Hűnek lenni vagy nem lenni

 

MUSIC CHALLENGE - Follow The Flow: Szélcsend 

Hűtlenség úgy próbálta meg elütni az időt, hogy fényes, barna gesztenyéket hajigált egy magas faágon himbálózó vödörbe. Nem szeretett tétlenkedni, bár eléggé untatta a folyamat, mivel mindig célba talált. Sosem bujkált benne izgalom az által, hogy vajon sikerül-e bejuttatni a gesztenyéket a kívánt helyre, ezért hamar felhagyott a dobálással. Balra pillantva észrevette a függőágyban heverésző Hűséget, aki bárgyún vigyorogva olvasgatta ezredik leányregényét. Legszívesebben jól megdobálta volna azzal, ami a kezében maradt, mert a másik reakciója legalább okozott volna neki pár perc vidámságot.

Fel nem foghatta, mit élvez Hűség a csupa klisével tele tűzdelt, mindig happy enddel végződő történetekben. Egyszer belelapozott egy best-sellerként emlegetett könyvbe, de a harmincadik oldalon rájött, hogy az egész cselekményt át kéne írnia ahhoz, hogy valóban remekműnek lehessen nevezni. Nem értette, miért vannak oda az emberek ezekért a fikciókért, de azért volt sejtelme a válaszról. A lapokról olyan idilli kapcsolatok köszöntek vissza, melyekben nem lehetett részük az életben. Így hát amíg a férfiak agyba-főbe csalták a párjukat, a nők belevesztek kedvenc álomvilágukba, ahonnan sokan haláluk napjáig nem tértek vissza. Szemellenzővel jártak, vélt boldogságba menekültek, holott ha megadták volna maguknak az esélyt az igazi jóra, bármire képesek lehettek volna.

– Van egy következő párosunk – szólalt meg Hűtlenség hanyagul. A hatásszünet kedvéért Hűség úgy tett, mintha nagyon lekötné a mereven bámult könyv, aztán leküzdhetetlen kíváncsisággal fordult a riválisa felé. – Liza és Dani – nyomott meg egy piros gombot Hűtlenség a mozivászon méretű képernyő alján. Egy szőke, hullámos hajú lány arca úszott a szemük elé, akinek a mosolya rögtön elárulta, hogy csak a kamerák kedvéért tesz úgy, mintha jókedvű lenne. Vagyis Hűtlenség azon nyomban felfedezte az egyértelmű jeleket, miközben Hűség egy rendkívül boldog, az esküvőjére készülő menyasszonyt látott. Egy kattintást követően kedves vonásokkal rendelkező fiatalember fotója bukkant fel, aki alig várta, hogy elvehesse az előző képen szereplő lányt. Legalábbis Hűség szerint.

– Őket ismerem! – csattant fel Hűség. Még kedvenc könyve is kiesett a kezéből erőteljes hadonászása közepette. Hűtlenséget persze mulattatta az ellenfele felháborodása. Tudta, hogy így fog reagálni, mégis elnevette magát heves kitörésén, amivel csak jobban felbosszantotta őt. – Ne legyél már ennyire szívtelen! Három nap múlva fognak összeházasodni.

– És az kinek lesz jó? – érdeklődött szenvtelenül Hűtlenség. Egyszerre három gesztenyét markolt fel, és az összeset hiba nélkül az ágra függesztett vödörbe dobta. Mindenki azt hitte róla, hogy gonosz, pedig ő csak megmutatta az érem másik oldalát is. Hogy lehetne attól rossz valaki, amiért más perspektívába helyez egy bizonyos történetet? – Tudtad, hogy Liza még mindig az exe után sóvárog? Ha ismered őt, látnod kellett, ahogy reggelente eljátssza a boldog menyasszonyt, aztán egész nap abba az illúzióba ringatja magát, hogy ő tényleg boldog… De amikor eljön az este, sírva lopódzik be a fürdőszobába, ahelyett, hogy a vőlegényébe gabalyodva szenderülne álomba. Szerinted ez fair Danival szemben? Van egy barátnője, aki csak félig szereti, akinek csak a fél szíve az övé.

– Másnak még ennyi sem jár – húzta össze makacsul a szemöldökét Hűség. – Vannak, akik bármit odaadnának azért, hogy csak félig szeresse őket valaki.

– De nem vehetjük el Danitól a lehetőséget. Ez önzőség lenne részünkről. Ha létezik a világban egy lány, aki teljes szívével rá vár, nem fogom hagyni, hogy Lizára fecsérelje az életét.

– Ó, ez úgy hangzott, mintha csupán jóságból akarnád őket szétválasztani. Miért kell mindenbe beleavatkoznod?

