DaeJae - Nem férek a bőrödbe 6/6

Daehyun

– Ne ébressz fel, olyan szépet álmodtam! Arról szólt, hogy visszakerültünk a saját testünkbe… – motyogja Youngjae ellökve a kezem, hogy a fejére húzhassa a takarót. Egy hete minden reggel eljátssza ezt, de szerintem szimplán csak a lustaságát akarja leplezni azzal, hogy úgy tesz, mintha még mindig nem hinné el, ami velünk történt. Szombat van, egy csomó programot terveztem mára, úgyhogy nem hagyhatom, hogy délig fetrengjen, amit egyébként simán megtenne, ha nem vernék bele életet.

– Szóval inkább az álmok országában maradsz, ahelyett, hogy éreznéd a valódi csókjaimat, valódi érintéseimet? – Amikor arra készülök, hogy ott hagyjam, csukott szemmel utánam nyúl, hogy megragadva a csuklómat visszahúzhasson maga mellé. Ez mindig bejön. Úgy tudom kicsalogatni az ágyból, ha azt színlelem, nem érdekel az álomszuszéksága, és nélküle is véghez tudom vinni, amit szeretnék. Annak ellenére, hogy előbb még alig bírt moccanni a fáradtságtól, hamar összeszedi magát, ha egy csókcsatában kell harcot vívnia velem. Csak az a baj, hogy Ganji nem várja végig türelmesen, amíg valamelyest lecsillapodik az egymás iránt érzett vágyunk, és sétát követelő ugatásba kezd, ami nem kerülheti el a figyelmemet. – Legközelebb csak az után ébresztelek fel, hogy elintéztem a kutyát. Mit fognak szólni ahhoz, hogy felizgulva megyek az utcára?

– Azt, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életet élsz, mert van egy párod, aki bármilyen körülmények közt tűzbe tud hozni. Mint például tegnap Yongguk hyung előtt. – Youngjae szája a nyakamra vándorol, de a kellemetlen emlék hatására gyorsan kiugrok az ágyból, és mély lélegzetvételekkel megpróbálom lenyugtatni magam. Ez a marha mindennap eljön értem a munkahelyemre, hogy együtt mehessünk haza. Tegnap éppen egy cicát tartottam az ölemben, amikor megérkezett. Sikeresen meggyógyítottuk az állatot, vártuk, hogy a gazdája eljöjjön érte, Youngjae pedig csatlakozott hozzám a kényeztetésében. Legalábbis én hülye azt hittem, hogy a macskák iránti rajongása vezette mellém, de később kiderült, hogy az ő fejében nagyon más gondolatok jártak.

Hyung a munkánkhoz szükséges eszközöket tisztogatta, rakta a helyükre, mialatt Jae cirógatni kezdte a macsek bundáját. Csakhogy egy idő után kicsit arrébb tolta a cicát, hogy jobban hozzám férhessen, és amíg én továbbra is a jószággal foglalkoztam, ő rajtam kezdett ügyködni. Minél jobban könyörögtem neki, annál inkább meghoztam a kedvét a rosszalkodáshoz. Ördögi fény csillant a szemében, amint a fogamat összeszorítva próbáltam ellenállást tanúsítani, amivel persze semmire sem mentem, mert hiába gondolkozom józanul az agyammal, annak a fránya farkamnak nem tudok parancsolni.

Ugyanabban a pillanatban érkezett meg a cicus gazdája, amikor hyung befejezte a ténykedését, és megindult felénk. Mivel értelmesebb dolog nem jutott eszembe, magamhoz szorítottam szerencsétlen macskát, hogy vele fedjem el a merevedésemet, ami a nyugtalan fészkelődése okán tovább fokozódott. A pasim irtó jót mulatott azon, hogy még egy házi kedvenc is képes lángra lobbantani, amíg a többiek értetlenkedve nézték, hogy mit művelek. A cica egy idő után megelégelte a fogva tartását, és egy ugrással a gazdija lábánál termett. Én pipacspiros fejjel a fürdőbe rohantam, de nem lehettem elég gyors ahhoz, hogy ne látszódjon a drágám műve. A lányt nem igazán zavarta, jót nevetett rajta, aztán elégedetten távozott a meggyógyított állattal, Yongguk hyung azonban olyan gyilkos tekintettel meredt ránk, hogy még a rémálmaimban is megjelent az a fej, amit vágott.

Hagyom, hogy Youngjae tovább pihengessen, és nagy léptekkel a parkba indulok Ganjival. Egy felöl nem bántam volna, ha velem jön, mert szeretek elveszni a pillantásában, amíg a kutyus körülöttünk ugrándozik, más felöl viszont attól féltem, hogy az utcán is „molesztálni” fog, mert tőle aztán kitelik, hogy a nyilvánosságtól sem riad vissza. Egyszerűen imádom őt. Kirángat a komfort zónámból, olyan dolgokat csináltat meg velem, amiket korábban sosem tettem meg. Vannak őrültségei, van, hogy kínosan érzem magam miatta, de amikor felbukkannak bennem az emlékképek, melyeken újabb és újabb képtelenségekre vett rá, jót derülök a helyzetek abszurditásán, amikbe kevert.

Amióta felfedte az igazi énemet anya előtt, napi szinten beszélek vele telefonon. Eleinte rám zúdította szokásos aggodalmait, hogy eszünk-e rendesen, pihenünk-e eleget, de aztán el kezdett érdeklődni a ténylegesen fontos dolgok iránt, mi szerint hol ismerkedtünk meg, miket szoktunk szabadidőnkben együtt csinálni, satöbbi. Az elmúlt években fel sem fogtam, mennyire hiányoznak ezek a csevegések az életemből, hogy mennyire hiányzik az anyukám. Youngjae nem csak a szerelmet hozta el az életembe, hanem a családommal való visszás kapcsolatomat is helyreállította. Engem viszont olykor megöl a bűntudat, mert amíg ő csupa jót tett velem, értem, én megannyi könnyet és szenvedést adtam cserébe. Bár ő erre azt mondja, hogy neki meg erre volt szüksége ahhoz, hogy észhez térjen, ettől ébredt rá arra, hogy belém szeretett, mert a szívfájdalom néha hitelesebb bizonyíték az örömmámornál.

Megpillantom azt a fiút, akivel mindig összefutunk kutyasétáltatás közben. Idegesen elkapja rólam a tekintetét, amikor észreveszi, hogy nézem, de érthető, hogy kényelmetlenül érinti a közelségem. Tudja, hogy Jae és én járunk, mert már hidegen hagy, hogy ki, mit gondol rólam, így nem félek megfogni a kezét, amikor a parkban árválkodó padokon ücsörgünk. Nem félek olyan rajongással figyelni őt, amikor Ganjival játszik, ahogy mások a barátnőjüket szokták, mert minden jogom megvan ahhoz, hogy szeressem. Szegény srác azonban azért van zavarban, mert azt hiszi, a barátommal feküdt le néhány hónappal ezelőtt, holott az én voltam, csak Youngjae testében. Nem mintha akkor nem érezné magát kínosan, ha tudná az igazságot. De a kutyáink kedvelik egymást, úgyhogy remélem, az idő múlásával el fog illanni a rossz száj íze, mert én nem akarom ezért elszakítani Ganjit a pajtásától.

– Fogalmad sincs arról, mi történt velem! – rontok be zaklatottan az otthonunkba. Amúgy semmi különös nem történt, csak elhatároztam, hogy ideje „bosszút állnom” Jae-n az eddigi húzásai miatt. Zavarodottan pislog rám, megdörzsölve a szemét felül az ágyban, hogy tanulmányozhassa a vonásaimat, és amikor látja rajtam a teljes pánik jeleit, az ő arca is aggódóra vált. – Yongguk vagyok. Találkoztam Daehyunnal a parkban, beszélgetni kezdtünk, aztán jött egy robbanás, és nem tudom… Belekerültem a testébe!

– Mi? Ez lehetetlen! Mondd, hogy csak tréfálsz velem! – Youngjae elfehéredik, és azon nyomban talpra ugrik, hogy odaszaladhasson hozzám. Mélyen a szemembe néz, a mimikámat, gesztusaimat vizsgálgatja, de az az igazság, hogy annyi időt töltöttem már hyunggal, hogy tökéletesen leutánzom minden mozdulatát.

– Hogy lehet ezt visszacsinálni? Kérdeztem Daehyunt, de annyira feldúlt lett, hogy szó nélkül továbbállt. – Jae idegesen a hajába túr, és alig tud úrrá lenni a szája remegésén. Gonosz vagyok, de kezdek rákapni a gonoszság ízére, amit tulajdonképpen tőle tanultam, úgyhogy egy szava sem lehet. Hogy fokozzam a kedélyeket, könnyek csorognak végig az arcomon. Van egy film, amin anno szétbőgtük az agyunkat anyával meg Semivel, amikor megnéztük. Sosem nézném meg újra, de minden pillanata belém égett, és a mai napig sírva fakadok, ha eszembe jut Hacsi, aki a gazdája halála után kilenc éven át várta őt a vonatállomáson. Engem ez valahogy sokkal mélyebben megérintett, mint egy Titanic vagy egy Ghost. Amikor nem akartam valamilyen okból kifolyólag suliba menni, Hacsira gondoltam, krokodilkönnyeket hullattam, és anya máris elhitte, hogy szörnyen érzem magam. Úgy látszik, ez továbbra is bejön.

– Nem tudom… Mármint a mi esetünkben… Azt hittük, attól kerülhettünk vissza a helyünkre, mert egymásba szerettünk…

– Szóval erről van szó. Hónapok óta gyötrődöm, és az univerzum adott egy esélyt, hogy rendezzem magamban az érzéseimet. Tudod én… Szerelmes vagyok beléd, Youngjae! Az elejétől kezdve sejtettem, hogy nem Daehyun vagy, amikor a testébe kerültél, és együtt dolgoztunk. Napról napra egyre erősödött a vonzalmam irántad, de ezzel együtt a lelkiismeret-furdalásom is, hiszen van egy feleségem, egy lányom, ráadásul a legjobb barátommal jársz. Édes Istenem, mi tévő legyek most? Hogyan téphetnélek ki a szívemből? – Komolyan mondom, Oscar díjat érdemelnék az alakításomért. El kell gondolkoznom azon, hogy jelentkezhetnék egy színdarabba. Jae olyan rosszul van, hogy meg kell támaszkodnia a falban, nehogy összeessen. Nem tudja, mit kéne reagálnia erre a vallomásra, ezért inkább némán várja, hogy véget érjen a rémálom, és nyilván abban reménykedik, hogy ez nem a valóság, így bármelyik percben felébredhet arra, hogy hazajövök Ganjival a sétából.

– Hyung, most mit csinálsz? – kérdezi halálra váltan, egércincogásra hajazó hangon, amikor olyan közel megyek hozzá, hogy csupán pár centiméter válassza el a szánkat. Akkora rémület tükröződik a szemében, amekkorát még sosem produkált ezelőtt. Be volt tojva a fogorvostól, a hullámvasúton, még a lovak is a frászt hozták rá, most azonban olyan tüneteket jelenít meg, mintha egy bérgyilkos szorítana éppen pisztolyt a halántékához.

– Nem kellett volna bevallanom neked, hogy én vagyok az. Ha azt hinnéd, Daehyun áll előtted, simán megcsókolnád. Kérlek, Youngjae… Csak egyetlen egyszer hadd érezzem az ajkaidat. Nekem a feleségem és a lányom mellett a helyem, ahogy neked Dae oldalán, de nem halhatok meg úgy, hogy ne érjek hozzád… Olyan gyönyörűek a szemeid… – Biztosra veszem, hogy ha Jae nem szorította volna sarokba magát azzal, hogy teljesen a falig hátrált előlem, már rég világgá szaladt volna. Így viszont nem remélhet egy menekülő utat sem, amitől totálisan bepánikol. Nagy erőfeszítéseket kell tennem annak érdekében, hogy ne röhögjem el magam, és lassan már azon kezdek filózni, hogy mikor közöljem vele, hogy „tádá, ez itt a Kész átverés show, amikor megszólal a csengő. Youngjae abban a reményben, hogy Daehyun jött haza, felbátorodva félrelök, majd az ajtóhoz vágtat, amit feltépve Yongguk hyunggal találja szemben magát.

– Szívem, végre megérkeztél! Annyira sajnálom ezt az egészet, de együtt mindent meg tudunk oldani, ne aggódj! – Youngjae átöleli hyungot, illetve át akarná ölelni, ha az nem keverne le neki egy akkorát, hogy szegény drágám megtántorodik a nagy hévtől. Ebben a pillanatban elszakad nálam az utolsó cérna, és a hasamat fogva összecsuklom a nevetéstől, így a földön fetrengve nézem tovább, ahogy Yongguk megcsapkodja Jae-t a hirtelen keze ügyébe került cipőkanállal, miután a kedvesem továbbra is közel akar hozzá férkőzni.

