TIMELESS ~ 5 ~ Time flies so fast when I'm with you

– Ugye tudod, hogy Youngjae csak azért lógott az utóbbi pár hétben Jonguppal, mert féltékennyé akart tenni téged? – Az már régen rossz, ha hyung úgy kezd egy mondatot, hogy „ugye tudod, hogy…”, az sosem végződhet jól. De egyébként nem, nem tudtam, és miért kell az eddig nyugis délutánomat felbolygatni egy ilyen kérdéssel? Tényleg azt reméltem, hogy Jongup mellett meg fog feledkezni rólam, vagy legalábbis az irántam táplált gyengéd érzelmeiről. Belegondolva nyilván én voltam a vak, amiért nem realizáltam, hogy direkt mindig akkor hívja fel a srácot, amikor a közvetlen közelemben van, és titkon azt lesi a beszélgetés alatt, hogy mi a reakcióm.

– Szerinted az megoldást jelentene, ha elköltöznék? – kérdezem csendesen Yongguktól. Bora biztos szívesen fogadna, és én sem bánnám, ha nála szállnék meg, bár az igazat megvallva, nagyon szeretek itt lakni. Azon kívül, hogy belezúgtam Youngjae-be, az egyik legjobb barátomat tisztelhetem benne, ahogy a bátyjában is. Hiányoznának a közös reggelik, amiket mindennap örömmel készítek nekik, az unalomig játszott társasok, amikkel előszeretettel ütjük el esténként az időt, és Youngjae mosolya, még akkor is, ha mostanában más valakit ajándékoz meg vele.

– Abban a reményben mennél el, hogy a távolságnak köszönhetően az öcsém kiver a fejéből, vagy azért, mert azt hiszed, úgy könnyebben túltennéd magad rajta? Nem értem, miért menekülsz előle, amikor te ugyanúgy odavagy érte. – Na jó, nekem elég volt múltkor Zelo okfejtése, nincs szükségem még egy nagy okosra, aki megmondja a frankót. Ráadásul ő tisztában sincs azzal, hogy milyen lehetetlen helyzet előtt állok, úgyhogy nem áll jogában bölcset játszani.

Kissé hangosan csapom magamra a szobám ajtaját, majd egyenesen a rózsámhoz megyek, hogy az illatába merülve lecsillapítsam háborgó lelkemet. Ahányszor Youngjae elment randizni, felkaptam a cserepet, és azzal együtt nyúltam el az ágyon, mert valamiért úgy éreztem, minél közelebb van hozzám, annál jobban tud védelmezni. Megpróbáltam arra koncentrálni, hogy pont azért vettem, hogy az újrakezdés ábrándjával kecsegtessen, mégis gyakran öntöztem szegényt a könnyeimmel víz helyett.

Hát ennyi volt? Össze kéne pakolnom, de az a baj, hogy szinte semmi nem az enyém, amit magammal vihetnék Borához. Előhúzom Zelo jegyzeteit, amit gondosan az egyik fiók mélyére zártam az órával együtt, és belelapozok, hátha ezúttal megvilágosodom, mert akkor csupán annyi lenne a dolgom, hogy kinyírom a szemétládát, aztán mehetnék haza, és nem kéne a költözködéssel bajlódnom. Mondjuk, az kérdéses, hogy képes lennék-e cselekedni, ha szembe kerülnék Hwanggal. Egy állatot sem tudtam a halálba küldeni, ami egy ember esetén még nehezebb lenne, nem? Bár az őzikére nem voltam mérges, Hwangot viszont teljes szívemből gyűlölöm, úgyhogy azt remélem, hogy mértéktelen haragom meghozza majd a gyümölcsét.

Hetek óta a napló részleteit bújom, hiszen rengeteg szabadidőm lett az által, hogy Youngjae gyakran lóg Jonguppal, de semmi használhatót nem fedeztem fel. Nagyot csalódtam, amikor kiderült, hogy ez a szar, a szó szoros értelmében egy napló. Oldalakon keresztül azt meséli el, hogy Hwang miképpen találkozott a feleségével, milyen volt az első randijuk, satöbbi. Lövésem sincs arról, hogy ezeket Zelo mi a francnak másolta le, de végigolvastam, hátha találok egy rejtett infót a halál unalmas sorok között.

Két dologra jöttem rá, amik talán fontos tudnivalót képeznek. Nemcsak időutazók léteznek, vannak természetes ellenségeink, akik azért harcolnak, hogy megszerezzék, majd elpusztítsák az órákat, ezzel megakadályozva a további utazásokat. Controllereknek hívják őket, és azért szállnak velünk szembe, mert szerintük súlyos károkat okozunk azzal, ha megváltoztatjuk a múltat. Nincs sok belőlük, ahogy belőlünk sem, szóval nem tudom, mennyi esélye van annak, hogy találkozzunk, mindenesetre nem árt óvatosnak lennem a jövőben.

Az biztos, hogy Hwang összefutott egyel annak idején, mi több, született tőle egy fia. Elég fura arról olvasnom, mennyire szenvedett attól, hogy a nő elrejtette a gyereket, így sosem ismerhette meg, mert ezek szerint az ő szíve sincs teljes egészében kőből. Nem mintha egy percre is megsajnálnám. Biztos vagyok benne, hogy a fia sokkal jobban járt, amiért nem mellette nőtt fel. Annak tudatában viszont, hogy Hwangnak van egy gyengepontja, az eddiginél is őrültebb ötlet rajzolódik ki a fejemben. Mielőtt végeznék a fő gonosszal, meg kéne találnom a fiát, hogy jól megkínozzam az apja előtt, mert az lenne számára a legnagyobb büntetés. Végre találkozhatna a gyerekkel, de ahelyett, hogy kiélvezhetné a közös pillanatokat, végig kéne néznie, amit bosszúból vele művelek.

Néhány cikk is a másolatok közé keveredett, aminek nem tudom, hogy van-e jelentősége, de bennem reked a levegő, amikor megállapodik a tekintetem az egyiken. Azt írja, 1993. március 27-én az egyik diák bekattant a Chungdam High Schoolban, és túszul ejtette öt iskolatársát, majd három golyót eresztett az egyik lányba, aki belehalt a sérüléseibe. Mivel a fiú nagykorú volt, hosszú évekre börtönbe zárták őt.

Nézegetem a srác adatait egy darabig, mire leesik, hogy hallottam már a nevét. Byun Baekhyunnak hívják, és tavaly ballagott el a suliból, de ezek szerint visszatért, hogy leszámoljon azokkal, akik megkeserítették iskolás éveit. Amikor a többiek szóba hozták, gúnyosan nevettek rajta, amivel mindig felbosszantottak, mert utálom, ha valakit csak azért spéciznek ki a nagymenők, mert nincs jobb dolguk.

