DaeJae - Nem férek a bőrödbe 4/6

Daehyun

Amikor megérzem a bőrömet cirógató napsugarakat, azon kezdek morfondírozni, hogy Youngjae vajon levitte-e Ganjit pisilni. Nagyon remélem, hogy igen, mert annyira hasogat a fejem, hogy semmi kedvem kimászni az ágyból legalább még öt órán keresztül. Csukott szemmel a levegőbe szimatolok, melyben pirítós és kávé illat terjeng, amit nem tudok hova tenni, mert általában inkább ellátogatunk a három saroknyira lévő kávézóba, minthogy bemerészkedjünk a három méterre lévő konyhába. Valami nem stimmel. A rádióban egy unott női hang éppen a tegnap történt eseményeket sorolja fel, pedig Jae utálja a híreket, tehát normális esetben két másodperc után egy zenét sugárzó adóra váltana. Amint hangos ásítozásba fogok, semmi felháborodott reakciót nem kapok rá, holott ő rögtön megjegyezné, hogy annyit tudok aludni, hogy valószínűleg mormoták a felmenőim.

Kinyitom a szemem, de először nem jut el az agyamig, hogy az elém táruló szoba valaki másé. Pislogok párat, mire leesik, hogy annak ellenére, hogy nagyon is ismerem ezeket a falakat, nem az én otthonom részét képezik. Hirtelen felülök, kezemet hevesen dobogó szívemre szorítom, miután realizálom, hogy abban az ágyban fekszem, amiben rajta kaptam Hansolt a megcsalásom közben. Émelygés tör rám, muszáj kimenekülnöm innen, különben menten megfulladok. Elterveztem, hogy bosszút állok, és most itt van a kiváló alkalom, de elég nehéz lesz kivitelezni, amikor úgy reszket minden porcikám, mint a nyárfalevél. Mégis hogy gondolhattam azt, hogy elég erőm lesz ezt véghezvinni?

Amikor az elmémbe tódulnak azok a gyomorforgató emlékek, berohanok a fürdőbe, bár Hansol igazán megérdemelné, hogy összehányjam a szobáját. Az semmi lenne ahhoz képest, amit ő tett velem. A vécé fölé görnyedve eszembe jut, hogy tegnap lerókáztam Youngjae-t, aztán meg takaríthatta rólam, amibe beleestem… Istenem, ez mekkora szégyen! Ő mindig a segítségemre siet, hogy kihúzzon a szarból, én meg így hálálom meg, amit értem tesz. Vajon miért hozott ide? Tudom, hogy megláttam őt az exemmel enyelegni, majd Yongguk hyung odahívta magához, és talán a tetőre is kifeküdtünk… Igen, láttam a csillagokat, az éjszakai égboltot, amit oly rég nélkülöztem, de akkor sem értem, miért döntött úgy, hogy „átad” Hansolnak.

– Jól vagy, Youngjae? – kérdezi Hansol kissé rémülten az ajtó túloldaláról. Emlékszem, hogy este csókolóztam vele, de a fáradtság miatt hamar kidőltem, ezért másra nem került sor. Engem ölelt át, azt az embert, akit teljesen tönkre tett, de ő csak egy meghódítandó srácot látott bennem. Ettől az abszurd ténytől tovább öklendezem, és a nyomorúságos helyzetemen csak tetéz, hogy túlságosan élveztem azt a rohadt csókot. Hansol olyan számomra, mint a drog: tudom, hogy káros hatással bír, hogy mindent el fogok veszíteni, ha nem tisztulok meg, mégis egyre több és több kell belőle. Még akkor is, ha a végén újra pofára fogok esni, mert abban a pillanatban, amikor együtt vagyunk, olyan tökéletes az egész. Gyűlölöm magam, amiért így érzek, gyűlölöm, hogy továbbra sem tudom gyűlölni őt, és rettegek kimenni innen, mert ha a közelemben lesz, a karjaiban fogok kikötni.

A mosdó feletti ablak túl kicsi ahhoz, hogy kiférjek rajta, ezért kábé negyed órányi szenvedést követően kibattyogok a fürdőből. Hansol aggodalmasan várt rám, bár tudom, hogy lágy mosolya nem nekem szól, amikor csapzottan felbukkanok előtte. Sajnos beigazolódik a gyanúm, mert amint leülök a vele szemközti székre, és rá nézek, elfelejtem mindazt a fájdalmat, amit okozott. A kedvességével egy-kettőre levesz a lábamról, és csak nevetek a humoros történetein, ahelyett, hogy itt hagynám a francba. A kávét olyan finomnak találom, mintha ő lenne az egyetlen, aki pontosan az én ízlésemnek megfelelőt tud készíteni, a pirítósa a kedvenc kajámmá válik, legszívesebben mindennap ezt enném.

Az idillnek azonban véget vet egy telefonhívás, ami elszólítja valahová Hansolt. Szomorú vagyok, amiért ilyen kevés idő adatott nekem a Paradicsomban, de amikor elválunk a házam előtt, apró csókkal búcsúzik, és megígéri, hogy amint alkalma nyílik rá, keresni fog. Ábrándosan nézem, ahogy az autója pici ponttá zsugorodik a messzeségben, totál úgy érzem magam, mint évekkel ezelőtt, azzá a naiv kisfiúvá avanzsáltam, aki a megismerkedésünk idején voltam. Nem veszek tudomást arról, ami megtörtént, tiszta lapként tekintek arra, hogy Youngjae bőrében mindent elölről kezdhetek Hansollal. Talán akkoriban túl fiatal volt még egy komoly kapcsolathoz, de most már elég érett ahhoz, hogy életünk végéig mellettem legyen.

Minél több lépcsőfokot teszek meg a lakásom felé haladva, annál jobban kitisztul az elmém. Mintha Hansol egy vámpír lenne, aki képes belemászni a fejembe, hogy módosítsa a tudatomat, de amint kikerülök a hatósugarából, lassacskán magamhoz térek. Soha többet nem szabadna találkoznom vele, akkor biztonságban lennék, de valami azt súgja nekem, hogy ennek a történetnek lesz még folytatása. Megszaporázom a lépteim, mert szeretném látni Youngjae-t, aki igazán különleges helyet foglal el a szívemben. Képtelen vagyok megfogalmazni, pontosan mit érzek iránta, talán olyan érzés ez, amire nincsenek is szavak, de az a baj, hogy őt nem teszi boldoggá az, ami köztünk van. Hiába mondom neki, hogy többet jelent számomra holmi szerelemnél, neki az a nyavalyás „boldogan élünk, amíg meg nem halunk” maszlag kell, amiben én már sosem fogok hinni.

