SeXing - Egy életen át |OS|

– Szejetleeeeek! – Sehun száguldó meteoritként csapódik Yixingbe, akinek a szája fülig szalad a vidámságtól, mert azt hiszi, az ő érkezésének örül olyan nagyon a kicsi. A mosolya a helyén marad, de el kell fordulnia, hogy Sehun ne lássa meg a csalódottságot a szemében, amikor kikapja a kezéből a plüssállatát. Hát persze! Hogy is gondolhatta, hogy a kitörő lelkesedése neki szól? Elbűvölve nézi a kisfiút, aki édesen gagyog a Pikachuhoz tudomást sem véve róla. Hiába volt ez a figura a kedvenc játéka, tudja, hogy ugyanarra a sorsra jut, mint az összes többi: fél órán belül már Sehun ágyacskájában lesz. Szomorú volt, amikor újra és újra meg kellett válnia saját tárgyaitól, de a kicsi öröme eltörölte a bánatát.

– Engem nem is szeretsz? – kérdezi egy kis idő elteltével a csöppségtől.

– Ha nekem adod a fagyidat, talán. – Sehun már nyújtja is a kezét meg sem várva a választ. Yixingnek a pisztácia a kedvenc íze, ezért alig várta, hogy elérkezzen a második gombóchoz, de szokás szerint neki csak a tölcsér marad, amit Sehun visszaad, amint végez. Ő sem szereti a tölcsért; száraz és kemény, de unalmában elrágcsálja. Sehun a nyakáig maszatos lett a jégkrémtől, amit gyorsan el kell tűntetni, mert gyakorlatilag még nem is ehetne fagyit a mamája szerint. Ha észreveszi, hogy megint megszegte a szabályt, talán nem is engedi többet a fia közelébe. Hoz egy törlőkendőt, amivel tisztára suvickolja a rosszcsont arcocskáját, aki morcosan kapálózik közben. De nem tántorítják el a rugdosó lábacskák, örül, hogy végre az ölében tarthatja az ördögfiókát, amire egyre kevesebbszer kerül sor, ahogy nő.

– Nem maradhatsz ilyen koszos, mert akkor egy lány sem akar majd összeházasodni veled. – Sehun leverekszi magát a földre, és ezúttal sarat ken magára, hogy tovább bosszantsa a hyungját. Amikor végez, csípőre tett kézzel megáll előtte, és dacosan a szemébe néz.

– Nekem egy jány se kell, mej azok nem adnak nekem ajándékot. Hyung viszont nagyon sok ajándékot ad nekem, úgyhogy vele fogok összeházasodni! – Yixing gyorsabban olvad el, mint a fagyija szokott, amikor Sehun fél órát szöszmötöl vele. Úgy gondolja, lehetetlen, hogy ők ketten összeházasodjanak, hiszen az ő papája és mamája házasok, ahogy a kicsi szülei is, de olyat még nem látott, hogy két bácsi lenne az. Mindenesetre tetszik neki az ötlet, túlságosan is. A hévtől elragadtatottan felkapja a kisfiút, és figyelemre se méltatva az arcát tarkító sárcsíkokat, cuppanós puszikkal halmozza el. – Neeeee! Utálom, ha ezt csinálod, hyung!

– Pedig hozzá kell szoknod, ha tényleg össze akarsz velem házasodni – közli vigyorogva Yixing, miközben felfedezi, hogy Sehun szemei majd’ leragadnak az álmosságtól. Ez az! Nyert ügye van, mert már be is fészkelődött a karjába. Ettől az ő ruhája is piszkos lett, de mit számít az, hogy a mamája le fogja szidni, amikor kedvenc időtöltésének hódolhat?

A Zhang és az Oh házaspár jó barátságot ápoltak, emellett szomszédok is voltak. Amikor Oh néni pocakja nőni kezdett, Yixing folyamatosan a közelében ólálkodott, és nem tudott ellenállni annak, hogy ne simítson végig a nő hasán, vagy ne helyezze rá a fülét annak reményében, hogy meghallja a baba hangját. Nagyon szeretett volna egy kistestvért, de a szülei valamiért megelégedtek egy gyerkőccel, így kénytelen volt máshol keresni egy öcsköst. Sosem gondolta azt, hogy Oh néninek lánya is születhet, és amikor az asszony vajúdni kezdett, addig siránkozott, amíg a szülei be nem vitték a kórházba.

Előbb fogta meg az apróság kezecskéjét, mint a saját anyja, bár alig mert hozzáérni, mert attól félt, fájdalmat okozhat neki. Nem tudta, adtak-e már nevet a babának, de Sehunnak kezdte hívni, ami az anyukájának is megtetszett, így valójában ő döntötte el, hogy mi legyen a neve. Ha Sehun felsírt, miután hazavitték, azon nyomban mellette termett akár az éjszaka közepén is, amiről a szülei próbálták leszoktatni. Ott volt a kicsinek, amikor támaszra volt szüksége a felálláshoz, és akkor is, amikor először követett el valami gonoszságot a bátyja ellen.

Igen, Sehunnak volt egy bátyja, aki ráadásul egyidős volt vele, mégsem az ő társaságát kereste. Akkor volt boldog, amikor Sehun lépéseit figyelhette, és rögtön a segítségére siethetett, ha baja esett. Vagy mint ezen a délutánon a kertben ülve az ölében tarthatta az egyre súlyosabb és nagyobb babát. Ha ennyit eszik, a végén nagyobb lesz nála.

– Tanítsuk meg hyungot kojeaiul – ásítozik Sehun, szavait a kezében szorongatott plüssnek intézve. Yixing rémülten kapja rá a tekintetét, így véget vetve a napfürdőnek, amivel az arcát kényeztette, mert arra számít, hogy Sehun kipattan az öléből, amint magához tér. Mostanában mindig ezt csinálja, már nem ragaszkodik annyira hozzá, mint kisbaba korában, de úgy érzi, a saját bátyjánál jobban szereti őt, még ha ezt soha nem is mondja. Sehun kivételesen nyugton marad, és tovább folytatja az eszmefuttatását: – Az első, amit meg kell tanulnod a szejetlek, mej az egy nagyon fontos szó. Azt mondom anyának, elalvás előtt, meg apának, amikoj felhív… – Yixing nem árulja el neki, hogy ezt az egy szót még angolul és japánul is tudja, és hogy mennyire elkeseríti, hogy a kicsi csak a szüleit ajándékozza meg vele.

Minél nagyobb lesz, Sehun annál távolabb kerül Yixingtől. A foci lesz a legújabb mániája, és az idősebb hiába szeretne vele tartani, amikor egy csepp labda érzéke sincsen. Otthon gyakorol a szobájában, legalábbis addig, amíg be nem tör egy ablakot, és az anyukája meg nem tiltja neki a házban való labdázást. Elmegy egy elhagyatott helyre, hogy senki ne legyen szemtanúja a bénázásának, de a második „edzés” után akkorát esik, hogy inkább felfüggeszti az önkínzást.

Különben is, ő táncolni szeret. De csak titokban gyakorolhat, mert Sehun szerint nagyon gáz, ha egy fiú táncol. A szülei örülnek, hogy egy kicsit különvált a szomszédsráctól, mert kezdtek aggódni a nagyfokú rajongása miatt. És közben észre sem veszik, hogy a fiuk egyre bánatosabb emiatt.

– Mit keresel itt? – mordul fel Sehun a paplan alól, amit durcásan az orráig húzott.

– Azért jöttem, hogy megvédjelek a szörnyektől, mint régen… – kezdi Yixing bátortalanul.