– Nyugodjatok le! Kicsim, nem történt semmi, csak úgy gondoltam vicces lenne pár hónappal előrébb hozni április elsejét. – Nehezen jutnak el Youngjae-hez a szavaim, mert még fél perccel a mondandóm után is hyungot ostromolja. Amikor végre leesik neki a tantusz, kicsavarja a kezéből a cipőkanalat, hogy rám támadhasson vele, de én csak kacagva tűröm az ütéseit. Kis idő elteltével Jae is csatlakozik hozzám a hahotázásban, egyedül Yongguk az, aki ugyanolyan gyilkos tekintettel méreget, mint tegnap. Ajaj, az a baj, hogy egyre több gyufát húzok ki abból a bizonyos skatulyából, ami egyszer akaratomon kívül mindent fel fog gyújtani körülöttem.

– Na jó, most rögtön elvonóra viszlek titeket. Egy ideje már gyanakszom rá, hogy nem vagytok tiszták. Azóta, hogy előrukkoltatok azzal a testcserés izével. Az is szégyentelen dolog volt, amit tegnap műveltetek, és most Youngjae le akar smárolni! Hansol egy szemétláda volt, de ez a gyerek egyenesen a diliházból szökött meg. De én majd visszajuttatom oda. – Meglepve konstatálom, hogy hyung nem hitte el a történetünket. Amikor elmeséltem neki, kezdetben elutasítóan viselkedett, de aztán megértőnek tűnt. Erre végig azt feltételezte, hogy be vagyunk tépve, hát ezt kikérem magamnak!

– Ugyan már, hyung! Inkább örülnöd kéne annak, hogy végre jó útra tértem. Nem bánkódom az exem miatt, nem járom céltalanul a klubokat, szerelmes vagyok, és lett egy normális párkapcsolatom…

– Normális? Úgy látom, el kéne magyaráznom neked ennek a szónak a jelentését, mert nem igazán vagy tisztában vele. Arról pedig ne is álmodj, hogy áthozom ide a lányomat. Azért jöttem, hogy felmérjem a terepet, hogy leellenőrizzem, tiszták vagytok-e, de csúnyán elbuktátok a tesztet.

– Ne már! Kérlek, hozd át Bomit! Olyan rég láttam. Mi csak szórakoztunk, mert jól érezzük magunkat. Jobb lenne, ha a négy fal közt dekkolnék magányosan, és pityeregve tölteném a napjaimat? – Hyung a fejét ingatva mélyen a szemembe néz. Úgy fürkész, mintha a vesémbe látna, még azon sem csodálkoznék, ha meg tudná állapítani, mit ettem reggelire a röntgen szemeivel. A percekig tartó bámulást követően odajön hozzánk, és végigszaglász, hogy nem érez-e rajtunk valamilyen nem odaillő illatot. Megvizsgálja a karunkat tű nyomok után kutatva, mire viccesen megjegyzem, hogy remélem, testüreg motozást nem fog tartani, de aztán a morcos képét látva azt kívánom, bárcsak csendben maradtam volna. Kérdéseket tesz fel, megkér, hogy hozzunk neki inni, csak hogy lássa, nem remeg a kezünk, amikor felemeljük a poharat, végezetül az összes cuccunkat felforgatja, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy semmilyen anyagot nem rejtegetünk a lakásban. Magamban azért fohászkodom, nehogy találjon egy gyanús zacskót, amit Youngjae mondjuk azért dugott el, hogy megvicceljen egyszer vele, de szerencsére átmegyünk a több mint egy óráig tartó házkutatáson. Azt viszont nem tudom, hogy el fogja-e hozni a keresztlányomat, mert mikor végez, egy szó nélkül továbbáll, úgyhogy csupán a várakozás adhat választ erre a talányra.

– Az meg mi? – érdeklődik Jae, amikor megpillantja a földre esett kis dobozt, amit hyung vert le a nagy keresgélés során. – Ugye nem gyűrűk vannak benne? – kérdezi két oktávval magasabb hangon, amikor sejtelmes mosolyt villantok rá.

– Hé, mégis mi a bajod a gyűrűkkel? – csattanok fel, aztán átnyújtom neki az egyik fél szívet formázó kulcstartót, amibe az én képemet tettem. Megvannak már egy ideje, de azért nem adtam eddig oda neki, mert elég gáznak tartottam, hogy a saját képét kellett volna nézegetnie a testcsere alatt, mivel az övébe helyeztem egy engem ábrázoló fotót, az enyémbe pedig egy olyat, amin ő van. Fülig érő szájjal csatolja fel a kulcscsomója mellé, ahogy én is, mert ettől fogva minden szabad pillanatomban azt akarom figyelni napközben.

– Dae, van valami, amit be kell vallanom neked. Remélem, elég erős a kapcsolatunk ahhoz, hogy ezt túlélje. – Megrökönyödve pislogok, amikor Youngjae komoly ábrázattal helyet foglal az egyik fotelben. Lövésem sincs arról, mit akar bejelenteni, de az arckifejezéséből ítélve semmi jóra nem számítok. Talán megint Hansollal kapcsolatban vannak rigolyái? Komolyan mondom, ha azzal fog előhozakodni, addig csikizem, amíg bele nem hal a nevetésbe. – Nővé szeretném operáltatni magam.

– Aha, szóval most bosszút akarsz rajtam állni az előző kis tréfám miatt. Hát jó… – Kezdetben biztos vagyok benne, hogy hülyít, de amikor odasétál a szekrényéhez, és előhúz az aljából egy kész női szettet, lefagy a vigyor az arcomról. Ha csak szórakozna velem, nem lenne harisnya, hosszú, szőke paróka, magas sarkú és mini szoknya a birtokában, nem igaz?

– Tudod, mindig is imádtam a strasszos dolgokat, de egy olyan felsőt sem árulnak, ami férfiaknak készült, és tele van csillogó kövecskékkel. Ezen kívül sokkal jobban érzem magam ebben a cipőben, mint egy laposban, a szoknyát meg mintha rám öntötték volna. – Jae ledobálja magáról a ruháit, és egymás után belebújik a csajoknak készült göncökbe. Olyan magabiztosan mászkál a tűsarkúban, hogy azt a húgom is megirigyelné, ami arra enged következtetni, hogy többször gyakorolta, nem csak azért húzta most a lábára, hogy bolondot csináljon belőlem.

– Ez… Nagyon… szép vagy… Csak hát kettőnk közül előbb gondoltam volna magamról, hogy ilyesmire fogok vetemedni. Mármint nekem abszolút nincsenek ilyen vágyaim, de…

– Nem akarom, hogy emiatt tönkre menjen a kapcsolatunk. Ha te nem kultiválod ezt, nem vállalom. Csak tudod, olyan rossz egy női lélekkel egy férfi test börtönében élni. Erre a cserénk alkalmával döbbentem rá véglegesen. Kérlek, mondd, hogy akkor is szeretni fogsz, amikor hatalmas melleim lesznek, és Minának fognak hívni. Imádom azt a nevet! – Nem, Jae tutira a bolondját járatja velem. Nem dőlhetek be neki. Sőt, inkább belemegyek a játékába, mert sokkal viccesebb lesz úgy lebuktatni, mintha szimplán közölném, hogy állítsa le magát.

– Én mindig támogatni foglak téged. Akkor is szeretnélek, ha száz kilóval több lennél, és csúf sebhelyek borítanák az arcod. Tudod mit? Legyen ma fordított felállás. Ha úgy is csaj akarsz lenni, itt az ideje, hogy kipróbáld a passzív fél szerepét, nem gondolod? – Lassan odalépkedek hozzá, és előveszem a legcsábosabb pillantásaimat, amelyek bármelyik lányról levarázsolnák a bugyit. Majdnem vágok egy grimaszt, amikor megszabadítom a kitömött melltartótól, de szerencsére sikerül rendezni a vonásaimat, amíg kétségbe esetten mered a földre. Összerezzen, amint megszabadítom a szoknyától, és végighúzom az ujjam azon a területen, ahol nyilvánvalóan cseppet sem akarja, hogy meglátogassam. Egy darabig jól tűri a rámenősségemet, ragaszkodik ahhoz, hogy sikerrel záruljon a poénja, de sajnos ma én vagyok fölényben, úgyhogy eszem ágában sincs remegő térddel azt rebegni, hogy ne csináljon ilyen hülyeséget, mert ő a legszexisebb pasi a világon. Az idegességtől patakokban folyik róla a víz, sehogy sem akaródzik neki leleplezni magát, de amikor ténylegesen a kényes pontra térnék, úgy felpattan, mintha tüzes vassal égették volna meg, majd átszökell a lakás másik felébe, hogy még véletlenül se érjem el.

– Oké, oké, te nyertél! Ezek a húgod cuccai, és együtt terveltük ki, hogy egyszer majd megviccellek ezzel, de úgy látom, ma nem tudlak legyőzni. Azt viszont nem tagadhatod, hogy dögösebb csajszi lennék sokaknál – kurjantja vihogva, amikor leteper az ágyon, és félreérthetetlen módon lerángatja rólam a pólót, hogy elhajíthassa az egyik sarokba. Remélem, Yongguk később fog visszajönni, mert ki kell használnom, hogy Jae egyszer tíz óra előtt kinyitotta a szemét egy szombati napon. Incselkedve beakasztja az ujjait az övembe, miközben a szája a mellkasom környékét ostromolja, én pedig akkora pocsolyává kezdek válni, amekkorába a minap sétáltam bele, amiért vele SMS-eztem, és nem figyeltem a lábam elé. Még hogy nővé operáltatná magát! Jobban hiányozna neki a farka, mint pár korty víz egy sivatagot átszelő vándor számára.

– Könyörgöm, ne csináljátok ezt előttem! – Youngjae és én rémülten rebbenünk szét a hang hallatán, amihez nem tudunk senkit sem párosítani. A tekintetünket körbehordozzuk a lakáson, de rajtunk kívül nem tartózkodik más a helyiségben, ezért riadtan tapogatom meg a fejemet, hátha forr a láztól, azért hallucinálok nem létező dolgokat.

– Te is hallottad? De hát két ember nem képzelheti be egyszerre ugyanazt. Úristen, hyungnak igaza volt, megőrültünk! – vinnyogja kétségbe esetten Jae.

– Visszavennéd a pólódat? Nem akarom naphosszat a meztelen felsőtestedet bámulni, már így is vaknak érzem magam. – A hang olyan vékonyka, mintha egy mesehőstől származna, például egy manótól. Lehetséges az, hogy hyung űz tréfát belőlünk? Nem is azért túrta fel a lakást, hogy utánunk kutakodjon, hanem elhelyezett valami készüléket, aminek segítségével megszívathat bennünket? Talán rejtett kamerán keresztül figyel minket, és jót röhög a markában a reakciónkon. – Hideg, ne arra keresgéljetek! Itt vagyok az orrotok előtt, nézzetek már rám!

Miután engedelmeskedve a kérésnek visszakapom magamra a felsőmet, a plüssöket veszem szemügyre, hátha az egyik belsejében található a szerkezet, de úgy tűnik, téves úton járok. Amikor a hangocska megint megszólal, Ganji bökdösni kezdi a lábam, mire ráemelem a tekintetemet, majd felordítok, amint eljut a tudatomig, hogy az ő szája jár, kvázi ő beszél hozzánk. Sosem próbáltam ki semmilyen kábítószert, de most igaznak vélem, amit Yongguk állított rólunk. Talán önszántunkon kívül került valamilyen szer a szervezetünkbe. Biztos a bárban keverték a poharunkba este, de nem fejtette ki azonnal a hatását, csak másnap sújtott le ránk. Jaj, ha ezt hyung megtudja, keresztet vethetek arra, hogy valaha elhozza hozzám Bomit!

– Ha abbahagynátok az ordítást, elmondhatnám, mi történt velem. Ennél a fülsüketítő ricsajnál még az is jobb volt, amikor egymást nyaltátok. Szóval az én nevem Junhong. Nemrégiben sétáltattad a parkban a kutyádat, ahol én is ott voltam. Valami csapás következtében belekerültem a bőrébe, és most fogalmam sincs arról, hogy mi történt a testemmel… Tudom, nem hisztek nekem, de…

– De hiszünk neked, mivel velünk ugyanez történt. Daehyun került az én testembe, és fordítva. Viszont ide kéne hoznunk a testedet, mert akkor most szegény kicsi Ganji nagyon meg lehet rémülve. – Amikor Youngjae rávilágít arra a tényre, hogy a kiskutyám mennyire magatehetetlen lehet perpillanat, nagyon megijedek. Megragadom Junhongot, vagy kicsodát, és rögvest az utcára parancsolom, hogy vezessen el magához, mert nélküle nem ismerném fel, hogy kit kell keresni. Nem is a megtalálás részével van a gond, mert hamar rábukkanunk az egyik közeli parkban, viszont mivel négykézláb mászik a földön, és e mellé ugat, a környéken járőröző zsaruk jogosan gondolhatják azt, hogy valamilyen szer hatása alatt áll. Úgy látszik, ez lesz a mai nap mottója. Mindenki be van lőve.

Csak úgy tudom kiszabadítani a rendőrök fogságából, hogy azt hazudom, értelmi sérült, és az én gondnokságom alatt áll, mire Junhong felmorran, és már majdnem nekem esik a ledegradálása miatt, amikor enyhén belerúgok, hogy ki ne nyissa a száját, mert akkor még holnap is a rácsok mögött fogunk csücsülni mindannyian. Vagy ami még rosszabb, egy kísérleti laborban.

