ChanHun - Ami a képzeletet is felülmúlja |OS|

MUSIC CHALLENGE - Imagine Dragons: Sharks

Visszatartott lélegzettel várom, hogy vége legyen. Annyi idő telt már el az első alkalom óta, oly sokszor feküdtem rajta megtépázott lélekszilánkokkal, mégsem sikerült hozzászoknom ráncosodó bőre érintéséhez, izgatott ficánkolásához, amikor a kezem végig siklik vágytól epedező testén. Általában alig bírom leküzdeni a hányingert; ma legalább a gyomrom nem háborog, de a szívem annál inkább. Szerencsére nem zavarja a pókerarcom, nem kéri, hogy nyissam ki a szemem, amire valószínűleg nem is lennék képes. Épp elég nagy büntetés, hogy a fülemet nem foghatom be; folyamatosan elégedett sóhajai verődnek vissza a hófehér falakról. A falakról, melyek valódi cella rácsokként magasodnak fölém. Börtönbe zártam magam, és annak ellenére, hogy nálam vannak a kulcsok, egy tapodtat sem mozdulok.

– Hogy van anyukád? – kérdezi kedvesen, és úgy simogatja meg az arcom, mintha az édesanyám egyik jó barátnője lenne. Mintha nem egy perccel ezelőtt dugtam volna meg. Az eddig fel nem bukkanó hányinger a semmiből kezdi mardosni torkomat. Amint végzünk, mindig a mosdóba rohanok, hogy szűnni nem akaró könnyeimet hideg vízzel tüntessem el, de most a karomra teszi törékeny kezét, a tekintetemet kutatva próbál beszélgetést kezdeményezni, ahogy a normális párok csinálják szeretkezés után. De mi kibaszottul nem vagyunk normális pár, az előző színjáték meg csak az ő igényeit elégíti ki.

– Jobban – szűröm halkan a fogaim közül. Minden izmom megfeszül, mint egy ugrásra kész, csapdában vergődő szarvasnak ujjai finom cirógatásától. Ha egy szó nélkül faképnél hagynám, vajon levonna a béremből? Nem hiszem, ettől függetlenül még nincs itt az ideje a távozásnak. Így hát némán visszahanyatlom a párnára, és hagyom, hogy a napjáról meséljen, de csupán hangfoszlányok érnek el tudatomig. Fojtogat a sírás, amit nem engedhettem szabadjára. Magam alá rejtem remegő kezem, nehogy önálló életre kelve ejtsenek sebet a körmeim a csuklómon. Másfél éve vagyok a nő kurvája, de olyan még egyszer sem történt, hogy nem vezethettem le a feszültséget a szexet követő percekben.

Megpróbálok azokra összpontosítani, akik boldoggá tesznek. Felidézem kishúgom felhőtlen kacagását, magamon érzem cukorka illatú ölelését, és hallom, ahogy arról csacsog, milyen jó jegyeket szerzett a suliban. Aztán anyukám fáradt arca jelenik meg előttem. Mosolyog, holott a fájdalom satuként préseli össze a mellkasát. Biztat, amikor neki lenne szüksége a vigasztaló szavakra. Mit szólnának, ha tudnák, mivel keresem a pénzt? Anya biztosan inkább meghalna, és Minji sem akarna többé iskolába járni, ha ezzel felszabadíthatnának. Én azonban nem hagytam, hogy szenvedjenek, még ha bele is őrültem. Gyötrődtek már eleget, amikor az apám lelépett, vagy amikor tudomást szereztünk anya betegségéről. Rajtam volt a sor, hogy enyhítsek a kínjukon, de mostanra elértem a határomat, és abszolút kiégtem.

– Sehun… Azon gondolkoztam… Nézd, mondhatsz nemet, de annyira örülnék, ha beleegyeznél. Szóval… Nem költöznél ide hozzám? Természetesen mindennap láthatnád a családod, én csak a karjaidban szeretnék elaludni esténként…

Egész testemben egy ember nagyságú bomba pulzál, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Mégis mit képzel ez a nő magáról? Szó sem volt összeköltözésről, amikor megkötöttük a szerződést. Miután megtudtam, hogy anya beteg, de kezelésekkel gyógyítható, a legegyszerűbb pénzkereseti forrás mellett döntöttem. Elmentem egy céghez, ami fiatal fiúkat hozott össze egyedülálló, magányos asszonyokkal, akik mindent megadtak volna egy kis társaságért. Fényképeket készítettek rólam, illetve a hobbimról meg hasonló baromságokról faggattak, majd közölték, hogy keresni fognak, ha az egyik hölgy választása rám esik.

