DaeJae - Nem férek a bőrödbe 2/6

Daehyun

Én: Boldog hónapfordulót!

Youngjae: Haha, nagyon vicces vagy! Felfoghatatlan számomra, hogy nem zavar téged ez az egész…

Ma pontosan egy hónapja találkoztam Youngjae-vel, ami azt jelenti, hogy ezen a napon került sor a testcserére is. Ő azóta nem nyugszik; hosszú órákat tölt a laptop előtt, hátha előbb-utóbb rábukkan egy olyan esetre, ami hasonló a miénkhez, de eddig még nem járt sikerrel. Egyik este még a Lindsay Lohenes filmet is képes volt megnézetni velem, de én ahelyett, hogy a példáját követve megfeszülten figyeltem volna az események alakulását, azon gondolkodtam, hogy nem lenne rossz ötlet elmesélni a sajtónak, hogy min megyünk keresztül, mert akkor még pénz is üthetné a markunkat. Amikor azonban előhozakodtam Youngjae-nek a tervemmel, merev tiltakozást tanúsított, nélküle viszont senki nem hinne nekem, bár lehet, hogy akkor sem, ha ketten állnánk elő az igazsággal.

Hogy miért nem izgat különösebben, hogy egy másik férfi testébe kerültem? Attól nyilván kiborulnék, ha egy csaj bőrébe kellett volna bújnom, mert a frászt hozzák rám a magas sarkúk, mini szoknyák, és minden más, ami a nőléttel együtt jár. Először is, azért nem kaptam fel a vizet az első sokkhatás elmúlása után, mert attól semmi sem változna, ha elkezdenék kétségbeesetten pánikolni. Youngjae folyamatosan ezt teszi; idegeskedik, görcsösen kutatja a megoldásokat, ahelyett, hogy egy percre megállna, és kiélvezné az ebben rejlő lehetőségeket. Nem mondom, hogy örökre így akarok maradni, de amíg Jae büntetésként tekint arra, ami velünk történik, én úgy vélem, mindennek oka van. Nem véletlenül kell ezen átesnünk, csak még azt nem tudjuk, miért pont mi, és hogy milyen eredményre jutunk a végén. Ezen kívül van egy másik indok, amiért nemhogy rosszul érint a változás, még kifejezetten örülök is neki: ebben a testben bármit megtehetek, amit Daehyunként sosem mertem.

Hat éves voltam, amikor meghalt a két évvel idősebb bátyám. Ennek következtében az édesanyám borzasztó paranoiás lett, úgy féltett engem meg a húgomat, hogy kábé az utcára sem tehettük ki a lábunkat nélküle, és ez az évek múlásával sem változott. Amíg más fiúk házi bulikban itták seggrészegre magukat, én a tesómmal egy szobába kényszerülve néztem a Hannah Montanát és a High School Musicalt, amiktől nem csoda, hogy bemelegedtem. Amikor Semi belefogott a Zac Efronról való áradozásba, arra gondoltam, hogy ha azon az áron bekerülhetnék egy hollywoodi filmbe, hogy az a pasi hanyatt dönt a szereposztó díványon, ám legyen. De hát anyám még a sarki boltig sem engedett el egyedül, úgyhogy Amerika maximum az álmaim színtere maradhatott.

A szalagavatómon olyasmire került a sor, amire nem is vártam. Megismerkedtem egy sráccal, aki az egyik osztálytársam testvére volt, és első pillantásra beleszerettem. Izzott köztünk a levegő, látszott rajta, hogy sokkal inkább velem táncolna, mint a húgával, de nyilvánosan nem tehettünk semmit, így amint a buli véget ért, megkértem anyát, hadd aludjak a barátnőm házában. Anya nem akart belemenni, fél órán át kellett győzködnöm, mire nagy nehezen rábólintott, de a lelkemre kötötte, hogy miután megérkezünk, rögtön hívjam fel.

A kocsiban elég kényelmetlenül éreztem magam. Az osztálytársam tisztában volt azzal, hogy a bátyja meleg, és egyfolytában azt ecsetelte, miket fog velem csinálni a srác, illetve, hogy miket szokott csinálni azokkal, akiket eddig hazavitt. Legszívesebben elmenekültem volna, hiszen még a kezét sem fogtam meg senkinek, pedig tizennyolc is elmúltam már. Egy hozzám hasonló nyomit kellett volna felszednem, mert előtte nem feszengtem volna, de a hozzám hasonló nyomik mind a nagymenőkre hajtanak, úgyhogy beletörődve a sorsomba vártam a szörnyű véget. Lelkileg felkészültem arra, hogy ki fog nevetni, hogy nemsokára anya vállán zokoghatom el, hogy sokkal jobb nekem mellette, mint egy jóképű idegen oldalán, ám Hansol tettei rácáfoltak a félelmeimre.

Csodás estét töltöttünk együtt a szobájában. Felhozott egy üveg bort, lágy zenét kapcsolt be, meggyújtott néhány gyertyát, aztán nagy nevetgélésünk közepette hirtelen megcsókolt. Nem voltam olyan béna, mint amire számítottam, Hansol pedig nem volt olyan rámenős, amilyennek a húga beállította, így szenvedélyes csókokon és érintéseken kívül másra nem került sor. Ő azonban akkor már az egyik szöuli egyetemre járt, és csak a testvére szalagavatója miatt ugrott haza Busanba, így másnap indult is vissza a fővárosba. Teljesen kiakadtam; nem hittem el, hogy amikor végre rátalálok álmaim pasijára, a boldogságom nem tarthat pár óránál tovább, mint Hamupipőkének. Egy hét elteltével Hansol felkeresett, és megkért, hogy költözzek hozzá, amire én kétségek nélkül azonnal igent mondtam. Ő jelentette számomra a mesebeli királyfit, aki kiszabadít a toronyból, ahova az anyám kényszerített gyerekkorom óta, aki persze totál kibukott, amikor közöltem vele a kívánságomat. Nem árultam el neki, hogy egy férfivel fogok együtt lakni, azt hazudtam, hogy nagyon szeretnék egy ottani fősulin továbbtanulni, de ez sem hatotta meg. Kifordult magából, sírt, még attól sem riadt vissza, hogy öngyilkossággal fenyegetőzzön, de akármennyire fájt őt így látnom, el kellett mennem, különben én lettem volna öngyilkos, ha azt az életmódot kellett volna folytatnom.