Anélkül tudom, hogy ma van március 27-e, hogy a naptárra sandítanék, így miután visszahajigálom a fiókba a papírokat, mellőzve az ésszerű gondolatokat kicsörtetek a házból. Nem véletlen, hogy pont ma fedeztem fel azt a cikket. Ez egy jel. Meg kell mentenem azt a lányt a haláltól, Baekhyunt meg a börtöntől. Amikor visszahoztam a fiúk nagypapáját, végre hősnek éreztem magam, itt az ideje egy újabb hősies tettnek. Nem is értem, mi a bajuk azoknak a controllereknek, hiszen nemcsak rossz dolgokra lehet használni ezt a képességet. Talán azért pöccentek be, mert nem sokan vélekednek hozzám hasonlóan, és amit Hwang művel, tényleg meg kell akadályozni, ebben maximálisan egyetértünk. Akár szövetkeznék is velük, ha rájuk bukkannék, de a nyomozói képességem elég gyatra.

– Hé, egy ideje vége a tanításnak. Miért mész vissza a suliba? – A fenébe! Youngjae nem enyeleghetett volna egy kicsit tovább Jonguppal? Jelenleg az sem érdekel, hogy csak azért volt vele, hogy engem féltékennyé tegyen, mert mellette legalább biztonságban tudhattam. Kizárt, hogy beleegyezzek abba, hogy elkísérjen, pedig tutira be fog próbálkozni.

– Bent felejtettem az egyik könyvemet, amire szükségem van a házi megírásához.

– Kölcsönadhatom az enyémet. Úgyis minden cuccom nálad van már – vigyorog csibészesen. Nincs időm a magyarázkodásra, de le kell ráznom valahogy, mielőtt megérkezik a busz. Tulajdonképpen örülök annak, hogy az ölembe hullott egy újabb küldetés, mert ha lekötöm a figyelmemet, nem agyalok a Youngjae-vel kapcsolatos érzéseimen, de ha rajtam fog lógni, képtelen leszek az ügyre koncentrálni az óvása miatt.

–  Titkos viszonyt folytatok az egyik tanárnővel. Nem akartam elmondani, de kikényszerítetted belőlem.

–  Á, tényleg? És melyikkel?

–  Aki a matekot tanítja.

– Mi? De hát az egy fogatlan banya! Még a nagyinál is öregebb! Szóval a bányarémekre buksz, Daehyun-ah. Most már értem, hogy miért nem akartál egy ilyen szépséggel kezdeni, mint amilyen én vagyok. – Miért van az, hogy egy aprócska füllentésbe is beletörik a bicskám? Az angol tanárnőre gondoltam, aki egyébként kínai, és több srác szerint eszméletlen lábakkal rendelkezik. Én nem tudok erről nyilatkozni, de az arca elég bájos ahhoz, hogy bárki szépnek találja. Erre vagyok olyan szerencsétlen, hogy mást mondok helyette, ráadásul a legrosszabbat nevezem meg az összes opció közül. – Miért akarsz ennyire kitartóan lekoptatni? Már fél órát sem töltesz velem szívesen?

– Emlékszel Byunra? Az iskola körül láttam ólálkodni, amikor eljöttem. Úgy döntöttem, visszamegyek, mert rosszat sejtek. Azt hiszem… pisztoly volt nála…

– Mi? Ne is álmodj arról, hogy odaengedlek! Hívjuk a zsarukat!

– Az legtöbbször rosszul szokott elsülni.

– Akkor veled megyek, és nem vagyok hajlandó vitába bocsátkozni erről.

Morcosan baktatok a folyosókon Youngjae-vel a nyomomban, az ominózus termet keresve. Egész úton nem szóltam hozzá, ami hidegen hagyta, és végig a Jonguppal való sztorijaival fárasztott. Azelőtt örömmel fogadtam volna azokat a híreket, miszerint minden rózsaszín és vattacukor mázas újdonsült kapcsolatát illetően, de amióta hyung bogarat ültetett a fülembe, másképp értelmezem a meséit.

A homlokomra csapok, amikor eszembe jut, hogy a cikkben azt is közölték, hogy Baekhyun a tornateremben ejtette foglyul az áldozatokat, ezért gyors léptekkel veszem célba a fent említett helyet. A Youngjae-ért való aggódás annyira megzavart, hogy megint perceket vesztettem a felesleges keresgéléssel. De mi van, ha ezúttal Jae sérül meg, amiért elkísért engem? Az én életem nem számít, de azt nem élném túl, ha neki bántódása esne.

Amikor belépünk a tornaterembe, rettegő arcokkal találjuk szembe magunkat. Az öt „kiválasztott” a földön kuporog, Baekhyun pedig fel-alá járkál előttük, mint egy felbőszült oroszlán. Először nem veszi észre az érkezésünket, a túszok azonban felfigyelnek ránk, és a tekintetükkel azt üzenik, hogy meneküljünk, amíg még lehet. Természetesen nem engedelmeskedem a kérésüknek, nyugalmat erőltetve a vonásaimra odasétálok Baekhyun elé, aki zavartan kapja bátor alakomra a pillantását. Látszik rajta, hogy totál meglepődött azon, hogy valaki önként és dalolva járult elé, a félelem legkisebb szikrája nélkül a szemében.

– Ti meg kik vagytok? Nem… nem kéne itt lennetek! Ártatlanokat nem akarok belekeverni. De ha most elengednélek titeket, rögtön köpnétek a tanároknak vagy az igazgatónak. – Tanácstalanul lóbálja a pisztolyt a kezében, majd hirtelen Youngjae felé irányítja a csövét, mire megfagy a vér az ereimben. Jae-nek nem kéne itt lennie, nem volt Baekhyun túszai között, de most nekem köszönhetően odakerült, és én kurvára nem tudom, hogy mi tévő legyek. Na jó, le kell csillapodnom. Ha Jae megsebesülne, egyszerűen az lenne a teendő, hogy visszamennék az időben, és más útvonalon indulnék a suliba, hogy ne fussak össze vele. Ha viszont engem érne halálos lövés, az mindennek a végét jelentené. Nem menthetném meg az anyukámat, és ki tudja, mi történne az itt tartózkodókkal a beavatkozásom híján. Tehát jelenleg az a legfontosabb feladatom, hogy a saját bőrömet mentsem, ezért nem vethetem a fegyver és Youngjae közé magam, mint egy hősszerelmes, hogy e képpen védelmezzem őt.