Pár nap múlva megcsörrent a telefonom. Épp kétségbe esetten konstatáltam, hogy nincs miből befizetni Minji ebédjét, mire egy bűbájos női hang találkozóra invitált. Kicsit mellbe vágott a felismerés, hogy konkrétan még az anyámnál is idősebb, de nem tehettem meg, hogy válogassak a kliensek között. Főleg azután, hogy a nő arra kért, csak neki dolgozzak. Már akkor vissza kellett volna lépnem, hiszen az összes többi fiúnak négy-öt „főnöke” volt egyszerre, de ő felajánlotta, hogy annyi pénzt fog fizetni, mint másnak négyen-öten.

– Gondolkozhatok rajta? – kérdezem magamra erőltetett nyugalommal. El sem hiszem, hogy eddig kibírtam mellette, hogy nem ordítom a képébe az igazságot. De tisztában vagyok vele, hogy nem szállna le rólam. Egy álomvilágban él, de éppen itt az ideje az ébredésnek, annak azonban sokkal hatásosabbnak kell lennie némi kiabálásnál.

– Hát persze. – Mosolyogni próbál, de nem tudja elrejteni az arcára kiülő csalódást. Ő tényleg azt gondolta, hogy a hozzá költözés minden vágyam. Amíg más hölgyek beérik annyival, hogy a nekik dolgozó srácok puccos partikra mászkáljanak velük, illetve jól gerincre vágják őket, neki több kell ennél. Szerelmet akar, egy romantikus lányregényt, ahol a sebzett lelkű fiatal ifjú kis kereset ellenében elszegődik egy dúsgazdag miladyhez, aztán az idő múlásával észt veszejtően belehabarodik. Csakhogy nálam marhára az ellenkezője történt. Minél többet vagyok az oldalán, annál jobban utálom, ahogyan magamat is. Mindez nem következett volna be, ha tisztességes munka után nézek, de a hülye fejemet elcsavarta a sok zöld hasú meg a melóval járó kényelem.

Megmondom a nőnek, hogy fáj a fejem, ezért visszavonulnék a szobámba. Soha nem szólítom a nevén, még magamban sem. Természetesen ezt is figyelmen kívül hagyja; valójában azon sem lepődnék meg, ha azt hallaná, drágámnak vagy kedvesemnek becézem. Újfent bánat villan a szemében. Arról álmodozhatott, hogy popcornt majszolva pihentetem az ölében a fejem, ő a tincseimmel játszik, miközben a hasunkat fogjuk a nevetéstől egy régi vígjáték láttán. Baromira mást terveztem ma estére, amitől százszor nagyobb lesz a szomorúsága, és aminek köszönhetően remélhetőleg végleg megszabadulok tőle.

A megbeszéltek szerint nem a saját szobámba térek nyugovóra. Lábujjhegyen haladok tovább a folyosón, de a következő ajtó elé érve megtorpanok. Biztosan működni fog a terv? Mi van, ha nem tudom megtenni? Vadul megrázom a fejem hangosan fel nem tett kérdésemre. Még szép, hogy meg fogom tenni. Bármi jobb lesz annál, minthogy továbbra is fogságban vergődjek. Mély levegőt véve nyomom le a kilincset. Kicsit félek… Na jó, eléggé parázok, de ez sem állíthat meg az ötlet végrehajtásában.

– Szia Sehun! Már vártalak. Mi tartott ilyen sokáig? – hallatszik Chanyeol érdeklődő hangja a félhomályból. Először csak testének körvonalait tudom kivenni, ahogy halálos nyugalomban az ágyán terpeszkedik, majd izgatottságtól csillogó tekintetét is megtalálom a halványan pislákoló gyertyák fényében. Bárcsak kölcsön tudna adni egy keveset a magabiztosságából! Úgy remegnek a lábaim, hogy ha nem ülök le azon nyomban, félő, hogy térdre esem előtte, ami neki lehet, hogy tetszene, számomra azonban kissé durva kezdés lenne.

