Nyugi Doki - Huszonkettedik szívdobbanás (VÉGE)

Szerelmes szívek

– Mikor ér haza Jappa? – kérdezi Mina kissé nyűgösen az ágyon ugrálva, ahogy minden este. Mindig eljön az a pont, amikor megelégeli, hogy a másik apukája sokat dolgozik, és ilyenkor nem úszok meg egy kis hisztit, pedig alapjában véve nagyon jó gyerek.

– Nemsokára. Mit szólnál ahhoz, ha addigra megfürödnél, hadd örüljön annak, hogy milyen illatos és tiszta kislánya van? – Elhúzza a száját, de mivel a gyerekek többségével ellentétben Mina imádja a vizet, tudom, hogy nyert ügyem van. Felmarkolom a törölközőjét, amire egy rakás játékot halmozok, és indulhat a hab parti, amiért annyira odavan. Mire megengedem a vizet, amibe egy jó nagy adag habfürdőt löttyintek, már a hátam mögött toporog arra várva, hogy beléphessen a kádba. – A füledet is jó alaposan mosd meg, mert megint csokis lett! És tudod, hogy az apád mérges lesz, ha megtudja, hogy ma is sütit ettünk. Ne áruld el neki!

– De azt mondtad, sosem szabad hazudnom nektek – mereszt rám nagy szemeket.

– Ez nem hazugság, csak egy icipici titok. Felőlem elmondhatod, de akkor ne lepődj meg azon, ha soha többet nem engedi meg, hogy édességet egyél. – Mina elborzadva rázza meg a fejét, ami egyértelművé teszi, hogy hallgatni fog. Habot nyomok az arcába, és megcsikizem a nyakát, mire prüszkölni kezd, és megkér, hogy inkább hagyjam el a helyiséget, mert csak zavarom a víz alatt élő sellőkkel való kommunikációban. Mosolyogva megyek a konyhába, hogy megetessem a cicákat, miközben folyamatosan az órát lesem. Azon drukkolok, hogy Jongin minél előbb toppanjon be az ajtón, mert általában addig kicsit kettesben tudunk lenni, amíg Mina fürdik. Épp a telefonomért nyúlok, hogy megérdeklődjem tőle, merre jár, amikor nyílik a bejárati ajtó. Boldogan szelem át a kettőnk közé ékelődő távolságot, hogy amint átlépi a küszöböt, a karomba zárhassam. Lelkes üdvözlésem után kicsit hátrébb húzódom, hogy szemügyre vehessem őt, és riadtan veszem észre, hogy szomorú tekintettel néz vissza rám. Lerogy a kanapéra, én pedig elé térdelek, hogy kezemet a combjára helyezve kezdjem simogatni. Lehajol hozzám, hogy egy lágy csókból merítsen erőt, amit készségesen adok meg neki. Általában kiéhezve csüngök rajta, mert ennyi idő elteltével is nagyon hiányzik, ha nem vagyunk együtt pár órát, de most gyengéden vezetem a nyelvem a szájába.

– Meghalt a páciensem műtét közben – mormolja halkan az ajkamra. . Szorosan magamhoz ölelem, és a nyakába csókolok, abban a reményben, hogy a közelségem enyhíti a fájdalmát. Emlékszem, mennyire ki volt borulva az első ilyen esetnél, ahhoz képest most elég higgadtan viseli a történteket. Nem hagyja, hogy sokáig más területen kalandozzak, szembe fordítja magával az arcom, hogy ismét a csókomba feledkezhessen. Ezúttal szenvedélyesen veszi birtokba a számat, akkora hévvel, hogy hátraesnék, ha nem tartana meg.

– Mina pár perce ment el pancsolni, ami azt jelenti, hogy minimum fél óránk van. Gyere, használjuk ki! – Annak ellenére, hogy tiltakozást látok villanni a szemében, felhúzom, és a háló felé kezdem terelgetni. Motyog valami ellenkezésfélét az orra alatt, de hevesen zakatoló szíve, meg rögtön megkeményedő férfiassága miatt eszem ágában sincs abbahagyni a testén való matatást. Addig mélyítem a csókot, amíg fel nem nyög, amit zöld jelzésnek veszek, és egy mozdulattal lehúzom róla a nadrágját. Mialatt számmal bebarangolom a mellkasa teljes felületét, a kezem megtalálja a tökéletes ritmust, amivel hamar a csúcs közelébe sodrom őt.

– Mina holnap este úgyis Kyungsoo-éknál lesz – leheli egy reszketeg sóhaj kíséretében. Nem dől kényelmesen a párnára, feszülten figyeli az ajtót az alkarjára támaszkodva, mert nem akarja, hogy a gyerek véletlenül rajta kapjon minket ilyen helyzetben. Ráterítem a takarót, hátha attól nagyobb biztonságban fogja érezni magát, és a combjához préselem az ágyékomat, hogy a csípőm mozgatásával magamnak is örömet okozzak. Lehet, hogy túl merész vagyok, de Mina udvarias kislány, és tiszteletben tartja, hogy szeretjük egymást, ezért mindig kopogni szokott, mielőtt belép a szobába. Néha úgy érzem, egy gyermek bőrbe bújt felnőtt él velünk, mert olyan szuper intelligensen gondolkodik, hogy azt sok idősebb ember megirigyelhetné.

– Az még rettenetesen messze van! – Hiába feszülnek meg az izmai, folytatom az édes kínzást, amit szándékomban áll fokozni. Elveszem a kezem az öléről, de nem azért, hogy felfüggesszem a tevékenységet, csak a számmal szeretném folytatni. Jongin tekintete már attól tűzbe borul, hogy fölé hajolok, de mielőtt elérhetném a célom, meghalljuk Mina hangját.

– Bappa! Kiejtettem a kádból Arielle-t, és nem érem el! Nem tudok nélküle fürödni – nyafogja, ami egy-kettőre megtöri a varázst. Fogamat összeszorítva szívom be a levegőt, és elszakadok Jongintól, ami túlságosan nehezemre esik. A hajamba túrva állok fel, és néhány mély lélegzettel próbálom elérni, hogy a testem lecsillapodjon, mire bemegyek a fürdőbe. Nagyon-nagyon szeretlek, Mina, de miért időzítesz ilyen borzalmasan rosszul? Kedvem lenne darabokra törni azt a nyavalyás hableányt, mert akkor legközelebb nem okozna problémát azzal, hogy kiesik a kádból. Eszembe jut, hogy kiskoromban hányszor szakíthattam félbe a szüleimet, ráadásul én minden indok nélkül zaklattam őket a hülyeségeimmel. Nem panaszkodhatok, mert sokan vannak körülöttünk, akik szívesen vigyáznak Minára, és általában sikerül is féken tartani a hormonjaimat, de a mai este ezek szerint kivételt képez. – Csak vicceltem! Természetesen ki fogom bírni egy buta figura nélkül, úgyhogy nyugodtan csókolózzatok tovább! – kiáltja Mina, és jót kacag saját gonoszságán.

– Miért pont az ördög leszármazottját kellett örökbe fogadnunk? – vetődöm az ágyra fejemet a párnába verve. Nem tört ránk, mégis sikerült elérnie, hogy elmenjen a kedvem a folytatástól. Legközelebb nem fogok bedőlni neki! Bár úgysem tudnám figyelmen kívül hagyni, ha hívna, mert ha valóban lenne valami gond, nem bocsátanám meg magamnak, hogy nem siettem a segítségére. Az ilyen kis incidensek egyébként is megszínesítik a mindennapokat, és minél tovább halasztjuk a szexet, annál jobban fogjuk kívánni egymást. És majd amikor végre eljön az a pillanat, amikor együtt lehetünk, akkor… Ah, csak minél hamarabb jöjjön el!

– Szerintem kísértetiesen hasonlít valakire. Le se tagadhatnád, hogy a lányod! – Jongin vigyorogva fölém mászik, hogy megajándékozzon néhány eszméletlen csókkal, de annál tovább nem megyünk, mert a kicsi most már tényleg bármelyik pillanatban megjelenhet. Amikor meghalljuk Mina papucsának csattogását, nyöszörögve elhúzódom tőle, de csak a csókolózást hagyjuk abba, az öleléséből nem mászok ki. Legszívesebben kettészakadnék, mert olyan jó a szerelmemmel lenni, ugyanakkor Mina nélkül sem tudnék többé létezni.

– Kicsikém, neked csokis a füled! – méltatlankodik Jongin, amikor Mina közénk fészkelődik.

– De hát én alaposan megmostam! – kapja rám riadtan a lányunk a tekintetét.

– Most lebuktatok! Már megint sütit ettetek! – Jonginnak az a mániája, hogy nem szabad sok cukrosat adnunk a gyereknek, mert ha elhízik, az rossz irányba fordíthatja a szívritmuszavarát. Lehet, hogy felelőtlenség részemről, de azért nem napi szinten tömöm őt, és azt soha nem hagyom, hogy túlzásba essen, és egyszerre sokat faljon fel belőle. Azt hiszem, ma este elmarad a játék, mert az orvos apuka kiselőadást készül tartani. Homlokát ráncolva csóválja a fejét, ami nem jelent jót, ezért megfogom Mina kezét, hogy ezzel biztosítsam arról, hogy én mellette állok. – Szégyelljétek magatokat, amiért nekem nem hagytatok.

– De hagytunk! – kiált fel megkönnyebbülten Mina, és kiszökell a konyhába, hogy hozzon neki egy párat. Attól félek, Jongin velem nem lesz olyan elnéző, de amikor újfent kettesben maradunk, az ajkai követelőzőn az enyéimre forrnak, hogy minden adandó pillanatot ki tudjunk használni. Szerintem nem is igazán akar sütit enni, csak azért adta elő a sértődöttet. hogy letámadhasson, amíg Mina nincs a szobában. Olyan boldog vagyok, amiért ennyire odavan értem, és ez az érzés teljes mértékben kölcsönös. Azt mondják, idővel a szerelem elmúlik, és szeretetté alakul át, de én biztos vagyok abban, hogy negyven év múlva ugyanezzel a rajongással fog rám nézni, és hogy én ugyanezzel a csodálattal fogok tekinteni rá.