– Mondtam már, hogy szörnyek nem léteznek! Kérlek, hagyj aludni! – Yixing megtörten kullog ki abból a szobából, ahol régen oly sok időt töltött. Amikor Sehun kisebb volt, rettegett a szörnyektől, és mindig őt hívta segítségül, hogy űzze el őket. Sosem merte volna bevallani, hogy ő még jobban fél, inkább bekuporodott Sehun mellé, és azt mondta neki, ha együtt vannak, nem érheti baj őket. Így hát a kisfiú szinte minden este áthívta, ő pedig örömmel ment, mert elhitte a saját badarságait. Egy nap azonban nem szólt neki, és a következőn sem… Egy hét elteltével megkérdezte tőle, hogy miért nem akarja már, hogy vele aludjon, mire Sehun közölte, hogy szörnyek nem léteznek, úgyhogy felesleges átfáradnia.

Szomorúságában kiötölt egy tervet, és nem bánta, hogy az egész zsebpénze ráment a megvalósítására, amit addig gyűjtögetett. Egy részéből vett egy szörny jelmezt, a másikat meg egy osztálytársának adta, aki magára öltötte a maskarát, hogy azzal rémissze halálra Sehunt. Ott bujkált a nappaliban tettre készen, hogy amikor Sehun megijed, ő a hős megmentő szerepébe léphessen. Sehun viszont csak kinevette az elmaszkírozott alakot, és még az álarcát is letépte, mielőtt páros lábbal rúgta volna ki a szobájából.

Yixing megszégyenülve somfordált haza, és később végig kellett hallgatnia a fiú gúnyolódását, aki szánalmasnak titulálta az általa felbérelt kölyök cselekedetét. Bele kellett törődnie, hogy már nem ő az egyetlen Sehun számára. Nem sajátíthatta ki, nem akarhatta, hogy örökre kicsi maradjon. Szerencsére nem lökte el őt véglegesen magától, úgyhogy le kellett nyelnie azt a mérget, ami akkor mardosta, amikor másokkal látta, hogy az együtt töltött idő boldogan telhessen el. Nem erőszakolta rá magát, de képes volt órákig bűvölni a telefont a hívására várva. És amikor megcsörrent, mindent eldobva rohant ahhoz, aki számára nem szűnt meg egyetlennek lenni. 

***

– Szeretsz? – kérdezi Yixing a hintában ülve. Az iskolaudvar hangosan visszhangzik a gyerekek által csapott zajtól, akik futkároznak, fára másznak, és minden percben valami rosszaságon törik a fejüket. Általában Sehun is a csintalankodók táborát erősíti, amíg Yixing egyedül ücsörög ezen a helyen őt figyelve. Nem is tudja pontosan, mivel sikerült rávennie a kisebbet, hogy ma tartson vele, mert annyira izgul, hogy milyen választ fog kapni. 

– Nem tudom – feleli Sehun távolba révedő tekintettel. Unatkozik. Miért is ilyen unalmas hyung társaságában lenni? Születésétől fogva ismeri a fiút, és régebben ő jelentette kis világa középpontját. Nagyon büszke volt arra, hogy azzal dicsekedhet, van egy idősebb barátja, aki ráadásul rajongott érte. De amikor iskolába kezdtek járni, a dolgok megváltoztak. Sehun eszét elvették azok a fiúk, akik menőbb játékokkal rendelkeztek, és már nem is törődött az Yixingtől kapott ajándékokkal. Kezdetben azt akarta, hogy a barátja tartson azzal a kis csapattal, aminek a tagja lett, de hyung inkább a tanulást és a könyveket választotta.

– Szereted a fagyit? – folytatja Yixing nem tágítva a témától.

– Igen.

– A focit?

– Persze!

– A családod?

– Miért kérdezel tőlem ilyen furcsaságokat? – A kisfiú idegesen kezd dobolni a térdén, és egyre inkább a közelben labdát kergető társai közé vágyik. Feszélyezve érzi magát Yixing faggatózása miatt, valami megmagyarázhatatlan ok mégis a hinta kemény deszkáihoz szegezi. Annak ellenére, hogy hyung mindig valami ostobasággal áll elő, Sehun nem tudná elképzelni a napjait nélküle. Szeret beszólni neki, ha okot ad rá, de amikor a többiek gúnyolni kezdik a származása miatt, hezitálás nélkül mellé áll a haverjai helyett. Ez számos vita forrása volt, de kerek-perec megmondta az osztálytársainak, hogy ne számítsanak rá többé, ha tovább akarják folytatni Yixing szekálását.

– Te ezt úgysem értheted. A mama is megmondta, hogy a koreaiak később érnek, mint a kínaiak – legyint Yixing lemondón. Nem is Sehunra haragszik, saját magát okolja azért, mert felhozta ezt a kínos témát. Tudhatta volna, hogy nem lesz számára kedvező kimenetele a dolognak, sőt, az is lehet, hogy a barátságuk rovására fog menni. Hiszen nem mondható normálisnak, amit a kicsi iránt érez. Minden fiú egy lányról ábrándozott, amikor az utálatos fizika órán lustán szívecskéket véstek a füzetük lapjára az áhított szépség monogramjával.

Sehun egyszer felfedezte saját kezdő betűit a füzetében, ezért jobb híján azt hazudta neki, hogy teljesen odáig van Om Sojinért, aki mellesleg a suli legrondább és legidegesítőbb csaja volt. Sehun kinevette a barátját, de elhatározta, hogy összehozza a lánnyal, mert boldognak akarta látni. Yixing azonban élete legborzalmasabb délutánját töltötte el az idegtépő nőszemély társaságában, aki ráadásul azóta nem száll le róla, mert meggyőződése, hogy őket egymásnak teremtették. Ráadásul Sehun is megsértődött, amiért nem veregette őt hátba hálát rebegve, és nem ítélte oda neki az Év Cupidója díjat.

– Ne hasonlíts egy gyümölcshöz! Azok szoktak megérni – mondja dacosan Sehun, aki továbbra sem érti, mire megy ki a játék. Hyung mindig puszilgatta, ölelgette, amit folyton hárított, ha mások szeme láttára tette, de ha őszinte akart lenni magához, szeretett hozzábújni. Ezzel nem kérkedhetett, hiszen sosem látott más fiúkat úgy viselkedni, ahogy Yixing viselkedett vele, és hogy ne keltsen gyanút, mostanában ő is lekezelően bánt a sráccal, amikor a haverjai vonzáskörzetében voltak. Sosem bántotta volna meg igazán, csupán flegmán közölte vele, hogy ne lógjon folyton a nyakán, aztán bocsánatot is kért tőle, amikor kettesben maradtak. És hyung szó nélkül tűrte a hangulat ingadozásait, amiért titkon hálás volt neki.

– Akkor úgy mondom, hogy kicsi vagy még, tehát lassabb is. – Yixing tudja, hogy vékony jégre tévedt azzal, hogy Sehun korát becsmérli, mivel utálta, amikor csupán egy jelentéktelen szám miatt semmibe vették.

Egyszer például az anyukája azt mondta neki, hogy nem nézhet meg egy bizonyos filmet a korhatár miatt, amin napokig pufogott. Sehun valahonnan megszerezte a filmet, és átment hozzájuk, hogy a szobájába zárkózva együtt nézzék meg. Yixing csukott szemmel szenvedte végig a szörnyű jeleneteket, és legszívesebben a fülét is befogta volna, de nem akart annyira gyávának tűnni a fiú előtt. Az egyetlen jó az volt az egészben, hogy a film felénél Sehun bátorsága is az inába szállt, ezért az ő óvó karjai közt keresett menedéket. Kihasználta a helyzetet, és a következő héten ő maga ajánlotta fel Sehunnak, hogy jöjjön át hozzá horrort nézni, mert abban reménykedett, hogy a kicsi megint az ölelésében fogja végezni, de Sehun sajnos hallani sem akart többet erről a műfajról.

