Hwasa - Ne állj szóba idegenekkel |OS|

 

MUSIC CHALLENGE - Call Me Karizma: Nails 

„Ne állj szóba idegenekkel!” – hajtogatta gyakran nagymamám nekem és a nővéremnek.

Tesóm fejét lehajtva engedelmeskedett az intelemnek, amíg én kíváncsisággal telve fordultam minden emberhez, aki keresztezte utam.

Még jó, hogy szegény nagymamám nem élte meg a nyolcvanat. Elég fejfájást okoztam a szüleimnek; legalább ő sosem tudta meg, mi lett belőlem. Sosem tudta meg, hogy huszonhárom évesen nemhogy napi szinten állok szóba egy csomó idegennel, még le is fekszem velük, amiért pénzt kapok.

Egyszóval kurva vagyok. Régebben nem mertem kiejteni ezt a szót a számon. Mindenféle szinonimával helyettesítettem, de rájöttem, attól még nem lesz kevésbé szégyenletes, amit csinálok, mert örömlánynak hívom magam.

Unnie bezzeg két diplomát is bezsebelt. Van egy kisfia, szerető férje, akiket nem is ismerek. Tizennyolc évesen ugyanis leléptem otthonról. Nem bírtam elviselni a béklyókat, fojtogatott az a tökéletesség, ami a családomat jellemezte. Valami újra, valami izgalmasra vágytam, így hát búcsú nélkül hagytam el szülővárosom, hogy a mesés Szöulban próbáljak szerencsét.

Aztán hamar ráeszméltem, hogy hiányzik az otthon kényelme. Pincérként, pénztárosként nem kerestem annyit, amiből jól élhettem volna, azt viszont nem engedte a büszkeségem, hogy hazamenjek. Így a pénzszerzés legkönnyebb fajtáját választottam.

– Szia Hwasa – kiált utánam Minkyu. Jaj ne! Ezek szerint még mindig nem sikerült láthatatlanná válnom előtte, pedig minden erőmmel azon szoktam lenni. Annyira szánalmas szegény. Ezerszer megmondtam már neki, hogy nem szeretnék vele randizni, de ő folyton újra próbálkozik. Látszik, hogy nem ismer eléggé. Ha én egyszer nemet mondok, akkor ezredjére is nemet fogok mondani.

– Sietek! – vetem oda neki, rá sem nézve.

– Várj! Hoztam neked Jajangmyeont! – Megszaporázom lépteim, de nem vagyok elég gyors. Hamar beér, és a kezembe nyomja a kajás dobozt. Legalább ma sem kell ételre költenem. Csak ne lenne állandóan bűntudatom evés közben.

– Drága Minkyu! Ez alkalommal is nagyon szépen köszönöm ezt a finomságot, de továbbra is azt kell mondanom, hogy ettől még nem fogok veled elmenni randizni. Egy hozzád illő lánynak kéne adnod inkább. Ne fecséreld rám az idődet!

– Mégis milyen lány illik szerinted hozzám? – kérdezi lehangoltan. Most komolyan azt hitte, hogy egyik napról a másikra meg fog változni a véleményem? Tegnap még udvariasan lerázom, ma a karjaiba omlok, holnap meg feleségül megyek hozzá?

– Egy kedves, csendes, visszahúzódó lány, aki szeret olvasni meg keresztrejtvényt fejteni.

– És hozzád milyen fiú illik? – Eltökélten mered a szemembe. Mintha egy pillanat alatt át tudna változni azzá az álom pasivá, akit lefestek.

– Egy ízig-vérig rossz fiú. Aki gitározik, és felpattanhatok a motorjára, hogy beleszáguldjunk a sötét éjszakába.

– Kicsit tanultam gitározni… és… Veszek egy motort… – Legszívesebben a hajamat tépve toporzékolnék az utca közepén. Vajon, ha azt mondanám neki, azok a fiúk jönnek be, akik leugranak a tizedikről, rohanna, hogy mihamarabb a mélybe vesse magát?

– Jaj már! Te túl jó vagy, nem érted? Egy bárányból sosem lesz farkas, még ha farkasbőrt is ölt magára. Te nekem gitározva, motoron ülve is csak a kedves szomszédsrác leszel. Ennyi, pont. Most pedig ne haragudj, de mennem kell. További szép napot!

