. – Az osztály tagjai egy emberként kuncognak fel, és szerencsére a tanárnő arca sem arról árulkodik, hogy dühbe gurult volna.

– Mi történt veled, kedves Youngjae? Négy év alatt ez volt az első hibátlanul megfogalmazott mondatod. Ezért kérhetsz tőlem valami jutalmat. Esetleg írjak be neked egy ötöst?

– Ó, az túlzás lenne, tanárnő. Megelégszem annyival, ha az óra utolsó tíz percében elenged Daehyunnal együtt, mert egy kémiai projekten dolgozunk, amit még át kéne beszélnünk, mielőtt előadjuk az órán. – Természetesen semmilyen közös projektünk nincsen, ráadásul Yan kisasszony joggal mondhatná, hogy nem hiszi el, hogy nincs rá elég időnk, amikor náluk lakom, de valamiért nem köt bele Jae kérésébe, csak feltételt szab hozzá.

– Téged elengedlek az utolsó tíz percről, de Daehyun csak akkor mehet el, ha ő is elmond helyesen egy mondatot. – Ne már! Idegen nyelvet nem tanultam Hwangéknál, úgyhogy maximum a dalokból ragadt rám valamennyi, de azokat meg mostanában nem hallgatom gyakran, mivel Jae elkobozta a zene lejátszómat. Lázasan kutatok egy sor után az emlékeim között, de az a tény, hogy pillanatokon belül megcsókolhatom Youngjae-t, teljesen összekuszálja a gondolataimat, így egy hatalmas katyvaszon kívül más nem keletkezik a fejemben. Ráemelem a tekintetem a mellettem ülő fiúra, aki a mindenséget jelenti számomra, nincs mit szépíteni ezen, és kibököm azt, ami először eszembe jut:

– Because of you I’m the happiest guy in the world. – Ezúttal gúnyos morajlás hangzik fel az osztály részéről a szerintük nyálas megállapítás miatt, Yan tanárnő azonban elérzékenyülve pislog maga elé. Zavartan belelapoz a naplóba, hogy leplezze meghatottságát, mialatt olyasmit motyog, hogy bárcsak akkor is lettek volna hozzám hasonló fiúk, amikor ő járt iskolába. Felénk int, hogy elhagyhatjuk a termet, pedig még nem is az utolsó tíz percnél járunk, de mielőtt ezt megjegyezhetném, Youngjae felrángat a helyemről, és hálás mosolyok közepette az ajtó felé irányít.

Meg sem állunk addig, amíg el nem érünk a folyosó végén található mosdóig, ahol azon nyomban a falhoz présel, amint belépünk. A tűz, ami a szemében lobog, előbb melegíti fel a testem bármelyik kandallónál, és annak ellenére a lángok közé vetem magam, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a végzetemet fogják okozni.

– Nem bírom ezt a nyomást. Isten igazából meg akarlak csókolni, elegem van a futó puszikból, amikben eddig lehetett részünk. De tudnod kell, hogy te maximum a világ egyik legboldogabb sráca lehetsz, mert muszáj megosztoznod velem ezen a tituluson. Ugye tudod, hogy a vécés monokli után tartozol nekem egy vécés csókkal? Vagy többel. Számításaim szerint egy monokli úgy hatszáz csókkal ér fel. – Megremegek, amikor legkedvesebb ismerősként üdvözöl az ajka, de minden bizonnyal átok ül rajtunk, mert az újonnan beköszöntő varázst ezúttal a vécé lehúzása szakítja félbe.

– Felőlem meg is dughatod, csak várjátok meg, amíg kimegyek – ront ki az egyik fülkéből egy morcos fiú. Mialatt kezet mos, jobban szemügyre veszem, és rájövök, hogy ez a gyerek Baekhyun túszai között volt tegnap. Amikor megindul az ajtó felé, utána somfordálok, mert nem akarom, hogy Youngjae első tőlem kapott csókja a vécében csattanjon el. Tudom, hogy őt cseppet sem izgatja a helyszín, de én azt szeretném, hogy minden tökéletes legyen. A valódi első csókunk közben részeg volt, és fájdalom gyötörte, amire én sajnos tisztán emlékszem, de pont ezért tartogatok neki valami különlegeset erre az alkalomra.

– Borzalmas, ami este történt azzal a lánnyal… Hogy akaszthatta fel magát? Szerintem annál még az is jobb, ha beveszel egy csomó gyógyszert, vagy felvágod az ereidet, esetleg együtt fürdesz a hajszárítóval… Nem mintha öngyilkossági tippeket akarnék adni neked…

– Na idefigyelj, kis köcsög! Az, hogy ma nem nyomtam bele a fejedet a vécébe, még nem jelenti azt, hogy holnap sem fogom. És nehogy azt hidd, hogy én is olyan gyenge vagyok, mint az a csaj. Inkább nektek kéne elgondolkozni az öngyilkosságon, mert az rohadtul nem normális, hogy egyre több van a fajtátokból. – Hirtelen arra eszmélek, hogy Youngjae teljes erejéből nekimegy a gyereknek, és ahelyett, hogy leszedném róla, beszállok a püfölésébe. Nem fair a kettő az egy ellen felállás, de biztos vagyok benne, hogy bárki agyát elöntené a szar, ha arra bíztatnák, hogy ölje meg magát az érzései miatt. Mit ártott a mi „fajtánk” az ő „fajtájának”? Persze én voltam a hülye, amikor szóba elegyedtem vele, hiszen sokkal ésszerűbb lett volna elmagyarázni Jae-nek, hogy nem a pisi szagban akarok csókolózni vele. Annyira elkeserít, hogy ez a gondolkodásmód évek múltán sem fog kihalni az emberekből. 2012-ben és a köztes években is láttam arra példát, hogy bántották azokat, akik mások. De egyébként miért pont ránk aggatják a „más” jelzőt maguk helyett? Ki határozza meg azt, hogy mi a normális, és mi tér el attól? Véleményem szerint egy olyan ember, aki fizikailag vagy lelkileg bántalmazza a többieket, sokkal nagyobb károkat okoz, mint két egymást szerető férfi.