– Megeteted apát? – fordul Mina felé nagyra tátva a száját, pedig csak azért vannak lefoglalva a kezei, mert az egyikkel átölel, a másikkal meg simogat. Imádom nézni őket ilyenkor, és imádom az érzést, ahogy Jongin a bőrömet cirógatja, Mina pedig hébe-hóba ad egy nyálas puszit az arcomra. Vannak nehéz napok, amikor Jongin nagyon későn ér haza, vagy olyan hosszú műszakokat vállal, hogy azok átnyúlnak másnapra, de ettől függetlenül sosem tűnik fáradtnak, ha Mina neveléséről vagy az én szeretgetésemről van szó. Szerintem már a rosszul sikerült műtétjét is elfelejtette, mert szemmel láthatóan vidáman rakosgatja a betűket egymás mellé, miután Mina előveszi a Scrabble-t. Az este sosem telhet el játék nélkül, és Minának annyi féle van, hogy nem győz válogatni, mikor melyikben verjen meg minket.

– Kisasszony, mi az a csúnya szó ott? Gyorsan vedd le! – dorgálom meg a gyereket, megelőzve Jongint, hogy lássa, én is elő tudom venni az atyai szigort. Honnan ismerheti Mina a „seggfej” szót? Lehet, hogy néha túl sok édességet adok neki, és megengedem, hogy olyan szinten kifröcskölje a vizet a kádból, hogy ússzon a fürdőszoba, de csúnyán nem szoktam előtte beszélni. Előfordult, hogy majdnem kicsúszott egy káromkodás a számon, de inkább pofán csaptam magam, hogy bennem rekedjen a kifejezés, még ha ezzel hülyét is csináltam magamból a lányom előtt. Azt hazudtam neki, hogy egy legyet akartam leütni, de a nézéséből leszűrtem, hogy átlát a szitán, és simán bolondnak titulál.

– De sok pontot ér! Különben is, Sehun oppa azt mondta, hogy seggfejek vagytok, amiért nem hívtátok meg a múlt heti összejövetelre. – Gondolhattam volna, hogy Sehun keze van a dologban! Egy legyintéssel lesöpröm a betűket a tábláról, és elmagyarázom Minának, hogy azokat a szavakat, amik elhagyják Sehun száját, nem szabad használnia, különben elviszi őt a krampusz. A gyerek persze jót nevet rajtam, felvilágosítva arról, hogy mivel a Mikulás létezésében sem hisz, a krampusszal feleslegesen rémisztgetem. Jongin átveszi tőlem a szót, miközben én írok egy „köszönő” üzenetet Sehunnak, aki azt válaszolja, hogy nem fog csúnya szavakat tanítani a gyereknek, ha többet nem hagyjuk ki a buliból. Pedig nem direkt lettek diszkriminálva az otthonunkból, de mivel Sehun ragaszkodott ahhoz, hogy új kiskutyájuk nélkül nem jön el, közöltem vele, hogy akkor ne is jöjjön, mert én féltem a macskáimat.

Jongin és Mina szokás szerint elalszanak játék közben, úgyhogy rám hárul az elpakolás feladata. Még egyszer körbejárom a lakást, hogy leellenőrizzem, épségben van-e még a fürdő, meg a cicusoktól is elköszönök, aztán befekszem melléjük az ágyba. Mint mindig, legalább fél órámba telik, mire elalszom, de nem bánom, mert addig is gyönyörködhetek életem szerelmeiben. Minának van saját szobája, de gyakran bújik közénk az alvás kezdetekor, aztán valamikor az éjszaka közepén kioson mellőlünk, mert nem bírja a folyamatos forgolódásomat. Jongint annyira lefárasztják a nap eseményei, hogy szerencsére úgy kidől estére, mintha fejbe vágták volna, úgyhogy mostanában nem zavarja az éjszakai mocorgásom. Végigsimítok Mina haján, és megpuszilom az apja vállát, aki még egyszer kinyitja a szemét, hogy egy utolsó pillantást vessen rám, mielőtt elalszik. Nem kell kimondania, hogy szeret, nem kell ígéretet tennie arra, hogy örökké együtt maradunk, mert a szeme tükrében látom a jövőnket, ami a boldogságon és a szereteten kívül semmi mást nem tartalmaz.

Több mint fél éve alkotunk Minával egy családot. Emlékszem, milyen izgatottan rendezgettem be a szobáját, amit kitörő örömmel fogadott, amikor meglátta az első napon. Arra számítottam, hogy sírni fog, amikor eljön az árvaházból, hiszen mégiscsak ott élt születésétől fogva, de egyetlen kósza könnycsepp sem jelent meg a szemében. Már abban az időszakban elkezdte Jongint Jappának, engem pedig Bappának szólítani – a nevünk kezdőbetűinek segítségével különböztetve meg minket – amikor kivihettük két napra egy héten az otthonból. Mina Jongin nevére lett íratva, és a papírforma szerint egyedül neveli őt a sikeres orvos apukája, de a való életben nem titkolózunk senki előtt. Az intézet igazgatója is tisztában volt a tényekkel, mivel mindig ketten mentünk látogatóba, le se tudtuk volna tagadni, hogy egy pár vagyunk. De ő nagyon pozitívan állt a helyzethez, ahogy később Mina osztályfőnöke is. Nem akartuk, hogy a gyereknek meséket kelljen kitalálnia a nem létező anyjáról, ezért nyiltan a tanárnő elé álltunk, aki szemrebbenés nélkül azt mondta, hogy nem lesz semmi gond. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez a harmadik iskola volt, mert az előző kettőben nem voltak ilyen toleránsak, de inkább legyen egy kicsit messzebb a hely, csak viszonyuljanak jól az életmódunkhoz.

A gyerekek sem okoztak problémát, ugyanis érdeklődve tekintettek arra a tényre, mi szerint Minának két apukája van. Nem hallottak még ilyenről, ezért nem utálkoztak, csupán kíváncsi kérdésekkel fordultak a lányunkhoz, aki készségesen megválaszolta mindet. Sőt, az egyik kislány, aki nem ápolt éppen jó kapcsolatot az anyjával, megjegyezte, hogy bárcsak neki is két apukája lehetne. A szülőkkel már nem ment ilyen zökkenőmentesen a dolog. Csekély részük szó nélkül elfogadott minket, többségük közömbösen elzárkózott a véleménynyilvánítás lehetőségétől, néhányan pedig gyűlölködő pillantásokat vetettek rám, amikor megláttak a nap elején vagy végén. Ez nem zavart, azt viszont már nem tűrhettem, hogy Minát emiatt nem hívták meg az egyik kölyök szülinapi zsúrjára. Ő volt az egyetlen gyerek az osztályból, aki nem kapott meghívót, amit képtelen voltam ölbe tett kézzel nézni. Kinyomoztam, hogy hol laknak, és bohóc gúnyát öltve megjelentem náluk Minával az oldalamon, akit segédemként mutattam be. A parti nagyon jól sikerült, és még azokat az anyukákat is levettem a lábáról, akik addig kellő távolságból méregettek. Egyedül a házigazda és a férje néztek rám továbbra is ferde szemmel, pedig a fiuk rendkívül jól szórakozott a műsoromon, amit mellesleg teljesen ingyen adtam.

Az első szülői értekezletre Jongin is elkísért. Vele akkor találkoztak először, mert a munkája miatt nem tudott a lányunkért elmenni az iskolába, és reggel sem ért rá, hogy bevigye. Ez egy új helyzet volt, mert azzal, hogy együtt láttak minket, valóságosabbnak érezhették azt, amiről addig csak hallottak. Nem csináltunk semmi feltűnőt, nem fogtam meg a kezét, hogy provokáljam a szülőket, de azt hiszem, az mindent elárult, ahogy egymásra néztünk. A nők többsége hirtelen nem idegenkedve, hanem irigykedve kezdett mustrálni minket, mert ráébredtek, hogy a férjük sosem nézett ilyen gyengéden rájuk. Az a néhány apuka, aki úgy szerette a feleségét, mint ahogy mi egymást, elismerően biccentett felénk, és nekünk ennyi elég volt. Nem vágytunk arra, hogy országos cimborákat szerezzünk, csak azt szerettük volna, hogy fogadjanak el minket, és ez meg is történt egy esetet leszámítva. Az a bizonyos pár továbbra is megvetéssel bámult minket, ami engem frusztrált, de Jongin nyugalomra intett. Amíg a szülők hallgatták az osztályfőnök szövegelését, a gyerekek az udvaron játszottak a nevelő tanárok vigyázó szeme előtt. Az egyik kisfiú mégis leesett a hintáról, nevezetesen az, akinek a szülei utáltak minket. Jongin rögtön orvos üzemmódba kapcsolt, és a gyerekhez sietett, aki a nagy riadalom ellenére nem sérült meg túlságosan. Miután ellátta a fiút, a szülők másképp kezdtek tekinteni rá, és az is az eszükbe jutott, hogy az én jóvoltamból milyen jót szórakozott a csemetéjük a szülinapján. Bocsánatot kértek tőlünk, és többet nem súgtak össze a hátam mögött becsmérlő pillantások közepette, amikor találkoztunk. Valami azt súgta, hogy Minának köze van a történtekhez, hogy ő okozta a balesetet, mert azt remélte, hogy az apja segítség nyújtása meg fogja változtatni a szülők véleményét rólunk. Beszéltem vele, és a lelkére kötöttem, hogy nem csinálhat még egyszer ilyet, de nem tudom, mennyire fogja betartani az ígéretét. Őt csak a jó szándék vezérli, amikor ilyeneket csinál, de muszáj gátat szabni neki, ha nem akarjuk, hogy tizen év múlva a börtönben kössön ki. Remélem, hogy ez a viselkedés csak annak köszönhető, hogy nem kapott megfelelő nevelést, és hogy kis idő múlva nem fog eszébe jutni, hogy ilyet tegyen.

Jongin azt mondta, hogy sosem lesz főorvos, mint az apja, mert akkor még kevesebb szabadideje lenne. Nem befolyásoltam abban, hogy erre a döntésre jusson, de örülök annak, hogy ezen a véleményen van. Imádom, amikor hárman elmegyünk a vidámparkba, az állatkertbe, a tengerhez, a játszótérre, mert olyankor mindig azon vagyok, hogy Mina érezze jól magát, Jongin pedig éljen át olyan dolgokat, amik kimaradtak a gyerekkorából. Egyedül nem ugrándozna úgy a játékszerek között, mint egy lelkes kismajom, de Minával bátran kipróbál mindent, amivel szembe találkoznak. Az is gyakori jelenség, hogy elmegyünk a Han folyóhoz, és amíg Mina kavicsokat hajigál a vízbe, mi kézen fogva sétálgatunk lopott csókokat váltva, fél szemünket a gyereken tartva. A felháborodott pillantásokat sosem tudjuk elkerülni, de a kedves mosolyok kompenzálják azokat, mert bizony akadnak olyan emberek, akik teljesen hétköznapi dolognak tartják azt, hogy két férfi szereti egymást.

