JuZy - Álmaim asszonya |OS|

MUSIC CHALLENGE - NCT 127: Limitless

Visszaszaladok Suzyhoz, amint meghallom erős zihálását. A nappaliba érve felkapcsolom a kis lámpát, hogy lássak is valamit, mire a kanapé karfáját görcsösen markolászó alakjával találom szemben magam. Már megint rémálma van, ahogy mostanában minden éjjel. Csukott szemmel motyog, arcán félelem jelei tükröződnek, pedig pár perce még olyan békésen szunyókált.

Odasietek hozzá, kicsit megrázom, majd hátrafésülöm verejtéktől gyöngyöző homlokába hullt tincseit. Mintegy varázsütésre felpattan szemhéja, de először fókuszálás nélkül cikázik ide-oda a tekintete. Elhúzódik tőlem, mintha én lennék az, akitől menekül; apró ökle a vállamba csapódik védekezésképpen. Már kezdek hozzászokni. Még jó, hogy félálomban azért nem tud olyan erőset ütni. Halkan mondogatom a nevét, türelmesen várva a megvilágosodás pillanatára, ami hamarosan el is érkezik.

– Jól vagy? – kérdezem megcirógatva állát, amikor kitisztulni látszik előtte a kép. Erőtlenül bólint, aztán nagyot sóhajtva a vállamra hajtja a fejét. Ujjaimat cseresznyés-levendula illatú hajába vezetem, melyek végül a tarkóját kezdik masszírozni. – Ezúttal mit álmodtál?

– Inkább el sem mondom. Annyira ciki! – Szemlesütve fúrja arcát nyakhajlatomba. Noszogatom, hogy nyugodtan árulja el, hisz tudom, hogy a kimerültségtől vannak ilyen fura álmai. Ráadásul én is tudnék cifrákat mesélni álmodás témakörben, úgyhogy nincsen semmi szégyellnivalója. – Mickey egér meg akart erőszakolni.

Sosem szoktam kinevetni, de most nem bírom türtőztetni magam. A számra kell tapasztanom a kezem, hogy ne törjön ki hangosan belőlem, amit az én szépségem szemrehányó pillantásokkal díjaz. Miután sértődötten a képembe nyomja az egyik díszpárnát, a hálószobába vonul, ahova megpróbálom fapofát vágva követni, de ahogy eszembe jut a tegnapi álma, szám rögtön árulkodó vigyorba görbül.

– Ez nálad egy fétis lehet. Múltkor Donald kacsától született gyereked.

– De az legalább egy aranyos kacsa csőrű baba volt, és Donald szüleinél vacsoráztunk, akik imádtak engem. De ez a pszichopata patkány utcákon át a nyomomban volt, aztán berántott egy sötét sikátorba, és csak azt az idegesítő nevetését hallottam egyfolytában.

– És honnan tudod, hogy meg akart erőszakolni? Lehet, hogy inkább a torkodat vágta volna el. – Eljátszom, hogy előkapva egy kést a zsebemből fültől fülig elnyisszantom a nyakát. Nem szereti, ha tréfát űzök az egyébként nagyon komoly, mély jelentéssel bíró álmaiból, ezért megcélozza az oldalam, testem legcsiklandósabb pontját, hogy bosszút álljon rajtam.

– Nem értem, mi van velem. Régen Hyunbin akart az ágyamba férkőzni, és Lee Dongwooktól lettek cuki gyerekeim éjszakánként – lihegi kifulladva a takarójával védve magát, mert persze azonnal ellentámadásba lendültem.

– Tényleg? A kedvenc álmomban én Megan Fox melltartója voltam.

– Hülye! – csap a karomra vihogva.

– Komolyan. Akkora mellei voltak, hogy nem fértek bele egy fehérneműbe sem, ezért az izmos karjaimat bevetve kellett támasztanom egész nap. Igazán fárasztó meló volt. Jut eszembe… Nem lenne kedved belefogni egy harmadik gyerek gyártásába?