– Mi? De hát én vagyok a leggyorsabb a Cooper futásnál, az edzéseken meg mindenkit kicselezek. Különben is, miattad szoktuk lekésni a buszt, te vagy a lassú! Nézd, én a hintát is magasabbra tudom hajtani! – Sehun nem tűrheti, hogy csorbát ejtsenek férfiúi büszkeségén, még akkor sem, ha képes lemondani a haverjai társaságáról azért, hogy a legtöbb idejét ezzel a sráccal töltse. Azt már megszokta, hogy a nagyobbak beszólnak a kora miatt, de azt mérhetetlen sértésként fogja fel, hogy most a gyorsasága kérdőjeleződött meg. Mégis ki beszél? Amíg Yixing beköti a cipőjét, ő már majdnem otthon van. Vagyis otthon lenne, ha nem várná meg minden alkalommal, persze folyamatos morgolódások közepette.

És azt még nem is említette, hogy Yixing rendszeresen lekési a Kínába tartó repülőt. Amikor a szülei bezárnák a lakást, és sietősen megindulnának az autó felé, mindig eszébe jut még valami, amiért vissza kell mennie, és olyan sokáig szöszöl, hogy a szülei kénytelenek nélküle útra kelni, őt pedig a szomszédok gondjaira bízni. Yixing ilyenkor rendre náluk köt ki, és nem is látszik rajta, hogy bánná, hogy nem tarthatott a szüleivel. De hát az szóba sem jöhet, hogy hyung szándékosan húzza az időt minden alkalommal, ugye? Á, annak nincs semmi értelme!

– Épp ezért szeretlek. Mert olyan gyors és ügyes vagy. – Yixing megbánja a szavakat, amint kiejti a száján. Hiszen éppen most rántotta le a leplet legféltettebb érzelmeiről azelőtt a fiú előtt, aki olyan gyerekes, hogy a matek háziját sem képes a mamája nélkül megoldani.

– Majd ötödikben válaszolok, jó? – Sehun abban reménykedik, hogy ezzel pontot tehetnek az ügy végére, és készen áll arra, hogy a srác válasza után nagy iramban odafusson a pajtásaihoz.

– De én jövőre már nem fogok idejárni. Nyolc osztályos gimibe megyek, és a kerületből is elköltözünk. Talán soha többé nem fogjuk látni egymást. – Yixing szája legörbül, amikor eszébe jut, hogy a következő évben nem Jongdae mellett fog ülni, és nem fogja minden nap az osztályfőnökük dirigálását hallgatni, amiről soha nem gondolta volna, hogy egyszer hiányozni fog neki. Hirtelen ő is szeretne véget vetni a beszélgetésnek, és meg akarja keresni a barátait, hogy minden percet kihasználhassanak addig, amíg végleg búcsút nem kell intenie szeretett iskolájának. Azokat a gondolatokat tudatosan elhessegeti magától, amelyek Sehunnal kapcsolatosak. Mert az élet Sehun nélkül olyan lesz, mint a kedvenc mangái képek nélkül.

– Az lehetetlen! Meg foglak látogatni az edzések után, vinni fogok a nagyi sütijéből, és veled fogok először táncolni a suli diszkóban. – Csattan fel a kisfiú, és már nem érzi fontosnak, hogy felálljon. Itt akar maradni, és örök időkig hajtani a hintát olyan magasra, hogy együtt érjék el a felhőket. Nem akar belegondolni abba, hogy egy év múlva egyedül kell álldogálnia a buszmegállóban, és nem lesz, akit leszidhatna, ha lekési a járművet.

– Akkor nem is kell válaszolnod a kérdésemre. Amit előbb mondtál, nekem elég. – Yixing ajka ezúttal mosolyra húzódik, és már nem tartja olyan kilátástalannak a jövőt. Ha meg tudják oldani, hogy iskolán kívül találkozzanak, akkor nem fogja elveszíteni Sehunt. És tényleg jól hallotta, hogy azt mondta, vele fog táncolni? Azt gondolja, ez nem megengedett, de maga a tény, hogy a fiúnak ilyen tervei vannak, reménnyel járja át szívét.

***

– Szeretlek! – mondja Sehun, miközben szorosan öleli magához azt a fiút, akire hosszú idő óta vágyik. Annyi mindent elrontott, annyi mindent megbánt vele kapcsolatban, és lehet, hogy túl későn jött rá arra, hogy Yixing a napfény, ami sosem szűnik meg felragyogni minden vihar után, ami neki köszönhetően csapott le rájuk oly sokszor. Az, hogy elfogadta a meghívását, bíztató, de attól fél, a fiú nem fog neki hinni, amikor kimondja végre azt a szót, amire évekkel ezelőtt számított.

Napok óta nem aludt, annyira várta ezt az estét. A fáradtságtól majdnem elesett, amikor a végzősöket színpadra szólították. Képtelen volt a ceremóniára koncentrálni, csak Yixing tekintetét kereste, aki egy idő után megajándékozta gyönyörű mosolyával. Oldalba kellett őt bökni, mert nem esett le neki, hogy rá került a sor, ráadásul el is felejtette a beszédét az izgalom miatt. Rögtönzött hát, és a szavakat, amik a nyelve hegyére szöktek, fel lehetett fogni egy búcsúnak az iskolai évektől, de nagyon remélte, hogy az, akihez valójában intézte őket, meghallja mondanivalójának mögöttes tartalmát.

– De te Luhannal jársz – közli Yixing kimérten, és elnéz a fiú válla fölött. Majdnem kiugrik a szíve a helyéről, hiszen azzal a sráccal lassúzik a szalagavatóján, akibe kiskora óta bele van zúgva. Mégsem lehet felhőtlen a boldogsága, mivel Sehun évek óta párkapcsolatban él, míg ő a mai napig utána epekedik.

Eszébe jut saját nyomorúságos szalagavatója, ahol minden percben az ajtót leste abban reménykedve, hogy Sehun belép rajta. Egyedül Baekhyun tartotta benne a lelket, de rá sem lehetett sokáig számítani, mert lelépett egy nagyon magas és nagyon helyes sráccal. Bezzeg a haverjának pár hónap alatt sikerült az ujja köré csavarnia szíve választottját, amíg ő hosszú évek alatt semmire sem ment. Hiszen amikor kiderült, hogy Sehun is a saját neméhez vonzódik, akkor sem őt választotta, hanem az unokatestvérét.

– Az még semmit nem jelent. Igazad volt. Rohadt lassú vagyok. De remélem, még nem késtem le a szívedhez vezető buszt. – Sehun minden szava őszinte, Yixing teste mégis mereven feszeng az ölelésében. Tudja, hogy hibázott, amit szeretne jóvátenni, de retteg az elutasítástól.

Yixing a karjaiba vette, amikor még kisbaba volt. Természetesen erre nem emlékezett, de számos fotó szolgált bizonyítékul arra, hogy az első perctől mellette volt. Együtt nőttek fel, ezért mindig úgy tekintett rá, mint a testvérére, hiszen a saját bátyja nem törődött annyit vele, mint ő.

Az egyik nyáron Yixing unokatestvére Szöulba utazott, és a fiú bemutatta őket egymásnak. A következő estén Sehun már Luhan ajkait falta, amit nagyon élvezett, de valamiért végig arra várt, hogy hyung rajta kapja őket, és felháborodva kiadja az unokatesója útját, hogy aztán elfoglalja az őt megillető helyet az oldalán.