– Azonnal hagyjátok abba! Nem szégyellitek magatokat? Ketten támadjátok le a védtelen társatokat? Youngjae, a bátyád teljes mértékben átvette a szüleitek szerepét, Daehyun, téged pedig ismeretlenül befogadott, és így háláljátok meg neki, amit értetek tesz? Azonnal menjetek az alagsorba! Egész délután büntetésben lesztek, és még ebédet sem ehettek! – kiáltja az egyik tanár, aki eltávolít minket a hülye gyerek közeléből. Szólásra nyitom a számat, többször is, de a drága tanár úr nem hajlandó meghallgatni a védőbeszédemet. Nem engedi, hogy elmondjam, miket fröcsögött ránk az, aki az áldozat szerepében tetszeleg a szemében, bár ha sikerülne is vallomást tennem, valószínűleg akkor sem nekem hinne. Az az idióta nem kapott eleget tőlünk, így vidáman fog falatozni az ebédlőben, miközben azon röhög, hogy mi étlen rohadunk a büntiben. Aztán délután szabadon oda mehet, ahová csak akar, amíg Jae és én a négy falat leszünk kénytelenek nézni. Nincs igazság ezen az átkozott bolygón, ezt nem győzöm elégszer elismételni! De legalább azzal az emberrel ragadok az iskola épületén belül, akivel még a büntetés is jutalomnak számít, úgyhogy befejezem a panaszkodást, és inkább neki szentelem a figyelmemet.

– Nem olyan rossz az, hogy be lettünk ide zárva – mondja Youngjae ábrándos arckifejezéssel, és minden bizonnyal ugyanarra gondol, amire én. – Tudod, egész nap azon járt az eszem, hogy vajon jobban csókolsz-e Himchannál. – Megrökönyödve tolom el magamtól, amikor hozzám akar bújni, mire elmosolyodik a reakciómon. Kicsit felnagyítom a sértettségemet, de tényleg kiakaszt a megjegyzése, még ha csak poénnak is szánta.

– Az árvaházban csókkirály volt a becenevem. Mindenki végigsmárolt mindenkit, és pontozás alapján engem választottak meg bajnoknak. – Rajtad kívül még senkivel sem csókolóztam, de remélem, felül tudom múlni az exedet.

– Valóban? Majd én megmondom, hány pontot érdemelsz. – Egyszerre látok dühöt és huncutságot a szemében, úgyhogy nem tudom eldönteni, hogy bevette-e a mesémet. Szorosan átölel, és kérdés nélkül a számra tapad, amit egyáltalán nem bánok. De a sors valamiért mindig úgy szövi kusza szálait, hogy megrekedjünk ezen a ponton, ugyanis az ajtó nyílása szétrebbenésre késztet minket.

– Srácok, ti is itt vagytok? Egy idióta leribancozott, ezért felpofoztam, de már volt egy monoklija, csak nem tőletek kapta? – huppan le Bora a mellettünk lévő székre. Youngjae magában pufog, amiért ismét bojkottálva lett az a tevékenység, amire legjobban vágyik, amíg én elmesélem a lánynak a történteket. – Amúgy nyugodtan folytassátok, amit elkezdtetek. Arrébb ülök, és belemerülök a könyvem olvasgatásába, úgyhogy nem fogok zavarni – villant ránk egy cinkos mosolyt. Jae persze rögtön kapna az alkalmon, de nekem nem áll szándékomban úgy smárolni, hogy az anyám néhány méterre ücsörög tőlünk. Simán kinézem belőle, hogy felpillantana a könyvéből, hogy rajtunk legeltesse a szemét, ami szörnyen lohasztóan hat rám.

– Azt hittétek, hogy a büntetés alatt kedvetekre ölelgethetitek egymást? Ti ketten vonuljatok el a terem két legtávolabbi sarkába – utasítja az a tanár, aki szemtanúja volt a verekedésünknek. Nem is tudom, hogy gondolhattuk azt, hogy nem osztanak be mellénk egy felügyelőt, hisz a nélkül konkrétan bármit megtehetnénk, ami nem igazán passzol a büntetés fogalmához.

– Ha egy lányt ölelgetnék, tőle is elválasztana? Vagy csak a homofóbia beszél magából? – kérdezi Youngjae háborogva, miközben levágja a székét a kijelölt helyre.

–  Természetesen egy lánytól is elválasztanálak, mert az iskola területe nem szerelmeskedésre való.

– Na jó, meséljetek valami szépet nekem, fiúk! Ha már az én szerelmi életem egyenlő a nullával, legalább a tiéteknek hadd örüljek – kéri Bora becsukva az ölében tartott könyvet. Jae továbbra is duzzog a tanár parancsa miatt, így rajtam a sor, hogy megpróbáljam valahogy felvidítani őt.

– Képzeld, azt mondta nekem, hogy kíváncsi arra, hogy jobban csókolok-e az exénél.

– Legalább én csak egy emberrel tudlak összehasonlítani, nekem viszont egy árvaháznyi gyerekkel kell felvennem a versenyt. – Úgy tűnik, Youngjae mégiscsak elhitte a sztorimat, mert olyan morcos képet vág, amit nem lehet megjátszani. Legszívesebben odamennék hozzá, és egy csókkal bizonyítanám be, hogy butaságokat beszél, de a felügyelőnk szigorú pillantása a székemhez szegez.

Az órák keservesen lassan múlnak. Végzek az összes házimmal, még egy szorgalmi feladatot is bevállalok, pedig ilyet soha nem szoktam csinálni, de nem tudok elég lassan dolgozni, így marad egy csomó szabadidőm. Bora olvas, Youngjae viszont semmit nem csinál ez idő alatt a morgolódáson kívül. A tanár biztosít minket arról, hogy ő sem szívesen pazarolja ránk a délutánját, és nyomatékosan megkér arra, hogy kerüljük el a büntetéshez vezető balhékat. Amikor nagy nehezen véget ér a fogság, Bora elhív magához, mert meg szeretné mutatni az új cuccokat, amiket a babának vett. Jae-nek is velünk kéne tartania, de ő szó nélkül ott hagy, amikor beszállok a lány kocsijába, és a busz felé veszi az irányt.