– Miért, te nem avatkozol bele ugyanúgy? – kérdezte gúnyosan Hűtlenség. Tulajdonképpen mindketten tették a dolgukat, azt, amiért létezhettek. Nem volt Rossz Jó nélkül, Vidámság Szomorúság nélkül. De az embereknek volt választási joguk. Senkit sem kényszeríthettek rosszaságra vagy hűtlenségre, ha ő maga nem akart az lenni. Hűtlenség kifejezetten tisztelte azokat, akik annak ellenére hűségesek maradtak, hogy kísértésbe vitte őket. Náluk többet nem is próbálkozott, mert ha egyszer nem csábultak el, azzal bizonyították, hogy valóban szeretik a párjukat. – Te ugyanúgy suttogsz nekik, mint én. Az ő döntésük, melyikünk hangjára figyelnek.

– Szerintem te inkább ordibálni szoktál a fülükbe, és attól nem is hallják, amit én mondok – jegyezte meg duzzogva Hűség. – Nem akarom, hogy Liza újra szenvedjen. Egyszer már összetörték a szívét, ha ez megismétlődik, talán soha többé nem fog hinni a szerelemben, és egy macskás öregasszony válik belőle.

– Miért mindig Liza érdekeit nézed? Egyébként neked az nem számít megcsalásnak, amikor epedezve nézegeti napi szinten az exe Instáját? Vagy amikor rá gondol szeretkezés közben? – Hűség zavartan a szája elé kapta a kezét. Hűtlenség tudta, hogy igaza van, ezért nem adta fel a harcot. Belépett a gépezet szerkesztőprogramjába, és addig ügyködött, amig létre nem hozott két általa elképzeld jövőképet, amit fel is vázolt a másiknak. – Az első képen Liza látható idős hölgyként szeretett macskái körében. Rejtvényt fejt, Legyen Ön is milliomost néz, néha átmegy a szomszédba trécselni. Nincsenek gyerekei, unokái, de nem érzi rosszul magát. Nem bánta meg, hogy annak idején nem ment hozzá egy olyan férfihoz, akit nem szeretett igazán. A másik képen pedig az öreg Dani van élete szerelmével. Nevetve nézegetik az unokákról készített videókat, azon tanakodnak, mit főzzenek nekik hétvégén, és közben végig egymás kezét fogják. Ez az egyik opció.

Kis idő elteltével Hűtlenség egy másik jövőképpel állt elő. Ebben az esetben Liza és Dani egy képen voltak, de egymástól távol foglaltak helyet. Liza a szoba egyik sarkában fejtette a rejtvényt, Dani a másikban tűnődött valamin. Talán éppen azon, hogy mi lett volna, ha sok-sok évvel azelőtt nem szalasztotta volna el azt a bizonyos nagy Őt.

– Ki az a lány? – kérdezte Hűség már-már beletörődve.

– Ma este fognak találkozni a kávézóban…

– Egyáltalán nem kéne, hogy találkozzanak, ha te nem csalnád oda Danit! – A beletörődés egy-kettőre köddé foszlott. Hűség újult erővel állt ki a saját igaza mellett. – Lehet, hogy a nászúton Liza rá fog jönni, hogy hibát követett el, amikor annyit gondolt az első barátjára. Lesz két álomszép gyerekük, akik még jobban összekovácsolják majd őket, és Liza szerelmesebb lesz Daniba, mint ahogy ő maga várta volna.

– Blablabla! – Hűtlenség a fülére tapasztott kézzel mondott ellent az előtte állónak. – És mi van, ha a gyerekek csak arra szolgálnak, hogy legyen egy nyomós érvük együtt maradni? Miattuk nem fognak elválni, miközben mindketten szenvednek. Értsd már meg, hogy Dani lángokat érdemel, soha el nem múló tüzet aprócska szikrák helyett.

– Tudod, az élet nem mindenki számára habos torta. De ha nem úgy fogjuk fel, hogy túl kell élnünk a vihart, hanem táncolunk az esőben, minden más megvilágításba kerül.

– Ha egyszer megtapasztalnád a tűz tombolását, nem vágynál többé az esőben táncolásra. – Mindketten tudták, hogy úgysem fognak dűlőre jutni. Ez egyszerűen lehetetlenség volt, amikor az egyikük mindent feketének, másikuk mindent fehérnek látott. Abban a pillanatban mégis történt valami, amiről hallgatnak a krónikák, nem szólnak mesék vagy legendák, csak az ő emlékezetükben él, de oda örökre bevéste magát.