– Ügyes voltál – ölelgetem meg a kiskutyám testét, elfeledve, hogy most éppen nem tartózkodik benne a jogos tulajdonosa.

– Megkérhetnélek, hogy ezt mellőzd? Túl sokat láttam és éreztem belőled egy életre! – morog Junhong, és elkotródik a legtávolabb eső sarokba.

– Jesszusom, szedd már le rólam ezt a két méteres óriást! – nyafog Jae, amikor Ganji szeretetét kifejezvén rá ugrik. Hát igen, kicsit más, ha nem egy apró méretű szőrpamacs akar hozzád bújni, hanem egy férfi, aki jelenleg tényleg úgy néz ki, mint egy retardált, ahogy üldözőbe veszi Youngjae-t. – Esküszöm, megölöm, ha meghágja a lábamat!

Nem tehetek róla, de megint rám tör a röhögő görcs. Annyira abszurd ez az egész: egy fiú lelke beleszállt a kutyusomba, aki lehangoltan gubbaszt, tanácstalanul a plafonra meredve, míg a nem kis méretekkel rendelkező testébe került Ganji minden áron be akarja bizonyítani Jae-nek, hogy mennyire szereti őt. Kész szerencse, hogy mi is átestünk ezen, mert különben tutira elmebajosnak diagnosztizáltam volna magam, és saját akaratomból jelentkeztem volna be egy idegszanatóriumba.

– Nektek hogy sikerült visszakerülnötök a saját testetekbe? – kérdezi Junhong, amíg a többiek tovább „harcolnak” egymással.

– Hát… Egymásba szerettünk. De a te esetedben nem tudom, mi lenne a megoldás. Feltételezem, hogy nem az, hogy szerelmes leszel a kiskutyámba…

– Hmmmm… Van egy fura szokásom. Kezdetektől fogva olyan csajokat szedek fel, akiknek kutyájuk van. Először odamegyek a kutyushoz, eljátszok vele, aztán a gazdája rendre az ágyamban köt ki. Egyszer volt egy hosszabb kapcsolatom, aminek azért lett vége, mert nem tudtam ellenállni egy kutyás lánynak, annak ellenére sem, hogy nem voltam szingli. Ezért kaptam ezt a büntetést?

– Valószínűleg. Mi lenne, ha újra kimennénk az utcára, és megvizsgálnád a kutyás lányokat, hátha megtetszik az egyik, és minden rendbe jöhet? – Jae utánam kiabál, amikor kiteszem a lábam az ajtón, hogy nem hagyhatom magára a nagyra nőtt Ganjival, de számomra most fontosabb, hogy megtaláljuk a megoldás kulcsát. Majd kárpótlom, amiért egy újabb fura szitun kellett átmennie.

Órákon át mászkálunk Junhonggal, de semmi nem történik. Szebbnél szebb lányokat mutatok neki, cukibbnál cukibb kutyákkal az oldalukon, de egyik esetében sem találja el Ámor nyila. Vajon miért mindig olyan emberek esnek áldozatul, akik elég kicsapongó életet éltek? Szívesen látnék olyat, hogy egy apáca cserélne testet egy prostival. Vagy egy gyilkos az áldozata hozzátartozójával. Annak aztán lenne értelme.

– Na jó, aludjunk! Ganji fáradtnak tűnik, majd holnap tovább járjuk a várost – javaslom, amikor ásítozva az ágyamhoz botorkálok. Jae is kimerült, amiért egész nap hadakozott a kutyasráccal, én pedig lejártam a lábam, úgyhogy mindannyiunkra ráfér egy alapos szunya.

– Te most mit csinálsz? Ugye ezt nem gondolod komolyan? Nem fogok egy ágyban aludni ezzel a debellával! Azonnal dobd ki innen! – hisztizik Youngjae, amikor Ganji szokásához híven közénk fészkelődik.

– De hát a mi kis cukorfalatunk mindig velünk alszik. Ne legyél már szívtelen.

– Azt csinálsz, amit akarsz, de én a kanapén fogok aludni, amíg egy másik pasit ölelgetsz! – Felháborodva kivonul a szobából, és pufogva levágja a párnáját meg a takaróját a nappaliban. Oké, lehet, hogy igaza van. Külső szemmel valóban nagyon furának tűnhet, hogy egy olyan pasi fekszik éppen rajtam, akit tulajdonképpen nem is ismerek, de neki tudnia kéne, hogy miről is van szó. Ez a srác nem próbálkozik be nálam, én sem azért simogatom, mert bármilyen szexuális indíttatással akarnék hozzá közeledni, egyszerűen biztosítanom kell a védelmemről azt a rémült kis állatot, aki a bőrében lakozik, hiszen ő még annyit sem ért a történtekből, mint mi. Nekem is szokatlan egy idegen arcot puszilgatni a szőrös pofi helyett, de megteszem, mert tudom, hogy aki érzi azokat a puszikat, az nem más, mint Ganji.

– Hogy aludtál? – bújok oda Youngjae mellé a kanapéra, aki duzzogva húzódik el tőlem.

– Érzem rajtad a szagát.

– Ugyan már! Te is képes lettél volna megcsókolni Yongguk hyungot, ha én lettem volna a testében. Inkább segíts, hogy kiderítsük, miként kaphatnák vissza a saját életüket.

Hát igen. Ez lett volna a mai terv, ha nem szólalt volna meg a csengő. Éppen figyelmeztetni akarom Youngjae-t, hogy ne nyisson ajtót, amikor szélesre tárja, és beengedi rajta hyungot a keresztlányommal egyetemben. Már csak ez hiányzott! Na meg az, hogy Ganji, aki Yonggukot is imádja, odarohanjon hozzá, és nyalogatni kezdje a kezét. Mindezt persze négykézláb, lógó nyelvvel lihegve, éppenséggel csak a farok csóválás hiányzik a mutatványból.

– Szóval igazam volt! Ebből a lakásból drogtanya lett. Esetleg orgiákat is rendeztek? Bevettétek őt harmadiknak, miután jól kiütötte magát?

– Hyung, esküszöm neked, meg tudom magyarázni… – hebegem, miközben megpróbálom minél messzebb vonszolni tőle a kutyasrácot.

– Ne mondj semmit, kitalálom! A kutyátok meg ez a gyerek testet cseréltek.

– Ez pontosan így történt, hyung! – lelkesedik fel Youngjae, bekapcsolódva a beszélgetésbe. Szerintem a kedvesem nem érzi az iróniát, pedig csöpög Yongguk hangjából. Idegesen odakiált Bominak, hogy azonnal menjen oda hozzá, mert nem hajlandó tovább nálunk maradni, de a kislány nagy vidáman megrohamozza Junhongot, és nem úgy tűnik, mint aki határos időn belül távozni óhajt. Az ilyen korú gyerekek általában cibálni szokták a kutyák bundáját, fülét, farkát, amit szegény állatok úgy, ahogy eltűrnek, Junhong azonban csupán két percig bírja szótlanul a kínzást:

– Csináljatok valamit, mert menten beleharapok, ha nem száll le rólam!

– Jézusom… – leheli Yongguk hyung, amikor látja a kutya száját mozogni. – Ti belekevertetek valamit a vízbe, ugye? Nem azért adtátok, hogy ne szomjazzak, hanem hogy olyan legyek, mint ti…  – Az utolsó szavakat már csak alig hallhatóan motyogja, majd ájultan elvágódik a padlón. Youngjae nagy sóhajtozva felnyalábolja, és beviszi a hálószobánkba, hogy lefektesse, amíg én leszedem Bomit Junhongról, aki visítva tiltakozik a tettem ellen. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Ganji az ajtóban toporog, hangos csaholással jelezve, hogy neki bizony el kéne végeznie a szükségleteit, mire megkérdezem a barátomat, hogy tegnap miként intézték ezt el. Azt a választ kapom, hogy levitte, és egy fa mellé állította, amiért a szomszéd néni azon nyomban rendőrt akart hívni, ezért nekem nincs nagy kedvem követni a példáját.

– Atya ég, Junhong! Te pisilted össze a vécé ülőkét? – háborgok, amikor betámolygok a mosdóba a kutyasráccal a karomban.

– Próbálj meg te kutyaként rendeltetésszerűen használni egy vécét. Mit gondolsz, hogy tudtam volna felhajtani? Mellesleg azelőtt pisiltesd meg a kis kedvencedet, mielőtt visszatérne a pasid, mert hülyét fog kapni, ha meglátja, hogy egy másik férfi farkát fogdosod. – Szívesen felkenném ezt a nagypofájú szájhőst a falra, de nem akarok kárt okozni a kutyuskám testében, úgyhogy hidegvért parancsolok magamnak. Ganji ki akar szabadulni a markomból, nem érti, miért kényszerítem ülő pózba, azt meg végképp nem tudja hova tenni, hogy neki most mit kéne csinálnia. Közben hallom, hogy a keresztlányom lever valamit a nappaliban, ami után sírni kezd, úgyhogy kirohanok a fürdőből, és már az sem érdekel, ha az az óriás odapisil a padló közepére.

– Asszem, miután mindenki elhúz innen, ide kéne hívni anyádat, hogy takarítson ki! – nyavalyog Youngjae, mialatt összeszedi a tányér darabkáit, amit Bomi összetört. Azért akarta oly annyira elérni, mert tele van csoki szeletekkel, amik szanaszét gurultak a földön, így kedvére majszolhat belőlük, melynek következtében csupa maszat lesz az arcocskája. – Baszki, jól látom, hogy a kutyafiú befeküdt Yongguk hyung mellé? Nem kéne kihozni onnan? Ha hyung meglátja ébredés után, újra el fogja veszíteni az eszméletét.

– Az hagyján, én jelenleg azért imádkozom, hogy le ne pisilje. Nem merek bemenni a fürdőbe, hogy megnézzem, mit művelt ott. – Junhong továbbra is csüggedten kuksol, Bomi pedig megrohamozza a ruhásszekrényünket, és egymás után hajigálja ki belőle a cuccainkat. Youngjae majdnem agyvérzést kap, amikor ugrál, beletörli a száját meg a kezét a márkás holmijaiba, és látom rajta, hogy azon morfondírozik, az újdonsült Ganjival volt nehezebb dolga tegnap, vagy a démonokat megszégyenítő keresztlányommal.

– Ennek a kölyöknek nincs gyerekszobája? Mióta játszik egy kétéves ruhákkal? Figyelj már, szívem, ez biztos Yongguktól van? Szerintem DNS tesztet kéne csináltatnia. Vagy megcsalta az asszony, vagy elcserélték a babákat a kórházban!

– Tudod mit? Tegyük szobatisztává! Hyung örülne, ha valami értelmeset is cselekednénk. – Bili híján megfogjuk a gyereket, és bevisszük a fürdőbe, hogy nagy hozzáértéssel a vécére ültessük. Azt persze sikerült fél perc alatt elfelejtenem, hogy jó lenne a lábam alá nézni, ha nem akarok tócsába lépni, de szerencsére Jae félreránt, mielőtt belegyalogolhatnék a kutyasrác „ajándékába”. Édes Istenem, add, hogy más csomagot ne hagyjon nekünk, mert abban a szent pillanatban fog elfogyni minden maradék türelmem! Bomi nem bír egy helyben megmaradni, addig ficánkol, amíg bele nem pottyan a vécékagylóba. Átkozódva emelem ki onnan, majd bepakolom a kádba, hogy egy alapos mosdásnak vessem alá, mert a csoki mellett most már egyéb foltok is tarkítják.

– Tiszta és illatos baba lettél, úgyhogy most következhet az esti mese. Még korán van hozzá, de ha elalszol, legalább nem fogsz rosszalkodni. – Jae belenéz az asztalom fiókjába, de egyetlen mesekönyvet sem talál benne, pucér pasikat tartalmazó újságokat viszont annál inkább. Éppen becsapná a fiókot, hogy meg ne lássa a gyerek, de a kicsi szemfülesebb egy sasnál, így megragadja az egyik magazint, és ámuldozva mered az oldalakon látható félistenekre, amint belelapoz. – Mondd csak, Bomi, apukádnak van akkora? – bök az egyik fickó méretes szerszámára, mire a kislányból kiszakad egy őszinte kacagás.

– Inkább mesélj neki valamit fejből. Így is kész csoda, hogy hyung nem vágta ki az újságjaimat a drog után való kutatása során. Ezek ereklyék, úgyhogy szépen visszateszem őket a helyükre.

– Ilyen pasikra csorgatod a nyálad titokban? Én fogom kivágni ezeket a magazinokat, jobb, ha tőlem tudod! – Na persze, persze, mondja ezt sértődött ábrázattal, de azért majd’ kiesnek a szemei, úgy bámulja a fent említett hím példányokat. Miután elteszem az újságokat, előkapja Bomi plüsseit, és azok segítségével próbál egy mesét kerekíteni a fejében megjelenő marhaságokból. – Volt egy zebra, aki beleszeretett egy zsiráfba. Tudod, ezzel nincsen semmi baj, mert bárki szerethet bárkit. Ha apukád esetleg haragudna rád, ha egy csinos lánnyal állítanál haza, csak szólj nekem, majd én megvédelek! Szóval ebben az esetben az volt a probléma, hogy a zebra hiába ágaskodott, nem ért fel a zsiráfig, és nem tudta megcsókolni. Ez eddig egy szomorú mesének tűnik, de aztán a két szerelmes rájött, hogy van más módja is annak, hogy jól érezzék magukat, és attól kezdve nem lehetett szétválasztani őket.