Az ajtón belépve ledöbbenek, ugyanis Youngjae nincs egyedül. Yongguk hyung szemrehányó tekintetét kénytelen elviselni, ami nem tudom, minek köszönhető, de rögtön védelmező funkcióra váltok, és közéjük állva próbálom biztosítani Jae-t arról, hogy bármiről legyen szó, számíthat rám. A pillantásából áradó szomorúság letaglóz, ha hyung nem rontaná itt a levegőt, szorosan átölelném, hogy kiűzzem belőle az őt marcangoló démonokat, de van egy olyan érzésem, hogy azokat a démonokat én keltettem életre.

– Ha már így megjöttél, neked is elmondom, amit Daehyunnak mondtam az előbb. Azt akarom, hogy szakítsatok. Nem vagy rá jó hatással, és én nem fogom megengedni, hogy még egy ember összetörje a szívét. Amikor járni kezdtetek, örültem, mert azt hittem, veled végre sikerül túltennie magát azon a szemétládán, de sajnos tévedtem.

– Youngjae csodálatos, én vagyok a világ legnagyobb marhája, amiért ennek ellenére még mindig azért a szemétládáért sóvárgok…

– Most egy komoly beszélgetést folytatnék, erre te képes vagy előhozakodni ezzel az ostoba szerepcserétekkel? Húzz el innen, amíg szépen mondom, különben te se fogsz tudni napokig lábra állni!

– Hyung, nem tűrhetem, hogy Youngjae-t szapuld, amikor itt én vagyok az egyetlen hibás. Elmondom neked az igazat, még ha hülyének is fogsz nézni. Két hónappal ezelőtt történt egy nagyon fura dolog. Youngjae és én egymással szemben ültünk a buszon, aztán hirtelen arra eszméltünk, hogy a lelkünk a másik testébe került. Senkinek nem akartam elmondani ezt, hiszen úgysem hinnék el, de te vagy a legjobb barátom, a testvérem. Azért költözött hozzám, hogy hátha így könnyebben visszaváltozhatunk, nem azért, mert a pasim. Bár szeretném, ha az lenne, vagyis nem tudom… Teljesen össze vagyok zavarodva!

Hyung úgy mered rám, mintha elment volna az eszem. A szakítás után ugyanígy bámult, mivel akkor tényleg megzakkantam, de most meg kell győznöm arról, hogy a színtiszta igazsággal rukkoltam elő. Szegény Youngjae nem hajlandó felemelni a tekintetét a padlóról, pedig ha egyetlen pillantást vetne rám, biztosíthatnám a támogatásomról. A kutyus is idegesen téblábol köztünk, nyilvánvalóan érzi a feszültséget, de még nem tudta eldönteni, kit ajándékozzon meg azzal, hogy bátorításképpen a lábához kuporodik. Nagyjából két perc néma csend után Yongguk fogja magát, és az ajtó felé indul, az értésemre adva, hogy mivel állítása szerint gúnyt akarok űzni a komolynak szánt beszélgetéséből, nem alacsonyodik le hozzám, hisz valahova az ősemberek szintjére helyez, hanem inkább további fáradozások nélkül faképnél hagy.

– Egyszer megcsókoltál egy lányt, akiről öt perccel később kiderült, hogy fiú. Utána két évig nem mentél szórakozóhely közelébe, mert rettegtél attól, hogy újra csapdába sétálhatsz.

– Miért mondtál el rólam privát dolgokat ennek a marhának? – csattan fel hyung Youngjae-nek címezve szavait. – Nem érted, hogy ez a gyerek nem százas? Múltkor belökött engem a tóba! Neked meg behúzott egyet, de ezek után sem ábrándultál ki belőle? És elkötötte az autómat! Isteni szerencséje, hogy épségben visszahozta. – Youngjae lesütött szemmel tűri a szidalmazást, amitől megsajdul a szívem. Hosszú percek óta nem szólal meg, holott normális esetben fennhangon kéne kiállnia magáért. Nem tetszik, hogy ennyire le van sújtva, muszáj tisztára mosnom a nevét, hátha attól kicsit jobb kedve lesz.

– Azért lettél állatorvos, mert kiskorodban nem tudtad megmenteni a szomszéd kutya életét, akit a gazdái bántalmaztak, és ez annyira megviselt, hogy kilenc évesen hoztál egy döntést, amitől később sem lehetett eltántorítani.

– Ez csak azt bizonyítja számomra, hogy az a pletykafészek Daehyun az egész életemet kitálalta neked. – Hyung makacssága miatt kezdek dühbe gurulni. Mégis mivel győzhetném meg az igazamról? A kezét a kilincsre helyezi, amíg én sebesen kutatok valami hatásos beszéd után, és abban a pillanatban, amikor kinyitja az ajtót, én kinyitom a számat, hogy egy olyan emléket hozzak felszínre, amit évek óta mélyen eltemettem magamban.

– Abban az évben nem tudtuk együtt ünnepelni a szülinapomat, mert el kellett utaznod egy konferenciára, ezért egy héttel később tartottuk meg. Amikor hazamentem a veled töltött este után, ott találtam az ágyunkban Hansolt azzal a nővel. Nem számított arra, hogy olyan korán fogok betoppanni, én meg rohadtul nem számítottam az elém táruló látványra, ezért teljesen kifordultam magamból. Megfogtam a lány csuklóját, kirángattam az ágyból, és lekevertem neki egy hatalmas pofont, majd Hansolnak estem. Tudod, hogy ezt a történetet soha, senkivel nem osztanám meg rajtad kívül, mert rohadtul szégyellem, hogy annyira eldurrant az agyam, hogy kezet emeltem egy nőre. De amikor begőzölök, ütök. Tegnap este azért húztam be szegény Youngjae-nek, mert együtt láttam azzal a barommal. És Jae azért kötötte el a kocsidat, mert elvitt Hansolhoz…

– Te elvitted őt ahhoz a féreghez? – Azt hiszem, hyung végre hisz nekem, viszont az utolsó mondatot magamban kellett volna tartanom, mert ennek köszönhetően Youngjae másik szeme alá is monokli fog kerülni. Szerencsére sikerül megakadályoznom, hogy Yongguk ökle célba érjen, ezt követően Jae feldúltan a fürdőszobába rohan. Utána szeretnék menni, de a barátom visszaránt, hogy továbbfaggathasson az elmúlt két hónap eseményeiről. A percek teltével egyre aggodalmasabban tekintek a mosdó ajtaja felé, ami akárhogy szuggerálom, csak nem akar kinyílni. Pedig sok vicces momentumot elmesélek hyungnak, amik még viccesebbek lennének, ha látná a másik fél reakcióját is, de az ajtó negyed óra múltán sem tárul ki.

– Hé, elküldtem hyungot, kijönnél végre? – kopogok be halkan a fürdőbe. Yongguk rá akart térni a lecseszős részre, amiért Hansolnál aludtam, de hárítani tudtam azzal, hogy arra hivatkoztam, hogy beszélnem kell Youngjae-vel, de ami késik, nem múlik, legközelebb tutira meg fogom kapni tőle a magamét. – Sajnálom, hogy a barátom rosszakat gondolt rólad, de már tisztáztam vele a helyzetet. Kérlek, mondj valamit, mert menten megőrülök!