– Honnan tudod, hogy szeretsz? – Yixing végre a fiú szemébe néz, mert abban bízik, onnan kiolvashatja a választ.

Miután másik iskolába ment, sokkal kevesebbszer találkoztak. Sehunnak mindig akadt valami dolga, ami fontosabb volt nála, és egy napon nem jött el többé. A tanulmányi eredménye romlani kezdett, mert ideje nagy részét azzal töltötte, hogy a közösségi oldalakat böngészte, annak érdekében, hogy némi információhoz jusson a fiúról. Hébe-hóba azért összefutottak, de ahogy Sehun egyre nőtt, annál kényelmetlenebbül érezte magát a társaságában. Így végül ő mondta le a találkozót, amikor Sehun legközelebb felhívta.

Amikor meglátta őt Luhan mellett vigyorogni Instagramon, szabályszerűen kihagyott a szíve egy ütemet. Ha valaki a képre nézett, két barátot látott rajta, de ő tudta, hogy végérvényesen feladhatja a Sehunért folytatott harcot, amit igazából el sem kezdett.

– Mert rád gondoltam minden edzés alatt. Akkor is, amikor nem vittem neked a nagyi sütijéből. És akkor is, amikor nem téged csókoltalak meg először – feleli a fiú, és lelkét örömmámor járja át, amikor Yixing elmosolyodik, és közelebb húzódik hozzá. Félve bár, de fel kell tennie azt a kérdést, ami hetek óta visszhangzik a fejében. – Te szeretsz még?

– Szeretlek – vallja be Yixing, és közben megremeg a hangja. Lehet, hogy sokáig kellett várnia, mégis olyan tökéletesnek érzi az időzítést.

A hangfalakból a Once upon a December című dal keserédes dallamai szivárognak a fülébe,  olyan érzése van, mintha egy száz évvel ezelőtti bálban kérte volna fel a hercege,  az a fiú, akivel mindig is így akart táncolni. És amikor lehunyja a szemét, az a fiú csókolja meg először, akinek csupán az érintésétől is egekbe szökik a pulzusa. Annyiszor álmodozott arról üres szobája rejtekében, hogy Sehun felkeresi, szerelmet vall neki, és csókban forr össze ajkuk, de ez a csók minden képzelgést felülmúl. A tökéletes fiúval történik, a tökéletes helyen és időben.

– Sajnálom, hogy nem jöttem rá előbb, hogy te vagy az, akire szükségem van. – Sehun nem hagyja szóhoz jutni a fiút, mert képtelen elszakadni az ajkaitól. Dühös magára, amiért annyi időt elfecsérelt egy olyan személyre, aki csak néha nevettette meg, és akinek a társaságában olykor halálra unta magát. Arról nem is beszélve, hogy amikor vele csókolózott, gyakran kinyitotta közben a szemét, hogy a tévében játszódó meccsel kösse le a figyelmét.

Nem akarja becsapni önmagát, hiszen szerette Luhant, aki egy csodálatos ember, csak éppen neki mást írtak meg ott fenn, a csillagokban. Talán pont azért jött össze vele, mert tudat alatt azt hitte, mivel Yixing rokona, ugyanolyan érzéseket fog belőle kiváltani, mint a másik.

Pár hete Luhan bejelentette, hogy megismerkedett egy Minseok nevű fiúval, és bocsánatkérések közepette szakított vele. Hálaimába foglalta Minseok nevét, mert igazság szerint nem merte volna megtenni az első lépést. Nem akarta megbántani Luhant, de mivel ő pasizott be előbb, nem ostorozta magát annyira.

Amikor Yixinget csókolja, úgy érzi, hazaért, hogy megtalálta azt, amit régóta lázasan keresett. A tenyere izzad, a térdei pedig remegnek, mint egy ostoba kamasznak. A fiú életre kelti, kirángatja abból a fojtogató szürkeségből, ahonnan azt hitte, nincs menekvés.

– Van még egy évem az egyetemen, ami mint tudod, Kínában van. Nem fog ez nekünk menni – mondja Yixing, amikor valamennyire magához tér a kábulatból.

Azért döntött úgy, hogy egy kínai egyetemet választ, mert úgy vélte, a távolság majd kiveri a fejéből Sehunt. Férfinak érezte magát, amikor a családjától messze költözött, és egyedül vágott bele egy új életbe. És egy felnőtt ember nem kutakodik a plátói szerelme után, úgyhogy direkt nem fizetett elő az internetre, nehogy véletlenül kísértésbe essen. Az egyetem miatt muszáj volt néha napján felszabadulnia a világhálóra, de akkor nem volt ideje arra, hogy másfelé kalandozzon. Az élete teljesen Sehun mentes lett, meg hát pasi mentes, mert egyszerűen képtelen volt bárkire ránézni, nemhogy mást csinálni vele.

Mivel Sehun sehol nem tudta elérni, a szülein keresztül üzent, hogy meghívja őt a szalagavatójára. Rengeteget hezitált, mert nem akarta felszakítani amúgy is beforratlan sebeit. Az utolsó pillanatig úgy volt, hogy ő bizony nem jön el, és nem foglalkozott azzal a repülőjeggyel sem, amit ebből az alkalomból küldtek neki a szülei. Az utazás napján azonban villámcsapásként hatolt belé egy megmagyarázhatatlan érzés, ami miatt órákat dekkolt a reptéren, mert attól tartott, ha otthon várakozott volna, meggondolta volna magát.

Három éve egyáltalán nem látta Sehunt, ezért konkrétan mellbe vágta a tény, hogy milyen jól néz ki. Vigyáznia kellett, nehogy ekkora nyilvánosság előtt csöppenjen el a nyála, és hogy a fiú észre ne vegye, hogy még mindig a megszállottja. Tisztában volt vele, hogy amint a műsor véget ér, köszönnek egymásnak, aztán Sehun elmegy bulizni az osztálytársaival, és ennyi volt. Felkészült rá, hogy pár perc múlva össze kell raknia a szíve szanaszéjjel heverő darabkáit, de ebben már profi volt, hiszen annyiszor tört össze. Igazából hivatásszerűen is űzhette volna a szívek megjavítását, mert ha a sajátját olyan jól helyre tudja tenni, másokét még könnyebb lenne. Bár a folyamat végén sosem lett hibátlan az eredmény.

– Veled megyek! Soha többé nem foglak elengedni. Ott is tudok dolgozni, vagy később jelentkezhetek én is fősulira. Megoldjuk. – Sehun nem esik pánikba, tudja, hogy a fiú nem fog ellenkezni vele, hiszen ő még régebben vágyott erre a pillanatra.

Yixing hirtelen nem tud megszólalni, mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy a szíve rendesen működjön. Nem áll le, nem kezd hevesen verni, csak igazodik Sehun ütemes dobbanásaihoz, amik azt zakatolják, hogy higgye el, hogy ami most történik, az igaz.

Annyira meglepődött, amikor Sehun otthagyva a többieket, nagy iramban felé indult, hát még akkor, amikor olyan szorosan ölelte magához, mint még soha. Aztán egy félreeső helyre húzta, ahol a díszlet takarásában lehettek. Sehun becsukta a szemét, ő meg esküdni mert volna arra, hogy a könnyeit próbálja visszatartani, de nem értette, mi csalta felszínre azokat. Sehun még azt is összeszorított fogakkal tűrte, amikor az anyukája lefertőtlenítette a térdét a meccseken szerzett sérülések után, mert fennhangon hirdette, hogy a fiúk nem szoktak sírni. Főleg a focisták nem. Aztán a kezét gyengéden a derekára helyezte, és Yixing abban a pillanatban zuhanni kezdett.