– Beszélgetni akart – sziszegem dühösen, mialatt helyet foglalok az ágy legszélén. Túlságosan fel vagyok dúlva, és ez ahhoz vezet, hogy nincs kedvem rögtön a lényegre térni. Chanyeol felnevet, amitől a bosszúság még nagyobb méreteket ölt bennem. Szeretném a képébe mászva megérdeklődni, hogy mi olyan kurva vicces, de inkább a helyemen maradok. Nem veszhetek össze azzal az emberrel, aki kiutat kínált ebből a pokolból. – És azt is akarja, hogy költözzek hozzá.

– Akkor épp időben visszük véghez a tervet. – Chanyeol arcáról lehervad a mosoly. Hirtelen mozdulattal az éjjeliszekrényén lévő poharakért nyúl, és az egyiket a kezembe nyomja. Nem szoktam inni. Egyszerűen utálom az alkohol ízét, de most talán tényleg szükségem van rá. El kell lazulnom, le kell csillapítanom pattanásig feszült idegeimet, ezért egy hajtásra eltűntetem a keserű löttyöt, és újabb meg újabb adagot kérek. – Hé, nehogy kidőlj nekem, mert akkor lőttek az egésznek!

– Ja, ja, csak… Sosem smároltam még pasival, és nem is állt szándékomban ez előtt.

– Szerinted annyira rosszul csókolok? – vonja fel sértődötten a szemöldökét. – Szóval azt mondod, hogy nehezebb smaciznod egy huszonöt éves már-már adoniszi vonásokkal rendelkező férfival, mint egy hatvan éves nyanyával?

– Ó, baszki! Menten elhányom magam! Mi az, hogy a nénikéd hatvan éves? Nekem azt mondta, ötvenhárom.

– Igazából hatvanegy lesz két hónap múlva. – Chanyeol alig bírja visszatartani a testét rázó vihogást, én meg az öklendezéssel vagyok hasonlóképpen. – Ne ostorozd magad! Rohadt jó a plasztikai sebésze. – Úgy letörölném azt az önelégült vigyorát, de egyik pillanatról a másikra azon kapom magam, hogy én is vele nevetek. Ráadásul nagyon jól áll neki a mosolygás, úgyhogy nem állítom le, inkább iszok még egy utolsó felest.

Anélkül, hogy észrevettem volna, a nagy mulatás közepette Chanyeol közvetlen közelébe kerültem. Jól eső borzongás fut rajtam végig, amikor a karja súrolja az enyémet, mélyen beszívom mezőre emlékeztető illatát, és hagyom, hogy az ujjai ráérősen motoszkáljanak az arcomon. A szemébe nézve köddé foszlik minden aggodalmam, sürgető érzés hasít belém, mely nem engedi, hogy eltávolodjak tőle. Felé mozdulok, hogy csökkentsek a köztünk húzódó téren, mire felfelé görbülő szájjal nemet intve csóválja a fejét.

– Előbb még féltél a csókomtól. Ez azt jelenti, hogy ha eleget iszol, bármire hajlandó vagy? – nyalja meg az alsó ajkát incselkedően. Belemegyek a játékba, mivel végre jól érzem magam a bőrömben. Az idejét sem tudom annak, mikor volt erre utoljára példa.

– Az attól függ. Ha egy már-már adoniszi vonásokkal rendelkező pasi kér meg bármire, talán… – Durva mozdulatokkal gombolom ki az ingemet, ami a következő pillanatban a földön landol. Sok más cuccommal egyetemben ezt a darabot is attól a nőtől kaptam, és viszketett alatta a bőröm, akárhányszor fel kellett vennem. Imádta, ha abban a ruhában parádéztam, amit ő adott nekem, és azt még jobban, ha letéphette rólam… A picsába! Nem akarok az érintésére gondolni! Fejben sem vagyok hajlandó újra átélni a vele töltött megannyi percet, ezért keményen Chanyeol nyakára tapadok.

– Várj! Lassíts! Ha ezt csinálod, nem leszek képes uralkodni magamon… – zihálja elfúló hangon. Oké, tudom, hogy csak egy-két ártatlan szájra pusziról volt szó, és azt is csak azért vállaltam be, hogy lekoptassam a nagynénjét, de ahogy itt fekszik mellettem, elemi erővel söpör végig rajtam a vágy, aminek nem tudok megálljt parancsolni. Nem kellett volna annyit innom! Á, ez badarság! Pusztán a piától nem gerjedhetek be ennyire valakire. Ha ez lett volna a kulcs, csak le kellett volna részegednem minden alkalommal, amikor az a nő rám mászott.