Minkyu bánatos kiskutya szemekkel néz utánam. A hátamon érzem szomorú tekintetét. Ilyenkor annyira sajnálom, de sajnálatból még sosem született szerelem. Nem tehetek róla, hogy rosszul vagyok kódolva. Más lányok a két kezüket összetennék, ha ilyen aranyos fiú ostromolná őket, aki ráadásul nem is egy bányarém. Nem éppen a legszebb, de egy épeszű csaj nem panaszkodna. Rajtam kívül valószínűleg bárki a lábai elé vetné magát, ám én valamiért sosem a jó utat választom. Otthagytam a családom egy ótvar melóért, a régi barátaimat hozzám hasonló prostikra meg drogdílerekre cseréltem. Miért pont a párkapcsolatok terén lennék normális?

Úgy vélem, drasztikusabb lépéshez kéne folyamodnom. Majdnem belehajítom a mellettem lévő kukába az ételt, mert akkor remélhetőleg legalább egy kicsit kiábrándulna belőlem, de annyira azért még én sem vagyok elvetemült, hogy így elpocsékoljam kedvenc harapnivalómat. Kiszúrok a járókelők közt egy kisfiút, akinek a ruházata arról árulkodik, nem éppen gazdag családból származik, és a kezébe nyomom a dobozt. Hála csillog a tekintetében, amikor köszönetet rebeg, az én gyomrom pedig már nem is korog olyan mérgesen, amiért le kell mondania a finom falatokról. Minkyunak köszönhetően a végén még szentté fognak avatni!

***

A hotel vörös kárpittal borított lépcsőjén felfele haladva eszembe jut, hogy ma van anyukám születésnapja. Kezem tétován a telefonom után nyúl, de mielőtt a hívás gombra tévedne ujjam, meggondolom magam. Évek óta nem köszöntöttem fel. Mégis mit mondhatnék neki? „Boldog szülinapot, anya! Mi újság veled? Én jól vagyok. Éppen most fogok találkozni a harmadik kuncsaftommal az est folyamán…”

Én választottam ezt az utat, úgyhogy nincs jogom nyafogni. Szép kis lakást bérlek, jókat eszek és bulizok a barátaimmal, nem kell megszakadnom a tanulásban, és valljuk be, a munkám sem túl nehéz. Oké, tudom, ezt nem is nevezhetem munkának. Bár azért néha a vécé fölé görnyedve lel rám a hajnal; annyira undorodom az életemtől.

Unottan nyomom le a luxus lakosztály kilincsét. Biztos egy hatvan pluszos vén trotty rejtőzik az ajtó mögött, akinek már szüksége van egy-két pirula segítségére ahhoz, hogy működésbe lendüljön a műszere. Nem is tudom, a klienseim melyik rétegétől kap el jobban a hányinger. A dúsgazdag öregektől, akik jóképűek, de folyton az apám jut eszembe róluk, vagy a ronda, félénk fiataloktól, akik már attól elmennek, ha levetkőzöm előttük.

Először a hatalmas, vörös rózsákból álló csokron akad meg a szemem, ami majdnem elfoglalja az egész asztalt. Mélyen beszívom bódító illatukat, végigsimítok a selymes szirmokon, miközben teljesen elbűvöl ez a gesztus, mert életemben nem kaptam még senkitől virágot.

Az ablakpárkányon gyertyák pislákolnak, sütemény illata terjeng a levegőben, ami sokkal inkább emlékeztet egy randira, mint egy lopott pásztorórára. Mindjárt magamba csípek, hogy megbizonyosodhassak arról, ez tényleg a valóság.

– Élőben sokkal gyönyörűbb vagy, mint a képeken.

Ijedtemben ugrok egyet. A szemem még nem szokott hozzá a sötétséghez, ezért hiába erőltetem, nem találom a hirtelen megszólaló hang forrását. Megborzongok. Egyszerre rémisztő és izgalmas ez a szituáció. Nem beszélve az ismeretlen hangjáról. Mély, titokzatos, olyan váratlan élményeket ígér, melyekre régóta áhítozom.

– Vetkőzz le, és bontsd ki a hajad!

Ez rohadt bizarr, baszki! Hátat kéne fordítanom, becsapni magam mögött az ajtót, és meg sem állni hazáig. Ott bezárkózni, popcornt majszolva tévét nézni, mint egy átlagos hétköznap estén. De hát én mindig is utáltam az átlagos dolgokat. Végre történik valami meglepő, valami vérpezsdítő. A megszokott szürkeség helyett színes fénycsóvák jelennek meg lelki szemeim előtt, mialatt egymás után hullnak le rólam a földre a testemet borító ruhák.