Két és fél évet voltam együtt Hansollal, ám a történetünk nagyon csúnya véget ért. Meglopott, megcsalt, hogy csak a legdurvábbakat említsem, és darabokra törte a szívem, ami máig sem forrt újra össze. Ideiglenesen Yongguk hyunghoz költöztem, aki felajánlotta, hogy dolgozhatnék mellette az állatorvosi rendelőjében asszisztensként, mivel a munkámat is elveszítettem Hansol családjának cégénél. Jól éreztem magam hyung közelében, és sokkal többre tartottam a védtelen kis állatokon való segítést az öltönyben feszítő aktakukac szerepnél. Pár hónapon belül tudtam venni egy kis lakást az összegyűjtögetett pénzemből, amihez anyukám is hozzájárult egy jókora összeggel, és úgy tűnt, az életem sínre került. Egy következő kapcsolatról azonban hallani sem akartam, pedig bőven akadt jelentkező. A csalódásom akkora méreteket öltött, hogy nem tudtam többé senkiben megbízni, ezért fanyalodtam az egy éjszakás kalandokra. Amíg tisztában voltam azzal, hogy egy gyors menet után mindenki megy a saját dolgára, nem fájhatott az elválás.

Hiába élek évek óta anya oltalma nélkül, túlóvó magatartása belém égett, így sosem tudtam igazán felszabadulni. Youngjae testében azonban olyan dolgokat tehetek meg, amire Jung Daehyunként képtelen lennék, szóval érthető, hogy örülök ennek a cserének. A minap például otthon ücsörögtem, amikor elkezdett szakadni az eső. Normál esetben nem dugom ki az orrom a lakásból, amikor kint ítéletidő tombol, vagy ha muszáj elmennem valahova, nyakig beöltözök, hatalmas ernyőt tartok a fejem fölé, és gumicsizmát húzok, hogy még véletlenül se ázzon be a cipőm. Gondoltam egyet, és mezítláb, egy szál pólóban meg gatyában lerohantam az utcára, és addig álltam az esőben, amíg a hajamból is csavarni lehetett a vizet, holott egyébként utálom, ha akár egy apró vízcsepp a hajamhoz ér. Annyira felszabadító érzés volt bőrig ázni, hogy a végén táncra perdültem a zuhéban.

– Azonnal gyere fel! – kiabálta Youngjae az ablakból szörnyülködve. – Ha megfázok, hetekig szoktam az ágyat nyomni, annyira maga alá gyűr a láz. Én nem foglak ápolgatni!

– Inkább te gyere le! Táncolni akarok veled az esőben.

– Engem még a szikrázó napsütésben sem tudnál rávenni a táncolásra, úgyhogy ezt buktad.

Nem mentem fel. Észrevettem, hogy az a srác, akivel mindig találkozok kutyasétáltatás közben, a nagy eső ellenére leszaladt megpisiltetni a kedvencét, ezért odaállítottam hozzá azzal a dumával, hogy a lakótársam szívatásképpen eldugta a kulcsomat, és megkértem őt, hogy hadd húzzam meg magam nála, amíg el nem vonul a vihar. A fiú nyilván sültbolondnak nézett, amiért még egy cipő sem volt a lábamon, de beengedett a lakásába, pedig azzal a kinézettel simán azt hihette volna rólam, hogy én vagyok a baltás gyilkos.

A lakása egy utcányira helyezkedett el az enyémtől, pont ezért nem jártam nála soha. Nem akartam, hogy a szomszédaim, a közvetlen környezetem tudomást szerezzen kicsapongó életvitelemről, így mindig csak kellő távolságra lévő klubokban pasiztam be. Jung Daehyunnak fontos volt az, hogy milyen képet mutat magáról az ismerősei felé, Youngjae testében azonban nem fenyegetett az a veszély, hogy ferde szemmel fognak rám nézni.

Illetve volt még egy nyomós érv arra, hogy miért nem jöhettem össze addig a sráccal: lerítt róla, hogy szex közben ugyanazon a poszton van, mint én, ugyanakkor azt is éreztem, hogy Jae minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy ő legyen a passzív fél, így neki köszönhetően megkaphattam a cuki fiút, ráadásul egy újabb élménnyel gazdagodhattam, amit a saját testemben soha nem élhettem volna át. Élveztem az irányító szerepét, de hazudnék, ha azt mondanám, ezentúl felül fog kerekedni rajtam a rejtett domináns énem. Ezt leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor Yongguk hyungéknál vega pizzát ettem. Nem volt rossz, de többet nem rendeltem olyat, mert nekem a pizza úgy jó, ha tele van húsdarabkákkal.

Youngjaeként még az apámnak is beolvashattam. Miután a bátyám meghalt, az a szemétláda lelépett, és én huszonöt éven át magamba fojtottam az ezzel kapcsolatos indulataimat. Ahányszor a képébe akartam vágni a véleményemet, eszembe jutott, hogy ő mégiscsak az apám, aki nélkül meg sem születhettem volna, de azzal, hogy végre megszabadulhattam attól, ami a szívemet nyomta, elképesztően megkönnyebbültem. Úgy mutatkoztam be neki, mint Daehyun pasija, Youngjae, aki leszámol vele azért, mert a barátja nem tud aludni éjszakánként miatta, és még azt is a szemére vetettem, hogy biztos annak következtében lett meleg a fia, amiért nem volt előtte egy példamutató férfialak. Aztán megütöttem. Egy fiú sosem emelhet kezet az apjára, bármit tett vele, de Youngjae igenis bosszút állhatott értem.

És volt még egy része az életemnek, ami igazság szolgáltatásra várt. Úgy tűnik, a sors folyamatosan a kezemre játszik, ugyanis a fodrászatban, ahol Youngjae dolgozik, illetve dolgozott, mielőtt kirúgták a bénázásom miatt, pár órával a munkába állásom után megjelent Hansol. Első felindulásomban kopaszra akartam nyírni a haját, viszkető port szórni a fejére, de gyorsan elhessegettem az óvodás gondolatokat, és elhatároztam, hogy a saját fegyverével fogom tönkretenni. Abban reménykedem, hogy miután vele is végzek, normális életet élhetek. Talán akkor egyesülhetnek újra a szívem darabkái, ha látom az övét szilánkosra törni. Így hát elkezdtem magamba bolondítani. Youngjae-nek nem beszélek erről, ahogy apámról vagy a szomszédsrác megfektetéséről sem, mert így is eléggé ki van rám hegyezve.