– Azt is elmondtad neki, hogy nem jókedvemből vittelek el az exedhez, hanem azért, mert részegen utána bőgtél? Ki akarok szállni ebből, Daehyun! Én is elárulom Himchanéknak, hogy mi történt, és visszaköltözök hozzájuk. Inkább hallgatom minden este, hogy szexelnek, minthogy végignézzem a sóvárgásod egy idióta után. – Youngjae megpróbálja viccesre venni a figurát, de a mondanivalója végén elcsuklik a hangja. A francba, ő tényleg belém szeretett! És ahelyett, hogy repesnék az örömtől, amiért a világ legszórakoztatóbb, legédesebb pasija engem akar, én még mindig a múltam fogságában élek. Mennyire fájhatott neki, amikor ott kellett hagynia Hansol lakásán. Mennyire rosszul érinthette, hogy hyung lerohanta, miután végigszenvedte az éjszakát miattam. Miért vagyok olyan defektes, hogy a csodálatos helyett az iszonyat szarra vágyom?

– Kérlek, ne menj el! Rég nem éreztem magam olyan jól, mint ebben a két hónapban. Fantasztikus lakótárs vagy, és… Nézd, lehet, hogy Hansol mellett aludtam éjszaka, de rólad álmodtam. Bár elég idétlen álom volt, mert Sailor Moonnak voltam benne öltözve, te meg az álarcos lovagnak, és ártatlan kis nyuszikat mentettünk meg, akiket Himchan meg akart főzni. Aztán reggel a Hansol által készített kávé illatára ébredtem, de körülötted forogtak az első gondolataim. Nem mondhatom neked azt, hogy perpillanat szerelmes vagyok beléd, de az akarok lenni. Nagyon! Viszont ha itt hagysz, akkor sokkal nehezebb dolgom lesz. Randizzunk, csavard el a fejem, és ne legyél ilyen búval baszott, mert arra a sziporkázó Youngjae-re van szükségem, akit megismertem…

Leülök a földre, az államat a térdemre fektetve lesem tovább az ajtót, ami nem elég, hogy ezúttal sem nyílik ki, Jae már nem is szól hozzám a túl oldaláról. Ez rosszat jelenthet. Persze teljes mértékben megértem őt, mert ugyan ki akarna megvenni egy selejtes terméket? Lehet, hogy megtetszett neki a romlott áru, de egyszerűbb továbbkeresgélni egy jobb, egészségesebb után, minthogy azzal kínlódjon, hogy megjavítsa a rosszat. Amikor realizálom, hogy talán örökre elveszítettem Youngjae-t, legördül egy kósza könnycsepp az arcomon. Reménytelen eset vagyok, egy katasztrófa, aki akkor kezdi el értékelni azt, amije van, amikor már búcsút inthet neki.

– Mondd, hogy miattam sírsz, és nem azért, mert rájöttél, hogy a részegség következtében nem emlékszel a Hansollal töltött perceidre? – Felpattanok, amikor meghallom Youngjae hangját, és örömömben olyan hevesen vetem magam a nyakába, hogy majdnem hanyatt esik. Amint szorosan körém fonja a karjait, úgy elérzékenyülök, hogy egy újabb zokogó roham környékez meg, amit a vállába temetett arcommal próbálok meg elfojtani. – Sírj csak! Tudod, én nem gyakran szoktam, szóval valószínűleg jól elrozsdásodtak a könnycsatornáim, ezért nem árt nekik egy kis megolajozás. Egyébként te vagy a világ legnagyobb hülyéje, amiért nem szerettél még belém.

Hangosan felnevetek, miközben hevesen bólogatok, mert ezzel a megállapítással csak egyet tudok érteni, akármennyire is nagyképűen hangzik. Olyan sokáig és olyan erősen szorítom magamhoz Youngjae-t, hogy a végén elzsibbadnak a karjaim. Bárcsak örökre így maradhatnánk ebben a burokban, ahol nincsenek fájdalmat okozó exek meg mazochista barmok, akiknek arra fáj a foguk, amire nem kéne. Jae-nek nem szabadott volna belém zúgnia, mert engem szeretni veszélyes, és már most túl sokat sérült, mi lesz vele a továbbiakban? Mi lesz akkor, ha minden próbálkozásunk ellenére meg fogok ragadni ezen az átkozott szinten, ahonnan nincsen kiút? De nem gondolhatok erre, nem görcsölhetek rá, hiszen tőle is azt kértem, hogy ne szomorkodjon. Meg kell feledkeznem a zavaró tényezőkről, át kell magam adnom a pillanat varázsának ahelyett, hogy folyamatosan a jövőn agyalnék.

– Ha legközelebb részegen Hansol után sírok, semmiképp ne vigyél el hozzá, oké? Inkább hagyj szenvedni, vagy lőj le, bánom is én. – Tényleg nem akarok többé az exem közelébe menni. Olyan vagyok, mint egy alkoholista, ezért csak az elvonó kúra segíthet rajtam. De hála az égnek egy olyan alkoholista vagyok, aki szikla szilárdan elhatározta, hogy le akar szokni, és ha én valamit a fejembe veszek, azt általában meg is valósítom.

–  Először is, megcsinálom a hajad – közli Jae, majd izgatottan a kellékek keresésére indul.

– Elég érdekes elképzeléseid vannak egy randit illetően – kuncogok fel, amikor nagy boldogan csattogtatni kezdi az ollót a fejem mögött.

– Ez még nem a randi része. De mivel két hónapja nem csinálhatom azt, amit szeretek, ráadásul miattad ki is rúgtak, tartozol nekem annyival, hogy rajtad éljem ki magam.

– Oké, oké, csak kopaszra ne nyírj, mert ha visszakapod a tested, és haj nélkül fogsz tovább udvarolni nekem, akkor kárba vesznek az addigi erőfeszítéseid. – Youngjae direkt nem tükör elé ültetett, ezért fogalmam sincs arról, hogy mit ügyködik éppen rajtam, de azt meg kell hagyni, hogy piszok jól esik. Még fejmasszázst is kapok tőle, arról nem beszélve, hogy közben kiönthetem neki a lelkem. Olyan kérdéseket tesz fel, amik nem konkrétan a lényegre irányulnak, a végén mégis úgy éneklek a Hansollal való kapcsolatomról, mint egy mezőkön daloló pacsirta. Úgy szedi ki a legféltettebb titkaimat belőlem, hogy észre sem veszem, hogy olyan dolgokat árulok el, amiket sosem akartam másokkal megosztani, főleg egy számomra vonzó sráccal nem. Ha vele beszélgettem volna a megannyi pszichológus helyett, akiket az évek során felkerestem, tutira meggyógyultam volna mostanra.