Boráék házában nagy meglepetés ér. A nagymamám nyit nekünk ajtót, aki kezdetben ridegen viselkedik velem, de szerintem ez csak annak tudható be, hogy attól fél, hogy egy újabb olyan pasi vagyok, aki bántani fogja a lányát. Bora egyből a szobájába akar vinni, de én leülök a konyhába, hogy beszélgetést kezdeményezzek az asszonnyal, aki furán méreget, és nemigen akar kötélnek állni. Amikor észreveszem, hogy érdeklődve pillant a tévében sugárzott filmre, arról kezdek csacsogni, és olyan információkat osztok meg vele, amiről ő még nem is tudhat. Sikerül felkeltenem a figyelmét, és legalább fél órás eszmecserét folytatunk, ami Borának szemmel láthatóan tetszik. Türelmesen hallgat, nem szól közbe, hadd bontakozzunk ki, és elmosolyodik, amikor az anyukája szívből jövően felnevet a parodizálásomon.

–  Kislányom, jövő hétvégén lesz a nővéred esküvője. Vennünk kell majd neked egy ruhát rá.

– Én oda el nem megyek! – kiáltja Bora feldúltan, és felrohan a lépcsőn megfeledkezve rólam. Kimentem magam a nagyi előtt, hogy a nyomába eredhessek, de mire a szobájába érek, ő már az ágyán fekszik összegömbölyödve, könnyek közt.

– Hé, ha nem mennél el, azzal szívességet tennél nekik. Ott leszel, és túl fogod ragyogni a menyasszonyt a szépségeddel. Majd én segítek neked ruhát választani. A vőlegény bánni fogja, hogy nem téged vesz el. Sőt, mit szólnál ahhoz, ha elkísérnélek? Én sokkal helyesebb vagyok, mint az a barom, úgyhogy mindenki rád irigykedne a jóképű lovagod miatt. – Bora felnevet, és átöleli a nyakam, miközben a fejét a mellkasomba fúrja.

– Ha jobban belegondolok, hasonlítasz rá… – jegyzi meg elmerengve. Komolyan? Amikor nekimentem, annyira elvakított a düh, hogy nem tudtam ilyenekkel foglalkozni, de ahogy visszaemlékszem a képre, amit a fiókban találtam, Borának igaza van. Nem akarok arra a szemétládára hasonlítani, még külsőre sem!

Amikor hazaérek, Youngjae-nek hűlt helyét találom. Kicsit sokáig voltam Boránál, mert addig nem akartam otthagyni, amíg teljesen meg nem nyugodott, de buszozás helyett inkább futottam a házunkig, mert úgy gondoltam, úgy gyorsabban itthon leszek. Alig vártam, hogy erősen magamhoz szoríthassam, erre azzal kell szembesülnöm, hogy hyung azt mondja, átment Jonguphoz, mert unatkozott. Rám tör a féltékenység, ezért őrült módjára vágtatok ki az öreg tragacshoz, amihez eddig egy jó szavam sem volt. Tudom, hogy badarság, de azt veszem a fejembe, hogy Youngjae azért ment át Jonguphoz, hogy megcsókolja. Egész nap smárolni akart, és mivel én nem voltam kéznél, úgy gondolhatta, ha nincs ló, szamár is jó, bár ez egyikünkkel szemben sem fair. Vagy szimplán úgy döntött, bővíti az általa megcsókolt személyek listáját, mivel azt hiszi, hogy én már egy csomó embert lekaptam, és fel akar zárkózni hozzám.

– Mi lenne, ha Amandának hívnálak? Állítólag imád a gazdád, mégsem nevezett el… – mormolom a kocsinak intézve a szavaimat, amikor beindítom a motort. Emlékszem, kinevettem anno Youngjae-t, amikor úgy bánt az autójával, mintha egy élőlény lenne, de most szükségem van arra, hogy azt képzeljem, hogy hallja, amit mondok. – Ne fulladj le, kérlek! Oda kell érnem, mielőtt a gazdád felindulásból olyat tenne, amit később megbánna. Segítesz nekem boldoggá tenni őt, igaz? Ha jól viselkedsz, holnap lemoslak, veszek új huzatokat az ülésedre, mert ahogy látom, ezek már elég kopottak… Esetleg szeretnéd, ha a szomszéd kocsija mellé parkolnálak le? Akkor egész éjszaka flörtölhetnétek, mit szólsz?

Remegő térdekkel szállok ki a járgányból, ami mindvégig hősiesen helyt állt. Büszkén megveregetem a motorháztetőt, mielőtt elindulnék, és próbálok erőt gyűjteni, mire belépek abba a házba, aminek hyung adta meg a címét. Az erő azon nyomban megszáll, amikor a nyitott ajtón át meglátom a pasimat túlságosan közel hajolni egy olyan pasihoz, aki nem én vagyok, ezért meggondolatlanul gyorsan szelem át a köztünk húzódó távolságot, hogy hisztis dívákat megszégyenítve közéjük vethessem magam.

– Van egy egér otthon… Hyung teljesen kiakadt… Haza kell jönnöd! – Egész úton azon filóztam, milyen indokkal csaljam el innen Jae-t, erre pont egy ilyen baromsággal kellett előrukkolnom? Youngjae sietősen elbúcsúzik Jonguptól, és követ a kocsijáig, bár látszik rajta, hogy nagyon mérges, és hogy még véletlenül sem hiszi el az egeres történetet.

– Féltékeny vagy, drágám? – érdeklődik szarkasztikusan, amint beszáll a volán mögé. Még szerencse, hogy azon nem akadt ki, hogy én vezettem a kicsikéjét, bár később még ezért is kaphatok. Tisztában vagyok vele, hogy hülyét csinálok magamból, de óhatatlanul kibuknak belőlem azok a mondatok, amiknek nem szabadna elhagyniuk a számat.

– Egész nap rá voltál kattanva a csók témára. Sajnálom, hogy kicsit tovább maradtam Boránál a kelleténél, de kiborult a nővére jövő heti esküvője miatt. Téged is hívott, te viszont ahelyett, hogy velünk jöttél volna, meglátogattad Jongupot. Ennyire ki voltál éhezve? Úgy gondoltad, ha én nem érek rá, ő is megteszi?

– Te miről hadoválsz? Hallod magad egyáltalán? Az tény, hogy nem volt kedvem a lányos csevegéshez, ezért beugrottam Jonguphoz, akivel a történtek ellenére barátok maradtunk. De hogy feltételezheted azt rólam, hogy… Tudod mit? Eszem ágában sem volt olyasmit csinálni, amivel meggyanúsítottál, de hirtelenjében kedvet kaptam hozzá! – Youngjae dühösen vágja rám a kocsi ajtaját, én pedig némán végignézem, ahogy határozott léptekkel visszanyargal a házba. Tudom, hogy igazat mondott. Nem azért jött ide eredetileg, hogy a kapcsolatunk első napján megcsaljon, azonban annyira kivertem nála a biztosítékot, hogy simán előfordulhat, hogy beváltja a fenyegetőzését.