– Rettentő furcsa álmom volt, hyung! – szalad oda hozzám Jongup, amint átlépem a lakásuk küszöbét. Néha ellátogatok ide, legalább addig sem kell hallgatnom Youngjae fejfájdító elméleteit, ráadásul nem tartom őket olyan rossz társaságnak, amilyennek a barátjuk beállítja kettőjüket. – Azt álmodtam, hogy Himchan lelke az én testembe került, az enyém meg az övébe! Hát nem hihetetlen? De nem bírtam elviselni az őrült gondolatait, amik egyre csak kavarogtak a fejemben, ezért megöltem magam. Himchan viszont nem bírta elviselni a tudatot, hogy miatta haltam meg, így követett a halálba. A túlvilágon aztán szerelmet vallottunk egymásnak, és együtt maradtunk az idők végezetéig.

Amikor Jongup előrukkol az álmával, két dolog jut egyszerre eszembe: vagy rájött arra, hogy mi történt velem és Youngjae-vel, vagy Himchannal meg vele ugyanaz történt. De amint mélyen belenézek csillogó szemébe, realizálom, hogy valóban csak egy ártatlan álom részleteiről számolt be, és tulajdonképpen azt várja, hogy miként fogok reagálni arra a tényre, hogy fülig bele van zúgva Himchanba. Nos, nekem ez már az első alkalommal lejött, nem is értettem, miért nem használják ki, hogy kettesben maradtak. Szerintem azzal, hogy Jongup eljutott odáig, hogy beszéljen az érzéseiről, azt akarja üzenni, hogy segítséget kér tőlem, amit én gondolkodás nélkül meg fogok adni neki.

– Mi lenne, ha idehívnám Daehyunt, és tartanánk egy dupla randit? – Jongup hitetlenkedve pislog rám. Ennyire rossznak találná az ötletemet? Pedig véleményem szerint jól jöhet, ha velük vagyunk, mert oldaná a kettőjük közt lévő feszültséget, továbbá Youngjae-nek sem ártana, ha kimozdulna végre otthonról. – Inkább szimpla randit szeretnél, hogy  ne zavarjunk…

– Nem erről van szó… Csak régen mindig kigúnyoltál, ha megpróbáltam neked a Himchannal kapcsolatos érzéseimről beszélni…

– Fogalmazzunk úgy, hogy Daehyun megváltoztatott. Szinte olyan, mintha az ő gondolatait hallanám a fejemben – kuncogok fel erőltetetten.

– Ez a szerelem! Úgy örülök, hogy találkoztál vele. Mert huszonévesen még belefér az, hogy minden este mást viszel ágyba, de gondolnod kell arra is, hogy mi lesz harminc év múlva. Nem akarom, hogy egy kivénhedt tata legyél, aki magányosan nézi, hogy a körülötte lévők milyen boldogan öregedtek meg együtt. – Szerelem… Bárcsak képes lennék legalább még egyszer átélni ezek után! Jongupnak igaza van a jövőt illetően, de jelenleg nem tudok erre koncentrálni. Talán soha nem leszek arra képes, hogy rendbe hozzam a saját szerelmi életemet, de azt megtehetem, hogy az övéket megpróbálom fellendíteni, ezért küldök egy SMS-t Youngjae-nek, aki némi morgolódás után fél órán belül becsönget.

– Te megvesztél? – förmed rám, miután lekapom, amint belép az ajtón.

– Érezd magad megtiszteltetve, mert eddig még soha nem fordult elő, hogy egy hónapot várjak valakivel az első csókig. És ne vágj már ilyen képet! Én akkor nézek ilyen morcosan, amikor kiderül, hogy egy bizonyos testrabló felfalta az utolsó szelet tortámat, nem akkor, ha megcsókol egy irtó dögös pasi. – Youngjae elmosolyodik, mivel eszébe juttatom, milyen mérges voltam, amikor hazamentem egy fárasztó napot követően, és egész úton arról álmodoztam, milyen jó lesz beleharapni abba az isteni csokis sütibe, amit anyukám küldött, erre az üres dobozzal találtam szemben magam, mert még arra sem volt képes, hogy kidobja a szemétbe, miután magába tömte a nekem szánt finomságot. – Az nem zavar, hogy elfoglaltad a testem, ahogy az sem, hogy a lakásomban élsz, de ha még egyszer megeszed az édességemet, öri hari lesz köztünk! – ismétlem el kissé affektálva az akkor elhangzott szavaimat, mire Jae hangosan felnevet, és már nyoma sincs az arcán az előbbi felháborodottságnak.

– Te irtó dögösnek tartasz engem? – kérdezi elmélyítve a hangját, hogy egy magabiztos macsónak tűnjön. Úgy látszik, sikerült megragadnia a lényeget. Mondjuk, természetes, hogy hízeleg az egójának, ha nem csak az tartja helyesnek, akit az első percben levesz a lábáról a különféle kényeztetési módszereivel.

– Persze! Szerinted egy rondaság testében ilyen jól érezném magam? Ha például a fogorvosom bőrébe kerültem volna, menten leugrottam volna az első hídról. – Youngjae már a hasát fogja a hahotázástól. Miután búcsút intett a fogászat keltette félelemnek, azt mondta, hogy úgy megijedt a doki rusnya külsejét meglátva, hogy el is múlt a fájdalom, ami addig kínozta. Azóta folyton azon poénkodunk, hogy ha elmegy a doktor úrhoz egy plasztikai sebész megcsináltatni a fogát, fizetség gyanánt cserébe rendbe hozhatná az arcát.