– Milyen menő pisztolyod van, Baekhyun! Hol szerezted? – Ez egyébként nem egy buta kérdés a részemről, mert nekem is szükségem lesz egyre, amikor majd harcba szállok Hwanggal, hiszen nem mehetek neki puszta kézzel, mert akkor borítékolható lenne a vereségem. Akkor járnék a legjobban, ha ez a srác odaadná a sajátját, mert akkor nem kéne költenem rá, és legalább kikerülne a kezéből.

– Te tudod a nevem? – kérdezi megrökönyödve. A legtöbben mindenféle gúnynevet aggattak rá, de Jae elárulta, hogy hívják, amikor elmesélte, hogy korábban bejött neki a fiú, csak addig nem jutott el, hogy ezt vele is közölje. Szegény már egy ilyen triviális dologtól boldogabbnak tűnik, hogy valaki a saját nevén szólítja. A tekintete kitisztul egy pillanatra, mintha megtaláltam volna a varázsszót, a pisztolyt pedig végre ismét a padlóra szegezi. – Menjetek el! Mire riasztjátok a felnőtteket, elvégzem a dolgom. Jó srácoknak tűntök, úgyhogy lépjetek, amíg még nem késő.

– Miért vagy ennyire mérges rájuk, Baekhyun? – A nevét direkt kihangsúlyozom, hátha ezúttal is jó hatással lesz rá, de a kérdésem valószínűleg megannyi rossz emléket hoz felszínre benne, melynek következtében eltorzul az arca, és váratlanul felemeli a kezét, hogy a szemközti falba lőhessen. A két lány zokogásban tör ki az ijedtségtől, a három fiú viszont továbbra is undorral és megvetéssel bámulja őt. Youngjae rezzenéstelenül mered a falba fúródott golyóra, miközben a kezem után nyúl, ami kissé lenyugtatja megbokrosodott szívemet.

– Ezek itt tönkretették az életemet! Minden egyes átkozott napon lelki terrorban tartottak a gimi alatt. Azt hittem, az egyetemen jobb lesz, ott mindent újrakezdhetek, de nem megy. Van egy srác, aki tetszik, és akinek szerintem én is tetszem, de amikor közeledni próbálnék hozzá, felharsannak az agyamban a gúnyos kacajok, az undorodó megjegyzések, az, amikor belenyomták a fejemet a vécébe, vagy amikor félholtra vertek azért, mert szerintük én pokolra való vagyok… Ha végzek velük, a hangok el fognak csendesedni, és végre boldog lehetek…

Baekhyun térdre esik, mialatt kicsúszik a fegyver a kezéből. Könnyek nélkül sír a padlót püfölve, és a fájdalma teljesen átszivárog belém. Elhiszem, hogy több évnyi kínzás örökre megkeserítette az életét, de nem hagyhatom, hogy ez a mese csúnya véget érjen. Egy ilyen helyzetben mindenki a túszokat sajnálja. Idegenek zokogtak anno a halott lányért, és ezerszer elátkozták Baekhyunt, amiért meggyilkolt egy tizennyolc éves diákot, aki előtt csodálatos évek állhattak volna. Arról persze nem szól a fáma, hogy az a csaj miket művelt, hiszen a halála pillanatában automatikusan szentté avatták. És ki foglalkozik azzal, akit olyan szinten kikészítettek, hogy inkább vállalta az életfogytig tartó börtön kockázatát, csakhogy megpróbáljon igazságot szolgáltatni a maga módján? Könnyű azt feltételezni, hogy ezeket az embereket megszállta a sátán, vagy hogy eleve születésüktől fogva velejéig romlottak voltak, de arra senki nem veszi a fáradtságot, hogy megvizsgálja a tettük hátterét. Persze vannak olyanok, akik ész nélkül mészárolnak le számukra ismeretleneket, és azokat én is mélységesen elítélem, de különbséget kéne tenni a két cselekedet között.

– Minket is kiközösítettek, hozzád hasonló számkivetettek vagyunk. De nekem nem kell senki más Daehyunon kívül. – Összerezzenek, amikor Youngjae megszólal, mivel teljesen váratlanul ért. Éppen azon voltam, hogy odamegyek Baekhyunhoz, hogy szorosan magamhoz ölelhessem, hátha az által erőt tudna meríteni belőlem, amit Jae megakadályozott a szavaival. Szerintem rájött, hogy mire készülök, és mivel túl veszélyesnek találta a közeledésemet, maga mellett tartott a vallomásával, meg a számra adott apró csókkal. Jól van, Youngjae! Ezzel megalapoztad a következő hónapjainkat a Chungdamban. Ezután a mi fejünket fogják belenyomni a vécébe, és minket fognak félholtra verni.

– Szerinted ez segít? A boldogságunk még jobban el fogja keseríteni, mert ő végtelenül szomorú. Inkább Baekhyunt kellett volna lesmárolnod, az hatásosabb lett volna! – sziszegem a fülébe, miközben magunkon érzem a többiek elborzadt pillantását.

– Ti ketten jártok? Mi van, ha ez csak egy színjáték, hogy megpróbáljatok meggyőzni arról, hogy nekem is lehet boldog életem? Hol találkoztatok először?

– A férfi mosdóban – vágjuk rá egyszerre a választ.

– És két perces ismertség után behúztam neki egy hatalmasat – kuncogok felidézve a kínos emléket.

– És én ennek ellenére beleestem a második percben. Ez a szerencséje, mert különben dupla akkorát kapott volna tőlem. De monokli helyett inkább puszikkal látom el – mondja Youngjae teljesen beleélve magát a szerepbe. Baekhyun érdeklődve hallgatja a történetünket, én pedig most először érzem úgy, hogy jó kimenetele lehet az ittlétünknek.

– Ha azzal rukkoltatok volna elő, hogy a lemenő nap ragyogásában pillantottátok meg egymást, miközben a tenger lágy zúgása szolgáltatott aláfestő zenét, nem hittem volna nektek, de ez túlságosan életszagú. És milyen volt az első csók? – A túszul ejtett fiúkról lerí, hogy mindjárt elhányják magukat, de minimum ennyit érdemelnének Baekhyun bántalmazásáért, úgyhogy nem leszek kíméletes, amikor belefogok az első csókunk ecsetelésébe.

– Han Bora babaváró buliján történt pár héttel ezelőtt. Youngjae elég sokat ivott, mert előszeretettel féltékenykedik, engem meg valamiért felbátorított, hogy nem volt teljesen magánál. Nem tudom, hogy lehetne szavakba önteni, amit akkor éreztem. Megcsókolni azt, akit igazán szeretsz olyan, mintha végre hazaértél volna. Addig nem találtad a helyed a világban, kívülállóként tekintettél magadra, de a szeretett fél karjaiban otthonra lelsz, és az a lakcím nem egy átmeneti albérlet, mert a szíve végérvényes tulajdonosává válsz. Olyan mintha addigi életed során a kulcsot kerested volna, mert mindig zárt ajtókba botlottál, de abban a pillanatban rájössz, hogy nincs is szükséged arra a kulcsra, mert az ajtó magától kinyílik, ha a megfelelő személy kopogtat be rajta.