– Remélem, mire nekünk lesz gyerekünk, fejlődni fogsz mesemondás terén. Be foglak íratni egy tanfolyamra, ha kell – közlöm nevetve, elborzadva az előbb hallottakon.

– Lesz gyerekünk?

– Többes számot használj, kérlek, mert minimum három lesz.

– Hogyne, fogadjuk örökbe mindjárt a sarki óvodát! Hát jó, de előtte tesztelnünk kell. Csak kis angyalokkal vagyok hajlandó foglalkozni. – Hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy Bomi elaludt Youngjae ölében. Mivel a szerelmem is elég fáradt már, óvatosan hátradől az ágyon, hogy valamennyire ő is kényelembe helyezze magát, aztán egy percen belül már egyenletesen szuszog. Meghat az a kép, ami elém tárul; annyira édesek együtt, és a bújásból látszik Bomin, hogy gyorsan elfogadta Jae-t. Róla meg lerí, hogy annak ellenére, hogy egy ördögfiókának titulálja a keresztlányom, a kicsinek sikerült belopnia magát a szívébe. Néha felriad a saját horkantására, és olyankor automatikusan simít egyet a gyerek hátán, majd amikor érzékeli, hogy békésen alszik, ő is visszaszenderedik. Órákon keresztül tudnám őket bámulni, pedig én is ki vagyok merülve, talán jobban járnék, ha leheverednék, de azt akarom, hogy ez a kép mélyen belém vésődjön, hogy addig láthassam a lelki szemeim előtt, amíg nem lesz saját gyerkőcünk.

– Hyung, minden rendben? Egy ideje alszanak, de felébresztheted őket, ha szeretnéd – suttogom, amikor Yongguk kibotorkál a hálóból. – Remélem, nem bánod, hogy Youngjae-nél aludt el. Ő nagyon jó, hyung, és én kimondhatatlanul boldog vagyok mellette.

– Akkor jó. De ha még egyszer le akar smárolni, olyat fogok vele tenni, amit az állatokkal szoktunk ivartalanítás címszó alatt. – Hyung leül mellém, és velem együtt nézi az alvó párost. Azon rimánkodom magamban, hogy Junhong meg ne szólaljon, de úgy tűnik, ő is elaludt, pedig biztosan bántja, hogy lassan egy újabb nap telik el úgy, hogy nem találtuk meg a megoldást a problémájára.

– A húgod van az ajtóban – mormolja Jae ásítozva, mire kedvem lenne azt felelni, hogy most azonnal küldje el. Yongguk és Bomi nemrég távoztak, de továbbra sem tudunk kettesben lenni a kutyás história miatt, és akkor még pluszban Semi is beállít. Ehhez nincs türelmem ma.

– Ne vágjatok már ilyen kedves, vendégszerető fejet. Csak Ganjihoz jöttem. Olyan cuki az a kutya, meg akarom ölelgetni, mielőtt találkoznék a barátnőimmel. – A figyelmeztetésem ellenére Semi egyenesen Junhonghoz nyargal, hogy felkapva őt egy cuppanós puszit nyomjon az arcára. – Hé, ez meg kicsoda? Van valami agybaja, vagy mi? – hüledezik, amikor a kutyasrác át akarja venni a szeretgetett helyét.

Aztán valami furcsa dolog történik. Bár nem hallom a robbanást, kétség kívül megváltoznak a szerepek, ugyanis a kiskutyám kiszabadítva magát Semi kezéből hozzám rohan, hogy kifejezhesse örömét, mi szerint újra minden a legnagyobb rendben vele. A testébe visszakerült Junhong pedig felegyenesedik, és úgy mustrálja a húgomat, mint azokban a csöpögős romantikus filmekben szokás. Mindketten szoborrá dermedve néznek egymás szemébe, ami azt a szörnyű tényt sugallja, hogy a fiú azért kapta vissza a testét, mert belezúgott a húgomba. Megragadom a karját, és berángatom a szobába, hogy lebeszélhessem arról, hogy rátegye a kezét az én bájos, kicsi testvérkémre, de olyan elvarázsolt képet vág, hogy abban is kételkedem, hogy hallja, amit pofázok neki.

– A húgom tabu, érted? Megrontottad az ártatlan kiskutyámat azzal, hogy elfoglaltad a testét, az ellen nem tehettem semmit, de azt nem fogom megengedni, hogy rámássz Semire. Ő olyan tiszta, nem volt még egy fiúja sem, ezért nem hagyhatom, hogy egy olyan szoknyavadásszal álljon össze, mint te vagy. Egy jó tanuló stréber kell neki, aki még egy év múlva sem mer továbbmenni a csóknál.

– Te is ilyen voltál. Megismertelek titeket ebben a két napban. Annyi a különbség kettőnk között, hogy te a péniszre buksz, ennyi. Ha Youngjae bátyja azt mondta volna neked, hogy ne járj az öccsével, hallgattál volna rá?

– De Jae olyan, mint én, amíg Semi egy érintetlen virágszál, nem érted? Amúgy meg nincs is kutyája. Nem azt mondtad, hogy olyan lányokra gerjedsz, akiknek kutyája van? Hát Semi macskát tart. Egy nagy, kövér, mérges macskát, aki kikaparja a szemed, ha egy ujjal is hozzáérsz.

– Véletlenül nem Daehyun a neve?

– Szerinted én kövér vagyok? Milyen szemtelen vagy! – Dühösen kapkodom a levegőt, amikor Semi se szó, se beszéd beront a szobába. Csípőre teszi a kezét, és olyan dacosan mered rám, mint amikor azt mondtam a legjobb barátnőjének, hogy többet ne aludjon nálunk, mert álmatlan éjszakákat okoz a horkolása, ami ahhoz vezet, hogy előbb-utóbb zombivá fogok változni, és akkor ő lesz az első áldozatom.

– Nem választhatsz el tőle, oppa! Ez szerelem volt első látásra!

– Hisz még a nevét sem tudod. Mellesleg egy hete még Youngjae-be lettél szerelmes első látásra. Ha nem az én pasim lenne, még most is utána kajtatnál.

– A nevem Junhong – lép oda a nyakigláb a húgomhoz, majd a kezébe csúsztatja az övét, amit egy jó darabig el sem enged.

– Amúgy jó, ha tudod, hogy két fiúval jártam már, és mindkettő idétlenebb volt Junhongnál. Ne legyél olyan paranoiás, mint anya. – Utánuk akarok rohanni, amikor kéz a kézben kilépnek az ajtón, de Jae megállít, így csak tehetetlenül nézem, ahogy egyre kisebb ponttá zsugorodnak a szemem előtt. Szóval a húgom nem olyan ártatlan, amilyennek hittem. Én pedig nem szoktam csajozni, ahogy anyánk hitte, micsoda gyönyörű képet mutat ez a családunkról. Senki nem tud semmit a másikról. Legalábbis addig nem tudtuk, amíg valamilyen okból kifolyólag le nem hullt rólunk az álarc. Azzal nyugtatom magam, hogy az univerzum Youngjae és az én esetemben is helyesen járt el, ezért abban reménykedem, hogy náluk is helyes döntésre jutott.

– Kicsim, tudom, hogy későn szólok, de a felfordulás miatt teljesen kiment a fejemből, hogy fél óra múlva jelenésünk van az apám jachtján – jegyzi meg Jae kissé visszafogottan.

– Mi? Jacht? Miért nem mondtad ezt előbb? Ha erről tudtam volna, már sokkal hamarabb összejöttem volna veled. – Rendkívül fáradt vagyok, de ahelyett, hogy kihisztizném, hogy maradjunk otthon, gyorsan összekészülök. Nem tagadom, szívesebben aludnék egy kiadósat, minthogy idegenekkel jópofizzak, de hát olyan régóta szeretném megismerni a Yoo családot, hogy egy olyan aprócska gond, mint a kimerültség nem állhat az utamba.

– Elég lesz! Már öt perce is jó volt a hajad, és öt perc múlva sem lesz ennél jobb, úgyhogy induljunk már, légyszi! – Igaza van, de amikor aggódom valami miatt, folyton a kényszerességbe menekülök, mint anyám. Ő általában takarításba fog, ha frusztrált, én meg addig igazgatom a hajam meg a ruhám, amíg el nem zsibbad a kezem.

– De fel sem készültem belőlük. Melyik csapatnak drukkol a tesód a VB-n? És mit válaszoljak, ha ő ilyesmiről kérdez? Mégsem mondhatom azt neki, hogy mi csak azért nézünk meccset, hogy megállapítsuk, melyik a legdögösebb játékos…

– Dehogyisnem. Pontosan ezt fogod mondani. Nem kell megjátszanod magad előttük, senki előtt nem kell megjátszanod magad. Bármiről beszélhetsz nekik, kivéve a testcserét, mert az elég érzékeny téma szerintem – kuncog a kezemet simogatva. Szent ég, ha belegondolok, hogy milyen korlátolt életet éltem eddig, és hogy mennyire boldoggá tesz, hogy Youngjae felszabadított, örömtáncra perdül a lelkem. Amikor Hansol arra kért, hogy költözzek hozzá, végre elhagyhattam a szülői házat, azt hittem, megmentett, de valójában az egyetlen megmentőm Jae, aki előtt sosem kellett elfednem az igazi énemet. Ő sosem nézett rám úgy, mint egy hibbantra, amikor mezítláb táncoltam az esőben, vagy amikor himnuszokat énekeltem olyan nyelveken, amiket nem is ismerek. Megmentett, felszabadított, megtanított mindennél jobban szeretni, nem csak őt, hanem saját magamat is.

– Az meg mi? Csak nem gyűrű? – kérdezem cinikusan, amikor előhúz egy fekete bársony dobozkát a zakója zsebéből. A tenger felszínén ringatózó jacht csodálatos, de sokkal szebbek Youngjae drágakőre emlékeztető szemei, melyek úgy ragyognak a naplementében, mint két csiszolatlan gyémánt, amikben csak az gyönyörködhet, aki megérdemli.

– Nem szeretem a gyűrűket, mert kellemetlen érzést okoznak. Egyszer vettem magamnak egyet, mert jól nézett ki, de öt percnél tovább sosem tudtam az ujjamon tartani, mert idegesített a jelenléte. Ezért adok neked egy nyakláncot. A medálja egy végtelen jelet formál meg, ami azt szimbolizálja, hogy végtelenül szeretlek. – Megremeg a keze, amikor felcsatolja a nyakamba a láncot, ahogy az én szám is reszket, miközben adok neki egy forró csókot. Nem jellemző ránk túlságosan a nagy romantikázás, a nélkül is tisztában vagyunk azzal, hogy mit érzünk egymás iránt, és ha sok lenne az ilyen „nyálas” pillanatból, előbb-utóbb unalmassá válna, így azonban örök emlékként égnek a szívünkben. Jae hiába nyugtatgatott, végigidegeskedtem az egész utat, lerágtam volna az összes körmömet, ha nem fogta volna le mindkét kezemet. A nyaklánc azonban energiával tölt fel, magabiztossággal, elszívja minden félelmemet, erőt ad, megvéd, és pontosan tudom, hogy soha de soha nem fogom levenni magamról. A boldogságom jelképe, a szerelmemé, ami napról napra jobbá teszi az életemet, és ami el fog kísérni az úton, amíg be nem köszönt létezésem utolsó napja.

DaeJae - Nem férek a bőrödbe 5/6

Youngjae

– Lezuhant az Osakába tartó gépünk, igaz? Meghaltam, és a Mennyországba kerültem, ahol egy örökkévalóságon át Jung Daehyun csókjait élvezhetem…

– Szóval abban a hitben élsz, hogy a földi pályafutásodat tekintve a Mennyországba fogsz kerülni? Maximum egy kiadós tisztítótűz után. – Daehyun nevetve lerángatja rólam a takarót, és addig csiklandoz, amíg nagy nyűgösen ki nem nyitom a szemem. A hotelszoba, amiben megszálltunk, túl kényelmes ahhoz, hogy máris elhagyjam, de sajnos fél óra múlva egy találkozóra vagyunk hivatalosak. Azért utaztunk Japánba, mert egy olyan blogra bukkantam az interneten, melynek az írója azt állítja magáról, hogy ugyanolyan testcserében volt része, mint a miénk. A különbség az, hogy neki egy ideje sikerült visszaszereznie a testét, ezért szeretnénk tanácsot kérni tőle, hogy mi se rostokoljunk sokáig egymás bőrében.