Fura érzés lesz rajtam úrrá, amikor meghallom halk sóhaját. Többre szomjazom, ezért lassan végighúzom kezem a mellemen. Ahogy légzése gyorsul, az én ujjaim is egyre fürgébbek lesznek, egyre lejjebb haladnak…

– Ne olyan gyorsan!

Bennem reked a levegő, amikor megragadja csuklómat. Hátulról préselődik hozzám; forró lehelete csiklandozza fülemet, nadrágján keresztül érzem dudorodó férfiasságát. Éget a vágy, hogy szemtől szembe kerülhessek vele, de moccanni sem merek. Félelemmel vegyes mámor fut át rajtam, adrenalin árad szét lüktető ereimben.

Az első kliensem ma egy lepukkadt autó hátsó ülésén dugott meg. Az aktus alatt azt számolgattam, mennyi oda nem illő dolog hever szanaszét a kocsiban. Szerencsére a mekis zacskóknál abbahagyhattam a leltárt, mert három pornófilmeket megszégyenítő nyögésem után a csávó eldurrant, én meg félig meztelenül ugrottam ki az utcára. A blúzom begombolása közben még láttam, ahogy a használt óvszer a többi cucc között landolt...

Második alkalommal legalább már lakásra vittek, de a helyzet ott is kritikán aluli volt. Két testvér szükségleteit kellett kielégítenem, de nem éppen szokványos módon. Az egyik kerekesszékben ült, és nézte, ahogy a másik elkap. A sérült tag irányította az öccsét, kitalálta, miket csináljon velem, és hát valószínűleg az agya sem lehetett teljes mértékben tiszta az alapján, amiket mondott. Emellett olyan hangokat hallatott, hogy egyfolytában azt hittem, mindjárt feldobja a pacskert. 

Szóval érthető, mennyivel másképpen érzem most magam.

– Köszönöm a virágokat… – suttogom abban a reményben, hogy szóra bírom. Két forró tenyér tapad csupasz melleimre, amitől akaratlan nyögés csúszik ki a számon. Megdöbbent, hogy mennyire kívánom ezt a férfit. Évek óta űzöm az ipart, de még egyszer sem volt szerencsém hasonló erotikus élményhez.

– Hoztam egy kis sütit is. – Egy pillanatra elenged, és mielőtt visszatérne hozzám, elfújja a gyertyákat, hogy még azt a kevéske fényt is elvegye tőlem. Fázni kezdek, de amint az ölébe ültetve egyik kezével egy falat süteményt tesz a számba, a másikkal pedig a combomat cirógatja, elfelejtem, hogy valaha is fáztam, továbbá a teljes sötétség sem zavar.

– Ez isteni…

– A süti vagy a simogatás?

– Mindkettő – kuncogok fel megrészegülten. Képtelenség eldönteni, hogy a nyelvemen szétolvadó fehér csokoládé zamatos íze vagy a belső combomon barangoló egyre merészebb ujjak érintése esik-e jobban. A kettő egyszerre megmagyarázhatatlanul csodálatos párost alkot.

– Tudod, mit hoztam még? Egy méregdrága pezsgőt, amit rólad fogok lenyalni… – Gyors mozdulattal végighúzza az ujját a lábam között, mire sosem érzett forróság támad bennem. Hanyatt fektet a kanapén, majd ígéretéhez híven rám locsolja az üveg tartalmát. Hirtelen rosszul esik a hideg folyadék, de ismételten nem sokáig hagyja, hogy fázzak. Nem bírok csendben maradni, amikor nyelvével finoman megízleli a létező összes porcikámat, hát még amint arra a helyre téved, ami tomboló tűzzel lángol, amióta a közelemben van.

Belemarkolok a hajába, és addig vonaglok, amíg egy robbanás szét nem feszíti testemet. Halk nevetés szökik ki ajkai közül, miután nem vagyok képes abbahagyni a sikoltozást, aztán lassan rám ereszkedik, és gyengéden megcsókol. Nem gondoltam volna, hogy a bennem kavargó érzéseket lehet még fokozni. Fogalmam sincs, hogy néz ki ez a pasas, hogy mit dolgozik, mit szokott szabadidejében csinálni, de a csókjától ezernyi fényes pontocska hív szédítő táncba, és hajlamos vagyok azt hinni, a mennyország kapujában álldogálok éppen.