– Úgy érzem magam, mint Hamupipőke – nevet fel Yixing, és a fiú vállára hajtja a fejét. A zuhanás továbbra sem szűnik meg, de már nem fél attól, hogy Sehun nem fogja őt széttárt karokkal várni, mielőtt becsapódhatna. Vagy vele tart a mélybe, hogy miután minden véget ér, együtt születhessenek újjá.

– Ne reménykedj, nem fogok éjfélkor tökké változni. – Yixing kacaja elnyomja a zenét és a körülöttük beszélgetők zaját, Sehun csak őt hallja, őt látja.

A barátai biztosan kigúnyolnák, amiért ilyen nyálas lett, de a környezetében egyik srác sem volt még igazán szerelmes. Lehet, hogy azt mondanák, még fiatal ehhez, miért nem élvezi ki az ifjúság adta lehetőségeket, de ő egyetlen személlyel akarja élvezni a hátralévő éveket. A Luhannal töltött hosszú idő alatt egyszer sem volt felhőtlenül boldog, Yixinggel viszont pár perc a mennyekbe repíti. Miért mondana le erről, csak hogy beálljon az egy éjszakás kalandokat hajszoló pasik táborába?

– Nem akarsz elrabolni? – kérdezi Yixing játékosan, mert bár elbűvöli a bál varázsa, szívesebben lenne kettesben álmai hercegével. Tudja, hogy Sehun családjának van egy nyaralója a közelben, és abban reménykedik, hogy a fiúnál van a ház kulcsa.

– Kérése számomra parancs, kedvesem – mondja Sehun színpadiasan, miközben levegőt is alig kap. Yixing vele akar lenni elzárva a külvilág zavaró tényezőitől. A gondolat is megőrjíti, olyan hatással van rá, amire más sosem volt képes. Luhannal azért járt, hogy dicsekedhessen a haveroknak, hogy vele vezesse le a felesleges energiáit, de Yixing egyetlen mondatával olyan hatalmas érzelmi vihart kelt a testében, hogy legszívesebben fogná a fiút, és teleportálva rögtön a kis házban teremne.

– Amúgy szeretnélek felvilágosítani arról, hogy be fogom rajtad hajtani az elmúlt évek elszalasztott csókjait – jegyzi meg Yixing komolyan, miközben átverekszik magukat a tömegen. – Pontosan 6574 napot vártam rád, ami azt jelenti, hogy ha napi tíz csókkal számolunk, 65740 csókkal lógsz nekem. De ha hozzáadjuk a kamatot is, ami öt csók per nap, akkor 98610 a törlesztés végösszege. Úgyhogy nem lesz könnyű dolgod.

– Én kétszer is majdnem megbuktam matekból, szóval lövésem sincs arról, hogy mit mondtál az előbb. De felkerekítem azt a számot 100000-re, és akkor remélhetőleg kvittek leszünk. – Sehun hirtelen megáll, mire Yixing a vállába ütközik, és értetlenkedve néz fel rá. A fiú megfordul, és a csarnok kellős közepén szorosan magához húzza szerelmét, hogy mindenki szeme láttára vágjon bele a törlesztésbe. Nyílt titok volt, hogy meleg, de Luhannal sosem nyalták-falták egymást nyilvánosan. Most sem azért teszi, mert közfelháborodást akar kelteni, egyszerűen lehetetlen megtenni azt a nagy utat a kocsiig anélkül, hogy hozzáérne Yixinghez.

– Hova ilyen sietősen? – kérdezi Sehun apja szigorúan, mire a fiatalok csak feszengve szorongatják egymás kezét. Az anyukája viszont meghatottan pislog rájuk, hiszen tudja, hogy Yixing milyen érzelmeket táplál a fia iránt hosszú évek óta, és örömmel nyugtázza, hogy végre egymásra találtak.

– Mindjárt mehettek, de előtte hadd örökítselek meg titeket – mondja lelkesen az asszony. A műmosolynak nyoma sincs a szerelmesek arcán, olyan őszinte szeretettel néznek egymásra, hogy a szülők szíve egy pillanatra megsajdul, amikor rájönnek, hogy végérvényesen felnőtt a kisfiuk.

Sehun a kocsijához vezeti a fiút, de nem tudnak rögtön útnak indulni, mert Yixing ajka olyan hívogató, hogy muszáj lesz pár percet áldozni az oltárán. Végül is hova sietnének? Hiszen még csak most érettségizett, és előttük az egész élet. Egy élet, amit kétséget kizáróan együtt fognak leélni.

– Tudtad, hogy mindig megkértem az anyukádat, hogy hadd cseréljem ki én a pelenkádat, mert már akkor is szerettem stírölni a pucér popódat? – kérdezi Yixing, mielőtt komolyabbra fordulnának a dolgok. Sehun abbahagyja a nyaka csókolgatását, és megrökönyödve néz fel rá. Olyan szép a vágytól kipirult arca, hogy Yixing legszívesebben egész este a vonásait tanulmányozná. Látja a szemében a kisfiút, aki elrabolta a szívét, de benne lakozik a férfivá érett fiatal is, aki neki ajándékozta a sajátját.

– Ha anyu tudta volna, hogy a világ legperverzebb négyévesének gondjaira bízott, szerintem meggondolta volna magát. – Sehun nem tartja igazságosnak, hogy Yixing már ezer éve látta ruha nélkül a testét, ő pedig még mindig nem jutott lejjebb a nyakánál, amin sürgősen változtatnia kell. Ha előbb jött volna meg az esze, Yixing önként és dalolva tartott volna neki egy privát sztriptíz showt, de most már nincs értelme a múlton rágódni. Csak az itt és most a lényeg, és ő itt és most valóra fogja váltani mindkettőjük vágyait.  

***

– Te most komolyan szakítani akarsz velem? Nem csaltalak meg, Yixing, fogd már fel! – Sehun feldúltan járkál fel-alá a hongkongi bérelt lakásukban. Abban a lakásban, ahová annyi szép emlék köti, és ahol az utóbbi időben úgy érezte, megfullad a barátja folytonos balhézása miatt. Yixing teljesen kifordult önmagából az elmúlt hónapokban, nem bírta elviselni a nyomást, amit a tanulás, a szakdolgozat megírása és a gyakornokoskodás helyezett rá. Mert persze muszáj volt az alapképzés után mesterszakra jelentkeznie, amivel nem is lett volna baj, ha a végére nem vált volna egy házisárkánnyá.

Sehun hiába akart neki segíteni, nem hagyta. Ha kitakarított azért hisztizett, mert nem jól csinálta, de ha egész délután unottan a meccset bámulta, akkor megkapta, hogy olyan, mint minden hím soviniszta férfi, és az összes házimunka az ő nyakába szakad. Ha virágot vitt neki, pár tűnő pillanatig átszellemülten szagolgatta azokat, majd pánikba esett, hogy nincs is vázájuk, mert összetört, amikor Sehun véletlenül lelökte portalanítás közben. Ha étterembe vitte, végig a kaját pocskondiázta, szerinte nem volt elég meleg, nem volt eléggé megfűszerezve, a pincér meg különben is egy bunkó volt, a számla pedig indokolatlanul magas.

Csinálhatott akármit, nem tudta visszahozni azt a bájos srácot, akit Yixing mélyen eltemetett magában, a stresszt okolva mindenért. Na meg Sehunt. A legújabb vádak azonban, amik indokolatlanul születtek meg az agyában, úgy tűnt, szét fogják őket választani.