Mellesleg Mina nemcsak a mi életünket aranyozza be. Nagyon szereti Hyerint meg a keresztfiamat, és gyakran segít Kyungsoo-nak a lakás körüli teendőkben, amikor náluk van.

Ha Minseok hyung és Mina együtt vannak, már-már bántóan cukik tudnak lenni. Egyszer hyung elvitte a lányunkat hamburgerezni, és későn vette észre, hogy teljesen üres a pénztárcája. Mivel nem akarta, hogy éhen maradjon a gyerek, összefogott vele, és egy komplett cukiskodó show-t nyomtak le a kiszolgáló csajnak, aki olyan szinten elolvadt tőlük, hogy elfelejtette, hogy fizetniük se ártana.

Mina tisztában van azzal, hogy Jongdae-t és engem különleges kötelék fűz össze. Kezdetben nem nézte jó szemmel túlságosan bizalmas kapcsolatunkat, és dacosan megtartotta a két méter távolságot, ha Jongdae hozzánk jött látogatóba. Sőt, folyamatosan elrángatott a közeléből, ezzel megakadályozva, hogy akár két szót tudjak váltani vele. Hiába próbáltam elmagyarázni neki a dolgokat, nem hitte el, hogy Jongdae nem jelent fenyegetést a családunkra nézve, de amikor Jongin megerősítette az ígéretemet, elkezdett nyitni Jongdae felé. Ma már úgy lóg rajta, mint az összes többi oppáján, és imád vele együtt énekelni, bár úgy tűnik, egy hatalmas kritikus veszett el kicsiny testében, mert kertelés nélkül közli, ha nem tetszik neki, amit hall. Ezenkívül mivel Jongdae és Yixing nem akarnak gyereket, Jongdae át szokta vinni Minát az anyukájához néha, amolyan unoka pótlóként, aki ennek hatására egyre jobban kezd megbékélni a fiával való kapcsolatommal.

Yixing és Luhan hyung olykor felváltva, máskor együtt kínai szavakat tanítanak Minának, aki azzal szokott szívatni minket, hogy amikor fel akar bosszantani, kínaiul hablatyol valamit, hogy se Jongin, se én ne értsem meg. Ugyanakkor örülünk annak, hogy ilyen fogékony, mert az osztályában ő az egyetlen, aki kínai mondókákat szaval, sőt, amit megtanul Luhanéktól, tovább adja a társainak, amiért dicséretben részesítette az osztályfőnöke.

De a legviccesebb sztori természetesen Sehunhoz köthető. Drága barátunk elhatározta, hogy szerez magának egy normális állást, pedig Chanyeol nem keres rosszul, szóval simán megélhetnének az ő fizetéséből. De Sehun egy idő után rájött, hogy elég unalmas otthon dögleni, amíg minden ismerőse dolgozik, és a fotózásokra is csak néha került sor, ezért az nem kötötte le kellőképpen. Meg hát cikinek tartotta Chanyeol előtt, hogy a naplopáson kívül nemigen ért máshoz, ezért felkerekedett, hogy szerencsét próbáljon. Sok helyről elutasították, ezért a fejébe vette, hogy magával viszi Minát, abban a reményben, hogy a cukiságával majd úgy összezavarja a cég elnökét, mint ahogy hyunggal a kiszolgáló csajt, és annak eredményeként felveszi őt dolgozni. Beállított a vállalathoz, és előadta, hogy ő milyen klassz nagybácsi, és hogy rengeteget vigyáz az unokahúgára, amíg a szülei nem érnek rá, amivel úgy tűnt, jó pontokat szerzett az asszonynál. Bizakodva jött ki az irodából, úgy érezte, ezúttal végre révbe ért, aztán fennhangon megszólalt a lányom: „Sehun oppa, ez a hely borzalmasan ronda, és nem értem, miért akarsz annak a dagi, pattanásos néninek dolgozni. Szerintem ennél még az is jobb lenne, ha folytatnád az egész napos ágyban való lustálkodást Chanyeol oppa csókjairól álmodozva.” Sehun nagyon remélte, hogy a hölgy nem hallotta meg a gyerek szavait, de mivel semmit sem jeleztek vissza neki, a reményei hiábavalóak voltak. Legalább nem használta többet csalinak Minát. Megsajnáltam őt, és beszéltem az apósommal az érdekében, aki felvette portásnak a kórházba. Sehun utálja ezt az állást, de úgy döntött, amíg nem talál jobbat, kibírja. Naponta többször zaklat engem telefonon, hogy menjek már le hozzá, és szórakoztassam, sőt, egyszer rávett, hogy cseréljek vele helyet. Tényleg borzasztó unalmas volt egész nap ott dekkolni, de mivel nem nyerte el a gyerkőcök tetszését, mint bohóc, kénytelen az alantas portáskodást végezni. Másnap a gyerekek könyörögve kértek arra, hogy még egyszer rájuk ne szabadítsam Sehun bohócot, mert egész éjjel rémálmok gyötörték őket a látogatása után.

Chanyeol pedig nagyon szereti a kicsit. Szerintem ő akarna gyereket, de ezt le kell bokszolnia a pasijával. Amikor alkalom adtán én sem tudok elmenni Mináért az iskolába, ő hozza el, és egyszer a kislány azzal a felkiáltással rohant a karjaiba, hogy „Itt van a harmadik apukám!” A tanárok gyanakodva méregették Chanyeolt az egyre bonyolultabb családi viszonyokat latolgatva, aki megnyugtatásképpen közölte, hogy ne aggódjanak, nem szoktuk hármasban nyomni. Ez a megjegyzés minden bizonnyal még jobban kiverte a biztosítékot náluk, mint Mina szavai, de nem firtatták tovább a dolgot, inkább örültek, hogy minél előbb megszabadulhatnak ettől a fura familiától. Amúgy Chanyeol nemcsak a lányomat szereti, hanem engem is. Annak dacára, hogy kezdetben egy idegesítő alaknak gondoltam, idővel nagyon megkedveltem, vagyis mondhatom azt, hogy megszerettem. Az utóbbi időben végre a haját is valami értelmes színűre festette, így manapság nem kell megkérnem arra, hogy vegyen fel kapucnit, amikor szemtől szembe beszélgetünk. Tulajdonképpen mindannyian olyanok vagyunk, mint egy nagy család, akik bármiben és bármikor számíthatnak egymásra, aminél nagyobb kincset nem is kívánhatnék.

***

Amikor másnap reggel beérek a kórházba, miután elvittem Minát a suliba, meglepetésemre Jongin berángat az irodájába. Kulcsra zárja az ajtót, amit nem tudok mire vélni, és olyan hévvel indul meg felém, hogy ha egy idegenről lenne szó, megijednék. A szemében újra élednek a tegnap este fellobbanó lángok, éhesen végignyal az alsóajkán, az én nadrágom meg azon nyomban feszülni kezd, pedig még hozzám sem ért.

– Este kettesben leszünk otthon – suttogom nagyot nyelve.