– Ó, ne! Majd esetleg húsz év múlva visszatérhetünk rá. – Suzy elég fáradt mostanság. Eunji nem jelentett sok problémát születésétől kezdve. Ahogy a nagy könyvben meg volt írva, három óránként evett, aludt, kakilt, aztán kakilt, evett és aludt. Ritkán sírt, simán ott lehetett hagyni a nagyszülőknél, amíg beült a barátnőivel meginni egy kávét. A kis Daewon viszont szöges ellentéte a nővérének. Nagyon anyás, ha kimegy a szobából már rázendít, így Suzy az utóbbi időben annyira ki van merülve, hogy bealszik a nappaliban a baba altatása közben. Én beviszem a gyerekszobába a kicsit, és általában arra érek vissza, hogy a szerelmem rémálmoktól gyötrődve vonaglik a kanapén. Miután elmeséli, mi kínozta éppen, lefekszünk aludni, hogy legalább fél óra nyugta legyen az első kelésig. – Mármint a következő gyerek érkezésére várnék még húsz évet. Másra nem…

Meglepve pislogok, amikor beharapva az alsó ajkát közelebb araszol hozzám. Egy határozott mozdulattal hanyatt fordít, hogy fölém kerekedve rám ereszthesse édes súlyát. Ezernyi szikra kel köztünk életre, amint a szánk találkozik. Kissé hevesen csókolom, hisz olyan rég nyílt már rá lehetőségem. Nem szeretném fárasztani, örülök, ha kicsit tud pihenni, de a szemében táncoló lángok nem arról árulkodnak, hogy jelenleg aludni lenne kedve.

– Azt hiszem, köszönettel tartozom Mickeynek, amiért így beindított. – Kuncogva rángatja le rólam az ezeréves pólót, amit már csak alvásra használok, hogy hűvös ujjai gyors utat bejárva a bokszer alsómnál kössenek ki. Imádom, hogy bájos arcával olyan ártatlannak tűnik, mint egy angyal, de ha ki van éhezve, gátlásokat nem ismerő párducként veti rá magát a zsákmányára.

Életemben először vagyok szerelmes. Szerelmes vagyok gyönyörű, mandulavágású szemeibe, melyekkel úgy néz rám, mintha én jelenteném számára a világot. Szerelmes vagyok az ajkaiba, melyekkel úgy csókol, hogy elhiszem, létezik az a földöntúli érzés, amiről már azt gondoltam, sosem tapasztalhatom meg. Szerelmes vagyok a karjaiba, melyekkel olyan szorosan ölel, hogy szépen, lassan megszűnik minden gond; csak mi ketten lebegünk egymásba gabalyodva azon a szemmel láthatatlan, kézzel megfoghatatlan helyen, ahol még a lelkeink is egyesülnek.

Alig érezhető puszit nyomok Suzy arcára, amikor a szeretkezésünket követően azon nyomban elalszik az ölelésemben. Épp én is lecsuknám a szemem, csakhogy Daewon rájön, hogy több mint fél órája mellőzi anyukája társaságát, amit éktelen óbégatás formájában ad tudtunkra. Természetesen Eunji is felébred az öccse szólójára, úgyhogy hamarosan már duett formájában adják elő kedvenc számukat.

– Megyek én, te csak aludj! – simogatom meg a szerelmem haját, aki nem törődve a kérésemmel, ledobja magáról a takarót, hogy sebesen visszabújhasson sötét rózsaszín hálóingébe.

– Amíg nem növesztesz két tejcsárdát, amiken Daewon reggelig lóghat, semmi esélyed nála. Hozd csak ide őket, már úgyis hiányoztak.

Szuperhősöket meghazudtoló gyorsasággal termek a gyerekszobában. Erősen magamhoz szorítom Daewont, hogy a közelségem megnyugtassa kicsit, Eunji pedig szó nélkül mellém pattan, hogy pár perccel később mindannyian a nagy franciaágyon bújhassunk össze. Jobb oldalt foglal helyet a csodamami, aki még egyszer rám mosolyog, mielőtt a picurral együtt álomba szenderülne, bal szélen pedig Eunji simul hozzám, újabb és újabb mesét követelve.