– Végre kiokosodtam az exét illetően, uram, de mi van a jelenlegi pasival, aki legyeskedik maga körül? – kérdezi teljesen komoly hangszínen, mintha valóban csak egy szalonba betérő vendéghez intézné a szavait. Szegénykém, mennyire hiányozhat neki a munkája, mialatt egy olyan helyen gürizik, amit csak miattam tűr el. De most, hogy hyung tudja az igazat, visszamehetek mellé dolgozni, Jae pedig kereshet magának munkát egy másik fodrászatban. Nem féltem őt ezen a téren, biztos vagyok benne, hogy nem kell hónapokat várnia arra, hogy felvegyék valahova, mert mint kábé mindenben, a szakmájában is verhetetlen.

– Kimondta, hogy van jelenlegi pasi? Abszolúte facér vagyok, úgyhogy ha végeztünk, lejjebb is kezelésbe vehet. Azt csicseregték a madarak, hogy azért nincs sok pénze, mert a kliensei nagy része természetben fizet. Tudja, eléggé le vagyok égve mostanság, szóval…

– Inkább mesélje el, hogy abban az álomban sikerült-e megmentenünk a kis nyuszikat, mert szörnyen furdalja az oldalamat a kíváncsiság – próbál hárítani, de nekem sokkal jobb terveim vannak a beszédnél. Lehúzom magam mellé, és lényegre törően becsúsztatom az ujjaim a pólója alá. Egy pillanatra becsukja a szemét, átadva magát az élvezetnek, én pedig kihasználva az alkalmat a nyakára tapadok. Eszembe jut Hansol, mert muszáj ilyenkor is belerondítania az életembe, de meglepő módon egy kicsit sem ráz meg a „jelenléte”. Amikor másokat érintettem meg, azt képzeltem, őt simogatom, de most teljesen a tudatában vagyok annak, hogy Youngjae-hez bújok, ráadásul nem is akarom, hogy az exem vegye át a helyét. Nem kezdek el fantáziálni, a múlt ezúttal nem kerekedik felül a jelenen, csak mi ketten vagyunk, meg Ganji, aki néha félbeszakít azzal, hogy a lábunk elé teszi a labdáját.

– Biztosan akarja tudni az álmom végét? A nyuszik boldogan ugrándoztak körülöttünk, helyettük Himchan került az üstbe. – Youngjae felnevet, de a vidámsága csak átmeneti, mert amint elmélyíteném a csókunkat, komolyra vált az arca, és vonallá préselt ajkakkal, idegesen túr a hajába, elfordulva tőlem.

– Én még sosem randiztam senkivel, Daehyun… Azt akarom, hogy minden jó legyen… – súgja elfúló hangon, amikor a távolságtartása ellenére megkísérlem kikapcsolni az övét.

– A szex egy nagyon jó dolog. Különben is, azt mondtad, hogy ez még nem a randi része. – Mialatt a szám a kulcscsontjára vándorol, a kezem vetkőztetés helyett a nadrágja elejére csúszik. Nem áll szándékomban visszavonulót fújni. Eldöntöttem, hogy ezentúl jól fogom érezni magam, ezért eszem ágában sincs elhúzódni Youngjae-től, még akkor sem, amikor egyre idegesebbnek tűnik. Két hónapja nem feküdt le senkivel, tudom, hogy ki van éhezve, valamiért mégis foggal-körömmel el akarja utasítani a közeledésemet, de velem meggyűlik a baja.

– Le kell mosnom a festéket a hajadról – nyög fel, amikor rámarkolok. Minden erejét összeszedve ellök magától, és határozottan a fürdőbe rángat, hogy befejezze, amit elkezdett. Én bezzeg nem fejezhetem be, amit szeretnék, de igazság szerint még azt is szörnyen élvezem, ahogy a hajamat szárítja, ezért hamar elfelejtem az előző kis közjátékot. Bár azért azt meg kell jegyeznem, hogy piszok jó keze van, amit nem bánnám, ha máshol is használna a testemen, de egyelőre beérem ennyivel. Sosem szerettem fodrászhoz járni, mert idegesítettek a pletykálkodó nénikék, a hajszárítót túl üvöltő dolgozók, na meg az, hogy nem képesek olyan frizurát csinálni, amilyet kérek. Mondjuk, azzal lehet, hogy most is lesznek gondok, mert Jae nem kérdezte meg, hogy milyet akarok, de abban bízom, hogy szeret annyira, hogy ne csináljon belőlem bohócot.

–  Rózsaszín haj? De miért? – nyafogom két oktávval magasabb hangon, amint belenézek a tükörbe.

– Sok rózsaszínű tárgy van a lakásodban, ezért azt feltételeztem, hogy szereted. És ha majd visszakerülök a testembe, tetszeni akarok neked.

– Te bármilyen hajjal tetszenél nekem, kivéve kopaszon – duruzsolom a fülébe, miközben megint kellően közel húzom magamhoz. Szerencséje, hogy nem az én hajamat festette be pinkre, mert akkor itt helyben kinyírnám. Amikor megfogja Ganjit, hogy az ő bundájával is kezdjen valamit, gyorsan kikapom szegényt a karmai közül, nehogy megajándékozza a maradék festékkel, hogy egyformák legyünk. Megdorgálom, hogy inkább keressen valami jó randi ötletet ahelyett, hogy a kutyulimat nyüstöli, és fél órás keresgélés után sikerül megtalálnia a tökéletes helyet, legalábbis erre következtetek csillogó tekintetét látva.

Amikor felülök Youngjae háta mögé a tandem kerékpárra, rájövök, hogy hiba volt felajánlanom neki, hogy ő találja ki, mit csináljunk a randink alatt. Gondolhattam volna, hogy a természetet fogja választani, amivel alap esetben nem is lenne baj, de az évszaknak megfelelően feléledtek a bogarak, ami azt jelenti, hogy menet közben folyton a szemembe vagy az orromba kerülnek a porral egyetemben. A számat már ki sem merem nyitni, pedig nem sok olyan körülmény van, ami engem hallgatásra bírna. A következő nehezítő tényező a szúnyogok csípése, amiből lassacskán több lesz a testemen, mint csípésmentes felületből. Arról nem beszélve, hogy a fenekemet iszonyatosan töri az ülés, melynek következtében öt perc után le akarok szállni, holott még nagy út áll előttünk. Miért nem egy menő mocira pattantunk fel? Az kényelmesebb és vagányabb lett volna, vagy legalább nekem kéne vezetnem, mert attól tartok, Jae a lehető leghosszabb útvonalat fogja választani, amit én fél órán belül lezavarnék.