– Nem tudok addig várni. Van fél órám, úgyhogy vetkőzz! – Annak ellenére, hogy remeg a kezem, gyors mozdulatokkal válok meg a ruhámtól. Jongin ugyanígy tesz, szinte versenyzünk, hogy melyikünk alsónadrágja fog először a ruhakupac tetején landolni. Amikor anyaszült meztelenül állunk egymás előtt, Jongin egy pillanatig csak néz engem, mintha azon tépelődne, tényleg rám vesse-e magát a munkahelyünkön. A vágy hamar győzedelmeskedik a józanész felett, így a következő másodpercben magához húz, hogy durván a számba mélyessze fogait. Már attól el tudnék menni, amikor a fenekembe markol, és minden erőmmel azon kell lennem, hogy a lábaim fel ne mondják a szolgálatot. Ezt megelőzvén letérdelek, hogy folytassam a sormintát, amivel a bal belső combját kezdtem kidekorálni. A jobb már tele van foltokkal, de ezen lehet még dolgozni. Másokkal ellentétben én nem a nyakán szoktam szívás nyomokat hagyni, mert az elég szarul festene rajta tekintve a pozícióját, emellett ez a terület százszor izgalmasabb. Mivel nincs túl sok időnk, nem hagyja, hogy befejezzem a remekművet, inkább a férfiasságához vezeti a fejem a hajamnál fogva. Elsőre elnyelem egész hosszát, de néhány szívás után ismét a hajamba markol, hogy kihúzódhasson a számból. Valószínűleg síkosító híján csak azt akarta, hogy nyálazzam be a farkát, de mielőtt belém hatolhatna, szintén bő nyállal ellátott ujjaival kezd tágítani. Mindkét kezemmel az asztalára támaszkodom, és hagyom, hogy kapkodó mozdulatokkal tegye a dolgát. Amikor bennem van, mindketten egyszerre nyögünk fel, és mielőtt beljebb nyomulhatna, megáll, hogy szokjuk a helyzetet, amiben egy ideje nem volt részünk. Előbb unom meg a várakozást nála, ezért hátratolom a hátsóm, hogy végre teljes egészében kitölthessen. A hátamhoz simul, és a hajamba temeti az arcát, így valamilyen szinten tompítani tudja a száját elhagyó nyögéseket, de mi lesz velem? Mondjuk, mióta Mina nálunk van, megedződtem, mert néha nem tudunk ellenállni a szerelem hevének, miután az éjszaka közepén visszamászik a saját ágyába. Még jó, hogy nem szemtől szemben vagyunk egymással, mert cikinek érzem az arcomat borító mázt. Jongin hirtelen kihúzódik belőlem, amit kétségbeesetten észlelek, hiszen most kezdett igazán jó lenni. Arra eszmélek, hogy felpakol az asztalra, aminek következtében leesik az összes szépen sorba rendezett papír, ami rajta volt. Nem igazán hatja meg ez a kis incidens, inkább végigcsókolja a hasamat, és mielőtt folytatná azt, amit előbb félbehagyott, a szájába veszi fájón lüktető tagomat, hogy megajándékozza egy gyors, de annál hatékonyabb nyelvjátékkal. Belekapaszkodik a csípőmbe, és egy lökéssel újra ott van, ahol most a legnagyobb szükségem van rá. Lábamat a dereka köré kulcsolva elérem, hogy még közelebb préselődjön hozzám, majd beleveszek abba az őrületes tempóba, amit diktál. Milyen menő festmények borítják a plafont, ezt eddig észre se vettem! Vajon milyen célból választották azt a helyet a képeknek a fal helyett? Tudták, hogy egyszer valaki alattuk fog vonaglani, és a színek kavalkádját hívja segítségül annak érdekében, hogy ne üsse ki teljesen magát? Azt meg nem mondom, hogy mit ábrázolnak a képek, mert összemosódnak a szemem előtt, és minden egyes lökésnél egyre kevésbé látom őket. Basszus, ez annyira morbid! A 302-es kórteremben lehet, hogy éppen most hal meg valaki, a műtőkben gőzerővel harcolnak a betegek életéért, és még hosszasan lehetne sorolni azokat az indokokat, amiért nagyon csúnya dolog egy kórházban szexelni. De semmi pénzért nem hagynám abba! Főleg azért, mert szerintem ilyen vad és nyers dugásban még soha nem volt részem. Jongin erejének köszönhetően az asztal először kábé fél métert csúszik hátra, majd addig folytatja az araszolást, amíg a falnál nem köt ki. Pedig az az asztal nemrég még az iroda kellős közepén állt! Jongin megfogja a lábaimat, és a vállára helyezi őket. Azt hiszi, hogy valami jógaoktató vagyok, esetleg balerina, akik olyan hajlékonyak, hogy a saját nyakukba is fel tudják tenni a lábukat? Mégsem bizonyulok annyira rugalmatlannak, ráadásul ebben a pózban még mélyebbre tud süllyedni bennem, ha ez egyáltalán lehetséges, miközben olyan pontokat ostromol bennem, hogy másodpercek kérdése és fel fogok nyüszíteni. Pedig olyan szépen haladtam a csend edzésemmel, erre el akarja rontani! Amikor ujjai a farkamra fonódnak, olyan vergődésbe kezdek, hogy félő, le fogok esni arról a nyavalyás asztalról. Jongin leveszi a lábaim a nyakából, hogy rám tudjon hajolni, mert az érzetek fokozása érdekében meg akar csókolni. Fel kell emelnem a fejem, hogy elérje a számat, ami eléggé nehezemre esik, de amikor a nyelve megtalálja az enyémet, az összes kellemetlenség megsemmisül. Már azzal sem törődöm, hogy bohócnak vagyok kifestve, mert tudom, hogy bármilyen formában szeret, és ha úgy vesszük, először a bohócba lett szerelmes. Nem tudta, mi lapul a több réteg máz meg az ócska cuccok alatt, mégis belém szeretett, szóval teljesen felesleges aggódnom. A csókja puhatolózó, a mozdulatai lelassulnak, és egyszeriben a heves szex gyengéd szeretkezésbe fordul át. Fogalmam sincs, hogy melyik az izgatóbb, de azt hiszem, nekem ez sok volt mára, úgyhogy az izmaim megfeszülve várják a végjátékot. Ezúttal én gyorsítok a tempón, amennyire az erőmből futja, mert azt akarom, hogy egyszerre élvezzünk el, ami pár másodperc eltéréssel sikerül is. Erősen zihálok, és egész testemet ellepi a libabőr, amikor megérzem Jongin száját a nyakamra vándorolni. Legszívesebben egész nap így maradnék összegabalyodva vele, ezen az átkozottul kényelmetlen asztalon.

– Basszus, nincs zsepink! Nincs semmink, amivel eltűntethetnénk magunkról a dzsuvát! – pánikolok be, amikor Jongin mocorogni kezd. Leszédelgek az asztalról, és jobb híján kihúzom az egyik zoknimat az egymásra halmozott holmik közül, hogy azzal tisztogassam le magunkat. Rengeteg zoknim van, úgyhogy nem fogok bánkódni amiatt, amiért ez használhatatlan lett. Miután kidobom a kukába, magamra kapkodom a ruháimat, és megkérem Jongint, hogy ne aggódjon a papírok miatt, majd én elrendezem őket. Van még néhány perce az indulásig, ezért a karjaiba zár, hogy minden szabad idejét rám fordítsa, de amikor megszólal a csipogója, a vártnál előbb kell szétválnunk.

– Atya ég, Baekhyun, mi a fenét csináltatok itt? – hüledezik Yixing az irodába lépve. Muszáj volt idehívnom, hogy segítsen, mert őszintén szólva lövésem sincs arról, miként kéne rendszerezni ezeket a hülye iratokat. – Azt ne mondd, hogy ti ketten… Anyám! Ezeket gyorsan megcsinálom, aztán felhívom Jongdae-t, mert szörnyen felizgattál!

– Ez elég félreérthetően hangzik – bokszolok a vállába nevetve. Magyarázni kezdek neki, de azt állítja, csak hátráltatom a munkában a pofázással, úgyhogy az utamra bocsát. A folyosón Dr. Kimbe ütközök, aki egy ábrándos mosollyal az arcán somfordál ki az ügyeleti szobából. Pont ott lenne dolgom, úgyhogy egy köszönés után már nyomnám le a kilincset, amikor elkapja a karom, és gyors léptekkel maga után vonszol, hogy minél távolabb kerüljek onnan.

– Nem mehetsz be, mert Lee nővérke éppen most veszi vissza a ruháit…

– Tessék? Arra célzol, hogy végre-valahára beadta neked a derekát? De nem lett volna jobb egy vacsorával indítani például?

– Egy ideje randizgatunk, csak nem mertem elárulni addig, amíg komolyabbra nem fordulnak a dolgok. Úgy látom, te meg a fiam se tétlenkedtek! – nevet fel az arcomba csípve, mialatt tetőtől talpig végigmér. Szóval az após doki is megtalálta az igazit! Éppen itt volt már az ideje, mivel hónapokig csak kerülgették a másikat szűzies pillantásokat váltva, mint két tizenhárom éves. Már akkor tudtam, hogy bejönnek egymásnak, és le se tudná tagadni az érzéseit az „öreg”, mert úgy kivirult, mintha éveket fiatalodott volna. Muszáj visszalopóznom az ügyeleti szoba területére, és meglesnem, hogy a hölgyemény arca ugyanekkora boldogságot tükröz-e. Amikor talán még nagyobb örömet fedezek fel rajta, megnyugszom, és egy szó nélkül továbbállok, mert nem akarok ráijeszteni a faggatózásommal.

Ez a nap tele van jó hírekkel. Amikor megtudom, hogy Sera teljesen meggyógyult, Jonginhoz indulok, hogy neki is elmeséljem. Sera kicsit szomorkodott, amiért többet nem kell a kórházba jönnie, mert azt gondolta, így nem találkozhat velünk, de megígértem neki, hogy meg fogjuk látogatni mi ketten Minával együtt, és ő meg a testvére is bármikor szívesen látott vendégek a házunkban. Tudom, hol találom Jongint, mert meglestem a csipogója kijelzőjét, úgyhogy magabiztosan lépek be a 484-es kórterembe, ahol sokkoló látvány fogad.

Az ágyon egy fiú fekszik, akinek nagy fájdalmai lehetnek, de nem rajta akad meg először a szemem. Az ágya mellett egy másik srác áll, aki fegyvert szegez az én dokimra! Ijedtemben a szám elé kapom a kezem, és a helyett, hogy odarohannék Jonginhoz, hogy közé meg a pisztoly csöve közé vessem magam, megfordulok, hogy segítségért szaladjak.

– Ott maradsz, ahol vagy, különben nagyon megbánod! – rivall rám a fegyveres fickó. Fasza, már megint túl lassú voltam! Odaosonok Jongin mellé, aki mérgesen néz rám, és megfogom a kezét, hogy legalább támogathassuk egymást ebben a szar helyzetben. Amíg a csávó az ágyon fekvő betegnek magyaráz valamit, kérdőn meredek Jonginra, hogy megtudjam, mi folyik itt.

– Jung Daehyunt többszörös bordatöréssel szállították be. Korábban már megvizsgáltam, de megnyomta a vészjelzőt, ezért gondoltam, szüksége lehet valamire. Kiderült, hogy bejött hozzá a volt pasija, vagy még mindig együtt vannak, mit tudom én, és zaklatja őt. Ki akartam tenni a szűrét, de fegyvert fogott rám, és közölte, hogy mostantól én vagyok a túsza, és csak akkor enged el, hogy ha Daehyun kibékül vele – vázolja fel az eseményeket tömören.

– Na idefigyeljen! Nekünk van egy lányunk, érti? Most fogadtuk örökbe, de még csak hat éves, úgyhogy fel kell nevelnünk. Nem vagyok hajlandó meghalni egy őrült keze által ilyen fiatalon! – Jongin falfehér lesz, amikor ellépek mellőle, hogy egyenesen a fegyveres gyerek szemébe meredjek. A kezem után nyúl, hogy visszahúzzon maga mellé, de ezúttal nem mutatkozhatom félős nyuszinak. Oké, belül kurvára rettegek, de ha ezt kiszagolja ez a zavarodott elme, akkor nekünk végünk. Meg fogom védeni a családomat, és nem úgy, hogy feláldozom magam, hogy Jongin magára maradjon a gyerekkel.

– Jongin, lenne egy kérdésem… – Amint Yixing a terembe lép, a pisztoly csöve hirtelen rá szegeződik. A mocskos kurva életbe! Zhang sem halhat meg! Az őrült ordibálni kezd, és addig taszigálja Yixinget, amíg velünk egy sorba nem kerül.

– Őt nem ölheti meg! Boldog párkapcsolatban él, és a barátja nem élné túl a halálát – csattanok fel újra kiállva a sorból, ezzel valószínűleg egyre nagyobb gödröt ásva a síromnak. A fickó meglendíti a pisztolyt, ami nagy erővel a fejemnek csapódik. Megtántorodom, és hiába kapnak el a fiúk, muszáj leülnöm a földre, mert az a vadállat akkorát ütött, hogy a halántékomon keletkezett seb vérezni kezd. Jongin szemében könnyek gyűlnek, melyek látványa sokkal jobban fáj, mint a sérülésem.