– …és a herceg végül rátalált a hercegnőre… – motyogom félig már horkolva a történet befejezését.

– Szeretlek téged… – suttogja Eunji, amitől érthetetlen sajgás nyilall a mellkasom közepébe. Azt kívánom, hogy ennek a pillanatnak sose legyen vége, mert számomra ez jelenti a mindenséget. Eunji aprócska, belém kapaszkodó karjai. Daewon szuszogása, Suzy illata… Nélkülük nincs értelme annak, hogy holnap felkeljen a Nap. Nincs értelme a nevetésnek, ha nem ők csalják ki belőlem. Sem a boldogságnak, ha nem velük osztozhatok rajta. Nélkülük nincs értelme a valóságnak, mert ha csak az álmaimban léteznek, soha többé nem akarok felébredni.

***

Riadtan ülök fel a hideg ágyban. Az üresség, amit a szobában érzékelek, hamar bekúszik a bőröm alá, egészen a csontjaimig hatol, míg végül a szívembe ereszti méregfullánkját. Az nem lehet, hogy ezt az egészet csak álmodtam! Hiszen még most is hallom Eunji kacaját, amit a bugyuta meséimmel érdemeltem ki. Érzem Daewon meleg testét, ahogy elernyedt a kezemben, amint felkaptam a kiságyából. A belőlük áradó szeretet sokkal valóságosabb volt a barátaimmal folytatott eszmecseréknél, Suzy mosolya százszor igazabb volt, mint bármelyik nőé, akivel valaha találkoztam.

Mellettük boldog voltam. Ők jelentették nekem a családot. Nem lehetek olyan szánalmas, hogy egy álombéli nőbe legyek szerelmes, akivel álombéli gyerekeink vannak!

És a szex… Te jó ég! Volt már dolgom pár csajjal, de így még senkivel sem élveztem. Kristálytisztán cseng a fülemben Suzy hangja, ahogy a nevemet ismételgeti. A francba! Elég rágondolnom, és máris kőkemény leszek. Soha senkit nem kívántam úgy, mint őt. Soha senki nem izgatott fel annyira, mint ő. És senkinek nem akartam még nagyobb örömet szerezni nála.

Motoszkálást hallok a konyha felől, ami hamis reményként pislákol fel. Hiszen az álmomban nem is ebben a lakásban voltunk. Ott nem hevertek szanaszét a koszos cuccok, kellemes illat terjengett a falak közt áporodott dohányszag helyett. Így hát meg sem lepődöm, amikor egy szőke, cseppet sem angyal kinézetű nő libeg be a szobámba. Felsejlik előttem, hogy tegnap mit csinált velem, miután felszedtem a közeli bárban, de az kicsit sem tűnik olyan valódinak, mint amit Suzyval éltem át.

– Hé, bébi! Ennyire hiányoztam? – Lerántja rólam a takarót, és teketóriázás nélkül rám markol, amitől iszonyú ideges leszek.

– Más hiányzik. Épp rá gondoltam, úgyhogy megköszönném, ha elhúznád a csinos kis hátsódat.

– Bunkó seggfej! – Nem hatnak meg a műkönnyei. Még a nevét sem tudom. Álmaim asszonyának neve bezzeg egyfolytában az eszemben jár. A zsigereimben érzem, hogy létezik valahol. Léteznie kell! Ez több volt, mint álom. De hogy jöhetnék rá, hogy hol találom? Végigpörgetem az összes jelenetet, hátha felbukkan bennük egy jel. Nincs nehéz dolgom a felidézés terén, hisz olyan élénken látok mindent magam előtt, mintha ebben a pillanatban történne.