– És ha nem akarom, hogy uralkodj magadon? – Megpróbálok kicsit visszavenni a tempóból, és lehelet finoman suttogom Chanyeol szájára a szavaim. Nem sikerül megfejtenem azt az érzelemkavalkádot, ami végbemegy a pillantásaiban. Úgy vélem, ő is akar engem, valami mégis arra készteti, hogy a fékre taposson, pedig én nagyon is száguldozni szeretnék.

– Nem foglak kihasználni. Most össze vagy zavarodva, bármit megtennél annak érdekében, hogy elfelejtsd az utóbbi időszakot, de pillanatnyilag maradjunk az egyezségnél, jó? – Megremeg a hangja, amikor végig simítok a kulcscsontján. Milyen tisztességes ez a srác! Ő nem akar kihasználni engem, én viszont belehalok, ha most azonnal nem használhatom ki őt. Lehet, hogy igaza van, és meg fogom bánni, amint kijózanodom, és túl teszem magam azon, amit eddig elszenvedtem, de jelenleg csak az itt és most számít. Annyi mindent megbántam már, még egy tétellel több vagy kevesebb.

– Ne legyél már ennyire merev! Legalábbis ne mindenhol – kuncogom az állára néhány puszi között. – Hogy lehetnénk hitelesek, amikor hozzám sem érsz? Ki fogok akadni, ha a távolság tartásod miatt nem fog összejönni… – Ártatlan, bánatos kiskutya szemekkel fürkészem a tekintetét. Erre igazán nem mondhat nemet! Muszáj úgy tűnnie, hogy odavagyunk egymásért, különben nem fog leszállni rólam a nyanya.

Egyik pillanatban még a pihe-puha pléden sorakozó csillagokat bámulom abban a hitben, hogy Chanyeolt nem mozgatta meg a kérésem, aztán a következőben egy olyan csókban részesít, amitől csukott szemmel is fénylő pontokat látok. Miközben fulladásig csókol, az ujjai bebarangolják meztelen felsőtestem, és olyan erősen szorít magához, mintha soha többé nem szándékozna elengedni. Korábban nem éltem át ekkora extázist, sem az exemmel, sem azokkal a random csajokkal, akikkel együtt töltöttem egy-egy éjszakát. Napokig tépelődtem azon, mit fogok érezni Chanyeol karjaiban, attól tartottam, undorodom majd tőle, hiszen sosem fantáziáltam férfiakról. Nem ítéltem el a melegeket, ugyanakkor nem is vonzódtam más pasikhoz. De a helyzetem miatt annyira kétségbe voltam esve, hogy még erre is rábólintottam azt gondolván, hogy annál a nőnél semmi nem lehet rosszabb. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy így fogom élvezni Chanyeol közelségét.

– Hogy vagy? – kérdezi Chanyeol olyan lágy hangon, gyengéden a hajamat simogatva, hogy könnyek szöknek a szemembe. A „gazdámat” nem érdekelte, milyen érzések kavarognak bennem. Elkönyvelte, hogy ha neki jó, akkor nyilván nekem is az, amíg a valóságban lassacskán haldokoltam mellette. Megfojtott a kedvességével, azt hitte, attól, mert kifogástalanul bánik velem, nem lehet semmire panaszom. Végül is, én választottam ezt az életformát, én voltam az, aki meggondolatlanul belesétált egy láthatatlan csapdába.

– Boldog vagyok – válaszolom a lehető legőszintébben. Szerintem ez a mondat életemben először hagyja el a számat. Chanyeol szeme úgy felragyog, hogy ezért a látványért érdemes volt megszületni. Mialatt apró csókokat szórok édes arca egész felületére, megfeledkezem a fájdalomról, ami évek óta a mellkasomon ül. Búcsút intek a keserűségnek, a magánynak, mert végre rátaláltam arra a békességre, amire tudat alatt vágytam.

Tizenhat múltam, amikor apám lelécelt otthonról. Attól kezdve meg voltam győződve arról, hogy velem van a baj, miattam ment el, és egyre nagyobb balhékba keveredtem. Rájöttem, hogy felesleges jónak lenni, hisz az élet császárai csak kiröhögik vagy eltapossák a becsületes embereket. Azt reméltem, ha rosszul viselkedem, a szívem is megkeményedik, nem fog többé fájni semmilyen elbaszott dolog miatt.