– Itt mindenki kibaszottul boldog rajtam kívül! Én miért nem élhetek olyan szerelemmel teli párkapcsolatban, mint ők? Miért nem szeretsz, Dae, miért?

– Könyörgöm, Youngjae, engedd el őket! Ezek az emberek semmiről sem tehetnek… – Na jó. Két megállapításra jutok magamban a fejfájásom ellenére. Az első, hogy bármi is történt az ágyon fekvő fiúval, szereti a másikat, hiába utasítja vissza. A második, hogy ez a Youngjae nem közveszélyes, nem húzná meg a ravaszt, ha valamelyikünk megpróbálna kisétálni innen, csak a viszonzatlan szerelem vette el az eszét átmenetileg.

– Mi lenne, ha azt mondaná neki, hogy szereti, még ha nem is igaz? Akkor elengedne minket… – próbálkozik Yixing, de csak egy zord pillantást kap cserébe a fogva tartónktól.

– Mi van itt? Zártkörű parti, amiből megint kihagytatok engem? – Hát persze, már csak Sehun hiányzott! Nem tudom eldönteni, hogy ha ez egy film lenne, milyen kategóriába kéne besorolni, de talán a tragikomédia kifejezés passzolna a szituhoz. Sehun szemében rémület villan, amikor észreveszi a fegyvert, és rögtön mellém iszkol, mintha én meg tudnám védeni egy őrülttel szemben.

– Neked is van valakid, akivel boldogan éltek együtt? – kérdezi Youngjae feldúltan Sehuntól. A barátom nem érti, miért tette fel ezt a kérdést, de mivel nem tudja sokáig állni a másik gyilkos pillantását, félénken bólint egyet. A francba! Mi van, ha tévedtem? Mi van, ha a szerelem olyan mértékben elvette a srác eszét, hogy azon már nem lehet segíteni? Mi van, ha gyűlöl minket azért, mert mi boldogok vagyunk, és úgy véli, ha szépen sorjában kivégez minket, győzedelmeskedik a szerelmünk felett?

– Én nem vagyok ám annyira szerelmes! Szakítok a pasimmal, és megvigasztallak, hogy elfelejtsd azt a barmot – kezdi Sehun az agymenését. Tudom, hogy esze ágában sincs szakítani Chanyeollal se a szépfiú, se más miatt, csak azt a tervet eszelte ki, hogy a szabadulásunk reményében, úgy tesz, mintha valóban érdeklődne iránta. Youngjae azonban nem egy akárki oldalán akar boldog lenni, ezért dühösen a falba rúg, hogy e képpen fejezze ki nemtetszését. Mi tévő legyek? Kockáztatva próbáljam meg elhagyni a terepet, hogy erősítést hívjak, vagy esetleg előrukkolhatnék a rejtett pszichológiai képességeimmel.

– Elmesélné, hogy mi történt pontosan? Mondja úgy, mintha rajtam kívül senki más nem hallaná, rendben? – lépek oda Daehyun ágya mellé. Kicsit tartok attól, hogy Youngjae a másik oldalról is fejbe ver, mert odamerészkedtem az imádottja ágyának szélére, de egyelőre némán, összepréselt ajkakkal figyeli az eseményeket, a pisztolyt azért rajtam tartva.

– Jae és én három éve járunk. Mesébe illően indult a kapcsolatunk, kezdetben minden olyan volt, mintha a saját magam által írt szerelmi történet válna valóra. Egy állás interjúra igyekeztem éppen, és majdnem lekéstem a buszt, ami az orrom előtt akarta becsapni az ajtót. Jae látta, milyen elszántan loholok a jármű felé, és beállt az ajtóba, ezzel kockáztatva, hogy esetleg odacsukja őt a sofőr. Amikor odaértem közvetlen elé, mélyen a szemébe néztem, és úgy éreztem, megállt az idő. A vezető idegesen ránk kiáltott, mert már tényleg indult volna, mi meg egymás mellé leültünk a leghátsó ülésekre, hogy zavartalan beszélgetésbe kezdjünk. A társalgás olyan jól sikerült, hogy elfelejtettem leszállni az adott helyen, így buktam az állást, ráadásul Youngjae-t kirúgták, mivel nem ment be dolgozni, hogy az egész napját velem töltse. Voltak megtakarításaink, ezért úgy döntöttünk, pár hónapra elhagyjuk az országot, hogy utazgatással édesítsük meg szerelmünk lángolását. Minél több hely tudtára akartuk adni, hogy milyen boldogok vagyunk együtt. Jae a tenyerén hordozott, elkényeztetett, de amint hazaértünk, és visszarázódtunk a normális kerékvágásba, megkezdődtek nála a féltékenységi rohamok. Meggyanúsított az exemmel, ordibált velem, ha egy pasi rám emelte a tekintetét az utcán, de én elviseltem, mert szerettem őt. Tegnap megint kifakadt, mert meglátta, hogy a volt barátom küldött nekem egy képet Twitteren. Épp a motoromon ültem, amikor felhívott, és annyira kikészültem, hogy nem figyeltem oda, aminek az lett a vége, hogy belém jöttek. Megmondtam neki, hogy vége, pedig még most is szeretem őt. De ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezt már nem bírom tovább… – Amikor lopva Youngjae-ra sandítok, látom, hogy sír, és mindennek ellenére sajnálni kezdem. Sosem akarta bántani a barátját, ahogy mást sem, csak annyira bizonytalan magában, hogy azt hiszi, attól fog többet érni, ha keménynek mutatkozik. Azért féltékenykedik folyamatosan, mert nem bízik magában, és attól retteg, hogy Daehyunnak nem elég, amit nyújtani tud neki.

– Igazad van, ennek vége… Hogy süllyedhettem odáig, hogy idegeneket fenyegetek pisztollyal? Ráadásul annyira töketlen vagyok, hogy ez a szar meg sincs töltve… Te sokkal jobbat érdemelsz nálam… Nem kell aggódnod, nem bántalak tovább… – Youngjae elkeseredetten a földre hajítja a pisztolyt, és jókorát rúg bele, hogy elkerüljön az útból. Sehun abban a minutumban az ajtónál terem, amin olyan hirtelen robban ki, hogy hátra se néz többet. Jongin hátulról átölel, ezzel jelezve, hogy mellettem van, és Yixing is a helyén marad, de én megkérem őket, hogy hagyjanak magamra egy darabig. Kicsit meg kell löknöm Jongint, hogy elinduljon, de amikor végre távoznak, rájövök, hogy Youngjae sincs már a kórteremben. Kikocogok a folyosóra, és csak akkor lassítok, amikor kétlépésnyire vagyok mögötte.

– Várjon! Vissza kell mennie! Ha kisétál a kapun, lehet, hogy az utolsó esélyét is elveszti. Szereti magát. Tudom, hogy maga is szereti őt, csak nem tudta megfelelően kimutatni az érzéseit. Képzelje, én elég jó kapcsolatban maradtam az exemmel, a párjaink ezt mégis elfogadják, mert bíznak bennünk. És ha valaki megbámulja Daehyunt, ne féltékenységben törjön ki, hanem mondja azt, hogy bekaphatod, haver, ő az enyém. Hallgasson rám, és ugyanolyan boldog lehet, mint amilyen én vagyok. És azon se rágódjon, hogy a múltban végrehajtott tettei be fogják árnyékolni a jövőt, mert a szerelem bármilyen súlyos tragédiát felül tud írni. Mondjanak fel a munkahelyükön, mint három éve, és irány az utazgatás! De amikor majd hazatérnek, ne kövesse el ugyanazt a hibát, mint akkor… – A fiú szemébe megint könnycseppek tódulnak, de nagyon remélem, hogy sikerült meghatnom rögtönzött szövegemmel. Ugye nem azért sír, mert végigpörgeti a Daehyunnal közös emlékeiket, mielőtt végleg elhagyná? Gyerünk, menj szépen vissza a barátodhoz, kérlek!

– Tudom, ki maga! Yongguk barátunk mesélt egy csoda bohócról, akinek hála ma boldog életet élhet… Köszönöm! – Fel sem eszmélek, amikor Youngjae a nyakamba veti magát. Nem szokásom idegeneket ölelgetni, de érzem, hogy rohadtul szüksége van egy magabiztos és erős megszorongatásra, úgyhogy a csontjait nem kímélve részesítem egyben. Az egész egy pillanat csupán, mert már rohan is vissza a kedveséhez, én pedig utána, mert muszáj látnom, hogy Daehyun megbocsát-e neki, bár majdnem száz százalékig biztos vagyok a happy endben. Megkönnyebbülve nézem végig, ahogy a könnyeiken át egymásra mosolyognak, és Daehyunt csak az akadályozza meg abban, hogy féktelenül csókolja a fiút, hogy időnként a bordáihoz kell kapnia egy-egy heves mozdulat után. Az fix, hogy Youngjae állandó látogatójává fog válni, olyannyira, hogy a lábadozása alatt egy tapodtat se fog mozdulni mellőle. Elképesztő dolog szeretni és szeretettnek lenni, és majdnem ugyanolyan fantasztikus érzés, amikor a te segítségeddel mások megtalálják a boldogságot egymásban. Imádom, ha szerelmes emberek vesznek körül, és nem mellesleg irtó büszke vagyok magamra, amiért egy újabb pozitív kimenetelű ügyet hoztam össze. Egy egyszerű szóval élve zseni vagyok, és úgy tűnik, akár párkapcsolati terapeutának is elmehetnék, pedig papírom sincs róla. Csak nehogy a fejembe szálljon a dicsőség, mert hajlamos vagyok arra, hogy átessek a ló másik oldalára.

– Szent a béke? – érdeklődik Jongin az iménti turbékoló párra célozva, mielőtt ellátná a fejemen keletkezett sebet.

– Ennél szentebb már nem is lehetne. És mindez a csodálatos, lenyűgöző, tehetséges, és nem utolsó sorban őrületesen szexi Byun „Bombázó” Baekhyunnak köszönhető! – közlöm a kezemet széttárva kissé nőies hangon, és riszálva teszem meg a fennmaradó utat Jonginig.