Halálos csend ereszkedik a tornateremre. Youngjae azzal a rajongással néz rám, amit mostanában hanyagolt, mivel azt próbálta elhitetni velem, hogy már Jongupra néz így. A lányok talán azt kívánják, bárcsak egyszer ők is hasonló élményben részesülhetnének, a fiúk meg nyilván hatszor kivégeztek már fejben, de addig jó, amíg csak gondolati szinten teszik. Baekhyun szemében könnycseppek csillognak, engem pedig semmi sem tarthat vissza ezúttal egy öleléstől. Néhány perce óvatosan közelítettem volna meg, nehogy tragédiához vezessen egy rossz mozdulat, de most három lépéssel átszelem a közöttünk húzódó távolságot, és jó erősen magamhoz szorítom.

– Két opció közül választhatsz – súgom oda neki, miközben olyan görcsösen kapaszkodik belém, mintha én lennék az utolsó mentsvára. – Megölöd egyiküket vagy akár mindet, és életed végéig börtönbe kerülsz, ahol nem lesz alkalmad arra, hogy megtapasztald azt, amiről beszéltem. Vagy kisétálsz velünk innen, és azzal, hogy átléped az iskola küszöbét, képletesen túllépsz a sok szarságon, ami itt történt. Írsz egy üzenetet annak a srácnak, aki tetszik, és elhívod egy randira, hogy minél hamarabb megtaláld az otthonod…

– Elég csóró vagyok, szóval ez az albérlő státusz nem nekem való – zokogja a vállamba.

– Biztos vagyok benne, hogy az a fiú most is éppen arra vár, hogy birtokba vedd a szívét. Tudod, mi a véleményem azokról, akiket túszul ejtettél? Öt év múlva ugyanazon az agyi szinten lesznek, mint amilyenen jelenleg vannak. Nekik nincs szívük, úgyhogy nem lesz senki, aki beleköltözhetne. – Kurtán felnevet, majd elenged, hogy ingatag léptekkel az ajtó felé induljon. Nem néz vissza, én viszont vetek egy szánakozó pillantást az ott lévőkre, mielőtt távoznék. Lefogadom, hogy egyből rohanni fognak apucihoz, hogy elsírják, mi történt velük, ezért figyelmeztetnem kell Baekhyunt, hogy szabaduljon meg a fegyvertől. Lehet, hogy ki fogják hallgatni, ráadásul ott van a falba eresztett golyó bizonyítékul, de mivel nem fordította ember ellen a pisztolyát, nem kaphat nagy büntetést.

– Gyerünk, Baek, írj rá a lovagodra! Kíváncsi vagyok, hogy mit fog válaszolni – kérleli Youngjae lelkesen, karját átvetve a fiú vállán, mialatt egyre távolabb jutunk az iskolától meg a benne lakozó rossz szellemektől.

– Azt írja, hogy örömmel találkozna velem! – kiáltja Baekhyun örömittasan, miután szemügyre veszi a választ. Mi ketten hangos kurjongatásban törünk ki, mintha a kedvenc csapatunk berúgta volna a győztes gólt, és büszkén veregetjük hátba újdonsült barátunkat. – Hazarohanok átöltözni. Remélem, ugyanolyan csodálatos kapcsolatunk lesz, mint a tiétek! – Búcsúzóul ránk vigyorog, majd a következő pillanatban már a színét sem látjuk, olyan gyorsan kereket oldott. Youngjae megáll, ami engem is „fékezésre” késztet, és lelkemig hatoló szemeket mereszt rám.

– Miért nem megyünk el Baekhyunékkal egy dupla randira?

– Szerintem arra vágyik, hogy kettesben legyen a választottjával, úgyhogy ne zavarjuk.

– Nem azt mondtad, hogy te meg én minek randiznánk, csak azt, hogy ne zavarjuk őket. Ez azt jelenti, hogy egy szimpla randira eljönnél velem?

– Youngjae…

– Daehyun… Tényleg csókolóztunk, igaz? Annyira részeg lehettem, hogy nem emlékszem rá, bár arra sem emlékszem, hogy ittam, de ennek meg kellett történnie.

– Nem történt meg. Belementem az általad kezdett játékba, annak érdekében, hogy sikerüljön lebeszélni Baekhyunt arról az őrültségről.

– Akkor meg minden porcikád arra vágyik, hogy megtörténjen. Láttam az elérzékenyülő tekintetedet, Dae! Hallottam a hangod remegését, úgyhogy nem fogom bevenni, hogy ezek csak egy könyvből olvasott gondolatok voltak. Ne hazudd azt, hogy ezzel akartál minket kihúzni a pácból, mert én biztosan tudom, hogy a saját érzéseidet tártad fel. – Annak ellenére, hogy az utcán állunk, olyan közel hajol hozzám, hogy majdnem összeér a szánk. Megfogja a kezem, hogy még véletlenül se tudjak elszökni, és megint beveti a hipnotikus tehetségét, amit már az első alkalommal sikeresen gyakorolt rajtam. Könnyelműség volt részemről, amikor mások előtt idéztem fel azokat az érzelmeket, amelyeket a tőle kapott csók váltott ki belőlem. De hát én csak biztosra akartam menni a védelmünket illetően! – Adj nekem egy esélyt, Dae! Csak egyetlen esélyt! Gyere el velem egy moziba, aztán meglátjuk a folytatást.

– Mit tennél, ha kiderülne, hogy halálos betegségben szenvedek? Ha megtudnád, hogy már csak néhány hónapom van hátra?

– Beteg vagy? – kérdezi hatalmas rémülettel a hangjában. Megszorítom a kezét, és halványan elmosolyodok, hogy biztosítsam arról, semmi ilyesmiről nincs szó. Enyhén megrázom a fejem, hogy ezzel szintén nyomatékosítsam azt, hogy nem fogok meghalni. Bár a hiányába simán beledögölhetek majd, de ez mellékes. – Ha megtudnám, hogy néhány hónap múlva elveszítelek, az összes létező percet együtt tölteném veled addig… – Na basszus, most fogom elbőgni magam! Zelo is azt mondta, amit ő, én miért nem vagyok képes ezen felfogás szerint működni?

– Nem kéne velem kezdened, Youngjae. Csalódni fogsz bennem… – suttogom megtörten. Kimerültség uralkodik el rajtam, ami ahhoz vezet, hogy nem lesz erőm küzdeni az ostroma ellen. Még egy perc a szomorú kiskutya nézéséből és a meggyőző dumájából, és itt helyben a karjaiba fogok omlani, nem kell elvinnie egy moziig ahhoz, hogy becserkészhessen.