– Igen. – Yixing szíve ugyanúgy fáj, amikor kimondja a végső szót, mint ahogy Sehun érezhet, legalábbis az arca mélységes szomorúságot tükröz. Nem tudja, hogy valóban megcsalták-e, nincs rá bizonyítéka, de a felröppenő pletyka pont elég ahhoz, hogy véget vessen a szenvedésnek, ami már jó ideje közéjük áll. Sehun egy fantasztikus fiú. Ezt minden alkalommal bebizonyította, amikor ő önsajnálatban úszva adta át magát a félelmeinek a jövőt illetően; Sehun ott volt, és igyekezett felvidítani, boldoggá tenni, mint azelőtt. De annyira letaglózta a sok teher, amit hirtelen megtapasztalt, hogy nem tudott átlépni rajtuk.

Már nem tudott ellazulni Sehun karjaiban, akkor is azon zakatolt az agya, hogy milyen teendői lesznek még az egyetemmel kapcsolatban, amikor a fiú csókokkal hintette be, amikért régebben meghalni is képes lett volna. El kellett engednie, mert annyira szerette őt, hogy a legjobbat akarta neki. Mellette gyötrelem lett volna az az időszak, amíg le nem diplomázik, Sehun sokkal jobbat érdemelt ennél. Ahelyett, hogy újra a régi önmaga lett volna, a könnyebb utat választotta, és a szakítás után nemcsak a vizsgák miatti aggodalomtól sírt minden este, hanem a szerelme hiányától is.

***

Miután lediplomázott, Yixing úgy dönt, elmegy arra a hajóútra, amire mindig is vágyott. Talán ott sikerül majd végleg kivernie a fejéből Sehunt, bár tisztában van vele, hogy ezzel önmagát tudja csak ámítani. Ahogy a korlátnál áll a fedélzeten, és a lágyan fodrozódó vizet nézi, eszébe jut, hogy milyen tökéletes volt a fiú érettségije utáni nyár, amit a kis házban töltöttek, és ahova minden nyáron visszatértek. Most először kell nélküle elütnie az időt, és ezt kizárólag magának köszönheti. Lediplomázott, és visszaköltözhetett Szöulba, ami már nagyon hiányzott neki, de nem volt mellette az, akire igazán szüksége lett volna.

– Szeretsz még?? – Sehun hátulról átöleli a fiút, aki először összerezzen a nem várt érintéstől, majd sebesen megpördül, hogy egymás szemébe nézhessenek.

Sehun összejött egy éjszakára azzal a pasival, akivel a párja megvádolta, hisz akkor már nem voltak együtt. Különben is, az nem számít újabb hibának, amit a fiú egyszer már annak könyvelt el. Mégis gyűlölte magát, amiért ilyesmire vetemedett, és azt a srácot is, aki nem Yixing volt. Többet nem tett ilyet, inkább az edzésbe és a narancsos vodka szédítő mámorába fojtotta bánatát. Egy haverjához költözött, de nem telt el úgy nap, hogy ne leste volna meg Yixinget, amikor suliba indult, vagy amikor fáradtan ért haza. Időt adott neki, és abban reménykedett, hogy ha vége az „őrült” korszakának, minden a régi lehet köztük.

Egy nap, amikor túl sok narancsos vodkát ivott, és a kemény edzésnek köszönhetően úgy érezte magát, mintha félholtra verték volna, találkozott egy idegennel, aki nem sokáig maradt ebben a státuszban. Szinte magához sem tért, és már a híres-neves Kim Jongin háttér táncosa volt. Illetve több is annál. Jongin meglátta benne a tehetséget, amikor azt az estét egymásba gabalyodva táncolták át, és megkérte, hogy tartson vele az amerikai turnéján. Sehun igent mondott, mivel csak alkalmi munkákból élt, és azt remélte, hogy könnyebben fog telni az idő, mialatt világot lát. Kínán és Koreán kívül úgysem volt még sehol, úgyhogy ki kellett használnia a vissza nem térő alkalmat. Ezenkívül ráébredt, hogy nem is szeret focizni, csak az apai kívánalmak előtt hajlott meg iskolás évei alatt.

Jongin egy addig még ismeretlen világot tárt fel előtte, aminek köszönhetően végre azt érezte, hogy megtalálta a neki való terepet. Élvezte a reflektorfényt, a siker hamar a fejébe szállt, amit egy mámoros hajnalon Jongin ágyában ünnepeltek meg. A színpadon is látszott, hogy mennyire működik közöttük a kémia, amitől a rajongók teljesen megvadultak. Azt képzelhették, hogy Jongin az ő testüket érinti olyan érzékien, vagy hogy Sehun őket vetkőzteti le egyetlen pillantásával.

Egyik fellépésen igen kellemetlen szituációba keveredtek, legalábbis Sehunnak az volt. A függöny mögött masszívan smároltak Jonginnal, és annyira egymásba feledkeztek, hogy nem hallották meg, amikor a fülükbe mondták, hogy fél perc múlva kezdenek. A függöny felgördült, de ők már csak a milliónyi vaku kattanására lettek figyelmesek. Jongin könnyedén továbblépett, mintha ez az egész a műsor része lett volna, de Sehun alig bírta végigcsinálni a koreográfiákat, mert végig az járt az eszében, mi lesz, ha Yixing meglátja a fotókat.

Jól érezte magát Jonginnal, és nem bánta meg, hogy belevágott valami újba, de nem volt belé szerelmes, és nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna Yixingre. Mellesleg ő volt Jongin kedvence az öt háttér táncosa közül, ezért a másik fiú és a három lány utálta őt. Jongin mindannyiukat különleges bánásmódban részesítette, de miután Sehun megérkezett, szinte minden szabad pillanatát vele töltötte, amit a többiek úgy próbáltak megakadályozni, hogy néha altatót vagy még annál is rosszabb dolgokat kevertek az italába, hogy zavartalanul lehessenek együtt a bálványukkal.

De Jongin hamar rájuk unt, mert Sehunban nemcsak az élvezetet kereste. Gyakran alig aludtak, és nem amiatt, amit a többiek képzeltek. Jongin olyan dolgokat mert elmondani Sehunnak, amit senki másnak, és mellette jött rá arra, hogy az addigi élete hamisságon alapult. Egyedül előtte fedte fel valódi arcát és rejtett álmait.

Eljött a turné vége, így visszatérhettek Szöulba. Jongin a reptéren megismerkedett valakivel, akibe állítása szerint első látásra beleszeretett. Sehun keserűen figyelte a fiú szerelemtől csillogó tekintetét, amivel nem őt simogatta, de igazából nem ez fájt neki. Azt akarta, hogy Yixing nézzen így rá, hogy elmondhassa neki, bármi történt, az érzései változatlanok. Jongin hosszasan hálálkodott neki, mert úgy vélte, ha nem találkozott volna Sehunnal, simán elsétált volna a reptéri fiú mellett. Arra bíztatta Sehunt, hogy ő is nyissa ki a szemét, mert klassz, egy álomban élni, de ha megtalálod azt, akiért érdemes felébredni, a valóság sokkal vonzóbb.

– Mindennél jobban! De te hogy kerülsz ide? Én megnyertem ezt az utat, csak nem te vagy a másik győztes? Ez a sors keze! – Yixing rögtön a fiú nyakába ugrik, és mielőtt válaszolhatna, hevesen megcsókolja.

Egyszer smárolt egy spanyol sráccal, amíg külön voltak a felejtés reményében, de hamar rájött, hogy senki sem érhet igaz szerelme nyomába. Ő sem maradt hűséges Sehunhoz, amíg külön voltak, de ez nem jelentette azt, hogy már nem őt szereti.