Egyszerre mozdultak egymás felé. Hűtlenség ujjai elvesztek Hűség tavaszszín hajában, mélyen magába szívta a belőle áradó örömillatot, és belemerült boldogságról mesélő szemébe. Hűség az egész világról megfeledkezett, amikor a másik szája a bőrét érintette, egész testét forró lángnyelvek nyaldosták, mialatt csak annyira volt képes, hogy azt kívánja, bárcsak ne létezne senki rajtuk kívül az univerzumban. Olyasmiket suttogtak egymásnak, amit egyébként badarságnak gondoltak, főleg Hűtlenség. Úgy kapaszkodtak a másikba, mintha eleve összeláncolva jöttek volna a világra.

Csókjaik nyomán lánykérések jöttek létre a Földön, kisbabák fogantak meg, addig titkolt szerelmi vallomások hangzottak el. Amíg egymást érintették, az összes rét virágba borult, oázisok jelentek meg a sivatagok közepén, holt területek születtek újjá, és egy időre szebb hely lett a világ. De ők kivételesen nem mások szerelmi életével voltak elfoglalva. Leírhatatlan vágy uralta a mozdulataikat, egy olyan vágy, amit egyetlen egyszer sem éreztek több száz éves létezésük alatt.

– Nem tudtam, hogy ez ennyire jó – kuncogott Hűség, amikor Hűtlenség egy újabb nárciszt varázsolt a vállára. Akárhol csókolta meg a bőrét, egy virág nyílt ki a szerelme testén, így nem sokáig élvezhette meztelen látványát. Hűtlenség azzal játszott, hogy ismételten lesöpörte a testéről a színpompás szirmokat, majd újabbakat csókolt a helyükre. Hűségnek tetszett az őt borító egyedi ruhaköltemény, de az még sokkal jobban, ahogy rákerült. Úgy tűnt, nem tudnak egymással betelni, mintha be akarták volna pótolni azt a sok csodát, amiről addig lemaradtak.

– Ha tudtam volna, hogy ez ennyire jó, nem a gesztenyéket dobáltam volna naphosszat – vallotta be Hűtlenség, és bár viccesen szándékozta tálalni a mondanivalóját, nagyon is komolyan gondolta.

– Ne avatkozzunk bele Daniék életébe, és mostantól másokéba sem – hozakodott elő óvatosan Hűség azzal a kéréssel, ami egy ideje a torkát mardosta. Félt a kedvese véleményétől, ráadásul Hűtlenség tényleg olyan fancsali képet vágott, mintha arról lett volna szó, hogy soha többé nem ehet mézes mogyorót, amit addig a pillanatig a legjobban szeretett.

– És akkor mit csinálnánk helyette? – rökönyödött meg Hűtlenség megannyi tetoválását bámulva. Több ezer felirat vésődött a bőrébe küldetése során. Amint végzett egy munkával, megjelent a testén annak a neve, aki megcsalta a párját. A betűk összefolytak, kivehetetlenné váltak, de akkor is rajta voltak, örök bélyegként azt hirdetve, mennyi kapcsolatot tett tönkre. Hirtelen azt kívánta, bárcsak tiszta lappal kezdhetne a szó szoros értelmében. A kifogyhatatlan tinta mindenütt égette, arra emlékeztette, hogy ő nem hisz a boldog befejezésben, de akkor, ott, bármit megadott volna érte.

– Hát ezt… – Hűség szégyenlősen elmosolyodott, majd édes csókba hívta Hűtlenség ajkait, aki a karjaiban úgy érezte, képes lenne mindent megígérni neki. Amikor legközelebb a kezére pillantott, meglepetten konstatálta, hogy eltűntek róla a nevek. Nevetve kapta az ölébe Hűséget, hogy egy örökkévalóságot töltsenek egymásba feledkezve.

Ki tudja, mennyi idővel később Hűség meglátogatta Vidámságot, Örömöt, Reményt, hogy beszámoljon nekik a boldogságáról. Kipirulva, ártatlanul úgy vihorásztak, mint azok a tinilányok, akik félig még a gyermekkorukban oly sokszor hallott tündérmesékbe képzelik magukat. A rémálmaiban sem gondolt arra, mit csinálhat addig Hűtlenség, amíg ő szerelmes anekdotákat ad elő egy gőzölgő forrócsoki felett. Bízott benne, tudta, hogy a rosszfiús külső egy érző lelket takar, hogy nem fog másra úgy nézni, nem fog máshoz úgy érni, ahogy vele tette.