– Jól hallottam? Tényleg megéltem, hogy dicséred magad? Az a Youngjae egy hős! – Nevetve az ölébe húz, hogy egy boldogságát kifejező csókban részesíthessen. Valóban Youngjae ébresztett rá arra, hogy az életem bizonyos területein én sem állok kellően optimistán magamhoz. Alábecsültem a képességeimet, de mostantól új korszak kezdődik. Ha eddig sikereket tudtam elérni, ezután minden utamba álló akadályon átgázolva fogom letarolni a mindenséget, hogy megvalósítsam azt, amit célként kitűzök egy-egy „küldetés” során. Ha Baek bohóc bedobja magát, akkor mindenki felejtse el a „mission impossible” kifejezést! Mit nekem leszakadt végtagok vagy pisztollyal hadonászó, ideiglenesen becsavarodott fickók?

– Mit csinálsz? Nemrég kezdődött a nap, nem mehetünk el – figyelmeztetem, amikor az ajtó felé tessékel, azzal a címszóval, hogy valahova sürgősen el kell mennünk.

– Most ejtettek túszul. Simán meghalhattam volna, ha nem golyó, akkor szívroham által, szóval ki kell pihennem a hirtelen jött stresszt.

Életemben nem jártam még ezen a helyen, úgyhogy meg nem mondom, hogy hol vagyunk. De nagyon szépek a fák, meg a virágok, meg az egész park, ami körülöttünk terül el. A madarak olyan cifrán trilláznak, mintha betanították volna nekik a bonyodalmas dallamot, és a fák ágain mókusok röpködnek egyik csúcsról a másikra madarakat megszégyenítő gyorsasággal. Amikor felfedezek egy lomhán csörgedező kis patakot, megcélzom, hogy a lábamat belemártva hűsítsem le Jongin csókjaitól felhevült testem. De nem sokáig hagyja, hogy lazsáljak, mellém ül, és olyan tekintettel mered a víztükörre, mintha nem merne hozzám szólni. Visszafogott és kissé zárkózott, mint az ismertségünk kezdetén, pedig manapság már nem létezik olyan dolog, amit félve osztana meg velem. Előbb még az ujjai játszadozását éreztem a pólóm alatt, majd a teste egész súlyát felettem, ahogy a frissen nyírt pázsithoz szegezett, végül imádott száját az enyémen, ami nem hagyta, hogy visszafütyüljek a minket figyelő kismadaraknak. Most meg… Lehet, hogy tényleg belezakkant egy kicsit a túszlétbe?

– Ma van az a bizonyos nap… – kezdi olyan halkan, hogy alig bírom kivenni a szavait. Az a nap… Már megint elfelejtettem egy jeles eseményt? Az lehetetlen! Múltkor figyelmen kívül hagytam a saját születésnapomat, amiért neheztelt rám egy darabig, de hát a szeretteim szülinapja sokkal fontosabb számomra, mint a sajátom. Az tuti, hogy kétszer egy évben nem kerülhet ünneplésre ez a méltán neves pillanat, de akkor mi a fene van ma? – A nap, amikor igent kell mondanod… – Hirtelen széles vigyorra húzódik a szája, aminek láttán átverve érzem magam. Az előző hezitálás meg körömrágás csak a színjáték része volt? Feláll, ami engem is arra késztet, hogy elhagyva a kényelmes ülő pózt, talpra tornázzam magam. Elővesz a zsebéből egy pici dobozt, amit tétovázva nyit ki, de engem már nem tud megvezetni. Tutira egy másodperc alatt ki tudta volna kapni a tartalmát, csak direkt húzza az agyamat.

– Ha le merészelsz térdelni előttem, egy nagyon más tevékenységre foglak kényszeríteni, Kim Jongin! – emelem fel védekezőn a kezem, mire jóízűen felkacag.

– Haladjunk lépésről lépésre, aztán majd arra is sor kerül. – Muszáj kiötölnöm valami ütős poént, mert képtelen vagyok szótlanul tűrni, amire készül. Amint megcsillannak a nap sugarai a fénylő karikán, elfog az ájulhatnék, úgyhogy egy pillanatra le kell hunynom a szemem, hogy megőrizzem a lélekjelenlétemet.

– Ugye tudod, hogy az unokatesód egészen Párizsig vitte Luhan hyungot, amikor megkérte a kezét? Legalább egy mókust betaníthattál volna, hogy a szájában hozza elém a gyűrűt… – nyöszörgöm halálra váltan, pedig magasról teszek a helyszínre. Jobb is, hogy ő nem az Eiffel-torony tetejét választotta, mert onnan állítom, hogy zuhanórepülésben szédültem volna a mélybe. Jaj, mit szekálom, amikor ez a hely gyönyörű? Tényleg, hol is vagyunk? Nem ártana megérdeklődnöm… De nem most, majd ha túlestünk a nagy procedúrán. – Szóval… mire kellene igent mondanom? – játszom a hülyét, hogy összekaparjam magam az időnyerés alatt.

– Ígérd meg, hogy életünk végéig szeretni fogsz. Hogy örökre mellettem maradsz, és nem fogsz senkit túszul ejteni egy töltény nélküli fegyverrel féltékenységedben. Hogy viselni fogod ezt a gyűrűt, és nem veszed le az első adandó pillanatban, amikor elfordulok. Hogy élvezni fogod az esküvőnket, és nem hagysz hiába várakozni az oltárnál, amíg nagy pánikodban valahol besehunozva fetrengesz… Hogy…

– Ennyi bőven elég lesz, már amúgy sem emlékszem az elejére! Végül is, ha San Francisco-ban vagy L.A.-ben lesz az az esküvő, akkor egye fene, legyen!

***

– Jézusoooom, Baekhyunt megbélyegezték – óbégat Sehun, amint meglát a kapujukban. Akárhányszor megjelenek náluk, rácsodálkozom a házuk méretére, pedig jártam már itt párszor az elmúlt évben. Konkrétan egy villához hasonlítanám, amit Sehun kiváltképp élvez, hiszen eddig egy lyukban élt. A többiekkel karöltve azzal szoktuk húzni, hogy csak a vagyona miatt van együtt Chanyeollal, de ezt egyikünk sem gondolja komolyan. Állítólag Park nagypapa hagyatéka ez a szerény kis viskó, de én néha arra gondolok, mi van, ha ezek ketten lepaktáltak az alvilággal, és titokban egy maffia vezetői.

– Miért olyan nagy a szád? A te gyűrűsujjad kábé három hónapja foglalt, ráadásul attól sokkal nehezebben tudnál megszabadulni, mint én az enyémtől. Én bármikor levehetem, el is dobhatom akár, de te… – célzok arra a tetovált karikára, amit Chanyeoltól kapott. Nemcsak azzal ajándékozta meg, számos tetkót varrt a testére, többek közt olyan feliratokat, hogy „not for sale”, „don’t touch him”, meg ehhez hasonló ökörségeket. Szerintem valami beteges kielégülést éreznek, amikor Chanyeol tetoválja őt, ezért csinál rá egyre több mintát.

– Egy kesztyűvel például el tudom rejteni ezt a gyűrűt – vágja ki magát Sehun, de ábrándos arca mindent elárul, amikor a kezére pillant. Amikor azonban felkapja a fejét, ördögi fény villan a szemében, és odafordul Kyungsoo-hoz, hogy megzavarja a hülyeségével a főzésben. – Annyira frusztráló, hogy egy teljes éve ugyanazzal a pasival bújok ágyba. Soo, nem gondolod, hogy heteróként leélni egy egész életet rohadt unalmas? Hadd mutassam meg neked az élet naposabbik oldalát. Az asszony nem fogja megtudni, és csak egyszeri alkalomról lenne szó…

– Ha az asszony megtudná, hogy ilyeneket mondasz nekem, nőt csinálna belőled, és mivel ő nem orvos, elég barbár módszerekhez folyamodna. – Sehun kissé csalódottnak látszik, de nem sokáig tart a szomorkodása, odasétál hozzám, hogy belekezdjen az én fűzésembe.

– Lenne számodra egy olyan ajánlatom, amit még soha, senkitől nem kaptál. Ha beadod nekem a derekad, lehetsz te a domináns fél. Na? Ne mondd nekem, hogy egyszer sem akartad kipróbálni? – Sehunnak csak a szája nagy, amit itt az ideje befogni. Megindulok felé, és megpróbálok vadászokat felülmúló tekintettel nézni a zsákmányomra. Amikor már csak két centi választ el tőle, hátrálni kezd, de magamhoz rántom, és nem engedem, hogy messzire jusson. Sehun egy teljes éve nem kapott le, úgyhogy a szép emlékek felidézése végett egy pillanatra az ajkára nyomom az enyémet, és tettetett morgások közepette megcélzom a nyakát.

– Hülye lennék visszautasítani egy ilyen ajánlatot. De akkor már csináljuk itt helyben, mert sokkal izgalmasabb, ha nézőközönségünk is van. – Sehun riadtan körbepillant menekülő utat keresve, de balról Jongdae, jobbról pedig Kyungsoo akadályozza a szabadulását. Le akarom tépni róla a kedvenc pólóját, ami szintén egy vagyonba került, mire hisztizni kezd, ami csak fokozódik, amikor észreveszi, hogy Jongdae levideózta az egész jelenetet a telefonjával.

– És most szépen elküldöm Chanyeolnak, bosszúból, amiért engem nem próbáltál levenni a lábamról – játssza a sértődöttet Jongdae, mire Sehun a kiskutya nézésével szeretne hatni rá.

– Te annyira szuper pasi vagy, Jongdae-ya, hogy nálad nem merek bepróbálkozni. Sokkal jobbat érdemelsz az én szerencsétlen formámnál, csak ezért nem jöttél számításba…

– Ugye tudod, hogy még mindig megy a felvétel? – nevet fel Jongdae meglengetve a mobilt.

– Na jó, Chanyeol-ah, bármi is legyen ezen a videón, tudnod kell, hogy csak viccelődtünk. Szeretlek Cinyukó!

– Hogy micsoda? – Jongdae úgy nevet, hogy inkább leteszi a telefonját az asztalra, mielőtt kiesne a kezéből.

– Nem tudtam eldönteni, hogy cicának, nyuszinak vagy mackónak becézzem, ezért összevontam őket. – Én nem utálom a beceneveket úgy, mint Jongin, de ezen én is kiakadok.

– Akkor én mostantól Bomatónak foglak téged hívni, mint bolond, marha és bosszantó.