Utána indulok, mert ezt nem hagyhatom annyiban. El kell érnem, hogy megbocsásson, és minden ott folytatódjon, ahol a bünti előtt félbeszakadt. A kapu előtt megpillantom azt a kislányt, akivel Jongup múltkor a moziban volt, az unokahúgát. Már akkor is úgy meredt rám, mint egy felbőszült kölyökkutya, de úgy tűnik, ezt az ijesztő nézését továbbfejlesztette, hogy a következő találkozásunkkor bemutathassa nekem. Vajon csak engem tisztel meg vele, vagy azért másokat sem kímél alkalomadtán? Ahogy itt áll csípőre tett kézzel, felszegett fejjel, tényleg olyan benyomást kelt, mint egy házőrző kutya, aki a területét védi. Muszáj folyton ilyen csitrikbe botlanom?

– Nem mehetsz be oda! Szeretem oppát, oppa pedig szereti azt a fiút, úgyhogy nem zavarhatod meg őket.

– Ki a kedvenc énekesed? – Összevont szemöldökkel pillant rám, mintha azon gondolkozna, hogy problémáim vannak-e értelmi szinten, amiért a semmiből ilyeneket kérdezek tőle.

– George Michael. – Kicsit meglepődöm, mert én Bruno Marsra számítottam, de aztán rájövök, hogy Bruno kábé egyidős lehet ezzel a kiscsajjal, úgyhogy még idejében elfojtom meghökkent hozzászólásomat.

– Ha George ellátogatna az iskolátokba, engednéd, hogy az osztálytársaid körülrajongják, vagy félrelöknéd őket, hogy te üdvözölhesd őt először? – A gyerek már megint gondolkozó fejet vág, de egy kis szünet után szerencsére kedvező választ kapok:

– Félrelökném a többieket, hogy én ölelhessem át.

– Egyetértek veled. Tudod, Youngjae az én George-om. Ne haragudj, de félre kell löknöm az oppádat! – Mielőtt beleköthetne zseniális magyarázatomba, magabiztosan eltolom őt az utamból, hogy akadály nélkül újra Jongupék nappalijában lehessek. Tutira meghaltam volna, ha arra érkezem, hogy éppen egymás szájában kutakodnak, de ehelyett csak két csalódott szempár pillantását érzem magamon. Jongup azért néz így, mert újfent sikerült megzavarnom a próbálkozását, Jae pedig bennem csalódott, ami szomorúsággal jár át.

– Még mindig nem fogtátok meg az egeret? – kérdezi Jongup cinikusan, mire határozottan megrázom a fejem.

– Nem tudom, Youngjae mondta-e neked, de ő és én járunk. Elismerem, hogy hülyén viselkedtem, de kérlek, gyere haza velem! – fordulok a barátomhoz, aki egy fokkal kedvesebb tekintetre vált.

– Hogy mondta-e? Egész délután rólad beszélt! Elég unalmas volt, hogy végig az ő Daehyunjáról áradozott. – A bűntudat egy csapásra elhatalmasodik bennem. Hogy hihettem egyetlen percig is azt, hogy másra vágyik rajtam kívül? Egy barom vagyok, ezért megérdemelném, hogy ne álljon velem szóba soha többé. Önmarcangolásomból Youngjae érintése ránt ki, aki finoman a kezembe csúsztatja az övét, hogy újra a kocsinál kössünk ki. Inkább befogom a számat, nehogy úgy járjak, mint előbb, és Jae mérgében visszamenjen abba a házba. Az ablakon kibámulva egy újabb csalódott pillantással szembesülök, ami ezúttal a kis unokahúghoz párosul. Elhiszem, hogy boldognak akarja látni a bácsikáját, de azt még nem értheti, hogy az nem elég, ha csak az egyik fél szereti a másikat.

– Mielőtt hazamennénk, elviszlek valahova. – Bólintok, bár nem kérdésnek, hanem kijelentésnek szánta előbbi mondatát. Fogalmam sincs arról, hova fog vinni, de nem ellenkezek vele, mert a békességre törekszem a nap fennmaradó részében. Szótlanul autókázunk, de a kezemet nem engedi el, ami tartja bennem a lelket. Úgy mondanék neki valamit, de félek, hogy ma csak butaságokat hordanék össze, ezért inkább csatlakozom a rádióból halkan szóló zenéhez a dúdolásommal.

Kíváncsian kémlelek körül azon a környéken, ahol még sosem jártam ezelőtt. Nem volt túl hosszú az út, mégsem tűntek ismerősnek az idevezető utcák. Nincs kedvem kiszállni, mert valamiért úgy érzem, nem fogok örülni annak, ami itt vár rám. Mivel még mindig az anyós ülésen kuporgok, Youngjae megkerüli az autót, hogy kinyissa nekem az ajtaját, hátha azzal kiszállásra ösztönöz. Amikor kikászálódok, közel s távol nem látok se egy éttermet, se egy kávézót, vagy bármi olyan helyet, ahol romantikázhatnánk, szóval nem értem, hogy mit keresünk itt.

– Ehhez a pszichológushoz jártam hosszú hónapokon át a szüleim halála után. Beszélgess vele! Szerintem szükséged van rá, mert árvaként gondot okoz neked a kötődés. Hidd el, meg fogsz könnyebbülni, miután mesélsz egy kicsit az életedről. – Egy ház ötödik emeletén lévő lakása előtt ácsorgunk, amikor Youngjae közli a tényeket. Annyira felidegesít azzal, hogy ide merészelt hozni, hogy egy istenes lecseszésre nyitom a számat, és nem érdekel, hogy ha meg fogom bántani a kifakadásommal. De mielőtt szóhoz juthatnék, megjelenik az ajtóban egy harmincas évei elején járó nő, aki bájosan mosolyogva beljebb invitál. Rég nem látott ismerősként üdvözli Youngjae-t, aki néhány mondat váltása után elbúcsúzik tőle, nekem pedig odasúgja egy aprócska csókot követően, hogy a kocsiban vár.