Aztán anyukám megbetegedett, ami mindent más nézőpontba helyezett. Szerencsére meg lehetett gyógyítani, de a kezelés költsége elég borsosnak bizonyult, neki pedig abba kellett hagynia a munkát. Egyik napról a másikra nőttem fel, muszáj volt felhagynom az önpusztító életvitellel, hogy a család élére kerüljek. Ám sajnos annyi ésszel nem rendelkeztem, hogy normális meló után néztem volna. Eleinte persze tetszettek a méregdrága ruhák, a fényűző vacsorák, sőt, még egy luxus verdát is kaptam, amiről azt hazudtam az ismerőseimnek, hogy céges autó. Senki nem tudott arról, valójában mivel keresem a kenyérre valót. Senkinek nem önthettem ki a lelkem; egyedül Chanyeol volt tisztában azzal, mit csinálok.

– Na és… Mi van, ha ma este a nénikém nem néz be hozzád, és nem fog rájönni, hogy nálam vagy? – mormolja kuncogva az ajkamra. Nem is értem, miért nem realizáltam hamarabb, hogy Chanyeollal lenni ilyen csodálatos. Hónapokat pazaroltam el azzal, hogy megfosztottam magam a társaságától. Tudtam, hogy meleg, és hogy szingli, de nyilván a nénikéje miatt nem akart közeledni hozzám. Engem meg teljesen maga alá temetett az önsajnálat, menekülni készültem ebből a fullasztó házból, erre most legszívesebben örökre itt maradnék, ebben a szobában, Chanyeol szívverését érezve a saját mellkasomban.

– Bárcsak így lenne! Ha napok múlva jutna eszébe, hogy megkeressen, egy percet sem töltenénk alvással – jelentem ki vigyorogva, mire felháborodást színlelve kap a szívéhez.

– Á, komolyan? Pedig én már nagyon álmos vagyok, de ha tudsz valamit, ami felébresztene… – Hatalmas ásítással nyugtázza a mondanivalóját. Nem szívesen vallom be, de nekem is majd’ leragadnak a szemeim. Legközelebb feltankolok energiaitallal, mert Chanyeolból nem elég pár perc, de néhány óra sem. Megcsókolom még utoljára, aztán kényelmesen befészkelem magam a karjába, hogy kisvártatva mély álomba merüljek. Remélem, egész éjjel vele fogok álmodni, és ha eljön a reggel, ott folytatunk mindent, ahol most abbahagytuk.

***

 

– Jó reggelt, édesem! Hogyhogy nem a saját szobádban aludtál?

Álomittasan hunyorgok a redőnyökön beszűrődő fényben. A francba! Az összejött, hogy végig Chanyeollal álmodtam, a reggeli ébresztő azonban cseppet sincs ínyemre. Morcosan tapogatom az ágyat, de hűlt helyét találom a srácnak. Ellenben az a nő egy mindenféle finomsággal tele rakott tálcával egyensúlyozik előttem. Nem értem, mi történhetett. Az volt a terv, hogy rajta kap minket az ágyban, melynek következtében remélhetőleg örökre kiábrándul belőlem, és végre szabadon enged, akár kidob, elüldöz, bármi, csak ne keljen látnom többé.

– Hol van Chanyeol? – szegezem neki kissé hevesen a kérdést. Értetlenül pislog, majd leteszi a tálcát az éjjeliszekrényre, hogy mellém ülhessen, amitől menten émelyegni kezdek. Kibaszottul elfelejtheti, hogy lefekszem vele azok után, amit Chanyeollal műveltünk.

– Miért keresed őt? Hónapok óta nem járt itt. Ha jól tudom, most éppen Jejun nyaral a barátaival.

Felugrok, leverem a forró kávét tartalmazó bögrét, ami sötét foltot hagyva folyik a szőnyegre. Ez nem létezik, ilyen nincsen! Ez egy valóra vált rémálom! Hogy mondhatja azt, hogy Chanyeol hónapok óta nem látogatott el ide? Az elmúlt héten minden este beszöktem hozzá, és a tervünket szövögettük. Beszéltem hozzá, beszélt hozzám… Az Isten szerelmére, tegnap úgy csókolt, mint soha senki. Még mindig érzem az illatát, tökéletesen fel tudom idézni a mosolyát, amitől a lélegzetem eláll, ha csak rá gondolok. A fenébe! És ha megölte őt? Ha engem őrültnek akar beállítani, miközben Chanyeol hulláját elásta a kertben, miután meglátott minket együtt? Talán képes lenne rá, hogy így láncoljon magához. Tudhattam volna, hogy nem szabadna megvalósítani ezt a tervet!