Miután jól kiszórakozzuk magunkat Sehun kárára egyre több és több becenevet gyártva neki, Jongdae és én kimegyünk az ebédlőbe, hogy megterítsünk. Szerencsére ez a helyiség is akkora méretekkel van megáldva, hogy kényelmesen el fogunk férni, annak ellenére, hogy leszünk egy páran. A szánk gyorsabban jár, mint a kezünk, így beletelik egy kis időbe, amíg végzünk. Mikor már éppen szólnánk Kyungsoo-nak, hogy tálalhat, arra leszünk figyelmesek, hogy egy serpenyővel akarja leütni Sehunt, aki az életét mentve menekül előle. Eszünk ágában sincs a legfiatalabb védelmére kelni, inkább nagy drukkolásba kezdünk egymást túlordítva, hogy e képpen biztosítsuk Soo-t a támogatásunkról. Végül is, biztos megvan rá a nyomós oka, hogy miért akarja kinyírni Sehunt. A párjaink egy kész káosz közepébe csöppennek, ugyanis amikor megérkeznek, már Sehun is kegyelemért könyörögve kiabál, így az egész alsó szint lármától hangos. Hyungék és Jongin értetlenül pislognak rám, magyarázatra várva, de én csak vállat rántva legyintek egyet, és inkább az üdvözlésükre koncentrálok. Mina viszont a helyett, hogy a karomba vetné magát, kikerül, és odaszalad az acsarkodó pároshoz, hogy Sehun oppája védelmére kelljen. Fordított esetben Soo-t védené, hiszen mindannyiukat szereti, de mivel jelenleg Sehun a „bántalmazott” fél, őt óvja közéjük férkőzve.

– Emelem poharam Chanyeolra és Sehunra, hiszen azért gyűltünk ma össze, hogy megünnepeljük az egy éves évfordulójukat – kezdem fennhangon, hogy magamra hívjam a többiek figyelmét evés és beszélgetés közben. – Sosem gondoltam volna, hogy létezik olyan ember, aki mellett Sehun teljesen megváltozik. Amikor vele vagy, olyan, mintha kicserélték volna, mintha nem is a mi hőn szeretett barátunk lenne. Elárulnád a nagy titkot, Chanyeol? Hol van rajta az a gomb, aminek a megnyomása után kezes báránnyá válik?

– Sajnos ezt nem mondhatom el, mert olyan helyen van, ahová csak én nyúlhatok – vigyorog Chanyeol önelégülten. Sehun egyből pirulni kezd, és szégyenlősen lesüti a szemét, mert nem igazán rajong azért, ha ilyesfajta beszélgetéseket folytatunk róla. Kyungsoo megköszörüli a torkát, és nagy bejelentésével elvonja a figyelmet Hunnie-ról, aki hálásan rá mosolyog köszönetképpen. Nem tudom, min kaphattak össze a konyhában, de még ha vitatkozunk is olykor, nem lehet véresen komoly kimenetele a dolognak, hiszen imádjuk egymást.

– Jonghyunnak kistestvére lesz. Vagyis kistestvérei, ugyanis ikreket várunk.

– Azta! Remélem, mindkettő lány lesz, mert a fiúk túlnyomó többségben vannak – kiált fel lelkesen Mina, és odaszökken Hyerinhez, hogy a hasára téve a kezét megállapítsa, milyen nemű gyerekek bújnak meg benne. Én átveszem a keresztfiamat Kyungsoo-tól, hogy a többiek zavartalanul gratulálhassanak neki, de a sor végeztével én is jól hátba veregetem.

– Szóval meg lett az eredménye az asszony ostromlásának, ráadásul kétszeresen! – Kyungsoo elmosolyodik, és elmeséli, hogy az ő és Hyerin szülei segítségével nagyobb házba fognak költözni, ezenkívül tegnap vette meg az első autóját, ami kissé öreg, de a célnak egyelőre tökéletesen megfelel.

– Jövő hónapban lesz az esküvőnk Párizsban, ahova természetesen mindenkit meghívunk! – folytatja a jó hírek sorozatát Minseok hyung, amit szintén nagy örömujjongás követ.

– Akkor tarthatnánk dupla esküvőt. Mit szólsz, Baek? – Jongin megjegyzésére ugyanúgy lefagyok, ahogy előbb Sehun. Oké, pár napja megkérte a kezem, oké, hordom a gyűrűt, és szembe szállva az elveimmel belementem a dologba… De azt nem várhatja el tőlem, hogy ilyen hamar oltár elé álljak! Ráadásul sosem szerettem Franciaországot, én amerikai lagzit akarok. Ezenkívül nem közösködnék senkivel, az a nap szóljon csak rólunk. – Vicceltem – súgja a fülembe, ezzel egy hatalmas súlytól szabadítva meg engem. Mina persze rögtön helyeselt, és gondolatban már tervezni kezdte a koszorúslány ruháját, de szerencsére nem szegi a kedvét, amikor kis türelemre intem. A srácok a gyűrűmet kezdik tanulmányozni, és rátérnek az eljegyzésünk kivesézésére, amit ugyanolyan nehezen viselek, mint Hunnie, aki időközben lelépett megetetni a kutyákat, pedig abban bíztam, hogy ő majd megment.

– Na és veletek mi újság? – fordul Luhan hyung Jongdae és Yixing felé egy idő után.

– Mi nem tudunk semmi érdekességgel szolgálni. Se eljegyzés, se esküvő, se gyerek, de még egy árva csivavát se fogadtunk magunkhoz – közli Jongdae a párja kezét simogatva.

– Viszont annál több időnk marad egymásra. – Yixing megjegyzését beletörődő sóhajok kísérik. Mindannyian belegondolunk abba, milyen más volt az élet gyerek zsivaj, a háziállatok okozta rendetlenség, és a házasság körüli szervezés nélkül. Végignézve a kis társaságon rájövök, hogy az asztalnál ülők majdnem felével közelebbi kapcsolatba kerültem, ami elég gáz. Hyerin csaj, hyungékat meg túlságosan tisztelem, Soo gyerekkori legjobb barátom, és még viccből sem jutna eszembe kikezdeni vele, Yixinget utáltam eleinte, és mire szimpatikussá vált, már Jongdae barátja volt, de a többiek… Mekkora ribanc vagyok! Hirtelen nehezemre esik azoknak a szemébe néznem, akikhez közöm volt, ezért sürgősen el akarom hagyni a terepet. Óvatosan Jongin kezébe csúsztatom a sajátomat, és megpróbálok észrevétlenül az emeletre osonni vele. Igazság szerint nem jártam még Sehunék hálószobájában, mert nem igazán érdekelt az a terület, de úgy gondoltam, amíg Mina kutyázik, elvonulhatnánk egy kicsit.

– Fúj, ez mégsem volt jó ötlet! – viszolygok, amikor bemászunk az ágyukba. – Most eszembe jutott, amikor ezer éve lefeküdtem Sehunnal, meg amikor smároltam Chanyeollal…

– Hogy mit csináltál Chanyeollal? – Basszus, azt elfelejtettem, hogy még mindig nem számoltam be Jonginnak a kis kicsapongásomról. Kezdeti lelkesedése egy csapásra köddé válik, és helyét egy óriási kérdőjel veszi át, ami uralja a tekintetét.

– Csak egy apró csók volt, amikor külön voltunk. Össze voltam zavarodva, Chan meg rám mozdult, de egyikünk számára sincs ma már jelentősége ennek. – Jongin úgy méreget, mintha nem hinne nekem. Mégsem gondolhatja azt, hogy titkon arról az egy csókról szoktam álmodozni. Hirtelenjében gúnyos mosoly ül ki az arcára, miközben az éjjeli szekrényen pihenő fotó után nyúl, amin Sehun és Chanyeol láthatóak. Felénk fordítja, és úgy beszél a képen szereplő alakokhoz, mintha azok valóban hallanák a szavait:

– Nem érdekel, mit csináltatok Baekhyunnal a múltban. Ő az enyém, ti meg legyetek egymáséi! – Felnevetek, amikor kisgyerek módjára kiölti a nyelvét rájuk, majd boldogan fogadom rám nehezedő súlyát, amivel belepasszíroz a matracba, hogy ne legyen menekvésem. Nem mintha el akarnék menekülni előle; életem minden egyes percében el tudnám viselni a száját a számon, kezét a testemen, ahogy egyre nagyobb területeket barangol be vele. Milyen szánalmasak vagyunk, amiért odáig süllyedtünk, hogy a barátaink házában kell elbújnunk egy kis pásztorórára, mert otthon nincs rá elég alkalmunk. Ugyanakkor izgalmas is az a tudat, hogy amíg a többiek nagy eszmefuttatásokat folytatnak az udvaron, mi egymás társaságát élvezzük úgy, hogy bármikor ránk nyithatnak. Sehun biztos nagyon kiakadna, ha rajta kapna minket, de jelen pillanatban ez cseppet sem zavar. Jongin olyan hevesen csókol, hogy beleremeg az ágy, de ezt figyelmen kívül hagyjuk, hiszen ilyesmi otthon is elő szokott fordulni. Imádom, hogy képtelen betelni velem, hogy mindig többet és többet akar, és én bármikor készen állok arra, hogy megadjam neki azt a többet. A következő pillanatban viszont eléggé megijedek, mert egy fél méterrel lejjebb érzem magam. Rémülten pattanunk fel az összezuhant ágyról, ami elég ramaty állapotba került első ránézésre is. Bassza meg! Annyira szenvedélyesek voltunk, hogy beszakadt alattunk az ágy. Ezért Sehun meg fog ölni! Tanácstalanul nézünk hol egymásra, hol az ágyra, majd amikor ráébredünk, hogy akármilyen hipnotikusan bűvöljük azt az ágyat, nem fog magától megjavulni, elhagyjuk a terepet. Leszegett fejjel lépünk ki az ajtón, ahol a házigazdákba ütközünk, ami még nagyobb riadalmat kelt bennem. Sehun rögtön levágja, hogy rossz fát tettünk a tűzre, vagy szimplán már azon felhúzza magát, hogy a szobájukból jöttünk ki. Bakker, muszáj bevallanom nekik az igazat, ha már így lebuktunk, mert az sokkal rosszabb lenne, ha sunyin elkullognánk, aztán ordibálva jönnének utánunk, hogy mit tettünk.

– Ne haragudjatok ránk, de ki akartuk használni, amíg a gyerek le van foglalva, és bemásztunk az ágyatokba. Nem állt szándékunkban, hogy szexeljünk, tényleg nem, csak jól akartuk érezni magunkat egy kicsit. De… véletlenül tönkretettük az ágyatokat.