Lerángatom róla a farmerét, az alsóneműjét, és tétován a férfiasságára kulcsolom kezem. Szinte azon nyomban lefejti magáról ujjaimat, és egy határozott mozdulattal belém nyomul. Tetszik, hogy rögtön a lényegre tér, mert a csókjai annyira feltüzeltek, hogy megint robbanás fenyeget.

Ezúttal hevesen, követelőzőn csap le ajkaival az enyéimre. Lehetetlenség betelni ezzel a mámorral, ezért feljebb nyomom a csípőm, hogy fokozzak egyébként sem lassú tempóján. Körmeimet a hátába mélyesztem, mire megmerevedik, úgyhogy inkább visszavonulót fújva magam mellé engedem kezeimet.

– Csináld azt, amit előbb! – morogja az alsó ajkamat szívogatva. Újra és újra végigkarmolom a hátát, amiért cserébe egyre nagyobb sikolyokat csal ki belőlem. Félek, hogy fájdalmat fogok neki okozni, de akárhányszor le szeretnék állni, rám parancsol, hogy még erősebben vájjam belé a körmöm, és a csúcshoz közeledve már nem is tudnám kontrollálni magam.

Volt már részem szado-mazo szexben, de az eddigi alkalmaknál én voltam a szenvedő alany. Gyűlöltem az ostorcsapásokat, a bőrömre folyatott forró viaszt, de fogamat összeszorítva kellett tűrnöm a fizetség miatt. Sosem értettem, mit élvez a másik abban, ha fájdalommal sújtja a partnerét, de kezdek rákapni az ízére. Egy pillanatra ellököm magamtól, csak hogy a hasán is ott hagyjam nyomaim. Üresség utálatos érzése költözik belém, amíg nincs bennem, ezért szabad kezemmel megragadom lüktető nemességét, és gyors póz váltást követően fölé kerekedve engedem magamba.

Az orgazmus elemi erővel ragad magával. Egy másik dimenzióba repít, de a körülöttem keletkező köd fátylán át hallom, hogy partnerem további fájdalomért könyörög, és ha erre van szüksége, hát megadom neki. Kit érdekel, hogy ez a perverziója, ha közben egy varázsló az ágyban? Legalább nem az izgatja fel, ha engem bánt.

Teljes erőmből a vállába harapok, miközben vére kiserkenéséig nyúzom, ahol érem. Fejemet hátra vetve lovagolok rajta; felpörget a tény, hogy ezúttal én szabom meg az ütemet. Kicsit lelassítva hagyom, hogy megszívja mellbimbómat, miközben hüvelykujjával körkörös nyomást gyakorol a csiklómra, majd vad pattogásba kezdek, mintha a legrakoncátlanabb csődört akarnám betörni. Az újabb lökéseknek nem tudok ellenállni, így egy következő gyönyör hullám söpör rajtam át, amikor ő is megkapja a végső kielégülést. Homlokom a falnak csapódik, de meg sem kottyan az ütés; kábultan rogyok az alattam heverő testre, amit erősen szorítok magamhoz erőteljes zihálásom közepette.

– Mondd, hogy nem álmodom, és te valóban létezel… – suttogom az egyik hajtincsét csavargatva. Édes nevetése belém szivárog, ajkamra hintett röpke csókja emlékeztet arra, milyen elképesztő hullámvasúton ültem nemrégiben az ő jóvoltából. – Hiszel a szerelem első látásra elvében?

– De hisz nem is láttál még – harsan fel jóízű kacaja.

– A hangodból meg a gyengéd bánásmódodból ítélve te vagy a világ leghelyesebb pasija.

– És mi van akkor, ha reggelre egy szörnyeteggé változom? Ha a karjaimban való ébredés után a rusnya képemmel szembesülnél, akkor is tetszenék neked? 

– Amíg így csókolsz, felőlem Quasimodo is lehetsz. – Újra nevetés rázza a mellkasát, és játékosan a fenekemre csap. Olyan érzés fog el, mintha ezer éve ismernénk egymást. Annak ellenére, hogy semmit nem tudok róla, könnyedebben társalgok vele, mint Minkyuval, vagy bármelyik sráccal eddig. Istenem, add, hogy az életem mostantól átmenjen a Micsoda nőbe! Gyakran hasonlítom filmekhez a mindennapjaimat, de máig leginkább egy huszad rangú paródia volt porondon. – A munkám a baj, igaz? Hogy is várhatnám el, hogy beleszeress egy szajhába…

– Hé! Veled nincs semmi baj.