– Biztos nehezen tudod feldolgozni az árvaságot, meg azt, hogy ráébredtél arra, hogy a fiúkhoz vonzódsz. – A falon ketyegő órát bámulom, és együtt számolom a mutatóival az idő múlását. Nem vagyok hajlandó a nőre nézni, pedig nem ő a hibás, ő csak a munkáját végzi. A kanapé, amire leültetett, kényelmes, a süti, amit elém rakott, finom, a szobában jó meleg uralkodik, úgyhogy nincs okom panaszra, nem igaz? Fél órát töltök megkukulva, amíg a pszichológus mindenféle kérdésekkel próbál szóra bírni. Azt hiszem, ideje stratégiát váltanom, mert ha így folytatom, még éjfélkor is a mutatók járását fogom figyelni.

– Ja, meleg árvának lenni nagyon szar. De tudja, hogy mi rosszabb ennél? Időutazó meleg árvának lenni. Visszajöttem az időben 2012-ből, hogy megmentsem az anyám életét. A születésemkor kinyírták, ezért lettem árva. Ha őt megmentem, legalább ezt a részt kipipálhatjuk, meg vele együtt az időutazást is, hiszen ha felülírom a történteket, az sem fog létrejönni. Egy hiba azonban mégiscsak becsúszott ebbe a korszakalkotó tervbe. Szerelmes lettem a volt páciensébe. De ez a szerelem lehetetlen, mert ha a küldetésem véget ér, vissza kell mennem a saját időmbe, míg Youngjae itt marad, és maximum a bébi énemet babusgathatja. Tud követni? Higgye el, hogy rég feldolgoztam azt, hogy a fiúkhoz vonzódom, de azon nem vagyok képes túltenni magam, hogy Youngjae-vel elveszítjük egymást. De ezt nyilván nem mondhatom el neki, mert bolondnak nézne, ahogy most maga is bolondnak tart. Dióhéjban ennyi lenne, vagy esetleg szeretné, hogy folytassam? – A nő zavartan felnevet, és jobb híján a körmét kezdi rágcsálni. A beszámolóm elején serényen sercegett a tolla az előtte fekvő füzet lapján, de úgy a harmadik mondatomnál befejezte a jegyzetelést, és inkább átváltott a tátott szájjal való bámulásra.

– Nos, két opció lehetséges. Az egyik, hogy a nehéz gyerekkor egy fantáziavilágba kergetett, aminek segítségével könnyebb volt átvészelni a nehéz napokat. De elég okos fiúnak látszol, úgyhogy szerintem arról van szó, hogy ezzel a mesével akarsz lerázni.

– Maga meg egy nagyon okos pszichológus, gratulálok! Milyen ügyesen kitalálta, hogy a szabadulásom reményében hozakodtam elő egy ilyen képtelen sztorival. Remélem, belátja, hogy nincs szükségem agytúrkászra, és ezt megnyugtatásképpen elmondja a barátomnak is, mert ha magához kell járnom a jövőben, minden alkalommal ehhez hasonló mesékkel fogom fárasztani.

Amikor leérek az utcára, szó nélkül indulok egy buszmegálló keresésére. Youngjae utánam kiált, de szándékosan megszaporázom a lépteim, mert ha most a szemem elé kerülne, nem tenné zsebre a véleményemet. Sosem haragudtam még ennyire rá. Hogy cipelhetett el kérdés nélkül egy ilyen helyre? Mindig is utáltam a pszichológusokat. Ott vannak a barátok arra, hogy meghallgassák az embert, és hogy tanácsot adjanak, minek erre egy valag pénzt kidobni? Inkább vett volna abból az összegből valami olyan dolgot, ami az összetartozásunkat jelképezhetné. Az, hogy idehozott, számomra azt mutatja, hogy úgy gondolja, segítségre van szükségem. De nekem egyedül rá van szükségem, a szerelmére, a megértésére, a vidámságára, amikből ma igen keveset tapasztaltam. Hogy romolhatott el ennyire ez a nap?

Azt se tudom, hol vagyok, ezért tévelygek egy kicsit, mire képbe kerülök. Nincs kedvem otthon lenni, így leülök egy padra, és előveszek pár lapot a táskámból, amik Hwang naplójának részleteit tartalmazzák. Azért tettem be reggel, mert tudtam, hogy unatkozni fogok az órákon, és ezzel akartam lekötni magam, hogy ne vágyakozzak folyamatosan Youngjae után. Most a haragomról kéne elterelnem a figyelmemet, és remélhetőleg mire az olvasnivaló végére érek, lenyugszom annyira, hogy békében tudjak hazamenni.

Felkapom a fejem egy érdekes bejegyzésre, ami a mai dátummal van ellátva. El sem hiszem, hogy ekkora szerencse ért! Legalább a küldetés pozitív kicsengése kompenzálhatná az elmúlt órák pocsékságát. Hwang leírja, hogy pontosan melyik helyen fog tartózkodni ezen az estén, sőt, két legyet üthetek egy csapásra, ugyanis a fiával fog találkozni egy bárban, ami számításaim szerint nincs olyan messze. Továbbá azt is papírra vetette, hogy azon a helyen megkéselik, amibe sajnos nem fog belehalni, legalábbis ha szerény személyem nem nyomja még mélyebbre azt a kést a mellkasába.

Nem telik sok időbe, hogy az említett bárhoz érjek, melynek egyik asztalánál izgatottan foglalok helyet. Semmi gyanúsat nem vélek felfedezni, ezért rendelek egy vodka tonikot, úgysem kell attól tartanom, hogy meg fog ártani. Nagyban kortyolgatom az egyébként borzalmas ízű löttyöt, amit csak azért iszom, hogy ki ne nézzenek innen, amikor észreveszem az én Youngjae-met belépni az ajtón. Nem elég, hogy akaratomon kívül elvitt egy pszichológushoz, még követett is? Az kizárt, feltűnt volna, ha azzal a tragaccsal a nyomomba szegődött volna. Akkor megint az a terve, hogy lerészegedjen. Múltkor is alkoholba fojtotta a bánatát, és most, hogy veszekedtünk, egy újabb okot szolgáltattam arra, hogy leigya magát. A francba, édes! Miért kell keresztbe húznod ezt a nagyszerű lehetőséget? Nincs elég másik bár a környéken?