Teljesen maga alatt volt, amikor betért az egyik pubba az egyetem közelében. Meglepődött, amikor általános iskolai osztálytársa, Jongdae huppant le mellé, akinek be sem állt a szája, amíg el nem mesélt minden apró részletet, ami azóta történt vele, mióta nem találkoztak. Többek között kiderült, hogy ő is szerelmi bánatban szenved, és miután Yixing elmesélte saját tévedését, egyenes út vezetett a lakásába. Nem volt részeg, ami rosszabb volt, mert nem tudta tettét az alkohol mámorára fogni. De ami ennél is jobban marcangolta, amikor másnap egyedül maradt, hogy abban az ágyban volt valaki mással, amit oly sok időn át Sehunnal osztott meg. Kevés vigaszként szolgált, hogy legalább nem használta ki Jongdae-t, aki ráadásul pár hét múlva azzal a hírrel hívta fel, hogy kibékült a barátjával.

– Vagy inkább Baekhyun barátodé, aki leadta a drótot, és ezért rögtön megvettem a jegyemet. Ez a mi közös álmunk volt, szeretném veled átélni, persze ha nem akarod, hogy…

– Azt akarom, hogy soha többé ne hagyj el! Tudom, hogy én hibáztam, de akármilyen hülye leszek ezután, kérlek, ne engedj el. Ez a pár hónap volt életem legborzalmasabb időszaka, és nem szeretném, hogy megismétlődjön. Én még mindig veled akarok élni… örökre.

A nap megcsillan a gyűrűn, amit Sehun a kedvese ujjára húz. Nem feltétlenül eljegyzési gyűrűnek szánja; csak ezen a módon szeretné a világ tudtára adni az összetartozásukat. A tenger lesz tanúja a két fiatal fogadalmának, amit csak biztosabbá és megtörhetetlenebbé tett az idő, amit külön töltöttek. Nem tudják előre, milyen jövő vár rájuk. Lehet, hogy valamelyikük megint be fog kattanni, és ez mások karjaiba fogja hajtani őket.

Az ő szerelmük nem olyan, mint egy lányregényben, ahol a főszereplők egy pillantást sem vetnek más férfiakra, mert azt hiszik, attól erősebb lehet a kapcsolatuk, ha folyton együtt vannak. Nem gyötri őket bűntudat, nem esedeznek egymás bocsánatáért, mert tudják, ha újra szétválnának, egy idő után úgyis újra egymás ölelő karjaiban találnák magukat. Nem fogadnak örök hűséget, örök szerelmet annál inkább. Nem mondják azt, hogy ilyen soha többé nem fog megtörténni, mert biztosak benne, hogy ha a szél külön utakra sodorja őket, majd jön egy hurrikán, ami rendet téve visszatereli mindkettőjüket a helyes irányba.

***

– Szeretsz még? – kérdezi Yixing alig halható hangon. Nehezére esik fókuszálni, de a végső percig nyitva kell tartania a szemét, hogy mélyen magába véshesse Sehun vonásait.

– Hogy kérdezhetsz tőlem ilyet? Te… ott voltál az első pillanataimban… Hogy fogom végigcsinálni az utolsókat nélküled? – Yixing egészen kicsi korában látta Sehunt sírni, illetve amikor hosszú idő után újra találkoztak a szalagavatón. Fel akarja emelni a kezét, hogy letörölje a nem kívánatos cseppeket a szeretett arcról, de túl gyenge hozzá.

– A férfiak nem sírnak, Sehun-ah. Főleg az ex focisták nem… Én 6574 napot vártam rád annak idején, de biztos vagyok benne, hogy most sokkal előbb fogunk találkozni… Várni fogok rád… Ha annyi jóképű férfi nem tudott minket szétválasztani, nehogy már az a rusnya halál álljon közénk… – Yixing előtt minden kiélesedik. Az emlékek, amik az évek során elhalványultak, marasztalhatatlanul törnek felszínre, és olyan élethűen játszódnak le újra és újra, mintha akkor élné át őket.

Hallja Sehun édes kacagását, és ahogy a neve kimondásával szenved. Látja, amikor kipirult arccal és csupa izzadtan felé rohan, ajkain diadalittas mosollyal, amiért ő rúgta be a győztes gólt. A parfümjének illata borítja be, amit már rég nem használ, mégis pontosan fel tudja idézni az összetevőit. A talpát az a puha homok cirógatja, amin kéz a kézben sétáltak a naplementében a hajóútjuk során. És egyetlen íz veszi át az uralmat a megannyi finomság helyett: Sehun csókja, amit egy jó ideje már nem élvezhetett.

Hiszen az emberek nyolcvan felett már nem rajonganak úgy egymásért, mint ifjúságuk hajnalán, de most olyan jól esik neki ismét fiatalnak éreznie magát. Nem tapasztal semmilyen fényt, amiről a halálból visszatért emberek regélni szoktak, és egyáltalán nem fél attól, hogy mi fog várni rá. Csak azt az embert látja, aki az élete összes szakaszában elvarázsolta őt. A szerelmük jelenetei olyan élénken elevenednek meg, hogy többször is meghalna, ha előtte minden alkalommal ilyen csodában lehetne része.

Egyedül az bántja, amikor arra gondol, mi lesz Sehunnal nélküle. Fordított esetben az ő szíve szakadna meg, de könnyebben feldolgozná a történteket, mint a párja. Mert Sehun hiába próbálta sokáig azt a látszatot kelteni, hogy senkivel sem törődik, és csak az fontos számára, hogy jól érezze magát, valójában sokkal jobban ragaszkodott Yixinghez, mint azt a férfi valaha remélni merte volna. Miután egymásra találtak a hajón, Sehun rá sem nézett más fiúkra, pedig volt számos jelentkező, aki szívesen bűnbe csábította volna őt, de többé egy tapodtat sem mozdult Yixing mellől.

A szívverése felgyorsul egy pillanatra, amikor eszébe jutnak azok a forró éjszakák, amik után literszám önthették magukba a kávét, ha nem akartak elaludni a munkahelyükön. Yixing nem panaszkodott, mert csodás élete volt, és azt, hogy megélhette a nyolcvankilencet, áldásnak tekinti, és nem aggódik az elmúlás miatt. Nincsenek gyerekei, unokái, akik foghatnák a kezét az utolsó óráján, de ott van az, akinek ő fogta meg a kezét először, és neki csak ez számít. Nem bánt meg semmit, és ha újrakezdhetné, ugyanezt az életet választaná. Oh Sehunt, aki bearanyozta a gyerekkorát, akiért érdemes volt annyi könnycseppet elhullatni kamaszként, aki szenvedélyesen szerette még az után is, hogy betöltötték az ötvenet, és aki a békét jelentette neki, amikor reggel őt látta meg először.

Sehun keze erősebben fonódik a törékeny ujjakra. Egy napot sem tud elképzelni Yixing nélkül, ezért folyamatosan azért imádkozik, hogy egy másik angyal is keljen útra, aki utána viszi őt. Közben egyfolytában beszél, bár nem biztos benne, hogy Yixing hallja-e még. Számos közös emléküket felidéz, mialatt a lélegzetvételeire koncentrál, mert retteg attól, hogy melyik lesz az utolsó. Egy kínai dalt kezd énekelni, amit Yixing mindig neki dúdolt kiskorában, de fogalma sincs arról, hogy honnan emlékszik a szövegére. A szavak csak úgy eszébe jutnak, és annak ellenére nem hagyja abba, hogy azelőtt nem volt az a pénz, amivel éneklésre bírták volna. Úgy látja, Yixing gondolatai messze járnak, de nem bánja, mert angyali mosolyt festenek sápadt arcára.