– Akkor veled van? Fenséges süteményt sütsz, romantikus randit hozol össze egy utcalánynak, és sorolhatnám még. Tökéletes vagy!

– Senki sem tökéletes, szépségem! Lehet, hogy egy sorozatgyilkos vagyok, aki prostituáltakat öl. Erre még nem gondoltál? – búgja sejtelmes hangon, de nem sikerül megijesztenie.

– És még a humorod is páratlan – vihogok fel idétlenül. Mit titkolhat előttem? Tutira házas és van három meseszép gyereke. A nőci biztos fáradt szexelni a porontyok miatt, ezért vette igénybe a szolgálataimat. Fenébe! Ostoba, felszínes liba vagyok, de gonosz nem. Eszem ágában sincs elvenni egy apát a gyerekeitől, elég kínos az is, hogy amíg ők otthon alszanak, apuci pezsgőt lefetyel a köldökömből. Ó, miért is kellett most erre gondolnom? Még a végén az ágyhoz láncolom, és örök életére a szex rabszolgámmá teszem.

– Mennem kell… – Jeges rémület uralkodik el rajtam kijelentése hallatán. Még csak hajnali fél kettő. Nem lenne elég, ha a gyerekek ébredésére érne haza? Tudhattam volna, hogy a filmem nem érdemel meg boldog befejezést. Vagyis én nem érdemlem meg…

Utoljára megcsókolom, és magam sem értem, miért, de jól végigkarmolom az alkarját. Felszisszen, megszorítja a csuklóm, elmélyíti a csókot, én pedig leplezetlenül dörgölöm neki a csípőm, hátha maradásra bírom. Amikor el akar húzódni tőlem, még erősebben karmolászom, abban a reményben, hogy felizgatom őt, és egy kelletlen morgást követően meg is kapom, amire úgy sóvárgok. Csak minél tovább bírják a karmaim!

***

Jólesően nyújtózok egy nagyot a pihe-puha ágyon. Csukott szemmel élvezem, ahogy az ablakon beszűrődő napsugarak lustálkodnak bőrömön. Testem még mindig az éjszaka varázsától bizsereg; nagyot sóhajtva dobom le magamról a takarót, ami eddig meztelen mivoltomat fedte. Sajnos anélkül is érzem, hogy senki nem fekszik mellettem, hogy kinyitnám a szemem. Túl szép lett volna, ha ez egy tökéletes kapcsolat kezdete lett volna!

Pedig még vele is álmodtam. Lehet, hogy az egész csak egy álom volt? Akkor meg miért kellett felébrednem? Visszadőlök a párnára, hogy megpróbáljam pontosan felidézni azt az extázist, amit életre keltett bennem. Már jó ideje nem csináltam ilyet, de most képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, ezért saját kezemet olyan helyekre vezetem, ahol nemrégiben az ő ujjai jártak, de akármilyen élénken is villódznak bennem az emlékképek, a hatás nem ugyanolyan.

Csalódottan kapok a telefonom után, amikor legalább hatodjára szólal meg. A főnököm neve jelenik meg a kijelzőn, akivel máskor sincs kedvem beszélni, nemhogy most, de mivel ennyiszer hívott már, kelletlenül felveszem.

– Jól vagy, Hwasa? – kiáltja köszönés nélkül, rémülettel a hangjában.

– Miért ne lennék jól?

– Nézd… El kell mondanom valamit. Wheein meghalt…

– Tessék? Te meg miről beszélsz? Tegnap még teljesen jól volt. Sokat ivott, és figyelmetlenségében elütötte egy autó? Nem, ez nem lehet igaz… – hadarom könnyeimmel küszködve. Wheein volt a legjobb barátnőm, amióta ideköltöztem. Ugyanolyan életvitelt folytattunk, ugyanazokat a dolgokat szerettük, mindig megnevettetett, én meg mindig felajánlottam a vállamat, ha egy újabb szerelmi csalódás miatt támadt sírni kedve. Szinte folyton együtt lógtunk. Csak akkor nem, amikor valamelyikünknek kliense volt.

– Megölték… Olyan hajnali négy tájban. A rendőrök szerint egy sorozatgyilkos lehet, aki prostikat öl, mert két hete Gangnamban csapott le, pár napja meg…

Kiesik a telefon a kezemből. Egyre csak a sorozatgyilkos kifejezés szirénázik a fejemben.

– … egy hatalmas rózsacsokrot találtak mellette… – hallom a főnök hangját az ágyra esett készülékből.