– Nem tudom felfogni, hogy élvezheted ennyire ezt a létet – jegyzi meg, amikor helyet foglalunk a nappaliban. A konyhából kihallatszik Himchan zsörtölődése, akinek nem tetszik, ahogy Jongup a fakanalat fogja, de szerintem csak arról van szó, hogy jobban szeretné, ha mást fogna éppen…

– Mert a te szemeden át szebbnek látom magam. Amikor ezelőtt belenéztem a tükörbe, zavartak az anyajegyeim, a bőröm, szinte minden testrészemen találtam valami kivetnivalót, de ha a te szemeddel nézem a külsőm, csinosabbnak tűnök, a világ meg kerekebbnek. – Hirtelen jött komolyságom belengi a légkört. Szeretném, ha tudná, hogy ő akkor is jobbá tette volna az életemet, ha normális körülmények közt találkozunk. Örülök, hogy beköltözött hozzám, ugyanis annak ellenére, hogy fiatalabb koromban mindig erre vágytam, utálok egyedül lakni. Beszereztem egy kutyust, hogy legyen társaságom, de hát vele nem tudom megvitatni, melyik sportoló a legszexisebb. Youngjae-t és engem nem érdekel a foci, azért szoktunk meccset nézni, hogy kielemezzük, hány helyes példány vonul aznap pályára. Az elején közöltem, hogy én a Barcelonát választom, így neki maradt a Real Madrid, és az a csapat nyert, amiben különböző szempontok alapján több volt a dögös játékos. Aztán megcsináltuk ezt a Manchesterrel és a Chelsea-vel is, majd a Juventusszal és a Milannal, satöbbi.

– Á, értem. Az lehet a baj, hogy én világéletemben meg voltam elégedve a külsőmmel, ha tükörbe néztem, ezért nem érzek különbséget, akkor sem, ha a te szemeden át látom magam. – Most rajtam a sor, hogy nevetésben törjek ki. Gyakran előfordul, hogy beállunk a tükör elé, és úgy beszélgetünk egymással, mert akkor legalább nem a saját arcunkkal kell szemeznünk. Ha egy külsős betekintést nyerne a mindennapjainkba, biztosan azt feltételezné, hogy bolondok vagyunk, amikor flörtölünk a tükörképünkkel, de mi igazán jókat szoktunk mulatni rajta. Imádom azokat a perceket, amikor Youngjae felhagy a megrögzött kereséssel a megoldási lehetőségek után, és úgy hülyülünk, mint a testvérek. Annak ellenére, hogy fiatalabb nálam, azt hiszem, a halott bátyámat szeretném pótolni vele. A húgom az egyik legfontosabb személy az életemben, de mindig is helyettesíteni akartam valakivel az elvesztett fivérünket, és erre Jae tökéletesen megfelel. Persze Yongguk hyungot is testvéremként szeretem, de ez a majom olyan őrült, mint én, és ez ad egy pluszt a kapcsolatunknak. – Egyébként miért is hívtál ide pontosan?

– Azért, hogy légy a segítségemre Jongup és Himchan összehozásában.

– Miért akarsz kiszúrni velem? Én nem szeretném, ha együtt lennének. Amikor majd visszaköltözök, nekem kell végighallgatnom, ahogy szexelnek, nekem kell végignéznem reggelinél az enyelgésüket… Fúj!

– Ne legyél már ennyire önző! Amúgy ha csak erről van szó, lakhatsz nálam a visszaváltozásunk után is. – Youngjae meglepetten emeli rám a tekintetét. Nem értem, min csodálkozik ennyire. Nekem nincs szükségem azért lakótársra, hogy segítsen kicsengetni a rezsi költségeit, a társaságára viszont igenis vágyom. Kereshetnék mást helyette, de minek fárasszam magam, amikor tudom, hogy hozzá hasonlót úgysem fogok találni? Ha egy ember megleli a másik felét, nem szívesen engedi el. Youngjae-ben és bennem rengeteg közös van, ugyanakkor kiegészítjük egymást, amitől hamar a számomra legfontosabb személyek listájára került.

– Most ki randizik kivel? Én Daehyunnal? Mert abban nagyon is benne lennék! – rikkantja el magát Himchan, miközben megteríti az asztalt. Youngjae teljesen elszörnyed belegondolva az előző felvetésbe, Jongup arca pedig elszomorodik, holott én biztos vagyok abban, hogy az idősebb csak húzza őt. – Jongupie, ez a mártás borzalmasra sikeredett, még ezt sem lehet rád bízni?

– Azt én csináltam – kelek Jongup védelmére, aki egy keserédes mosolyt villant rám. Himchan nekem esik, vagyis Youngjae-nek, hogy minek merészkedett a konyha közelébe, amikor folyton katasztrófa történik, ha ő a tűzhely mellett köt ki, én pedig azon kezdek aggódni, hogy talán tényleg rossz ötlet volt Cupidót játszanom. Mégis hogy akarhatnék összeboronálni két embert, amikor a saját érzelmeim is totál kaotikusak ezen a téren? Lehet, hogy Himchan ugyanolyan rosszul bánna Jonguppal, mint Hansol velem… Igen, határozottan hibát követtem el ezzel a randizós marhasággal, inkább le kellett volna beszélnem a kölyköt arról, hogy szerelmes legyen. A szerelem mindent elront. Apám átbaszta anyámat, Hansol átbaszott engem, és száz százalék, hogy Himchan is ezt fogja tenni Jonguppal, ha csak meg nem akadályozom benne.

– Emlékszel arra a napra, amikor megismertük Jongupot? – fordul Youngjae Himchan felé, aki értetlenkedve mered rá. – Mármint Youngjae mesélte, hogy olyan édesnek tartottad. Amikor elment zuhanyozni, csillogó szemekkel azt mondtad, hogy addig fogsz teperni, amíg meg nem hódítod. De azzal nem fogod elnyerni a szívét, ha folyton csak piszkálod. Ez már nem az ovi, ahol meghúzod egy lány copfját, ha tetszik neked. Én mondjuk a fiúk gatyáját húzgáltam, amiért a fél napot a sarokban kellett töltenem, de ez mellékes. – Jongup zavartan felnevet Jae utóbbi megjegyzésén, Himchan elvörösödve pásztázza az asztalon sorakozó ételeket, én pedig büszkén mosolygok Youngjae-re, amiért feladva az ellenállását, mi szerint ne jöjjenek össze a barátai, megosztott velünk egy olyan történetet, ami megváltoztathatja Himchan hozzáállását, és az én visszavonulásra szőtt tervemet is. Himchan nem az apám, nem a gonosz exem, meg kéne végre tanulnom, hogy nem minden férfi egy utolsó féreg.

– Mi lenne, ha elmennénk a vidámparkba? – vetem fel, miután elpusztítottuk az összes kaját. Nem értem, miért néz rám mindenki úgy, mintha elgurult volna a gyógyszerem, de muszáj kimozdulnunk a négy fal közül, mert itthon valahogy nem érzem azoknak a bizonyos szikráknak a pattogását a srácok között.