Hirtelen felugrok, és meg sem állok az autómig. Az álombéli lakás nappalijának asztalán volt egy kávés pohár, amin a nem messze lévő kávézó logója díszelgett. Egyszerűen érzem, hogy ott találom meg kérdéseimre a választ. Egy láthatatlan erő vezérel, az diktálja, hogy hagyjak ki néhány piros lámpát, és hajtsak többel, mint a megengedett. De mit számít egy esetleges büntetés, ha cserébe találkozhatok vele? Nem húzhatom az időt, mert a végén még elkerüljük egymást.

Földbe gyökerezik a lábam, amikor a kávézóba lépve megpillantom. Egy részem biztosra vette, hogy itt lesz, ugyanakkor a józan eszem végig azt sugallta, hogy elmentek otthonról. Most mégis mi tévő legyek? Először is, a hajam össze-vissza áll, nem tiszta ruhát vettem, hanem azt, ami leghamarabb a kezem ügyébe akadt. Elfelejtettem dezodorozni, sőt, még fogat se mostam! Hogy lehettem ekkora hülye? Ilyen külsővel fix, hogy nem fogom az ujjaim köré csavarni.

Mellesleg lövésem sincs, mit kéne mondanom neki. „Helló, veled álmodtam éjjel. Az álmomban én voltam a gyerekeid apja, és olyan gyönyörben részesítettelek, amit rajtam kívül nem kapnál meg mástól.” Ennél gázabb csajozós dumát kitalálni se lehetne. És ha az álom helyett azzal jönnék, hogy láttam a jövőt? Akkor meg biztosan kattantnak nézne, ami lehet, hogy nem is áll messze az igazságtól.

Suzy kifizeti a számlát a pincérnek. Indulni készül. Nem tökölhetek itt tovább. Egyszerűen odamegyek hozzá, meghívom egy jégkrémre, előveszem a legelbűvölőbb oldalam, és majd az esküvőnkön elárulom neki, miként vezetett hozzá a sors. Ha már a feleségem lesz, nem fog tőlem szabadulni, akármit is gondoljon az állításomról.

Céltudatosan felé veszem az irányt. Csakhogy félúton megállásra késztet egy férfi, aki egyenesen Suzyhoz tart. Nem is a férfi látványa bénít le, hanem a kisfiúé, aki a karjában van, és a kislányé, aki a nyakában ül. Bár körülbelül egy évvel kisebbek lehetnek az álombéli gyerekeknél, egyértelmű, hogy ez Eunji és Daewon. A férfi átadja a kisfiút az anyukájának, megcsókolja, majd együtt a kijárat felé sétálnak.

Lesújtva ácsorgok két asztal közt, és csak távolról érzékelem, hogy a felszolgáló engem kérdezget. Miféle csúnya játékot űz velem az univerzum? Álmodok egy nőről, akit még sosem láttam. Boldogabb vagyok vele az álmomban, mint bárki mással a valóságban. Gyerekeink születnek. Legalábbis akkor még azt hittem. Aztán kiderül, hogy nem lettem sült bolond,  és az a nő tényleg létezik. De a gyerkőcök, akiket úgy szerettem, nem tőlem vannak, ő boldog házasságban él valakivel, tehát nem hívhatom el randizni. Gondolnom sem szabadna rá, mert nem tartozhat hozzám.

Kioldalgok a kávézó elé, és végignézem, ahogy Suzy a kicsikkel beszáll az autóba. Talán ha látom, hogy eltűnnek a semmiben, könnyebb lesz feldolgoznom, hogy elvesztem azokat, akik sosem lehettek az enyémek. A férfi hirtelen visszasiet valamiért, talán a pénztárcáját hagyta a helyiségben. Hihetetlenül nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne ugorjak be a volán mögé. Hogy ne érintsem meg csak egyetlen egyszer Suzy selymes hajfürtjeit. Még annál is gyönyörűbb, amilyen az álmaimban volt. De van bennem annyi tisztesség, hogy ne romboljak szét egy családot egy ostoba látomás alapján.