– Szia kicsim! – ülök le mellé, miközben óvatosan elveszem előle a félig üres poharat, hogy egy húzásra eltűntessem a tartalmát. Döbbenten pislog rám, látszik rajta, hogy nem tudja hova tenni, hogy mit keresek itt. Hát nem csodálatos ez a végzetnek csúfolt valami? Egy helyre terelt minket, hogy tisztázzuk a félreértéseket, és hogy ne tartson túl sokáig a mosolyszünet köztünk. Örülök, hogy itt van, hogy végigsimíthatok az alkarján, hogy már nem meglepetten, hanem csupa gyengédséggel a szemében néz rám… – Nem akarom, hogy úgy végződjön ez a nap, hogy nem békültünk ki. Ma annyira kaotikusan alakultak a dolgok, de tudnod kell, hogy nekem is az volt minden vágyam, hogy zavartalanul kettesben lehessünk, csak valamiért nem akart összejönni. Sajnálom, hogy alaptalanul meggyanúsítottalak, soha többé nem fogok ilyet tenni. De ígérd meg, hogy te sem küldesz többet dilidokihoz! Az igaz, hogy bolond vagyok, de ezen egy orvos nem tud segíteni. Megőrülök érted, úgyhogy ezen csak te segíthetsz. – Érzem, hogy végre teljes mértékben ellazul, amikor visszaszökik csibészes mosolya az arcára. Közelebb hajolok hozzá, mert már én is rendesen ki vagyok éhezve arra a várva várt csókra, de mielőtt a szájához érinteném az enyémet, egy másodpercre félrenézek, és ez a röpke pillanat elég ahhoz, hogy megint visszavonulót fújak.

Az ablakon keresztül látom, hogy Hwang ott áll a bár előtt, és hamarosan az az alak is felbukkan mögötte, aki le fogja szúrni. Ezek az elcseszett időzítések! Ha most nem csókolom meg Youngjae-t, ki fog bukni, és ki tudja, meddig játszhatom ezt, mert félő, hogy egyszer bele fog unni, és akkor tényleg felkeresi majd Jongupot. Ez a végzet mégis ellenem van! Biztos azért szívat, mert az első csókunkat kitöröltem Youngjae emlékezetéből, és úgy vélekedik, hogy emiatt nem érdemlem meg, hogy még egyszer átéljem azt a mámort. De az a helyzet, hogy nem szalaszthatom el ezt a lehetőséget, mert mi van, ha nem lesz még egy ilyen alkalom. Csupán abban bízhatok, hogy Jae meg fog érteni, és vár még rám néhány percet.

– Édesem, ne borulj ki, kérlek, de el kell intéznem valamit. Gyors leszek, és amint végzek, életed legfantasztikusabb csókjában foglak részesíteni. Ne mozdulj innen, mindjárt jövök!

– Számon fogom kérni – mutogat a szájára, ha esetleg nem érteném meg a célzást.

Céltudatosan baktatok a csávó mögött, arra a pillanatra várva, amikor előrántja a kést. Ez hamarosan be is következik, de nem vetem rá rögtön magam, amint megcsillan a bentről kiszűrődő fény a pengén, csak akkor cselekszem, amikor pár centire megáll Hwang bordáitól. Rettentő nagy késztetést érzek arra, hogy elkapjam a férfi kezét, és együttes erővel olyan mélyre szúrjuk az oldalába a kést, ahonnan már nincs visszaút, de akkor beugrik a Youngjae-nek tett ígéretem. Ha most megölném Hwangot, mindennek vége lenne. Valószínűleg automatikusan visszakerülnék 2012-be, ahol a múlt megváltoztatása miatt ezúttal nem árva lennék, Bora idősebb énje fogadna, aki nem barátnőmként, hanem anyukámként tekintene rám. És ott lenne Youngjae bácsi, akit talán keresztapámnak választott a születésemkor…

Egy határozott rúgással eltávolítom a támadó kezéből a fegyverét, és egy jól bevitt ütéssel a földre kényszerítem. Tudom, hogy nemsokára el fog jönni a búcsú pillanata, de jelenleg még nem vagyok felkészülve rá. Lövésem sincs arról, hogy fogok Youngjae szemébe nézni, aki anyukám legjobb barátjaként majdnem húsz évvel idősebb lesz nálam. Hogy fogom elviselni, hogy amíg én minden egyes érintésre tisztán emlékszem, ő csak a barátnőjének aranyos fiacskáját látja bennem? Hogy fogom tudni tétlenül végignézni, hogy például Jonguppal él, és meg sem fordul a fejében, hogy másképp érezzen irántam? Előbb-utóbb végre kell hajtanom anyukám kérését, hiszen arról semmiért nem tennék le, hogy az ő életét megmentsem, de addig még húzhatom egy kicsit az időt.

– Megmentettél attól az elmebetegtől – hallatszik fel Hwang hangja a hátam mögött. Kiráz a hideg, amiért újra szemtől szemben állok vele, de magabiztosan a tekintetébe fúrom az enyémet, mert egy új terv születik meg a fejemben. El fogom érni, hogy a bizalmasává tegyen, így könnyűszerrel a pokolra küldhetem, amikor a kedvem tartja. – Te egyidős lehetsz a fiammal. Abban a reményben jöttem ma ide, hogy megismerhetem őt, de talán majd egy másik alkalommal…

– Micsoda véletlen! Maga nem ismeri a fiát, én meg az apámat. – Hihetetlen, hogy úgy beszélgetek ezzel az emberrel, hogy azt se tudja, ki vagyok. Ő biztos nem kételkedne az időutazásos sztoriban, mint a pszichológus. Büszkeséggel töltené el, ha elárulnám neki, honnan jöttem, de eszem ágában sincs megadni neki ezt az örömet. Sajnos a fiával azért nem találkozhatok, mert a napló szerint eredetileg ő mentette meg a késelést követően, de a közbeavatkozásomnak köszönhetően erre már nincs szükség. Viszont ha mellé szegődöm, egyszer a fiúval is összefuthatok.