Tudom, hogy beülni egy moziba nagyon klisés, de ott van légkondi, így nem izzadnám szarrá a kedvenc pólómat, na meg sokkal inkább nézegetnék szexi pasikat a filmvásznon, mint zöldellő fákat, és számomra megnevezhetetlen virágokat. Katasztrófa vagyok. Ahelyett, hogy élvezném a táj látványát, örülnék annak, hogy hátulról átölelhetem Youngjae-t, és unalmamban cirógathatom a hátát, itt fortyogok magamban, mint egy mogorva vénember. Kiskoromban rengeteg időt töltöttem vidéken a nagyiék házában, ahol nem zavart a trágya szag, vagy ha összepiszkoltam a ruhámat játék közben, felnőttként viszont semmiségeken is ki tudok akadni. Amíg Jae jókedvűen fütyörészik, én azon imádkozom, hogy kapjon defektet a kerék, és inkább sétálgassunk, hogy legalább a hátsóm fellélegezhessen.

– Hansol sosem volt ilyen kreatív. Csak ültünk a szobában, és smároltunk naphosszat – nevetek fel, amikor eszembe jut, hogy akkoriban teljes mértékben beértem ennyivel. Visszagondolva, sokszor unatkoztam mellette, és egy bizonyos idő után már a szex sem olyan élvezetes, ha azon kívül nem csinálunk egyebet. Jae hirtelen elhallgat, a hátán megfeszülnek az izmok, és bár nem látom az arcát, tudom, hogy lehervadt róla a mosoly. A fenébe, hogy lehetek ekkora ökör? Már megint az exemről beszélek. Nem rossz szándékkal hoztam fel, nem azért említettem meg, mert csak rá tudok gondolni, szimplán Youngjae tudtára szerettem volna adni, hogy értékelem az igyekezetét, még akkor is, ha belül végigszenvedem az egészet, de rosszul sült el. – Álljunk meg itt! – szólok neki, egyrészt azért, hogy egy kicsit kipihenhessem magam, másrészt pedig jóvá kell tennem az előző baklövésem.

– A bátyám és én sokat tandemeztünk kiskoromban, mert a szüleimnek nem volt pénze két biciklit venni. Apa valahonnan kapott egy ilyen példányt, aminek nagyon örültünk, csak folyton azon ment a harc, hogy melyikünk üljön előre, kinél legyen az irányítás. Annak ellenére, hogy én vagyok a fiatalabb, kilencven százalékban elértem, hogy én vezethessek, amit a tesóm persze különböző módokon megtorolt. Amikor megláttam az egyik honlapon, hogy lehet kölcsönözni tandemet, azt gondoltam, jópofa lesz felidézni a régi emlékeket, de meg kellett volna kérdeznem, hogy mit szólsz hozzá. Legközelebb megbeszéljük, és közösen döntünk, oké?

– Szóval lesz következő alkalom? A helyedben kiábrándultam volna magamból, amiért végigsóhajtozom az utat, és folyton szóba hozom azt az idiótát…

– Róla beszélsz, de velem vagy, tehát szerintem én nyertem. Bár a sóhajaid valóban frusztrálóak voltak. Olyan átéléssel tudsz szenvedni, hogy elmehetnél filmeket szinkronizálni, de nem a hangot, csak a nyöszörgős meg a sóhajtozós részeket. – Átölelem Youngjae-t, és ezúttal nem törődök azzal, hogy a bőrének sós íze van, amikor a nyakára tapasztom a számat. Meg sem érdemlem, hogy egy ilyen szuper kedves, szuper aranyos pasi legyen az enyém, azok után, amiken miattam kell átmennie. Yongguk hyung nem így látja ezt. Amint mindent elmeséltem neki, megváltozott a véleménye Jae-ről, és a lelkemre kötötte, hogy próbáljam meg szeretni őt, mert itt az ideje annak, hogy végre én is boldog legyek. Nagy késztetést érzek arra, hogy felhívjam a barátomat, és elújságoljam, hogy pillanatnyilag hihetetlenül boldog vagyok. Sikerült kizárnom a tudatomból a viszketést, a fenekem sajgását, azt, hogy valószínűleg elsírnám magam, ha most lenne nálam egy tükör, csak Youngjae lélegzetét érzem az arcomon, a szívének dobbanását az enyém mellett a semmi közepén, és ez teljesebbé tesz, mintha egy komfortos ágyban szeretkeznénk éppen.

– Gyönyörű ez a hely – mormolom Jae vállába, miközben csókokat hintek rá.

– És ezt honnan tudod, amikor le sem veszed a szemed rólam? Mondjuk, ez nagyon bejön, úgyhogy majd mutatok képeket a tájról, ha hazaértünk.

– Bolond! Tényleg tetszik itt. Eljöhetnénk máskor is.

– Mondta Daehyun szája. De belül azt gondolod, mikor leszünk már otthon, hogy lezuhanyozhassak, és bebújhassak az ágyacskámba?

– Nem is! Öt perce még így lett volna, de átlendültem a holtponton.

– Ez pech, mert most meg én akarok hazarohanni, hogy lezuhanyozhassak, és hogy ágyba bújhassak… veled… De ha még maradni szeretnél, hogy tovább gyönyörködhess a tájban, én megértem.

– Induljunk! – Felnevet, majd maga mögé parancsol, ahogy a bátyjával is tette, pedig titkon reménykedtem abban, hogy visszafele átadja nekem a kormányt. Az ő ülése bezzeg puhábbnak tűnik, de nem panaszkodom, mert körülbelül egy óra múlva már otthon leszünk. Nem várom meg, hogy bemenjen a fürdőbe, és azzal pocsékoljuk az időt, hogy külön én is elmegyek, végül az ágyban találkozunk, a zuhany alatt fogom megrohamozni. Bekenem a testét tusfürdővel, sokat teszek rá, hogy jó habos legyen, egy ideig csak nézem, hogy milyen szép, aztán…

Arra eszmélek, hogy az árokban fekszem Youngjae-be gabalyodva, a bicikli pedig rajtunk dekkol. Az istenit, mi a franc történt? Tök jól éreztem magam, még a popómat nyomó ülésről is megfeledkeztem, becsuktam a szemem, hogy kellőképpen elmerülhessek a fantáziálásomban, erre a következő pillanatban már nem csak a fenekem, hanem minden porcikám sajog. Youngjae előbb kap észbe nálam, és lelöki rólunk a kerékpárt, hogy legalább annak a súlyától megszabadulhassunk, de a karomon és lábamon keletkezett horzsolások ettől nem szűnnek meg fájni. Még szerencse, hogy nem a betonon landoltunk!

– Daehyun, jól látom, hogy neked most éppen merevedésed van?

– Nagyon jól látod, Youngjae. Képzeld, csodás ábrándjaim voltak, amíg te nem gondoskodtál arról, hogy félbeszakadjanak. Elhiszem, hogy sebes tempóra kapcsoltál, hogy minél hamarabb otthon lehessünk, de azért ennyire nem kellett volna sietni.