– Nekem nincs szükségem tisztítótűzre, hogy lángokban égjek, éppen elég, ha hozzám érsz… – Egyszerűen nincs kedvem kitenni a lábam a klímás szobából, amikor az utcán minimum negyven fokos hőség tombol. Visszahúzom Dae-t, hogy az elbitorolt takaróm helyett őt teríthessem magamra, végighúzom az ujjaim a hátán, amitől rögtön libabőr lepi el, és megadóan hajtja a vállamra a fejét, beletörődve abba, hogy ismét képtelen ellenállni a csábításomnak. Hülye lennék, ha nem használnám ki a kínálkozó alkalmat, amikor Ganji nem férkőzhet féltékenyen közénk, és arra sem kerülhet sor, hogy Jongupék ránk csörögnek, hogy két percen belül az ajtónk előtt lesznek nagy örömünkre. Itt senki sem zavarhat meg minket, senki sem szakíthat félbe, amint a kezem Daehyun fenekére vándorol.

– És te még abban reménykedsz, hogy bebocsátást nyerhetsz a Mennybe. A tűző napon vár ránk egy lány, aki mellesleg nekünk tesz szívességet azzal, hogy találkozik velünk. Nyilván megviselte az, amin átment, és örül annak, hogy megismerhet hozzá hasonlókat. Az emberek elfordultak tőle, mert azt hitték, megbolondult, bennünk viszont megértésre lelhetne, csakhogy te nem tudsz parancsolni a hormonjaidnak… – Enyhén megszívom a fülcimpáját, mire benne akad a szó, és egy apró sóhajjal nyugtázza tettemet. Persze, hogy tombolnak a hormonjaim, hiszen olyan régóta kívánom őt, de annak ellenére, hogy majdnem egy hónapja járunk, nem lehetünk teljes mértékben egymáséi. Imádom az érintését, a száját, ami bebarangolta már testem összes rejtett zugát, de hiányérzetet okoz, hogy a tényleges szexre még mindig várnunk kell. Megtehetnénk, ha nagyon akarnánk, azonban megfogadtuk, hogy addig megtartóztatjuk magunkat, amíg a lelkeink a helyükre nem tévednek.

– Igazad van. Nem tehetjük ezt azzal a lánnyal. De tök felesleges lenne mindkettőnknek megjelenni a találkán. Menj, beszélj vele, én addig elpihengetek itt, és erőt gyűjtök, hogy mindent meg tudjak adni neked, amikor visszajössz, és elmondod, hogyan foglalhatjuk el a saját testünket. – Daehyun duzzogva felfújja az arcát, és elhúzódik tőlem, amikor meg akarom csókolni. Ó, Istenem, nyilván azért büntetsz, amiért napi szinten kigúnyoltam anno az önmegtartóztató életmódot, ugye? A gimiben volt egy barátom, aki járni kezdett egy csajjal. Folyton ugrattam őt, amiért még egy év múltán sem jutott be a barátnője bugyijába, és nem tudtam megérteni, miért olyan fontos a kisasszonynak az, hogy csak a nászéjszakán veszítse el a szüzességét. Vajon hogy bírták visszafogni magukat annyi időn át, amikor én három nyomorúságos hétbe is belepusztulok?

– Hogy lehetsz ennyire hím soviniszta? Szóval szerinted az lenne a normális, ha az asszony intézkedne, amíg te csak itthon heverészel, majd amint megérkezik, még azt is elvárnád, hogy az ágyban szintén a kedvedben járjon? Most úgy megsértődtem, hogy további egy hónapig nem érhetsz hozzám, miután sikerül helyet cserélnünk!

– Nagyon hitelesen alakítod a megbántott ártatlanságot, csak az a baj, hogy ordít rólad, hogy alig várod, hogy a karmaim közé kerülj. – Bosszankodva szabadulni akar, ám én nem hagyom, hogy a madárka, aki végre-valahára berepült a kalitkámba, egy kis szeszély miatt kiszabaduljon onnan. Nem is bánom, hogy birkózásba kezdtünk, mert így leteperhetem, és diadalittasan a csípőjére ülhetek. Összefogom a csuklóit a feje fölött, majd lassú, kínzó csókkal próbálom az őrületbe kergetni. Nem kell sok ahhoz, hogy nyöszörögve vergődjön alattam, ami azt eredményezi, hogy az ágyékaink jólesően egymáshoz surlódnak, ezért én is ráteszek egy lapáttal az alsótestem ringatózásával.

– Öt percet kapsz, Yoo Youngjae arra, hogy kielégítsd a telhetetlen vágyaidat, aztán további öt perc alatt összekészülsz, és a meleg ellenére futólépésben rohamozzuk meg a metrót, oké? – zihálja elfúló hangon. Beleegyezőn bólintok, mert hiába akarom kezembe venni az irányítást, végül mindig ő győz, de én boldogan tetszelgek a vesztes szerepében, ha cserébe örökre nekem adja a szívét. Nem tudom, Daehyun mit érez irántam ebben a pillanatban. A napjaink csodásan telnek: reggel levisszük a kutyát pisilni, aztán beülünk a kedvenc kávézónkba, majd Dae elmegy az állatorvosi rendelőbe, én pedig az egyik közeli szalonba, ahol ideiglenes munkát szereztem. Délután közösen csinálunk valamit, este kettesben zuhanyzunk, csak hogy ne kelljen olyan sokat fizetni a vízért, este pedig egymás karjaiban alszunk el. Mondhatni valóra vált az álmom, tökéletes lett az életem a szerelmemmel az oldalamon, akiért mindennap egyre jobban bolondulok, viszont van egy bökkenő. Fogalmam sincs, ő mit gondol erről az egészről.

– Szeretlek! – nyögöm a vállába, amikor azokkal a finom mozdulatokkal sokadjára másik dimenzióba repít. Daehyun nyom egy apró csókot a számra, és kiugrik az ágyból, hogy azonnal nekiláthasson az öltözésnek. Csalódottan harapok az alsóajkamba, összeszorított szemhéjakkal próbálok úrrá lenni a kikívánkozó könnyeken, amit ő észre sem vesz, csak fennhangon pöröl velem, hogy igyekezzek már. Azt el tudja érni, hogy a testem kielégüljön, ez ellen sosem ágált, de mikor fogom megélni, hogy a szívemet is maradéktalan boldogságra bírja? Az igazat megvallva sokkal inkább gyötör, hogy az a bizonyos szó nem hagyja el a száját, minthogy nem fekhetek le vele. Illetve nem maga a kifejezés számít, hanem az, hogy a viselkedéséből nem tudom megállapítani, hogy ez csupán egy játék számára, vagy ugyanolyan komoly, mint nekem. Mi van, ha ő Hansolról álmodozik, amikor az én csókjaim borítják be a testét? Mi van, ha kettőnk közül csak én ábrándozom arról, hogy közös lesz a jövőnk?

Álmatagon kémlelem a helyet, tekintetemmel a blog író lányt keresve. Éppen azon tanakodunk Daehyunnal, hogy vajon a piros ruhás szépség-e az, vagy inkább az a duci csaj, aki már a harmadik süteményt tömi magába két perc leforgása alatt, amikor megkocogtatja a vállam egy pöttöm teremtés, akinek az egész külseje egy tündérre emlékeztet. Remélem, valóban varázserővel bír, és végre-valahára feloldoz minket az átok alól, hátha akkor könnyebben kideríthetem Dae érzéseit, ha a saját testében van.

– Ti vagytok azok? Jaj, annyira király ez a rózsaszín haj! Olyan király, hogy fodrász vagy, Youngjae, egyszer szívesen elmennék, hogy rendbe hozd ezt a széna boglyát a fejem tetején. És Daehyun, über király, hogy te meg egy állatorvosi rendelőben dolgozol. A cicám rosszul volt a napokban, ha elmondom a tüneteit, meg tudod mondani, hogy mi a baja? – Ajaj, már a második percben elvesztem a fonalat, csak annyit hallok, hogy a lány csipog és csipog, de nem igazán fogom fel a mondanivalója lényegét. Amikor chateltünk, kifaggatott arról, mivel foglalkozunk, mit szeretünk csinálni, mintha barátokat keresne, pedig mi csak információkat akarunk gyűjteni. De gonoszság lenne őt félbeszakítani, hiszen megérdemel annyit, hogy meghallgassuk, ha utána egy akkora kincset ajándékoz nekünk, mint a helycsere. – Milyen cukik vagytok! Ti jártok? – vinnyogja, amikor Dae erőt adóan megszorítja a kezem az asztal alatt.

– Igen, és pont ezért szeretnénk a segítségedet kérni. Tudnál mesélni arról az időszakról, amikor más testében voltál, illetve legfőképpen arra lennénk kíváncsiak, hogyan kerültél vissza a sajátodba – magyarázza Daehyun, miközben belekortyol a hűsítő koktéljába. A lány ámuldozva kapja ránk a tekintetét, én pedig felkészülök egy hosszasan taglalt történetre, de legnagyobb sajnálatomra ezúttal néhány mondattal elintézi a dolgot.

– Az csak egy fikció volt. Megpróbáltam a regényemmel könyv kiadókhoz jelentkezni, de mind elutasított, ezért úgy döntöttem, hogy felteszem a netre. De ti vagytok az egyetlenek, akik elolvasták, és borzasztóan örülök annak, hogy személyesen találkozhattam a rajongóimmal! – Leforrázva ejtem le a kezemben tartogatott muffint, ami annak ellenére, hogy finom volt, a porban végzi. Tehát rajtunk kívül tényleg nem történt senki mással ilyen furcsaság? Annyira felvillanyozott, amikor rábukkantam arra a blogra, túlságosan elvette az eszem a hír ahhoz, hogy rájöjjek, ez csupán egy író fantáziájának a terméke. Reményekkel telve indultunk Japánba, az is a kezünkre játszott, hogy itt tartózkodása dacára a lány koreai, így a nyelvi nehézségek sem jelenthettek akadályt. Csakhogy túl szép volt ez az egész ahhoz, hogy igaz legyen…

– Remek író vagy, mi vagyunk az első számú rajongóid. Viszont most küldött egy SMS-t a bátyám, hogy a kislánya eltörte a lábát, úgyhogy muszáj berohannunk hozzá a kórházba, mert látni szeretne minket, hogy felvidítsuk. – Remélem, szegény kis unokahúgom nem sínyli meg a hazugságomat, de egy perccel sem vagyok hajlandó tovább hallgatni ennek a csajnak a locsogását. Sajnálom őt, mert valóban jól ír, mégis kevesen olvassák, és szerintem barátok terén sem rendelkezhet sokkal, de úgy elkeserít, hogy nem találtuk meg a megoldás kulcsát, hogy nincs maradásom. Azt hittem, ma este már a régi önmagam lehetek, ehelyett tök feleslegesen utaztunk ide. Nem mintha annyira bánnám, hogy kihagytuk a közös grillezést Himchanékkal, mert arra még számtalanszor kerülhet sor, de az igenis bosszant, hogy semmi értelme nem volt a kis kiruccanásunknak.

– Szegény lány! Nézd, milyen magányosnak tűnik ott ücsörögve. Tutira nem jutunk a Mennyországba! – csóválja a fejét színpadiasan Dae, amire én csak egy megfáradt sóhajjal felelek.

– Könyörgöm, lőj le! Eressz egy golyót a fejembe, oké? Hogy lehettem ekkora barom? Ne haragudj, amiért hiába cibáltalak ide…

– Ugyan már, ne dramatizáld túl, az az én reszortom. Használjuk ki, hogy itt vagyunk. Andaloghatnánk kézen fogva az utcákon, megleshetnénk a nevezetességeket, vagy vissza mehetünk a klímás, franciaágyas hotelszobába…

– Az utóbbira szavazok! – közlöm vigyorogva. Talán tényleg bele kéne törődnünk, hogy soha többé nem változtathatjuk meg ezt a faramuci helyzetet. Nem tudom, képes leszek-e valaha hozzászokni ehhez, minden esetre most fontosabb dolgom is akad annál, minthogy ezen agonizáljak. Egy szép városban sétálgathatok a barátommal, láthatom a mosolyát, ha oldalra fordítom a fejem, hallhatom a nevetését, amit annak ellenére imádok, hogy az én hangomon csendül fel, és megcsókolhatom, amint beszállunk a szálloda liftjébe, ahol nemsokára újfent bebizonyíthatom neki, hogy mekkora szenvedélyre tud lobbantani egyetlen pillantásával. Elmém leghátsó zugába űzöm azt a tényt, hogy még mindig nem vagyok tisztában Daehyun irántam táplált érzéseivel, és engedem, hogy elhatalmasodjon rajtam az a vágy, aminek a bódulatában sosem töprengek a kérdőjeleken, csak belemerülök a jótékony hatásába.

Az ajtóhoz csoszogva meg vagyok győződve arról, hogy ismét Himchanék jöttek hívatlanul boldogítani minket, ezért rendesen ledöbbenek, amikor egy számomra ismeretlen asszony fogad tárt karokkal a túloldalon. A következő pillanatban arra leszek figyelmes, hogy Dae elrobog mellettem, és egyenesen a nő nyakába ugrik, aki értetlenkedve konstatálja, hogy egy idegen fiú éppen most szólította anyának. Kényszeres mosollyal az arcomon elrángatom tőle a barátomat, majd belehelyezkedve a jó gyerek szerepébe, megölelem újdonsült anyámat.