Ránézek a kis asztalkára, ahol tegnap még a gyönyörű virágok terpeszkedtek. Ma üresen álldogál, illetve ha jobban szemügyre veszem, egy kis cetlit pillantok meg a sarkán. Alig tudom megtenni az odavezető pár lépést, annyira remegnek lábaim. Meg kell kapaszkodnom az asztal szélében, hogy ne essek össze, miközben a papíron hagyott sorok vibrálnak előttem.

„Te voltál a legcsodásabb. Azért hagytalak életben, mert újra és újra meg akarlak dugni. Hamarosan találkozunk, Szépségem!”

***

– Sajnálom, hogy téged zavarlak… – Zokogom Minkyu mellkasába. Ha bárki más halt volna meg, most Wheeinnel itatnám az egereket, de Wheein nincs többé, és ez a tudat egyre nagyobb lyukat éget a lelkembe. Hirtelen eltaszítom magamtól a félszegen vigasztaló fiút, mert megint felfordul a gyomrom, ha eszembe jut, Wheein halála előtt azzal a vadállattal szexeltem. Nem is tudom, hányszor hánytam már néhány óra leforgása alatt, de nem bírom abbahagyni az öklendezést. Túl vagyok már egy jó hosszú tusoláson is, mialatt véresre sikáltam a bőrömet, mégsem érzem, hogy megtisztultam volna.

– Nyugodj meg, kérlek… Miben segíthetek? Hozzak enni, vagy szükséged van bármire? – kérdezi lágyan simogatva hajamat. Összerándulok az érintéstől, aztán figyelmeztetem magam, hogy Minkyu a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam. Istenem, bárcsak ne lettem volna ilyen kapzsi, ilyen ostoba… Bárcsak ne szakítottam volna meg a kapcsolatot a családommal… Bárcsak elmentem volna randizni ezzel a sráccal ahelyett, hogy egy vadidegennel hemperegtem egy hotelszobában.

– Elvinnél az anyukámhoz? – emelem rá megfáradt tekintetemet. – És aztán szeretnélek meghívni egy kis Jajangmyeonra. – Minkyu halványan elmosolyodik, bólint egyet, a következő pillanatban pedig már az autójában vagyok. Össze sem csomagoltam, de nem kell semmi, ami ehhez az élethez köt. A legtöbb ruhát Wheeinnel vettem, minden cuccom rá és a borzalmakra emlékeztetne, de most felejteni akarok. Bebújni a régi ágyamba, ahova anya hoz majd habos kakaót, aztán leül mellém, és a kezemet fogva meséli el, mi történt otthon az elmúlt évek során.

– Az én legjobb barátom is meghalt – jegyzi meg Minkyu az előttünk elterülő útra szegezve tekintetét. Megsimogatom az arcát, miközben le sem veszem róla a szemem. Milyen vak voltam, amiért annyiszor elutasítottam őt! Kedves, gondoskodó, ráadásul imád engem. Hát kell ennél több?

– Minkyu, én… Új életet szeretnék kezdeni. Szörnyű, hogy pont egy ilyen dolognak kellett felébresztenie, de… Bocsáss meg a sok kikosarazásért… Úgy sajnálom… Megérdemelném, ha ezúttal te utasítanál vissza, és soha többé nem állnál szóba velem…

– Sokszor mondtad, hogy adjam már fel, de én sose tettem. És látod, most itt vagy, az autómban, és a következő piros lámpánál meg foglak csókolni.

Mosolyogva várom, hogy végre felbukkanjon egy piros lámpa. Amikor magához húz, rég várt békesség telepszik rám. Vége a részeg partizásoknak, vége a kanapén való lustálkodásnak. Tanulni fogok, és szerzek egy normális állást. Kibékülök a családommal, végre nekem is lesz egy teljesen hétköznapi párkapcsolatom. Ahogy eddig irtóztam az átlagostól, most annál jobban vágyom rá.

– Jesszusom, Hwasa, te reszketsz. Még egy pulcsit sem hoztál magaddal. Nem baj, vedd fel az enyémet! – Igazából nem is fázok; fogalmam sincs, miért tört rám a remegés, amikor Minkyu megcsókolt, de elfogadom az ölembe dobott ruhadarabot.

Amint visszafordulok hozzá, két frissen szerzett karmolás nyomot fedezek fel az alkarján.

És akkor Minkyu mélyen a szemembe néz, miközben gonosz vigyorba torzul az arca.

És akkor én torkom szakadtából ordítani kezdek…