Megpillantom a férfit, aki egyre közelebb ér az autójához. Mindjárt elviszi a boldogságom, amitől még csak el sem búcsúzhattam. Hirtelen egy fékezés nélkül száguldó kocsi jelenik meg a semmiből. Gondolkodás nélkül cselekszem, amikor a saját életemet téve kockára, félrerántom a telefonját nyomkodó pasast. Mindketten a járdára zuhanunk, de nem érdekelnek a horzsolások, sem a lassacskán térdemből szivárgó vér, mert megmentettem Suzy férjét, és ezzel hozzájárulok a boldogságához. Mi lett volna, ha…

Amit éjszaka láttam, több volt álomnál. Egy lehetséges jövőkép vetült elém. Ha nem mentem meg Suzy férjét, és meghal, egy év múlva együtt lehettem volna vele… De hogy élhetnék egy ekkora teherrel? Hogy vehetném el két gyerek édesapját? Hogy vehetném el Suzy szerelmét? Hiszen nyilván szereti, ha két gyereket is ajándékozott neki. Fogalmam sincs, mi célja volt a sorsnak ezzel az üzenettel, azt viszont tudom, hogy én nem leszek gyilkos. Se közvetlenül, se közvetetten.

A férfi elmormol egy köszönöm féleséget, mielőtt beülne a kocsiba. Felvesz valamit az anyós ülésről, amit a fejére helyezve kezd bohóckodni a kicsiknek. Egy Mickey egér álarcot.

 Amint beindítja a motort, találkozik a tekintetem Suzyéval. Felismer. A pillantása arról tanúskodik, hogy ő ugyanazt az álmot látta, mint én. És, hogy ugyanazt érezte közben. Nem tudom, miért történt ez velünk, de nekünk csak ennyi adatott. Pár hosszú másodperc, melybe megpróbálok minden iránta táplált érzésemet belezsúfolni. Talán egy másik életben én lehetek az, aki megfőzi neki reggelente a kávét. Akit bármikor felhívhat, hogy a főnökére panaszkodjon. Aki akkor is vesz neki csokit, ha állandóan küzd egy-két feles kilóval a terhesség után. Addig is, ha van szerencsém, találkozhatok még párszor vele az álmaimban.

Megsemmisülve kapkodom a levegőt, miután végleg eltűnnek a szemem elöl. Megmagyarázhatatlan félelem lesz rajtam úrrá, amitől egyre idegesebben kezdem visszapörgetni az eseményeket a fejemben egy jel után kutatva, amit magam sem tudok, hol keressek. Valami nem stimmel… Mintha rosszul raktam volna össze a puzzle darabkákat, melynek eredményeképpen egy hamis kép tárult elém.

Amikor Suzy megpillantotta azt a férfit a gyerekeivel, rettegés bujkált a szemeiben. A pasas átkarolta a vállát, mire ő automatikusan el akart húzódni. Eunji az álmomban úgy mosolygott rám, mint egy hősre, az apjánál viszont szótlanul, körmét rágcsálva ücsörgött. Suzy tekintete nemcsak azt a csodát tükrözte, amit együtt éltünk át éjjel, amint rám nézett. Vádolt engem. Vádolt, amiért ekkora idióta vagyok.

Tébolyultan taposok a gázra, bár túl sok időbe telt helyesen összeillesztenem a kirakóst. Miközben azért fohászkodom, hogy érjem utol őket, egy homályba veszett kép kezd egyre élesebben kirajzolódni előttem. Egy fotó, ami az álombéli nappali falán lógott bekeretezve. Nem fordítottam rá figyelmet, mert kezdetben a boldogság, később a boldogság elvesztése vette el az eszem. Holott, ha nem lettem volna ennyire vak, megmenthettem volna egy ártatlan családot. A falon lévő fényképen nem én öleltem magamhoz a kislányt és a várandós feleséget, de nem is az a férfi, aki magával vitte őket…

***

A nő reményvesztetten szorítja magához legféltettebb kincseit a hátsó ülésen. Tudja, hogy a szörnyeteg rájött a tervére, ahogy azt is, hogy alaposan meg fogja büntetni ezért.