– Nézd csak! Ezt a képet tegnap este posztolta az Instagramján – mutatja meg a telefonján az említett fotót. Homályosan látok az idegességtől, de annyit ki tudok venni, hogy jó sokan vannak egy elképesztően szép helyen. Chanyeol középen áll, karját a mellette lévő fiú vállán pihenteti, aki épp puszit nyom az arcára, amivel kicsikarja Chanyeolból azt a gyönyörű mosolyt, melyről azt hittem, csak nekem szól. – Nemrég jött össze Minseokkal. Aranyos pár, nem igaz?

Azt hiszem, pánikrohamom van. Forog velem a világ, hol elsötétül, hol bántóan kiélesedik a helység. Térdre rogyok, egyszerűen nem bírok tovább talpon maradni. Fájdalom lüktet a fejemben, olyan, mintha a végtagjaim egymás után mondanák fel a szolgálatot. Durván a szőnyeg bolyhai közé vájom a körmömet, mint egy megsebzett állat, aki a földet kaparja tehetetlenségében. Nem kapok levegőt. Halványan érzékelem, hogy görcsösen próbálok lélegzethez jutni, de csak felismerhetetlen hörgés szakad ki belőlem. Mintha a víz alól hallanám, hogy a nő kétségbe esve szólongat, innivalóval kínál, mentőt akar hívni, és nem vagyok képes arra, hogy kinyögjem, nincs szükségem kórházra, inkább dugjon be egy diliházba.

– Sosem találkoztam Chanyeollal? – suttogom összetörve, miután kicsit jobban érzem magam, legalábbis fizikailag.

– Dehogynem. Többször járt itt, és akkor mindig jókat beszélgettetek. Egyszer még a kishúgod balett előadására is elment. – Ezúttal nem küzdök a kikívánkozó könnyek ellen. Ezek szerint nem őrültem meg teljesen, bár ez vajnyi vigaszt nyújt. Visszaemlékszem az első találkozásunkra. A kertben ücsörögtem, hallgattam a kis szökőkút csobogását, a madarak énekét, akik oly gondtalannak tűntek, és azon morfondíroztam, nekem miért nem lehetnek szárnyaim, hogy jó messzire elrepülhessek innen. Megijedtem, amikor a semmiből egy magas alak telepedett mellém. Nem kérdezte, ki vagyok, mit keresek ott, csak annyit mondott: „A madarak a legklasszabbak. Ingyen adnak koncertet, ráadásul egy hamis hangot sem hallatnak és sztárallűrjeik sincsenek.

– Jieun… Mondanom kell valamit. – Először ejtem ki a nevét, először fordulok hozzá meghátrálás nélkül. Az egy dolog, hogy csak képzeltem a Chanyeollal töltött éjszakát, ami elviselhetetlen súlyként ereszkedik rám, de arra képtelen lennék, hogy tovább tűrjek. Nem érdekelnek a következmények. Jieun régebben azzal fenyegetőzött, hogy elárulja a családomnak a viszonyunkat, ezzel tudott sakkban tartani. Az sem zavarta, amikor egy lánnyal látott smárolni az éjszakában, mert valahogy megérezte, hogy részemről nem komoly a dolog, és csak őt akarom bosszantani. Abban reménykedtem, hogy ha Chanyeollal lát, megutál, amiért egy férfival kezdtem, ráadásul az unokaöcsével a saját házában, de mint kiderült, ez az egész csupán az én képzeletem szüleménye volt. Így hát nem trükközhetek tovább, ezennel a szemébe kell mondanom, amit eddig kiskapuk által próbáltam elkerülni. – Nem fogom ezt folytatni. Sajnállak, de én gyűlölöm, amit velem teszel. Visszaadom az autót, mindent, és kérlek, ne keress, oké? Nem fog meghatni a könyörgésed, semmi sem változtathatja meg a döntésemet.

***

 

– Szia Sehun!