– Éppen tegnap vesztettem el a jobb kezemet, esetleg a helyére léphetnél. Itt van a névjegyem, keress fel, miután átgondoltad. – Bingó! El sem hiszem, hogy ilyen egyszerűen ment. Ha tudná ez a barom, hogy csak azért mentettem meg az életét, hogy később saját kezűleg olthassam ki… Én leszek a bárány bőrbe bújt farkas, aki csak a megfelelő pillanatra vár, hogy ledobhassa magáról az álcáját. Mielőtt megölném, az arcába fogom köpni, hogy én vagyok a kedvenc teremtménye, hogy úgy távozzon el a másvilágra, hogy tudatában van annak, legyőzte az, akit éveken keresztül marionett bábuként mozgatott. Ha több filmet nézne, akkor rájöhetne, hogy a „szörnyek” általában a megalkotójuk ellen fordulnak a végén…

Amikor visszamegyek a bárba, Youngjae mosolyogva fogad. Úgy érzem magam, mintha egy olyan könyvet olvasnék, aminek előre tudom a befejezését. Hogy élvezhetném a fejezeteket, ha tisztában vagyok azzal, hogy mit fog tartalmazni az utolsó? És mi lesz, ha évek múltán, ahogy a kis Daehyun cseperedik, egyre jobban fog rám hasonlítani, és ezzel feltépi Jae addigra beforrott sebeit? Megannyi kérdés, melyeknek válaszát még szeretném elkerülni. Megérdemlem azt a cseppnyi boldogságot, ami ebben a kis időben adatik nekem. Nem kergetek hiú ábrándokat azzal kapcsolatban, hogy a történet egy váratlan fordulat következtében happy enddel fog véget érni, de megpróbálok úgy tenni, mintha egy tudatlan olvasó lennék, aki drukkol a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” zárásnak.

– Hogy menthetted meg annak a patkánynak az életét? Ezt megkeserülöd! – Halálra rémülök, amikor az előző fickó rám szegezi a kését. Lefagyok az ijedtségtől, de szerencsére Youngjae gyorsan kapcsol, és megszorítja a kezem, hogy annál fogva kivonszoljon a helyről, és futásnak eredhessünk. Nagy siettünkben addig fel sem tűnik, hogy az úttesten rohanunk, amíg egy száguldozó autó kis híján el nem csap minket, ami elől Youngjae megint elránt, melynek következtében az út mellett húzódó füves területen landolunk. Még jó, hogy nem a betonra estünk, sőt, nekem van a legklasszabb dolgom, mert a fű helyett Jae testén kötöttem ki.

Mindketten gondolkodás nélkül vesszük birtokba egymás ajkait, és ezúttal nem állunk meg egy ártatlan szájra puszinál. Youngjae nyelve megállíthatatlanul tör előre, hogy végre minden lehetséges módon feltérképezhesse a számat. Érzem, ahogy az egész napos feszültség kiszáll belőle, amikor mohón viszonzom a csókját. Autók suhannak el mellettünk, motoszkálás sejlik fel a bozótból, de még véletlenül sem engedjük el egymást, hogy meglessük a hang forrását. Amikor a feje két oldalán a talajra tenyerelek, valami megszúr, de az a kis kellemetlenség eltörpül a hatalmas boldogsághoz képest, ami szétárad az ereimben. Az első csókunknál kétségbe voltam esve, de mostanra sikerült elűznöm a körülöttem ólálkodó démonokat, hogy teljes lényemmel átadhassam magam ennek a csodának. A kókusz likőrös íz sem volt rossz, de az enyhén mentolos utóhatás valamiért sokkal jobban bejön. Remegés fut át rajtam, amikor felhangzik apró nyögése, amiből még többet akarok hallani, ezért erősebben szívom meg a nyakát, aminek meg is lesz a hatása.

–  Nos, jobban csókolok, mint Himchan? – mormolom a kulcscsontján lévő puha bőrre.

– Ha pontoznom kéne, akkor 10-ből 11-et kapnál – vigyorog rám diadalittasan, mire csak egy szemrehányó pillantást kap tőlem.

– Ezzel nem a kérdésemre válaszoltál – jegyzem meg kissé sértődötten, de belém fojtja további panaszáradatomat azzal, hogy ismét összeforrasztja az ajkainkat.

– Amióta megismertelek, újjászülettem, ezért nem emlékszem olyan jelentéktelen dolgokra, mint Himchan csókjai, mert a tiéid egy csapásra elfeledtették velem azokat. – A vállába temetem az arcom leplezve zavaromat, amit nem sokáig hagy, mert a hajamnál fogva finoman felhúzza a fejem, hogy az előbbieknél egy lágyabb csókkal ajándékozhasson meg. Hideg ujjait egy-kettőre felmelegíti túlforrósodott bőröm, amikor rátalálnak csupasz hátamra a dzseki meg a póló alatt. Ő jobban fázhat a hűvös talajon, ezért pozíciót váltva felülök, hogy az ölembe húzhassam. A mögöttünk magasodó öreg tölgyhöz támaszkodom, és átveszem a hatalmat Youngjae felett, amikor egy apró alsóajkára mért harapás után én irányítom a csókot. Folyamatos nyöszörgése vadabbá tesz, aminek köszönhetően lassan lehámozok róla mindent, ami a felsőtestét takarja, de megálljt kell parancsolnom magamnak, mert nem mondható melegnek a március végi éjszakai levegő.

A közelünkben leállítják az egyik autó motorját, ez által a lehúzott ablakokon keresztül tisztán halljuk az Aerosmith What It Takes című számát. A kocsiban tartózkodó társaság rázendít a nótára, ami inkább hat artikulálatlan vonyításnak, mint éneklésnek. Rávillognak a mellettük elsuhanókra, ezzel valódi diszkó hangulatot kölcsönöznek nekünk, és aláfestő zene gyanánt még a dudára is rátenyerelnek párszor. Igazán nyomathatnának valami vidámabb dalt, meg abbahagyhatnák ezt a fülsértő kornyikálást, valamiért mégis bejön ez a szürreális szituáció. Az álmaimban gyertyák és virágok vettek minket körül, de be kell vallanom, hogy az túl snassz lett volna, úgyhogy ezt nem cserélném el semmiért. Ha másképp is hatást tudnék gyakorolni az időre, például meg tudnám állítani, biztos, hogy örökre ebbe a pillanatba fagyasztanám magunkat. Bárcsak meggátolhatnám valamilyen módon, hogy tovaszálljon ez a csodálatos kép!

– Meg akartam teremteni a legtökéletesebb körülményeket az első csókunkhoz, erre itt fagyoskodunk a földön, miközben egy részeg alak pár méterre tőlünk a bokorba vizel… Ennél borzalmasabb nem is lehetne! – nyafogom a mellkasába, amit már csak egy vékony ing fed, de az is a közepéig ki van gombolva, úgyhogy kedvemre csókolhatom végig a meztelen felületet. Számomra felér a Paradicsommal ez a hely, de attól tartok, Youngjae nincs ezen a véleményen, mivel egyetlen épelméjű ember sem érezné jól magát ilyen hatások közepette.