– Félre kellett rántanom a kormányt a lovak miatt.

– Miért, megbokrosodtak? Arra a lovas kocsira célzol, amelyik békésen ott cammog?

– Attól tartottam, hogy meg fognak ijedni, ha közelebb érünk, és nekünk jönnek, ezért még időben cselekedtem.

– Persze, és felfalnak vacsorára! Tehát a lovakat is fel kell írnunk arra a listára, ami a félelmeidet tartalmazza. – pufogok tovább fetrengve, mert a felálláshoz nem érzek elég erőt magamban. Én szívesebben ültem volna egy ló hátán, mint ezen a nyavalyás bicajon, de ezek szerint ki van zárva, hogy egy következő alkalommal egy paripán romantikázzunk, ahogy a régi szép időkben tették. Annak ellenére, hogy alig érzem a testrészeimet, a farkam olyan virgonc, mintha mi sem történt volna, pedig normális esetben le kellett volna lankadnia a fájdalom következtében. Valami véres jelenetre kell gondolnom, hogy helyreálljon a rend, például arra, hogy egy kamion bedarált minket, és nem maradt más belőlünk két kézen meg három lábon kívül.

– Sajnálom, hogy már az első randinkon összetörtem a csontjaidat. Hansol ilyet sosem tett...

– Mert ő a szívemet törte össze, amiből csak egy van, csontból viszont egy csomó, úgyhogy ne aggódj! Különben is, nyugodtan bevallhatod, hogy direkt csináltad. A szó szoros értelmében le akartál venni a lábamról, hogy aztán napokig ápolgathass.

– Sajnos túl átlátszó trükkjeim vannak. – Kacarászva fonom Youngjae nyaka köré a karom, majd óvatosan a szájára helyezem az enyémet. A testünk egymáshoz préselődik, és minden kellemetlenség ellenére ismét lángba borulok. Jae felnyög, amikor megmozdítom a csípőmet, látom a szemében a vágyat, érzem, hogy itt helyben leteperne, ha nem dudálna ránk egy arra járó autós, vagy nem küldene el melegebb éghajlatra egy kutyáját sétáltató bácsika. Nehezünkre esik, de feltápászkodunk, és mindketten úgy döntünk, hogy nem szállunk vissza a bringára, inkább toljuk, miközben a kezünk jólesően összeér.

Villámcsapás. Amikor kiskoromban vihar zavarta meg az éjszaka nyugalmát, azzal próbáltam meg elűzni a félelmemet, hogy azt képzeltem, ha esetleg belém csapna a villám, akkor sem esne bántódásom, épp ellenkezőleg. Olyan természetfeletti képességekkel ruházna fel, melyek birtokában én uralhatnám a világot. Az egész mai napomat káosz jellemezte: először ott volt Yongguk hyung, aki földrengés módjára teremtett le minket, aztán a szomszéd néni, aki indulás előtt hurrikánként tört az otthonunkba, hogy mindent felforgasson, amiért állítása szerint Ganji csente el a kutyája labdáját, és természetesen Hansol sem hiányozhat a képből, hogy a villámaival ismét elrontsa az estét.

Először szoborrá merevedek, amikor meglátom őt egy nő mellett sétálva, nyakában egy két éves forma kissráccal, majd nekiiramodok, mert egy láthatatlan erő arra kényszerít, hogy kövessem a boldogan nevetgélő kis családot. Belesajdul a szívem, amikor oldalra sandítva találkozik a tekintetem Youngjae-ével, aki már csak Hansolt láthatja, mivel a többiek addigra beszálltak az autóba. Azt hiszi, megint az exemet választottam helyette, azt hiszi, hogy az őrült, ugyanakkor eszméletlenül jó randink után képes vagyok szó nélkül otthagyni őt, amint felbukkan a színen Hansol, és nekem nincs időm arra, hogy megnyugtassam. Ha visszaszaladnék hozzá, és megkérném, hogy várjon türelmesen a kölcsönzőnél, amíg véghez nem viszem a bosszúmat, szem elől veszíteném a kocsit, és a tervem kudarcba fulladna. Biztosra veszem, hogy az a lakás, amiben a tegnap éjszakát töltöttem, nem a családi fészkük, ezért muszáj a nyomukba szegődnöm. Elég idétlenül festhetek a tandem bicajon egyedül, de jelenleg ez izgat a legkevésbé.

Hansol figyelmét annyira leköti a mellette ülő nő, és a hátulról csacsogó kisfiú, hogy nem veszi észre, hogy egész úton a közelükben haladok. Érdekes módon fel sem merül bennem, hogy talán a sógornőjével és az unokaöccsével furikázik; abszolút lerí róluk, hogy egy családot alkotnak. Hansol cseppet sem változott az évek múlásával. Vér nem válik vízzé, ahogy a mondás tartja, ami az ő esetében azt jelenti, hogy ugyanaz a gazember maradt, akinek született. Mégis hogy volt képes úgy kikezdeni velem, hogy közben a fia lehet, hogy éppen leesett a hintáról a játszótéren? Hogy feküdhetett mellettem az ágyban, amíg a gyereke egy másik házban arra várt, hogy mesét olvasson neki? Annyira dühös vagyok, hogy még szerencse, hogy csak egy bringára tudtam felpattanni, mert simán kinézem magamból, hogy egy verdával a seggem alatt belehajtottam volna az övébe. Ha engem kéne egy természeti jelenséghez hasonlítani, azt hiszem, a cunami tökéletesen megfelelne, mert képes lennék mindent elsöpörni a Föld színéről, ami él és mozog, ha kihoznak a sodromból.

Amikor kiszállnak a kocsiból, eleinte csak az dereng, hogy ismerem ezt a nőt valahonnan, de meg nem tudnám mondani, hol találkoztunk ezelőtt, aztán lassanként, kockáról kockára összeáll a kép. Vele csalt meg Hansol. Az ujján csillogó gyémánt gyűrűt abból a pénzből vette, amit tőlem lopott. És a kölyke azt a plüss kutyát szorongatja, amit én adtam neki az első évfordulónkra. A kezem ökölbe szorul, körmeim kis mélyedéseket vájnak a tenyerembe, miközben mély lélegzeteket veszek, hogy sikerüljön úrrá lennem magamon, és a kezemet a testem mellett tudjam tartani. Lazán odasétálhatnék hozzájuk, elmondhatnám a feleségnek, hogy tegnap csak azért nem döntött meg az imádottja, mert túlságosan részeg voltam hozzá, és akkor végre megnyugvásra lelne a lelkem. Hansol rózsaszínű buborékja a szemem előtt pukkanna szét, elégtételként a miatta hullatott megannyi könnyért. Kristálytisztán emlékszem ennek a ribancnak a fölényes arckifejezésére, amikor rájuk nyitottam. A tekintete azt üzente, hogy „te csak egy lúzer vagy, akivel elszórakozott egy kicsit az a pasi, aki az én férjem lesz”.