Na ne! Ez nem történhet meg velem újra! Fél éve járok pszichiáterhez, gyógyszert szedek, egy terápiát, egy pirulát nem hagytam ki. És most mégis Chanyeol hangját hallom. Nem vagyok hajlandó megfordulni. Biztosan ott áll a fák árnyékában a széles mosolyával együtt, amit biztosan ugyanolyan élethűen látnék, mint azon az átkozott éjszakán. Meredten bámulom a betonon elterülő krétarajzokat, amiket Minji alkotott. Annyira ügyes, szerintem ölni fognak a képeiért a festészet kedvelők.

– Öhm… Én… Tudom, hogy régen találkoztunk, de mondanom kell valamit. – Oké, nagy levegő kifúj, aztán beszív. Hangokat hallok. Nem gyógyultam meg. Az én drága anyukám kigyógyult a rákból, én viszont egy megveszekedett őrült maradtam. Úgy látszik, erre nincsen gyógymód. A tabletták csak ideiglenesen hatottak. Valami erősebb kell. Felhívom a pszichiáteremet, hogy most azonnal írja fel a legkeményebb cuccot, ami létezik. Vagy inkább menjek el hozzá, és számoljak be neki a fejleményekről? Eddig nem kellett elmegyógyintézetbe vonulnom, pedig lehet, hogy az lenne a megoldás. Felőlem sokk terápiát is alkalmazhatnak rajtam, kényszerzubbonyt tehetnek rám, csak ne jöjjenek vissza a hallucinációk. – A nénikém meghalt. Úgy rendelkezett, hogy a vagyona felét rám, a másik felét rád hagyja. Beteg volt, és nagyon örült, hogy másfél évig boldoggá tetted.

Jieun meghalt? Azért akarta, hogy költözzek hozzá, hogy vele töltsem az utolsó napjait, hogy fogjam a kezét a halálos ágyán… És én önző módon magára hagytam. Csak a saját érzéseimmel törődtem. Egy kis időt még kibírtam volna. Ha őszintén bevallja, mi baja, talán másképp döntöttem volna. Ráadásul pénzt hagyott rám? Tudom, felettébb jómódú volt, de miért tartozna nekem bármivel is a halála után? Amíg élt, legalább megdolgoztam érte. Bár, ha jobban belegondolok, teljesen felesleges azon töprengenem, hogy elfogadjam-e az örökséget vagy sem. Hiszen ez a beszélgetés csak a fejemben hangzik el, szóval Jieun nyilvánvalóan meg sem halt.

Kicsapódik a házunk ajtaja, amin Minji vágtat ki, és egyenesen a mögöttem elhelyezkedő teret veszi célba. Chanyeol nevét visítja, ezért muszáj odapillantanom, így végignézhetem, ahogy a húgom Chanyeol nyakába veti magát. Oké, nincs ebben semmi meglepő. Egyetlen egyszer találkoztak, de tökre elvarázsolták egymást. Minji gyakran emlegette a srácot, legalábbis addig, amíg be nem csavarodtam, mert azóta tabu téma nálunk.

– Szuper, hogy újra itt vagy! Tudnád, mennyit fejlődött a balett tehetségem! Ígérd meg, hogy megint megnézel! – Úgy kapaszkodnak egymásba, mintha mindennap együtt lettek volna. Kis irigység fog el, de amennyiben képzelgek, és tutira azt csinálom, felesleges bármit is éreznem.

– Ha Sehun megengedi, akár az összes előadásodra elmegyek, mert ideköltöztem. – Ideköltözött? Biztosan a halott nénikéje házába. Reményszikrák gyúlnak a szívemben, de nem hagyhatom, hogy lángra lobbanjanak. Igen, hallom azt a rohadt szexi hangját, látom imádott mosolyát, még a mezőkre emlékeztető illatát is érzem, de ez mit sem számít, hiszen azon az átkozott éjszakán is megtapasztaltam mindezt.

– Persze, hogy meg fogja engedni. Sehunnak az a baja, hogy azt képzelte, hogy csókolóztok, de közben te Jejun voltál, és azóta agydokihoz jár, meg ilyenek…

– Hallgass már el! – rivallok a húgomra, aki sértődötten kapja rám a tekintetét. Még a képzeletemben sem szeretném, ha Chanyeol megtudná, dilis vagyok. Minji súg valamit a fiú fülébe, puszit nyom az arcára, aztán visszanyargal a házba. Képzelgés ide vagy oda, sosem voltam még ilyen zavarban. Legszívesebben a föld alá süllyednék Chanyeol átható pillantásaitól, de az az undok talaj nem nyílik meg alattam, hogy megmentsen.