– Ugyan már! Ne gondold akkora szívtiprónak magad, nem vagy te olyan nagy szám! – mosolyodik el, amikor kiszagolja, hogy nyeregben van. – Fogadjunk, hogy én előbb fogok csalódást okozni neked, mint te nekem! – Ahhoz is fáradt vagyok, hogy reagáljak valamit a felvetésére, így csupán egy erőtlen bólintásra futja tőlem.

Youngjae felrángat az első buszra, amit meglát, véleményem szerint azt sem tudja, merre tartunk, de az az öröm, amit egyetlen bólintásom okozott neki, lassacskán rám is átterjed az út alatt. Egyetlen este erejéig igazán elengedhetem magam. Aztán ha nagyon elfajulnának a dolgok, maximum újraírom a történteket…

Nem! Olyat soha többé nem fogok csinálni Jae-vel! Persze kivételt képeznek a baljós események, mert ha például baleset érné, abban a minutumban rohannék az óráért. De a szép emlékektől nem fogom még egyszer megfosztani. A fájdalom, a csalódás, a veszteség mind az élet velejárói, amire legalább olyan nagy szükségünk van, mint a boldog percekre. Legszívesebben úgy intézném, hogy kizárólag örömteli dolgok történjenek azokkal, akiket szeretek, de itt az ideje annak, hogy egy kicsit magamra is gondoljak. Meg szeretném fogadni Zelo tanácsát, mert inkább leszek kimondhatatlanul boldog az elkövetkezendő pár hónapban, minthogy soha életembe ne tapasztaljam meg az igaz szerelem mámorát.

– Hé, ez nem ér! Már a reklámok alatt felfalod az egész popcornt! Nekem szükségem van a rágcsálnivalóra a film nézése közben, mert különben elalszom rajta – háborgok a vödröt rángatva. Jae erősen kapaszkodik belé, én viszont elszántan cibálom magam felé, aminek az lesz a vége, hogy a kukorica fele az ölemben landol.

– Ó, tökéletesebb nem is lehetne ennél. Ne aggódj, majd megeszem rólad! – vigyorog pimaszul Youngjae. Őrületesen lassan tapizza végig a combomat, mire megszerez egy kukoricát, amit vidáman a szájába ejt. Persze előbb egy marékkal tömte magába a rágcsát, most azonban egyenként tervezi lehalászni a testemről a darabokat, miközben kénye-kedve szerint fogdoshat. Még mit nem!

– Te egyél csak a vödörből, majd én elpusztítom azokat, amik rajtam vannak.

– Ez uncsi! Mi lenne, ha magamra borítanám a másik felét, és akkor te ehetnél rólam, én meg rólad. – Tarkón legyintem, és a szájára tapasztom a kezem, mert kezdődik a film. Finoman a tenyerembe csókol, amitől jóleső borzongás fut végig a gerincemen, de inkább visszahúzódom a saját területemre, mert az előttünk ülő pacák már így is elég dühösen méreget minket. Az egész terem üresen tátong, pont egy sorral lejjebb kellett helyet foglalnia a morcos képű bácsinak.

– Jaj, ez egy vicces jelenet lesz! Legalább százszor láttam! Mármint… egyszer… Tudod, múlthéten eljöttem mozizni Borával, amíg te Jonguppal lógtál. – A féktelen nyelvem fogja a vesztemet okozni. Csak el ne felejtsem megkérni Borát, hogy ha Youngjae felhozná a filmet, füllentse azt, hogy együtt láttuk a moziban. Most, hogy Jae tudja, hogy nem újdonságként hatnak nekem a jelenetek, nyugodt szívvel spoilerezem végig a vígjátékot. Mielőtt megtörténnének a dolgok, lelövöm a poént, amit Jae eleinte nem igazán értékel, de hamarosan hozzászokik, és a vége felé már ő érdeklődik, hogy mi lesz, amikor nem szólalok meg időben.

– Engem nem zavarna, ha újra és újra kéne élnem ugyanazt a napot, ha velem lennél – jegyzi meg Youngjae a vásznon tartva a szemét. Azt hiszem, ebben abszolút egyetértünk. Mennyivel jobb lenne, ha a főhőshöz hasonló történne velem az időutazás helyett. Nem unnám meg, ha minden egyes napon ugyanazt a filmet kéne megnéznem, ha ugyanazokat az előadásokat kéne végigülnöm az iskolában, ha közben Youngjae kezét foghatnám. Eszem ágában nem lenne azzal véget vetni a napok folytonos ismétlődésének, hogy többszörös öngyilkosságot követek el, mint a főszereplő. Huszonnégy órán át képes lennék az ajkain csüngeni, és az sem érdekelne, ha nem jutnék táplálékhoz meg folyadékhoz, mert az ő csókja eloltaná a szomjúságom, és csillapítaná az éhségemet.

– Megcsókolhatlak? – kérdezi hirtelenjében felém fordulva. – Hé, értékelned kéne, hogy engedélyt kértem rá, mert simán lekaphattalak volna erőszakkal is. – Bárcsak inkább kérdés nélkül cselekedet volna! Akkor nem lett volna esélyem visszakozni, így azonban eluralkodik rajtam az idegesség, meg a hülye aggályaim, és ahelyett, hogy átadnám magam a vágyaimnak, zavartan magyarázkodni kezdek:

– Az előttünk ülő fickó már így is elég zabos a folytonos beszélgetésünk miatt. Nem kéne teljesen kihozni őt a sodrából.

– Szóval csak ez a baj? Akkor húzzunk innen! Te úgyis tudod, mi lesz a vége, majd elmeséled, miután agyon csókolgattalak – pattan fel a helyéről. Feszülten markolom meg a szék karfáját, de nem veszem nagy hasznát, mert Youngjae a csuklómra fonja az ujjait, és könnyedén felránt ültömből, hogy a kijárat felé lökdöshessen.

Jae nem teketóriázik sokat. Amint kiérünk az épület elé, magához húz a derekamnál fogva, nem törődve az éppen mellettünk elhaladó tömeggel, akik a következő filmvetítésre igyekeznek. Néhányan anélkül mennek tovább, hogy tudomást vennének rólunk, de akadnak olyanok, akik fejcsóválva megbámulnak, vagy odavetik, hogy ennek nem itt lenne a helye. Amikor Youngjae vágyakozó szemeibe nézek, elvesztem minden realitásomat, és cseppet sem izgat, ha a csókunk közben esetleg megdobálnak tojással, úgysem fogom érzékelni, mert a karjaiban megszűnik számomra a külvilág létezése. Csak őt látom, ahogy a szája lassan közeledik az enyémhez, illetve…

– Jongup?! – ugrok meg, amikor a fiú felbukkan Youngjae háta mögött. Mosolyogva szorongatja egy kislány kezét, de amint elengedem Jae-t, ott hagyja a gyereket, hogy meleg öleléssel üdvözölhesse a barátomat.