És ebben nem is tévedett. Hűtlenség azonban nem bírt ellenállni a természetének. Egy darabig visszatért a gesztenyékhez, de ismét nem bizonyultak elég jó unaloműzőnek. Először csak rá akart lesni Daniék helyzetére, aztán egyre inkább eluralkodott rajta az izgalom, amit ilyenkor át szokott élni. Köd ereszkedett az agyára, elveszítette józan eszét; hasonló állapotba került, mint az emberek alkohol vagy drogok hatására.

A ködön át néha felsejlett Hűség napsugarakkal összekötött haja, szivárványmosolya, de amikor utána kapott, csupán az üres levegőt markolászta, így nem volt, aki megállíthatta volna abban, hogy Dani testébe zuhanjon. Céltudatosan irányította a lépteit annak a kávézónak a bejáratához, ahol szerinte élete szerelme dolgozott, majd leült az egyik asztalhoz, hogy ott várja meg a lány felbukkanását.

Ahogy telt az idő, egyre jobban kitisztult az elméje. Bepánikolva kereste a kiutat a gazdatestből, ám sehogy sem találta, ezért másik ötlethez kellett folyamodnia. Eltervezte, hogy azt fogja sugallani Daninak, hogy álljon fel, induljon haza, és nézzenek meg egy filmet Lizával a takaró alá bújva. De ez sem működött. Dani lábai nem mozdultak, mintha csapdába esett volna az általa megszállt emberben. Kétségek közt kezdett fohászkodni a teremtőjéhez, miközben a fiú megpillantotta azt a bizonyos lányt.

Tudta, hogy hibát követett el azzal, hogy elcsalta Danit otthonról. Ugyanakkor látott már olyat, hogy minden próbálkozása ellenére is hűséges maradt az, aki a befolyása alatt állt. Könyörgött, hogy ez a fiú az esküvői készületekkel elfoglalt menyasszonyát válassza, ellenkező esetben soha nem fogja elnyerni Hűség bocsánatát. Ígéretet tett neki, amit az első adandó alkalommal elszúrt, pedig talán igaza volt, mert ha ő nincs, Danit sosem kísértették volna meg. Bájos kis életet élhetne Lizával, hiszen nem kellenek mindenhova a lángok, az esőben táncolás ugyanolyan jó móka lehet. Azelőtt Hűtlenség döntött mások sorsáról, akkor azonban egy halandó, hétköznapi srác kezébe helyezte a sajátját. Azon múlt a jövője, hogy Dani magától milyen döntést fog hozni.

Megfogadta, hogy ha Dani hű marad, nem fog több ígéretet megszegni, létezése csakis Hűség körül forog majd, azon lesz, hogy olyan boldoggá tegye, mint amilyen az első csókjuknál volt. Felidézte arca összes drágakőnek tűnő szeplőjét, a félhold alakú anyajegyet a bal lapockáján, csillagként szikrázó szemeit, melyek a belé vetett bizalomtól ragyogtak. Átkozta magát, amiért ilyen hamar csalódást kellett okoznia neki. Eszébe jutott a saját jövőképük, amit a szerelme suttogott el, mialatt ő azon munkálkodott, hogy minél több virág lepje el izzadságtól csillogó bőrét. Azt mondta, minden nap, minden órájában együtt lesznek. Néha összejönnek a barátokkal, hogy csodás kapcsolatukról dicsekedhessenek, de a gépezetet messzire elkerülik, mert az úgyis csak vitát szítana közöttük, kipukkasztaná azt a buborékot, amiben a külvilágtól védve lebegnek. Emlékezett a tökéletes szélcsendre, ami arra az időre átvette a hatalmat az állandóan pusztító vihar felett…

Hirtelen arra eszmélt, hogy Dani kivetette a testéből. Hűtlenség ott állt a fánál, melynek ágán még mindig ott csüngött a vödör, lábánál szerteszét hevertek a gesztenyék. Égető érzés kúszott a bőre alá, és a csuklójára meredve látta, hogy a nemrég tiszta felületet egyetlen név szennyezte be: Dani. A monitorra pillantva végignézte, ahogy a fiú szenvedélyesen a pincérnő szájára tapadt egy félreeső sarokban, majd egy hotelszobában teljesítették be a végzetét. A szeme sarkából észrevette a mosolyogva felé közeledő Hűséget, aki mit sem sejtve sietett igaznak hitt szerelméhez. Hűtlenség tudta, hogy amint felfedezi a legjobban fájó bélyegét, illetve a képernyőn zajló eseményeket, örökre búcsút inthet neki. Mert akit egyszer elárultak, megbocsáthat, újrakezdhet, de az árulás ízét sosem lesz képes eltörölni az elkövetkezendő csókokból.

És akkor a történelem során először egyben utoljára, Hűtlenség arcán legördült egy forró könnycsepp.