–  Ő itt Youngjae, a…

– A lakótársa! – kiáltja Daehyun védekezőn, mintha nem akarná, hogy eláruljam az anyjának, hogy járunk. A csalódottság újra belém költözik, letaglóz az a tudat, hogy nem elég, hogy el kell játszanom, hogy annak a nőnek a fia vagyok, akit még sosem láttam, ráadásul azt kell színlelnem, hogy semmi közöm nincs az igazi fiához. Ezennel megkaptam a választ fel nem tett kérdésemre, mi szerint Daehyun szeret-e, ugyanis ha szeretne, nem tagadná le a kapcsolatunkat. Torkomban egyre növekvő gombóccal le akarok lépni, de megsajnálom szegény asszonyt, aki továbbra is lefagyva ácsorog Dae érzelem kinyilvánítása miatt, úgyhogy kedvetlenül előhozakodom egy valamire való magyarázattal:

– Olyan sokat meséltem Youngjae-nek rólad, hogy szinte már a saját anyukájának tekint.

– Komolyan? Ez fura. Azt hittem, említést sem szoktál rólam tenni a barátaidnak. – A nő arca elkomorul egy pillanatra, amíg Daehyun szeméből nem tudom kiolvasni, mit érez. A feszült légkörből azonban, ami körüllengi őt, arra következtetek, hogy valami nincs rendben köztük. Annak ellenére, hogy nagy örömmel fogadta, úgy tűnik, a hosszútávú itt tartózkodása nem lenne az ínyére. Egyébként az anyja jól sejtette; egyetlen alkalommal sem mesélt a családjáról, kivéve a húgát, mert érte kétséget kizáróan odavan. – Nem is tudtam, hogy lett egy kutyád meg egy lakótársad. Végre nem vagy olyan magányos, kicsikém!

Kényelmetlenül érzem magam, amikor szorosan átölel. Daehyunt fürkészve azt próbálom kitalálni, vajon rosszul esik-e neki, hogy nem őt puszilgatja az anyja, de elég érzelemmentesen álldogál mögöttünk. Megkértem Dae-t, hogy hetente legalább kétszer hívja fel a szüleimet, mert én gyakran szoktam beszélgetni velük, mialatt ő egyszer sem akarta, hogy telefonáljak az anyukájának. Újabb fájdalom hullám tör rám, amikor realizálom, hogy Daehyun még mindig nem bízik bennem annyira, hogy megossza velem élete sötét titkait. A Hansolosat se mondta volna el, ha nem botlottunk volna bele a klubban…

– Semi egy meghallgatásra jött a fővárosba, őt kísértem el. És gondoltam, ha már erre járok, meglátogatlak.

– A hugi egy meghallgatáson van? Ez remek!

– Én megmondtam. Youngjae az egész családot a sajátjaként szereti – vigyorgok, mintha a fogamat húznák. Az asszony gyanakodva méreget minket, de nem igazán tudja hova tenni a lakótárs viselkedését, ezért inkább szemügyre veszi a lakást. Nagyjából mindenbe beleköt, átrendezi a dolgainkat, sőt, megfogja a felmosó botot, és takarítani kezd. Elismerem, kicsit kupis az otthonunk, mivel két pasi él benne, de egyáltalán nem olyan súlyos a helyzet, mint amennyire Dae anyuka eltúlozza. Mellesleg most szándékoztunk rendet rakni, csak szükségünk volt még egy kis időre, hogy hozzálássunk. Na meg egy kis motivációs erőre, amit egymásban találtunk meg.

– Kisfiam! Hogy tudsz ilyen szemétdombon élni? Szívesen eljövök minden héten, és kitakarítok helyettetek. Bár az lenne a legjobb, ha találnál végre egy lányt, aki főzne, mosna, takarítana rád. És aki unokákat szülne nekem. Már úgy babáznék, életem!

– A lányok nem azért vannak, hogy a férfiakra főzzenek, mossanak, és hogy gyereket szüljenek. Te sem ezért vagy. Menj el vásárolgatni a barátnőiddel, táncolni, keress magadnak egy hobbit, és legalább most lazulj le, hogy a gyerekeid felnőttek. – Dae anyuka keze megmerevedik, amikor ilyen kemény szavakat hall egy idegen fiútól, akinek tisztelettel kéne beszélnie hozzá. Király, Daehyun el fogja érni, hogy az anyósom megutáljon!

– Az anyád még azt sem tudja, hogy meleg vagy? – sziszegem Dae fülébe, amikor az asszony besasszézik a fürdőbe, hogy ott is mindent fényesre suvickoljon. Egyrészt megrökönyödöm azon, hogy Daehyun huszonöt éven át képes volt rejtőzködni a családja előtt, másrészt kicsit megkönnyebbülök, mert ez azt jelenti, hogy nem a kapcsolatunkat tagadta meg, csupán továbbra sem akarta felfedni az igazságot.

– Küldd el őt! Most! Jae, ha valóban szeretsz, akkor elküldöd.

– Hogy mondhatsz nekem ilyet, te zsarnok? – Tanácstalanul állok egyik lábamról a másikra, mert gőzöm sincs arról, hogyan szabadulhatnánk meg a legudvariasabb formában az anyukától. Igazság szerint engem is egyre jobban nyomaszt a folytonos szövegelésével, és nyilván sokkal inkább feküdnék Daehyunnal a karjaimban valami bugyuta filmbe feledkezve, de akkor sem tudom, mit kéne tennem. Az látszik, hogy szereti a fiát, ennek ellenére egyszer sem kérdezte meg, hogy telnek a napjai, mi történt a munkahelyén, csak a saját megrögzött dumáját fújja, amitől öt perc után megfájdul a fejem.

– Szeretek anyukáddal beszélgetni, amikor felhívom. Ezért is jó többek között a bőrödben lenni – jegyzi meg Dae csendesen, miközben én azon agyalok, hogyan rázhatnám le a nénit.

– Kicsim, az én anyukám akkor is szívesen fog beszélgetni veled, amikor a páromként mutatkozol be neki. – Óvatosan megsimogatom a kezét, mire könnyek gyűlnek a szemében. Érzem a belőle áradó fájdalmat, amitől majdnem megőrülök. Addig akarom csókolni, amíg az összes kínt el nem mosom, hiszen ő mondta egyszer, hogy én olyan vagyok számára, mint az eső. Sajnálom a csapot kényszeresen törölgető asszonyt, szeretnék rajta segíteni, de nekem a fia a legfontosabb a világon, ezért össze kell szednem minden bátorságom, hogy kidobjam őt.

– Oppa, de régen láttalak! – ront be a záratlan ajtón egy lány, aki ezek szerint Daehyun húga. A haja lilára van festve, a szoknyája olyan rövid, hogy valószínűleg nem is volt szükség semmilyen meghallgatásra, mert a látvány alapján rögtön továbbjuttatták. Egy energikus, vidám lányról árulkodik a megjelenése, ami teljes ellentétben áll az anyjukéval. Az asszony persze rendesen ki is akad, amikor felfedezi a csemetéje kinézetét, ami azt sugallja, hogy Semi azután öltözött át, hogy egyedül maradt. Gondolom, hogy akkor is jócskán kapott, amikor ilyen frizurával ment haza, de tipikus lázadó létére nem nagyon hatja meg a szülői dörgedelem.

– Youngjae vagyok, a bátyád lakótársa. – Daehyun kézfogás helyett megöleli a húgát, aki ezt egyértelműen nem bánja. Olyan szemeket mereszt rá, mintha most azonnal fel akarná falni, és ebben az sem akadályozhatja meg, hogy szemtanúk is vannak, akik nevezetesen a családja részét képezik. Az anyukájuk hamar véget vet a kis fruska flörtölésének, amint az asztalhoz parancsolja a népet. Daehyun azonban csak egy percre tud fellélegezni, mivel a húga mellette foglal helyet, és olyan közel húzza hozzá a székét, hogy ezzel az erővel akár az ölébe is ülhetne.

– Olyan önző vagy, oppa! Miért nem szóltál, hogy egy ilyen cukorfalat bújik meg a lakásodban? Pont az esetem! Nem akarsz visszaköltözni anyához? Én meg akkor itt lakhatnék vele… – Semi a bátyja szájába akar tuszkolni egy falat kaját, aki nem tetszése jelzéseképpen visszaköpi a tányérjára az ételt. A lány nem zavartatja magát, átkarolja a vállát, az arcát az övéhez dörgöli, és szempilla rebegtetve szuggerálja őt, amitől Dae egyre rosszabbul van.

–  Lányom, mégis hogy viselkedhetsz így egy vendégségben? Ne hozz szégyent rám!

– De anya, csoda történt velem! Ez szerelem volt első látásra. Szerelmes vagyok, érted? Youngjae oppa, olyan szép a hajad! És imádom, hogy fodrász vagy! Így nem kell az ügyetlen barátnőimre bíznom a hajam elkészítését. Egyszerűen te vagy a tökéletes pasi számomra! – Semi beletúr Daehyun rózsaszín tincseibe, és olyan közel férkőzik hozzá, hogy a szájukat csupán egy centi választja el egymástól. A barátom holt sápadttá válik, mikor eljut a tudatáig, hogy most bizony le fogja smárolni a húga, ha nem csinál gyorsan valamit. Stílusosan meglöki az asztalt, amikor felpattan, amiről egymás után esnek le a tányérok, illetve törnek darabokra a poharak. – Mi van, ennyire ronda lennék? Én senkinek se kellek…

A káosz hamar elhatalmasodik a lakáson. Semi a padlóra rogyva sír, az anyja automatikusan elkezdi eltakarítani a pusztítás nyomait, Ganji rémülten fel-alá rohangál, Daehyun pedig magára csapja a szobája ajtaját. Egy pillanatig habozva felmérem a terepet, hogy szegény lányt vigasztaljam-e meg, vagy az asszonynak segítsek-e eltűntetni azt a borzalmat, ami a nemrégiben megtisztított földet borítja, de végül a szívemre hallgatok, és felnyalábolva a kutyát Dae után megyek.

– Behoztam neked, hátha meg tudjátok nyugtatni egymást – mondom halkan, mialatt Dae ölébe helyezem Ganjit. Ahogy megsimogatja a bundáját, a kutya lecsillapodik, és ő sem tűnik annyira feldúltnak, mint amilyen kint volt. Talán ennyi elég is neki, talán vissza kéne mennem a katasztrófa színhelyére, mert ott többet tudnék tenni, de amikor megindulnék az ajtó felé, a kezem után nyúl, és lehúz maga mellé. A vállamra hajtja a fejét, az ujjai szüntelenül a kis kedvencét cirógatják, amíg az enyémek az arcára vándorolnak. Minél tovább fürdőzik az érintésemben, annál jobban száll ki belőle a feszültség. Olyan, mintha ez a szoba lenne a bunkerünk, ahol egymás oldalán lelnénk békére, miközben a háborús övezetben tovább folytatódik a csata.

– Nem kéne hibáztatnom apámat, amiért lelépett. A helyében én sem bírtam volna elviselni egy ilyen feleséget. Tudod, a bátyám meghalt, amikor még kicsi volt, amit az anyám a mai napig nem hevert ki. Tizennyolc éves koromig szinte bezárva tartott, annyira féltett, aztán jött Hansol, és megmentett, mint a herceg Aranyhajat. Az egész életem egy menekülés. Talán soha nem is szerettem igazán Hansolt, csak boldoggá tett, hogy kiszabadított a börtönömből. Ezt követte a kicsapongó életmód, amibe Hansol elöl menekültem, és most…

– Most pedig hozzám menekültél… – suttogom elfúló hangon. A kezem az ölembe esik, megtörten meredek magam elé, amikor kezdem megérteni Daehyun logikáját. Nem azért van velem, mert szeret, csak vigaszt keres nálam, de amint történik vele valami, tovább fog állni, hogy másnál reméljen menedéket. Olyan, mint egy megsebzett állat, vagy mint egy árva gyerek, aki folyton megszökik a gazdájától, gondviselőitől, mert nem hisz abban, hogy valaki vigyázhat rá, valaki úgy szeretheti, hogy az életét is odaadná érte.

– Te más vagy, Youngjae. – Leteszi a kutyát a földre, aztán elém térdel, hogy az arcomat a két tenyere közé foghassa. – Nem tagadom, annyira jó vagy hozzám, hogy ez néha megrémiszt, mert úgy érzem, te túl tökéletes vagy számomra, te jobbat érdemelnél nálam. De én lennék a világ legnagyobb marhája, ha elhagynálak téged. Te vagy az egyetlen Yongguk hyungon kívül, akiben maximálisan megbízom, akiről tudom, hogy sosem bántana.

– Eljössz velem jövő héten a szüleimhez? Hidd el, hogy imádni fognak. – Daehyun hálásan a nyakamba csimpaszkodik, és lehúz a földre. Nevetve fészkelődik alattam, amikor végigcsókolom az állát, aztán szorosan magához ölel, hogy egy vággyal teli csókkal próbálja kiűzni mindkettőnkből a rossz érzéseket. Itt, a szobája padlóján fekve a karjában, minden olyan egyszerűnek hat. Azt szeretném, ha ez a buborék, amiben most lebegünk, örökre védelmezőn körülöttünk maradna, hogy ne legyenek gondok, problémák, baljós gondolatok, csak ő meg én, ahogy mindenről megfeledkezve egymásba veszünk.

– Kiakasztó, hogy tetszel Seminek. Állandóan azokra a pasikra bukik, mint én. Ennél csak az volt a rosszabb, amikor rám mozdult.