– Micsoda véletlen! Az unokahúgom kikönyörögte, hogy hozzam el az egyik rajzfilmre, de arra nem számítottam, hogy beléd fogok botlani. Nem nézed meg velünk? Úgy én is szívesebben ülnék be egy ilyen gyerekes cuccra.

– Menj csak! Nekem még úgyis van házim – nyögöm ki elszoruló torokkal. Látom Youngjae-n, hogy egyetlen szavamba kerülne, hogy velem maradjon, de én a marasztalás helyett kényszeredett műmosolyt biggyesztek az arcomra, hogy azzal támasszam alá, komolyan gondoltam, amit mondtam. Jae tekintete elkomorul, de nincs sok választása, amikor a kislány ráncigálni kezdi a kabátját, hogy siessen már, mert le fogják késni az előadást.

Leülök az egyik padra, és arcomat a kezembe temetve próbálom túltenni magam a történteken. Jongup érkezése egy jel volt arra, hogy nem szabadna hiú ábrándokba ringatnom Youngjae-t. Ő fél év múlva is eljöhet vele moziba, amíg én ki tudja, hol leszek akkor. Hiszen ha logikusan gondolkodunk, Hwang kiiktatásával maga az időutazás is meg fog szűnni. Zelo múltkor azt mondta, megoldhatnánk a kapcsolatunkat úgy Youngjae-vel, hogy félévente találkoznánk, ami nem a legkielégítőbb módja az együttlétnek, de jobb a semminél. Mielőtt lejárna a határidő, mindig visszamennék a saját időmbe, és a következő hat hónapban ott maradnék, hogy annak letelte után újra a szerelmemmel lehessek az ő idejében. Ez mind szép és jó, de ha megölöm Hwangot, nem lesz, aki kifejlessze az órákat, így az ötlet kivitelezhetetlenné válik.

Talán egy órája szenvedek a padon, amikor leküzdhetetlen féltékenység hatalmasodik el rajtam. Furcsa, mert azelőtt nem éreztem ehhez hasonlót. Amíg Youngjae Jonguppal volt, én a rózsámat babusgattam, vagy a naplót bújtam, ezzel sikerült kizárnom a tudatomból azt a tényt, hogy valaki más teszi meg azt Jae-vel, amit nekem kéne, amit tőlem vár. Itt nincs egy szál virág sem, amibe kapaszkodhatnék, és olvasnivalót se hoztam magammal, ami leköthetné a figyelmemet, így a gondolataim állandóan abba a terembe kalandoznak, ahol Youngjae tartózkodik. Elképzelem, hogy Jongup unalmában odafordul hozzá, és végrehajtja azt a műveletet, amit az eddigi alkalmakkor mellőznie kellett. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem csókolta még meg az én… Nem, Youngjae nem az enyém, de perceken belül az lesz, mert én képtelen vagyok tovább megjátszani az egyszerű lakótársat, aki azért drukkol, hogy a szerelme mással legyen boldog. Mi vagyok én, egy kicseszett mártír? Ebből elegem van! Ha itt lesz az ideje, törjön össze az, aminek össze kell törnie, addig is hadd feledkezzek bele abba a csodálatos szempárba.

– Én… hoztam neked popcornt, mert a nélkül nem olyan élvezetes a film – ülök le félénken a Youngjae melletti szabad székre.

– Nekem nélküled nem élvezetes a film – vallja be lágy hangon, melynek eredményeképpen újraélednek azok a fránya pillangók a gyomromban, amiket minden erőmmel ki akartam irtani onnan, de ezek szerint túlságosan nagy bennük az élni akarás. – Ezt rád boríthatom? Úgy lenne a legélvezetesebb a mozizás – vigyorog a kukoricára bökve. Jongup ránk sandít, de a vonásai nem árulnak el semmit. Nyilván nem tart normálisnak azért, hogy kifizettem a jegyet egy olyan filmre, aminek csak az utolsó negyed óráját láthatom. Nem mintha a vásznon ugrándozó butuska lényekben akarnék gyönyörködni, eszemben sincs ilyesmire pazarolni a drága perceimet. – Csak annyit árulj el, hogy Rita végül beadta-e a derekát Philnek? – céloz az Idétlen időkig című vígjátékra, amit előbb néztünk.

– Igen – válaszolom egy reményt keltő mosoly kíséretében. Youngjae fellélegzik, mintha ez azt jelentené, hogy ő sem hiába teper értem, mert a közös filmünk vége úgyis happy end lesz. Nem szabad arra gondolnom, hogy nekem nincs ekkora szerencsém, úgyhogy inkább a pillanat keltette kellemes érzetekre összpontosítok. Szörnyen romantikusnak találom, hogy Youngjae és én szinte mindig egyszerre nyúlunk a zacskóba, ez által összeérnek az ujjaink, amikor megkaparintunk egy-egy kukoricaszemet. Néha annyira beleveszek az érintésébe, hogy elfelejtem visszahúzni a kezem, ami mozdulatlanul lóg a popcornos tartó felett, amíg Jae a számba nem rakja a következő falatot helyettem. – Amúgy hogy hozhattál első randi gyanánt moziba? Ez elég kiábrándító!

– Na látod! Megmondtam, hogy te fogsz előbb csalódni bennem. – Felkacagok, ami egy kicsit hangosra sikeredik, de az a szerencse, hogy az egyik fura lény valami vicceset csinált, úgyhogy a közönség is velem együtt nevet, csak ők máson. Ha tudnák, hogy én sokkal mázlistább vagyok náluk, mert a legédesebb srác szórakoztat egy bugyuta mese helyett. Egyébként baromira nem érdekel, hogy moziba visz, vagy vacsorázni, és sorolhatnám még a klisés randihelyek listáját, mert ha ő velem van, még a buszon ülve is jókedvünk kerekedik, ami sokkal fontosabb egy kreatív ötletnél.

– Ki nem találnád, kiket láttam befele jövet. Baekhyunt meg a lovagját. Olyan cukik voltak!