– Szia Hansol! Nem is tudtam, hogy megházasodtál, és hogy született egy fiad. Gratulálok! – Az exem kővé dermed, amikor megsimogatom a kisfiú fejét. Látom a rettegést a szemében, a pillantása azért könyörög, hogy hallgassak, amit egy elégedett mosollyal jutalmazok. Eszem ágában sincs tartani a számat azért, hogy jót tegyek vele. Más okból kifolyólag tekintek el a bosszútól, az pedig az őszintén rám vigyorgó gyerek. Annyira ártatlan, annyira kicsi még, nem érdemli meg, hogy apa nélkül nőjön fel, mint én. Bár igazán sajnálom, amiért egy seggfej apa és egy felszínes anya adatott neki, de mivel a zsák megtalálta a foltját, együtt talán jól működnek. Az sem kizárt, hogy a nő is félrelép időnként, netán nyitott kapcsolatban élnek, ki tudja. Lehet, hogy felváltva használják a kis lakást, amiben semmi családra utaló jel nincsen, ellentétben az előttünk magasodó házukkal, melynek udvarán egymás után sorakoznak a különböző játékok.

Nem akarom, hogy a csöppség szívjon a szülei hibájából, ezért néhány semmit mondó kérdést követően, mint „hogy vagy?”, „mi újság veletek?”, sarkon fordulok, és magam mögött hagyom őket, ahogy Hansol emlékét is. Nem álltam bosszút rajta, mégis úgy érzem, hogy az kellett ahhoz, hogy el tudjam engedni, hogy lássam az új családjával. Az, hogy mással él, ráébresztett arra, hogy én már rohadtul nem akarok vele élni, nem bánom, hogy nem vagyok a csaj helyében. Pontosan tudom, hol van az én helyem, ezért megszaporázom a lépteim, hogy minél előbb ott lehessek. Megüti a fülem a nő hangja, aki gyanakodva érdeklődik az iránt, hogy ki a fene vagyok, mire Hansol motyog valamit válasz gyanánt az orra alatt, amit nem értek. Úgy tűnik, kicsit megrázta, hogy még egy szeretőjét elvesztette, de fikarcnyi kétségem sincs a felől, hogy holnap újat fog keresni magának, csakhogy ez engem már egyáltalán nem izgat.

Miután visszaviszem a tandemet a kölcsönzőbe, fogok egy taxit, hogy gyorsabban hazaérjek. Az éjjel-nappali bolt előtt elhaladva azonban támad egy ötletem, ezért megkérem a sofőrt, hogy várjon meg, amíg beszaladok. A pasas persze a tudtomra adja, hogy az órát nem fogja leállítani, amire csak egy szórakozott bólintással felelek. Céltudatosan a pénztár mellett sorakozó kütyükhöz vezet az utam, ahonnan lekapok két fél szívet formázó kulcstartót, de amikor kifizetném az árut, nem találom sem a pénztárcámat, sem a telefonomat. Mázlim van az eladóval, mert ezer éve ismerem, és megengedi, hogy másnap perkáljak, meg amúgy sem egy számottevő összegről beszélünk.

A taxist nyilván nem tudom majd ilyen könnyen meggyőzni, ezért fel kell hívnom Youngjae-t, hogy segítsen ki. Jaj, de a telefonom sincs meg, a francba! Várjunk csak… Játszottam pár percet Hansol fiával, amíg beszélgettem vele. Lehetséges lenne, hogy a gyerek nyúlta le? Akkor Hansolnak nem kell DNS tesztet csináltatnia, hogy megbizonyosodjon az apaságról, mert teljes mértékben ráütött az a kis tolvaj. Jae ki fog nyírni, ha megtudja, hogy elhagytam a telefonját, és mivel két hónapja munkanélküli vagyok, nem is tudnék most újat venni neki. Kölcsönkérem a sofőr mobilját, aki nem felejti el megjegyezni, hogy csak abban az esetben adja oda a készüléket, ha plusz lóvét kap a végén, amire ezúttal kelletlenebbül, de ismét rábólintok.

– Szia, Daehyun vagyok! – kiáltok fel lelkesen, amikor meghallom Jae szomorkás hangját a vonal túloldalán. Attól féltem, hogy ismeretlen szám esetén fel sem fogja venni, ezért vidámság formájában szakad ki belőlem a megkönnyebbülés. – Kérlek, ne akadj ki, de elhagytam a telefonodat meg a tárcámat, ezért nem tudom kifizetni a taxit, úgyhogy megtennéd helyettem? Ígérem, ha újra dolgozni kezdek Yongguk hyung mellett, az első fizetésemből veszek neked egy új telót.

Youngjae múltkor azt mondta, hogy az áll igazán közel hozzád, akinek fejből tudod a telefonszámát, és ha egyszer elveszíted a mobilodat, nem kerülsz bajba, mert őt értesítheted. Oké, kicsit csaltam, hiszen a saját számomat tárcsáztam, de esküszöm, hogy be fogom magolni Jae-ét, mivel ő az az ember, akit akkor is el akarok érni, amikor mindenemtől megfosztanak. Ábrándosan hallgatom a kifakadását, csak egy idő után kapcsolok, hogy nem ártana letenni, mert végül egy vagyont kell kicsengetnie. Olyan furcsán érzem magam, de a jó értelemben. Továbbra sem gyűlölöm Hansolt, nem is haragszom rájuk, még akkor sem, ha ismét megloptak, inkább sajnálom őket. Sosem fogják megtapasztalni a valódi örömet; amikor annyi elég ahhoz, hogy gyorsabban verjen a szíved, hogy meghallod a másik hangját a telefonban.

– Te honnan jöttél, a világ végéről? – háborog Youngjae, amikor meghallja a végösszeget. A pólóját leette fagyival, annyira sietett a segítségemre, hogy még cipőt is elfelejtett a lábára húzni, a szemei pedig vörösek, amik ha rajtam múlik, soha többé nem fognak egy könnycseppet sem ejteni. Miután elhajt a taxis, odalépek hozzá, és szorosan a karomba zárom. Már besötétedett, a lámpák azonban pont ránk vetik a fényüket, mellyel esélyt adnak arra, hogy a szomszédok meglássanak, ami jelenleg baromira nem érdekel. Eddig rejtőzködve éltem; még a saját anyám sem tudta, ki vagyok valójában, de ezután nem fogok tovább bujkálni. Nem tett büszkévé az, hogy minden este más pasi ágyát melegítettem, ezzel ellentétben most én vagyok a világ legbüszkébb embere, amiért Youngjae-t ölelhetem magamhoz.