– Édes lány, sokban hasonlítotok. Lehet, hogy egyszer ki kéne próbálnom, milyen nővel lenni, hisz még tetszhetne is.

– Ezen előbb kellett volna elgondolkodnod, mert én nem adlak senkinek. Hallottad? Mostantól kizárólag az enyém vagy. – Őrült tempóban ver a szívem, részben a csókjaitól, részben attól, amit mond. Hát persze, hogy az övé vagyok, de olyan jó ezt az ő szájából hallani. Kacagva próbál eltolni magától, amikor csiklandós területre téved a szám a nyakán, és bosszúból a fülembe harap, mire játékos dulakodásba kezdünk. Hirtelen azonban meghallunk egy torok köszörülést, melyre felkapva a fejünket szemben találjuk magunkat Semivel és az anyjukkal, aki tátott szájjal nézi, mit művelünk éppen.

– Meg tudom magyarázni. Mi csak játszottunk. Elvettem Daehyuntól a pendrive-ját, amin fontos dolgokat tart, és azt akarta visszaszerezni tőlem. Képek vannak rajta lányokról, akik esetleg mosni meg főzni fognak rá, illetve unokát adni magának. Nemsokára választani fog közülük… – hebegi Daehyun talpra ugorva. Semi lefitymálón bámul rám, mivel ő tisztában van a bátyja nemi identitásával, és rosszallón ingatja a fejét. Lassan felállok, megigazgatom a ruhámat, aztán veszek egy nagy levegőt. Tudom, hogy Daehyun nem akarja ezt. Tudom, hogy haragudni fog rám, de nem hagyhatom, hogy egész életében homályba burkolózva éljen a saját érdekében. Az anyja nem kérdőjelezte volna meg az állítását, mi szerint csak játszottunk, én viszont nem hagyhatom, hogy hazugságokkal fedje el valódi énjét. Még akkor sem, ha a tettem következtében megváltozik a véleménye engem illetően. Azt fogja hinni, elárultam, hogy már bennem sem bízhat, de muszáj kockáztatnom, mert a végén jobb lesz neki.

– Youngjae és én járunk. Őt választottam, mert megbízok benne, mert mellette biztonságban érzem magam, mert ő felvidít… – Nem akarok ódákat zengeni szerény személyemről, de ezeket végül is Daehyuntól hallottam. A levegő megfagy körülöttünk, talán a föld is megáll egy pillanatra, ami alatt minimum két infarktust hordok ki lábon. Nem merek Daehyunra nézni, úgyis tudom, ő hogy reagált, így inkább az anyját mustrálom, aki sokkosan próbál észnél maradni. Semi elmosolyodik, és a sajátos stílusában megszólal, hogy oldja a bennünk tomboló feszültséget:

– Akkor most megnyugodtam. Nem azért utasított el Youngjae oppa, mert ronda vagyok. Igazán jó ízlésed van, gratulálok nektek! – A lány a nyakamba veti magát, amit kihasználva erősen magamhoz szorítom, mert jelenleg nagy szükségem van valaki támogatására. Persze sokkal jobban esne, ha Dae karjait érezném magam körül, arra viszont egy darabig várnom kell. Amikor rá nézek, azt észlelem, hogy minden gyengédség kiveszett a tekintetéből, csupán dühös villámok maradtak számomra, melyekből egyre többet küld felém, minél tovább fixírozom.

– Kisfiam, annyira örülök, hogy végre nem vagy egyedül. Folyton azon aggódtam, hogy magányosan fogsz megöregedni, mint én, társ nélkül, de ha ez a fiú vigyáz rád, akkor megnyugodhatok. – Az asszony könnyes szemmel átölel. Ebben a pillanatban nagyon bánom, hogy Daehyun nincs a helyén, mert megérdemelné, hogy az anyukája őt halmozza el a szeretetével. Talán az nem is baj, hogy a Hansolos kapcsolatáról nem tudott, mert az a férjére emlékeztette volna, és elkeseredett volna, amiért a fia az ő sorsára jutott. Én azonban mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy elfeledtessem Dae-vel a múltja sötét alakjait. – Légy üdvözölve a családban! – A nő odamegy a kedvesemhez, és ugyanolyan forró ölelésbe vonja, mint előbb engem. Daehyun arckifejezése nem változik, szobor módjára tűri, hogy az anyja végigsimítson a haján, aztán sarkon fordul, és kicsörtet a konyhába, abban a reményben, hogy ott elbújhat az érzelem kinyilvánítások elől. Annyira fáj őt ilyennek látnom, fáj, hogy az egyik pillanatban három méterrel a felhők felett repkedünk, míg a következőben zuhanva csapódunk a földbe. Örülnöm kéne, hogy legalább néhány boldog perc adatik nekünk, hogy nem állandóan depressziós, de mire megyek vele, ha a csodát folytonos katasztrófák követik?

– Ne haragudjatok, de most elmennétek? Ő nem ilyen, csak kicsit rossz napja van… – mondom kissé idegesen az ujjaimat tördelve. Dae családja készségesen távozik, bár előtte az anyukája még ellát egy-két tanáccsal a lakást illetően, amit valószínűleg csak két napig fogunk betartani, aztán csak a csend marad a lármás nőszemélyek után. Kedves emberek, de be kell, hogy valljam, megkönnyebbülök, amikor már csak az ablakból integetek nekik. Ettől függetlenül, szeretném őket újra látni, szeretném, ha Daehyun jobb kapcsolatot ápolna velük, és gyakrabban találkoznának. De most az a legfontosabb, hogy kibékítsem, ezért halk léptekkel megközelítem a konyhát, hogy el ne tudjon szökni, mielőtt meghallgatna.

Idegesen mászkál a kis területen, látszik rajta, hogy majd’ szétrobban, és ezt nagyban tetézi az, amikor meglát. Nem mozdulok az ajtóból, hogy elálljam az útját, és mivel az ötödiken vagyunk, az ablakon nem mászhat ki, így kénytelen lecövekelni előttem. Nem hajlandó a szemembe nézni, dacosan mered a padlóra, kezeit ökölbe szorítva szája szélét rágva várja, hogy megsajnáljam, és kiengedjem, de én nem fogom hagyni, hogy megfutamodjon. Ő mindig az egyszerű utat választja; könnyebb lenne lelépni, ahelyett, hogy felnőttek módjára megbeszéljük a történteket, holott az akadályokkal teli, göröngyös utak végén sokkal nagyobb meglepetésekre lelhetünk, mint a másikén. Tovább tart megtenni, fájdalmasabb, rengeteg energiát őröl fel, mégis megéri, amikor a célban a boldogság vár.

– Miért csináltad ezt? Nem azért titkolóztam az anyám előtt, mert félek felvállalni az érzéseimet. Attól félek, hogy ezek után halálra fogja aggódni magát miattam. Azóta rettegés az élete, hogy meghalt a bátyám. Most azt fogja gondolni, hogy bármelyik nap agyon verhetnek az utcán, hogy ránk gyújthatják a házat, amiért mások vagyunk. Az én családom nem olyan tökéletes, mint a tiéd. Én sem vagyok olyan tökéletes, mint te…

– Nem hallottad, hogy eddig meg azon aggódott, hogy egyedül vagy? Ő sajnos az a típus, aki attól is frászt kapna, ha leesne egy kiskanál az asztalról. És mégis hogy képzelted el ezt az egészet? Amikor meglátogattad volna, felbéreltél volna egy csajt, hogy játssza el a feleséged, gyerekeket, akik cuki kis unokák lehetnének anyádnak?

– Igen! Ha ez kellett volna ahhoz, hogy nyugalomban éljen, akkor igen, ezt tettem volna. – Daehyun arrébb lök, így ki tud szabadulni a konyha fogságából. A bejárati ajtó felé veszi az irányt, mire én kétségbeesetten loholok utána, mert attól rettegek, hogy ha kilép azon az ajtón, mindennek vége lesz. Elkapom a csuklóját, szembe fordítom magammal, és könyörögve nézek rá, abban a reményben, hogy kiolvassa a tekintetemből, mennyire megbántam, amit tettem.

–  Kérlek, csak annyit mondj, hogy most elmenekülsz-e előlem vagy sem?

– Sétálok egy kicsit, hogy kiszellőztessem a fejem, és hogy ne varázsoljak a szemed alá egy újabb monoklit. Hányszor mondjam még el, hogy előled nem fogok elmenekülni? – Ad egy futó csókot a számra, ami remeg a feltörő sírástól, aztán sarkon fordul, és eltűnik a becsapódó ajtó mögött. Muszáj lezuhanyoznom, hogy lecsillapodjak, mert jelenleg még fagyizni sem tudnék, pedig eddig állandóan abba fojtottam a bánatom. Remélem, hogy Daehyun tényleg képes lesz megbocsátani nekem egy sétát követően, és akkor együtt fagyizhatunk a kedvenc esti tehetségkutatónkat nézve.

Amikor kisomfordálok a fürdőből, sehol sem találom Daehyunt. Ezt rossz jelnek tekintem, biztos azért nem tért még vissza, mert továbbra is haragszik rám, pedig egyáltalán nem bújt meg rossz szándék a cselekedeteim mögött. Fel sem tudom hívni, mert amióta eltűnt a telefonom, nem szerzett be másikat, így unottan az ablakhoz lépek, hátha látok valami figyelemfelkeltő történést az utcán. A szomszédok elég vicces szituációkat szoktak kialakítani, ezért régebben, amikor Dae után bánkódtam, gyakran választottam a bámészkodást a felvidulásom érdekében. Egyszer szemtanúja voltam annak, hogy az egyik lány alsógatyában kergette a pasiját, amiért az nem segített neki a házimunkában, csak a tévé előtt döglött naphosszat. Meg ott van az a néni, aki folyton vitatkozik a postással, hogy nem rendelt meg bizonyos csomagokat, amiket kiszállít neki, ezért állandóan rá akarja tukmálni a mellette lakóra, melynek következtében ő is beszáll a marakodásba.

Megtántorodom, amikor a tekintetem megakad az utca túloldalán beszélgető pároson. Ezúttal nem török ki nevetésben, mivel nem bukkan fel egy párját hajkurászó csaj sem, a postás pedig messzire elkerüli a környéket, hogy szerezzen magának egy békés napot. Bárcsak az unalmas üresség tárulna elém, de a sors nem kegyelmezve nekem, tökéletes rálátást nyújt Daehyunra, aki mosolyogva beszélget Hansollal. Megértem, hogy mérges rám, mondjuk, azzal minden haragja ellenére sem tudok egyetérteni, hogy titkolózott az anyja előtt, ettől függetlenül nem érdemlem meg, hogy ezt tegye velem. Ha összeveszünk, ne szóljon hozzám két napig, kerüljön el, zárkózzon be az egyik szobába, és hagyjon figyelmen kívül, vagy húzzon be akár tízszer, azt viszont nem tűrhetem szótlanul, hogy akárhányszor megbántom valamivel, rögtön az exe karjában kössön ki. Ez túl nagy büntetés számomra, amit elviselhetnék, becsukhatnám a szemem, és úgy tehetnék, mintha nem láttam volna semmit, de ebben a szent pillanatban lett elegem ebből az egészből. Csendben elviseltem, amikor engem ölelve utána sírt, de azóta eltelt majdnem egy hónap, és én abba a hitbe ringattam magam, hogy mostanra elfelejtette azt a gazembert. Nem érdekel, ha nem dugja le a nyelvét a torkán, csak bájosan cseverészik vele, nekem ez is sok, ennyitől is megfagy a vér az ereimben.

Nem vagyok a kutyaharapást szőrével híve, nem szoktam ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodni bosszúállás gyanánt, melyekkel engem tettek tönkre, de a jelenlegi állapotom nem engedi, hogy józanul átgondoljam, mire készülök. Egyenesen kivágtatok a házból, majd bepattanok az első megjelenő taxiba. Van egy hely, ahol sosem jártam még, de most nem vágyom máshova. Elmehetnék egy sima klubba, bevethetném a vonzerőmet, mint régen, csakhogy én már nem vagyok az a Casanova, aki egy pillantásával térdre kényszeríti a kiszemeltjét. Nem tudhatom, mit éreztek azok a srácok, akiket szex után szemét módjára elhajítottam. Talán miattam sérült az önbecsülésük, amit többé senkivel sem akarok megtenni, ezért olyan valakit fogok használni, akinek ez a munkája. Ők nem reménykednek abban, hogy reggel összebújva fogunk felébredni, még a telefonszámukat sem csúsztatják be a zsebembe, egyszerűen teszik a dolgukat, és nem várnak el semmit cserébe.

Olyan fiút választok, aki kicsit sem hasonlít Daehyunra, sőt, nem is ázsiai. Nem áll szándékomban csevegést kezdeményezni vele, melyből kiderülhet, honnan származik, inkább megiszok pár felest, amíg rá várok. Az ital kellemetlenül marja a torkomat, de muszáj magamba diktálnom, hogy erőt gyűjtsek általa. Hova süllyedtem? Hónapokat kibírtam szex nélkül, és most perceken belül le fogok feküdni egy prostival, ráadásul nem is a hiányérzet miatt, csupán sértettségből. Képes leszek rá? Valaki mást érezni rajta kívül? Véget kell vetnem az ábrándos álmoknak, melyekben meghitten szeretkeztünk a visszaváltozásunk után. A fenébe, hisz lehet, hogy soha többé nem foglalhatjuk el a saját testünket! Az egész életem totálisan el lett cseszve, és van az a pont, ahol már nem lehet megálljt parancsolni a rossz dolgok sorozatának.