– Meghiszem azt! De nálunk nem lehetnek cukibbak. – Youngjae olyan természetességgel beszél rólunk, mintha ezer éve egy párt alkotnánk, ami túlságosan tetszik. Nem tudom, milyen energiák léptek ma működésbe, de az egyértelmű, hogy az univerzumban munkáló erők helyes útra terelték az eltévedt szerelmeseket. Baekhyun néhány órája az önsajnálatban úszott, és azt feltételezte, sosem fordulhat jóra a sorsa. Amikor előbb láttam, sugárzott attól a boldogságtól, amiről azt feltételezte, hogy neki nem jár. Ha Zelo nem adta volna oda a cikket, ha én figyelmen kívül hagytam volna a benne található sorokat, haláláig a hűvösön rohadhatott volna. Megint megmentettem egy embert, illetve említést kell tennem a lelőtt csajról is. De ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, Hwang találmánya nélkül semmire se mennék. Hiába gyűlölöm őt, ha az ő jóvoltából ismerhettem meg az igaz szerelmet, és segíthettem jobbá tenni mások életét.

– Nézd, még azok az izék is előbb smároltak, mint mi! Ez felháborító! – mutat Jae színlelt kiakadással az animációs figurákra, akik valami gusztustalanságot művelnek, amit én nem feltétlenül neveznék smárolásnak. Vagy ha tényleg azt csinálják, szegény gyerekeknek elég rossz képük lesz a csókolózás fogalmáról.

–  Szerintem csak azt akarják csekkolni, hogy milyen ízű fagyit evett a másik.

–  Á, ez jó duma! Drága Daehyun! Lecsekkolhatnám, hogy milyen ízű fagyit ettél?

–  Nem is ettem fagyit, te bolond!

–  Akkor ezen sürgősen változtatnunk kell. Irány a fagyizó!

– Shhh, most már megőrülök a kíváncsiságtól, hogy mi fog kisülni ebből. – Hiába koncentrálok huzamosabb ideig a történet alakulására, egy fokkal sem leszek okosabb a cselekményét illetően, úgyhogy öt perc után feladom, és újra annak szentelem a figyelmemet, aki a legérdemesebb rá.

– Itt nem ül előttünk senki, szóval… – kezdi a kezét tördelve, mialatt a tekintetét az időközben megüresedett popcornos zacskóra szegezi.

– De a másik oldaladon ül az a fiú, aki abban reménykedik, hogy az est végén őt fogod megcsókolni, úgyhogy nagyon nem lenne fair előtte nyalakodni – világítok rá arra a tényre, ami Youngjae lendületéből is jócskán visszavesz. Kissé elszontyolodik, mert kétségtelenül kedveli Jongupot, és tudja, hogy meg fogja bántani, ha bevallja neki, hogy nem szeretné vele folytatni. Bár szerintem Jongup nem olyan hülye, hogy elkerülte volna a figyelmét az egymáshoz való viszonyulásunk, de mindenképp tisztázniuk kell a helyzetet, mielőtt Youngjae rám startolna.

– Beszélek vele a film után, jó?

– Rendben. Aztán elviszlek egy Daehyun-féle randira, ha benne vagy.

– Már alig várom!

– Hogy reagált Jongup, amikor szakítottál vele? – kérdezem Youngjae kezét fogva a kedvenc járatunkon. Legtöbben utálnak a tömegközlekedési eszközökön zötykölődni, és minden bizonnyal én is így lennék ezzel, ha egyedül ülnék rajta, de Youngjae-vel még a buszozás is érdekes. Az előbb például abban fogadtunk, hogy a felszálló részegember, melyik megállónál fogja elhányni magát. Tudom, ez elég undorító, de izgalmak közepette várom, hogy én nyerjek, mert akkor Jae benevezne a nekem írt versével a költészeti versenyre. Amikor először mutatta meg nekem, azt hittem, Jongupnak szól, de szokás szerint ebben is tévedtem. Azt mondanom sem kell, hogy Youngjae azt a feltételt szabta a győzelméhez, hogy ha annál a megállónál dobja ki a taccsot a pacák, amire ő szavazott, meg kell csókolnom.

– Nem szakítottam vele.

– Tessék?

– Nem volt szükség arra, hogy szakítsunk, hiszen nem is jártunk. Sokat lógtam nála mostanság, de azok csak baráti találkák voltak. Azt nem tagadom, hogy Jongup többet akart ennél, és annak ellenére, hogy nem mutatta ki a csalódottságát, amikor közöltem vele, hogy ezután nem fogok olyan gyakran hozzá járni, biztosan rosszul esett neki, de majd túlteszi magát rajtam. Mondjuk, én felejthetetlen vagyok, nemde? – érdeklődik incselkedve, majd visszavált komolyabb hangszínre. – A nagy könyvben mindenkinek meg van írva a végzete, akire előbb-utóbb Jongup is rá fog találni. – Bárcsak láthatnám azt a „nagy könyvet”! Vajon Youngjae neve mellett az enyém szerepel? Nem mintha ennek nagy jelentősége lenne, mert ez nem egyelő azzal, hogy együtt maradhatunk életünk végéig. Nem mindenki olyan szerencsés, mint Jae nagyszülei. Egyszer beszélgettem egy nénivel, aki a halála napjáig azt a férfit szerette, akitől a szülei elválasztották fiatal korában. Megházasodott, született három gyereke, de az érzései sosem szűntek meg az első igaz szerelme iránt. Ránk is ez vár? A rohadt életbe! Engem aztán a világ legszigorúbb szülei sem tudnának távol tartani a szerelmemtől, de az ellen nem szállhatok harcba, ami minket fog szétválasztani.

– Ez az! Holnap be kell nyújtanod a versedet a pályázatra – húzódik önelégült vigyorra a szám, amikor a részeg fazon abban a megállóban kezd rókázni, amire én tippeltem. Youngjae nyavalyog egy sort, amiért az ő költeményei sehol nincsenek a testvéréjéhez képest, de mivel Yongguk hyung nem lesz a versenytársak között, nem hinném, hogy bárki felülmúlhatná azokat a szépen megfogalmazott gondolatokat.

– Bora küldött egy üzenetet. Szentséges Isten, ezt nézd! – El sem tudom képzelni, mi történhetett, de Youngjae elborzadt képét látva, tudom, hogy nagy a baj. Elém tolja a mobilját, amin először annak a lánynak a fotóját pillantom meg, akit ma Baekhyun nem lőtt le, majd az elém táruló szavakat olvasva úgy megszédülök, hogy meg kell kapaszkodnom Jae karjába, ha nem akarok leesni az ülésről. Bora ugyanis azt írja, hogy a lány nemrég felakasztotta magát, mert nem bírta az állandó nyomásként ránehezedő terhet, amit a bűntudata okozott. Iskolás évei alatt nemcsak Baekhyun mindennapjait keserítette meg, ezenkívül saját magával meg a családjával sem volt kibékülve, ezért döntött úgy, hogy nem hajlandó tovább élni. – Ha gondolod, hazamehetünk. Nem muszáj ma megejtenünk a Daehyun-féle randit.