– Azt akartad mondani, hogy ennél tökéletesebb nem is lehetne? A tökéletes csóknál nem a körülmények számítanak, hanem az, hogy az első és egyetlen szerelmedtől kapod. – Imádom legeltetni a tekintetem Youngjae sápadt bőrén, amire a legmegfelelőbb szögben vetülnek a hold álmos sugarai, de szavai hallatán muszáj lehunynom a szemem, nehogy kicsorduljon egy árulkodó könnycsepp belőle. Nem lehetek én az egyetlen számára! Hányan kívánnák azt, hogy a párjuk úgy szeresse őket, ahogy senki mást életében, de én azt akarom, hogy Youngjae találjon valakit, miután elmegyek, akit hasonlóképpen szeretne, mint engem, vagy még annál is jobban. Amikor felnézek az égre, egy alig látható csillag otthagyja társait, hogy megkezdje útját a föld felé, melynek végén elkerülhetetlen halál vár rá, ahogy rám is. Hiába élhetek majd a gondoskodó anyukám oldalán, Youngjae nélkül csupán egy élőhalott leszek, aki minden egyes hullócsillag láttán azt fogja kívánni, hogy legalább a szerelme legyen boldog.

– Mégis mi a frász ütött belétek? – förmed ránk Yongguk hyung, amint betesszük a lábunkat az ajtón. Fáradtan néz fel a kezében tartott papírkötegből, és miután a karosszékbe dobja, ahol eddig ült, fenyegetően megáll előttünk. Látszik rajta, hogy majd’ elalszik, de ha a leszidásról van szó, nem ismer kegyelmet. – Először felhívtak az iskolából, hogy beszámoljanak a verekedésről és a büntetésről, ami felett szemet hunytam, mert úgy gondoltam, biztos meg volt a nyomós okotok arra, hogy behúzzatok annak a gyereknek, hiszen indokolatlanul nem balhéztok. Ezek után viszont eltűntetek egész délutánra, estére… Tudjátok, hány óra van? Egyfolytában hívogattalak titeket, annyira aggódtam, hogy bajotok esett, de egyikőtök sem volt bekapcsolva! Nem szeretem a kávét, de holnap azon kell majd élnem, hogy ébren tartsam magam miattatok! – Némán hozzáadom a bűnlajstromunkhoz, hogy a tőle kapott zsebpénz nagy része arra ment el, hogy lefizettük a taxi sofőrt, hadd rosszalkodhassunk a hátsó ülésen. Nem volt kedvünk a hideg és a késői időpont okán buszozgatni, ezért leintettünk egy éppen arra járó taxit, aminek a vezetője természetesen eljátszotta a láthatatlant egy kis plusz juttatás fejében. – Egy hétig szobafogságban lesztek.

– Mi van? Még anyáék sem ítéltek soha szobafogságra!

– Ne feleselj, öcskös, mert az egy hétből könnyen egy hónap lesz. Reggel Lee bácsi fog titeket a suliba furikázni, és értetek megy a tanítás végén, nehogy véletlenül elcsavarogjatok. Itthon pedig mindenki a saját szobájában lesz, amíg le nem telik a kiszabott határidő.

– Már elmúltam tizennyolc, nem vagyok köteles engedelmeskedni neked!

– Amíg ebben a házban laksz, és az én pénzemből élsz, azt csinálod, amit mondok, világos?

– Akkor otthagyom az iskolát, és munkába állok! Tudod, mit? A ház sem kell! Én elalszom a közeli parkban is, mert ha Daehyun velem van, felhevít minket a szerelem forrósága, és nem fogunk fázni. Mehetünk, kicsim?

– Nem… – felelem lesütött szemmel, mert már előre tudom, hogy ki fog akadni a válaszomon. Youngjae tényleg képes lenne arra, hogy mindent maga mögött hagyva akár hajléktalanná válik a szerelem érdekében, de nem engedhetem, hogy összevesszen a testvérével, mert eddig ők ketten voltak egymás támaszai, és ez nem szűnhet meg azért, mert beléptem a képbe. Én sem örülök neki, hogy egy egész hét fog kárba veszni az amúgy is kevés időnkből, de inkább belemegyek abba, hogy a vécében rejtőzködve smároljunk, minthogy lelépjen itthonról.

– Szóval a kényelmet választod helyettem? – kérdezi drámai éllel a hangjában.

– Gyerünk! Megengedem, hogy elköszönjetek egymástól, aztán mars az ágyba! – Youngjae duzzogva a szobája felé indul, anélkül, hogy kihasználná hyung ajánlatát, de utána iramodom, és magamhoz húzom, mielőtt eltűnhetne az ajtó mögött. – Hé, a szobafogság nem ment fel a zuhanyzás alól! Ha arra nem hívom fel a figyelmedet, simán kihagyod, igaz? Néhány területen sosem fogsz megváltozni…

– Na látod! Ebben hasonlítunk! Te is változhatnál néhány területen… – morogja Youngjae a szobájából, miközben kulcsra zárja az ajtaját, ezzel is nyomatékot adva annak, hogy nem hajlandó vitát nyitni a fürdés fontosságáról.

Elnézést kérek hyungtól az okozott fejfájás miatt, és biztosítom arról, hogy én mindenképpen beállok a forró víz alá lefekvés előtt, de először beosonok a szobámba, mert muszáj véghezvinnem valamit. Odamegyek ahhoz a falhoz, ami sajnálatos módon elválaszt Youngjae-től, és egy kis gondolkodás után lekopogom azt a ritmust, amit tegnap hallottam tőle. Amikor több perc telik el némaságba burkolózva, újra megpróbálkozom az üzenetem eljuttatásával, de továbbra sem kapok választ. Elképzelem, ahogy a fejére húzza a takarót, és maga alá gyűri a kezét, nehogy véletlenül kísértésbe essen, és visszajelezzen nekem. Csalódottan nyalábolom fel a törölközőmet és a pizsamámat, hogy megcélozzam a fürdő helyiséget, de mielőtt elérnék az ajtóhoz, felhangzik egy halk, mégis határozott kopogás, amitől a zűrös nap és az előttünk álló nehéz hét ellenére fülig szalad a szám.