– De hát hyung, te ki nem állhatod a vidámparkot – világít rá Jongup a cudar tényre. – Amióta megismerted Daehyunt, teljesen megváltoztál. Kedvesebb lettél, és most vidámparkba akarsz menni, ez állati!

– Ha nem tartózkodnál a testemben, megölnélek – sziszegi Youngjae a fülembe, amikor beszállunk a hátsó ülésre. Örömmel figyelem, ahogy Himchan gondoskodón beköti Jongup biztonsági övét, és közben óvatosan végigsimít a karján, mintha attól félne, hogy valami el fog romlani, ha kimutatja a valódi érzéseit. – A barátaim szerint nem vagyok elég kedves, sőt, rossz fejnek is tartanak, amiért nem szeretek azokon a vackokon forogni…

– Amit ebédnél tettél, nagyon kedves volt. És nem halhatsz meg úgy, hogy sosem ültél a hullámvasúton. Én olyan dolgokat csinálok a testedben, amiket egyébként nem szoktam, szóval követhetnéd a példám. – Youngjae morcosan egy vékony vonallá préseli a száját, mire a keze után nyúlok, hátha azzal némi bátorságot önthetek belé, mint a fogorvosnál. Nem szeretem őt durcásnak látni. Ha együtt vagyunk, mindig jókedvünk lesz, ezért nem beszélek neki arról, milyen rossz volt anyám beteges aggódása mellett felnőni, sem arról, hogy az apám lelépett, vagy Hansol árulásáról, mert azzal elszomorítanám, én is bánatos lennék a nem kívánatos emlékek miatt, de vele csak mókázni akarok. Azt hiszi, olyan vagyok, mint ő, mint egy tipikus meleg pasi, aki fűvel-fával összefekszik, mielőtt megtalálná az igazit. Én már megtaláltam az igazit, és olyan sebeket szereztem tőle, hogy az kergetett az egy éjszakás kalandok hajszolásába. Amikor ágyba bújok valakivel, mindig Hansolt látom, az ő hangját hallom, az ő ölelését érzem magam körül, ezért menekülök el, amint kielégültem.

– Kiskoromban fél órára fent ragadtam egy ilyen szaron! – toporzékol Youngjae valamelyik pörgő játékra mutogatva a vidámparkban. Himchan és Jongup kézen fogva a dodzsemek felé vették az irányt; remélem, Himchan megfogadja Jae tanácsát, és nem fogja lealázni a kölyköt azzal, hogy össze-vissza száguldozik meg manőverezik, amíg szegény azt sem tudja, hogy induljon el.

– Ha most fent ragadnál, a legjobb társaságban lenne részed – vigyorgok magabiztosan Youngjae-re. Amikor felrángatom a hullámvasútra, úgy reszket, mint egy elhagyatott kiscica a viharban, amitől megsajdul a szívem. Tulajdonképpen magamat látom benne, és ezt most nem azért mondom, mert az én arcom vonásai torzulnak el a félelemtől. Jae annyira retteg a vidámparktól egy régebbi rossz élmény miatt, mint én egy új kapcsolattól. Rákényszerítettem, hogy a határait feszegesse, hogy lépjen túl az aggodalmát keltő ponton, holott a helyében ugyanígy viselkednék, ha valaki járni akarna velem. – Szálljunk le! Ne csinálj olyan dolgokat, amikhez nincs kedved…

– Ha nem bánod, hogy nagy valószínűséggel az öledbe fogok hányni, maradhatunk – közli bizonytalanul. Vajon miért nem kap az alkalmon? Én futva menekülnék, ha lehetőségem nyílna rá, ő viszont makacsul az elénk húzott rúdra fonja az ujjait, mintha azt üzenné ezzel, hogy bármit teszek, most már nem tudom elszakítani az elhatározásától. Kapaszkodás helyett átölelem, az állam a vállára fektetem, amitől lassacskán elernyednek az izmai, és mondhatni békésen kísérjük figyelemmel a többi utas beszállását. – Remélem, van még otthon fagyi, mert ezek után szükségem lesz egy egész dobozra! – Felnevetek, amikor eszembe jut, hogy a piknikezés utáni éjszakán a hűtő előtt találkoztunk. Mindketten lábujjhegyen lopóztunk oda, hogy fel ne keltsük egymást, mert arra számítottunk, hogy az egész napos kirándulás teljesen kifárasztotta a másikat. Youngjae olyan fejet vágott, mintha azon kaptam volna rajta, hogy a húgom meztelen fotóit nézegeti, amíg a csoki fagyi vicces bajszot rajzolt a szája fölé. Közöltem vele, hogy én csak a vaníliát szeretem, de mivel egyben lehet a két ízesítést kapni, a fél dobozt mindig ki kell dobnom, ami elég nagy pazarlás, ezért cseppet sem bánom, ha megeszi a csokoládésat. Törökülésbe vágtuk magunkat a konyha kövezetén, nem bajlódtunk azzal, hogy szépen kelyhekbe szedjük a gombócokat, azzal sem vesződtünk, hogy később két evőeszközt kelljen elmosnunk, egyetlen kis kanál járt kézről kézre, mialatt folytattuk a csacsogást.

– Tedd fel a kezed a fejed fölé, és ordíts! – kiáltom, Youngjae pedig egy kis habozást követően megteszi, amire kértem. Torkunk szakadtából üvöltünk, kiadva magunkból minden feszültséget, ami a testcserének köszönhetően telepedett ránk, majd Jae összefűzi a levegőben az ujjainkat, melyek akkor is úgy maradnak, miután letesszük a kezünket. – Valld be, hogy csak azért adtad a félénk kisfiút, hogy hozzám bújhass – suttogom a fülébe, amíg a hullámvasút továbbrobog alattunk. Annak ellenére, hogy testvéremként tekintek Youngjae-re, szeretek vele flörtölni, hiszen egy vonzó srác, és amíg ezen a szinten maradunk, nem érhet baj. Szerencsém van vele, mivel ő egy vérbeli pasifaló, így nem kell attól tartanom, hogy ha rákacsintok, rögvest belém szeret. Jonguppal például nem mernék ilyen közvetlenül viselkedni, mert ő olyan típus, aki azon nyomban az esküvőt kezdi tervezgetni, amint szembe találja magát egy szép mosollyal. A flörtölés, a játszadozás a Jae-vel való kapcsolatom részét képezi, és nem tartom kizártnak, hogy a visszaváltozásunk után valamelyikünk ágyában fogunk kikötni, de hát a barátság extrákkal kategória még simán belefér nekem.