– Megrázott a hír, de nem ismertem azt a lányt. Ráadásul ilyenkor tudatosul bennem, hogy milyen rövid időnk van, aminek mostantól minden percét ki fogom használni. – Youngjae azt hiheti, hogy én az élet rövidségére célzok, de sajnos nekem annál sokkal kevesebb időm adatott. De délután elhatározásra jutottam az ügyet illetően, ezért nem fogok megfutamodni.

– Szerinted a gokartozás mennyiben jobb a mozinál? Itt hozzád sem érhetek… – panaszkodik Youngjae, amint felsejlik előtte a hely, ahová hoztam.

– Viszont versenyezhetünk. Ha én nyerek, egy hétig te készíted el a reggelit.

– Ez gonoszság! Tudod, hogy mennyire imádom, ahogy te csinálod. De mindegy, mert úgyis én fogok nyerni. És az után hivatalosan járni kezdünk majd! – Gondolhattam volna, hogy valami ehhez hasonló téttel rukkol elő, de nem vitatkozom vele, hiszen mindennél jobban szeretném, ha végre belevághatnánk a kapcsolatunkba. Ettől függetlenül ne is álmodjon arról, hogy nem fogom megszívatni!

Youngjae-nek nincs nagy tapasztalata a száguldozás terén, mivel a tragacsával nem nyílt erre lehetősége. Nem diktál nagy tempót, és a szórakozásom érdekében nekem is lassítanom kell, pedig olyan szívesen taposnék a gázba, de akkor nem érném el a megfelelő hatást. Először elhúzom előtte a mézes madzagot, hadd higgye azt, hogy nyerő pozícióban áll, aztán amikor ráunok a sétakocsikázásra, normál sebességre kapcsolok. Egy pillanat alatt megelőzöm őt, és átadom magam a száguldás okozta adrenalinnak, ami vidámságot felszabadítva árad szét az ereimben. Ha egy cabrióban repeszthetnék az autópályán, még hatásosabb lenne az eredmény, de jelenleg ennyivel is beérem. A mókázásnak köszönhetően megfeledkezek arról, hogy annak a lánynak mégsem sikerült megmentenem az életét, illetve az egyéb bajaimról, és egy szívből jövő kacajt eresztek meg a cél közelében. Aztán hangos hurrázással parkolok le annál a fánál, amit kijelöltünk, majd miután mellém manőverezik, diadalittasan a fejéhez vágom, hogy alig várom a holnap reggelt.

– Igazán hagyhattál volna nyerni! Ez azt jelenti, hogy továbbra sem akarsz járni velem – vonja le a következtetést duzzogva.

– Komolyan azt hiszed, hogy ezt a fontos döntést egy hülye versenyre fogom feltenni? Az általad elkészített reggelit akarom enni egy héten át, de ettől függetlenül mától kezdve járunk.

Youngjae levegőt is elfelejt venni a bejelentésem hallatán, de annyira még nem vagyok jó fej, hogy szájon át lélegeztessem, inkább kárörvendve ott hagyom, és a legközelebbi buszmegálló keresésére indulok. Hosszú percek telnek el, mire felbukkan, de olyan elvarázsolt képet vág, mintha az egyedül töltött időben elrabolták volna az ufók, és csak a másolatát küldték volna vissza a Földre. Nem tetszik nekem a viselkedése, mert egy szót sem szól az úton, és a kezemet is csak akkor fogja meg, amikor én az övéért nyúlok. Annyi sóvárgás után nem az lenne az evidens, hogy kicsattan a boldogságtól, és ezt annyiszor adja a tudtomra, ahányszor lehetséges?

– Nem arról volt szó, hogy elköltözöl tőlünk? – csipkelődik Yongguk hyung, amikor megjelenünk kéz a kézben otthon. Egyből kiszúrja, hogy milyen közel állunk egymáshoz, de muszáj felemlegetnie az öccse előtt meggondolatlan tervemet. – Vagy esetleg holnap reggel szeretnél átcuccolni valahova?

– Daehyun maximum az én szobámba fog átcuccolni, mert… mert…

– Mert járunk – mondom egyenesen hyung szemébe a tényeket, és megszorítom Jae kezét, aki egy félénk mosollyal nyugtázza a megjegyzésemet.

– Hallelujah! Épp le akartalak fizetni, hogy legalább egyszer csókold már meg ezt a szerencsétlent, úgyhogy most igazán örülök annak, hogy a zsebemben maradhat az erre szánt összeg. Nyugodtan vágjatok bele, én süket vagyok és vak!

Miután hyung nagy vigyorgások közepette bevonul a szobájába, közelebb lépek Youngjae-hez, aki még mindig lefagyva ácsorog, egy bizonyos pontra fókuszálva a falon. Nem teheti ezt velem! Végre rávettem magam a dologra, ezek után nem hátrálhat meg. Egyáltalán nem volt könnyű számomra ilyen döntést hozni, szóval jó néven venném, ha legalább rám nézne. Vagy esetleg leállt az agy működése a nagy öröm következtében? Mivel tudnám elérni, hogy a régi önmaga legyen? Jelentsem be, hogy szakítok vele, hátha attól „kijózanodik”? Abban a hitben éltem, hogy ő lesz a kezdeményező fél a kapcsolatunkban, de változtatni fogok az attitűdömön, ha erre van szükség. A nyaka cirógatásával elérem, hogy felém forduljon, így végigpuszilgathatom mindkét orcáját, majd finoman a szájára helyezem az enyémet, hogy megajándékozzam egy jó éjt csókkal, mielőtt lefeküdnék.

– Álmodj angyalokkal! – suttogom az ajkaira, mialatt végre megérzem szorosan ölelő karjait a testem körül. Gondolhattam volna, hogy egy csók cselekvésre fogja bírni!

– Az nem lesz nehéz, mert veled fogok álmodni.

Úgy érzem magam, mint egy tizenhárom éves tini lány, akinek rögtön el kell újságolnia a barátnőjének, hogy mi történt vele, amikor SMS-t küldök Borának. Amíg a válaszára várok, megsimogatom a rózsám szirmait, melyek szebbnek tűnnek, mint valaha. Amikor megvettem, az újrakezdés szimbólumaként tekintettem rá, de most a legőszintébb szerelem jelképét vélem felfedezni benne. Levágódom az ágyamra, bár ilyen felspannolt állapotban képtelen leszek elaludni, így inkább a közös képeink nézegetésével ütöm el az időt. Kisvártatva felhangzik egy ritmusos kopogás a fal másik oldaláról, amit mosolyogva próbálok leutánozni. Nem tudom, Jae minek szánta, de én a „szeretlek” szót hallom tisztán kicsengeni belőle, ezért legszívesebben egész éjszaka a falon kopácsolnék, hogy örökre az eszébe véssem, mit érzek iránta.