– A nénikém mondta, hogy… elég furán viselkedtél, amikor felmondtál. Hogy volt egy rohamod… Beszéljünk, kérlek!

– Ez bonyolult, Chanyeol. Fogalmam sincs, hogy most itt vagy-e, vagy csak ideképzellek. – Frusztráltan túrok a hajamba. Hogy deríthetném ki, mi az igazság? – Várj egy percet! Felhívom a terapeutámat. – Hallótávolságon túl vonulok, és szerencsémre Kim kisasszony a második kicsengés után felveszi a telefonját. Azt mondta, bármikor kereshetem, munkaidőn kívül is, de eddig még nem kellett igénybe vennem ezt a szolgáltatást. Gyorsan elhadarom a problémámat, majd lélegzet visszafojtva várok a válaszára. Azt feleli, semmi okom arra gondolni, hogy újabb hallucináció kerített a hatalmába. Századjára is elmondja, hogy abban az időszakban idegösszeroppanásom volt a munkámból adódó kellemetlenségek miatt, és az agyam a képzelgés révén próbált kiutat találni szorult helyzetemből. Most azonban semmi nem válthatott ki belőlem hasonló reakciót, mivel nyugodt az életem, anyukám rendbe jött, satöbbi.

Kim kisasszony halk, bátorító szavai visszhangoznak a fülemben, amikor Chanyeol elé lépek. Kezdem elhinni, hogy tényleg itt van. A szemébe merek nézni, még egy mosolyt is megeresztek, amire a szokásos ezer wattos vigyorával válaszol. Kinyújtom felé a kezem, megszorítom az övét, és miután megfelelő mennyiségű erőt gyűjtöttem, megszólalok:

– Helló, Oh Sehun vagyok. Szeretném, ha mindent a nulláról kezdenénk, egy tiszta, üres lappal. Nem akarom, hogy a nénikéd bolond exeként tarts számon. Jókat dumáltunk anno, úgyhogy lehetnénk barátok…

– Nekem semmi bajom a nullákkal, meg a tiszta, üres lapokkal – vág a szavamba olyan tekintettel, mintha itt helyben a falnak akarna szorítani. – De a meg nem történt csókunkat szeretném valóra váltani. – Megrökönyödve hőkölök hátra. Elfogadtam, hogy Chanyeol csak az ábrándjaimban szeretett. Elfogadtam, hogy valóban itt van, és készen álltam egy jó kapcsolat kialakítására, de azt nem tudom hova tenni, ahogy velem viselkedik. Kettőnk közül én vagyok az, aki rákattant. Minek akarja igazából is összetörni a szívemet, amikor a képzeletbeli is eléggé fájt?

– Az tény, hogy egy idős asszonnyal kavartam pénzért, de ő legalább egyedülálló volt. Nem leszek senki szeretője! Akkor sem, ha úgy bűvölsz azokkal a szép szemeiddel, hogy mindjárt pocsolyává olvadok. – Nevetve ingatja a fejét. Közelebb lépve két keze közé fogja zavartól kipirult arcomat, az orrunk hegye összeér, a lehelete a bőrömet csiklandozza. A szívem jól meglódul, pedig azt hittem, a törött darabkák nem fognak újra egy egészet alkotni.

– Ha Minseokra célzol, annak rég vége van. Alig tartott pár hétig, és nem jelentett semmit, mert végig te jártál az eszemben. Nem csak a nénikém végrendelete miatt jöttem vissza. Folytatni akartam a beszélgetéseinket a madarakról, a kezedet fogva szerettem volna elmenni a húgod előadásaira. És hát… azokról a csókokról se feledkezzünk meg. – Mit tehetnék, ha nem bírok neki ellenállni? Miközben az utolsó centimétert is megszűnteti köztünk, elhatározom, hogy hagyom magam sodródni az árral. Ha holnap kiderül, hogy ismét megzakkantam, legalább egy napot tudatlan boldogságban töltök. De amikor izmos karja szorosan körém fonódik, és a szája éhesen kap az enyém után, rá kell döbbennem, hogy ez a csók minden képzeletemet felülmúlja.