Youngjae nem szándékozik több borzadályra felülni, pedig lelkesen mutogatom neki azokat a gépeket, amiken fejjel lefelé lógnak az emberek, annyira átfordul. Inkább betérünk egy karaoke terembe, amiről hamar kiderül, hogy nem egy szokványos énekelgetésről van szó. Miután elindul a zene, mindenféle szellemet küldenek ránk, és ha elrontjuk a szöveget, mert ijedtünkben felkiáltunk, lelocsolnak vízzel vagy jól hátba vágnak, meg hasonló rohadt vicces dolgokat művelnek. Annak ellenére, hogy egy idő után mindenem sajog, nem tudom abbahagyni a röhögést, mert Youngjae nem csak a kísértetektől ordibál, egy ártatlan fényvillanástól is frászt kap, így a dalból csupán egy artikulálatlan óbégatás hallatszik. A nyomorunkat tetézi, hogy bejön egy tíz éves forma kiscsávó, aki rezzenéstelen arccal énekel el egymás utánban több számot.

– Lőj nekem egy olyan macit! Ő lehetne a közös gyerekünk – pattogok oda a céllövöldéhez, aminek láttán Youngjae csak a fejét fogja. De mivel minden áron teljesíteni akarja a kérésemet, megragadja a célba lövőt, és erősen koncentrálva próbálja levadászni a kiszemelt plüssöt. Be kell ismernem, hogy nagyon béna szegény, ráadásul ez idő alatt Himchan legalább tíz állatkát gyűjt össze Jongupnak, aki már tartani sem bírja őket. Kedvesen felajánlja Jae-nek, hogy ad egyet a halomból, de ő hallani sem akar holmi könyöradományról. Újabb és újabb zsetonokat vásárol, míg a végén alig marad néhány wonja. Annyira unom a tétlenkedést, hogy legszívesebben kicsavarnám a kezéből a pisztolyt, de valószínűleg én elsőre sikerrel járnék, ami nagyban rombolná a férfiúi becsületét, ezért visszafogom magam.

– Ugye tudod, hogy a saját testemben ez úgy ment volna, mint a karikacsapás? – kérdezi duzzogva, amikor a céllövöldés pasas sajnálatát kifejezvén a kezébe nyomja a mackót.

– Ne érezd magad rosszul! Nagyra értékelem a kitartásodat. Legyen a neve Medaeve!

– Még mit nem! Én izzadtam vért, amíg meg nem született, ezért én nevezem el. Legyen Youngi Bear, majdnem mint az a maci a piknikkosárral, tudod…

– Ez aztán tényleg sokkal eredetibb!

– Ha lesz egy rendes gyerekünk, azt majd elnevezheted te, na. Ne mondd, hogy ez nem egy kecsegtető ajánlat? – Egy gyerek? Ezt nem igazán tudom értelmezni. Lehetséges, hogy azt gondolja, mivel testet is cseréltünk, ami teljes képtelenségnek tűnik, egyszer sor kerülhet arra, hogy egy férfi hordjon ki egy csecsemőt? De ha Youngjae esne teherbe az én testemben, akkor tulajdonképpen melyikünké lenne a kicsi? Mindig is rajongtam a gyerekekért, főleg Yongguk hyung kislányáért, de egy kölyök ugyanúgy összetörheti a szívem, mint egy pasi, úgyhogy nem kell! Piciként még tök édesek, aztán eljön a kamaszkor, lázadni kezdenek, csúnyán beszélnek a szüleikkel, a barátaik fontosabbá válnak számukra azoknál, akik nagy nehézségek árán felnevelték őket, olyanokra buknak, akik rosszul bánnak velük, bajba keverik magukat… Felejtős!

Amikor beülünk kajálni, Himchan és Jongup már minden kétséget kizárva egy párként viselkednek. Nem tudom, hogy a ringlispílen vagy az óriáskeréken vallottak-e szerelmet egymásnak, de jó érzéssel tölt el örömtől sugárzó alakjukra nézni. Youngjae alig mer hozzáérni az előtte gőzölgő hot doghoz, mert attól tart, ezen a helyen azzal sem stimmelne valami, ezért kénytelen vagyok megetetni őt. Egyik kezemmel a hátát simogatom, míg a másikat a szája elé tartom, ő pedig engedelmesen harap a kiflibe, amit néha elhúzok előle, hogy én is falatozhassak belőle. Jongup mindentudóan vigyorog ránk, mivel a cselekedeteink arról árulkodnak, mintha mi is egy pár lennénk, holott csak nem akarom, hogy Jae éhen haljon. A hátát meg azért simogatom, mert megfájdult neki, mialatt a maciért küzdött, szóval semmi mögöttes szándék nem rejtőzik a tetteimben. Amúgy is túl sokra tartják legtöbben a szerelmet. Ha valakit öcsémként, barátomként szeretek, az miért lenne kevésbé fontosabb érzés a nyavalyás szerelemnél?

– Csónakázzunk! – kiáltom fellelkesedve, amikor a kis tó mellé érünk, melynek felszínén több pár ringatózik. Jae arckifejezése arról árulkodik, hogy ő nincs annyira elragadtatva az ötletemtől, pedig ezen a csendes környéken ki tudnánk pihenni a nap okozta izgalmakat. Elképzelem, hogy karomat átvetve a vállán hagyom, hogy a víz oda sodorjon, ahová csak akar, mert még egy lakatlan szigeten sem esnék kétségbe, ha ő mellettem lenne.