– Természetesen kifizetjük – csatlakozik hozzám Jongin átkarolva a vállamat, hogy ezzel adja kifejezésre, hogy nem egyedül kell elvinnem a balhét. Chanyeol és Sehun fejcsóválva lépnek be a szobájukba, és elborzadva mérik fel az okozott kárt. Sehun nyafogni kezd, hogy ez volt a legkényelmesebb ágy, amiben valaha aludt, Chanyeol pedig megjegyzi, hogy ez szintén a nagypapa hagyatéka volt, és olyan jó érzéssel töltötte el, amikor abban az ágyban hajtotta álomra a fejét, amiben a nagypapi is feküdt egykoron. Egyre kényelmetlenebbül érzem magam csalódott ábrázatukat látva, de amikor Chan rám villant egy ördögi vigyort, kezdem megváltoztatni a véleményemet.

– Természetben is fizethetsz, angyalka. Az új ágyat felavathatnánk egy édes hármassal…

– Itt van egy csekk! – vág közbe kétségbeesetten Jongin, és egy jóval nagyobb összeget ír a rublikába az indokoltnál.

– Legalább annyit tegyél meg, hogy eljössz velem az Ikeába – mondja sértődötten Sehun. Nagyot sóhajtva bólintok, mert rohadtul nincs kedvem órákon át a megfelelő ágyat keresni nekik, de erre mégsem mondhatok nemet a történtek fényében.

– Jól van, ne szívassuk őket tovább – szánja meg Chanyeol szerencsétlen fejünket. – Azt az ágyat már rég tönkretettük Hunnie-val, egyszerűen nem bírta a mindennapos strapát. De gondoltuk, hogy be fogtok pofátlankodni a hálószobánkba, ezért az új ágy helyett visszaraktuk a régit erre az időre, hogy jót nevethessünk a nyomorotokon. De köszi a csekket, doki, ugyanis a kanapé sem az igazi már.

Miután világgá kürtölik a nagy átverésük részleteit, kiderül, hogy egy rejtett kamera is volt a szobában, aminek a felvételét le akarják játszani a többieknek, de én Chanyeolra vetve magam kicsavarom a kezéből a készüléket mondván, hogy nem akarom, hogy a gyerekek ilyen jeleneteknek legyenek a szemtanúi. De ennél nagyobb motiváció az, hogy nem szeretném, ha meglátnák, amint elárulom Jonginnak, hogy smároltam Chanyeollal. Szerintem Sehun sem tud a malőrről, és nem lenne jó, ha ilyen módon jutna el hozzá az információ. Amikor ismét csillapodnak a kedélyek, észreveszem, hogy Hunnie kissé szomorúan mered a semmibe, amit nem tudok hova tenni. Előbb még nagyban kacarászott, mi üthetett belé hirtelen?

– Néha hiányzik a múlt, amikor még csak a csapatunk keménymagja volt meg. Ne érts félre, a többieket is szeretem, de olyan ijesztő az az érzés, hogy felnőttünk. Egy éve Chanyeollal vagyok, van két kutyánk, akikről gondoskodni kell… Neked lett egy lányod, Soo-nak nemsokára három gyereke lesz, szóval már semmi nem lehet olyan, mint amilyen régen volt… Ha azt mondanám, hogy nem tetszik ez a felállás, hazudnék, de sokszor annyira félek magamtól, Baek! Chan elmondta, hogy megfenyegetted őt a kezdetekben, hogy ne merészeljen megcsalni, de attól sokkal jobban tartok, hogy én fogok félrelépni. Szeretem őt, nagyon szeretem, de mi van, ha egy napon vissza fog térni a régi énem, és gondolkodás nélkül a vesztembe rohanok majd? – Olyan ritkán látom őt ennyire elhagyatottnak, de ilyenkor mindig realizálom, hogy Sehun fejében ugyanazok a kérdések fordulnak meg, mint bármelyikünkében. Mivel a többieknek nem beszél a félelmeiről, talán el sem hinnék, hogy miken szokott rágódni, talán ők azt hiszik, hogy minden gondolata a szex meg a még több szex körül forog, pedig ez nem így van.

– Először is, te meg én sosem fogunk igazán felnőni. Amíg itt vagyunk egymásnak, a bennünk élő gyerek nem fog minket elhagyni. Szerinted az olyan nagyon felnőttes cselekedet volt, hogy becsaptatok minket a tropára ment ággyal? Figyelj, ha ettől jobban érzed magad, felőlem, hetente megszívathatsz. Másodszor pedig ne agyalj azon, hogy mi történhet a jövőben. Fogadok, hogy ha arra kerülne a sor, nem csalnád meg Chanyeolt, még ha kísértésbe is esnél. De lehet, hogy megtennéd, ezt nem tudhatjuk előre. Az sem elképzelhetetlen, hogy jövőre munkahelyet váltok, elmegyek recepciósnak egy menő hotelbe, és menthetetlenül belezúgok az első vendégbe, aki becsekkol nálam. Nem élhetünk úgy, hogy azon aggódunk, mi lesz holnap. Ezzel az erővel ne tegyük ki a lábunkat az utcára, hátha elütnek, és akkor a halál választ el a boldogságunktól… Kérlek, ne idegeskedj ilyenek miatt, jó? Légy olyan szerelmes, mint eddig, és váltsd valóra minden vágyad, amiket még nem tudtál.

– Oké, de egyszer-kétszer eljönnél velem bulizni? Nem csinálnánk semmi rosszat, én csak érezni akarom a fiatalság ízét…

– Azért akarod, hogy veled menjek, hogy ott legyek, ha véletlenül elcsábulnál, mi? Ha neked ez kell, akár már holnap este beugorhatunk valahova.

Miután mindenki mindenkitől elköszön, fáradtan rogyok az anyósülésre, hogy végre megkezdhessük a hazafelé vezető utat. Vetek egy utolsó pillantást Sehunra, aki boldogan feledkezik bele Chanyeol csókjába, mivel azt hiszik, már senki nem látja őket, amitől végleg megnyugszom. Túlságosan felkavar, amikor csapatunk legőrültebb tagját esendőnek látom, de annak örülök, hogy a bátorításomnak köszönhetően hamar összeszedte magát. Nem vallhattam be neki, hogy többször vetődnek fel bennem az általa megemlített gondolatok, mint hinné. Amikor nézem a lányomat és a szerelmemet elalvás előtt, folyton arra gondolok, mi lenne velem nélkülük. Attól nem félek, hogy beleszeretnék másba, azt csak Sehun megnyugtatására mondtam, de attól annál inkább, hogy mondjuk egy baleset következtében elveszítem őket. De apa fentről vigyáz ránk, ahogy Jongin nővére is, és ők biztos nem hagynák, hogy egy ilyen tragédia elválasszon minket egymástól. Felnézek az égre, és rituálészerűen megválok minden félelmemtől, mert az nem lehet, hogy másoknak jobbnál jobb tanácsokat adok, a saját életemben viszont nem tudom alkalmazni azokat. Fantasztikus érzés, ha mások megfogadják a tanácsaimat, de mit sem érnek, ha én nem azok betartása szerint élek.

– Igen – fordulok oda Jonginhoz, akinek fogalma sincs arról, mire válaszolok, hiszen egy ideje egyikünk sem szólalt meg, mert a lányunk csacsogását hallgattuk. – Igent mondok mindenre, amit felsoroltál, amikor megkérted a kezem. Akkor nem mondtam ki, szokásomhoz híven elpoénkodtam a dolgot, de azt akarom, hogy tudd, hogy ugyanannyira a társad akarok lenni életünk végéig, mint amennyire te az enyém. Szeretlek! – Jongin leveszi a szemét az útról, és megajándékoz egy újabb szerelmes pillantással, talán a legszerelmesebbel, amit valaha láttam tőle. Óvatosan az ajkamra helyezi az övét, hogy egy meghitt csókkal pecsételjük meg az ígéretet, ami ott él mindkettőnk szívében, és amit senki sem tud kiirtani onnan.

– Jappa, figyelj már az útra! Nem hiszem el, hogy öt percet sem bírtok ki csókolózás nélkül! Azt akarjátok, hogy visszakerüljek az árvaházba? Hah, felnőttek… Olyan okosnak hiszik magukat…

– A gyereknek mindig igaza van – nevet fel Jongin, és hátranyúlva megpaskolja Mina térdét. A lányunk előremászik a következő pirosnál, hogy az ölembe helyezkedve puszikkal halmozhasson el. Azt mondja, elégedjek meg ezzel az apja csókjai helyett, amíg haza nem érünk, ami tényleg csak pár perc, mert Sehunék nem laknak messze tőlünk. Szabályellenes, hogy Mina az ölemben ül, de ezen a rövid szakaszon csak nem fogunk belefutni egy rendőrautóba.

– Jézusom, egy rendőrautó követ minket! – sikkant fel Mina, miközben megpróbál minél kisebbre összezsugorodni, hogy ne látszódjon. A kocsi mellénk érve ránk villog, ami azt jelenti, hogy félre kell húzódnunk. A fenébe, úgy tűnik, később fogunk hazaérni a vártnál!

– Luhan egy ideje ki szerette volna próbálni, hogy milyen rendőrautóval utazni, és mindenkire ráhozni a frászt – integet át vidáman Minseok hyung a másik kocsiból. – De jó lenne, ha körültekintőbbek lennétek, mert nem leszek ott mindig, hogy megmentsem a seggeteket.

– Ne mondd ki ezt a szót a gyerek előtt – sziszegem oda neki, mire Mina vihogva lepacsizik vele. Az ördögfióka még akkor is ezt a szót ismételgeti, amikor becsobban a kádba, különböző mondatokba ágyazva. Édes istenem, még szerencse, hogy nem csúnyább kifejezést tanítottak neki! Bár… mi van, ha Yixing meg Luhan a legcifrább káromkodásokra tanítják, és egyszer majd nem azért fognak felhívni az iskolából, hogy megdicsérjék, hanem, hogy közöljék, kicsapták a mocskos szája miatt?

– Körülbelül fél órát fogom mereszteni a seggem a kádban, úgyhogy most csókolózzatok! – Jongint és engem elkap a röhögő görcs, ami több mint valószínű, hogy fél órán belül nem fog elmúlni, de a nevetés majdnem olyan jó, mint az ágyban való hancúrozás, főleg, ha életed szerelmével tör rád, úgyhogy egy percig se mérgelődünk azon, hogy ez alkalommal sem fogunk összebújni.