Az idő csak telik, és Sehun nem tudja megmondani, hány órája tartja a karjában kedvesét. Néha elnyomja a fáradtság, és amikor felriad, rémülten ellenőrzi, hogy Yixing lélegzik-e még. Tisztában van vele, hogy néhány óránál, talán percnél nem kap többet, de képtelen belegondolni abba, hogy Yixing szíve hamarosan nem fog tovább verni. Egy idő után már azt sem tudja megállapítani, mikor van ébren, és mikor ragadja magával az álmok birodalma. Talán csak hallucinál, de mintha Yixing azt motyogná, „szeretlek”. Akármennyire is fáj, el kell őt engednie, mert anélkül Yixing nem fog békében nyugodni. Némán azért könyörög, hogy jöjjön vissza érte, de hangosan mást kell mondania:

– Én is téged – suttogja, és remegő ajkait a szájához érinti, majd lezárja vele a szemeit.

Sehunt az az egy dolog vigasztalja, hogy Yixing nem szenvedett hosszantartó betegségben, nem kínozták fájdalmak, csupán az időskor kerekedett felül rajta. Amikor rosszul lett, be akarta vinni a kórházba, de Yixing nem engedte, mondván, hogy nem vadidegen nővérkék és rideg falak közt akar eltávozni. Sehun beleegyezett, mert egyértelmű volt, hogy orvosi beavatkozással nem lehetne megmenteni az életét, és nem foszthatta meg attól, hogy abban a házban leljen rá a béke, amit annyira szeretett. Persze tudta, hogy Yixingnek nem a hely számít, hanem az, hogy egy kórteremben ő nem lehetne mellette, ezért teljesítette a kérését.

Aztán csak várt. Addig várt, amíg a teste ki nem hűlt az ölelésében… Majd várta a temetést, mert úgy gondolta, utána talán egy kicsit megnyugszik a lelke, de csalódnia kellett. Az élete egy nagy várakozássá vált, mert attól kezdve, amikor reggel felkelt, estig azon fohászkodott, hogy jöjjön el az ő ideje is. Hogy az ő angyala vigye el oda, ahova tovaszállt…

Majdnem harminc éve éltek a világtól elzártan egy csendes kis faluban. Minden kornak megvolt a maga szépsége, ezért Sehun semmiért nem mondott volna le ezekről az évekről. Az a fiú, aki a sok-sok évvel ezelőtti amerikai turnén a másik háttér táncos volt, harmincöt évesen öngyilkos lett, mert nem akart megöregedni. Ha nem lett volna kiért élnie, talán Sehun is belecsúszott volna a fiatalság és szépség ideológiájának csapdájába, de Yixing mellett nem volt ideje arra, hogy ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozzon.

Mellesleg imádta az ősz hajszálakat, amikből napról napra egyre több lett a kedvese fején, az apró ráncokat, amik még bájosabbá tették, amikor nevetett, és amikor őt használta mankónak a járáshoz. Igen, fájt a dereka, és néha több gyógyszert kellett bevennie, mint amennyi ételt elfogyasztott, de amikor meghallotta Yixing méltatlankodását a nappaliból, aki magát szidta, amiért nem tudta a kvíz műsorban elhangzott kérdésekre a választ, minden gondja elszállt. Sok olyan dologra nem voltak képesek, amikre fiatal korukban, de a szeretet sosem illant el szívük mélyéről.

Sehun nem bírja elviselni a csendet, ami Yixing távozása óta a házra telepszik. Nincs kedve enni, ha nem hallgathatja közben Yixing piszkálását, hogy miért sózza meg annyira az ételt. Nincs kedve a kertben üldögélni, ha nem vitathatja meg vele, hogy azok a fránya madarak már megint kárt tettek a gondosan őrzött virágágyásukban. Nincs kedve tévét nézni, ha Yixing nem szinkronizálja kínaira a filmeket… Szeretne véget vetni az életének, de az anyja mindig azt mondta, hogy az öngyilkosok nem juthatnak a mennybe, ezért nem teszi. Nem mintha vallásos lenne, de mivel Yixing egy angyal volt élete során is, máshova nem kerülhetett.

– Te vagy az, Sehun? – kérdezi egy ismeretlen hang, amikor éppen egy virágcsokrot helyez Yixing sírjára. – Jongin vagyok, emlékszel rám? – Hogy is felejthetné el Kim Jongint? Csak éppen teljesen másképp néz ki az emlékeiben. A látványos változás mellbe vágja, mert Yixing öregedésének folyamatosan szemtanúja volt, Jonginnal viszont ezer éve nem találkozott, csupán egy-két levelet váltottak. Ő sem csúnyult meg, de amikor a szemébe néz, olyan ürességet olvas ki belőle, ami a saját érzelmeit tükrözi. Hirtelen szólni sem tud, ezért Jongin bátortalanul folytatja:

– Kyungsoo három hónapja halt meg. Nem mondtam neked, de volt egy lánya… Mielőtt megismerkedtünk, szakított a gyerek anyjával, akiről később kiderült, hogy teherbe esett… Kyungsoo részt akart venni a nevelésében, de az anyja nem engedte, és később a lány is csak szitkokat szórt ránk. Amikor pedig az apja meghalt, kirakott engem a közös lakásunkból, mert elvileg megvolt hozzá a joga, így most földönfutó lettem. Elég szánalmas egy életpálya! Még arra sincs pénzem, hogy bevonuljak egy öregek otthonába. Azt sem tudom, miért jöttem ide… De megláttam Yixing nevét a síron, onnan gondoltam, hogy te vagy az…

Sehun három dolgot állapít meg, mialatt Jongin beszél: Szerencse, hogy nekik nem lett gyerekük, bár ha Kyungsoo és Jongin nevelték volna a lányt, biztosan máshogy viszonyult volna hozzájuk. Még egy háziállatuk sem volt, mert nem akartak egymáson kívül mással törődni, ami a többi ember  szemében nyilván önzőségnek tűnhet a részükről. Továbbá, hogy hagyhatná Jongint fedél nélkül ebben a korban? Arról nem is beszélve, hogy Yixing csak két hete halt meg, de az kizárt, hogy ő három hónapot magányban tudna tölteni. Igazából sosem élt egyedül, ezért volt még nehezebb számára ez az egész. A családi fészekből kirepülve rögtön Yixing lakásába költözött, és amikor szakítottak, mindig másnál húzta meg magát.

– Költözz hozzám!

Sehun nem álltatja önmagát; Jongin jelenléte nem pótolhatja Yixinget, de a magányt mindenesetre csillapítja. Az étel íze nem olyan finom, mint Yixing társaságában, de legalább már le tud küzdeni néhány falatot a torkán. A filmek sem olyan szórakoztatóak, de az, hogy párszor mosolyra húzódik a szája, több annál, amire számított. A rengeteg nosztalgiázás, az emlékek felidézése, és az egymásnak való mesélés gyógyír mindkettőjük fáradt lelkének.

Sehun lassan attól kezd félni, hogy mi van, ha Jongin is hamarosan magára hagyja… De a férfi elég egészségesnek tűnik. Főleg amikor közli, hogy fel kéne találniuk a járókeretes táncot, és meg is mutat pár lépést a fejében összerakott koreográfiából, mire Sehunból egy rég eltemetett nevetés roham szakad ki.

A napok továbbra is lassan telnek; a nagymutató nem lett fürgébb attól, hogy ismét megosztja valakivel az életét. De a gondolatai már nem forognak egyfolytában egy bizonyos dolog körül, és abban reménykedik, hogy ha nem görcsöl azon, hogy legyen már vége, előbb fog eljönni érte az ő angyala, mint várná.