– És ha krokodilok vannak a vízben? Vagy cápák? Ebből a helyből én már bármit kinézek. – Youngjae hátrálni kezd, mintha felfedezett volna egy hullát a hullámok közt, ami oszladozva várja, hogy utolsó maradványait is elfogyasszák a tó mélyén lakozó szörnyek. Megragadom a csuklóját, és határozottan az egyik üres csónakhoz vezetem, amibe úgy kell beletuszkolnom. Attól tartok, a mellettünk elevező csaj rám fogja uszítani a rendőrséget, amiért egy erőszakos alak benyomását keltem, ezért gyorsan adok egy csókot Youngjae szájára, hogy mással vonjam el a bámészkodók figyelmét. Jae ugyanúgy megmerevedik, mint első alkalommal, pedig akkor csupán egy nagyon szerelmes pár látszatát akartam tükrözni a fiúknak, hogy hiteles legyen a játékunk, most meg a védekező ösztönöm kapcsolt be. – Lehet, hogy két méteres a víz, úgyhogy előre szólok, hogy nem tudok úszni. Ha beleesek, és megfulladok, akkor a te tested fog meghalni, így nem lesz, mibe visszatérned, érted? Vagy… Akkor csak a lelkem fog távozni, és te kedvedre ugrálhatsz egyik testből a másikba… Meg akarsz ölni, igaz? Hogy utána jól elszórakozhass…

– Jesszusom, ne legyél már olyan, mint a gyáva oroszlán! Ebben a tóban maximum a derekadig ér a víz, és ha meg akarnálak ölni, azt nem nyilvánosan tenném. Sokkal egyszerűbb lenne éjjel egy párnát szorítani a fejedre, esetleg nem kimutatható mérget keverni a kajádba – közlöm vele, majd ellököm a csónakot a parttól, hogy beljebb evezhessünk. Nem értem, mi a baja ezzel a hellyel. A fogászaton azt állította, semmi mástól nem retteg, erre kiderül, hogy a vidámparkban, ahol minden normális ember kikapcsolódik, ő még egy olyan ártatlan tevékenységtől is beijed, mint a csónakázás.

– A Bádogember nem lehetek, mert azt a szerepet már te játszod – jegyzi meg kissé sértődötten, miközben kikapja az evezőlapátokat a kezemből, hogy erőteljes csapkodásokkal bírja haladásra a csónakot. Ezzel arra céloz, hogy szívtelen vagyok? Bárcsak valóban az lennék! Sajnos van szívem, az más kérdés, hogy évek óta darabokban hever. Az én ötletem volt, hogy jöjjünk ide kajálás után, de a percek múlásával egyre inkább megbánom a döntésemet. Hansollal az ötödik vagy hatodik randinkat itt töltöttük, aminek visszaköszönnek az emlékei a fákról, ugyanazok az illatok szállnak a levegőben, az emberek ugyanúgy mosolyognak körülöttem. Csak én nem vagyok már a régi. Annak idején boldogságban úszva lestem az imádottam minden mozdulatát, most rá sem bírok nézni a mellettem ülő fiúra, mert akkor végleg tudatosulna bennem, hogy Hansollal soha többé nem élhetek meg önfeledt pillanatokat. De az a legfájóbb, hogy mással sem, mert miatta olyanná váltam, mint a Bádogember, és köztudott, hogy Óz nem létezik, így nem tehet velem csodát. – Hé, ne vágj már ilyen képet! Jobb lett volna, ha az agyatlan Madárijesztő szerepét osztom rád? Vagy esetleg szeretnél Dorotty lenni a piros cipellővel, hogy elénekelhesd azt a szivárványos dalt?

– A Madárijesztőt meghagyom Himchannak, Jongupot meg beöltöztethetnénk Dorottynak – nevetek fel az elém táruló látványt elképzelve. Youngjae rázendít a Somewhere Over The Rainbow-ra, bár egy szavát sem értem, mert össze-vissza halandzsál, a hangját meg kislányosan elvékonyítja, így az egész egy olcsó paródiának hat, amitől lassacskán elfelejtem, milyen gondolatok gyötörtek egy perccel ezelőtt. Mindig is szerettem ezt a mesét, mert a végén arra világít rá, hogy annak ellenére, hogy butának tartod magad, születhetnek zseniális ötleteid, annak ellenére, hogy alapjában véve félsz bizonyos dolgoktól, bátran szembe mersz szállni velük, ha azzal megmentheted azokat, akiket szeretsz. – Mit kérnél Óztól, ha tényleg létezne? Plusz kétszáz övet a gyűjteményedbe?

Amikor Youngjae és a fiúk lakásában jártam, felfedeztem egy legalább százötven övből álló kollekciót, és megkérdeztem tőle, ne vigyek-e el neki párat belőle. Azt felelte, egyik sem az övé, nem azért őrizgeti gondosan a szekrényében, hogy hordja őket. Amikor megszerez egy pasit, trófeaként elcseni tőle az övét, hogy az egyre nagyobb halom arra emlékeztesse, hány prédát sikerült már elejtenie. Jae egy vadász, és a vadászok szeretnek kérkedni a zsákmányuk egy-egy részével, így büszkén mutogatja a barátainak, amikor szóba kerülnek a hódításai.

– Egyetlen egy övet kérnék tőle. A tiédet. – Bennem akad a levegő Youngjae tekintetétől. És nem azért, mert úgy néz rám, mint egy megszerzendő áldozatra, akit megkap, aztán elhajít. Ha ezt olvasnám ki a szeméből, örülnék, megkönnyebbülnék, amiért ő is ugyanazt akarja, amit én, de azok a szemek csupa gyengédséget hordoznak magukban, amitől halálra rémülök. Jobban belegondolva, egy olyan kérdés férkőzik a tudatomba, hogy vajon miért nem bővült Youngjae gyűjteménye az utóbbi egy hónapban? Amíg én lefeküdtem a kutyás sráccal, illetve egyéb módon szereztem kielégülést még három másik pasitól, addig ő otthon kutatott a megoldási lehetőségek után, és rám várt. Talán azért szeretné minél hamarabb, hogy visszaváltozzunk, mert azt reméli, hogy normál valómban is el fogok vele ide jönni, hogy akkor már nem csak lakótársak, és nem csak barátok extrákkal leszünk… – Egyébként te mitől félsz, Dae?

Tudom, mitől fél Youngjae: a fogorvostól meg a vidámparktól. Meg a két méteres víztől, mert nem tanult meg úszni, és a krokodilok által okozott haláltól… Én folyamatosan a laza oldalamat mutatom neki, mivel túl fájdalmas lenne még egy embernek kiöntenem a szívemet. Yongguk hyungnak sem akartam; minden kínomat magamba fojtottam volna, de azt mondta, addig nem mozdul mellőlem, amíg el nem mesélem, mitől kerültem padlóra, és két nap elteltével már sajnáltam szegény menyasszonyát. Amikor végre kiböktem a tagadhatatlan tényt, hyung szó nélkül otthagyott, de mielőtt hazatért volna a szerelméhez, péppé verte Hansolt. Ha elárulnám Jae-nek a félelmem valódi okát, ő nem verne péppé senkit, csak sajnálna engem, és én gyűlölöm, ha sajnálnak. Attól nem fog elmúlni ez a fullasztó érzés, attól nem fogok meggyógyulni, viszont szégyellném magam előtte a gyengeségem miatt.