– Végleg lezártam a Hansol ügyet. Milliónyi okot adtam neked arra, hogy ne tarts ki mellettem, de van egyetlen ok, ami miatt remélem, továbbra is maradni fogsz. Járjunk, Youngjae! Legyünk olyan nyálas pár, mint Himchan és Jongup! – Azt kellett volna mondanom neki, hogy rájöttem, szerelmes vagyok belé, de ezt csak akkor fogom bevallani, amikor teljesen biztos leszek a dologban. Szükségem van még egy kis időre ahhoz, hogy elhiggyem, nyugodtan odaadhatom a szívem Youngjae-nek, mert ő nem fog rosszul bánni vele. Érzem, hogy napok kérdése, és menthetetlenül Jae rabja leszek, és én magam fogom messzire hajítani a börtönöm kulcsát, mert sosem szándékozom kiszabadulni onnan.

– Tetszik ez a tempó. Délután túlesünk az első randinkon, este megkérsz, hogy járjunk. Ha így haladunk, holnapután házasodni fogunk. Azért majd szólj időben, mert szeretném meghívni a családomat. – Youngjae hangja remeg, mintha ő sem tudná elhinni, hogy ez most tényleg megtörténik. Be kell bizonyítanom neki, hogy ez nem egy álom, valóság az, hogy a szánk pillanatokon belül össze fog érni. Nem bírom már ezt a feszültséget, hevesen az ajka után kapok, mert kóstolgatásban eddig is volt részünk, de végre-valahára egy csontjainkig hatoló csókban akarom részesíteni.

– Ne! Nem csókolózhatunk…

– Mi? Holnapután házasodunk, és még meg sem csókolhatlak?

– Sajnálom, de van egy álmom, ami nem hagy nyugodni. Miután csókolózunk, te meghalsz, szóval… Tudom, baromság ettől félni, de a testcsere után én már bármit el tudok képzelni. – Meghat a Youngjae szeméből áradó aggodalom, de annyira vágyom rá, hogy az sem tarthatna vissza, ha valaki felvilágosítana arról, hogy egy robbanó szerkezeten állunk, ami két percen belül a halálba repít minket. Becsukom a szemem, mert az még mindig fura, hogy tulajdonképpen a saját számhoz közelítek éppen, aztán egy határozott mozdulattal betuszkolom a nyelvem az ajkai közé. Eleinte vonakodik, menekülni próbál, de sikerül magamnál tartani az irányítást, melynek köszönhetően hamar feladja az ellenállást, és megajándékoz azzal a szenvedéllyel, amit egy ideje elfojtott. Talán kicsit elvetem a sulykot azzal, hogy a hosszas bujkálás után hirtelen a nyílt utca kellős közepén masszívan smárolok egy sráccal, de képtelen lettem volna kivárni, amíg felcammogunk az ötödikre.

– Bébi, asszem, jogosan féltél attól az álomtól… – Eltávolodok Youngjae-től, és a kezemet a szívemre szorítva fuldoklást imitálok. Szegénykém annyira megijed, hogy rögvest könnyekben tör ki, és mivel néhány perce tettem arra ígéretet, hogy nem fog többet sírni miattam, hamar véget vetek kis színjátékomnak. – Ha újra megcsókolnál, talán jobban lennék.

– Te vadbarom, a frászt hoztad rám! Tudod, mennyit aggódtam mostanság érted? – Finoman végigsimítok az arcán, hogy eltűntessem róla a könnyeket, aztán sokkal gyengédebben csókolom meg, mint előbb. Érzem rajta, hogy minél tovább ölelem, annál inkább ellazul, én pedig egyre jobban odaleszek érte a percek múlásával.

– Olyan vagy számomra, mint az eső – súgom a fülébe, amikor megszakítom a csókot, hogy az egész arcát beboríthassam puszikkal.

– Eső? Nem lehetnék inkább a szikrázó Nap, ami beragyogja az életedet? Az sokkal romantikusabban hangzik a borongós esőnél.

– Nem. Az eső elmos minden fájdalmat, megtisztít… Azta! – rikkantok fel, amikor a semmiből egyszer csak zápor keletkezik. Youngjae egyből be akar rohanni a ház menedéket nyújtó oltalmába, én azonban visszatartom, hogy egymásba gabalyodva táncolásra bírjam. Kezdetben nyavalyog egy kicsit azért, mert mezítláb van, megint előadja a „nem tudok táncolni” dumát, de a kitartásomnak hála hamarosan önfeledten kacag, miközben az általam dúdolt dallamra rázzuk. Kit érdekel, ha ennek következtében megfázunk, legalább nyomós indokunk lesz arra, hogy egy hétig ki se keljünk az ágyból.

– Az a néni minket bámul az ablakból, aki már attól kiakad, ha Ganji vakkant egyet. Szerintem mindjárt felhív egy szanatóriumot, hogy elvitessen velük.

– Na és? Egy diliházban nem lennél szívesen a szobatársam? Jöjjön le maga is táncolni! Imádom az esőt! – címzem az üzenetet a morcosan ránk meredő öreglánynak.

– Én meg téged imádlak – csúszik ki Youngjae száján a vallomás, amit látszólag azon nyomban megbán, amint kiejti. Boldogan elmosolyodom, és a ház felé kezdem rángatni őt, mert annak ellenére, hogy jó móka volt az esőben hülyülni, a melegben való összebújás sokkal jobban vonz. Amikor a padlóra dobom Jae átázott felsőjét, már nem félek a jövőtől. Eddig a múltban éltem, a jövőn agonizáltam, és egy percet sem fordítottam arra, hogy átadjam magam a jelen varázslatos pillanatainak, mivel nem volt senki, aki varázslatossá tette volna azokat. Youngjae mellett még azt is csodának élem meg, ha szimplán enni látom, így mostantól egyetlen momentumot sem fogok elszalasztani abból az életből, amit groteszk módon a testcserének köszönhetek.

– Mit szólnál egy forró zuhanyhoz a hideg esőcseppek után? – kérdezem elfúló hangon, amikor már mindketten anyaszült meztelenül állunk egymás előtt. Még a bőrünk is nedves, annyira átázott a ruhánk, de nem az motivál a közös fürdőzésben, hogy felmelegedjek. Fel akarom fedezni Youngjae összes porcikáját, amit persze betéve ismerek, hiszen az én testemről van szó, mégis új lesz az egész. Attól tartok, megint értékes percek fognak kárba veszni azzal, hogy győzködnöm kell őt, de meglepő módon egy szó nélkül belök a fürdőbe, és magunkra zárja az ajtót, hogy ezúttal még a mindig lelkesen ugrándozó kiskutyánk se tudjon közénk állni. Ezennel minden adott ahhoz, hogy valóra váltsam a biciklizés közben rám törő fantáziáimat. Remélem, Jae nem álmos, mert nem fogunk egyhamar a végére érni!