Fél éve teltek rettegéssel napjai. Második várandósága utolsó hónapjaiban következett be élete tragédiája. A tragédia, ami azóta is tart.

A férje bátyja az elejétől fogva túlságosan furcsán bámult rá. A vacsorán, amikor Jinhyuk először mutatta be a családjának. Az esküvőjükön, melyen Jinhyuk a testvérét választotta tanúnak. Amikor Eunji megszületett, és amikor megtudta, hogy ismét gyermeket vár. Suzy sosem mert egyedül maradni a férje bátyjával. Ha tehette, messzire elkerülte; a lehető legritkábban hívta meg magukhoz, vagy látogattak el hozzá.

Egy nap Jinhyuk horgászni ment a bátyjával. Suzy örült, hogy legalább neki nem kell látnia a férfit, ezért mit sem sejtve játszott otthon a kislányával. Meg sem fordult a fejében, hogy aznap reggel ölelheti meg utoljára a férjét.

Este a báty tért haza a párja helyett. Teljesen össze volt törve; azt állította, hogy hazafelé megtámadták őket, és Jinhyuk meghalt. A nő egy szavát sem hitte el, de annyira kétségbeesett, hogy nem tudott reálisan gondolkodni. Ám kis idő múlva a gyanúja beigazolódott, miszerint a testvére ölte meg a férjét, méghozzá azért, hogy átvegye a helyét.

A szörnyeteg megszállottan rajongott érte. Egyik napról a másikra úgy tett, mintha Suzy vele házasodott volna össze, mintha ő lenne a gyermekei apja. A fiatal anyuka úgy félt a férfitól, hogy nem mert ellenszegülni vele egy darabig. De amikor az a pszichopata meg akarta csókolni, erőszakkal a magáévá tenni, nem bírta tovább, aminek meg is lett a következménye pár kék-zöld folt képében.

Egy héttel ezelőtt végre fel tudta venni az öccsével a kapcsolatot. A fiú forrt a dühtől, mikor tudomást szerzett Suzy szenvedéséről. Eltökélte, hogy megmenti, bármi legyen az ára. Cserbenhagyásos gázolást tervezett. Suzy zokogott az ötletet hallva, mert nem volt képes elviselni, hogy egyetlen testvéréből gyilkos váljon miatta. De ezt az életet sem bírta tovább. Nem mert aludni, nehogy a szörnyeteg bántsa a gyermekeit, így sokszor ájulásig tartotta ébren magát. Nem mert enni, nehogy keverjen valamit az elmebeteg a tányérjába, még a fürdőbe is magával cipelte a gyerekeket. Így hát bízott a srácban. Abban, hogy nyom nélkül el fog tudni menekülni, és örökre eltünteti élete megrontóját a Föld színéről.

Nem vette számításba, hogy valami közbejöhet. Ráadásul az álma miatt rég nem érzett jókedv uralkodott el rajta reggel óta. Úgy érezte, egyfajta jósló álom volt ez, ami azt jelenti, hogy valamikor találkozni fog azzal, aki váratlan boldogságot csempészett szívébe. A történtek hatására esze ágában sem lett volna férfiakkal kezdeni többé, de érte megérte búcsút inteni a kiábrándultságnak.

Legalábbis mindaddig ezt hitte, amíg álmai férfija keresztbe nem tett neki. Tényleg létezett, tényleg találkoztak, de azzal, hogy megmentette a szörnyeteg életét, minden újonnan született reménye szertefoszlott.

Most, a hátsó ülésen kuporogva, fogalma sincs arról, mit tartogat számára a sors. A pszichopata letért a haza vezető útról, úgyhogy semmi jót nem remél. Magához szorítva a gyerekeit lehunyja a szemét, hátha sikerül újra álmodnia. Hátha sikerül üzennie az álmokon keresztül annak az ismerős idegennek, és egyszer nemcsak egy képzelt világban lehetnek boldogok.