– A szerelemtől. – Ezzel a kijelentésemmel végül is nem hazudok. Anélkül vallok színt, hogy beszámolnék neki az exem árulásáról. Látom rajta, hogy meglepődött, hiszen vele nem ez a helyzet. A vadász csak addig üldözi az erdő népes seregét, amíg rá nem talál arra, akiért képes feladni addigi életformáját, hogy az előtte álló éveket kizárólag annak a szerencsésnek szentelje, aki utoljára sétált a csapdájába. De mi történik abban az esetben, ha két vadászt talál el Ámor nyila? A képlet ugyanaz: boldogan élnek, amíg meg nem halnak, kivéve, ha rólam van szó. Én nem azért vadászok, mert úgy tartja kedvem, hanem hogy elmeneküljek a múlt rám vadászó árnyaitól. Évek óta csak menekülök, és legnagyobb sajnálatomra még annak a fránya Ámornak a nyilára is immunis vagyok.

– Hé, Himchanék éppen minket bámulnak, úgyhogy közelebb kéne jönnöd. – Youngjae a vízbe hajítja az evezőket, hogy szorosan a testem köré fonhassa karjait. Felgyorsul a szívverésem, de nem azért, mert jó érzések kerítenek a hatalmukba, amint hozzám ér, rám tör a szökési vágy, amit képtelen vagyok legyűrni. Az izmaim görcsbe rándulnak, alig kapok levegőt, és nem érdekel, hogy a fiúk mit fognak szólni, úgyhogy megpróbálom magamtól ellökni az állítólagos barátomat, de ő erősen tart, és addig simogatja a hátamat, amíg kicsit lejjebb nem megy a pulzusszámom. Könnyek mardossák a szemem, mert attól, hogy Youngjae megsérülhet, még jobban rettegek, mint a saját nyomoromtól. – Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy igazat mondtál-e, amikor azt állítottad, hogy csak derékig ér a víz.

Youngjae addig mesterkedik, amíg mindketten a tóban kötünk ki. Egy-kettőre elhagy a szorongás, és úgy nevetek, mint kiskoromban, amikor még nem volt nagyobb gondom annál, minthogy átírjam az ellenőrzőmben található rossz jegyeket jókra. Ha folytattuk volna a csónakban való romantikázást, nem sokáig bírtam volna ki vele egy légtérben, de a mókázás felszabadít. Ez a srác megmutatja nekem, hogy egy randi nem csak a nyáladzásból állhat, és könnyen előfordulhat, hogy a kapcsolatunk nem lenne olyan kudarcra ítélve, amilyen Hansollal volt… Hangosan kiabálva fröcsköljük egymást, Jae még a csikizés fegyverét is beveti ellenem, amire én azzal válaszolok, hogy elgáncsolom, de amikor a felszín alá merül, nagyon megrémülök. Hiába kicsi a víz, ha nem tudja felküzdeni magát, annak szörnyű következményei lehetnek, ezért sebesen utána nyúlok, aztán a karomba zárva próbálom minél több oxigénhez juttatni. Nem attól riadok meg, hogy saját magamat látom holtsápadtan, egyszerűen nem akarom elveszíteni Youngjae-t. Szükségem van a vidámságára, a pozitív gondolkodására, a szeretetteljes nézésére…

– Sosem találkoztam még ilyen helyes életmentővel – kacsint rám saját kvalitásait dicsérve. Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, majd automatikusan lecsukódnak a szemeim, az ajkam pedig vakon talál rá az övére. Most nem csak egy két másodperces száj összeérintés a cél, hosszan kóstolgatjuk egymást, és baromira nem izgat, hogy mit szólnak ehhez a körülöttünk lévők. Nyilak. Nyilakat érzek a szívem közepébe fúródni, akárhányszor végighúzza a nyelvét az alsóajkamon, amikor megsimogatja az arcomat… Az én esetemben nem elég egy nyíl ahhoz, hogy csoda történjen, de ha van elég a tarsolyában, és türelmesen várakozik, talán én leszek az a vad, aki örökre a csapdájában akar ragadni.

– Menjetek szobára! – bök oldalba Himchan, miután ő is a tóba rántja Jongupot, hogy az általunk bevezetett trendet kövessék. Youngjae kelletlenül válik el tőlem, hogy egy jókora adag vizet a srácok arcába fröcskölhessen, aztán a többi csónakázó nagy bánatára elszabadul a pokol. Szerencsétleneknek az óvodások módjára játszadozó mivoltunkat kell kerülgetniük, amiért egy kicsit sajnálom őket, mivel megzavarjuk az idilljüket, de végre vagyok annyira önző, hogy csak magammal törődjek, és azzal, ami nekem jól esik. Ismét meg kell állapítanom, hogy nem bánom a testcserét, mert ennek köszönhetően új barátokra tehettem szert. Anyám túlféltő nevelése miatt nem sokan barátkoztak velem, és amikor felköltöztem a fővárosba, azt a néhányat is elveszítettem, akik Busanban maradtak. Yongguk hyung az egyetlen, aki sosem hagyna el, és én mindeddig megelégedtem ezzel, mert magamnak sem vallottam be, hogy mennyire hiányzik még pár ember jelenléte az életemből.

– Kellenek a nyilaid! Sok-sok nyíl, rendben? – suttogom Youngjae fülébe, amíg a másik kettő megvívja külön csatáját. A fiú értetlenkedve pislog, de határozottan bólint egyet, annak ellenére, hogy fogalma sincs arról, mibe egyezett bele. Nem tudja, hogy milyen kemény dió vagyok, ahogy azt sem, hogy könnyen előfordulhat, hogy ezernyi nyíl is kevés lesz ahhoz, hogy áttörjön azon a vastag páncélon, amit falként a szívem köré húztam. Nem fair, hogy egy olyan csatába küldöm, amit nagy valószínűséggel el fog veszíteni, de muszáj megpróbálnom, mert ő az utolsó reményem. Ha mellette nem sikerül magam mögé utasítani a múltat, akkor egyedül fogok megöregedni, hiszen mással még annyira sem menne, mint vele.