– Szia Youngjae! Tudom, nem engem választottál, de remélem, nem okozok túl nagy csalódást – Szoborrá dermedek, amikor a félhomályba burkolózott szobába lépve meghallom a saját hangom, azaz Daehyunét. Mégis mi a francot keres itt? És miért néz olyan vádlón, mintha ő nem követett volna el hibát? Én csak azért jöttem ide, mert rajtakaptam az exével, ezért nem tehet nekem szemrehányást. Nem kérheti azt tőlem, hogy egész életemben rá várjak, hogy reménykedjek a csodában, hátha mondjuk négy-öt év múlva belém szeret…

– Ilyen gyorsan ott hagytad Hansolt? Pedig remekül mutattok együtt. A hozzátok hasonlóakra szokás mondani, hogy álompár! – Meg kell támaszkodnom a falba, hogy ne essek orra. Berúgtam, ami azt jelenti, hogy a hányás miatt is revansot vehetnék, ha véletlenségből lerókáznám, de annyira nyomorúságos vagyok, hogy semmi sem kívánkozik ki belőlem. Daehyun tekintete vádlóból csalódotra vált, és úgy tűnik, magyarázat nélkül fogja elhagyni a szűk helyiséget, de mielőtt kilépne az ajtón, zaklatottan visszafordul, hogy az arcomba vághassa az igazságot:

– Hansol csak a telefonodat meg a tárcámat adta vissza. Tessék, meg is tudom mutatni! Igen, azt hazudtam, hogy elhagytam a városban, mert tök cikinek tartottam bevallani, hogy bocsi, az a pöcs exem még a mobilodat is lenyúlta…

– De miért három héttel később adta vissza? – Bravó, Youngjae! Ez volt a megfelelő reakció arra, hogy életed szerelme elárulta, hogy nem tett semmi rosszat. Le akarom törölni a Dae arcát csúfító könnyeket, ő azonban hátralép, ezzel tökéletesen a tudtomra adva, hogy nem szeretné, hogy hozzáérjek, azok után, hogy meggyanúsítottam, mi több, képes lettem volna frusztráltságomban összejönni valakivel.

– Elmondtam otthon, hogy te vagy az egyik személy a kettő közül, akiben maradéktalanul megbízok, hogy nem fogok elmenekülni. Ez nem fair! Ezután ahányszor összeveszünk, azt fogod képzelni, hogy Hansolnál vigasztalódom? Azt hittem, ismersz. Azt hittem, sikerült bebizonyítanom az elmúlt hetekben, hogy mit érzek irántad. Tényleg azt feltételezted rólam, hogy olyat tennék veled, ami engem anno teljesen összetört? És képes voltál eljönni egy ilyen helyre, hogy akkora fájdalmat okozz, mint amilyet egyszer már átéltem? Tudom, nem vagyok könnyű eset, de szerintem megérdemeltem volna annyit, hogy közöld, belefáradtál a várakozásba, és csak az után… – Daehyun kezdetben úgy kiabál, hogy attól tartok, be fognak jönni a biztonságiak, hogy figyelmeztessék, ne zavarja a többi vendég nyugalmát, aztán hirtelen elcsuklik a hangja, amitől megrogy a térdem. Az önző felem örül annak, hogy sír, mert végre értem hullatja azokat a könnyeket, ugyanakkor belepusztulok abba, hogy újra ilyen elesettnek kell látnom.

– Kérlek, bocsáss meg! Ugye tudod, hogy semmit nem csináltam volna azzal a fiúval? Hinned kell nekem! Dühömben idejöttem, piáltam, de amint valaki más hozzám ért volna, rohantam volna haza, hogy inkább kifosztva a hűtőt otthon belefulladjak az önsajnálatba. Látod, én sem vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek képzelsz. Rohadt nagyot hibáztam, és megértem, ha mosolyszünetet szeretnél tartani, csak ne hagyj el, oké? Menjünk, jó? Felejtsük el ezt az egészet, és nézzük meg a La La Landet ötödjére!

– Még mit nem! Már harmadik alkalommal is a könyökömön jött ki – mondja egy halvány mosoly kíséretében, de nem sokáig örülhetek a látszólagos jégolvadásnak, mert a következő pillanatban ismét elfelhősödik az arca. – Nem bírom ezt tovább, Jae. Lassan három hónap telt el, és mi még mindig egymás bőrében vagyunk. Valószínűleg így büntet az univerzum azért, amiért kihasználtam egy csomó pasit. De ez rohadtul nem igazságos. Ebben az átkozott életben folyton csak én szívok. Ott volt a Hansolos ügy, és amikor találkozok valakivel, akit magam mellett akarok tudni az idők végezetéig, az a kibaszott sors tréfát űz belőlem. Szerelmes vagyok beléd, de az nem normális, hogy nem szexelhetünk rendesen. Végre beleszerettem valakibe, de most sem lehetek boldog!

– A szerelem mindent legyőz. Nem adhatod fel éppen akkor, amikor bevallottad, hogy szeretsz. Fél órával ezelőtt úgy gondoltam, nincs miért továbbharcolnom, de hogy engedhetnélek el most, hogy tudom, mit érzel? Én is szeretlek, Daehyun!

A robbanás akkor ér, amikor már majdnem sikerül megcsókolnom Dae-t. A fejem szinte kettéhasad, ilyen mértékű fájdalmat csupán egyetlen alkalommal éreztem, ezúttal viszont nem rémülök halálra, inkább izgalommal telve várom, hogy véget érjen. Miután kinyitom a szemem, pislogok párat, hogy hozzászokjak az elém táruló arc látványához. Immár nem az én döbbent képemet kell bámulnom, azok a vonások rajzolódnak ki előttem, amiket az elmúlt hónapokban csak a tükörből láthattam viszont. Nincs időm magamhoz térni, azon nyomban Daehyun nyakába ugrok, aki kelletlenül félrelök, amit nem tudok mire vélni.

– Mi a fenéért nem mentél el pisilni, mielőtt idejöttél? Szétrobban a hólyagom! – Ja, hogy csak erről van szó? Micsoda megkönnyebbülés! Komótosan Dae után sétálok, mert muszáj megnéznem magam a tükörben ahhoz, hogy elhiggyem, ez valóban megtörtént. Útközben észreveszem, hogy két körmöm híján az összes le van rágva, pedig amióta együtt vagyunk, Dae felhagyott ezzel a káros szokással. Úgy látszik, olyan ideges lett, amikor megtudta, hova készülök, hogy e képpen vezette le a feszültséget. Miután konstatálom, hogy a hajam rózsaszínen virít, még jobban kiakadok, holott a miatt csak magamat hibáztathatom. Daehyun még egy szál cigit is kölcsönkérhetett valakitől, mert borzalmas szagú a leheletem, a számban meg valami megnevezhetetlen ízt érzek, de az összes kellemetlen tényező dacára, majd’ kiugrok a bőrömből örömömben. Na jó, jelen esetben ez elég rossz hasonlat, mert nagyon is a bőrömben szeretnék maradni, ha lehet, most már örökre.

– Felhívom Himchanékat, hogy ma visszaköltözöm hozzájuk – közlöm játszva a csüggedtet, amikor találkozik a tekintetünk a tükörben. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy ezek után nem fog elengedni, de muszáj a megbánó ártatlanságot adnom ahhoz, hogy biztosra menjek. Ráadásul tényleg iszonyúan szégyellem magam, amiért a nélkül gyanúsítgattam, hogy tudtam volna a találkozásuk valódi okát, hogy azt már meg se említsem, ami utána történt. Sosem voltam még féltékeny. Ez is egy új érzés számomra, amit elég rosszul kezeltem, de a jövőben minden erőmmel azon leszek, hogy megtanuljam, milyen egy rendes kapcsolatban élni, megbízni a másikban, megbeszélni vele minden felmerülő problémát.

– Ganjinak nagyon hiányoznál, úgyhogy maradnod kell. – Pókerarcot vágva megnyitja a csapot, és kézmosás közben ő sem veszi le a tekintetét a tükörképéről. Én már nem magamat nézem, képtelenség betelni kifejező szemével, gyönyörű szájával, amire jobban vágyom, mint valaha. Szerintem direkt provokál, amikor őrjítően lassan végignyal az alsóajkán, én meg csak nagyokat nyelve tűröm a kínzását. Persze megérdemlem, hogy kínozzon, úgyhogy nem siettetem, hadd élvezze csak ki a nyomoromat.

– Nekem is nagyon hiányozna. Az, hogy a morgását halljam meg először reggel, és hogy arra aludjak el, hogy valamin éppen zsörtölődik. Meg hogy folyton takarítsak utána, a hisztizése, amikor nem kapja meg, amire vágyik, azok az észveszejtő csókok…

– Fúj, te szoktál Ganjival csókolózni? – nevet fel Dae, aztán hagyja, hogy az utolsó centimétert is megszűntessem köztünk. Arra számítottam, más lesz a csókolózás, miután visszakerülünk a testünkbe, de részemről nem tapasztalok semmi különbséget. A szívem ugyanolyan gyors tempóban zakatol, mint azelőtt, a lélegzete ugyanúgy borzongatja a bőrömet, csak a boldogságérzet intenzívebb, mert tudom, hogy ezentúl semmi nem állhat közénk semmilyen szinten. Kívánom őt, amit nem rejtek véka alá, hiszen az a szerelem velejárója, mégsem lenne méltó hozzánk, hogy egy ilyen hely mosdójában legyünk egymáséi, ezért pár percnyi szenvedélytől fűtött csókcsata után szerelemtől ittasan kitámolygunk az előtérbe. – Elég sokat fizettem annak a csávónak, hogy átvehessem a helyét, szóval véleményem szerint minden jogunk megvan ahhoz, hogy kihasználjuk azt a kis szobát.

– Azt hiszem, rájöttem, hogy miért történt ez velünk – suttogom, amikor Dae lekapcsolja a villanyt, hogy a továbbiakban csak a kezünkre hagyatkozhassunk. – Normál esetben nem láttunk volna többet a másikban szimpla szexpartnernél. Leszálltunk volna a buszról, valamelyikünk lakásán egymásnak estünk volna, aztán anélkül váltunk volna el, hogy elárultuk volna a nevünket. Következő nap egy következő pasi, és így tovább, mire pár hét múlva már nem is emlékeztünk volna arra, hogy az az egy valamiért különlegesebb volt a többinél, és soha nem találkoztunk volna újra.

– Azzal, hogy egymás testébe kerültünk, nem volt menekvés. Egy felsőbb erő arra kényszerített minket, hogy maradjunk közel a másikhoz, így lehetőséget kaptunk rá, hogy a megfelelő idő elteltével felismerjük az igaz szerelmet. Benned előbb tudatosult, hogy belém szerettél, de csak akkor kerülhettünk vissza a helyünkre, amint mindketten megbizonyosodtunk az érzéseinkről. Eddig még magamnak sem mertem bevallani, hogy csoda történt velem, de ma kimondtam, így elértük a várt eredményt, ezért nem kell tovább szenvednünk.

Egyrészt szeretném, ha Daehyun befejezné az okfejtését, hogy mostantól csak a nyögéseit hallhassam, másrészt viszont minden szava megdobogtatja a szívem, és annyira jó érzéssel tölt el, hogy végre nem nekem kell beszélnem ahhoz, hogy belemerülhessek a hangjába. Azelőtt nem egyszer volt rá példa, hogy perceken át magamban motyogtam, csak hogy elveszhessek Daehyun gyönyörű hangszínében. Az élvezet megduplázódik, amikor Dae akkor is csacsog, amikor mindenhol elönt a belőle áradó forróság. A mondanivalója elveszti az értelmét, minél közelebb jutunk a csúcshoz, a gyönyör kapujában már csak összevisszaságok hagyják el a száját, az utolsó pillanatban pedig a nevemet kiáltja a „szeretlek” szó társaságában, amitől én is rögtön a mennyországba kerülök.

– Szereznünk kell jogsit. A taxizás túl drága, a buszozást meg nem szívesen kockáztatnám meg többet – kuncogok Dae kulcscsontjába, aki helyeslően sóhajt fel. Nem hinném, hogy jó néven fogják venni, ha az egész éjszakát itt töltjük, de olyan mértékű fáradtság telepedett ránk, hogy képtelenek vagyunk megmozdulni. Minden erő kiszállt belőlünk, de ez a kimerültség a világ legjobb dolga. Most csak az alvásra vágyom, ugyanakkor képtelen vagyok becsukni a szemem, mert nem tudok betelni Daehyun látványával. Bár miután végre megkegyelmez nekem az a bizonyos álommanó, továbbra is az ő arca lebeg előttem, úgyhogy örömmel adom át magam a megváltó pihenésnek, hogy holnap újult erővel folytathassuk egymás életének boldogabbá tételét.